"Otthonról hazafelé menet beugrom."

Heh.

Megbeszélés elmarad, helyette, akárhogy alakuljon is, jóval kevésbé leszek szakmai.
Yes, comrade, I'm alive. Good. Good for me.

A Plusssz Kohósalak (munkanevén: Forte) pezsgőtablettát csak abban az a valószínűtlen esetben ajánlom emberi fogyasztásra, ha nevezett fogyasztót nem zavarja, hogy izzadáskor a régi Chio burgonyaszirmok nyitásakor tapasztalható átható vegyszerszag köszön vissza higiéniás szokásoktól függetlenül; valamint, ha ezzel párhuzamosan az sem hatja meg, ha a Mesterséges (R) Rettenetes (TM) narancsfélékből összekotyvasztott aromaterápiája egy targonca minden bájával tolat át az ízlelőbimbóin. A pohár alján felhalmozódó, ingerülten püffögő kohósalak - melyről a termék a nevét nyerte - a korábbi változatokkal szemben már nem ülepszik ki a pohár peremére, így kellően óvatos ivási technika esetén megelőzhető a feltoluló hányinger. Szerintem halál megéri.

Ma a változatosság kedvéért megint kreatív megbeszélés, utána akármi is lehet. Már feltéve, hogy még tíz előtt végzünk.

Ma nincs post. Ez nem az. Ha te mégis így gondoltad, az a te dolgod, de tájékoztatlak, hogy tévedésben élsz. Ez itt, amit látsz, a post hiányának magyarázata. Az időjárásváltozások és a kialvatlanság sajnos kihozzák belőlem az antiszociális állatot. És ilyenkor örülök, ha öt percig sikerül egyben tartanom a gondolataimat.

Most ez megy körbe (igen, megtaláltam az NFS:U - OST könyvtárat a merevlemezen, és a régi szép billentyűzettotojgatós idők emlékére bepakoltam).

Just like seventies goofballs
He’s waiting on last calls
Well listen to Method Man
Cause if you leave him the last line
Don’t leave him the brown kind
Born just a little to slow (x2)

Just a little too
Oh your lights are burning too
Just a little too
Oh just a little too

Cause if he picks up the wrong kind
You’ll know you'll be turning blind
Gun at your head
Lay him down just the wrong way
You know that he’s turning gray
Born just a little to slow

Oh your lights are burning too, burning too, burning to slow
Oh your lights are burning too, just a little too
Just a little too (x2)

Your lights are burning too
Just a little too
Oh your lights are burning too
Just a little to slow.

Cause if you leave him the last line
Don’t leave him the brown kind
Well listen to Method Man

So if you’re leavin' him callin'
You know you’ll be fallin'
Lights are burning low
Your stars are burnin' gold
Lights are burning low.
Your stars are burnin' gold

Born just a little too...

The Crystal Method - Born too slow

Szerencsére nincs a közelben senki, vagy már nagyon csúúúnyán elbántak volna velem. (Mondjuk felveszik, és visszajátsszák, ahogy danászom, de ez tényleg túlzás lenne.)
* * *

Nálam a billentyűzeteknek is története van. Nem túl izgalmas története, de olykor kevéssel kell beérni. (Ne mondd, hogy nem szóltam.) Szóval visszaemlékeztem én pár évvel ezelőtt, hogy egyszer volt idő, amikor a számítástechnika olyan fejletlen volt, hogy a művelt Nyugaton is megérte ilyesféle perifériákat gyártani alkalomadtán. Ma olcsó tömegcikk. Akkor drága tömegcikk volt. (Bizony, a klaviatúra-gyártás nem őshonos Tajvanon, nehéz is ezt elmagyarázni a fiatalabb generációk tagjainak *Srakker ügynök sóhajt és elrendezgeti az államköszvényt az ujjain*.) Naszóval, egyszer hírét vettem, hogy van a Hubay tér környékén egy számítógép-bontó, ahol lehet effélét kapni.

Én alapvetően az olyan típusú gépkonstrukciós elvek híve vagyok, amelyek eredményeképp lehetővé válik, hogy megfelelő felindultság esetén ugrálhassak az adott berendezésen, anélkül, hogy az ezt különösebben megsínylené.

