kedd, november 18, 2003

A mai napon összeült a Válságstáb, hogy a tegnapi nap ex-post értékelését a lehető legzökkenőmentesebben, a konszenzus elvét figyelemmel tartva elvégezze, a problémák forrását behatárolja, mértékét és a szükséges intézkedéseket meghatározza.

Heves viták után a Válságstáb a következő megállapításokra jutott:

Nap besorolása: SZAR.
Probléma forrása: MUNKAHELYI STRESSZ.
Probléma mértéke: KURVA IDEGESÍTŐ.
Szükséges intézkedések: VEDELÉS ÉS/VAGY ALVÁS.

Budapest, 2003. november 18.
P.H., aláírás
***

Készítettem egy rövid leltárt, hogy mi is van az aktatáskámban. Találtam: szivárványhártyát rombolóan giccses nyakkendőtűt. Közigazgatási alapvizsga bizonyítványt, "Jól megfelelt" eredménnyel, kétszer is rápecsételve. Három hónapja befejeződött projekt alapdokumentumát. Rozsdásodó flakonú Adidas Action dezodort. Keith Alanson Por a porhoz és Kirajzás c. műveit. Stanislaw Lemtől a Szempillantás című szösszenetet. Szeretett CRKT Ryan Model 7 késem garanciapapírját (a garancia természetesen azonnal érvényét veszti csavarhúzásnál - érdekes, eddig csak a csavar fejébe tudtam csokornyakkendőmintát vésni a kés hegyével, ez természetes?). Egy démoni pink rotringot, aminek saját mentális védőmezői vannak, és megpróbálja magát kiírni a tudatomból (amikor el akartam vinni az első Vampire-játékra, szabályszerűen vissza kellett fordulnom érte). Egy nyolcvan perces CD-RW-t, amin a dokumentumaimat hordozom (elegem van az 1.44-es lemezekből, az efféle adathordozói öngyilkosságokat mifelénk nem tolerálják.) Egy kávéfoltos szürke nyakkendőt. Egy nyeretlen lottószelvényt.

Ennyi lenne?

Az Univerzum ma se akart beülni velem egy kávéra, mert sznob.

hétfő, november 17, 2003

Tudod, vannak napok.

Vannak napok, amikor a szemgolyókon kiskubizó kis pilóta tör, zúz és rombol odabent, miközben szigszalaggal rögzíti az irányítókarokat, az entrópiára bízva a testedet, azt' vernyákol, ha az idióta netán elcseszne valamit. Vannak napok, amikor megbízol valakiben, hogy egy egyszerű feladatot elvégez, és azzal neked nem kell foglalkoznod - és utána kétszer annyi idődbe kerül, hogy helyrehozd, mintha egyszer megcsináltad volna magad. Vannak napok, amikor konstansan más hibái miatt szopsz. Vannak napok, amikor konstansan a saját hibáid miatt szopsz (a lényeg a szopáson van - miért hiányolod a pornót az életedből, ilyenkor megkapod fullfrontál). Vannak napok, amikor már röhögni sincs erőd az egészen, csak állsz, és nézel, az agyatlan düh befagyott vicsorgását próbálod visszafogni, és csak akkor engeded hosszabb pórázra, amikor már biztos vagy benne, hogy senki nem látja. Vannak napok, amikor az utolsó pillanatban kapsz észbe, mielőtt a bazmeget mondanál a főnöködnek, leépítési hullám idején. Vannak napok, amikor a telemarketingesek a hivatalban is utolérnek. Vannak napok, amikor földhözragadt idióták kommentálják a novelládat. Vannak napok, amikor másfél órányi ingyenes túlmunka után ülsz le blogot írni.

Vannak ilyen napok.

Az egyetlen jó bennük, hogy hamarabb múlnak el, mint Te.

péntek, november 14, 2003

Mai mottónk: „Life is unhealthy.”

Emellett rendkívül gyakran idegesítő, érthetetlen és fárasztó is, de ezzel végül is nincs semmi gond, amíg az egyenleg pozitív.

***

Miztörendőzán torokfájósan pogózott be tegnap. Reggel kérdeztem, jön-e kátrányt dobálni a rákoknak, erre felemeli a doboz bagót, bánatosan megforgatja, majd visszadobja az asztalra, és Gollam által copyrightolt szemdüllesztéssel közli: "Nem kell hal." Fáradt lehettem, mert fél percig röhögtem ezen. Kicsit leépültem az elmúlt két hétben.

***

Pégé cimbit pár napja kirúgták. A távozása körülményein még ma is felmegy bennem az adrenalin (ha eleget gondolok rá, talán kibírom ébren ezt a tökorrú napot). Ha a végzet már szokásává tette, hogy ilyen váratlanul ragadja el a kollégáimat, elgondoltam, ugyan mégis mi a faszhoz kezdenék, ha én is hasonló sorsra jutnék.

Következtetéseim:
a) nagyon hamar elszegényednék. Jelenleg ugyanis, amit megkeresek, azt el is költöm.
b) a Hivatal utoljára a két feltartott középső ujjamat fogja látni, ha ez bekövetkezik. És hallhatnak egy válogatást a szókincsem árnyaltabbik oldaláról.

Reméljük, tesztre nem kerül sor. Erre még mindig nincs esély, bár az Übersuck II kedvezőtlen induló feltételei és saját null menedzseri képességeim miatt tán a vártnál kissé lanyhábban teljesítettem.

***

Viszont megfigyeltem, hogy akivel közlöm, hogy a barátomnak tartom, előbb-utóbb rábaszik. Vagy anyagi, vagy családi értelemben. Lehet, hogy nem valami kifizetődő az én barátomnak lenni. Ezúton jelentem ki, hogy az a tény, mely szerint öt kísérleti alanyból öt baszott rá, miután barátomnak neveztem ki, inkonkluzív, a szándékosság vélelmének terjesztése pedig olyan aljas balkáni politikai húzás, amely válaszra sem érdemes. Mindazonáltal, ha valakinek van egy komoly ellensége, olcsón összebarátkozhatok vele…

***

Tegnap este elmentünk vedelni egy pár kollégával, utána volt megbeszélve egy találkozó Bright, Rejtő-hős, valamint Döniróu cimbikkel. Amellett, hogy laza három órát késtem, kétszer basztam el az irányt, amíg a kellemes, befagy-a-seggem-de-iziben jellegű időben baktattam az ojjektum felé. Időnként találtam a zsebemben prehisztorikus, megkezdett doboz cigiket. Van egy gyanúm, hogy ez az öltöny rég nem volt tisztíttatva. A második "Ahűjj!" felkiáltással vegyített sarkonfordulás, keleti harcművészeket szégyenbe hozó homlokütés és ellenkező irányba elügetés során rájöttem arra is, hogy valami gond van körülöttem a téridővel - ha véletlenül felém zuhan egy antigravitációs hajtóműves földönkívüli űrhajó, az nem a tömegem miatt van. Úgy néztem ki, mint egy szteroidokon és szomatotróf növekedési hormonokon hizlalt Gollam, hosszú mutogatóskabátban és fekete öltönyben. Szívdöglesztő. Ittam fél korsó sört, megettem egy démonfertőzött hamburgert (a Pokol, jelentem, hat méter hosszú, fel van csévélve, és a vízfelszívási képessége vetekszik egy szilíciumkarbid karomélesítőével), aztán hazaestem kábé hajnali egyre.

És ma megint itt vagyok. Mwouhuhu.

kedd, november 11, 2003

Francba. Büdös lettem. Igen, a bürokrata is csupa segg meg hónalj, mint minden ember, ez meg itten az őszinteség pillanata, sz'al tessék mosolyogni. Igen, az a rusnya ott a sarokban, mit nem lehet ezen érteni. Le volt árazva. Udvariasan is jó lesz az a mosolygás, ha máshogy már nem megy végképp. Igen! Maga is! (Lehet, hogy néha hasra kéne vágnom magamat az irodában, és angyalkát jáccani a dokumentumok között, mint amerikai kisgyerek a frissen persilezett, térdig érő hóban, akkor nem lenne ilyen.) Sebaj, mondtam magamnak, a felismerés arcidegszaggató élménye múltán, és gyorsan tettem magamnak egy mélyszociológiai felfedezést - nevezetesen azt, hogy a tömött metrón senki, de senki nem fog engem gyanúsítani. Sokkal inkább azt a szerencsétlen, kopott kabátos, borostás negyvenes fickót, akinek az egyetlen hibája, hogy lepukkantabban néz ki, mint én most.

És ekkor sikerült leszűrnöm, hogy nem csak a világ tüntet néha a cinizmusával, hanem azt is, hogy néha valóban nem ártana szemen köpnöm magam, mert közel sem vagyok annyira szociálisan érzékeny, mint azt saját vállam veregetése közben szeretném hinni magamról - ekkor magammal egyetértő bólogatásba fulladt önelégült vigyorom.

Most úgy-ahogy elégedett vagyok.
Van ezekben a csetes találkozókban néha valami inherensen hamis. Ezen az esetek többségében felül tudok kerekedni. Szombaton ez annyira sajnos nem sikerült.

Valószínűleg ott kezdődik az én nagy, mély lelki traumám, hogy rendszerint olyan helyeken tartják, amelyeket - akár előítéletességem, akár múltbeli tapasztalataim okán - megvetek, mégis, valahogy, penészes kenyérmaradványként fennmaradnak ezen a lazán rázogatott rostán, mert egyesek hangosabbak, erőszakosabbak, fontosabbak, vagy egyszerűen csak jobban bevonódottak a témába, mint szerény személyem. No meg azért, mert kevés a hely a városban, ahol cca. harminc ember össze tud jönni, és el is fér normálisan.

Ott folytatódik, hogy a harmincból volt vagy tíz, akit kedvelek, és nyolcan tán még meg is jelentek. A többiek persze aranyosak, meg minden, de azért néha úgy érzem a közelükben, hogy... hm, faszom se tudja, hogy túl sokat kell megjátszanom magam a közelükben. Ezt persze amúgy expilcite, senki nem mondja ki, miért is tennék. De olyan sokan annyira picsára biztosak magukban, annyira jól felépítettek, annyira eltökéltek, és annyira, de annyira tudják, hogy mi miért és hogyan történik az életben, hogy az valami tragédia. Igen. A hiba az én készülékemben van, mindig is ott volt. Kicsit egyenetlen az energiaellátásom, ennyi az egész.

Ott végződik, hogy amikor hazamegyek, ugyanolyan üres vagyok, mint öt sörrel és két whiskyvel korábban.

Még az a szerencse, hogy vannak elegen ezen a nyomoronc világon, akik előtt nem kell megjátszanom magam. Az eredmény nem különbözik sokban, csak az erőfeszítés mértéke. Az egyik ilyen ember már annyira jóindulatú és rendes figura, hogy szinte már kihalásra van ítélve. Barát vagy, Bright (és nem csak csuhás, még ha egy estére is); ha már egyszer úgy alakult, hogy - remélhetőleg jó ideig - egy irányba hajtjuk ezt a nyüffedt bárkát, jó, hogy a padtársam lettél.

Rejtő-hős, te meg ne csörgesd a láncot, baze, mert felfigyel ránk a hajcsár. Ne felejtsd, a mottónk: "Mind itt fogunk megdögleni."

Vétel és vége.
Oké. Lédízendzstülmeeeen! Tőmondat edissön.

Próba egy kettő három.

Oké? Oké.

Na , a hétvégém. Kiváló, kiváló. Pénteken sikerült lezárnom a Technocracy-mesét. Most dolgozom a jelentéseken. Mindenki megkapja a magáét. Lehet reszketni.

Szombaton. Szombaton a csetes arcokkal találkoztam. Kár, hogy fáradt voltam nagyon. De egy igazi profi ettől nem hatódik meg. (Ezúton is szeretném üzenni Rejtő-hősnek, hogy lúzernek lenni jó, és pártunk nagyon szomorú lenne, ha átpártolnál a sikeres rosszarcúak közé.)

Vasárnap. Pihentem. Punnyadtam. Aludtam. Összevesztem őseimmel. Rég nem látott haverral találkoztam. Hazajöttem. Aludtam.

Hétfőn. Elmentem Tompára. Aztán Pécsett megebédeltem jól, más számlájára. Sztéket. Inni nem ittam. Szolgálat. Ahol lehetett, száznyolcvannal döngettünk. Ahol nem, ott nem, nyilván. Aztán megérkeztem Barcsra. Ott is voltam. Aztán visszajöttem Budapestre, és e nap méltó megkoronázásaként ágyba ájultam.

Ma. Übersuck II ismét aprított. Lebaszták a novellámat. Elegem van. Nem adom fel. Egyszer vége lesz. És picsa jó lesz.

A holnap nem vár álló nap.

péntek, november 07, 2003

Na, két söröztéstől úgy-ahogy helyrejöttem. Most már nem is vagyok annyira szörnyűségesen fáradt. Ma lesz konkludálva keményen a Technocracy-mese, az előkészíteni kívánt meglepetéseim azonban - igen, baze, a Supervisor is lehet elfoglalt, sz'al nem rinyál a játékos állatja - jövő hétre maradnak.

Viszont megkapom ma a pénzemet jól. Boldog nem vagyok, de elégedett, az igen. Az meglehetősen.

Sztéjtúnd.

szerda, november 05, 2003

Ahem, a hibaszűrés kimutatott valami kezdődő kórságot. Ez sok mindent megmagyaráz. A torkom már fáj (CHECK), a lázam kúszik felfelé (CHECK), a koncentrációkészségem éppen análszondát játszik egy jobb sorsra érdemes béka közelében (CHECK). Ha az immunrendszeremmel akar állóháborút folytatni a kedves illegális bevándorló mikroorganizmus-kolónia, csak tessék, csak tessék, rajta, amúgy se volt fingom se, hogy mivel töltsem ki az elkövetkezendő három napot.

De már tudom.

Nagyon fogok szenvedni, ahogy csak a méltatlan betegségekben szenvedő hímneműek tudnak, fátyolos szemmel, boldogan. Sekélyes, de ez van.
Még kitart.
Elég szarul indult a nap, de a retyón megvilágosodtam. Helyzetemet elemezvén a következőket láttam érdemesnek arra, hogy megtárgyaljam magammal. Őszinte voltam magammal, ahogy azt urak között illik, és közvetlen is.

