péntek, április 29, 2005

Most épp Papa Roach-ot hallgatok, mert az jó egyszerű, és nem baj, ha kicsit megfájdul tőle a fülem. Ide nekem a pajzsot, hadd rágcsáljam, nem baj, ha megfájdul tőle a fogam. Ma, kivételesen, írni fogok.

ROHAAAAAM!

csütörtök, április 28, 2005

Amúgy persze laza négy dolog van, amit csinálnom kéne, de addig tűnődöm, hogy melyiket is, melyiket is, ameddig megcsúszom mind a néggyel. Hölgyekurak, idővel észbe kapok, ígérem, és tényleg mindent meg fogok tenni azért, hogy ne égjetek a kelleténél nagyobbat miattam. (Egyelőre két dolog van, amit még úgy-ahogy lehet pihentetni, a másik kettő határideje vagy már lejárt, vagy épp jár lefelé, izomból.)

A fiúk a Ványában dolgoznak.
Oké. A legkedvencebb bankom (megkapja ezennel a Káoszbank nevet, elbitorolva ezt a címet a polcaimtól) úgy döntött, hogy sorozatos fizetési elmaradásaim jutalmaként megnöveli a hitelkeretem, mintegy 150%-ára. Jó, mondom, a változatosság kedvéért netes fizetésre és egyéb nyalánkságokra is használni fogom a kártyát, szóval hadd szóljon, káoszbankos hitelkártya lenni jó, Péntek szereti. Csakhogy, mert miért is menne egyszerűen, fénykép is kell hozzá. Nosza, az aluljárói hülyecsináló dobozos fotólabor szolgáltatásait igénybe véve elkészítettem életem eddig legrosszabb arcképeit. És ez lesz a kártyán. Az egyik. Mind a négy kép megegyezett a következőkben: borosta, félreálló inggallér, afterparty-jellegű Ringo Starr-frizura, kaján vigyor, csíkszemek. Egy darabig húztam a szám miatta, aztán rájöttem, miért is jó ez. A bulik vége felé is menni fog az arckép alapján történő azonosítás, és nem fogják feltételezni a pincérek, hogy az asztal alól előkúszó zombi és a kártyán található közveszélyes munkakerülő esetleg mégsem ugyanaz.

Szép dolgok vannak ezen a világon. Ma nem (sem) tartozom közéjük, de némi kreatív múltértelmezéssel a legsebzettebb egó is megmenthető.

* * *

Készítettem bevásárlólistát a következő hónapokra:
- oldalzsebes nadrág, 1 db,
- nyári cipő (esetleges antibakteriális belső bevonattal, ha ilyet már kitaláltak), 1 pár,
- 160+ Gb-s winchester, 1 db,
- 17/19 collos monitor, 1 db,
- folder, 1db,
- szén-dioxidos tűzoltókészülék, 5 kg körüli töltő tömeggel, 1 db.

Majd nyár végén rálesek, hogy ebből mi sikerül valójában. Az azért igen kedvezőtlen, hogy a gázszámlánk átesett 25.000,-Ft-os álomhatáron. Ha az ilyesmi ismétlődik, örülhetek annak is, hogy a frissen megemelt fizetésből egyáltalán kijön a rezsi és az időszakonként szükségessé váló háztáji javítások.

* * *
"One down. Too bad it's me." - Ezt a mondatot még valamire használni fogom. Be is rakom a vitrinbe.
Na, a tegnapi nap egyáltalán nem volt vidám, de emellé legalább rohadt kimerítőre is sikerült. Bár arra számítottam valamiért, hogy az időjárás mutat némi stílusérzéket, és maffia-temetéses, borongós, esős környezetet produkál, amikor nem tudni, hogy melyik vízcsepp a könny és melyik az eső. Ehelyett dög meleg volt, sütött a nap, és jól láttam minden porszemet, amelyet reggel elmulasztottam letakarítani a szemüvegem lencséjéről.

Van valami védelmi mechanizmusom gyász ellen. Eddig fáinul működik, aggodalomra csak akkor lesz ok, ha véletlenül kikapcsol.

Vége. Egyre gyorsuló léptekkel hagytam magam mögött a temetőt.

Jobb napokat mindenkinek.

kedd, április 26, 2005

Mai klasszikusunk:

Jesus saves - the rest of you take full damage.

Szerepjátékos belterjpoént mindenkinek!
Oké, szóval megint söröztem, de ezúttal tényleg jó okom volt rá. Na nem mintha a sörözés önmagában nem lenne jó ok.

Szóval, kaptam Magamurától cuccot, és tényleg oda-vissza kell dicsérjem, még ha csak egy kezdemény, akkor is, mert van benne nafta.
Törölve a Beavatkozó Egység által

csütörtök, április 21, 2005

Ja, és.

Hé, én megélhetési fantasylektűr-író szeretnék lenni. "De nem a páncélpápa lesz az, aki ezt megérti, ahogy azt sem, hogy időközben kialakult a fantasy nevű műfaj, ami igen nevetségessé teszi azokat, akik komolyból játsszák a szerepjátékot szűzanyával meg szentekkel."

Lehetne, hogy nem izgatjuk rá a mindenütt megtalálható Internacionális Baromegylet C:\hazai\katolikus tagjait erre az amúgy is halmozottan hátrányos helyzetű műfajra?

Kösz.
Ez trágár lesz.

Lassíts, bazmeg, mert kisodródsz.

Kurva jó, hogy minden egyes alkalommal elkezded fikázni a katolikus egyházat, ha kispaptól fölfelé valakit be- vagy megszentelnek. Jól van, bazmeg, tudjuk már, tudjuk, mi a baj szerinted, örülünk, pihenhetsz, nesze csont, lehet örülni. Nem régen, alig két és fél éve olvasom a Tóta W. cikkeket, és mert lassú vagyok, csak mostanra sikerült felfedeznem egy mélyen húzódó mintát. Egyesek, mint én is, ha nem jut eszükbe semmi, beleírnak a sztoriba egy lövöldözést vagy egy autós üldözést. Kedves cikkírónk a jelek szerint ehelyett előveszi a Katolikus Egyház feliratú tárolóból a gumicsontot, és vadul acsarogni kezd rajta.

Igen, tudjuk már tőled, hogy a dörzsis koton egymagában menti meg Afrikát (ne beszéljünk a félgyarmati - update: gazdasági gyarmat az, én barom - sorról, a kedvezőtlen termelési szerkezetről, a talajerózióról, a milliós emberéletekbe kerülő villongásokról és az elsivatagosodásról, elvégre azok nem problémák). De a gonosz Popeman Papa innen a nyolcadik kerületből bezárta a dörzsis kotont. Ezért Afrika teljes lakossága meg fog halni, jól. Az egy dolog, hogy mondjuk azt is el kéne érni valakinek, hogy az afrikai kormányok túlnyomó többsége ne bassza halálra a lakosságát, és ne költse Kalasnyikovra a nemzetközi segélyeket, de ezt elérni macerás. Ezért előtte turkáljunk egy kicsit az Egyházban, mert az szemét egy szervezet.

Gyerekmolesztálók mind ezek amúgy is, egytől egyig. Mondjuk, a nem-egyházi gyerekmolesztálók legalább ennyire visszatetsző és hányingert keltő állatfajta, legalább ilyen alacsony felderítési aránnyal, róluk valahogy mégsem készült jegyzet. Gondolom, csak feledékenységből. (No nem mintha utóbbi tény mentené a stólás gyerekrontókat, mert mindenképpen atomot nekik, de érdekesen hipokrita azért az eljárás.)

Igen, egyetértek azzal, hogy az Egyházra ráférne pár nagyon alapos reform, és egy ultrakonzervatív pápa - aki a netes fényképpárosok tanúsága szerint szinte minden gonosz fő- és mellékszereplőre hasonlít, talán a T-X-től eltekintve - nem efelé hat. Egyetértek azzal, hogy az Egyház visszaéléseiről lehet és kell is beszélni. (Ebben az országban, ha ellopsz egy féltéglát és eldobod, három visszaélés fordul le a bicikliről, mégis mit vártál?) De bazmeg nem lehetne megvárni, amíg XVI. Benedek csinál is valami olyasmit, amivel lehet egyet nem érteni? Várd már meg azokat a kurva tényeket, mielőtt billentyűzetet ragadnál.

Nah. És most megyek vissza punnyadni.

szerda, április 20, 2005

I'm so fucking tired.

Az, hogy az egészet csak magamnak köszönhetem, nem javít a dolgokon.

Ha véletlenül kifordulok a saját számon a monitor előtt, valaki legyen már olyan rendes, és vagy fordítson vissza, vagy lőjön le. Hogy a döntésben is segítsek, csak találtok valahol aprót a pénzfeldobáshoz, tele van velük a lakás. Irdatlan felületet foglalnak, de biztos vagyok benne, hogy egy karton sör már nem jönne ki belőlük: nagyobb pazarlás, mint egy épülő autópálya.

Lehet, hogy el kéne neveznem Káoszbanknak a jelenséget.
"Nincs bajom a forradalmárokkal. Amíg tudják, hol a helyük."

kedd, április 19, 2005

A Word, ez a beépített szabotőr, minden imp'r'lista kémek gyöngye, rángatózott és vonaglott a székben, már amennyire a testébe vágó paprikás szögesdrót engedte. Srakker ügynök felvihogott, és megemelte a kezében tartott vadászpuskát.
- Kősó - magyarázta kedvesen. - Ilyen távolságról ugyan okozhat gondot, de megölni azért nem fog. Viszont piszokul fáj. Bizonyos értelemben ez is vele a célom.
A Word kitört fogai közül fájdalmas vinnyogás tört fel. A háttérben endless loopban pörgött a Balázs Pali CD, bizonyítékául annak, hogy Srakker ügynök semmitől nem riad vissza, ha példát akar statuálni.
- Tudod, az a baj - folytatta az ügynök -, hogy túlságosan... magabiztos lettél. Hogy sosem jövünk rá, kit képviselsz valójában. Aztán, persze, ahogy ez már csak lenni szokott, a rendszer úrrá lett a csodákon. Mert hát, ismerjük el, az a csoda is csoda, ami nem nekünk kedvez, rólad pedig, babám, sok mindent el lehet mondani, de azzal senki sem vádol, hogy hosszú távon a segítségünkre lettél volna. A segéded mindent bevallott.
Célra emelte a puskát, aztán jobbat gondolt, és a falhoz támasztotta inkább.
- Nos, jó volt ismerni téged - hazudta. - Készülj fel a legrosszabbra.
A CD-lejátszóhoz lépett, és ólomburkolatú tokjából kiemelt egy gonoszul csillogó lemezt. A fényvisszaverő réteg szinte emberi rosszindulattal villant meg a fénycsövek ráeső fényében.
- Fekete Pákó, endless loopban. Mert megérdemled.
Talán ez azért kicsit túlzás, gondolta, de aztán megkeményítette magát, amikor a sorozatos összeomlásokra, adatvesztésekre, hibásan formázott dokumentumokra, a temérdek elpazarolt erőforrásra és időre gondolt. A földalatti, elfelejtett bérházak pince-kazamatáit összekötő titkos installáció kínzókamrájának ajtaja jótékonyan tompította a Word elhaló sikolyát.

Ha lenne igazság, ez így történne.

hétfő, április 18, 2005

Ma nincs értelmes post.

"The shit hit the fans, I repeat, the shit hit the fans... again. Over."

Valamelyik Odafönti illetékesnek perverz öröme telik abban, hogy stresszelni lát. Ha rájövök, melyik volt az, az ronda lesz.

A jó hír viszont az, hogy a legutóbbi mérés óta egy dioptriát javult a szemem. A mérést szerintem meg kell ismételni.

vasárnap, április 17, 2005

Jelentem, a lakást elhagytuk, a sör elfogyott. Ma 10:15-kor a másnaposság minden jele nélkül aktiváltam a normál meghajtást. Ebből logikusan következik, hogy füstcsíkot húzva fogok beleállni a földbe valamikor 17:00 környékén.

szombat, április 16, 2005

Ma kitört belőlem az újító és a konformista szellem, és megegyeztek abban, hogy mivel elegem van a pizzából, szusit fogok rendelni. És lőn. A következtetés az, hogy ugyan az ízvilága nagy királyság, de kábé kétszer ennyit kellett volna rendelnem.

Merthogy. Találkoztam Ördögasszonnyal, Rejtő-hőssel és a Nagy Trollal, és elmentünk megnézni a Közlekedési Múzeumot. Óriási. A 424-es csodaszép, és volt Zisz is. Nagy, páncélozott, fekete, a szovjet Packard-plágiumok minden diszkrét, páncélszekrényekkel vetekedő báját idéző brutális rettenet. Szép.

Délután Trolléknál ettünk, ami nagyon jól sikerült (ezúton is kösz mégegyszer), ráadásul éppen idejében, mert már kezdett brüsszeli csipkét marni a gyomromba a sav. Egy kreatívabb mortyanás közben feltaláltam a magyaros szusit: egy darab karaj, szalonnába tekerve. Torma, az jöhet mellé, amúgy is méltatlanul alulértékelt fűszer. Jóval laktatóbb, szintén ízletes és emellett tápláló megoldás.

Most pedig lassan megemelem végre a hőszigetelt alvázamat, és elmegyek mulatni.

péntek, április 15, 2005

Aaaanyway. (...for the living...)

(Bár hírhedett hülyeségem megőrzése ma valamivel nehezebben megy a szokásosnál.)

A mai napot, mindent egybevetve, sikernek könyvelem el. A vizsga sikerült, és most, hogy túl vagyok rajta, látom csak, mennyire mérgezte a kedélyemet és mennyire rám telepedett a bukás lehetőségének tudata. Őszintén, még egy ilyen előre lejátszott, szartaliga versenyen sem szeretek veszíteni.

Ide nekem az oroszlánt is, lekönyvelem azt is.

Megjutalmaztam magam két fejhallgatóval: az egyik mikrofonos, és Lanovkázáshoz lesz ideális, a másik a PDÁ-m kiegészítőjeként foglal majd el állandó helyet az életemben. Tudok én élni, vagy mi.

Ma megyek át fordítani Rejtő-hőshöz, holnap pedig orrrbitális lakáselhagyó buli lesz állítólag, másik nevén állófogadás, én mindenesetre ott leszek.

Végre kifújom magam. Rám fér.

csütörtök, április 14, 2005

"Gyászold a halottakat, foglalkozz az élőkkel." Ordas egy közhely, jobbra nem telik.