Így esett, hogy 8.000,-Ft-ot adtam egy olyan billenytűzetért, amin még Windows gomb sincs. Bizony, ez egy ultrafapad 101 gombos. IBM logóval meg toll- és ceruzatartó vájattal abból az időből, amikor még számított az ilyesmi. Kibaszottul nem ergonomikus. Valamint tele van ujjnyomokkal. (Tisztességes emberek bottal sem biztos, hogy hozzányúlnának, még én magam is elbizonytalanodom néha.) És német nyelvűek rajta a gombfeliratok. Viszont lehet rajta ugrálni, elvileg. És úgy kattog, ahogy egy magára valamit is adó klaviatúrának kell, ami akkor különösen hasznos, ha valaki aludni akar a közelemben, mert így biztos hallani fogja, meddig dolgozom. Ebben ugyanis van anyag - nem véletlen, hogy ritkán veszem ölbe.

A 8.000,-Ft-ért járt volna egy 286-os gép is, meg igazán ősi pormacskapopulációk, de azért már nem mentem vissza. A nagyméretű, felesleges baszokkal amúgy is tele van a padlás, és tényleg.

Szóval most ezzel pattogtatok.

* * *
És közben eljutottam az FC Kahuna - Glitterball-ig. De lassanként el kell mennem, mert vár a sör. (Valójában dolgozni fogok.)

Nah. Hát persze, hogy véletlenül sem hagyják, hogy befejezzem azt a feladatot, aminek nekiálltam. Ez már csak a Hivatalok természetéhez tartozik.

Amúgy nem is sikerült rosszul ez a nap - de még nem bontok pezsgőt, elvégre épp elég idő van még hátra belőle.

Mai gyakorlatunk: vessük össze ezt ezzel.

Nem kötelező, csak lehet. Fogyni senki nem fog, én is hiába próbáltam.

Mai körkérdésünk: "How would you tame a zombie?"

Most elképzeltem.
"Uuuuuhnnn." ("Felelős vagy azért, amit megszelídítettél.")
*schlak-SCHLAK-BAOUW* ("Igen. Mintha mondtam volna, te rothatag állat, hogy nem eszel meg senkit, nem?")

És még legalább hat óra hátra van a munkaidőmből. Ez egy kimondottan érdekes nap lesz, ha el nem kúrja valami.

A mai nap elég sajátos darab: odakint dúl valami izé (amit jobb híján most nevezzünk időjárásnak), gázszag van a fejemben, valaki eltörte a jobb fülemben a csatlakozót, így az most kontakthibás, viszont kaptam pénzt.

Tegnap kihúztam, de nem tudok ellenállni a mentális tömegpusztítás lehetőségének, valamint méltóvá akarok válni a "népszerűség ribanca vagyok" feliratú szolgálati pólóra, így mégiscsak közzéteszem.

8 brit = 1 Brájt.

Jól van, lőjetek csak le nyugodtan.

Várok, várok, várok.
a) Ha eljön, jó.
b) Ha nem jön el, nem jó.

Egyszerű összefüggések vezérlik az életem. Legalább nem erőltet meg az elemzés.

Hivatali párbeszédek #22

– Amúgy valami közvéleménykutatásban olvastam, hogy 10% azért akart nemmel szavazni, mert elégedetlen volt a tízes bővítéssel.
– Hát akarta a bánat a tízes bővítést, mi előbb akartunk csatlakozni.
– Mondjuk, ennek már tényleg semmi köze nincs az Alkotmány kérdéséhez. Ezzel az erővel az Énekesmadarakat Védők Szövetsége is csatlakozhatott volna a „Nem” párthoz, mondván, hogy azért kell nemmel szavazni, mert azok a mocsok lengyelek a szociális dömpingjükkel veszélyeztetik az énekesmadár-populációt.
– Miért veszélyeztetnék?
– Mert a lengyelek megeszik az énekesmadarakat.
– Azok nem az olaszok?
– Az most mindegy! A lengyelek is fognak, ha már egyszer itt vannak!