"Gyerünk, te szaaar! Gyerünk, bazmeg! Csináld, vagy dögölj meg! Mit képzelsz magadról, te kis fos, hogy csak itt lefekszel, azt' rinyálsz, bazmeg? Kelj fel, azt' csináld, te gyökér! Hogy a faszba mered sajnálni magad? Gyerünk, te kretén!"

Érdekes módon, ez rögtön el is űzte a rám telepedett ángsztot és depressziót. Most dühös vagyok, de ez olyan jó fajta düh. Csak tartson ki.

kedd, november 04, 2003

Na! Picsába! Végre!

Khm.



Szóval ott tartottunk, hogy tegnap. A tegnapom az egy humoros baleset volt. Időnként leraktam a telefont, közöltem a sarokban tanyázó technokrata gumipókkal, hogy "minden partnert meg kell fojtani a saját beleivel", aztán felvettem a kagylót, tárcsáztam, tárgyaltam, acsar, acsar, vigyor. Néha bűvöltem a faxot, hogy küldjön nekem adatot, mert anélkül a bürokrata halott ember. Összehoztuk Magamurával a képregényünk első, vagyishogy inkább nulladik epizódjának szinopszisát, még dolgozni kell rajta, de elsőre megteszi.

Az "Anyátok p*csája, kedves..." sorozat 2. kiadása következik.

Most, hogy az Übersuck II az eddigi rajtadmúlikminden-fázisból meglehetősen egyértelmű irányt vett, elszabadult bennem egy pint hormon, agressziónövelők és boldogságok vegyest, ez elég érdekes mellékhatásokkal jár geoid arcberendezésemre nézvést. Kedvem támadt például szanaszéjjel flémelni a Megasztár c. műsor valamennyi úgynevezett szakértőjét. Oh, nem a tehetségükkel van baj - mert hogy ugye ízlések. Meg pofonok. Meg zeneipar, és akarva-akaratlan a porondra tokosodott emberekről beszélünk, akik között - elvétve - akad igazán tehetséges és hozzáértő előadó is. Csak hát, ahogy a kedves próbálkozóktól ugye elvárható, hogy valami önkritikájuk legyen, úgy a zsűritől is. Mert hogy aki nem tud kritizálni, az ne tegye. Aki azért megy oda, hogy olyan embereket alázzon, akiknek soha, senki nem mondta, hogy apám/anyám/miegyéb (nem kívánt törlendő), te maradjál szépen a fürdőszobában, mert nem tudsz, ismétlem, nem tudsz, egyáltalán nem tudsz és soha nem is tudtál énekelni (az ovi sem számít, mert anyu elfogult), akiket semmilyen módon elő nem szűrtek, csak a kárörvedően röhögni vágyó, ezerszeresen is elkényeztetett, eltunyított közönség szeme előtt karajra bont néhány ún. jólképzett - és ez, ez a műsor, aranyapáim, nem az a fikarcnyi esély, hogy a semmiből előhuppan valaki falrengetően tehetséges, és felbolygatja ezt a zenei palettának csúfolt hazai szarmedencét -, nos, az ilyen ember takarodjon a képernyőről elfele, de mááá'. Mind a két lábával.

Mert ez olyan, mint terhes nőket és/vagy alultáplált etióp hároméveseket rugdosni. Jó, persze, vannak olyan helyzetek, amikor mindkét típus az ember idegeire tud menni, de szociális lények vagyunk, vagy miafasz, apuka/anyuka belénk rugdosta azokat a gátlásokat, amelyek következtében nem markoljuk le félfordulatból a hátunk mögött kolbászoló kombattáskás póvernyugdíjas menyecske elhasználódott veséit, hanem morgunk a fogunk között és kibírjuk, ahogy az kemény aluljárói macsóktól elvárható.

Igen, tudjuk, hogy a hamisan kiengedett, az arccsontoktól és egy rezonáns torzítóberendezésektől félrehallott hangjukról mit sem tudó, saját danászásuktól felvételről még soha sokkot nem kapott szerencsétleneknek alapvetően semmi keresnivalójuk nincsen a katódsugárcsövön. Örvendezzünk, jön a népízlés, és takarítja elfele a mocskot a pixelek közül, juhé, juhé. Nézőnk játékosan kikacagja a csúfosat bukott próbálkozókat, némi irigységgel tapsol a sikereseknek, és újult erővel üvölti az elemlámpába szobája békés magányába, hogy Bang! Bang! Feuer frei, tudván tudva, hogy ha nem jönne az a csúf deadline, akkor ő is elmehetne, lesüllyedhet a producerek szintjére, amúgy művészi batiszkáf utasaként meredhetne a ragasztott üvegen és a nyomásállóságot biztosítani hivatott benzinrétegen körösztű az álmatagon tátogó mélytengeri közönségre, és gazdag lehetne, nagy és híres, nem úgy, mint a tehetségtelen pancserek két reklám között.

De hát persze nincs ezzel semmi baj.

Ha az elején szelektálnának, akkor nem lehetne ugye látványosan ízzé-porrá szedni a lúzereket, akik mi is lehetnénk, ha bátrabbak/szuicidabbak lennénk. Akkor nem lennének még a látványosan éltesedő előadóművészek is csimborasszoid erkölcsi fölényben a megszégyenülten toporgó tizen-huszonévessel szemben. Kell ám a szellemi Viagra az alkotói hevület eléréséhez most, hogy már csak az érfal merevedik, csókolom.

Kell ez a menetrendszerinti, 6.45-kor és 18.45-kor várható politikai botrány mellé a 2A vágányra, ahol szerelvényt tolnak, szóval vigyázzanak, mert a Magyar Álomvasutak az elhagyott karokért és lábakért felelősséget nem vállal.

Ilyenkor örülök, hogy viszonlyag keveset nézek tévét, mert akkor tényleg másból sem állna ez a nyamvadt blog, mint szalonképtelen, ellentmondást és tisztességes pixelt nem tűrő végeérhetetlen, kaotikusan egymásba fonódó, szentségtelen nász vonaglásában megfagyott kifejezések rengetegéből, és nem az a rusztikusan egyszerű, a pesti népnyelv tisztaságában megmerítkezett, már-már kristályszerűen letisztult mondatok sorfala lenne, mint amit tőlem eddig látni lehetett.
***
Hadd idézzek a Transmetropolitanból (Episode 3), csak hogy megfogalmazzam, mit is várnék én el egy sajtó- vagy egyéb informatív orgánumtól.

"Right. As I was saying, journalism is just a gun. It's only got one bullet in it, but if you aim right, that's all you need. Aim it right, and you can blow a kneecap off the world..."

Ezt várom tőletek, fiúk. Nyomjátok bele a képemet a rittyóba, másként nem veszem észre, mert az egyszerűbb. És mivel én csak egy szottyogó, saját verejtékétől csatakos fogyasztó vagyok egy félhomályos nappaliban, aki a távirányítójával szavaz, csak várhatom, hogy szolgáljátok már ki végre a telibebaszott igényeimet.
De azért nem állok addig féllábon, amíg észbekaptok ott, a nagyfene kapcsolótábláitok és íróasztalaitok mögött.

És most megyek vissza dolgozni.

hétfő, november 03, 2003

Rendben, röviden beszámolok a hétvégémről, mielőtt kifogy az adrenalin, és összelaffadok.

(péntek)

Délután volt játék, Rejtő-hős meg Paszulykaró a nap konfliktusforrása cím megosztott elsőért indulhatott volna, épül már a paranoia a partin belül. Paszulykaró egy tápállat, van egy-két ötletem, amivel meg lehet fogni, de kemény menet lesz, az biztos. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, na meg tizenkevés éves szerepjátékosi pályafutásom során vagy ötödszörre mesélek.

(szombat)

Kialudtam magam, utána össznépi írókörös találkozóra mentem. Vicces volt. Mint már említettem volt, ars poeticám a következő:

Művészet az, amiért fizetnek nekem.

Ezzel sikerült meglepnem néhány ködösebb szeműt.

(vasárnap)

Kiderítettem, hogy a hazavitt három 1.44-es lemez mind meghalt a hazaúton. Káromkodtam. Aztán tévéztem. Aztán megint elolvastam a Transmetropolitant. És Rammsteint hallgattam. Kacsazsírt tunkoltam parasztossan. Mindent egybevéve, egész kellemes nap volt.

Aztán jött a mai nap. Juhé.

péntek, október 31, 2003

Alarm! Alarm! Alarm! (Lószlószlósz, SNELLSNELL!) ...aooooowoooaaaaoooowoooaaa...
Übersuck II on the loose!
This is not a drill, I repeat, this is not a drill.

Oh, igen. Egy napot a kezeimen kívül töltött ez a mocsok kis projekt, de aztán megéhezett, és hazajött papához. Ilyen kedves magzatpózban rég aludtam, mint tegnap, nyálcsík a szám szélén, ahogy kell. Aztán persze hazajött a mocsok, és bandázni kezdett, hozott pár rosszarcú dokumentumot, amelyeket mihamarább agyon kell rugdosni egy acéllal patkolt nádvágócsizmával, mielőtt ivaréretté válnának.

Találtam viszont egy rémületesen súlyos webcomicot, Catharsis a címe, valami egészen elmebeteg agyszülemény, ahogy a cseten megjegyeztem volt, megboldogult gimnazista éveim legszörnyűbb szóviccei kelnek életre benne".

A Dúlás a boltokban, és immár a kezemben is jól. Pénz még mindig nincs, de Rejtő-hőstől várom vissza a gazdasági segítségnyújtásom egy részét, így lesz mit elinnom ma. Ezúton gratula Bright, Whoisnot, Brainoiz és Parandroid szaktársaknak a produktumban prezentált kontribúcióért.

Kilép és vége.

szerda, október 29, 2003

Oké, baze, nem a hűségemről vagyok híres. Rejtő-hőssel való technikai konzultációnk során ugyanis rájöttem arra, hogy a Fällkniven Mod.A2 nagy. 325 mm a teljes hossza, azt' meg még más se hiányzik nekem, mint hogy engem kérjenek fel disznót ölni, ha már ilyen fáintos pengével áldott meg az Internet hatalma. Inkább lejjebb veszem a mércét, bőven jó lesz nekem az S1 is, azzal még nem néznek kallódó tömeggyilkosnak, ha véletlenül előkerül, a fekete bevonattal viszont ő is gyönyörű. És még tartósabb is lesz tőle.

A VG-10-es acélt csak Japánban állítják elő, sz'al a penge valószínűleg a szigetországban nyeri el végső formáját - nomármost, ha acéliparban a svédek meg a japánok nekiállnak összedolgozni, azt hiszem, nem kell tartani a minőségi kifogásoktól.

Tehát egyelőre ennyi. A Dúlás elvileg tegnap a boltokba került, de még nem néztem utána, mert még mocskosul nem vagyok megfizetve. Az egy szem alkalommal, amikor írtam nekik, fizettek, szóval nem félek én attól, hogy átcsapnak, sőt. Abszolúte korrekt a kiadó, rossz szavam nem lehet. De még mindig a templom egerének tartozom, és már megfenyegetett, hogy eltöreti a lábam, ha nem adom meg...

kedd, október 28, 2003

Most állapodtunk meg Misztörendőzánnal. A megállapodás lényege a következő:

"Amikor az Übersuck II-t végre leadtuk úgy, hogy már nem baszogatnak minket vele, én (Srakker) magamhoz veszek egy halom pénzt, és elmegyünk vedelni. És amikor bekövetkezik, hogy a gyomrom feladja, nem állok ám meg, hanem visszamegyek vedelni. Amíg reggel nem lesz."

Mert ezt a mocskot, amit az Übersuck II a lelkembe rakott, csak ilyen módon látom eltüntethetőnek.
Ahogy mondtam, úgy legyen.
Asszem, szerelmes vagyok a rajongásig. Az illető svéd, húsos és kecses egyszerre, és nagyon ad magára. Kár, hogy sokba fog kerülni nekem, hogy megszerezzem. De egyelőre úgy tűnik, letáboroztam mellette.

Senki ne húzza ki magát, felhevülésem tárgya nem más, mint az acél és a műanyag egy ravasz és drága összeállítása. Egy Fällkniven Mod.A2. Gyönyörű darab, elődjéről, a Mod.A1-ről eddig csak jót sikerült olvasnom; aki megvette, mind elégedett volt vele, különösen, ami az elpusztíthatatlansági együtthatót illeti. Az ára meg addig tűnik nagyon soknak, amíg bele nem gondol az ember, hogy egy ilyen kést akár három generáción keresztül lehet használni, és még csak vigyázni sem kell rá olyan nagyon. Azért van, hogy nyűjék.

Igen, más, normálisabb blogok általában arról szólnak, hogy mi van a magánélettel, a családdal, az érzelmi kapcsolatokkal, hogy bírják a közelséget/távolságot azoktól, akiket szeretnek. Na, ilyen itt ma sem lesz.

Ezt a blogot ugyanis egy végtelenségig fáradt ember írja, akinek a gondolati folyamatai néha olyannyira összebogozódtak, hogy alapvető dolgokat elfelejt, aki néha fellángol és pörög, öt perccel később arra is alig van ereje, hogy gépeljen. Ki lehet találni, hogy most melyik van.
Ki kéne pihenjem magam, és lazább életet élni, de nem lehet, mert dönteni kell, csinálni és hajtani magam akkor is, amikor a vastagbelemtől a tüdőcsúcshurutomig minden bentlakó szépen kérlel, hogy hagyjam már abba, mert elviszi őket is a collateral damage.

Fáradt vagyok.

És, mint azt sejteni lehet, éppen picsára sajnálom magam. Előbbi perzisztens, utóbbi múlóban. Beavatkozott az énvédelmi mechanizmus. Juhé.

hétfő, október 27, 2003

Kedves hölgyek és urak, HÍR.

Nem pihentem ki magam. Kezdődött az egész egy szerda estével, amikor Wazowski, Vilmos atya és ultramegatáp házigazdánk, Bright gengszter részvételével vidám alkoholizálásba mélyedtünk. Kösz még egyszer, Bright, zseni vagy. (A gin a barátom, nem engedem senkinek. Kész.) A részletekről pedig ügynökhöz méltatlan diszkrécióval hallgatok.