Kaptak már ennél hosszabb nekrológot is emberek, de...

...de ez mégiscsak egy zseb-exhibicionista netes nyüffögése. Ennél már csak az SMS lenne méltatlanabb médium a témához.

Legyen neked könnyű a föld.
Az internet állatkertje egészen fantasztikus olykor: ilyen lelángszóróznivaló kennelt, mint ez, még az életben nem láttam, pedig igen belterjes kis szittyókat találok alkalmanként. Egy "Mindenki faaaasz!" feliratú, csőbombákkal teli porcelánteherautót katapultálnék legszívesebben középre. Azután, azután, asszem elrendelném a teljes tüzérségi támadást. A romokat pedig behinteném sóval. Tengeri sóval. (És ami közben megmozdul, azt legéppuskázzuk.)

Mindezt a béke, a szeretet és az egyetemes megértés jegyében, vagy mi. Komolyan, a beírások körülbelül 3%-át írta olyan ember, akit nem hajtanék el villanyos marhaösztökével az asztalomtól. ("Hogyan tudjátok megítélni az egyiket, a másikat, egyszerre mindkettőt? Minkét ország oktatási minisztériumában voltatok már vezető tisztségviselők? Vagy mi? You don't know shit. I don't know shit either. That's the point.")

Korlátolt barmok.

Update: legyen 5%.

szerda, április 13, 2005

Ja, és váltottam Firefoxra, köszönhetően Butytime-nak. Amúgy rohadtul nem érdekel, mivel böngészek, és büszkeségi kérdést sem csinálok a dologból. Egyelőre tetszik.
Na, ma sem csináltam semmi hasznosat. Pöcögtem egy kicsit a Ragnarok Online-nal, zabáltam kétpofára, leküldtem két sört, meg ilyesmi. Lehetetlen küldetéseket alkalomadtán vállalok ugyan, de ne várja senki, hogy lelkesedjem is értük.

kedd, április 12, 2005

Ha már ránézésre meg tudom mondani, hogy bal kéz hüvelykujjal ütöm le a szóközt, egyértelműen megérett az idő a tavaszi billentyűzet-retketlenítésre. Helyes, mocsokszínű robbanásminta van a gombokon.

hétfő, április 11, 2005

"I can shake now and I can show
I can go where no one else goes
Check your head now and hold on tight
It's surfin' time with the master of light"


Monster Magnet - Master of Light


Hmmm, ez egy jó kis dal egy hideg és esős naphoz, amikor a belső feszültség végre magába roskad és nyomást ad a hajtókaroknak. Van még három napom a szakvizsga fennmaradó 25%-ának teljesítéséig. Szénné fogom magam puskázni, ez azért várható. (Az egyetlen dolog, amitől tartok, az az, hogy most rárepülnek egy frissen kiadott törvény tartalmának visszaböfögtetésére, mert az nem szerepel sem a tananyagban, sem a meg nem engedett segédeszközömben. Na jó, van másik is: hogy valami szubhumán bizottságot kapok, amely nem enged puskázni, mely esetben rémesen megszopom.)

Na, most adtam a gyomorfekélyemnek még egy esélyt, hogy megszülessen. (Fekély e kéj.)

Mai eredményem, hogy - némi kollegiális segítséggel - végül két vállra fektettem a Halhatatlan Szakasztörést. A Halhatatlan É Betűvel már korábban végeztem. ("XP csörög, haló hörög...") Valamint roppant hülye voltam, de ebben nincs semmi, de semmi újdonság.

Az ilyesminek mindig az a vége, hogy borzasztóan megfájdul a fejem. Már készül a kis szemétbánya az akcióra, érzem motozni a szennyes testét a halántékaim között, és hallom a kis fúrók és kalapácsok csörrenését a szerszámos hámján. Egy nap belépek a fejembe, megkeresem a némileg egyszerűsített tekervények között, sarokba szorítom valahol a homloklebeny környékén, és felsütöm az árnyékát a falra, vele együtt. Ó, igen.

Ja, és egy goody egy korábbi Orient Express-alkalomról: "A temetetlen holtak támadása nem biztosítási esemény." Ezt mindenki jól vésse az eszébe, nehogy aztán meglepődjön a kárigény benyújtásakor.

vasárnap, április 10, 2005

Na, az Orient Express ezen kollektívája is elbukta első tagját - várhatóan hamarosan követik még néhányan, hogy szegény Helga egyedül ne érezze magát abban az örökkévalóságba szakadt kupéban, amely egyenest a Mindenható elé röpíti őt. Néha eszembe jut, hogy mi lenne akkor, ha az ilyen, számtalan féleképpen elmesélhető történetek végkimenetelén állna vagy bukna a valóság? Ha valami transzcendens fogadóirodában leheletnyit módosulnak az esélyek, mert ismét az Inter- és Transznacionális Együttműködésben Kultuszhívők Elől Menekülő Kompánia négy túlélője a hóna alá vágott valami borzalmasat és veszélyeset, amit mintegy mellékesen mindenki más akar, aki tud róla.

Na, ha ez így lenne, akkor a képernyők túloldalán óriási lehet a sikoltozás és a röhögés, akárhányszor kockát veszünk a kezünkbe.

Amúgy azóta sincs életem, de egyelőre nem is hiányzik - már azzal is beérem, ha a változatosság kedvéért tisztességesen kialszom magam. (Ez ma sem fog megtörténni.) Hogy ez összefüggésben van-e a viharosan változó hangulatommal, azt még nem bizonyította a Tudomány (a Mosoly Mögött).

Kérdésre válaszolva: egyértelműen az Ügynökség. Period.

péntek, április 08, 2005

"Will adapt for food."

Életem mottója.

csütörtök, április 07, 2005

Egyszer egy szép napon el fog hagyni a béketűrésem.
Ja, amúgy most beidézek egy levelet, hát Paszulykaró, te tényleg nagyon, nagyon bolond vagy. *hangosan felröhög, megint* Gratulálok!

Subject: péntek esti véres testek

Kedves nyomozók!

Reménytelen kálváriátok ehéten, <>kor veszi kezdetét tanult barátunk Rejtő-hős (régi) lakásán.
Onnan a ti lángeszű Őrzőtök visz tovább benneteket Faarc kolléga lakására.

Kéretik pontosan érkezni!

IA! IA!

Béke veletek,
Paszulykaró
Hogyaszongya. A tegnapi napot sikerrel felhasználtam arra, hogy találkozzam Ambivalens kollégával. Ez egyrészt örömteli esemény volt, másrészt viszont politikai nézeteinek radikalizálódása elég rosszul érintett. (Nem, a rasszizmustól mindkettőnk óriási szerencséjére igen távol áll.) Kicsit olyan érzésem volt, mintha a weimari köztársaság végnapjaiból esett volna át egy virulens időpillanat és ette volna be magát a valóság szerkezetébe.

Nadeviszont. Végre volt alkalmam előadni valakinek a Frontline-koncepciót, és mivel tudunk figyelni egymásra, és Ambivalens jókat tud kérdezni, elő tudtam neki vezetni az egészet. Az, hogy tetszett neki, külön plusz - sok mindenben nem értek vele egyet, de igen sok kérdésben adok a véleményére. Ez egy ilyen kérdés. És, az obligát öt percre, kicsit boldog voltam. (Amúgy, jut eszembe, elképesztő önuralomra van szükségem olyankor, amikor valaki három mondat alapján megfogalmaz a fejében egy képet arról, amit én mondani szeretnék, és onnantól fogva azt a képet támadja, nem azt, amiről beszélek. Az efféle "érvelési technikák" egyetlen méltó riposztja a "Szülj sünt, te kretén" lenne, de hát mit csináljak, annyi bennem az elfojtás, mint egy atomerőműben, és ilyenkor is igyekszem. Ez azért jutott eszembe, mert most ilyesmi nyomokban sem volt.)
Miután kétszer hívott édesanyám, hogy ugyan mikor megyek már be hozzá az ügyeletbe, hogy adhasson nekem enni, végül csak felkerekedtem, és bementem. Azt kell mondjam, egy kórház igencsak kísérteties tud lenni akkor, amikor a kinti sötétség és a közvilágítás decens félhomályt bűvöl a folyosóra. Cipőtalp kopog, amit elsuttogott bürokrata-káromkodások kísérnek, mert hiába nézek ki úgy, mint egy öltönyös Nosferatu (tudod, bal kéz fölül, jobb kéz alul, lopakodó póz, és három embernyi árnyék a falon), akkor is hangos vagyok, mint egy póniló a macskakövön. Azt, hogy a betegek ebből mit hallottak, azt nem tudom. Lázadás mindenesetre nem tört ki.

Most megint itt vagyok, és egy körlevéllel nyűglődöm. Azért nagyon nem, nem szabad belerokkanni az effélébe.

Hivatali párbeszédek #21

Misztörendőzán: - Srakker, igazán viselkedhetnél méltóságteljesebben.
Srakker: - Mi, tűzcsappal a végbelemben? Mit csináljak, beszéljek fejedelmi többesben, vagy tartsam el a kisujjam?

szerda, április 06, 2005

Nah. Ha még párszor megtalálnak a pornóadó keresőszóval, bebizonyosodik előttem, hogy erre igenis van igény, és követelni fogom a Pénzügyminisztériumtól a bevezetését. Szép, nagy, vágatlan adókulcs, keményen, férfiasan, mindenki erogén zónájába.

Amúgy hétfőn vettem egy új telefont. Az ember valahogy hozzászokik azokhoz a tárgyakhoz, amelyek köré a mindennapi életét szervezi. Kicsit nehéz volt rászánnom magam, hogy kibelezzem szegény régi R310s-t, de kellett a SIM-kártya.

Utálok olyasmit kidobni, ami jól szolgált, nem romlott el, csak van nála jobb.

So call me sentimental.

hétfő, április 04, 2005

Repülős pornó igazi perverzeknek. (Valójában persze csak a keresőszavak miatt. A népszerűség ribanca vagyok.) Repulogep_szetbasz_uzemanyagellatas.html

Hatszáz tonna egyszerűen nem repülhet. Oszt' mégis.

vasárnap, április 03, 2005

Sikeresen identitásválságba hajszoltam ma este a gépemet, három kattintással. Ha a személyiség-dekonstrukció is ilyen könnyen menne, mennék börtönpszichológusnak ezerrel, és három kattintással reszocializálnám a deviáns egyedeket. (És random bugokat írnék beléjük, hogy ki ne haljon a társadalomból az egyediség.)

Mivel erre nincs lehetőségem, kénytelen voltam azzal beérni, hogy egyesével rávegyem a hardvereimet, hogy ugyan találjanak már magukra. Ahhoz képest, hogy csak a hangkártya-vezérlőt akartam frissíteni, kicsit overkill lettem.

Amúgy elpusztítottam az újév első lángosait, fokhagymás tejföl rulez. (Emlékszem, az eddigi első és egyetlen próbálkozásom során elég édes lett a tészta, meg szarul is sült át, mert vastag lett, mint a tankpáncél, de tripla adag fokhagymás tejföllel azért betömtük valahogy a fejünkbe. Jó anyám ilyen malőröket a maga immár évtizedes tapasztalatával nem enged meg magának.) És még mindig sorozatban kapom a csokoládét, csak hogy az alakom tényleg olyan legyen, mint egy bojler.

Most egy Leviathan nevezetű képregényt olvasok, beteg perverz egy állat banda a tisztelt alkotóközösség, azt kell mondjam, meg helyenként kicsit röviden és súlytalanul vannak kifuttatva a történetek. De van benne egy-két jó helyzetpoén meg jellemkomikum, ezért nem teljes időkidobás vele foglalkozni. (Sok helyről kell lopni, az a lényeg, mindig mondtam.) Persze mikor fogyjon el a rendelkezésre álló anyag, ha nem egy kampány közepén.

No, holnap hétfő, annak minden kimondhatatlanságával. ("Iä! Törvény!")

szombat, április 02, 2005

Az örök világosság...

Valahogy mindig olyan természetesnek tűnt, hogy II. János Pál a pápa. Ez azért van, mert relatíve későn születtem.

Kérdés: kit kapunk most? A régi mondás szerint ritkán jön jobb.
Engem kényszerítenek, hogy vedeljek! Nem elég, hogy túszul ejtették a pénztárcámat, de még ráadásul nem voltak hajlandók három órát várni, amíg megmozdítottam az alvázam! (Szemetek.) Rejtő-hős, rettenetes bosszúmra készülj: hülye leszek, akár az anyakőzet. Így hát most mehetek a Révayba. Megpróbálok a fejembe önteni egy bögre műkávét, hátha akkor észbe kapok.

péntek, április 01, 2005

Mindenféle egyensúlyom borulással köszönti a tavaszt: a színegyensúly szerencsére csak a monitoron váltott vérvörösbe, a hormonháztartásomban - mikor máskor - tavaszi káosz uralkodik, a pénzügyi egyensúlyom meg már jó szokás szerint elbillent a kiadási oldal felé. (Utóbbi már csak hétfőig probléma, utána megint lesz mit elinnom.)

Akkor azért már haloványan aggódom az ásványianyag-bevitel miatt, amikor a buszon nem tudom eldönteni, hogy a vibroaksi rezgeti a lábam, vagy egy ólálkodó görcs. Fizetésnap után adunk a kalciumnak, gondoltam, addig a k-k egyezést kihasználva rágyúrtam a koleszterinre. A családi gondoskodásnak hála ugyanis sikerült szert tennem egy olyan színvonalú füstölt sonkára, ami zsíros nyomot hagy a szivárványhártyádon már akkor is, ha csak ránézel. Mmmmh. Szóval sonkát reggeliztem, meg keménytojást, meg kenyeret. Keddtől tegnapig. Mert az jót tesz a bőrömnek.

De amúgy egész jól vagyok. Komolyan. Főleg, mert a kollégáim végre felismerték a bennem lappangó szalonalkoholistát, és mindenféle felesleges ajándék helyett végre piát vettek névnapomra (csokit azt bármikor veszek magamnak, de a töményet sajnálom magamtól). Ma este a végére is járunk annak az üveg Jamesonnak, ha a megérzésem nem csal.

A "csak semmi sietség" jegyében leadtam végre hivatalosan is egy dokumentumot, amelyet még 2004. szeptember 29-ei határidővel osztottak ki. Mindenféle következmény nélkül. Ez egy olyan marginális jelentőségű, de kitartó probléma volt, ami nem akart elmúlni magától. Az ilyesmi ritka ugyan a hivatali életben, de olykor előfordul: időben történő felismerésével sok felesleges macerát takaríthatunk meg magunknak.