(Hivatalunk dolgozói egyetlen lengyel állampolgárt sem kívántak megsérteni. Francia állampolgárt annál többet.)

A jobboldali Le Figaro szerint "a franciák tudatára ébredtek igazi hatalmuknak, hogy megváltoztassák az európai építés irányát, és orientálják választásuk által 450 millió európai sorsát". Forrás: NOL

"De abban az esetben, ha nemmel szavazván úgy tesznek, mint akik választásuk által 450 millió ember sorsát orientálják újra, azt kockáztatják, hogy az európai történelem egy része nélkülük halad tovább." Forrás: Le Figaro

No comment, bazmeg, no comment.

Még szerencse, hogy a többi orgánum leheletnyivel értelmesebben kezelte a kérdést. De azért gondolatban küldöm már az anthraxos szögbombát a Le Figaro szerkesztőségébe. (Update: a NOL szerkesztőségébe előbb, a Le Figaro derékszögbombázása határozatlan ideig elhalasztva.)

Ahogy mondtam: aki Brüsszelt hibáztatja, az esetleg elgondolkodhatna azon is, hogy az EU reformjainak legnagyobb fékei a nemzetállamok - és azok kormányai -, amelyek a következő szavazásra gondolva még akkor is halálra erőszakolnák az éppen aktuális reformtervezetet, ha az közvetlenül megteremtené a Brüsszel-Kánaán szuperexpresszt.

Az EU-nak alapvetően pár jó PR-osra lenne szüksége. Az EU egy félreértett izé, amely ugyan nem tökéletes, de a céljának hellyel-közzel megfelel - mégis, annyi félreértés és ostoba babona veszi körül, hogy az ember már várná az első autodafékat.

Sok barom, bazmeg, és mind beszél. (És én is.)

Fuck y'all. Fuck y'all, short-sighted fuckheaps..

Ha nektek a jelenlegi helyzet megfelel... remélem, a következő alkotmánytervezetet a lettek fogják írni (semmi sértőt nem gondolok a lettekről), mert akkor talán működni fog. Mert, ahogy elnézem, egy francia munkája titeket nem hat meg.

Na, már várom a hazai szenny fröcsögését. (Hol a géppuskám?)

Az EU Alkotmány szövegét macerás megérteni. A tartalmával viszont semmi gond. Semmi olyan gond, amit adott esetben hazai jogszabály módosításával (pl. EU Alkotmány és a török csatlakozás vs. francia alkotmánymódosítás) ne lehetett volna orvosolni.

Mindennek a kilencven százaléka szenny. Ezeknek is.

Figyeljük meg a tervezett szabályozás embereket totálisan hülyének néző, sokoldalú ostobaságát.

Merugye. Először is ott van az, hogy attól, hogy hegyes kés van a lakásban, a legtöbb törvénytisztelő brit állampolgár mégsem ezzel ad hangsúlyt szavainak, tecciktudni, hiszen a civilizált viselkedés arra sem nagyobb hiánycikk, mint bárhol másutt Nuygat-Európában.

Másrészt meg, miért nem tetszik annyi talpraesettséget feltételezni az állampolgárokról, hogy agyeldurranás esetén - hegyes kés híján - nem ismerik fel a veszedelmes fegyvert az ott heverő babakocsiban, virágkaróban, szöges lécben? Tiltsuk be ezeket is?

Haaajráááá.

Haladásunk töretlen, szellemünk szilárd. (Azért van abban valami borzongató, hogy egy, már idestova két éve dédelgetett garázsprojekt a szemed láttára vált át valami komolyabba. Kíváncsi vagyok, nagyon kíváncsi.)

Más.

Alapelv: a vezetők 90%-át alkalmatlansági alapon válogatják. Nekünk jutott az elitek elitje. (Értsd, ahogy akarod.)

Amúgy megvagyok.

A tegnapi megbeszélés eredménye felemás. Nehezebb lesz ez, mint reméltem. Mindegy, ha a mi szekciónk teszi a dolgát, és időre végzünk, jó minőségben, a magam részéről magasról baszok a többibe. Hogy miért?