***

Aztán folytatódott egy péntek estével, amikor is meséltem, ügynökeink (Rejtő-hős, Paszulykaró, Faarc és Mr. Amicar) éppen az Aliens című film forgatásán próbálják megmenteni a világot. Igen, a boldog '80-as évek. Főszerepben egy zsilipkapu, amelynek az átvitt értelemben túloldalán már gyülekezik az Apokalipszis néhány tucat gyalogosa, hogy elözönölje a forgatási helyszínt jól, és a kamerák kereszttüzében karajra bontsák hős technokrata ügynökeinket, valamint a stábot. Az ügynökök egyelőre 1:1-re hozzák a meccset, egy civil halott, cserébe halálra pörköltek egy Berci-osztályú élient.

"Put on your mirrorshades, straighten that black tie and get your BFG* ready. It's time to go to work."

Már indul a fúrás-faragás a partin belül, a tülekedés a Felsőbb Szintek elismeréséért, és ami az igazán humoros, ezért nekem, mint mesélőnek, nem kellett tennem semmit. Ez tényleg bele lenne oltva az emberekbe? Szociológiai kísérletemről most ennyit.

***

Aztán jött a szombat este. Találkoztam a Közönséggel, azokkal az emberekkel, akiknél bértollnoki pályafutásom produktumai landolnak jól jövedelmezőn, ugye. Hát, ez szörnyű. Ez borzalom. Ez állatkert. Ez kupleráj. Azt mondják, ezen mindenki átesik előbb-utóbb. Tán jobb lett volna, ha hülyén halok meg - most lehet, hogy többet kéne kérnem egy-egy művemért; de persze nem kérek, mert nem kapok. Nem akarom dehonesztáló jelzőkkel illetni azokat az embereket, akikből élek, mert ez gusztustalan sznob hozzállás lenne, mindamellett kontraproduktív, de. Azt hiszem, mindannyiunknak jobb lesz, ha a személyes kontaktust minimumra szorítjuk a közeljövőben.

*BFG: Any hand-held weaponry device capable of unleashing incredible force - in other words, a "Big Fucking Gun.

szerda, október 22, 2003

Tegnap este elgondolkodtam azon, amit láttam. (Pártállástól függetlenül, mert minden politikust egyformán kibaszottul utálok.)

És ma kurvára nem vagyok megértő, kedves hölgyeim és uraim.

Kurvára nem tudom megérteni, miért kell nekem és hozzám hasonlóan idióta kollégáimnak szélmalomharcot vívni azok ellen, akik a kedves hölgyek és urak érdekeit hivatottak képviselni, ehhez képest kisstílű tahóságból, hozzá nem értésből, netán merő cinizmusból kihúzzák a kedves hölgyek és urak zsebéből a jövedelmük jelentős részét, és utána elbasszák. Pofátlan, sunyi, aljas, féreg módon elbasszák.

Kurvára nem tudom megérteni, hogyan nézhet reggel tükörbe egy olyan ember, aki az államhatalom minden eszközével támogatván adóztat, beszed, kiró és összegyűjt - majd pedig nemes egyszerűséggel baszik az e pénzen nyújtandó, sehol le nem írt, és soha be nem tartott kötelezettségét, nevezetesen a csak az állam által nyújtott és nyújtható szolgáltatást teljesíteni. Botrányok ezzel szemben vannak, dobálóznak tojással, szarral, szavakkal és frázisokkal, a politikai ingyencirkusz megvolt, az istenadta meg csak ne nézzen oda, amikor egy célra kétszer-háromszor beszednek, aztán a területen lófasz történik, nem fejlesztés.

Kurvára nem tudom megérteni, miért néznek engem - a tisztelt hölgyekkel és urakkal együtt - folyamatosan hülyének, miért próbálják bemesélni, hogy ami történik, az jó, az szükséges, az a társadalomért hozott áldozat, amelyet a hazáért mindenkinek meg kell hoznia, és majd valamikor, a távoli jövőben, egyszercsak, mint a Kánaán-Nemkánaán határállomáson átcaplatva sivatagette mamuszunkban egyszeriben minden jó lesz, de kurva jó ám, kéremszépen, és majd megtanít minket az állam gondoskodni magunkról. Eközben persze eladja, ami a miénk - hölgyekurak, az így keletkezett pénzt ellopja vagy eltékozolja, és gusztustalanul röhög a pofánkba, hogy hát persze ez szükséges, miközben maga is tudja, minden egyes eresztékéből a tisztelt hölgyek és urak pénze csorog.

Kurvára nem tudom megérteni, hogy a tíz százalékos leépítést - a gondoskodó állam jegyében - miért nem arra használják, hogy megszabaduljanak a bebetonozott, életképtelen balfaszoktól, elküldjék őket kapálni, és megtartsák azokat, akik véletlenül még értenek is ahhoz, amit csinálnak, és nem darálta az agyukat szürke péppé ez a kontraszelektált, ezerszer is elbaszott rendszer.

És legutolsósorban kurvára nem tudom megérteni magamat, amiért legszívesebben shift+delt nyomnék, amikor egyszer végre, végre kinyitottam a pofámat, még ha semmi haszna nem volt is.

Tisztelt hölgyek és urak - mindenem a demokrácia és a piacgazdaság, de ez itt egyik sem igazán, hanem inkább egy, az előző rendszerből mutálódott, magát mindkettőnek álcázó, vidáman gurgulázó fogalomzavar.

Utóirat:
A Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. tv.) 61. § (1) szerint "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze."

Úgyhogy én most megyek vissza dolgozni.


hétfő, október 20, 2003

Mai eredmény a cseten:

Sáska: - A gempátia az nem tûzõkapcsok szúrkálása a végbélbe?
Srakker: - Ha ezt csinálták veled, jobb, ha tudod, átvertek.
Sáska: - Vazz, és még fizettem is érte...
Srakker: - Aszonták neked is, hogy gempatikus pírszinget kapsz, nem? Nekem nem, engem nem vertek át, dehogy, átláttam rajtuk...
Sáska: - Hát az tök menõtrendibevállalós nem?
Srakker: - Á, ultratré, már kiment a divatból, mosmá a tűzcsap-pírszing a trendi.
Sáska: - Egyszer beérem a divatot! Be én! A kudarcaim a gempátiával, a falloszfelezéssel és a micimaci tetkóval nem tántorítanak el!

Betegek vagyunk..
Hahahahaaaa, eljött az én időm. (c) by Nagyvezír Technologies, Inc.

Végre hideg van, és még nem esik az eső. Az utóbbi megin el fogja baszni a hangulatom, egyrészt, mert rühellem, ha a fülembe sustorog, másrészt, mert gyűlölöm, ha vizes a ruhám. Igen, városi gyerek vagyok, az elemekkel vívott heroikus küzdelmet legfeljebb a távirányító kapcsán vagyok hajlandó vállalni, pont.

De most van még egy-két hetem, amikor végre nem izzadok, nem kell belehunyorognom abba a vidámsárga plazmagömbbe, ami a fejébe vette, hogy trendikék pöttyöket bűvöl a látómezőmre, és hatékonyabban dehidratál, mint egy vizespohár kommersz kevert. Persze rajtam kívül mindenki rinyál, mert hideg van, és hülyének néznek, amikor erre vigyorgok, mint a tejbetök. Nekem ez az idő kell, ebben érzem jól magam, azt' mégse rívok a huszonöt fokos kánikulákban, meg a harmincöt fokos temészeti csapásokban.
Ki is fogom használni jól - mindenféle gyűlöletes munkákat végzek napszámban, és imádkozom a pénzemért erősen. A Szikrit-féle baleset ismét felpörgött (segítség, kérem, ne tessék szórakozni a hormonjaimmal, mert ha fellázadnak, az nekem nem lesz jó). Tessék szíves lenni eldönteni, mit tetszik akarni, azt' aszerint cselekedni, akkor majd én is ki tudom találni, mit is akarok voltaképpen. Talán. De azért, ismerjük el, jóval valószínűbb, hogy a kérdésben az lesz, amit Szikrit akar. Ez a hormonháztartás dolog teljesen, teljesen el van baszva.

Hogy félhetek attól, amit szeretnék, és miért üvölt az önérzetem az ellenkező irányba akkor, amerre józan logika szerint kéne neki? Eh... ki kellett volna lőni baze ezt a modult akkor, amikor megszülettem - csak a gond van vele, és tele van buggal. Az egész életem arról szólt, hogyan legyek ésszerű, hogyan csapjam fejbe azokat az indulatokat és érzelmeket, amelyek gátolnak a megfelelő viselkedésben, hogyan őrizzem meg az önuralmamat, hogyan irányítsam magam - erre jön valaki, valahonnan, észrevesz, meglát bennem valamit, és módszeresen nekiáll lebontani mindent, amit eddig magamról hittem. Most húzzam ki magam, vagy húzzam meg magam?

Pfeh, megyek inkább melózni, azt' majd lesz, ami lesz. Fatalizmus rulez.

péntek, október 17, 2003

Elnézést, népek, ma nem lesz komoly post: fáj a fejem, a szemem könnyezik, és kurvára másnapos vagyok. Most két Red Bullról működöm. Nem kéne ebből rendszert csinálni, mert lassan infúziós állványra szerelt koffeineshordóval indulhatok el csak otthonról.

csütörtök, október 16, 2003

Hoppá, hoppá, kedves hölgyek és urak, most látom csak - mert kicsit mintha kevés időt töltenék az irodámban -, hogy Brainoiz szaktárs visszatért Londonból.

Üdv itthon! *ujjong, ujjong, ovác, ovác - cheerleaderek felvonulnak, levonulnak*
Milyen alapon jelölnek egy Bizottságban való részvételre manapság valakit egy álomigazgatási szervben?

a) Hozzáértés, a téma minden részletre kiterjedő, naprakész ismerete
b) Jó kiállás, kifinomult árnyalatok megkülönböztetésére is alkalmas idegennyelv-tudás (StarCraft, mint oktatóprogram kifejezett hátrány)
c) Öltönyben jött dolgozni

A helyes megoldás a c). Woooo-hoooo!

szerda, október 15, 2003

Na, most jól bántani fogok egy éttermet. Mint az talán már kiderült, szeretem a hasamat. Ő meg ugye viszontszeret, mert fenntart a háborgó tengeren, meg mert 10 Celsius-fok körüli hőmérsékleten érzem jól magam - ami nem macsó, de legalább vigyoroghatok, amikor másnak befagy a segge -, sz'al örülök, hogy megvan, na, pláne, amíg be tudom húzni. (Ad hoc interim ellenőrzés: még be tudom.)

Ezért is durran el az agyam, ha csalódnom kell egy vendéglátóipariban, ahová ugye azért megyek, hogy átlagos szemlélő számára vérlázítóan magas összegeket felejtsek ott mintegy véletlenül. Ha már egyszer beesz a fene, akkor ne csak a kaja legyen jó, hanem a kiszolgálás is. Tessék örülni, hogy ott vagyok, ha szép vagyok, ha nem (Öltönyös FogyasztóZombi voltam, sz'al még csak a ruházkodásomra se lehet panasz. Jó, a nyakkendőm randa. És? És?!). Legalább a pénzemért tessék szeretni, csókolom. Márpedig most nagyon míszpicsoid kiszolgálásban volt részünk Rejtő-hőssel, én meg néztem laposan az újabb és újabb pincérnői hibák és szájhúzogatások láttán. A helyszín a Három fenyő étterem (II. oszt., az étlap szerint), a sör Gösser, illetlenül sok habbal (tessék megtanulni csapolni), a táplálék orosz hússaláta, meg jóféle 200 gr-os steak zöldborsmártással, ami jó volt; félig átsütve, ahogy szeretem.
Talán teszek majd még egy utolsó próbát - a tesztelés félidejében egy-egy az állás, mert előszörre elég pozitív benyomást tett rám a hely -, de valószínűbb, hogy visszaszédelgek a jól bevált kedvenceimbe, ott biztos, hogy jó helyen van a keresetem. Meg lesznek még vadregényes felfedezőtúrák is Budapest étteremvilágában.

Igazán megjöhetne a pénz a novelláért. Most megint elég low-level vagyok anyagilag.

kedd, október 14, 2003

Vannak orrnehéz napok.

Az egész a reggel bebootolásánál siklik félre. Valami nem töltődik be, aminek kéne, vagy fordítva - az ok ismeretlen, a lényeg az, hogy egész nap csak kapálózom bele a vakvilágba, erősen igyekezve, hogy el ne mosson egy olyan hangulat, ami, ha elhatalmasodik, menthetetlenül fekete szemfestékkel és hullafehérre sminkelt babaarccal végződik (hm, most elképzeltem magamat gótsminkkel. Fogalmazzak úgy, hogy egész könnyen fel tudnám vinni némi fekete festékkel a Mare Nubiumot valahová a járomcsontom környékére). És hiába a sok bevált csodaszer, beleértve a Red Bullt, a kávét, a plasztik ebédet, a kék Balaton szeletet (másképpen a Főiskolás Energiacellát), minden érintetlenül pattog le a Kibírhatatlan Nap fílingjéről.

Pedig annyi dolgom lenne, hogy még. Célom a világban, meg efféle okosságok. Visszamosolyogni embertársaimra. Leflémelni embertársaimat, mint a taknyot. (És/vagy, ezt ne feledjük.) Meg a napi operatív, amivel televisítom a blogot. Egyelőre annyira kiszorít minden mást, hogy kábé minden harmadik gondolatom terjed huszonnégy óránál hosszabb időtávra.

De persze el fog múlni, lesz időm egyszercsak, hogy alkossak, csak addig fogom picsa rosszul érezni magam. Az ilyen szakaszokat legszívesebben előretekercselném, azt' megnézném a végén, hogy mit csinált a féltudatos énem autopilótára állítva. Egészen sok nyűglődést megspórolnék magamnak.
Az Übersuck I visszaköszönt, de leverjük tüstént. Voltam délelőtt fodrászvizsgán modell, úgy tűnik, a delikvent átment, én meg nagyon jólfésült vagyok. Miután az elkövető lerombolta rólam a mintegy húsz percig létezett, mintegy negyven éve elavult hajkölteményt.

Túl sok McFuck műanyagot ettem, ezért pislogok laposakat. Ürül kifelé a véremből a koffein, a taurin meg a glükoronolakton, és laffadok lefelé. Fura, amikor visszafelé jöttem, és éppúgy néztem ki, mint mindig - öltönyös fogyasztózombi a sarokról -, jó értelemben megnéztek maguknak a szemet gyönyörködtető nőnemű utastársak. Biztos látják rajtam, hogy most nem az egóm, hanem az EEG-m szorul simogatásra. Valahol lenn, mélyen, a vegetatív szinten, ahol reves betonoszlopokat mosnak a mocsokszínűen gurgulázó hullámok.