A playlistemen a Judgment Night OST számai váltják egymást a hack SIGN-éval. Az összhatás kicsit diszjunkt, de nem kellemetlen.

Nnnah. És most: hétvége. (Transmet 4 fordítás.)

csütörtök, március 31, 2005

A legkisebb bürokrata, miután előszörre nem boldogult a hétfejű aktával, így szólt magában:
- Rohadjon meg az egész, elmegyek, megcsinálok pár mellék-küldetést, lépek pár szintet, aztán nekimegyek megint. Ha akkor se megy, akkor god mode.
Így aztán hazament hálózatot konfigurálni, rájött, hogy az otthoni szélessávú net semmivel nem jobb, mint a hivatali, legfeljebb gyorsabb valamivel, és az így szerzett tapasztalatát - és a nyolc órás alvásidőt - kihasználva visszatért a hétfejű akta barlangjához.
- Special attention should be given to the definition of implementation and financial conditions during the preparation of projects, because in case of a failure or regulatory contradiction the arising modifications are exceedingly time-consuming and may threaten the project implementation and result in loss of assistance - köszöntötte az aktát.
- Ezt még persze majd át kell nézni - tette hozzá, de az akta ekkorra már elkábult.
A legkisebb bürokrata ekkor gonoszul felröhögött és agyonpecsételte.

Így történt, hogy a legkisebb bürokrata végül legyőzte elszabadult teremtményét - mivel az aktát eredetileg ő írta -, és ezáltal a 315-ös királyság megmenekült a fenyegető veszedelemtől.

And now... sports.

szerda, március 30, 2005

- No, mondd azt a kérdést, idióta - mondta a legkisebb bürokrata a hétfejű aktának. - Legyünk túl ezen az egészen. Vár otthon a net, és be kéne konfigurálnom.
- Rendben - felelte a hétfejű akta. - Hogyan mondjuk azt angolul, hogy "feladatfinanszírozási főosztály"?
Vakarta a fejét a legkisebb bürokrata, mert a ravasz akta olyasmit kérdezett, amit még a híres internetes bölcsek sem tudtak megválaszolni.
- Egyelőre csak annyit tudok mondani - mondta végül, miközben kövér izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán -, hogy "Department of Task Financing", tudom, hogy fapados, de jobb egyelőre nincs. Holnap visszajövök.

Ezzel maga mögé dobott egy "budget appropriations" feliratú füstbombát, és elfutott.

kedd, március 29, 2005

Általában, ismétlem, általában, nem szoktam más blogjára reflektálni, különösen akkor nem, ha valami olyasmire találok bukkanni, amit a valamilyen szempontból sértőnek, helytelennek találok, elvégre ha már ingyen kukkolok, ne szóljak bele, miként ráng a művész/művésznő.

Általában meglehetős türelemmel viselem az emberi hülyeség megnyilvánulásait - természetesen kialvatlanul, nikotinhiányosan, valamiféle kórsággal küszködve ez változhat, és változik is.

Szóval negédes leszek, mint egy utolsó felszólítás.

"És ilyenkor, amikor ezeknek az embertípusoknak a különféle sorjázását látom egy templomi gyülekezetben, olyan emberekét, akik SOHA NEM FOGNAK MEGVÁLTOZNI, mert nem is tudják, micsoda féreg egy alakok, szóval ilyenkor úgy érzem, én vagyok Isten Keze, aki megváltást hozhat ezeknek a kérészeknek. Kegyes lennék, és nem okoznék szükségtelen fájdalmat - nem úgy, mint a Frailty-ben (Törékenység), ahol puka egy laza kis baltával intézte el a sátán által megszállt embereket."

Hát, hogy te is tévedésből tántoroghattál be abba a jobb sorsra érdemes templomba, babám, az hótziher. Szerintem küldd el a címét az illetékes hitéleti döntéshozó egységnek, csak a gyors és feltűnésmentes újraszentelés érdekében. (Ki kényszerít, hogy odamenj, BTW?) Mentél volna inkább lágerőrnek, akkor legalább kellő indok lenne, hogy falhoz állítson a dicsőséges forradalom, miután mégsem sikerül a Nagy Áttörés. Nem kéne akkora lendülettel ácsolni azt a piedesztált, mert így is szellemi törpe leszel - a felvilágosultság, amiről beszélsz, amilyennek magadat pozicionálni próbálod, messze van tőled, mint máglyától a megbocsátás.

"Nekem nem a sátáni megszállással van a bajom. Az idősek esetében a puszta oxigénfogyasztással, a fiatalabbak esetében meg azzal, hogy bennük van a génjeik potenciális továbbadási lehetősége utódok formájában. Egy sima piztollyal golyót röpítenék mindegyik fejébe, mert úgy érzem, hogy NEM LENNÉNEK ILYENEK, HA A VILÁGNAK SZÜKSÉGE LENNE RÁJUK."

Hogy nézzen veled szembe egy száguldó NOHAB. Szinte bizonyos vagyok benne, hogy az internet használatához bevezetendő bármilyen intelligencia-alapú cenzuson úgy elbuknál, mint Kovács néni a jediképzőben. Oszt' meg még mondják, hogy az amerikaiak hülyék. Nem ártana körülnézni olykor, milyen ordas sötétség tud burjánzani idehaza.

Nembazmeg. Nem írok linket. Még az hiányzik, hogy látogatottságot növeljek egy olyan szellemi fekélyen, amit kizárólag a történelemkönyvekben látnék viszont szívem szerint, és még ott is csak a "szégyellnivaló és gyászkeretes" fejezetben.

És most mentem bagózni.
Kit kell megöljek, hogy postoljon ez a szellemi rövidnadrágos Blogspot?

Nah. A háromnaposra nyúlt hétvége nyom nélkül elvágtatott mellettem, bár sikerült szert tennem olyan dolgokra, amelyek híján nem lenne teljes az életem. Így se teljes, de már közelítünk: alig pár fényév, és meglesz ez, kérem.

* * *

Szombaton chtulhuztunk, Paszulykaró vezényletével. Hős csapatunk úgy fosta az épelme pontokat, hogy félő, holnapra nem marad. Amerikai olasz ügyvédem, George Tessini (a "digó" és a "maffiózó" szavakra elefántölő puskával reagál, mert egy igazi úriember) egyelőre egész jól tartja magát, de tartok tőle, hogy nagyon csúnyán belenéz egy lőszerbe, ha a szerencsém egy pillanatra kihagy. Nem baj, Érzelmes Louie, a család érdekérvényesítője, már készen áll a lábak eltö... a lövöldö... arra, hogy megtudja, mi lett az iroda selyeminges tárgyalógépével. (Felkészült játékos az Orient Express modulra legalább három karaktert táraz, és nem lepődik meg, ha a felénél elfogynak.)
Említésre méltó esemény, hogy Zack barátunk (megszemélyesítette: Rejtő-hős), aki kábé annyira tartotta eddig a vallási alapú minőségbiztosítási előírásokat, hogy péntek estétől szombat reggelig nem evett tejszínes-szalonnás harcsát sült vérrel, de ezt is csak azért, mert undorító étel, ráadásul megfekszi az ember gyomrát. Az utazás során azonban szembesülnie kellett azzal, hogy a természetfeletti bizonyámhogy létezik, és úgy gondolta, hogy sosem késő jó útra térni, és beszerezni némi támogatást Odafent - azzal nyugtatta magát, hogy a csodatévő Tannenbaum rabbi esetében több, megbízható tanú is állította a csoda megtörténtét.

Srakker: - Ja, persze, tudom ám, három méteres körzetben szerda lett.
Rejtő-hős: - Azt hiszed, ez vicces? Többen igazolták, hogy csodát tett.
Srakker: - És azóta hogy hívjátok, Wunderbaumnak?

Szerencsére Paszulykaró nem hallotta, vagy ha mégis, bölcsen úgy döntött, hogy ignorál minket, különben lett volna horror lájv. Fotellel a végbelemben alighanem komikusan mozogtam volna, legalábbis. (Nem kell elképzelni. Én sem tettem.)
A "björkeményedés" című szóviccemnél a házigazda, bizonyos Faarc, figyelmembe ajánlotta, hogy még jár az éjszakai busz. Sőt, a HÉV is.

* * *

Vasárnap végigjátszottam a KoTOR 2-t. Végre egy olyan sztori, ami kitart a végéig, és a főenemy agyonvágása előtti közvetlen közelben sem válik lineárissá. Más kérdés, hogy minden második másodpercben meghaltam.
"Megint jön egy. Ez már a nyolcadik az elmúlt másfél percben, ez új rekord. Euzébiusz, olvasd már fel a százhuszonnyolcast, én addig elmegyek sörözni. Mi van, jedikém, újabb kör volt a végső kombatban?"
No de végül csak agyonvertem a nemezisemet zümmögő fénycsővel, és lett is katarzis. (Érdekes kérdés, hogy a hullarablás miért nem ad sötét oldal pontot - a legjobb cuccaimat még gőzölgő tetemeknél találtam. Biztos a szerepjáték-élmény miatt van.)

Kaptam egy 1996-os tokaji szamorodnit nagyapámtól. Jobb embernek nem is adhatta volna: a scotchot becsukott szemmel csak telefonos segítséggel tudom megkülönböztetni a szappantól, de lehet, hogy ez azért van, mert tényleg szappaníze van.

* * *

Hétfőn későn keltem, sokáig tökörésztem, aztán csak este mentem el végül meglocsolni jó anyámat, aki fáradtan tűrte a tortúrát, és hamar elhúzott aludni. Dumáltam egy darabig jó apámmal, aztán hazamentem, zenét hallgatni, elveszíteni egy gyerekcsontvázra való kalciumot, hogy magamat idézzem (én legalább nem perelem be magam). Aztán, hogy ezzel megvoltam, eldőltem, mint a lábavesztett hokedli. Húsvét, iä.

* * *

Ma elkövettem azt a hibát, hogy úgy gondoltam, a borostám lazán kibír még egy napot. Ez nem így van. Több, már-már perspektíváját vesztett homo erectus is gratulált, amiért sikerült ilyen nagyszerűen beilleszkednem, és hogy a példaképüknek tekintenek mindezidáig példátlan asszimilációs képességem miatt. "Görk, moty, ohork, horkhörk" - válaszoltam udvariasan, erre ők elégedetten távoztak. Azóta több evolúciós ugrást is teljesítettem, kávénként egyet. Most már nagyszerűen tudok homo sapiens sapienst imitálni. Amíg bonyolult dolgokat nem kérnek tőlem.

És meló után mehetek egy, a házasság mezején elesett ismerős cimbi esküvőjére szóló meghívóért. Lehet, hogy lesz sör is.

péntek, március 25, 2005

Másik link. Mert ez egy ilyen nap. Nerd power!
"Didn't your father tell you about the birds and bees?"
"What, that you have to keep your mouth shut when parachuting?"

Forrás: College Roomies from Hell. Csak ha elfelejtettétek volna, hogy egyszer már linkeltem.

És most: hétvége.

csütörtök, március 24, 2005

Napi hét óra alvás már nem elég. Ennek ellenére valamiért kénytelen vagyok tizenegyig fennmaradni, aztán végigtántorogni a másnapot. No, itt nem csak arról van szó, hogy a KoTOR 2 kurva jó játék (bár egy-két NPC-t örömmel leflémelnék, mint a taknyot, mert hülyeségeket beszélnek a szájukkal), hanem arról, hogy ha egyszer sikerül kikeverednem a stuporból, elég sokáig elröfögök.

Ezt aztán másnap megbánom.

Mint például ma is.

* * *

A nap híre. Kirgizisztán a világ figyelmének középpontjában.

* * *

Ja, meg egy kis történelmi visszatekintés, avagy miért érdemes családi ebédeken részt venni. Noszóval, 1986-os a sztori, amikor is április vége felé jó apáméknak a megboldogult Szovjetunióban volt dolguk, és átrepültek az Ukrán SZSZK fölött is. A magyar elvtársak igen vidám hangulatban töltötték az utat, és ez akkor sem változott meg jelentősen, mikor elértek az akkor már meglehetősen ramaty állapotban lévő csernobili atomerőmű közelébe. Vagy legalábbis a kihullási zónába. Az anekdota szerint az egyik elvtárs a következőképp szólt a légikísérőhöz:

-Kérem, szóljon a kapitánynak, kapcsolja ki a hajtóműveket - mostantól sugárhajtással megyünk.

Tudom, annyira nem jó, de nekem tetszik.

szerda, március 23, 2005

"Ha nem tetszik, hogy ebben a sztoriban én vagyok a jó fiú, áthúzatlak a hajógerinc alatt. Szkafander nélkül."

Egyelőre egyebet nem tudok mondani.

kedd, március 22, 2005

No. Tegnap, hogy egész őszinte legyek, úrrá lett rajtam a lappangó dzsungelharcos. Mással nem magarázható, hogy otthonhagytam az irataimat, a pénztárcámat és a mobiltelefonomat, de a késemet azért elvittem a munkába. Nem kell aggódni, minden munkatársam él, és még csak meg sem sérültek. Komolyan. ("Nem, mama, ez az én sarcom" - motyogja a hivatali zsebrambó.)

Anyway. Kezdek már visszarázódni a hivatali rutinba, ami azt jelenti, hogy későn fekszem, korán kelek, a közte lévő időben meg életnek csúfolom azt, amit csinálok.

Ja. Jut is eszembe. Ma elment egyeztetésre a Transmet3. Persze azért addig ne álljunk fél lábon, amíg neten látjuk a készterméket (túl sok kézen megy még keresztül a cucc, többek között az enyémen), csak amúgy tájékoztató jelleggel közlöm. Csak hogy fenntartsam a feszültséget.

A Neverwinter Nights: Shadows of Undrentide-ot most félretettem. Két-három nap elég a klasszikfenteziből, ha nincs benne valami extra. Nem, most kivételesen nem bőrfetisiszta mellékjelenetekre gondoltam, beérném egy kicsit formabontóbb sztorival is, amit megéri kibogozni.

* * *

Na meg, át kellett nyergelnem a Star Wars - Knights of the Old Republic II-re. Kényszerítet... na jó, nem. Nem kényszerítettek. Egyszerű jéditrükk volt, semmi több.