Mert a világmegváltókat kurva rosszul fizetik, azért.

Ma lesz még egy kör, attól többet remélek. De nem vagyok jó passzban.

Muszáj igyak egy kávét, mert kifordul a kezemből a láncfűrész. A morálom mélyponton, ideje már, hogy befussak bazmeg, különben érzelmi roncsként végzem.

Hagymázas álmok, mi?

Következő részünkben EU-fikázás is lesz, csak az egyenlő elbánás jegyében. Egyelőre kutatok.

Már ha meg nem unom addig a témát.

A zombi hópelyhek hazatérnek. Kevésbé költőien: virágzik az a kurva nyárfa. Eddig sok-kevésre vezetek: csak egyszer kezdett viszketni a szemem.

Nem, nem az EU a legnagyobb találmány a szeletelt kenyér óta. Kurvára nem tökéletes. De egy jobban működő és kiterjedtebb EU messze jobb alternatíva, mintha (legjobb esetben is csak) regionális középhatalmak által uralt mocsár lenne Európa.

A nemzetállam koncepcióját szerintem már amúgy is tarkón kellett volna verni péklapáttal, de gondolom, ezzel a nézetemmel nem leszek túl népszerű.

Hmmm... a hülyeség körülölel, leápol és betakar. Ha vogon lennék, élvezném. Minden pillanatban valami fasság, amin felhúzhatom magam, már ha akarom. A kedvencem jelenleg az EU-alkotmány, és a BBC híradásai alatt-mellett található ordas, bugyborgó, szentségtelen ökörségáradat, amely netképes EU-állampolgártársaink billentyűzetéből árad, és úgy nyaldossa körbe ép elmém tartóvázait, akár ikszlábú japán iskoláslány lábait a műfajban előírt perverz csápköteg. Hihetetlen bazmeg.

Mi a rókát hisznek ezek? Hogy valahol a távoli, ködös Brüsszelben, ahol soha nem süt a nap és mindig a Mennyek aljáig érnek a felhők, óriás világpusztító gépe árnyékában ott vihog a hosszúköpenyes Dr. Euró, és kezét dörzsölgetve sikítozza, hogy
"Igen, igen, be fogom darálni az elméjüket, elveszem az identitásukat, a pénzüket, igen, és aztán, ha ez meglesz, integrálni fogom a kínai piacot is itt a sarkon?" Tán nem ártana figyelembe venni, hogy nincs olyan, hogy Brüsszelország, nincs olyan, hogy bizottsági állampolgár. Nem ártana, ha feltűnne, hogy a "demokrácia-deficit", amit annyira szívesen citálnak...

intermezzo

demokrácia-deficit: Az EU-val szemben támasztott aggodalmak egyike: az Európai Parlament nem rendelkezik olyan széles körű jogosítványokkal a közös intézmények (a Tanács és a Bizottság) ellenőrzésére, mint a nemzeti parlamentek a saját kormányuk fölött. Az uniós állampolgárok képviselete csak többszörösen közvetetten biztosított, a döntések meghozatalában a kinevezett bürokraták vesznek részt.

/intermezzo

...egyrészt komolyan csökkent az utóbbi időben, lásd még a Bizottság megválasztásáról és leváltásáról szóló eljárásokat - és még várható a Parlament hatáskörének további kiterjesztése -, másrészt a nemzetállam hataloméhes szarszopóit kéne tán rávenni (az Európai Tanácsban szüttyögő fertelmekre gondolok elsősorban), hogy ugyan engedjenek már egy kicsit nagyobb kontrollt maguk felett - sok sikert ehhez -, és nem az EU-ra mutogatni, hogy miért képtelen ezt elérni. Barmok.

Azt hiszik ezek a szerencsétlenek, hogy azért nem megy a gazdaság, mert van EU? Tán csak nem azért nem megy mondjuk Franciaország szekere, mert egyszerre akarnak fejlődő gazdaságot, magas munkabéreket és strikt bevándorlási politikát? (Ez a három kívánalom egy szentségtelen gruppenszexet alkot, nevezetesen hárman kölcsönösen halálra erőszakolják egymást.)