Kibaszott költői, kéremszépen, mélyről, a zsigerből.
Holnap jelentkezünk a mániás fázissal.

Edit: igeidők egyeztetése, egyes gépelési hibák kijavítása.

hétfő, október 13, 2003

Pénteken vedeltem, utána vonattal mentem haza a Nyugatiból.

Szombaton megnéztem pár filmet, meg az Übersuck II-vel tötyögtem. Hadd mutassak be egy zseniális alkotást: Dog soldiers. Ami fantasztikus benne, hogy látszik: semmivel nem akar többet nyújtani, mint amit egy ilyen filmtől alapból elvárhatna az ember. Nagy lövöldözések, pixelmonszták, nagyon-nagyon elbaszott brit akcentus (Spoonie = Szpűuni), "We have only forty-eight rounds", sz'al nagyon bejövős ez a film nekem a maga egyszerűségével.

Tegnap találkoztam Zerglinggel. Rendkívül kevéssé voltunk hatékonyak, de legalább megalkottuk Bercit, az élien házőrzőt. Íme!

Berci nagyon szereti a többi kutyát. Mindig letépi az összes végtagjukat, és becipeli õket a királynõhöz. Ha vedlik, gyorsan ki kell takarítani az ólját, mert a bõr odaszárad a falakhoz. Sétálni csak szervópáncélban szabad vinni, mert felugrál, és játékosan letépi az ember veséjét.
Összecsavart újságpapír helyett javasolt a 20 kV-os ipari sokkoló, Zil-aksira kötve, arra már felneszel. Imádja, ha a füle tövét vakargatják, ezért van a szép banán fejére tríciumtartalmú festékkel felfestve két nyíl, "Jobb fül" és "Bal fül" feliratokkal.
Ha megcsóválja a farkát, nemcsak a nagyi gusztustalan vázái között vág rendet, hanem a vakolaton is. Ha megijed, a sarokba húzódik: nehéz lecsalogatni a plafonról, ezért ne ijesszük meg. Berci kedvenc játéka az ipari gumiból készült, öngyógyító folyadékkal teli, belsõ kompresszoros gumikacsa, naponta akár hármat is elrágcsál belõle.
Általában bézból-pályákon szokták sétáltatni, körben végig magasfeszültségû vezeték, és az sem árt, ha a pálya maga három méteres falvastagságú betonmedencére épül, mert vannak bizonyos tacskóreflexei. Mindig kiássa a második világháborús gyalogsági aknákat, és vigyorogva hozza gazdinak.
Az ólja úgy néz ki, mint egy klasszikus gigeri rémálom: a titánacél, szegecselt "Berci" feliratú táblára nyálkásan ráfolyik a szittyós élien protoplazma. Egy-két csontváz a falakba építve (Berci nem elássa a csontokat, mint a normális kutyák, hanem falba ragasztja õket), egy két Magyar Posta logós powerarmor a sarokba dobálva, rajtuk fognyomok.


Ma reggel peniglen kijavítottam a részprojektek első változatát. Nem is rossz ez, na. Még a végén kész leszünk.

péntek, október 10, 2003

Nah. Ma vedelni fogok, ez már biztos. Óriási rinya várható, mert Misztörendőzánnal kisírjuk magunkból a munkahelyi feszültséget.

A hajam bosszút állt rajtam, amiért egy fodrásztanoncra bíztam. Már három napja dúl a bosszú és a vérzivatar, mert a hajfixáló miatt úgy nézek ki reggelente, mint akinek láng nélkül explodált a kezében a flakon. A másik, ami segíti ezt az effektet, az a töksapkára hajazó fejfedőm, ami miatt egyszer nem engedtek be minket a hírhedett Zóna bisztróba (vadul konfabulálok, nem kell mindent elhinni. Az egyetlen tény az, hogy egyszer az írókörös cimbikkel feltűntünk a létesítmény előtt, erre a nominálisan non-stop intézmény nem nyitott ki. Pedig ott volt a tulaj. Pedig szépek voltunk és diszkrétek). A lényeg az, hogy úgy nézek ki, mint egy speeden élő kakadu. (Igen, ezt a látens geek-génjeim teszik. Mindjárt jön valaki a tagboardon, mármint aki ismer, és kedvesen kijavít, hogy nem is olyan látensek azok a gének.)

Tegnap este belenéztem a Végállomás 2-be. Azt' abbahagytam. Mert rossz. Még annak is rossz, ami lenni szeretne. Vagy nekem nincs ízlésem, ez persze lehetséges, de azért elég erősen kitartok az álláspontom mellett. A rettenetes 180-as járat, brrrroar. Viszont megszereztem a Blade runnert.

Az utóbbi időben egy képregény ötlete rohangászik a fejemben, már csináltam egy-két figuratervet, de ki van zárva, hogy ebből öt éven belül bármi is lesz. Egyszerűen nincs rá időm. Persze rá lehetne ütni a krumplipecsétet, stencil betűkkel, hogy a "Való életből merítve; magyarhangja-Juhász Jácint".
Megállapodtunk viszont Rejtő-hőssel egy közös projektben, amin mindketten szeretnénk keresni jól, mert a pénzt azt szeretjük. Nem is lenne vele annyi munka, végül is, ha egy olyan kétszázezer karaktert megírok (ami kábé három-öt novella), akkor a magam részét teljesítettem is, aztán már csak nézni kell, ahogy jóóó kis forintocskák vadul dürrögni kezdenek a bankszámlámon és mindenféle szentségtelen rítussal bevezetve szaporodni kezdenek. Ha ilyen szempontból nézem, a folyószámla-kivonatom kész horror-pornó.

Van először ugye hónap eleje. Megérkezik állambácsitól az első néhány forint, és olyan orgiát csapnak, hogy még a bankomatok is csak csilingelni tudnak tőle. Aztán a hibásan működő közegészségügyi ellátás miatt a születendő kis forintok kábé fele elpusztul, bit- és tinta-tetemeik már csak a hó eleji obligát leporellót szennyezik. Aztán felüti a fejét Folyószámla-országban egy etnikai tisztogatással felérő népirtás - először a nullával végződő összegeket nyírják ki, aztán a maradékok is egymásnak esnek, és addig gyepálják egymást, míg a Szőrvájvalofdöfitteszt elve alapján egy rosszképű, borostás, kábé kétezer forintos összeg marad, aki vígan tenyészik, danászik és nyálzik a kivérzett Folyószámlán a következő hó elejéig. Amikor is felkészül arra, hogy az új bevándorlókkal való hormongőzös összevegyüléssel továbbörökítse magát. Elvileg előfordulhat tehát az, hogy amióta a számlám megvan - öt éve - a hó végét mindig megérte valami bucira vert fejű különítmény, és azóta is ők terrorizálják a többieket.

Ugye mindenki szerint jobb lenne, ha dolgozni mennék végre?

csütörtök, október 09, 2003

Végre visszatértem, megint Übersuck II on-the-spot. Komolyan mondom, kezdek tisztábban látni ebben a projektben, ami már csak azért sem hátrány, mert én koordinálom az egyik részét. Azt is látom már, hogy mikorra várhatom a részfeladatok teljesítését, és egyelőre úgy tűnik, meglesz minden, amire beteg lelkem csak várhat - a medve bőrére elköltött ital még azért maradjon csak a szekrényben.

Visszafelé jövet megtalált a Gouranga-kommandó. Ennek eredményeképpen a készpénzkészletem lejjebb kúszott kétszáz forintnyi apróval - munkakörömből és adósávomból következően kissé érzéketlen vagyok az azonosíthatatlan végállomású pénzügyi műveletek iránt -, a bokám megemlékezett arról, hogy van ám neki üzemi állapota is, és hangos roppanásokkal váltott futási pozícióba, valamint rájöttem, hogy elfogyott a bagóm. Az elsőn vigyorogtam, a másodikat kibírtam, a harmadikat pótoltam. Most megint nyugodt vagyok és hűvös, mint mirelit hamburger a benzinkúton.

Kíváncsi vagyok, hogy a Dúlás-kötet mikor éri el a boltokat, mert lassan kezdek kifutni a pénzből. Na, nem mindet eljótékonykodtam - még csak az hiányozna, hogy valakik itten terjeszteni kezdjék rólam, hogy lelkem is van -, a nagyját elittam, elbagóztam, elkajáltam és törlesztettem az adósságaimat. Egyszer élünk - akkor is meddig... Eszerint az idióta honlap szerint 2053. szeptember 21-én lesz találkám a FeketeCsuklyásMezőgazdaságiJóMunkásCsontvázzal, már ha el nem baszom a felszállást a metróra. Legalább biztat valaki ilyesmivel.

szerda, október 08, 2003

Nah. Übersuck II on-the-spot edissön, ebédszüneti kiadás.

Voltam már az elmúlt két napban:
- Diszkréten körberöhögve (Tűrtem. A szakmai kiállás megköveteli.)
- Hazugságokkal traktálva (A legpenetránsabbak azok voltak, amikor Fontos Emberek közölték, hogy örülnek, amiért ott vagyok. Amiért ott vagyunk. Ugyan már. Lófaszt.)
- Rettegő szemekkel vizslatva (az ember azt hinné, hogy ez jó érzés. Szintén lófaszt.)
- Befolyásolási próbálkozás tárgyává téve (az elején még mindig van süti. Aztán varázsütésre elfogy.)
- Körbebratyizva. (Előfordul.)
Mindazonáltal nem vagyok teljesen elégedetlen a dolgok állásával.

És most megint megyek vissza. Még van kábé két hetem, hogy befejezzem az Übersuck II rám eső részét, de már aggódom, hogyan fogjuk tartani a határidőt. Asszem, kezdem érteni, miért idegbeteg állat az összes főnök. Woooo-háááá.

kedd, október 07, 2003

Üdvözlet és Dühroham!

(Péntek)

Egy cseten priviben jót ordítoztam Parandroiddal a blog miatt. Épp csak be nem linkelte középre, amiért a saját beleivel fojtottam volna meg.
Persze elvileg faszság ez a hiszti, amit levágtam - bár persze az is beletartozik, hogy ha valaki harmadszori kérésre sem hajlandó a privát kommunikcióra, az kapja be. És ne kelljen neki más magyarázat, mint hogy megkértem erre.
Mégis úgy érzem, tartozom egy magyarázattal.

Van ugye a személyiségemnek az az aspektusa, amit mindenféle személyes kapcsolatban látni lehet. A rólam kialakult kép rendszerint pozitív, bár sosem tartanak olyasvalakinek, akit igazából komolyan kell venni. Erre kőkeményen rá is játszom. Bociszem, bohócvigyor, meg amit akartok. Ez a szerepem legjobb esetben is csak félműveltnek nevezhető, de egészen jó lényeglátása van.
Van egy olyan oldala is, amelyet mindenféle virtuális társalgásban lehet látni: szellemes, cinikus, humoros és kegyetlen. Néha trigger-happy. Azért ez se tesz ki egy teljes személyiséget, ismerjük el. Egy részletgazdag sztereotípiáról beszélünk, egy szerepről - ami persze jórészt én vagyok, hiszen másként sosem tudnám élethűen alakítani -, ami annyira megtévesztő, hogy sokan elhiszik, ilyen vagyok. Nem tévednek nagyot: ilyen is vagyok.
És persze ott van a pórázon tartott, szuicid-homicid váltottkasztú idióta a fejemben, és néha rázza a ketrecet. Sokaknak van. Van, akiknek problémákat is okoz. Csak attól, hogy valaki ül Atlantiszon, és azt kiabálja, hogy "Nem süllyedünk! Nem süllyedünk!", attól még ömölhet be a víz. Sz'al, ez amolyan "Note to self", elsősorban, azoknak a gondolatok és érzelmek feljegyzése, amiket amúgy szeneslapáttal takarítok el az operatív memóriából.
Állítólag van bennem egy romantikus lélek is, de azt kicsit áthuzaloztam, és azóta szóvirágokat kötöget.

Sokat segít, ha kiírom magamból a napi szopást és az örömöket. Az, hogy ezt más is látja, és ilyen módon akár meg is ismerheti a személyiségem ezen nézőpontból is, az nem bug, hanem ficsör.

De azért szeretem, ha nem csámcsog mindenki a gondolataimon. Mert akkor le lesz flémelve a picsába.

(Szombat)

A szombati napom orbitális virtuális brutális győzelemben csúcsosodott ki. Rejtő-hősnél játszottunk egy házi világon szerepet - aki skizofréniára gyanakodna, a következő pár mondatban csak egy virtuálisan létező személyiségmodellről, nevezetesen a karakteremről, bizonyos Jacques LeBocq vezérőrnagy úrról van szó -, és kiirtottuk együtt jól 1945. augusztus 16-i dátummal Alvaro Fuentes szaktársat, egy mexikói származású diktátor-démonidéző-ősmágus-wannabet. Valós időben két, játékidőben már négy éve hajkurásztuk szerte a világon. (Mexikó, egy csendes-óceáni szigeten lévő szövetséges kísérleti telep - ezutén kapcsolódtam be én is a vadászatba -, Hongkong, a népi Kína, Berlin, Potsdam, Szibéria, Genf, San Francisco, Hirosima, csak hogy a fontosabbakat említsem. Közben vesztettünk vagy húsz szövetséges arcot, tagjai lettünk egy klasszik "megmentjükavilágotjólaháttérben" szervezetnek, saját embereiket lövöldöző náci tiszteket géppuskáztunk halomra, légitársaságot alapítottunk, meg efféle. Ja, meg vittem csokit anyunak Svájcból.)

Innentől már rólam van szó. A győzelmi Dunhill szivarom még megvan, mert otthon hagytam. De legközelebb azért elfüstölöm - nagy győzelem volt, van egy olyan érzésem, hogy csúnyán rábaszhattunk volna. Ha nem lenne innen-onnan összelopva a sztori, bizonyisten ellopnám és megírnám. De még nincs semmi veszve, még mindig megírhatom.

(Vasárnap)

Egész nap egy majdhogynem létfontosságú dokumentumot vadásztam a szobámban. Elfelejtettem bagót venni, ezért dúltam, mint az éji bogár, többször leüvöltöttem jó anyám haját, hogy milyen alapon pakolászik odabent. Úgy tűnik, megértette, mire céloztam ezzel az egész hisztivel: ha mostantól eltűnik valami, csak én lehetek a hibás. Remélem, most sikerült bevésni a dolgot - néha hazaviszem a munkát, és nemtom, hogy számoljak el vele, ha elrak valamit. Aztán persze megkerült az a szar - becsúszott egy fotel alá -, nekem meg Kínáig süllyedt szívemről a kő.