Röviden összefoglalva, a játék elég jónak tűnik, csak hagytak benne szabadon futkorászni egy folyékony nitrogén-vetővel felfegyverkezett, berzerker bugot, ami néha rálő a programra töltés közben. Vagyis kicsit gyakrabban van crash to desktop, mint azt én szeretném. De mivel én az efféle játékokban a Mániákus Mentő alkasztba tartozom (nem, nem az a fickó, aki egy átalakított Barkasszal járja az utakat, és mit sem sejtő nénikéket szállít kórházba, hanem az, aki minden második lépés után ment egyet, biztos, ami biztos), nagy veszteség nem ért. Viszont vannak benne még aranyos bugok, ha már a kritikai elemzésnél tartunk. Egyrészt, minden egység, amit irányítasz, egy futó ember sebességével mozog, ami mondjuk egy tipegő protokolldroid vagy egy nehéz szkafanderes ember esetében igen komikus látvány (ugyanis ilyenkor az animáció is felgyorsul, és pl. a droid úgy néz ki, mint egy fémimádó, bespeedezett gésa). A kamera néha elakad a sarokban. Szerencsés hír viszont, hogy egyelőre jobban látszik kezelni a nagyobb méretű pályákat, mint az elődje, mert az néha akkorákat szaggatott annak idején, hogy kicsit képregény-jellege lett.

A bugok után viszont szót kell ejteni a játék pozitív tulajdonságairól.

Először is, a párbeszédek. CRPG kategóriában az egyik legjobb, amivel dolgom volt (az örök klasszikus Planescape: Torment persze megveri, de az mindent megver). Eddig még csak az NPC-k egy részével találkoztam, de, bár azért akad itt a Star Wars-cuccokból már ismert klisé, ügyesen valósították meg, és van egy olyan érzésem, hogy fognak még itt kiderülni ocsmonda dolgok. Mindenkiről.

Másodszor az, ahogy a folytatást összekötötték az első résszel. Hiszen, ha nincs semmi kapcsolat, akkor Kovács Kronikles-nek is hívhatnák, nem pedig folytatásnak. De az első epizódnak többféle lehetséges végkimenetele volt - és már azt sem lehetett feltételezni, hogy a júzer egyáltalán játszott vele. Az ötlet spanyolviasznak tűnik, de én eddig még nem találkoztam vele: az első néhány NPC-nek adott válaszaidból építkezik a sztori, hiszen a karakter él abban az univerzumban, és nem a játékos, így az ő információit fogadja el "igaznak" a program. Szerintem ez zseniális ötlet. Kár, hogy számítógépen kívül egyelőre máshol nem működik, de akkor is tetszik.

Harmadszor érdekes megoldás, hogy a parti tagjainál elért befolyásod növekedését/csökkenését jelzi a program, így sejtheted, hányadán állsz velük. Ez egyébként a párbeszéd-opcióknál jelentkezik, pozitív vagy negatív értelemben: volt már olyan információ, amit az egyik drága (betáraz) bajtársam (tarkónlövi) azért nem osztott meg velem (leönti napalmmal), mert morális kérdésekben (felgyújtja) nem értettünk egyet (ugrál a hamvakon), és úgy gondolta (dekázik az urnával), hogy nem vagyok erre méltó. És én voltam a jó fiú. Oké, mindent egybevetve nem feltétlenül pozitív a ficsör, de az ötlet érdekes.

Negyedszer, jók a karakterek. Az egyik az idegeimre megy a kriptikus és mindentudó dumájával, de véres bosszút állok minden alkalommal, amikor beszédbe elegyedem vele: olyan szinten hozom a Nagykönyvben Előírt Jófiú Jedi-t, hogy a monitor túloldalán is feláll tőle a hátamon a szőr. (Az illető, nos, a hobbim lett.)

Grafika. Nem láttam egetverő változást az első epizód óta. Illetve láttam, de az azért lehet, mert teljesen lecseréltem a gépemet időközben. Nem egy csilivili csoda, de azért tisztességgel teljesíti a penzumot.

Játékrendszer. Na, ez már fogósabb probléma. Az én személyes problémám, hogy az elosztható pontokból nem lehet elég magasra fejleszteni egyszerre az Erő, az Intelligencia és a Bölcsesség tulajdonságokat, egyszerre. Tápgép vagyok, el kell ismerjem, de alapvetően szeretném látni az összes párbeszéd-opciót (ezek pedig tulajdonság-függőek), valamint azt is szeretném, ha nem röhögne körbe egy gyufásdoboz, ha Erővel/Izommal akarok rá hatni. (Végül, egyszerű arcú legényekhez méltóan, adtam szegény karakternek izomerőt meg intelligenciát. Azóta mindenki körberöhög, ha Jédi-trükköket akarok használni. "Mit integetsz, kiccsávó? Hát a fénycsövedet hol hagytad?" Ilyenkor közéjük szoktam dobni egy gránátot.) Nem csoda, hogy az Erő-használók süket dumáját sem kezeltem túl jól, alapvetően azon az állásponton voltam, hogy a mélyfilozófiai golyó-elől-elhajolgatás ellen tömegpusztító fegyverrel, a blaszterlövedék-félreütögetés ellen pedig nehézgéppuskával, vagy tüzérségi zárótűzzel kell menni. (Sajnos a játék egyik opciót sem támogatja kellőképpen.)

No, szóval konklúzió. Az elején nekem a legtöbb játék tetszik, és ez sem kivétel. Az igazi próba később jön, amikor elkezdem őket megunni. A KoTOR II. előnyös helyzetből indul nálam, mert az első epizódot is nagyon kedveltem. Az elvárásaim ennek megfelelően elsősorban a sztorival és a párbeszédekkel szemben nagyok, a grafika ügyében nem vagyok túl nagy ínyenc. Eddig egész jól teljesít. Fejlemények később.

* * *

És egy horror így a végére. Találkoztam az e-mail hivatali megnevezésével.

"elektronikus átirat"

Azt hittem, elsírom magam.

szombat, március 19, 2005

Na, a Derringer-művelet sikerrel befejeződött, jelentem, szóval már csak egyszer kell pótvizsgára mennem, oszt' túl is leszek ezen a fostaliga szakvizsgán. (Választott tárgyam az államigazgatás - végül is, modern, emberbarát hely ez, szabadon megválaszthatod, hogy mivel vágják le a lábad.) Szóval, mit is kell tudni erről az intézményről. Kezdjük azzal, ha nem vagy jogász, vagy egyéb olyan állatfajta, akit hivatalból a taxatív felsorolások szó szerinti beseggelésére kondicionáltak éveken keresztül, felejtsd el, hogy meg nem engedett segédeszköz igénybevétele nélkül diadalmaskodhatsz. Olyan nincs. Az, hogy a könyvek - jó esetben - 2003-ban elavultak, és a kis hazánk EU-s csatlakozásával bekövetkezett jelentéktelen változásokat még csak nyomokban sem tartalmazzák (viszont a hamvába holt, majd később a biztonság kedvéért megfojtott 2001. évi közigazgatási reformot részletesen tárgyalják), amellett fosul szerkesztettek és időnként a szerző magánvéleményét tartalmazzák, és egyáltalán nem támogatják a tanulást, az már egyáltalán nem éri meglepetésként az embert. Tehát a feladat, hogy egy vizsgára - a jogszabályban biztosított négy munkanapnyi tanulmányi szünet alatt - bemagolj minimum száz oldalnyi definíciót és felsorolást, majd ebből az adathalmazból feltesznek tíz kérdést. A válaszaidat egy megoldókulcs alapján értékelik - ha az aláhúzott szavakat és kifejezéseket leírod, akkor jó, ha nem, nem. Tartalmi egyezést nem keresnek, nem vizsgálnak.

Mi következik mindebből? Azon kívül persze, hogy teljesen ki vagy szolgáltatva a vizsgabizottságnak - mert vagy három hétig tanulsz egy amúgy felesleges vizsgára, vagy puskázol, és ezt ők is tudják. Az, hogy a köztisztviselők ilyen módon történő képzése felesleges, és ezt mindenki tudja, aki részt vesz benne. Tudja a szervező, az oktató, a vizsgáztató és a köztiszti. Ó, gondolom, azért annyiba nem kerül, mint egy kilométernyi autópálya. Viszont újabb példája annak, hogy valamiért szarszaga lesz mindennek, amire a központi költségvetés ráteszi a dollármintás mancsát.

Namindegy. Most azért fikázom boldog örömmel ezt a szisztémát, mert ez van az orrom előtt, és most már senki sem vádolhat azzal, hogy savanyú a szőlő. ("Te. Srakker. Az nem mazsola.")

Más.

A gonoszmágusos elméletem beigazolódott: kacagásom kifejezetten démoni felhangokkal volt terhes, midőn az eldurranó területsebző varázslat hatására sercegő halmokba omlottak a támadók, mindezt anélkül, hogy védelmi mágiáktól megközelíthetetlen varázslón akár csak egy karcolás esett volna. Jihá! (Viszont már a familiárisának is kétszer annyi életereje van, mint neki. Ez néha meg is látszik: a "hoppá, ez megsütött" kifejezés a játék egyes szakaszain elég gyakori.) Egyszerű ész, egyszerű örömök - látszik, hogy a klasszikfenteziben a varázshasználó csak az Unlimited Load/Save erénnyel felvértezve való a kezem alá.

Más.

Állítólag kapunk légkondit. Ez szerintem fantazmagória. De vadul fúrnak az illetékes elvtársak. Ami miatt az eddigi munkaidőm hetven százalékában erőszakos fantáziálásba menekültem. Én bántani akarom őket. Egy emelővillás targoncával. (Most éppen csend van. Relatíve.)

Más.

Az időjárás hisztis. Az, hogy szombat van, és mégis bent vagyok, egyértelműen démoni erők munkájának eredménye, de a következő munkanapon véres bosszút áll az államigazgatás - adó lesz ebből, látom már előre (a dömpermozgású bürokrata újra támadásba lendül). Most éppen klisésen ólomszürke az ég.

Hétfőtől újra támadok.

szerda, március 16, 2005

Mwuhuhahaa.

Avagy végül csak bepartizánkodtam a Hivatalba. Spam-irtási célokkal, no meg azért, mert az a meg nem engedett segédeszköz, amelyet a pénteki vizsgámon alkalmazni szándékozom, jelenleg inkább mesterlövész-puska, azaz szép is, nagy is, de nehezen rejthető, így feladatára jórészt alkalmatlan. Ami nekem kell, az sokkal inkább egy Derringer. Nem várok tőle sokat, hiszen jó kiállással nélkül amúgy sem képes csodákra. (A háttérben vakuvigyor.)

Amúgy most épp erősen nem történik semmi, de szerencsés esetben megérem a hónap végét további kölcsönfelvétel nélkül, ami azért is jó, mert fogytán vannak azok az emberek, akik kisebb szarban vannak, mint én, ezért vigyáznom kell rájuk. Mindegy, kivárom szépen a jövő hónap elejét, és boldogan, megerősödött anyagi háttérrel iszom el az agyam (bár ezt, mint azt többen is tanúsíthatják, nagyon megfontoltan, kis lépésekben szoktam megtenni).

Amúgy tanulás helyett a Neverwinter Nights kiegészítőivel ökörködöm, most, hogy befejeztem a Star Wars Republic Commandót - ezúttal, régi jó szokásomtól eltérően wizarddal űzöm az ipart. Döglékeny is vagyok. Komolyan, olyan kevés HP-ja van szegény karakteremnek, hogy egy jól megtermett kisgyerek játékos ütésétől eltörik az állkapcsa. Na jó, valójában nem, mert ennél azért egy fokkal ütésállóbb, de nem az a kimondott ütöm-vágom alkat. Na de majd ha szintet lép. Védelmi varázslatokkal telepakolva, lokál Armageddonokkal fogja legyalulni a térképről a rosszarcúakat. (Amúgy már kezdem megérteni, miért van annyi gonoszmágus mindenütt. Szerintem nem bírják elviselni a frusztrációt, ami alacsony szinten éri őket. Abba torzulnak bele. A kecskéknek is kell legyen valami köze hozzá, különben nem viselne mindegyik nagyon előnytelen szakállkonfigurációt, de ennek az összefüggésnek eleddig nem mertem a nyomába eredni.)

Ami azt illeti, találtam egy garbót a szekrényemben, ami nem az enyém, és Zergling is tagadja, hogy bármi köze lenne hozzá. Nagyon bízom benne, hogy valójában egy mindeddig elfelejtett karácsonyi ajándékról van szó, különben van egy éjszakám, amiről nem tudok, és amelynek során megnevezhetetlen dolgok történtek. Mindegy, a cucc ronda és műszálas, de legalább kényelmes.

Na. Mára ennyit. Hétfőtől megint munkában.

szerda, március 09, 2005

Az elmúlt két hét túléléséhez nyújtott, múlhatatlan segítségéért köszönöm a Monster Magnetnek a Master of Light, a Static X-nek pedig a The trance is the motion című alkotásaikat.

Most még utoljára, meghallgatom a kétsoros playlistemet, azután - hálámat tolmácsolni el nem mulasztva - jó időre eltávolítom őket a közelemből. Most már, hála elmém irracionális részének, a leadási határidő és a stressz jut róluk az eszembe.

Ha valaha is ilyesmire lesz szükségem, már van mihez nyúlnom.
Nnnnah. Az Office World Tour 2005 első, kezdetleges változata elhagyta reszketeg mancsaimat, és én ennek most örülök. Lesz itt még pár vidám kör, amibe esetleg még beleőszülhetek, de egyelőre nyugi van. (Igen. Most felszólítottam az Univerzumot, hogy borítsa rám az asztalt. Nem tanulok semmiből.)

Fel is használtam tegnap az alkalmat, és végre nekiálltam fordítani. A megrögzött Transmet-rajongók szíves figyelmébe ajánlom, hogy 17/22! 17/22, basszameg! Vagyishogy a rég várt :morcosan néz a felelős Two Fisted Translatorre: harmadik epizód 17. oldaláig jutottam tegnapi dührohamom során. Zergling, aki az eddigi TFT-tagoktól eltérően szokott is rendszeresen dolgozni az efféle örömprojekteken, nekiveselkedett a 4. résznek - stilizálni ugyan várhatóan kell majd, és nem lesz könnyű meggyőzni erről, de legalább a nyers szövegtömeg készen lesz időre, és a fordítás átlagos sebessége is felpörög majd.