Az a helyzet, drága xenofób cuncikáim, hogy akkor, ha
- azt várjátok, hogy állampapa biztosítsa számotokra a helyet,
- miközben nem akartok dolgozni,
- és el akarjátok marni azt, aki kevesebbért is vállalja,
akkor nem az EU-t kell baszogatni, ha nem megy a szekér. Hanem esetleg kicsit lejjebb venni az (EU-s) támogatások után sipákoló szájakat, és olyasmit kéne termelni, amit a változatosság kedvéért el is lehet mondjuk adni.

Aszongyák nekem, hogy nem akarják, hogy a ZŐŐ büszke hazájuk más államtól függjön. Ja. Ha kiemelnék a fejüket a seggmelegből, akkor esetleg feltűnne, hogy jelenleg legalább három államtól függnek, EU-tagállamokat nem számítva. USA, Kína, Japán, mondjuk, de lehet, hogy előkerül még több is, ha jobban belemegyünk. Ha már választanom lehet, baz, akkor inkább választom az arctalan brüsszelitát, mint az arctalan washingtonitát. Regionalista vagyok - ha nincs ilyen szó, mostantól lesz.

Azt mondják nekem, hogy az EU korrupt, óriás bürokrácia. Egyrészt semmivel sem korruptabb, mint a kedves küldő országok kedves, bejáratott demokráciái, másrészt ahhoz képest, hogy már 25 tagország aktuális hisztérikáit kell kezelniük, kurvára nincsenek sokan. A legutóbbi adataim szerint egy közepes német városnak több bürokratája van, mint a Bizottságnak.

És amikor valamelyik belterjes angol nagyokos előhalászta a "bendy banana" érvet, legszívesebben betolattam volna a fórumra egy napalmszállító kamionnal, amire szögbombákat, extra fehérfoszfort és higanytartályokat erősítettek gondos kezek, elláttam volna egy időzítővel, és leparkoltam volna mondjuk a második bejegyzés mellett. És videóra vettem volna, ahogy a lángolva sikítozó nickek kirohannak a mérgező lángtengerből. Hogy utána leöntsem őket savval.

Szóval hihetetlen. IQ-cenzus kéne, mielőtt IP-címet és szavazójogot kapnak ezek az ökrök, komolyan.

Választási mottóm: Contraceptive bomb for the entire planet!

(Azt el kell ismerni, hogy az EU-s intézmények honlapjain keresni iszonyú idegölő és sziszifuszi vállalkozás. És rondák is.)

A frontvonalról jelentik:

Jelentős áttörés, stop. Történelmi alkalom, stop. Még sok ilyet, és igen vidám leszek, stop.

Woooo-muthafuckin-hoooo!

A szertartásról sikerült tegnap lemaradnom, a lakodalmon viszont részt vettem. Igazi ingyenélő featjeim vannak, kérésre adok leckéket is. Tapasztalatom szerint megfelelő mennyiségű sörrel minden elviselhető. (A baráti társaság belvillongásai is.) Igazán nem a szervezőkön múlt, és az idő harminc százalékában egészen királyul éreztem magam. A fennmaradó időt az baszta el, hogy már megint meg akarták mondani, hogyan kellene nekem mulatni.

Ja, és a részegek igazságérzetétől fűtve tájékoztattam egy régi cimborát, hogy a közvélekedéssel ellentétben kurvára nem vagyok tökéletes. Ez, úgy tűnt, meglepte. Revelációk, olcsón, tőlem.

Ma rettentően másnapos voltam, és egész nap a szobámban kattintgattam - Leviathan meg GANTZ -, meg kiittam pár kisebb teljesítőképességű víztornyot. Aztán irány a szülői ház, kaja, pakolás, duma, megint haza. És most, miután ismét előrevergődtem pár métert a Frontline-nal, elmegyek aludni.

Érzem, holnap rémesen fogom utálni a világot. (Viszont megint kaptam két köteg póréhagymát édesanyámtól - én lusta vagyok venni, de imádom -, szóval egy darabig megint extra adag rágó fog fogyni, és csínján fogok bánni a szénsavas dolgokkal délig.)