(Hétfő)

Ha minden napom ilyen lenne, boldog ember lennék. Kimentem két helyszínre, egész jól le is kezeltem az esetleges kínos helyzeteket, pörögtem, vidultam, éltem, amit kell, és végigolvastam a Transmetropolitant. Ezer köszönet Magamura bajtársnak, amiért megismertetett ezzel a gyönyörű kegyetlenséggel. Az első nyolc oldalon pislogtam kuszán, hogy mit lehet ezen a szaron szeretni, úgy mégis, meg őszintén, de aztán felbúgott a sztori, a szikraközöknek ibolyaszín bajuszuk nőtt, sercegett a tömegben rugdosódó elektronok bandája, én meg megint alig aludtam valamit. Hatvan epizód egy sci-fi, némileg cyberpunk hangulatú, de igazából besorolhatatlan világban, ahol Spider Jerusalem, a junkienégyzet igazságvadász zsurnaliszta és segítői, a két filthy assistant görbe tükröt tartanak a mi magunk kis világa elé. Picsajó.

(Kedd)

Megint helyszínem lesz, csak most kicsit fáradtabb vagyok. Kopipaszta az Übersuck I-ből, egyelőre, aztán majd a kreatív moduljaimat is be kell bikáznom, mielőtt teljesen kifutok az időből. Hasta luego.

péntek, október 03, 2003

Péntek. Vége. Olvassatok most egy kis Bright blogot, abból kiderül az is, hogy végződött a tegnapi nap.

csütörtök, október 02, 2003

Na, most találtam egy gyönyörűséget, igazi gyöngyszem, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy jogász kollégám, Misztörendőzán jelölte meg nekem a hivatkozott bekezdést. Az Európai Alkotmány tervezetéről van szó. Angolul megtalálható a következő címen: http://european-convention.eu.int/docs/Treaty/cv00850.en03.pdf. Magyarul pediglen fellelhető a http://european-convention.eu.int/docs/Treaty/850HU.pdf címen.

Vigyázat. A dokumentumok ránézésre baszott hosszúak.

Az idézet pedig a következő:

The Commission shall consist of a College comprising its President, the Union Minister of Foreign Affairs/Vice-President, and thirteen European Commissioners selected on the basis of a system of equal rotation betweeen the Member States. This system shall be established by a European decision adopted by the European Council on the basis of the following principles:

(Na és itt akadt le Misztörendőzán)

(a) Member States shall be treated on a strictly equal footing as regards determination of the sequence of, and the time spent by, their nationals as Members of the College; consequently, the difference between the total number of terms of office held by nationals of any givem pair of Member States may never be more than one;

Bjjjjútiful.
I shall never surrender.

No fucking way.
Tegnapi termés, 23 óra tájékáról. Hát nem mutatja jól, mi iránt vagyok valójában elkötelezve? Van a fejemben egy világ, akármerre nézek, új és új, felfedezésre, leírásra váró ötletek tobzódnak kies halomban, meg van idekint egy másik, ahol, akárhogy gyúrok, kicsi krumpli maradok.

"Szöcskepáncél: (...)-i vérttípus, leggyakrabban a felderítők alkalmazzák. A mesterséges izmok kutatásának eredményein alapszik. Az elve megegyezik a földi ugrólábú rovarokéval (szöcske, bolha): a megfeszülő mesterséges izmok energiáját a páncél egy kampó beakasztásával őrzi meg, a kioldáskor a felhasználó akár húsz méter magasra és hatvan méter távolságra is képes elugrani, és ezt két-három másodpercenként megismételni, amíg a telepek és a gyomor bírja. Az ugrási pozíció eléréséig a katona gyakorlatilag teljesen mozgásképtelen, a fedélzeti intelligencia ugyanis ez idő alatt olvassa be a röppálya-számításhoz szükséges adatokat, és ennek megfelelően feszíti a myomerkötegeket. A reflexfordítók eredményeképpen előre belátható felületre való leérkezéskor garantált a biztonságos landolás. Annak érdekében, hogy a viselő szét ne porladjon az ütközéstől, a teljes testét feltöltik légzőfolyadékkal, a kontrollált lassulásról pedig fékezőrakéták, illetve a fejlettebb modellekben reaktív taszítómezők gondoskodnak.
Szakadékba azért ne ugráljunk vele, és javasoljuk a nyílt terepen való ugrándozást, mert a gyártó semmilyen felelősséget nem vállal nem rendeltetésszerű használatból eredő sérülésekért.

A (...). nemrégiben megvásárolta a licencjogokat, ezért a legújabb (...)-i páncélokban is fel-feltűnik ez a technológia. Ők a nehezebb vértekbe is beépítik, ezeket a vérteket „füttyentő páncélnak”, illetve „páncélozott teafőzőnek” nevezi a katonai szakzsargon, mivel az izomfeszítők ilyen méretben már jellegzetes, magas hangon működnek."


A neveket azért húztam ki, mert ebből én még szeretnék pénzt látni. Mármint nem pont ebből, hanem ami mögötte épül szépen halkan.
Azért mindent összevetve, ha valaki felajánlaná, hogy ebbe a fejemben élő világba távozzak, nem haboznék a döntésnél. Figyelembe véve a kábé 30 perces várható élettartamomat odaát, nincs az a pénz, amiért átmennék. Nagyon pöpec kis világ, de azért szebb messziről. Mint mindegyik.

Editálás után: francba, hát nem benne maradt egy név?!
Visszatértem a Megbeszélésről. Hasonló beosztásban sínylődő, csapzott kolléganőm kifakadt, amikor alárendeltjei hozzálláásával szembesült: "Nem hiszem el ezt a sok hülyét. Komolyan, valami álomvilágban élnek. Srakker, fogd őket nagyon keményen - én is azt fogom tenni, lehet, hogy üvöltözni fogok -, mert ezek beadnak valami vázlatot az utolsó határidőre, és utána még ki akarnak menni ide-oda, mert ez tisztázatlan, az nem biztos..." Megnyugtató, baszod. Megnyugtató. (Nem mintha én másként csinálnám általában, az Úr varrjon bokrétát a makkomra, valamint ott rakja telibe a mocsári munkamorálom, de ezen most változtatni kell, különben az Übersuck II be fog sülni, azt' meg nézhetek.)

Az Übersuck I jelenleg olyan 70-75%-os készültségi szinten áll. Hamarosan leadhatom, és belevethetem magam az Übersuck II színes-szagos, lágyan hidratáló selyemfényű dágványába. Don Quijote-Srakker újra aprít!
Még mindig el vagyok havazva. Nem kicsit.

"Nun liebe Kinder gebt fein acht
Ich bin die Stimme aus dem Kissen
Ich hab euch etwas mitgebracht
Hab es aus meiner Brust gerissen"


Rammstein - Mein Herz brennt

Imádom. Van a német nyelvnek egy nagyon penge militáris hangzása - azok a betegesen pergetett ach-k, nyam -, amit csak akkor veszít el, ha tizenhét szótagos szavakkal kezd el operálni. Egyetlen bajom van csak vele. Az, hogy folyamatos gyakorlást igényel - különben két-három percbe is beletelik, amíg az ember összeüt egy összetett mondatot. Addig meg, ugye, nem vár senki.

Marad az angol.

Megint megbeszélés, megint okítás, és még mindig nincs időm felkészülni a Kettes Számú Projektre (Operation Codename: Übersuck II.), jövő héten meg kezdünk. Sebaj, ma megyek vedelni, holnap ismét fika leszek az Univerzum Nagy Kérdéseihez, mindamellett másnapos.
Lesz, ami lesz. Vagy kaptam fizetést már, ebben az esetben sokat iszom, vagy nem, akkor felveszem a számlámon tébláboló két rugót, és azt iszom el. Két Long Island talán kijön belőle, bagóm meg van, azzal kihúzom éjfélig, és úgy-ahogy formába rakom az agyam.

Álbíbek.

szerda, október 01, 2003

Kíváncsi vagyok, hogy lehet eljutni a blogomra a Disney honlapjáról. Fura hely ez az internet.

My doom has arrived and passed away. Still up and running, mowuhuhuháááháháhá.

Mi is történt tegnap? A Bizottság összeült, voltunk harmincnégyen, de el kellett húznom korábban, mert még melóm volt. Van egy olyan érzésem, hogy lesz még gyakran háromnapihidegélelem-igényes tanácskozás ebből. De majd csak összeszokunk valahogy. Jó vicc volt, előjött rajtam valami, ami gyanúsan emlékeztet egy jól fejlett szociális fóbiára. A kezem reszketett, az alulfejlett bicepszem egy görcsben valamennyi váll- és a csuklyásizmomal, örvendezzünk. Szopó. Az, hogy ezt ide írom, újabb ok arra, hogy már ne síboljam a villámlátogatást a pszichológusnál.

Tegnap, még hazafelé, segítettem egy vak embernek. Ez önmagában nem túl figyelemreméltó - ennek kéne a normának lennie, nem pedig kuriózumnak. (Az is egészen szánalom, hogy csak az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Akadémia utcai épülete, ahol eddig jártam, és akadálymentes volt. Meg csak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban láttam tisztességes szelektív gyűjtőhelyeket. Tatabányán kívül, úgy értem. Ezekhez külön szeméttelep és kukásautó-system is tartozik vajon, vagy az már sci-fi?)

A koldisnak viszont nem adtam aprót, mert nem volt. Még mindig nincs pénzem. Jó lenne, ha kijönne a nemzetiultrajobb közönségben hiú reményeket ébresztő Hadak árja mihamarabb, mert kéne új videokártyát venni, meg megadni a tartozásaimat, meg visszahívni a visszahívandókat, meg egy új öltöny se ártana, télálló cipőről nem is beszélve, sz'al lesz helye a pénznek, na. Igen, magasba akarom emelni Ynev zászlaját.

Há, dupla bizonyítás - az se normális, aki írónak megy, és az se, aki az álomigazgatásba áll aktatologatónak. Én meg mindkettő vagyok: hol van akkor a második mentális betegségem?! Az orvosi szakvéleményből majd kiderül.

Ma semmi lényeges nem történt, folyt a favágás, és a felkészülés a Kettes Számú Projektre, ahol amolyan mindenki-által-baszogatott-kis-közép-félvezető-félfőnökféle lett belőlem. Előre a neurózis fényes ösvényén! Szenvedéseim történetének következő fázisáért, kérem, maradjanak ezen a csatornán, a reklám után mindenképpen visszajövünk.

kedd, szeptember 30, 2003

Bizottsági ülésre megyek.

My doom awaits.

Délután: hírek a páblikadminisztréjsan bugyraiból.

Addig is egy kérdés: telibebaszott Windows 2000 alól hogy lehet elérni, hogy az integrált Intel hangkártya (AC'97) normálisan dolgozza fel az mp3-akat és miegyebeket? Jelenleg ugyanis kábé 15%-kal gyorsabban játssza le a hangállományokat, a KoRn chipmunk-edissön meg nem érdekel annyira.
Mi a faszt lehet elrontani egy szerencsétlen MPEG Laya 3-dekódon? Oké, tudom, bármit és mindent. Ennél lényegretörőbben és specifikusabban egyszerűen nem lehet fogalmazni.

Megoldásokat várom szeretettel a TagBoardra és a srakker_kukac_hotmail.com címre.

Köszönöm és huss.

hétfő, szeptember 29, 2003

Hoppá, hoppá, kedves hölgyeim és uraim, egyrészt eltűnt ugye Damon Hill, másrészt meg felmerült az a lehetőség, hogy mégsem engem hoztak ki másodiknak. Bright, a krónikusunk jelezte, hogy az ő emlékei szerint más lett a második. Ő jegyzetelt, én meg ittam, szóval el lehet dönteni, hogy kinek a véleménye a megalapozottabb.

Mindegy, a pénzem így is megkapom, SFW.
Na, az előzőt megette egy váratlan refresh.

Tehát, új nap, új kolbász, kedves blognézegetők. Pénz az továbbra sincs, ha a melegételreszólóétkezésiutalványtömb nem lett volna, mostanra már nagyon éhes lennék. Így azonban nem lettem, hála legyen a McFuck villámgyors és villámsebes munkatársainak. Véremben tobzódik az E, a vércukor, a polipropilén. Halleluja, halleluja.

Mint arról Bright is beszámolt a blogjában, bekerültem a Pálfor-Dúlás (elnézést) kötetbe, vagyis nem én, hanem a novellám. Én ugyanis még mindig szabadlábon vagyok, bár loptam én, kérem, Rejtő Jenőtől, Wayne Chapmantől (be lehet perelni a tudatalattimat), az Európai Bizottság hangyaszorgalmúitól és a közgazdaságtan, illetve pszichológia tankönyveim szerzőitől. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Istennek (amiért nem felejtette ki a világból a sört, a Lucky Strike-ot és a sztéket), a szüleimnek (a zavaró tényezőkért és a KosztKvártély (tm) szolgáltatásért, az önzetlenül bonyolított DNS-szintézisről már nem is beszélve), a kutyámnak (akit etetni kellett), a képzeletbeli kedvesemnek (amiért sokkal megértőbben viszonyul a kapcsolatunk mélyrepüléséhez, mint egy élő tenné, höhö), a produceremnek (mert nem létezik, így nem is baszogathat), és a Rammstein zenekarnak (a vödörszámra adagolt adrenalinért, amiért csak az tud igazán hálás lenni, aki zombult már rá a képernyőre leadási határidő előtt hat órával, hajnali háromkor). A Rammstein-linket meg lehet nézni, de fizetős, sz'al hagyjuk.

Mint azt megtudtam, az Értékelő Bizottság az én novellámat a második helyre hozta a ki a beérkezett huszonháromból, az első helyezésért járó színarannyal burkolt gumipitypangot Brainoiz gengszter szaktárs vihette el, akinek ezúton is gratulálok. Erős gratula továbbá Bright cimborillónak a majdnem-Móricz adaptációjáért. A többiek már megkapták élőben a nekik járó vállveregetést.

Nah, most, hogy kiörömködtem magam, megyek is vissza feladatokkal zsonglőrködni. Kíváncsi leszek, mikor borul a nyakamba végleg ez a mizéria.

péntek, szeptember 26, 2003

Üdvözlet!