* * *

No de viszont tegnapi ígéretemnek megfelelően rövid kritikai bitikai elemzés következik a Star Wars: Republic Commando című opuszról. Noszóval, a játék két CD-n terpeszkedik, ami manapság már egyáltalán nem sok. A Star Wars Battlefront jól mutatta annak idején, hogy a Star Wars-ban úgy is lehet jó játékot összerakni, hogy az ember olyan távol van az ilyen-olyan jediktől, mint gamorraiak a jóízléstől. Amúgy is hemzseg az SW univerzum a különféle fegyveres konfliktusoktól, és egyáltalán nem biztos, hogy mindegyikre jutott valami Erő-alkalmazó, aki előránthatja a nyulat a kalapból. Ezekben a csatákban viszont dolgoznia is kellett valakiknek. No, a Republic Commandóban azért nem kell attól tartanunk, hogy a tatooine-i Kovács közlegény kalandjait kell eljátszanunk a latrinatakarítástól a csuklógyakorlatokig. Főszereplőink ugyanis a génsebészet remekei: kommangyérosok, ráadásul klónok. Valami hiba folytán még egyéniség is jutott nekik, méghozzá igen hangsúlyos.

Az igazi herót, akinek a sisakvizorán keresztül követhetjük az eseményeket, a merőben szokatlan 38-as névre hallgat, és a Deltáknál szolgál, és ő a parancsnok. És véd. Nnna. Társait szintén számok jelölik. Legfajsúlyosabb kommangyérostársunk talán 62-es, bizonyos Scorch, aki nemes egyszerűséggel egy állat - robbant, poénkodik, és rendszeresen beszól, ha hős vezére árnyékra vetődik. 07-es, más nevén Sev, egy gyilkológép, aki imádja a munkáját. 40-es, bizonyos Fixer, leugatja a csapattársait, ha nagyon belelendülnek a viccelődésbe - még ő a legkatonásabb -, amúgy meg számítástechnikai specialista.

A kommandósok régi jó szokás szerint a legszarabb melókat kapják, és a felderítés mindig elbassza. Na jó, nem mindig, van, amikor lehet tudni előre, hogy nem lesz felderítés. Akkor legalább tudni lehet, hogy nem szabad számítani semmire, míg ha van jelentés, mindig ott a remény, hogy egyszer végre nem sül be semmi.

Először vegyük a grafikát, merhogy az szembeötlik. Nos, az meglehetősen szép darab. Jól sikerültek az effektek - az, amikor a szervízaknában kell osonni, és a forró levegőben reszket a háttér, különösen ihletett darab. Én mondjuk sebesség-mániás vagyok, egy kis beszaggatásra hisztérikusan reagálok, így 800*600-ban nyomtam (tudom, eretnek vagyok, de antialiasing nélkül nekem úgyse ér lószart se a nagyobb felbontás). De így is tetszik. Látványos, gyors, elég jók a mozgások, a különféle izék is rendesen vannak animálva.

A hangok szintén jók, bár én fülhallgatóhoz vagyok szokva, így az alapbeállításon elég fülsiketítő volt az összhatás. Az NPC-k hangjai nagyon jól eltaláltak, illik az egyéniségükhöz és könnyű őket megkülönböztetni. A háttérszüttyögések szintén sikerült darabok.

A játékmenet helyenként némileg gyilkos, a lőszerjavadalmazásért panaszt fogok tenni - nem tetszik gondolni, hogy háromszáz skuló bármire is elég, ha a cinkborítású hurkapálca-droid is négyet-ötöt eszik belőle, mielőtt tönkremegy -, de amúgy tetszetős. Scriptelt, persze, de emiatt csak a sznobok siránkoznak. Csak az a baj, hogy gyorsan végig lehet nyomni a játékot. Magamfajta lövészeti őslámáknak olyan tizenkét-tizenöt óra szorult bele, edzettebbek ennél jóval hamarabb is leirthatják az összes ellenséges pixelt. Kivételesen nem találtam még benne komolyabb bugot - amiről azt hittem, hogy bug, valójában annak volt köszönhető, hogy nem olvastam el rendesen az utasítások leírását.

Extrák: vannak. Az egyes pályák teljesítése után lehet hozzájuk férni, és tényleg stílusosak, meg még informatívak is. Szóval már csak ezért is érdemes végignyomni a pályákat. Juhé.

Összefoglalva: megéri megvenni, mert bár picit addiktív, és hajlamos a végén a levegőben hagyni a játékost (ha kábé kétszer ilyen hosszú lenne, tényleg semmi bajom nem lenne), az a játékélmény, és a konzisztens teljesítmény, amit nyújt, az általam eddig látott mezőny fölé emeli.

No, és akkor most, hogy megvan a napi penzum, gyorsan megyek, oszt' hanyatt lököm az Adminisztratív Foshalmot.

kedd, március 08, 2005

"Heroikusan unalmas." Ez a kifejezés csak addig tűnik paradoxonnak, amíg, hogy költői képzavarral éljek, nem kellett csápokat és lejárt szavatosságú matyóhímzést varrnod egy - amúgy - népirtással vádolt táblázatra. Értelme, mint az látszik, nem sok van, viszont annál több időt vesz igénybe. Főként azért, mert a Microsoft Word 2000 kábé egy kődarab szellemi frissességével reagál, ha globális cserét kérek tőle. Egy különösen kevéssé alkalmazkodóképes kődarabéval. Ami még ráadásul hülye is. A képhez hozzátartozik, hogy ezt a postot azokban a mintegy fél perces szünetekben írtam, amíg a gépem reagált az általam adott ingerekre.

Nagynéha kiírja ez a Noé Bárkája Fedélzeti Számítógépe (NBFSz), hogy kevés a virtuális memória, olyankor örülök. Néha az irodai alkalmazások valamelyike kezd el kreatívkodni - időnként visszafordíthatatlanul átrendezi, amit beírtam, máskor befordul és nem reagál, megint máskor monomániás kerregéssel nehezíti az életemet. Ehhez képest a Titanic főgépészének lenni kimondottan unalmas és váratlan eseményeket nélkülöző meló lehet. (Bár a végén ott is jött a fagyás.)

Olyan világban élünk, amikor egyes PDÁ-kat is kéthetente hardware resettel kell reszocializálni. Erre tehát igenis felkészülhettem volna előre.

"Egészségi állapotomnak köszönhetően gyerekcsontváznyi kalciumtól szabadultam meg az utóbbi két napban, így talán érthető, hogy némiképp bizonytalanul állok a lábamon" - találtam mondani valamikor a múlt héten, de az csak ma érett bennem elhatározássá, hogy az időközben végleges magyar címmel gazdagodott Frontline-ban szereplő, valós életbeli referenciák sorába emeljem. Én.

Szóval ennyi. Hivatali mélymerülésem végeztével a pocsolyákat is nagy ívben kerülöm majd el, ígérem.

Írni fogok holnap a Star Wars: Republic Commando című játékról is, merthogy most azzal ütöm-vágom a biteket. De ma ilyesmiről nem beszélek.

hétfő, március 07, 2005

Csendben dühöngök. Most már a bagó sem segít világpusztító nagy hangulatomon, bár néha még rápróbálok, hátha mégis. Kicsit túl sok mindennel zaklatnak egyszerre, és ez most egyáltalán nem tesz jót. Szóval örülök ám én, hogy ilyen kurva fontos vagyok, de lehetne ezt úgy megoldani, hogy nem csak akkor jutok a népek eszébe, amikor csináltatni akarnak velem valamit?

Ó, igen. Nem tudom, miért, de fortyog bennem valami tökéletesen céltalan indulat.

Pedig a hétvége tényleg jól sikerült: volt Chtulhu-féle szüttyögés - agyonvágtuk a horror-hangulatot szívlapáttal, de idővel mégis feltámadt -, volt ivászat és volt megfelelő mennyiségű alvás is. Ennek ellenére most tényleg torkon tudnám kapni a világot lapátfoggal, és addig marcangolni, amíg levet nem ereszt. Lehetséges, hogy a hazaút egy részét egészségügyi és idegnyugtatási céllal gyalog fogom megtenni. (Kérem, ne idegeljék a büromajmot, mert homicid.)

Idővel a fordítással is haladni fogok, tényleg, ígérem, de még szerveznem kell. (Végül is csak két létfontosságú dolog hiányzik hozzá, és ebből csak az egyik az én saram.) Ha valami vis és maior közbe nem jön, a hét végére akár meg is indulhat a fordítás véleményezése.

Ez a hét sem úgy indul, ahogyan azt én szeretném. Nyaájj. De fogok én még focizni az urnájával, úgy ám.

csütörtök, március 03, 2005

Ja, hétfőig nem leszek netközelben. Várhatóan. Utána talán már csak, de ezt teljes bizonyossággal állíthatom.
Hivatali párbeszédek #20

Misztörendőzán: - Mit mondjak a főnöknek, hány perc, amíg végzel?
Srakker: - Peeerc? Hülye vagy? (Amúgy öt.)

Próbálgatják a tűzvédelmi rendszert - magas hangú, monoton sípolás - erre Misztörendőzán kiszól a folyosóra:
- Készen van a McNuggets, ki kéne emelni, mert odaég.

Szabadság után a Hivatal valahogy jobban érvényesül.
- Nem, nem fáj, csak ha nevetek. Amúgy is ócska volt - mondta az ügynök, és leszakadt karját költőien unott mozdulattal a sarokba dobta, a többi mellé. - Holnapra visszanő, és még a kötőszöveti hegek is ugyanott lesznek rajta.

Noszóval, túlvagyok egy rémesen buta, ostoba, elcseszett, fölösleges és nulla hatékonyságú vizsgán, amelynek egyetlen hozadéka az az általános érvényű megállapítás-kezdemény, mely szerint az államigazgatás hatásfoka, bármihez fogjon is, nem haladhatja meg a 10%-ot. Semmilyen körülmények között. A történeti hűség kedvéért hozzáteszem, hogy akkor is ezt írtam volna, ha történetesen átmegyek azon a telibevert írsábeli vizsgán, legfeljebb a fogalmazás lett volna leheletnyit megengedőbb. A kérdés ezúttal is költői: mi értelme van egy olyan rendszernek, amit valamennyi résztvevője át akar játszani, és mégsincs köze az adózáshoz?

Szóval, annak ellenére, hogy tudtam, hogy feleslegesen stresszelem magam, a szervezetemnek ez nem jelentett akadályt, így a nap végére bőszen kóvályogtam. Most meg ezt nyögöm. Baáhh.

Az az időszak, amíg nem postoltam, tanulással telt. Részben. Egy-két téma igazán szórakoztató volt, például az új közmenedzsmentre vonatkozó rész, amelynek olvastán George Lucas a sarokba dobta volna az egész Star Wars-életművet, és sírva követelte volna, hogy adják neki elő azt az álmodozót, aki ezeket az elméleteket kinyögte magából. (Az egyetlen realista rész az volt, amelyben felsorolták, hogy ez az egész miért nem fog működni.) Esténként felébresztettem magamban a régóta szunnyadó, elnyomott vérpistit, és előszedtem a Sacredet. Korábban írtam már róla - helyes kis Diablo-klón a szentem, bőszen lehet benne tápolni és gyakni (nem, ezúttal nem a szexuális aktusra vonatkozik, ez a vájolensz része a 18. év fölötti korhatárnak. (Nem, nem hegedűk.)), és hatékonyan öli el a gondolatokat. Ez időnként kimondott áldás, nem véletlen, hogy ekkora rá az igény. Viszont addiktív, ezért nem árt vele csínján bánni.

Amúgy erőteljesen támad a semmi. Frontline-ügyben van pozitív irányú elmozdulás, de egyelőre nem iszom le a medve bőrét kannásborral. Érdekes lesz ez.

csütörtök, február 24, 2005

Egy pillanatra kapcsol ki a humorérzékem, oszt' lám, mi történik. Mindig ez van, amikor elkezdem komolyan venni magam. Ez egy olyan rossz szokás, amit az ép eszem megőrzése érdekében jó lesz, ha a későbbiekben sem veszek fel.

Arra mondjuk, hogy véletlenül leállt ez a modul, abból is rájöhettem volna, hogy olyasmin pörgettem fel gondolatban a láncfűrészt - szerencsére mindig észbe kaptam -, amit más, jobban sikerült napokon legfeljebb egy unott vállrándítással honoráltam volna.

Mindegy, leülök egy sarokba és megvárom, míg elmúlik.
"Hold on for something better
that just drags you through the dirt
do you just let go or carry on
and try to take the hurt?"


Juszt se mondom meg, honnan van, életem sötét titka marad, bruáh.

Gondolom, ez a búvalbaszott hangulat fizetésnapon elmúlik majd.
- Anyu, fojts meg, kérlek, egy párnával! - motyogtam tegnap magam elé, munkaidő vége után másfél órával.

- Vállalom a felelősséget. Személyesen jelentek Vader nagyúrnak. Készítsenek elő egy űrkabint - mondta Misztörendőzán ma reggel.

A két mondat szorosan összefügg azzal, hogy hétfő óta nem postoltam. Szorosabban, mint azt igazából szeretném.

hétfő, február 21, 2005

Oké, vannak itt azért jó hírek is. Csak amikor éppen letépik a térdemet a virtuális rovarok, egysíkúvá válik a gondolkodásom - ez afféle konstrukciós hiba, reménykedjünk, hogy kinövöm.

Szóval, annak ellenére, hogy nagyon erősen készülök megfejelni a hónap végét, van némi megalapozottnak tűnő remény arra, hogy egy szűkös március után már jobban fogok kinézni. Várhatóan Zerglingre is jobb idők járnak majd. Addigra kivégzem az Office World Tour 2005-öt is - már köszönhettem neki pár nyugtalanabb éjszakát, így boldog, gyermeki örömmel fogom beleborítani a sírgödörbe, és gyöngyöző kacajjal ugrálok mindenen, ami kilóg. Ha igazán szemét akarok lenni, lesz rajtam valami rózsaszín és feltűnő is - azokat, akik ezt most elképzelték, másodlagos veszteségnek tekintem ebben a Doku-Mentális Összetűzésben.

Amúgy meg komplex sörmetált hallgatok (Monster Magnet), és ez nekem jóóó.
Bár intézné valaki úgy, hogy fájjon - nagyon - annak a kedves drága kollégámnak, akinek a projekt célegyenese előtt jutott az eszébe, hogy ugyan foglalkozhatnék egy kicsit az Adminisztratív Foshalommal. Nem lehetne, hogy engem most mindenki kurvára békén hagy?!