* * *
A leginstabilabb szálloda: a Nátrium Hyatt.
Már annyi embert bántottam vele, hogy itt az ideje, hogy a neten keresztül is inzultáljam a népeket.

Kérlek, ne bántsatok.

Kijutottam.

Kösz a gyors beavatkozást.

Jó. Ismerjük el, valójában tényleg vicces.

Ez azért így nem rossz. Esküvőre kéne mennem, de Blimey bezárt a lakásba, jól. A helyzet komikumát majd akkor értékelem, amikor a segítőkész ex-Kocsmatöltelék kiszabadított végre.

Ki tudnék jutni, de akkor újra kéne üvegezni az ajtót, és arra most nincs kedvem, szóval zen leszek, és hiába feszít a nikotinhiány és az idegesség, nem bántok semmit.

Nem, hiába nem gyújtottam még rá ma, ki fogom bírni bazmeg, amíg ideér.

Az úgy volt, tanárnéni kérem, hogy kibaszottul elaludtam.

A munkaidőm nyolckor kezdődik, és én nyolckor ébredtem. Fél kilencre már benn voltam. Ami kimaradt: borotválkozás, reggeli, kávé. Elvileg nem történt semmi visszafordíthatatlan, hadd ne mondjam, hogy irreverzibilis.

A szívességnovellát leadtam (nem lett tökéletes, de talán megteszi), a Frontline kipofozásának most esem neki - akárhogy alakuljon is, holnap leadási határidő, még ha amolyan kezdeti is. Muszáj azt a benyomást keltenem, hogy tudom, mihez kezdünk ezzel a hirtelen jött lehetőséggel (és a megírandó oldalak számának növekedésével), főleg, mert így is van. Már csak meg kell írni és meg kell rajzolni. Gyerekjáték.

Megnevezhetetlen dolgok zajlanak a gyomromban. Shoggoth ettem, vagy mi.

Vissza az alapokhoz. A monitoromon jó időre elment az a kiba piros, és nem merem a gyógyító jellegű ultrachiharc kombómmal oldalba verni, mert a szomszédban Blimey alszik. Pedig az meggyógyítja rendszerint.

Picsába, egyáltalán nem vicces mátrixzöldben nézni a világot, inkább idegesítő. (Lehet, hogy mégis leharcművészkedem a monitoromat egy rosszabb pillanatomban.)

Nesztek, álomnapló. Csak egy részlet, amitől most, ébren, nem tudom, hogy borzongjak, vagy hányjak. Csak akkor olvasd el, ha a fenti érzések egyike sem zavar. (Ne mondd, hogy nem szóltam.)

Búvárruhás ügynökünk kezében egy némileg főttrák-színű, matt felületű, hajszárítóra emlékeztető fegyver, amely gombnyomásra a szemcélzással kiválasztott célpontot - mérettől függetlenül - egy hosszú, ízelt izével megragadja, becsévéli, majd ráérősen elkezdi kikaparni az agyát. Még előttem lebeg annak a tesztjelleggel megcsáklyázott pörölyfejű rajzfilmcápának a képe, amelynek képén az éppen szétúszó szövetek között kivillanva boldogfogyasztó-vigyor terül el. Elégedetten ébredtem fél kilenc környékén.

Asszem, akármit is szedek, abbahagyom.

Asszem, találtam nektek egy rettenetes goody-t.

"It's actually a little disturbing to think that my life now includes a little Japanese girl who will randomly teleport into a place, yell "breasts!" at me, then teleport out as quickly as she came."

Share and enjoy.

Hogy hogyan jutottam el ide, ne kérdezzétek. Azt hiszem, eltévedtem, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy huszonharmadik szintű vagyok.

Aszongya nekem a horoszkópom, mer' kínomban már ilyesmit nézek abban a negyed órában, ami indulásig hátravan - ahelyett, hogy borotválkoznék -, hogy: "Sokat rágódik a közelmúlt eseményein. Ma rájön, hogy hol tévedett. Igyekezzen túltenni magát a történteken. A tanulságok révén korrigálhatja lépéseit."