Tegnap kiruccantunk Rejtő-hőssel, heveny késnézegetésre, meg egy jóféle kalóriabevitelre. Én rögtön el is csábultam, egy gyönyörűséges CRKT kés boldog tulajdonosa lettem. A 6813-as az, tessék megcsodálni. Rejtő-hős még kivár és kutat. Hmmm, nagyon kúl kést bírtam venni, igaz, most persze kurvára kifutottam a pénzemből, de hát ez a fogyasztói társadalom lényege, neh?

"Fogyassz. Fooogyaaassz..."

Belegondoltam, és valószínűnek tűnt, hogy több időt lesz összehajtva, mint nem - de nem árt néha, ha van nálam valami, amivel történetesen vágni lehet. És ezeknek a vágandó dolgoknak, ha minden a békés pogácsatermészetemet veszem alapul, pontosan a nulla százaléka lesz ember. Annál nagyobb hányada lesz szalámi. Szalámik, reszkessetek. Mert én jövök. És internalizálni foglak benneteket. Mind.

Insert eeeevil laughter here

A Szalámik Apokalipszisének Kettes Számú Bürokratája tehát hazaindul, hogy befejezze, amit nem tudott hétközben, és elvégezze a más munkáját a saját fizetéséért.

csütörtök, szeptember 25, 2003

Tegnap délután megborult a benti gépem, most egy kölcsönmasináról űzöm az ipart.

Eszembe jutott a reggeli evolúció elmélete.

Először kezdi ugye az ébredező teremtmény azzal, hogy a beidegzett reflexeknek megfelelően megpróbál fotoszintetizálni. Aztán a rendszerellenőrzés felhozza, hogy a torokban szöttyögő zöldes színű váladékban méltatlanul kevés a klorofill, az egyéb forrásoktól meg megfosztotta az anyatermészet inherens részét képező, többmilliárd éve dúló DNS-másolási hibák sorozata. A lény, ami eddig növénynek hitte magát, bebizonyította, hogy mégiscsak ennél magasabb rendű szerveződés. Lehetne még gomba is, de az nem perspektíva, ezért negyedóra múlva ez a lehetőség is lecsorog a gyorsuló evolúció vécécsészéjén. Állatunk sürgősen megkezdi a légzőrendszerébe telepedett illegális bevándorlók kilakoltatását. A bootoló állat ezután megpróbál átállni szerves anyagok égetésére, de ahhoz meleg kell, meg energiaforrás, és reggelente egyik sincs. Állatunkban tehát megfogalmazódik a késztetés, hogy alantas ösztöneit kielégítendő, sürgősen keressen valamit, ami valaha élt, hogy felfalhassa. Ekkor kialakul egyfajta, tespedésre emlékeztető metastabilis egyensúly, amelynek egyik oldalán az van, hogy enni kéne, a másikon az, hogy a takaró túloldalán baszott hideg van. Az éhség nő, a hideg nem, állatunk tehát nekivánszorog a nagyvilágnak.
A reggelihez azonban szükség van bonyolult szervezői képességekre is. Ösztönszinten táplálkozva ugyanis állatunk azon kapja magát, hogy a párizsi műanyag burkolata a foga köré ágyazódott. Ekkor a kávé iránti vágy veszi át a vezető helyet. Ha állatunk előrelátó volt, van hideg és savanyú kávé, amit megmelegítve formába lehet pöckölni a homloklebenyt. Ha nincs, akkor marad az instant kávé, mint szükséges áthidaló megoldás, vagy a kávéfőzés, mint katasztrófaterv.
A kávé leérkezése után megélénkül a homloklebeny, és amit kapunk, egy magát egyre biztosabban emberként definiáló főemlős, aki elgondolkodva vakargatja az állát, és rácsodálkozik a még mindig hideg és szürke világra, és a hallgatag eget kérdezi, vajh' mi szükség volt erre az evolúció-dologra voltaképpen, ha az egész folyamat eredménye az, hogy reggel munkába kell mennie. A baktériumoknak bezzeg nem kell fizetni a TB-járulékot.

Rohadt filozofikus, neh?

Szíjaléjdör.

szerda, szeptember 24, 2003

Nagybátyám jobban van. Én is jobban vagyok. Már csak három dologgal kéne egyszerre foglalkoznom. Nem fog menni, de küzdök, amíg lehet. Heroizmus, vagy miarák.

Holnap megint írok.

kedd, szeptember 23, 2003

Lefuttattam egy öndiagnosztikát. Az eredmény szomorú és abszintért kiált. Summázat: szeretek lúzer lenni. Más magyarázat nincs arra, miért nem tudok néha az emberek arcába üvölteni, hogy "hagyjatok már békén a faszságaitokkal, mert rendes gyerök vagyok ugyan, de aki visszaél ezzel, az tépjen sorszámot, és hajoljon rá a bal herémre." Ehelyett túlterhelem magam, és semmit nincs időm tisztességesen befejezni. És csak egyre idegesebben nézem, hogy szépen sorban elbaszódik az összes dolog, ami miatt érdemes felkelni és meginni az első kávét. Az egész az én hibám, persze, jobban kéne érvényesíteni azokat a telibekúrt érdekeket.

Aztán egy időre persze minden megjavul, csak épp annyira, hogy újra elnapoljam a tripet a kocsmába vagy a pszichológushoz. És/vagy.

Most valahol a kettő között vagyok, és azt se tudom, mihez kezdjek magammal.

Tegnap infarktust kapott az anyai nagybátyám. Szívenzim értékek lelógnak a skáláról, valszeg nagy területek károsodtak, ott hever bent szegény a kardiológián, és meg kéne látogatni. Csak nem szívesen nézek szembe azzal a gondolattal, hogy az az ember, aki simán eltörne a térdén, csak akarnia kéne, most ott figyel fehérben, hanyatt fekve, és lógnak ki belőle a csövek. A jó hír, hogy megmarad. A rossz hír, hogy mostantól vigyáznia kell magára nagyon. De csak fekszik, néz azokkal a türelmes szemeivel, és már anyázni sincs kedve, csak várja, hogy a fehér köpenyes varázslók tegyék a dolgukat, és mentsék belőle a menthetőt. Nagyszerű kilátások - belőlem is ez lesz ötven-hatvan éves koromra?

hétfő, szeptember 22, 2003

Mai termés:

PEMCS = Pályázat-előkészítő munkacsoport.

Nem tudom, miért, de annyira beteg a hangzása, hogy még bagózás közben is ezen röhögök.

A bureaucrat is easy to amuse. Q.E.D.

A jelentésem persze nem fejeztem be időre. Holnap leadom. Bízom benne. Szétmászkált minden információ a fejemben, és csillog a nyálkacsík az adattárolóimon, mint egy pókháló hajnalban.
Most anyai nagyapámról fogok írni. Nem azért, hogy bizonyítsam, nem csak dokumentumszinten van családom... hanem mert szeretném összeszedni, asszem, mit érzek irántuk, és mire tartom őket.
Komolyan, nagyszülői viszonylatban tele van a család hétköznapi hősökkel. Hígul a vér, vagy miafasz, mert a szüleim már teljesen hétköznapiak, bár tök jó fejek a maguk módján, én meg... hát fogalmazzunk úgy, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend polgári tagozatának nagykeresztjére még egy kicsit mindenképpen gyúrnom kell.

Szóval, amit kedvelek nagyon az öregben (1923-as évjárat), hogy fantasztikusan tartja magát, annak ellenére, hogy az élete nem volt kimondott egészségkúra. Szellemileg teljesen friss, és bár sosem próbáltuk, van egy sejtésem, hogy szkanderben, futásban úgy lenyomna, mint a szart.

Adoptált gyerek volt, a családi legendárium szerint, és pótszülei gondoskodó emberek lévén jól kitaníttatták. Műszaki rajzoló lett a Weiss Manfréd gyárban. Harci cselekményben nem vett részt - ha azt nem vesszük, hogy Kőbányán hallgathatta, ahogy az amerikaiak szarrá bombázzák a környéket, és önhatalmúlag felfüggesztette a munkát, mivel a rezgések miatt egy egyenes vonalat nem lehetett húzni -, de a bevonuló szovjet elvtársakat ez nem hatotta meg: irány a málenykij robot a békés Fehéroroszországban. Na ja, tipikusan az a hely volt, ahová még az őrök is büntetésből mentek. Egy idézet tőle: "Hát, tudod, nekünk járt tiszti kézelő, bár nem voltam katona - kesztyűnk nem volt, aztán abból csináltam magamnak kesztyűt. Akkor én lettem a kulák. Mert az őröknek sem jutott." Az a hely újraértelmezte számomra az embertelen fogalmát - pedig a legkomorabb részeket még borozás közben sem mondta el. Csak úgy lehetett életben maradni, ha dolgoztak a rabok. Mert különben féladag, amivel egyszerűen nem lehetett kihúzni. A higiénia sem volt az a kimondottan gyakori és általános. Mindenféle fertőzés, paraziták, üeegh.

Ő meg meghízott. Ott. Tiszta Rejtő-hős (mint a Menni vagy meghalni című regényben). Százhúsz kilósan jött haza. Mivel nem dohányzott, elcserélte a fejadagját kenyérre, és amennyire lehetett, vigyázott magára. A maláriát persze így is beszopta, de már egészen ritkán jön elő rajta.

(Amit nagyon bírok benne, hogy a fenti pár mondatot kábé tíz év alatt tudtam kihúzni belőle. A poklot megjártak egy részével ellentétben ugyanis azt vallja, hogy nekünk, későbbi generációknak elég szerencse az, ha nem kell az ilyesmiről tudnunk, pláne megélnünk, mint háború, éhezés - és gondolom, kurvára nem hiányzik neki a sajnálatunk. Ettől sokkal hitelesebb lesz az egész.)

Aztán, amikor hazajött, újra munkába állt, és egészen az ÉPFU vezetéséig jutott - erős wow a fehér hajú bácsinak. És miközben pályatársai gennyesre lopták magukat a szocialista haza államkasszájából, ő kínosan ragaszkodott a becsületéhez. Tanácsi lakásban lakott, amelyben - micsoda luxus és pazarlás - volt egy ikervonalas telefon is, az a koponyazúzó bakelit fajta, amely újraértelmezi az érintésvédelem fogalmát. A családi legendárium egy alkalomról tud, amikor közbelépett az érdekünkben. Tégla kellett volna az építkezéshez, de - éljen a hiánygazdaság - offisölli nem volt raktáron. Valójában persze volt, de csak a fontos elvtársaknak. Nagyapám meg ilyen volt. Láss csodát, egy telefon, és lett tégla. Kifizette. Teljes áron.

Aztán 1983-ban nyugdíjba ment, és teljesen aktív életet él. Kertészkedik, nyaranta elutazik valahová, a régi barátaival kártyázik szerdánként, és hétvégenként nálunk ebédel. Felesége halálát nehezen, de kiheverte, és pár éve már megint úgy pörög, mint fénykorában.
Elég jól lépést tart a kül- és belpolitikai eseményekkel, sokat beszélgettünk az EU-ról, a csatlakozásról, a támogatásokról és a közösségi vívmányokról. Érdekli a sport, és ha új technikai ketyerét kap, addig nem nyugszik, amíg be nem magolta a kezelését.

És most becsajozott. Yeeee-haww. Jó anyámat irritálja a választott, de ezen nincs semmi meglepő. Én elviselem a hibáit, mert örülök neki.

Mára ennyit róla.

Tudjátok mit? Szeretnék olyan lenni, mint ő. De persze nem leszek. Helyette befejeztem a WILL_WRITE_FOR_FOOD.DOC projektet, le is adtam, 5 óra késéssel - jó eséllyel meg fog jelenni, de nem iszom előre.
A főhős egy pragmatikus, már-már a geciség határát súroló kereskedő, aki családi jellegű bonyodalomba keveredik, és persze úgy mászik ki az egészből, hogy még jól is jár rajta. Amúgy olyasféle, mint Ferrari a Casablancában. "I observe that you in one respect are a very fortunate man, Monsieur. I am moved to make one more suggestion, why, I do not know, because it cannot possibly profit me, but, have you heard about Signor Ugarte and the letters of transit?"

Hát nem gyönyörű?

csütörtök, szeptember 18, 2003

Beginfile: 0915

A mai hírek. Egyrészt, röpke két óra alatt sikerült beérnem. Budapest felszíni tömegközlekedése halott, döglött, használhatatlan, büdös, fos és ehhez képest azért tán egy kicsit mégicsak drága, neh? Nem mondom, általában elég megbízható, de ha most mondjuk találkozóra mentem volna, kicsit se égett volna ám szénné az a szép arcom.

És közben Misztörendőzán tartotta a frontot idebent. A főnökség idiotisztikus baromságaival szemben. Először azt mondják, hogy az értékelésnél legyünk perfekcionisták, és csak azt fogadjuk el, ami pengén jóvá van hagyva. (Ezt mi betartjuk, mások kicsit enyhítenek a nézőponton, amúgy önhatalmúlag.) Utána meg megy a rinya, a nyafi, a rasszkaz és az ukaz, hogy túl alacsony lett az eredmény. Hát kéremszépen, csókolom a manikűrözött kezecskéket, ha irányítani akarjuk az eredményeket, akkor leszünk szívesek kommunikálni az értékelési feltételeket, neh? Neh?

Amíg írtam, bele is csapott a szar a ventillátorba. Ezek a rendkívül idióták ránk haragították az egyik bandát - meg vannak sértődve, és teljesen jogosan. Csak tudnám, ki volt az a hivatali csoda, akinek eszébe jutott, hogy így korrekt értékelési eredményeket lehet kapni? Misztörendőzán most tette le a telefont, és a szemén látszik, hogy ölni tudna egy bagóért.

Na, mindegy, mindenki, aki dolgozott már az álomigazgatásban, tudja, hogy megy ez. Persze, hős kormányunk leépít, hogy tudjon finanszírozni - ennek áldozatául esik néhány igazi, régivágású szakértő, és egy nagyobb halom nyugdíjaskorú naplopó. Én valószínűleg nem fogok. Addig legalábbis semmiképpen, amíg ez a két projekt le nem fut, mnyehehe.