Tizenöt percnyi használati idő után az alany homicid, vulgáris, kreatívan gyűlölködő, habzik a szája, és olyan hangos, hogy tán még a másik épületben is hallani. Hogy mi a bánatos rohadt életért kell nekem ezzel az ostoba, nyomoronc, korcs, ezerszer elátkozott bughalmazzal szenvednem, miért kell nekem adminisztrálnom a melómat ahelyett, hogy végezném, és egyáltalán - ki fizetett ezért a bitikus ócskaságért? A bug reportok önmagukban kitöltenének egy harminc oldalas dokumentumot, de már nem is szenvedek azzal, hogy közöljem, miért tökéletesen felesleges ennek a rendszernek a fenntartása.

Nyilván. Tartási Rendszer.

Vérvérvér, véresvér.

csütörtök, február 17, 2005

"Megművelt föld, fejlődő vidék, egészséges élelmiszer - otthonos Magyarország" a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapjának főoldaláról

Az internet tele van szentségtelen dolgokkal.

Kedves döntéshozók, kérem, vigyázzanak a kreatívokkal, mert néha elkövetik azt a galádságot, hogy hótt másnaposan, a leadási határidő előtt másfél órával látnak neki a feladat megvalósításának, és akkor hasonló, kisagyrothasztó szörnyűség lesz a végeredmény.

szerda, február 16, 2005

Oké. Szóval ma két mondat között elolvashattam több helyütt, hogy mennyire természettől-eltávolodott vagyok. Időnként meghallom a rádióban is, meg különféle sajtótermékek is figyelmeztetnek a tényre. Szóval, rendben. Én vállalom, mint rendes hivatali patkány.

Eltávolodtam a természettől, el én. A frissen esett hó még csak hagyján, szépnek is találom, meg minden egyes lépést olyanná tesz, mint valami heroikus küzdelmet az elemekkel, valamint jótékonyan eltakarja az utcán heverésző kutyaszart, szóval nincs vele gond. Tél van, esik a hó - nem akkora meteorológiai anomália ez, mint első pillantásra tűnik. Ha nem megy a busz, megyünk gyalog. El is késünk, jól. Ha behavazza a zegernye idő a síneket, állunk a fagyban, ami szintén jó móka, különösen, ha egy nap öt órát késhetsz, anélkül, hogy letépnék a fejedet - ráadásul amíg az áramszolgáltatás érintetlen, még csak meg sem fagysz a vagonban.

Az, hogy hirtelen négyszeresére ugrik a gázszámla, szintén elfogadható, hiszen tél van, olyankor pedig az örök divat szerint hideg van. Elfogadható egész addig, amíg van pénzem kifizetni. (Vagy van elég iratom, hogy tábortüzet rakjak a szoba közepén, persze.)

Namármost, az én természettől való csillagászati eltávolodásom főként abban gyökerezik, hogy addig találom érdekesnek a telet és a vele járó viszonyokat, amíg a drága technikai civilizáció a seggem alá tolja a kényelmet. Amíg csak addig kell a téllel szembeszegülnöm, amíg feltétlenül muszáj (és semmiképpen sem tovább, mint két óra). Amíg van egy fűtött szoba, ahol kiborzonghatom magamból a fagyot, és amíg házhoz jön a pizza, ha nincs kedvem kimenni.

Az, hogy kellemetlennek találom, ami kellemetlenül érint, mert hátrányosan befolyásolja a környezetem egyes elemeit, nos, az tényleg eltávolodás. (Hogy dögöljek meg cipőben.)

Szóval na. A természet magasról tesz arra, hogy mit gondolok róla, sőt, hogy itt vagyok-e egyáltalán. Az, hogy feleslegesen nem fogyasztok, ha nem muszáj (egy-két környezetvédelmi szabályozást például boldogan lövetnék a Dunába, és helyette íratnék valami olyat, ami működik), az nem azért van, mert annyira vonz a madárcsicser és a biodiverzitás, hanem ugyanazért, amiért nem hányok a kanapéra, ahol aludni szándékozom. De azért adják csak ide nekem, amit a technikai civilizáció az én jobb közérzetem biztosítása érdekében kitalált.

Na. Télről és természetről mára ennyi. Uff.

Viszont, olvastam ma azt is, hogy most jó lenni kistérségnek. Megvan a következő ördögi tervem. A téli zsírpárna-növekedést kihasználva gyorsan jelentkezem én is, mint közigazgatásilag mobilis kistérség, és gyorsan elhappolom a vaskos kormányzati pénzeket. De ne is próbáljon lelejmolni senki, még ha sikerül, akkor sem. Mind kistérség-fejlesztésre fogom költeni, felelősen, célirányosan, boldogan. A legösszetartóbb, legfejlettebb kistérség leszek, és fő vonzerőm a szolgáltatóipar lesz, én már látom. (Az ipari termelés a kiberverek árának csökkenéséig sajnos ki van lőve.)

Igen. Agyamra ment az Office World Tour 2005. Ne is várjon tőlem senki épelméjű gondolatot mondjuk... március közepéig-végéig, mert nincs.
...pedig már annyira reménykedtem hajnalban, hogy péntek van, de nem. Ahhoz képest még egészen jól sikerült ez a felkelés-projekt, főként, mert nem akart leverni senki. Bár ébredni kipihenten ébredtem, mire lezuhanyoztam, sikerült megint agyhalott állapotba züllesztenem magam - egyszer szeretném majd megtudni, hogy ezt hogyan, és főként miért csinálom. A fejemben hasztalan ketyeg a Red Bull adta plusz energia - és a tudat, hogy én ezt egyszer még piszokul meg fogom bánni -, de idővel mindkettő nyomtalanul eloszlik. Leveleket várok, amik egyelőre késnek. Céltalanul kattintgatok, ahelyett, hogy dolgoznék - tartok tőle, hogy a modern technika vívmányai sem adnak összeszedettséget, akármennyit tömök is belőlük a fejembe.

Kezd elegem lenne a télből. A hideggel semmi bajom, sőt, de a napsütötte órák száma túlságosan kevés. Nekem sem elég jó már semmi. *Srakker ügynök röhög*

hétfő, február 14, 2005

Ha netán, ne adj' Isten, valami komolyabb egészségügyi bajom lenne, alighanem másnap már komolyan fontolgatnám, hogy felfessem az agyamat a hátam mögötti falra. Ha egy szerencsétlen, übergörcs náthától embergyilkos kedvem támad... lehet ám, hogy azzal van a baj, hogy olyan íze van így a bagónak, mintha madarak fészkeltek volna benne.

Vettem pénteken egy billentyűzetet, így már összesen három van az irodámban. Gondoltam, egyszer én is lehetek annyira fogyasztó, hogy valami vérfakasztóan alacsony összegért vegyek egy billentyűzetet, ahelyett, hogy letakarítanám a régit. De nem, a sors úgy gondolta, hogy nem nevel belőlem rendes fogyasztózombit, és orv mozdulattal úgy intézte, hogy akadjon az új tajvani csodán az enter. Ez először viccesnek tűnt - nem -, aztán igen hamar zavaróvá vált. Amikor aztán ma reggel komolyan megfontoltam, hogy óvatos mozdulattal kihúzom a csatlakozót a gép hátuljából, rituálisan a padlóra helyezem a perifériát, majd eltökélten addig ugrálok rajta, amíg a szekrény tetején is Alt gombok nem lesznek, megszületett bennem az elhatározás, hogy visszatérek az öreg Trugyavári (TM)-hez. Blöeagh.

A hétvégém gyorsan elmúlt. Részletekről nem kívánok nyilatkozni. Nem volt jó, nem volt rossz. Csak ott tántorgott szegény a létezés peremén. (Aztán lelöktem.)

Az Office World Tour kezd célegyenesbe fordulni, de ha belegondolok, megfájdul a fejem.

Amúgy nem, még nem vagyok egészen szociopata. A Valentin-napot például már kimondottan szenvtelenül tudom kezelni.

péntek, február 11, 2005

Nnnnah.

Az iroda kicsi, meleg és tüdőszagú, a fejem bűzlik belülről, köszönhetően annak a vicces orrdugulásnak, amellyel valami mikroorganizmus jónak látott megörvendeztetni. Amúgy, édesanyám tegnapi célzatos kérdéseinek köszönhetően alkalmam nyílt belegondolni az elmúlt két hét nem-történéseibe, és az eredmény nem volt túl vidító. Én sem voltam túl vidító, gondolom. Mindegy, egyelőre nincs olyan problémám, amit némi vitaminnal és sörrel ne tudnék elviselhetővé tenni, így komolyan azért nem aggódom.

Viszont a jó anyámnál tegnap olvasott e heti Nők lapja leverte bennem a biztosítékot. (Igen, ilyesmivel mérgezi magát ügyelet alatt, és ezt szerintem sem kéne, elvégre emberi életekért felelős, de nem hallgat rám.) Régebben kedveltem ezt a hm sajtóterméket - lehet lövetni -, de az utóbbi időkben vagy én lettem a szokásosnál is jóval szkeptikusabb, vagy a lap színvonala csapódott bele recsegve a földbe. (Az, hogy korábban sikerült-e tartania a repülési magasságát, egyéni megítélés kérdése, de nekem egyszerű az ízlésem, mindenki tudja.) Az inkriminált - a 14-17. oldal között terpeszkedő cikk - hatására először letettem az újságot, mert fájt. Áuágh, nyüszögték az idegsejtjeim halk kánonban - a hátrébb állókhoz később jutott el az inger -, nem érdemeltük mi ezt tőled. Aztán felgerjedt szittya vérem - felgerjedt szittya vérem -, és ismét kézbe vettem az inkrimináltat, hogy most lesz, ami lesz, de én ezt el fogom olvasni. Ködösülő aggyal röhögtem végig, azt kell mondjam. "El fog kopni az a kurva vészharang. A riasztót, ami túl sokat rinyál, vagy átkonfigurálják, vagy kikötik." Az i-re az a keretes idézet tette fel a pontot, amikor drága egy Müller Péterünk kifejtette, hogy a nők biológiailag fontosabbak a férfiaknál. ("Ez egy [edited: barlangostest]", kommentálta édesanyám, mikor visszatért a véralvadásvizsgálatból. Ő nálam sokkal direktebben, haddnemondjam, primér módon szokta megfogalmazni elítélő véleményét, egyes híresztelések szerint, amelyeket természetesen sem megerősíteni, sem cáfolni nem áll módomban, mivel úrinői imázsát nagyban rombolná.) Ja, hát persze, biológiailag nekem is sokkal fontosabbak, de az Univerzum alaptörvényévé tenni tán egy kicsit önzésnek érezném. Amúgy maradnék az elidegeníthetetlen emberi jogoknál és az állampolgári jogoknál, mint afféle általánosan érvényesíthető egyenlősítő elvnél, azzal nem lehet nagyon mellélőni. Ez a természetes védekező mechanizmus - a röhögés, az anyázás és az "érvelés" alapkőzetbe tiprása - nem sokat változtatott azon, hogy a homloklebenyem egy kisebb, de pótolhatatlan része kihabzott az orromon. Ezért történhetett, hogy a sívó hideg ellenére mégis inkább a Margit hídon gyalog keltem át, így aztán volt szerencsém megcsodálni a világ jelenlegi tán legnagyobb neoposztindusztriál jégkásakompozícióját, régi, kevésbé piacképes nevén a Dunát. É sikerült háromnegyed óra alatt hazaérnem, holott a kórházba alig húsz perc alatt eljutottam.

Látogassatok és tanuljatok, amúgy. "Legfontosabb feladatom menedzselni a holisztikus tudásközpontot."

Valaki megint a polgári keresztnevemmel készített el egy romantikus férfifőhőst.

Xena: "Nem tudod megúszni, hogy romantikus férfifőhős ne legyél... ebben a novellában legalább nem haltál meg."

Srakker: "Kett?b?l egy. Eddig nem rossz."

Nehéz volt elvonatkoztatnom ettől a ténytől - annál is kevésbé, hogy anno én voltam az egyetlen közel s távol, aki ezzel az azonosítóval futott, így mindig felnézek, ha valaki kiejti -, bár magát a novellát nagyon szép átkaroló mozdulattal lehetne mondjuk Vlagyivosztokig űzni. Az sem segít a dolgon, hogy a nevezett szereplő kábé annyira érzéketlen a természetfeletti dolgai iránt, mint egy költségvetési tábla, és ebben igen-igen hasonlít rám. (Szin-kro-ni-ci-tááás.) Aztán persze megokkul ő is, hát persze.

Na, hát ennyit irodalmi estünkről. Jövő héttől viszonylag rendszeresen leszek.

kedd, február 08, 2005

Okay, ladies and gents, let's roll.

Képződöm. Ohohó, de még mennyire. Állam bácsi úgy gondolta a maga véghetetlen előrelátásában, hogy nagyon hasznos ám, ha köztisztviselői felvérteződnek naprakész és a napi munkában hasznosítható ismeretekkel, és ha már fel is merült busa fejében a gondolat, akkor rögvest is neki látott. Történt mindez jó pár éve. Azóta ez a nemes elképzelés nem valósult meg vegytiszta formában. Vajon miért?

Válasz: mert állami pénzből fizetik, azért. Kifejthetném, de alapvetően felesleges lenne.

Szóval most, hogy a telibevert kötelező oktatáson megjelentem, de legalábbis aláírásommal igazoltam, hogy megjelentem, vehetem a nehéz harci öltönyt és mehetek holnap vidékre. Hogy mikor fogom elkészíteni feladataim írásbeli részét, azt még nem tudom, bár határidőt, azt már adtak, áldassék a Főnökség neve. (Ne, talán inkább mégse. Még azt hinnék, ironizálunk.)

Najólvan.

Csütörtökön talán már épelméjű munkarendben csapkodhatom a billentyűket.

kedd, február 01, 2005

Újrahasznosítás rovatunk jelentkezik.

1.

És eljön majd egyszer az a nap, amikor a menedzserek végre tudatára ébrednek valódi énjüknek, és szakadt öltönyben, üres, ostoba szemmel, előretartott kézzel előcsoszognak légkondicionált irodáikból, és nyálhabos szájukból csak egy, hörgő szó bugyog fel:

- Pééééjnz.

2.

Ez az ország olyan, akár egy pornószínésznő. Szép, szép, de egyértelműen túl sok pöcs van benne.