De hát ha az a baj, hogy nem tanulok a hibáimból, akkor mégis mafasz?! (Amúgy tényleg könnyen túlteszem magam a történteken. Azért is nem tanulok. Végzetes kivétel történt, mint túlbuzgó szervkereskedők támadása esetén az aluljáróban.)

Ja, amúgy Beastie Boys - Sabotage-t hallgatok, mert az megnyugtat.

I can’t stand it I know you planned it
I’m gonna set it straight, this watergate
I can’t stand rocking when I’m in here
Because your crystal ball ain’t so crystal clear
So while you sit back and wonder why
I got this fucking thorn in my side
Oh my, it’s a mirage
I’m tellin’ y’all it’s sabotage

Elfogyott a kávé is, újat kéne lefőzni. Igazi válságban az életem. (Viszont azt már tudom, hogy bizonyos Ahatiel pontosan ugyanolyan mantyogós, "madarak fostak a számba" világundorral fog felkelni egy napon, amely hamarosan mindenképpen eljön, mint én. Ez azért van, mert szeretem nyomorban felnevelni a szellemi gyermekeimet, hogy később kizsákmányolhassam őket.)

Nyolc perc. Asszem, mégis megborotválkozom. Vagy kávét főzök.

13:01-kor ébredtem. Kezdetnek megteszi. Most kávézni fogok. Persze keresztbeszerveztem magamnak estére, de lehet, hogy még ebből is kijövök. Valahogy.

Az ötleteim jóval előrébb járnak. Ha pozitívan akarom nézni, ez jó, mert legalább három lépéssel előrébb járok. Ha negatívan, akkor fos, mert miért nem tartok ott.

Szóval inkább nem nézem.

Közben meg spammerbotnak nézett a blogspot.

Kösz, cuni.

Kábé egy oldalt haladtam a képregénnyel. Ami persze saját szövegben ennél jóval kevesebb. Aludjam már ki magam végre, bazmeg.

Még négy.

Talán holnap napközben?

Na, ha ma nem jön közbe semmi, képes leszek legalább az egyik olyan feladatot részben megoldani, amihez kedvem ugyan nem sok van, de ha már megígértem, két-hárokm hetes késéssel végül illik megvalósítani.

Azért azt kínos belátnom, hogy ha nincs sör, nem tudok írni. Színjózanul túl sok minden jár a fejemben, túl sok gondolatfoszlány, túl sok apró részlet, túl sok érzelemcafat. Nem tudok odafigyelni. Hát, hazafelé megint be fogok menni a közértbe, megint kiveszem a hűtőből azt a random dobozt, és megint kezelem magam. Ha rossz lesz nekem tíz év múlva, ha nem. Ez ugyanis így nem mehet tovább. Az idegőrlő munkák és a fárasztó alvások kezdenek megzabálni.

Jegyzettömbbevaló a Frontline-hoz, maaajd felhasználjuk:

"Identify yourself or we will. And that won't be nice."

Tehát. Tegnap sem dolgoztam. Mert eltérítettek. Komolyan.

Ezt ezek után nem fogja nekem elhinni senki. Persze mondhatnám, hogy kultúrantropológiai-gasztronómiai magánkutatásokat végeztem, de nem mondom, mert elmúltak már azok az idők, amikor egy étterem meglátogatása kreditet ért. Szóval japán étterem. (Japán jellegű árak. Vagyis lehet épelméjű pénzért étkezni, meg lehet kurva drágán is. Találjátok ki, hogy én melyiket választottam. Kezd rajtam kiütközni az államigazgatás - miért vegyek valamit olcsón, ha lehet drágán is? A baj csak az, hogy én hiába is emelnék bármilyen adót.)

Lazac és japán vegyes saláta (utóbbi kellőképp európai ahhoz, hogy kedveljem, tehát valószínűleg saját szülemény, de ki tudja), előtte Chtulhu szeletelve, jégretekkel. Az összhatás kellemetlenül közel került az egészségeshez. Tartok tőle, hogy ezen a sör sem segített sokat.