Az Egyesült Államok a hírek alapján még mindig megvan, bár egy lelkes hurrikán láthatólag szívesen változtatna ezen. A terrorgyerekek is megvannak, de az a világvégevárás talán megalapozatlan lenne, mert Isabel aligha áll az ő zsoldjukban. De még kurva sok baj lesz velük, mert, hogy örök kedvencemet, Rejtő Jenőt idézzem, egész pontosan a Menni vagy meghalni című művéből: "- Szinzát pedig dobszóval nem fogják meg. Szerintem csak egy módja van a sikernek: ha valaki egyedül indul neki, és valami gyanútlan helyzetben hozzáférkőzhet a rablóhoz. Talán a saját emberei közül valamelyik bitang, a kitűzött jutalomért...". Na ja, csak a rosszarcú közelébe férkőző, kilóra megvett harcostárs nem hirdeti fényesen és csillogón valamék nagyhatalom szupremáciáját.

És bár sok szempontból egyetértek az amerikaiakkal (hubazmeg, de félreérthető volt ez az editálás előtt), sőt, a magam mindent lesajnáló közép-kelet-európai prebrüsszelita módján még kedvelem is őket, azért a kedvenc műfajom a szatíra, a kedvenc italom a whisky, a sör és a gin-tonic, kedvenc ételeim csípősek és károsak a nyálkahártyára, illetve a hasnyálmirigyre egyaránt. De ettől még van mire büszkének lenniük, és ordas baromság az is, hogy arányaiban több lenne a bunkó, mint itthon, az Intelligencia Kis Kárpát-medencéjében, ahol úgy úsznak a különböző gének össze-vissza, mint kolloid a centrifugában.

Kedvelem az USÁ-t, nah.

De azért mégis Moszkvába mennék el először, ha másért nem, hát ezért, vagy, oroszul tudók kedvéért, ezért. A hazai M2-M3 működik, meg korrekt, meg na, de ezekhez szépen összelopták az anyagot. Kár, hogy olyan kegyetlenül drága a városban az élet. Már egy félkilós doboz kaviár is 60 USD, ahogy hallom. Viszont mindig van Moszkovszkaja. Csak hát, nagy a szegénység is - nem biztos, hogy effektíve szeretném végignézni a középréteg haldoklását.

Fűzfán fütyülő rézangyal. Mire végiggondoltam, el is ment a kedvem. Mindegy. Vissza a mókuskerékbe.

Endfile: 1058

szerda, szeptember 17, 2003

Silent Library Project. Mentsük meg a könyveket. Mentsük meg Stanislaw Lem könyveit. Olvassuk el, legalább. És ha hozzájutunk, vegyük meg. Csak, hogy a terjesztők és a nyomda mellett szegény író szaktárs is rongyosra kereshesse magát.

kedd, szeptember 16, 2003

Megyünk Misztörendőzán kollégával a Moszkva téren. Kódiskommandós körbejár a villamoson, hangosan óbégat az apróért. (Megjegyzés: hasonló szituációkban rendszerint hangulatvezérelt vagyok.) Összenézünk, és egy ilyen benyögés hagyta el fogam kerítését: "Na, ezen már a Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program sem segít."

A bürokrácia áthat lelkem legmélyéig.

hétfő, szeptember 15, 2003

A projekt új neve: WILL_WRITE_FOR_FOOD_picsabaajogosultsagihibavalmar.doc
Mérete: 53 ezer leütés szóközzel.
Kezdem megtalálni magam.
Elnézést, kedves tisztelt olvasók.

A blog hétvégén nem frissül, mert Rákospalota az már-már vidék, legalábbis a szolgáltatók szerint, ezért nekem nem jár a napi ADSL. Kevesebbel meg nem érem be, tekintve, hogy a benti gépem itt lóg a kormányzati hálón.

Voltam ma helyszínen. Ha nem látom, el sem hiszem, hogy van még olyan hely az országban, ahol egy működő, láthatóan rendszeresen karbantartott automata 30, azaz harminc forintért mér egy adag kávét. Igaz, mint bármely, tetszőlegesen választott automata esetében, az ebbe való bekukucskálás is a szentségtelen reveláció erejével hathat az óvatlan cthulhuvadászra - de most őszintén, az automata már tiszteletbeli élőlény, egy élőlény emésztőrendszere meg per definitionem randa.

A tegnapi éjszaka meglátogatott Vulgár K. Insomnia, ez az ágyrajáró rosszéletű. Két óra felesleges forgolódás után nyakát törtem, és toccsanó asztrális belszerveibe bugyoláltam a halántékomat, majd békésen elaludtam. Most ez rendszeres lesz? Nem kéne, van elég bajom enélkül is.

A lakást kezdi elborítani a mosatlan és a szennyes. Valamék nap rá kell romboljak valami brutálissal és ABC-állóval, mert lassan kezdi megfojtani a hasznos felületeket. A növények még mindig élnek - az egyik, egy fura külsejű, piros-zöld mutáns (nem, nem muskátli, mert olyan, mint ha egy kreatív szellemű gyerek hosszú levelekből akart volna szárat fabrikálni, és ehhez csak kétkomponensű ragasztó állt volna rendelkezésére), na az elgörbült. Nem egy napimádó jószág, mert az ablakkal ellentétes szögben hanyatlik, mint valami organikus pisai ferde torony.
Elfelejtettem leszedni a paradicsomot, meg a körtét. Csúnya ügy lesz, amikor kimerészkedek a kertbe. A Bürokrata találkozása a Természettel. ("Gruár! Rááárr!" "Mondja, van rá engedélye?")

Tegnap megnéztem a MiB-et. Hát, jobb lett volna, ha írok inkább. Megerősödtem meggyőződésemben, hogy a film végletesen túlértékelt, bár meg kell hagyni, vannak benne jó ötletek. De vigyáznom kell, mit lopok el a Technocracy-mesémbe, mert az összes játékosom látta már.

Haza kéne jussak. Nem reggeliztem. Nem ebédeltem. Büntetésből kizabálok mindent a frigóból. Még a jégkockákat is. Háháhá.

péntek, szeptember 12, 2003

Áh, legyenek részletek most.

Munkafront: nem plántáltam baltát a korábbi rinyában emlegetett kollegina szürkeállományába, és az ügyes önszuggesztió segítségével már arról is leneveltem magam, hogy ezt a vágyat ismételgessem, mint egy mantrát. Semmivel sem lett kevésbé irritáló az illető, de már nem érzek akkora késztetést, rángó ujjakkal vicsorogjak, *eeerrrngnyyyroar* hangokat hallatva, mint korábban.
Viszont már most látszik, mennyi kurvára kevés idő lesz erre a projektre. Véres vizelet, project codename: UltimateSucker (TM).

Nézzük másodszorra ezt a vicces kis nőfrontot. Van egy csetes ismerősöm, Bright koma nyomán nevezzük Szikritnek. Ugyanarról a Szikritről beszélünk, jah.
Kábé hat évvel idősebb nálam, ez nem baj - jól néz ki, ápolt, csinos, van egy kis súlyfelesleg rajta, de még ez is jól áll neki. Jó hír: a verbális és nonverbális jelek alapján rám van állva. Rossz hír: teljesen bolond, és olyan szinten hangulatember, hogy egy mániás depressziós (klinikai eset) hozzá képest egy sápadt Buddha, amint joysticknak nézi a saját köldökét.

Most az az óriás dilemma forog itten fenn, amikor nem vagyok elég gyors, hogy feljegyzésbe fojtsam a gondolatot, kedves feleym, hogy vajon vegyek-e a nyakamba egy kapcsolatot, ami jó eséllyel nem más, mint egy problémákkal teli zsák, mindezt azért, hogy csökkentsem a mintegy mellékesen kínzó nőhiányomat, vagy hagyjam az egészet a bélbe?

A homloklebenyem azt mondja, hogy az utóbbi. A barlangostestem ezt másként gondolja. Dúl a vita, én meg lassan már ráállok a szegény ember döntéselőkészítő stábjára, nevezetesen az alkoholra, mint levéltetű a fehér heroinra.

Eddig még abszolúte nem köteleztem el magam egyik irány mellett sem, volt egy elsőrandevú-hangulatú vacsora (bélszínérmék zöldborsmártással, steak-burgonyával mindkettőnknek, a jegyzőkönyv kedvéért, tízes skálán tízest kapott mindkettőnktől), választási ígéretek a későbbi kapcsolatfelvételről, azt' a többi néma csend.

Életem cseppet sem egyedi részleteiről továbbiakat tehát hétfőn, sztéjtúnd. Egy istenverte ifjúsági sorozatban élek. Talán a Dawson's Creek? És akárhogy kapcsolgatok, csak baszik bejönni a pornóadó. Szörnyű. :D
Részsikerek a munka frontján, elemeztem a Szikrittel való (nem)kapcsolatomat, az eredmények érdekesek, részletek talán hétfőn, miután elpusztítottam az agyam. Minden bizonytalan.

csütörtök, szeptember 11, 2003

Lapzártánkig történt:

- Életben maradtam.
- A kutya életben maradt.
- A növények életben maradtak.
- Az Amerikai Egyesült Államok a legutóbbi értesülések szerint még mindig megvan.
- Nyolcvanadszor is körbefutott a playlistemen a Rammstein-válogatás.
- Fél oldal előrehaladás történt az azóta enyhén módosult WILL_WRITE_FOR_FOOD_IITI_TELEFONAL_HAZA.DOC projektben (a névváltozás oka a hozzáférési jogosultság megtagadása volt egy mentéskor).
- Ettem egy BOCI csokis Schöllert, a régi szép jégkrémzabáló idők emlékére.

Az élet apró örömei, neh?
Paulaner Salvator. Itt a virtuálpokolbugyra. Megtévesztő. Gonosz. Aljas. Imádom. Tegnap is találkoztunk. Én megittam őt, ő meg bosszút állt. Tiszta romantika, végzetes vonzalom, meg minden kurvaanyja. Mondjuk úgy, hogy nagyon lelkesen voltam ködös elméjű. A héten ez az utolsó. Tényleg. Na. Ne röhögj.

Ez valami olyasmi lehet, mint Bright cimbora fogyókúrái. Megígérem magamnak, hogy most már leállok, aztán mindig jön valaki, aki velem kíván zülleni, én meg megadom magam a C2H5OH végzetes vonzerejének.

Olyan szívesen levetném ezt az egész ingyenfelelősségesdit, és foglalkoznék azzal, amit szeretek. De hát - elavult droid vagyok - ennem és innom is kell, meg szeretek is. Szeretek fedett helyen aludni, szeretem a bagó ízét, a reggeli sötétzöld ugatást, amit okoz, szeretem azokat a mindennapi kis kényeztetéseket, amikkel rendszeresen meglepem magam magam. Hogy költői is legyek, basszameg.

Ez pedig nem megy írásból. Talán majd egyszer. Drukkoljatok plíz, hogy kész legyek 15-éig, és beférjek a kötetbe - kéne a pénz.

Szívesen lennék méltatlanul túlértékelt lektűrirodalmár, aki megél abból, amit csinál, és lehetőség szerint rohadt jól él meg. Addig is, marad a havi fix, a progresszív adózás, és a dühöngés, hogy az állam lelopja a fizetésem megközelítőleg 45,3%-át minden egyes szájbakúrt hónapban.

Igen, van egy olyan érzésem, hogy amit érzek, az nem depresszió, hanem inkább ólálkodó bűntudat, hogy minden hónapban elbaszom a pénzem. A világ nagy, én meg kicsi vagyok, ezért élek bele a vakvilágba, és remélem, hogy a pisla fény az alagút végén - ami akkor tűnik el, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá - nem egy dízelmozdony.

A Pozitív Világnézet Főcsoportfőnökség munkatársai tanulmányúton vannak - de már nem emlékszem, hogy Hawaii-ra vagy a Gulágra utaztak, összehasonlítás alapjául szolgáló ismeretek gyűjtésére.

szerda, szeptember 10, 2003

Tegnap elbizonytalanított négy üres Paulaner Salvatoros korsó látványa. Nemtom, mi van abban a sörben, bár gyanítom, hogy alkohol. Visszaolvasva a blogot, tulajdonképpen mi a faszt is csinálok én, azon kívül, hogy dolgozom, vedelek, írok és álmodozom? Kicsit túl nagy lett mostanság a perspektívám, azt' most nézek bután, mint légy a levesben, hogy a sok szép, jó/mocsokszar irány közül melyikhez is kéne kötnöm az életem. A nőfront is egyre viccesebb.

Note to self: többet foglalkozni a stratégiai célokkal, mert a napi operatív tevékenység elveszi az élettől a kedvem.

kedd, szeptember 09, 2003

Hü-hü-hü-hűűűű, mekkora orbitális mísz picsákat kaptunk a mostani projekthez! Látom már mi lesz: lesajnáló pillantások, blazírt megjegyzések. Nem azért rohadok már itt két éve, hogy az újoncok mindent jobban tudjanak nálam, ha borostás vagyok és másnapos, ha nem. A többi főosztályon ennél jobbra komolyan nem telik? Ha nem abból a keretből jöttek volna, amit mi sírtunk ki, még azt mondanám, hogy csináljanak, amit akarnak, de így azért erősen basszák meg. Azt a jó büdös mocsári hétszerbaszott kurva mindenségit ennek az egésznek.

Diadalmenet lesz a projekt ezekkel a z illatosakvagyunk-a-légkondicionáltsarokirodánkban, lángszóróznivaló emancipált köztisztviselő-wannabekkel.

Adja Isten, hogy tévedjek.
Vigyázat, kedves olvasók, ma gyűjtöttem egy igazán agresszív mondatot. Kérem, legyenek óvatosak, mert harap, és, hogy klasszikust idézzek, az állat kivizel a ketrecből. Íme!

"A folyamat végrehajtása jelenleg folyamatban van."

Kérem a tisztelt olvasókat, amennyiben az iméntihez hasonó elhagyott, közveszélyes mondatokkal találkoznának munkahelyi vagy - egy élet tragédiája - magánéleti működésük során, továbbítsák a Mondatmegőrzési Hivatal Összetett Mondatok Főosztály Hatástalanítási és Reprezentációs Osztályára, ahol ivartalanítjuk és kiállítjuk őket.

Mentsen mondatot Ön is!

Gyűjteményeiket a következő címre küldjék 2003. szeptember 15-ig:
Mondatmenhely

Köszönjük. És most reklám.
Napi linkajánlónk.