Avagy mi történik, ha egyszer végre tisztességes kávét kapok, és kialszom magam. The horror, the sheer horror.
Álmomban otthon jártam, a hátsó kertben, illetve onnan kezdtem, és a holdbéli gravitáció mellett - mindig beleakadtam a mutáns cseresznyefánk ágaiba - elvergődtem az oldalsóig, amelyet meleg nyári napokon gépkocsibeállóként használtunk, míg az őszi esők sártengerré nem változtatták az egészet. Volt valami sárkányrepülő-keretre emlékeztető, feketére festett fém divájsz, azzal ugrándoztam nyolc-tíz méteres távolságokra. És egyszerre azon kaptam magam, hogy nem tudok felemelkedni a földről. Oda voltam szögezve a meztelen talpamnál fogva, és addig nem is haladtam előre, míg az álombeli talpamba fúródott, ujjnyi vastag ágakat el nem távolítottam. Vér, vér, vér, véresvér, bár nem annyi, amennyit egy ilyen sérülés okozna amúgy, meg is lepődött az álombeli ügynök, hogy a fájdalom érdeklődés hiányában elmarad. Aztán a valós ügynök lenyúlt és kirántotta ebből a lehetetlen helyzetből, azzal a felkiáltással, hogy lassanként észhez kéne térni, mert nagyon sipákol az ébresztőóra.

Ennek persze semmi köze nincs a tegnapi naphoz, amikor is Miskolcon voltam. Kis hazánk láthatólag magához tért abból a rettenetes megrázkódtatásból, amit az okozott, hogy mérsékelt égövben télen ún. "hó" esik olykor, így viszonylag menetrendszerűen zúztam ide, majd oda. A MÁV által rendszeresített menetrend szerűen, hogy pontos legyek.

Míg Tony Caviar egyszerre küzdött meg a váratlan tömegközéppont-áthelyeződéssel és a hazai kutyatartás szépségeivel, Srakker ügynök pár nappal korábban - folyó év január 25-én - szintén kihasználta az alkalmat, és akkorát esett, hogy a szomszédos épületeket csak a szakvéleményt kibocsátó szervezetek gyors megvesztegetése miatt nem nyilvánították lakhatatlanná. Srakker ügynök ezt harsány káromkodással nyugtázta, majd ellenőrizte a testébe épített merev vázelemek állapotát, és megállapította, hogy a hordváz a várakozásokkal ellentétben mozgásképes maradt, és az ergonomikusan kialakított ütésálló burkolatnak köszönhetően még rendellenes testfolyadék-áthelyeződés (ún. véraláfutás) sem keletkezett. Srakker ügynök le is vonta a megfelelő következtetést. "Ezek után fogyjak le? Meg a lópikulát."

A Hivatal eddigi állás szerint több, mint tizenhétezer forinttal lóg Srakker ügynöknek, de ez az állapot az előzetes becslések szerint egy kölcsönös megelégedést kiváltó nullszaldóvá alakul még a mai nap folyamán.

péntek, január 28, 2005

Székesfehérvár, majd Sopron. Vonattal. Amikor havazik. (Mert azt úgy kell, a határidő szent dolog, amit tartani kell befelé.) Persze nem említem őket egy napon, mert nem egy napon láttam őket. Ugye. Valójában persze nem is volt időm alaposabban megnézni őket. Egyrészt, mert amint kiléptem a fűtött helyiségből, azonnal kásásra fagyott bennem a félig emésztett táplálék. Másrészt, mert karóval mentem oda, nem virággal - azaz munkaügyben voltam, nem csak úgy lébecolni. A két állapotot világosan megkülönbözteti a felhatalmazás. Más azonban nemigen.

Naszóval, eddig megnéztem az előírt tizenegy helyből ötöt. Ez eddig igen kevés, de ez persze nem ok arra, hogy ne unjam az egészet nagyon. Na mindegy.

"I live behind the perfect mask
erase the truth forever"

Hell yeah. Az órás várakozásokat a pálya közepén nagyban segítették: Rage against the machine; Paradise lost; Rammstein; P.O.D.; Motörhead. Kösz. Ők lendítettek át a Százhúsz Decibeles Bácsival való találkozásom sokkján a soproni vasútállomáson, például. A Százhúsz Decibeles Bácsi egyébként minden ügyfélszolgálatosok értékmegtestesítője: mogorva, hangos, fellengzős, fensőbbséges, és kurvára nem ad információt. Minden call centerbe egy ilyet! Vagy kettőt. Nem érti, hogy lehet nem érteni, nem tudja, nem érdekli, és nem tudja elviselni, hogy Százhúsz Decibeljét a terem másik végében nem hallották az adta utasai. Átvillant az agyamon, hogy a letört lábujjaimmal kellene halálra kövezzem (nem, egy igazi Bürokrata húsz centis hóban sem cseréli le a nyári cipőjét, mert nem vett télit), aztán beütött a sokk, és mégsem tettem. A lábujjaim azóta felengedtek, de kicsit úgy néztek ki, mint a főtt virslik. Bár, amúgy is kicsit úgy néznek ki.

Most elvileg képzésen kéne lennem, de elblicceltem. A héten összesen két napot voltam a Hivatalban, szóval még csak az hiányzik, hogy a boldog együttlétet ilyesmivel gyalázzam meg.

(Tartson Ön is legalább egy jól fejlett Kupacot otthonában! Ha megfelelően gondoskodik róla, egy Kupac bármilyen tárgyat képes prezentálni, szükség esetén, pláne, ha a csillagok állása kedvező. Ma például a Kupacom képes volt egy eredeti Windows telepítőlemezt kiöklendezni. Nem rossz, nem rossz.)

Nédda, új fertőzött. Bármiféle szellemi mételyt hajlandó és képes vagyok terjeszteni, ez itten a referencia, kérem. Bár mondjuk a Firefly a legjobb minőségű szellemi métely, amellyel az utóbbi években dolgom volt, ezt meg kell hagyni.

kedd, január 25, 2005

Ez a nap igazán alakulhatott volna jól is, de a menedzsmentünk láthatóan még nem igazán érti azt, hogy a munka elvégzéséhez nem árt, ha megfelelő eszközöket is biztosít. És erről a tényállásról, úgy gondolta, jó, ha ma tájékoztat.

Nem, ma még nem voltam Budapesten kívüli helyszínen, de azt legalább egész nap. Holnap viszont leszek, örülök is előre. Most egy kicsit agyhalott vagyok, de nem hiszem, hogy ez külön értesítés nélkül feltűnne most bárkinek is.

Nah. Ennyi. Már annak is örülük, hogy jövő hónapban sem kell csődöt jelentsek. Ez a mostani körülményeim között nagyobb eredmény, mint azt elsőre gondolná az ember. Örüljünk most ennek mind. Háromra. Egy... kettő...

hétfő, január 24, 2005

Kíváncsi lennék, mit tennék, ha kiderülne, hogy valaki más ujjlenyomatai vannak a szemüvegemen. (Mert valahogy mindig odakerülnek, és utána megpróbálok valahova a járomcsontom közepére fókuszálni, ami vicces, de idővel fárasztó.) Ha kiderülne, hogy valaki ott él még velem, akiről nem tudok, aki nem is csinál semmit - létezése merőben álságos és felesleges -, és az egyetlen nyom, amit maga után hagy, csupán egy zsíros folt egy átlátszó műanyag lencsén. Ha kiderülne, hogy ott bujkál előlem a két szobás lakásban, meghúzódik a szekrényen, a levetett ruhák halma mögött, pormacskák fedezékébe bújik, és persze valójában nem is vágyik másra, mint hogy létéről végre tudomást vegyek.

Felőlem lehetne is. De ha tudomást veszek a létedről, akkor mostantól nem felezzük, hanem harmadoljuk a költségeket, ujjlenyomat-pötyögtető csíroid.
Nem vagyok hajlandó más fassága miatt nyelni a fölös proteint. Capisce? Szóval ez az izé, ami az imént landolt a levesládámban, olyan gyorsan került továbbításra - hivatalból -, hogy több, szavahihető tanú szerint is átlépte a hangsebességet, így ez az első dokumentum, amely erre a teljesítményre képes volt.

A hét nagy részét nettávol fogom tölteni, így bejegyzések sem nagyon várhatók: az Office World Tour 2005. keddtől péntekig ki fogja tölteni a napjaimat. Előreláthatóan nem lesznek nagy megvilágosodások, hacsak az "eddig ismeretlen okból áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára", és a "szabályosan közlekedő" kifejezések velem kapcsolatban hírértéket nem nyernek. Na mindegy, ahogy az ősi bürokrata mondás tartja, csak a ravatalon nincs kockázat.

A hétvégén a fejembe töltöttem a Sandman számomra hozzáférhető részeit. Na vajon miért van az az érzésem, hogy ez az esemény a Frontline-on is meg fog látszani? (Mert hogy bőszen készül ám az Ep.4., bizony.) Egy az egyben, valamint szándékosan nem lopunk, természetesen, egyrészt, mert már nem mai darab ez a klasszikus. Az efféle piszkos munkákat mindig a tudatalattimra bízom. Az már hozzáedződött, és elég jól is csinálja.

És most megyek vissza. Képződni.

péntek, január 21, 2005

Szóval, az úgy volt, hogy éppen egy üres csokipapír hevert a hátára fordulva, elhagyottan az asztalon, amikor Zergling odaoldalgott mellé, és hamisítatlan amerikai katonai operátor-akcentussal rászólt, hogyaszongya:

"Chocolate One, Chocolate One, do you read me? Over."

Akkor egy kicsit lefordultam a székről.

Amúgy nemigen történt semmi. Az Office World Tour 2005. elnevezésű projekt megindult, szopunk is rendesen, ahogy azt ilyenkor illik, "ha nincs gond, akkor csinálunk" jegyében. Esténként Sandman-t olvastam, próbáltam egyben tartani a szerveimet, és alkalmanként még söröztem is.

Az azért igen vicces, ha az embernek az álma kellős közepén eszébe jut, hogy "Túlságosan jól érzem magam, biztos jól van ez így? Ez nem egy álom, és nem arról van szó, hogy elaludtam a picsába? Ilyentájt én már gyűlölni szoktam a világot." És amikor felkelek, hogy ellenőrizzem, kiderül, hogy háromnegyed órával túlaludtam az ébresztést. Valahogy ennek ellenére sikerült beérnem, de most eléggé kóválygok. Emberekkel kéne beszélnem, de - csodák csodája - nemigen akarózik kinyitni a számat.

Ennyi. Punnyadt egy állat vagyok, de a vegetatív funkcióimat egyelőre segítség nélkül is el tudom látni, és ez azért megnyugtat valamelyest.

szerda, január 19, 2005

Botrány szaga terjeng a levegőben. Szerencsére nincs szaglóérzékem.

kedd, január 18, 2005

A nap idézete:

"There's an element of taxi drivers who are to the right of Genghis Khan." - Roger McDonald, taxisofőr


Komolyan mondom, ha én valamelyik jómunkásember kezéből kicsavarnám és földhöz vágnám a munkaeszközét, vagy telefosnám a szerszámosládáját, valószínűleg úgy elverne, mint egyszeri bürokrata az éves jutalmát. Ezek után tessék nekem megmondani, kedves jómunkásember, mégis hogyan gondolja, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül le tetszik verni a biztosítékot, miközben dolgozom? Anyádnál. (A gépem csak másodszori újraindításkor tért magára a megrázkódtatásból.)

Az, hogy a Microsoft termék, amivel dolgoznom muszáj, a CTRL+S utasítást amolyan indikatív jellegű javaslatnak tekinti, csak külön poén. Másfél órányi agyatlan gépelés ment el a levesbe.

"Paranoia is your little friend, yet friendship is sometimes not enough."

Hogy Drótsáskát idézzem, kedvem támadt agy nélkül előslattyogni, és felprédálni a várost. Bármelyik várost. Mindegyik várost. "Grrr! Argh!" (Emlékezzünk a Mutant Enemy, Inc. logójára.)

hétfő, január 17, 2005

- ami tetszőleges számítógépes RPG-ben a végefőcím után jön, de mindig cenzúrázzák, avagy a hősök hazatérnek

"Bééélaaa! Mit mondtam, fiam! Hogy hozzál zsemlét, azt mondtam, nem azt, hogy menjél kalangyérozni! Mikor mondtam neked? Másfél éve, fiam, másfél éve! Mi az, hogy voltál a szomszéd kontinensen? A péknél persze nem voltál! Nem, nem érdekel, hogy időközben te lettél az ország hőse, és egyáltalán, mi ez a hacuka rajtad? Nem érdekel, hogy száznyolcvankettőt véd a sisakod, fiam, hát hogy néz ez ki, vedd le azonnal! És hiába vagy harminchatodik szintű, akkor is kiporolom a nadrágodat, ha nem viselkedsz tisztességesen! Hát, ki látott még ilyet?"
Miért, miért, MIÉRT fáj az én főnökeimnek, ha nekem nem szar, kérem, ezt tessék nekem megmondani. Nyugodt, békés, feladatmentes hétfőre számítottam, erre kiderül, hogy képzés lesz, amire nekem is kötelező mennem - ráadásul egész nap. A gyomrom még mindig nem heverte ki igazán a szombati mulatozás okozta megpróbáltatásokat, de remélhetően ez nem derül ki. Mármint az oktatás alatt.
Véresre fogom magam unni a veretes marhaságok visszatarthatatlan áradata hallatán, de kicsire ugye nem adunk, ez olyan áldozat, amit egy tökös Bürokrata, ha másért nem is, a közösségi tudat iránti elkötelezettségétől vezettetve, boldogan vállal. Már feltéve, ha kap előtte kokaint.

De legalább egy szelet sajtot.

Legszívesebben megfejelnék valamit, vagy valakit, ehelyett elügetek bagózni. Ha még képződnénk is az efféle alkalmak során, azt mondanám, hogy van értelme csinálni. Úgy viszont, hogy bágyadt, zombiszerűen fókuszálatlan szemekkel támolygunk ki a nap végén, kurvára semmi értelme. Főnökségünk, persze, az ő véghetetlen kegyelmében, meg van arról győződve, hogy a több képzés az jobb. A képzés minőségétől függetlenül.

csütörtök, január 13, 2005

Nah. Két héttel azután, hogy megkaptam a Nagy Sajtok tájékoztatásának legfőbb eszközének - nevezetesen az organigramnak - az elkészítésére vonatkozó első feladatomat, immár esély mutatkozik arra, hogy a feladat elvégzését elősegítő célszoftvert telepítik a gépemre. Gyors. Ennek különösen az a kolléganőm fog örvendezni az ő véghetetlen felindulásában, akit minden egyes alkalommal kitúrtam a gépe elől.

Ha belegondolok, hogy mehettem volna péknek is... akkor, ahogy a klasszikus mondja, mindig lenne kenyér a kezemben. Beleköphetnék a zsemlétekbe, és sosem jönnétek rá. Szénné láblisztezhetném a kifliteket. Szóval továbbra is tudnék kellemetlenséget okozni, de legalább nagyobb esélyem lenne arra, hogy a munkám elvégzéséhez szükséges feltételek idejében teljesülnek.

Cute.

* * *

Aaaanyway. Végignéztem a Full Metal Alchemist című anime-sorozatot, 51 rész volt, és valami négy napba került, mire végigverekedtem magam rajta. Jó cucc, egyáltalán nem bántam meg, hogy rászántam az időt. Az, hogy az egyik főszereplőt többször leordítottam, mielőtt megképzett volna bennem a gondolat, hogy ez a felület esetleg mégsem interakív, az más kérdés. ("Olyan hülye vagy, fiam, hogy sokszorosítani kéne, és minden városi könyvtárban kirakni belőled egyet, elrettentő példának!") Két sör után impulzívabb lehettem a kelleténél. Sikerült átesnem egy tacskóméretű sztori-bugon, ami ugyan nem kapcsolódott közvetlenül a fővonalhoz (így azt szerencsére nem sikerült két vállra fektetnie), és nem is olyan lényeges, de azért.

*Spoiler - lágy*








Szóval, sikeresen beszivárogsz egy katonai szervezetbe, mint magas rangú, az információkhoz könnyen hozzáférő egyén. Megvan? Jó. Rájössz, hogy lehallgatnak. Az illetők nyomába eredsz, és éppen lecsapnál rájuk, amikor betoppan a képbe két alárendelted, akiknek a hirtelen eltűnése keltene némi feltűnést. Tehát nem mészárolhatod le őket ott helyben. Ezért meglógsz, de tüstént. Alárendeltjeid ugyan nem szúrnak ki, de a lehallgató egyedek most már tisztában vannak a te kiléteddel. Mit csinálsz ekkor? Logikus. Futni hagyod őket. Nem engeded a nyomukba az alattad álló erőszakszervezetet. Nem nyomoztatsz utánuk. Hagyod, hogy elmondják mindenkinek, akit megbízhatónak ítélnek, hogy személyedben akkora biztonsági résre bukkantak, amekkorát már jobb helyeken feltöltenek vízzel és eladják, mint óceánt. Mondom: kutyaméretű bug, amint boldogan hozza a gumicsontját.

*Spoiler vége*









Na, szóval ettől a kis mutáns házikedvenctől - illetve időszaki deus ex machináktól, netán a fenti bug variánsától - eltekintve igen a helyén volt a sorozat. Jól van na, elnéző hangulatban vagyok. Voltam. Rettentő jellemkomikum, időnként apróbb-nagyobb tragédiák, értékelhető sztori, jó kivitelezés. A magam részéről nem kívánom még egy darabig leirtani.

* * *

Most, hogy végeztem a sorozattal, lehet, hogy visszatérek a Battle for Middle-Earth RTS-játékhoz. Bár azért annyira nem fogott meg. Jól összerakott, profi munka, időszakonkénti klikkelőbajnoksággal, jó egység- illetve hősfejlődési rendszerrel, de. Az egységek fejlesztésére, jobb felszerelés vásárlására gyakorlatilag szinte sosem jut idő, mert pár pálya akkora blitzkrieg, hogy az még a második világháborús német stratégák szerint is feszített ütemű lett volna némileg. Kifosod az egységeket, jól-rosszul feltápolod őket, építesz egy gyógymedencét, hogy legyen hova visszafutni, oszt' hegyibe. Ellenkező esetben az ellenség annyira legyorsul, hogy fel sem néztél, és máris elnyomtak. Igaz, az odafut-hazafut kombóval el lehet érni, hogy egy profibb rohir lovasegység a kampány vége felé már nyolc-kilencszáz gyilkossággal büszkélkedhet. (Nincsenek különálló, a Starcraft óta megszokott hadjáratok, amelyeknél külön fajjal kezded az elejéről, hanem nagyjában-egészében az eredeti Tolkien-sztori mentén kell ügyeskedni előbb a rohani, később a gondori erőkkel. Utána nem tudom, mivel.) Speciális egységként feltűnnek az entek - bár kicsit illúzióromboló, hogy kétezer pénzért vehetsz magadnak egy Szilszakállt, ha az előzőt véletlenül összetörted, de azért hasznos. A gondoriakkal való kommandózás elején tettem félre a játékot,így utána a vak homály részemről. Kicsit furcsa volt hallgatni mondjuk Frodót, ahogy a műfajban már bevált "három-öt mondatot variálgatunk" módon adja jelét, hogy rákattintott a júzer.
Összefoglalva: igazi profikhoz méltó munka, de nekem hiányzott belőle valami, és még csak meg sem tudom fogalmazni, hogy micsoda.

* * *

Namindegy. Könyvélmény az most nem volt, a Guide to the Technocracy-t olvastam el megint, mert jól van megírva. Bizonyos idézeteket persze már betéve tudok. "Bad dog. No biscuit." (Mwuhaha.)

* * *

Amúgy végre kialudtam magam, és ez javított a hangulatomon. Zergling hangulata még kérdéses: mivel az épület még állt reggel, úgy saccolom, hogy a tegnap elfüstölt videokártyája helyett érkezett pótalkatrészt végül sikerült életre édesgetnie.

Vétel és vége.

szerda, január 12, 2005

Támadnak a baromságok, tömegével. Még a spamek is párosával, kézenfogva jönnek. Már nem is igazán szórakoztató. A helyzet a közeljövőben várhatóan csak rosszabbodni fog.

(Lapzártakor érkezett: "A helyzet rosszabbodott. Az idiotizmus már az emberi elmére fokozottan veszélyes koncentrációban van jelen. Azonnali kivonást kérünk.")

kedd, január 11, 2005

Vannak olyan szereplők egyes történetekben, akiknek, ezt mindenki pontosan tudja, fürtösgránátot kellett volna dobni a bölcsőjébe, utána a törmelékbe géppuskázni, végül beóvakodni a füstölgő helyiségbe egy lángszóróval, és incinerálni mindent, ami nagyobbnak tűnik, mint egy nyolcas anya. És ezzel még, alapos emberek lévén, még egyáltalán nem végeztünk.

Ugye.

A probléma az, hogy a főhősök, külön-különféle érzelmi okokra hivatkozva, point blank helyzetben visszautasítják az illető rosszarcú eliminálását. ("De hát könyörgöm, irtsd már ki, különben - a fején látszik - ez az idióta visszajön néhány rész múlva!") Éppen az efféle frusztrák elkerülésére vezettem be a Frontline-ba egy bizonyos NPC-t. Engem ugyan nem fog halálra idegesíteni a saját művem.

Csak a világ többi része, a dolgok jelenlegi állásából extrapolálva, orvul.

hétfő, január 10, 2005

A mai nap, minimalista változatban.

Kávé, iszonyatos (TM) mellékízzel, három csésze.
Red Bull, übercukros, egy doboz.
Billentyűzet, retkes.
Nyomtató, papír nélkül.
Fénymásoló, hisztérikus.
Klamper, lőszer nélkül.
Balaton szelet, kék, négy darab.
Nestlé Fitness szelet, szüttyögős gyümölcsdarabokkal, két darab.
Orbit, ukrán magánimport.
Félhomály, szakmányban.
Értekezlet, elmaradt.

Ha középre zártan írtam volna, és adtam volna neki egy hangzatos címet, akkor most bonthattam volna versformát. De még ez se jött össze, nyaájj, de rossz is nekem. Az ágyúzás szünetében a Bürokrata csendben hazaindul.

péntek, január 07, 2005

Minimalista nap ez.

Variációk egy témára:

Ambush Attila.
George M. Bush.
A hetes bush megáll... valaki felszáll...

* * *

Pólófelirat:

Insomnia Builds Character.

* * *

Érthetetlen goody az állományból, ahová az ötleteimet gyűjtöttem:

A Fütyörésző Végzet közelít.

* * *

Ennyi maradt belőlem a hét végére. Nem sok, nem elég. De ennyi van.

csütörtök, január 06, 2005

"Öaaaaaarrrgh! Ölj! Ölj! Ölj! Üsd! Amíg mozog, és tovább! Amíg ropognak a csontjai! Vér, vér!" - idézet Srakker ügynök érzelmesebb énjétől, endless loopban, 10:00-tól 13:30-ig.

Az, hogy én basztam el, cseppet sem javított a helyzeten. Kicsit megnyugtatott azért, hogy a közvetlen főnököm láthatóan nem kimondottan foglalkozott az üggyel, de sebaj, volt más is, ami kiderüljön. Az a szép ebben a melóban, hogy amikor szénné parázom magam azon, hogy már megint mekkora baromságot csináltam, nem történik semmi. Amint elégedett leszek a teljesítményemmel (a varázslatos mondat: "Na, úgy nézem, ez meg is van), az Univerzum felkapja rusnya fejét, és azonnal annyi lebaszást önt az ölembe, hogy még másnap is bizseregnek tőle a... csontjaim.

Szükségem lenne egy nyugodt, békés, puha falú szobára, egy doboz lőszerre és egy vadászpuskára. Tök jól ellennék.

szerda, január 05, 2005

Ha valamelyik tisztelt Olvasóm úgy dönt, hogy szüksége van egy jó nevű késkészítő cégre, feltétlenül ajánlom a figyelmébe a Fällkniven AB-t, különösen, mert ebben az esetben nyer legalább egy kispénzű, de hűséges vásárlót, nevezetesen engem. A vállalat igazán megéri az árát, kérlek, legyetek nagylelkűek, 2 millió euró egy ilyen cégért igazán reális. De ha a kedves vevő valami szivárványszínű, olajtócsa-berakásos gusztustalanságot merészel kihozni abból a jóféle japán acélból, számíthat rá, hogy karajra bontom egy gyalogsági ásóval. Már ha időben odaérek, és át tudom vágni magam a dühöngő tömegen.

Remélem, Mr. Hjortberger egészségi állapota nem romlik tovább a jövőben: Mr. Hjortberger, köszönöm azt a kést, máig kurva jól szolgál, és a kopásoktól csak jobban néz ki. Jobb egészséget és hosszú életet!

Késmelegség rovatunk ezzel zárul.

kedd, január 04, 2005

Ez a nap garantáltan belefulladt volna az unalomba, ha a végén nem tántorgott volna be egy, a saját ágyékát vihogva markolászó erkölcsi zombi a Belterj.hu várótermébe, mialatt az őslakosok szokásos délutáni shotgunpucolgatásukat és lángszórószelep-felülvizsgálatukat végezték. Egész felvidultam.

hétfő, január 03, 2005

Mai filléres bölcsességünk rovatunk sikerrel böfögött fel egy undormányt, hogyaszongya, hogy "izzadó kézzel nehéz a virsliujjú kollégák által elbaszott hálózati adapter csatlakozójának tűit megfelelő formára hajtogatni", ami ugyan sokkal precízebb megfogalmazás, mint a "remegő kézzel nehéz bakancsot kötni", mégis, majdnem ugyanannyira általános érvényű következtetésekre utal.

Hivatali párbeszédek #19

Misztörendőzán: - Az a rohadt szomszéd már megint fűrészeli a fát.
Srakker: - Robbantotta volna fel inkább, tényleg.

Na, indulás haza, egy célzatos Google-fu gyakorlat után. Mwuhaha. Már tudom is, mire fogom szánni a ma délutánomat. Embernek fogom álcázni magam.
Kérem vissza az agyamat, hogyazahétmeganyócát, mert hamarosan ideges találok lenni. Csupa előny, ha az ember tizenegytől kettőig forgolódik az ágyában.
*zswűűűűíííí-bazmeg ez gerjed.*

Fújjátok le a port a hangfalakról, ellenőrizzétek a vezetékeket, kattintsátok fel a főkapcsolót, peonok, Srakker ügynök ugyanis visszatért a színpadra. Éééés!

Egyrészt volt és elmúlt a karácsony, családi vacsorával, este a Rejtő-hős által szervezett menekülttáborral. Ajándékaim vagy hasznosak, vagy ehetőek, és ez így nekem kurva jó volt.

Összefutottam Angel-eyes-szal, elvoltunk, mint a befőtt, örülés.

Bright gangszta orvul harminc lett, ez kiváló alkalom volt egy vedelésre, korlátozottan tüneményes jelenlétem villogtatására. Bright pörgött nagyon, csíkszemmel és boldogan vigyorgott mindenkire, én pedig rohadtul örültem, hogy örül. Táncolni sosem tudtam, de ezzel egyrészt nem lógtam ki, de nem is hazudtam mást.

Szilveszterkor Egerben voltam, Döniróunál és kedvesénél. A normától való eltérés már akkor garantált volt, amikor az este kezdetén, mikor az ember külső világítás nélkül már épp kezd fekete-fehérben és homályosan látni, de juszt sem néz ki úgy, mint egy férfiasan elegáns film noir főszereplő, szóval az este kezdetén kezembe nyomtak egy pohár bort. És mert ízlett, és mert nem tudtam, hol a családi sörkészlet, gyorsan betermeltem még pár pohárral. Na ez az én esetemben azért problémás, mert korábbi deviációim során megtanultam, hogy az alkoholt se rázva, se keverve nem bírom, csak tisztán, a bort meg nem szokták még az enzimjeim. "Deviation from norm shall result in immediate reprisal." Szóval, miután a Rammstein: Zwittert, a Tankcsapda: Mennyország touristot meg még egyet, amire nem emlékszem, a hangfalakat meghaladó hangerővel recsegtem túl (rongyos kétszer százhúsz watt? bah.), majd kimentem bagózni a hóba, akkor kicsit aggódni kezdtem, hogy nem hajtottam-e túl magam. Erre a lehetőségre az utalt, hogy a továbbiakban minden mondatom az obligát "Hrrrm. Hrrrny. Grhrrröm." bevezetővel kezdődött. Másnapra aztán helyrejöttem.

A fennmaradó időben befejeztem az Episode 3-at, végignyomtam a Half Life 2-t, elkezdtem irtani a Battle for Middle-Earth nevű valós idejű stratégiával, bejglit zabáltam, söröztem, öntöttem magamba a koffeint, szóval nagy általánosságban fogyasztottam, ahogy magamfajta öltönyöshöz munkaidőn kívül illik.

A világban közben katasztrófákkal, robbantásokkal, miegyébbel kedveskedett énem jobbik felének, hadd örüljön. Részletesebben nem kívánok nyilatkozni.

Let's roll.