Egyik kedvenc szerepjátékom a Delta Green, amelynek első, vastüdő nélkül is életképes novellámat köszönhetem mintegy mellékesen, és amely lehetőséget ad a "Stirlitz Chtulhura vadászik" szcenárió hibamentes megvalósítására. Még sosem sikerült, de nem adjuk fel.

"Deception is a right. Truth is a privilege. Innocence is a luxury."

A könyv - és a honlap - első három mondata. Pozőr, nagyon lovecraftias, nagyon öltönyös. Mmm. Tasty.
Oké, bazmeg. Beütött az alkotói válság. De én zen leszek. Megvilágosodott. Összeszedett, lelkes és fegyelmezett. És átértékelem a vedelési metódusomat. Az alkotói válság ugyanis, Rejtő-hős definíciója szerint nem más, mint az a jelenség, amikor az író sokat vedel és baszik dolgozni.

Mostanság, amikor nagynéha sikerül némi koffeintúltöltéssel megfelelő állapotba bűvölni az agyam, nem figyelek a részletekre. Ezért sokkal több hibát vétek, mint amennyit korábban szoktam. Ugyanis utálom csinálni. Ennyire kell a pénz? (Költői kérdés. Ennyire kell a pénz.)

Nehezen lesz ebből celebrity blog, már érzem.

*Srakker vinnyogva lefordul a székről, elkúszik a sörétesért, és elindul hibára vadászni. És folytatja a megkezdett vilmoskörtét, mert veszélyesen kell élni.*

hétfő, szeptember 08, 2003

Helyesb: a lepukkant Volga viszonylag reális vágyálom, a tuningolt Zil meg belekerülne egy jelentősebb ház árába, így egyelőre hanyagolandó.

Új hír: az Olyanaranyosolyanéédes projekt újra lefutott, az alany alkoholmentes állapotban tudatlanságot színlelt. Bár, megbízható források jelentik, hogy az alany olyasmit is mondott magáról, mint pl. "az én lelkem egy betonszarkofágba zárt brüsszeli csipke", ami legalábbis árulkodó jel. Ügynökségünk javasolja az alany állandó megfigyelését és enyhe etilalkoholos infúziózását.
A fénymásoló gyűlöl engem. Az érzelem tiszta és kölcsönös. A hibás másolások aránya immár eléri és meghaladja az ötven százalékot. Cserébe kifordítottam a Magazin Nummer Fünf zárszerkezetét, mert azt akartam, hogy neki is fájjon végre egy kicsit. Dehogy sekélyes az életem.

Őseim ma indulnak Görögországba, mától tizenkét napig nemcsak hogy meg kell küzdenem inherens életképtelenségemmel, de még az idióta kutyám várható lelkibetegségét is nekem kell leküzdeni, sőt, a korlátozottan szárazságtűrőre tenyésztett belterjvirágokat is el kell látnom vízzel. A napi frissítésből kiderül, hogy boldogulok. Ha bármelyik megdöglik, nem az én hibám.

Tegnap tizenötezer leütést haladtam a WILL_WRITE_FOR_FOOD.DOC projekttel, a főhősöm gusztustalanabb, mint valaha. Ha ezt naponta tudnám produkálni, már fél éve meglenne a lepukkant Volga, amit venni akarok. Idéznék egy IMHO kellemes mondatot.

Az idő szorított, a lapockáim között pedig viszketni kezdett egy megvakarhatatlan pont, ahová, ha rosszul taktikázom, hideg tőr vagy loccsanó vessző vés maradandó bőrhibát.

Már csak az ólálkodó vérgagyit kell mellbedurrantani shotgunnal, és egész pöpec lesz.
Egyelőre ennyit rólam, sztéjtúnd, és óvakodjanak a dehidratációtól.

péntek, szeptember 05, 2003

Jutiseszembe, gondoltam, ha már napi nyolc órát ülök a szélessáv boldogabbik végvén, belinkelek pár dolgot, de csak lassan, nehogy idő előtt lankadjon a lelkesedés.

Az internet egyik kedves állatfajtája a webcomic. Az ismertebbeket (Sluggy Freelance, College Roomies from Hell!!!, It's Walky!, effélék) kidobálja a Google, de van pár, amire csak véletlenül bukkantam rá.
Ha penge fekete-fehér rajzokra (oké, nagyjából 75%-ban penge, a maradék a kezdeti időkben készült, és volt honnan fejlődnie a rajzolónak), kellemes történetre, meg effélékre vágytok, tekintsétek meg az internet eldugott sarkainak egyikét: Demonology 101 Jó kis cucc, na, én kedvelem. Ami különösen tetszetős benne, hogy bár csak egy-két hetente frissül, akkor elég nagy adagokban teszi, szóval nem kell hó végén visszaolvasni, hogy mi a franc is történt tulajdonképpen.
Most kaptam az értesítést, hogy egy kábé korombéli, alkoholos állapotban leledző hölgy a következőképpen reagált a rólam készült képre: "Hát nem édes? Olyan aranyos!"
(Ügyosztályunk javasolta a kísérlet megismétlését, ezúttal józan alannyal.)
A poén az egészben az, hogy a kép elkészítésekor fejsze volt a vállamon, és beálltam, de dúlván. Az akcióhős, mint karrierlehetőség tehát kilőve.

csütörtök, szeptember 04, 2003

Az őszinteség olyan, mint a hasmars. Mindig a legrosszabbkor jön rá az emberre.

Én pedig csak szorítom a pofámat, és reménykedem, hogy semmi nem csúszik ki.
On my mark, unleash hell.

Tegnap szarakodott az internet, mert neki valamiért jól esett, hogy szenvedni lát, és szám szélén lassan csorog le a dinnyehéj.

Ha Pégé kolléga nem emlékeztet rá, lazán elfelejtem, hogy gyakorlatilag már két éve itt űzöm az ipart, első munkahelyemen, államigazgatás papa széles, pöcsétes ölében.
Közben álmokat nevelgetek: az apraját bedarálom feljegyzésnek, az értékelhetőbbek már novellaként strichelnek valami antológiában, az igazán jelentőségteljesekből pedig luxuskurvákat faragok, és évek múltán elküldöm őket, hogy hozzanak haza apának sok pénzt.

Nesze neked, művészet - pénzért adom el a szellemi gyerekeim, amikor lízingelhetném is őket.

Igen, prostituálom az áchtisztikumot (baszodalássan), de még mindig százszor becsületesebb, mint a hazai méjkomojirodalom köldöknéző szakmunkásai, akik vinnyogva vonulnának a sarokba, ha véletlenül valami értelmeset találnának leírni. Kivételnek tisztelet, ők speciel jobban csinálják, mint én valaha is fogom, mert komolyan veszik, amit én nem, és van idejük rendesen kicsiszolni egy írást.
Mentségemre legyen mondva, hogy a babért csak a levesben szeretem, a Parnasszust ugyanúgy rühellem, mint az összes többi geológiai devianciát, a tógában meg pofára esnék, sz'al maradok inkább a fekete öltönynél és a tuningolt Zil limuzinnál, mint vágyálom.
Meg, ha már ilyen nagy dolgokról van szó, mint vágyak, ugye adni kéne a romantikának is, andalgással meg vörösborral meg nagy érzelmi amplitúdókkal, de mostanság kábé annyira vagyok romantikus, mint egy fehérorosz házasságközvetítő oldal, ami szép, szép ugyan, de ha belegondolok, hogy hányan várnak a nagy kitörésre az angol nyelvű szövegek túloldalán, kurvára elmegy a kedvem a képnézegetéstől.

Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből.

kedd, szeptember 02, 2003

Zseniális dolog ez az Európai Unió, a Bizottság meg aztán pláne. A Foglalkoztatási és Szociális Főigazgatóság (DG Employment and Social Affairs) organigramja

Fordítsunk különös figyelmet a bal felső sarokra, idézem:
The Directorate Employment and Social Affairs is not a faceless bureaucracy! If you click on
the faces of our colleagues, you can read their Directorate's mission statement and a copy of their CV.


Ezután klikkenjünk egy tetszőleges tisztviselő arcképére, és tekintsük meg az ellentmondást. Directorate A-tól G-ig, az individualizmus jegyében.
Ezt most ki kell pihenjem.

hétfő, szeptember 01, 2003

Nah, a hivatali lótifuti röpke félórás csúszással befejeződött, a mai nap fejleménye, hogy kiderült: szeptembertől kábé decemberig kinéz egy akkora irgalmatlan szívás, hogy győzzem nyelni.

Komolyan, kezdem nagyon megérteni Douglas bácsit az Összeomlásban. Az Összeomlás c. film a rottentomatoes.com értékelése szerint. Én persze teljesen máshogy kezelem a problémát: inkább azokat bántom, akiket szeretek, már, ha végképp nem hagynak írni.

Mert akkor azokat bántom, akiket elképzelek - ez ugye egyrészt meghozza az áhított sikert és világhírt, haha, másrészt sokkal biztonságosabb, mert kisebb az esélye, hogy beborítanak egy péklapáttal, harmadrészt meg újabb okot ad arra, hogy soha ne akarjak találkozni a főhőseimmel. Mert azt jó eséllyel nem élném túl.

Ma rögtön két idézettel készültem az ártalmatlanabbak közül. Egy gyenge közepes krimiből származik mindkettő, amit több értő ember is a nagysikerű Linda sorozat penetránsabb részeivel érzett összehasonlíthatónak (napokig tartó letargiába süppedtem emiatt), de egy-két mondat még menthető. Lehet, hogy Roncstelepnek kéne neveznem ezt a blogot?

Az első egy rövid bevezetés valami unalmashoz, az "adjunk a napsütötte Dél izzadságmirigyrothasztó kliséjének" mozgalom jegyében:

Odakint húsz-huszonöt Celsius-fokkal hentergett a mediterrán éjszaka.

A másik egy elképzelt magazin címe:

Krómpogácsa – észak-balkáni irodalmi folyóirat. A mértékadó.

Mondom. Ha valami hirtelen jött elmezavar folytán kikerül a kezem alól valami zavartalanul romantikus, azonnal postolom. Tényleg.

Holnap megint jövök, hátha addig sikerül.
Üdvözlet, üdvözlet, itt a hétfő és az adrenalin.

Örvendjünk neki hangos hálálkodással. Listán érkezett a levél, de mivel semmi belsős információ nincs benne, csak beteg lelkem egyik kis szegletébe enged bepillantást, gondoltam, megosztom, hátha valaki ezért jár ide.

"érdekelne mind?tök véleménye egy bizonyos dologban.

Tegnap volt szerencsém (?) beszélgetni egy fiatal f?iskolás lánnyal (per
chat), aki számomra meglep? véleménnyel bírt.


Kezdjük azzal, hogy kezdünk valamit ezzel a kódolással, mer' randa. :rohog:


A f?iskola elvégzése után vagy diplomata szeretne lenni, vagy külföldre
települne. Ennek oka, hogy mindenképpen itt szeretné hagyni az országot.
Utál itt lakni, nem szereti az itt él? embereket (eddigi barátai mind
külföldi pénzes palik voltak, amerikai, kanadai, stb.), szerinte
Budapest egy "trágyadomb" ami ezen kívül van az meg pláne. Szerinte Bécs
sokallta szebb mondjuk.


Ebből is látszik, milyen szinten nincs ízlése a luvnyának. Bécs? Olyan irgalmatlanul jellegtelen, mint a vínersniccel generálszósszal, hogy mást ne mondjak. Budapest az egyetlen világváros, ahol alig van patkány.
Forrás: http://www.babolna-bio.hu/Hun/Lap/kartevo/Frame/Hun_kartevo_bp.htm
Ami meg Budapest kinézetét illeti, ha valaki egy pillanatra sem néz fel a kapaszkodók és a hirdetések közül, akkor valóban elég randa lehet, de az illető hölgy alighanem egyszer sem húzta ki a fejét a saját seggéből, miközben tetszőleges hídon átkelt a Dunán. Mert a Duna még akkor is szép, ha történetesen rusnya. A :város: tele van szobrokkal, poén emlékekkel a múltból (a 7-es megállójából ki nézett fel utoljára, hogy szembevigyorogjon egy rég nem működő Sztár üdítőital-fényreklámmal?), meg emberekkel, akik a lehető leggyíkabb helyzetekben bizonyulnak segítőkésznek. Szóval nem kéne tátott szájjal várni, hogy bézbólütővel csapjon bele a katarzis, hanem esetleg ki kéne nyitni kis csipás szemünket.

"Von Haus aus" elég jól van eleresztve, több nyelven beszél -
olyannyira, hogy az angol nyelv jobban tetszik mint a magyar, velem is
így beszélgetett többnyire.


Egy idióta sznobról beszélünk, aki jobban teszi, ha a véleményét csak tőlem tisztes távolságban hangoztatja, vagy olyan szinten alázom szanaszéjjel, hogy utána reszkető kézzel keresgélheti szétzúzott míszp**sa egójának maradványait. Mwáhá.

%Srakker megjegyzése: ekkor gurult a gyógyszer végleg a sarokba. A történeti hűségért mindent, ugye.%

A kérdésem:
1. mi a véleményetek err?l? Szerintetek is ennyire iszonytató a helyzet,
hogy "élhetetlen" körülöttünk ez az ország?


Nem "élhetetlen" (de nőklapjásak lettünk, haha). Pénz kell hozzá, de szegény embernek külföldön is szar. Van minden, amit venni lehet, amit meg nem lehet, az meg környezetfüggő, mert vagy tesszük, vagy elszenvedjük. Sz'al, ha valakinek olyan szinten nincs személyisége, hogy ezzel a környezettel megküzdjön, az idegen terepen is rendkívüli mértékben szánalmasan fog teljesíteni. Pont.


2. Ti mennétek hosszabb id?re (2-10 év) vagy végleg külföldre? Miért, mi
motiválna titeket?


Mennék. Pénz.


3. Kinek, miért és mennyire fontos a maradás? Gondoltatok-e erre
(mármint hogy fontos, hogy maradjatok)?


Eléggé. Szeretnék baromi gazdag lenni itthon is. Ha ez meglenne, francnak se lenne kedve hosszabb időket kint tölteni. Hónapokat igen, de éveket?"

Hát ennyi. Megyek és aprópénzre váltom a cinizmust. Egyszer végre ki fogom tudni javítani a novellámat is (az Ordas Logikai Bogár támadására kijelölt terület). És akkor nagyon jó lesz, és mosolyommal derítem a komorszürke budapesti látképet; magyar táj, magyar ecettel, meg egyéb nyalánkszágok.