- Hm, nem tudok választani a disznó és a marha között. Mind a kettő nagyon jól hangzik, de én egy éhes európai férfi vagyok. Ön melyiket javasolja? - szegezte a kérdést Rejtő-hős a pincérnőnek. Lényegretörő, mint mindig.

Szóba került a ramen is, és nem bírtam magamban tartani a tülekedő szóviccet.
- Rament ettél?
- Nem, nem mentettem rá.

Erre megkaptam bosszúból a sörrendelésnél Rejtő-hőstől, hogy persze, kérhetek még egy sört, de azt is pálcikával kell elfogyasztanom, ha már ilyen jól megy. Na, akkor az amúgy szinte szertartásosan udvarias pincérnő is elvigyorogta magát a háttérben. Persze, aki easy-ben nyomja végig a pályát, az könnyen beszél, hogy másfélszer annyi idő alatt végzek feleannyi kajával.

Életemben először találkoztam a leleményes gajdzsin-pálcikával, ez egy olyan, egy darabból öntött vacak, ahol a helyes kéztartást a pálcikák közé helyezett műanyag laprugó helyettesíti. Vicces és sokoldalú, egyetlen hibája, hogy erős nyomásra a pálcika meghajlik, és elmozdul harántirányba, amitől persze szétrepül a táp. (Aztán feltűnés nélkül összeszedtem a cafatokat.)

Fizettünk, kicsit elhűltem, de hát erre készülhet az ember, ha tisztában van az elemi számtani műveletekkel. (Bruce Willis új filmje: az Ötödik elemi.) A számlát különösen a brutálisan túlárazott Asahi sör dobta meg, ami finom ugyan, de ennyire azért nem, még ha jókat lehet vidulni az iskolás angolsággal megfogalmazott címkefeliraton, akkor sem.

Aztán elhúztunk a tetembe, illetve nem egészen oda, hanem Rejtő-hősékhez, ahol adtam a csuklómnak a dekopírfűrésszel. Deszkát szeltem, a csuklómban - nem, nem vagyok háztáji indusztriál öngyidepi metálgót - kizárólag a csúcstechnológiát képviselő eszköz által keltett vibráció okozott múló kárt. Gyorsan abbahagytuk az első deszka után, mert agyonvertek volna minket cserepes kaktusszal a feldühödött szomszédok, este nyolcker. Kor. Anyway. Aztán történt valami, amiről nem beszélünk.

Hazafele menet meglehetősen hideg volt eleinte, mert a hordvázamra terített felsőruházati cikkeim teljességét ezúttal egy szál ing alkotta, és eléggé fújt a szél. Később bekapcsoltam a hájfűtést, és minden különösebb macera nélkül hazaértem.

Ma három dologgal kéne foglalkoznom - a nem-hivataliakon felül -, és eggyel sincs kedvem, jé.

A mai napba belefért Győr, Sopron, és még a REM-fáz is.

Sűrű.

Azért az valószínű, hogy azért nincs időm semmire, mert a nagyját ellopja az a tény, hogy nincs kedvem megmozdulni. Mint például most is.

Majd, egyszercsak, egyenesbe jövök a feladataimmal meg a vállalásaimmal. És az bizony mondom, jó lesz.

Túl vagyok végre egy fodrászkörúton, van végre meleg víz a lakásban, és egész sokáig embernek éreztem magam a mai nap folyamán. Mindent egybevetve ez nem is olyan rossz.

(A kedvenc letöltőhelyemet megtámadták a jogvédők - valaki irtsa ki őket demonstratív kegyetlenséggel. Mostantól lehetőségem van a szintén a szerzői jogvédő köcsögöknek köszönhetően 1-es régiókódra állított DVD-lejátszóval megnézni mindazt, amit netről megrendeltem. (Ebben az esetben európai előállítású DVD-t nincs lehetőségem megnézni, ugye.) És közben mondjuk nem eszem, nem iszom, vagy nem fűtök és nincs villany a lakásban. Az én kibadzott jogaimat mikor fogjátok ilyen lelkesen védeni, szarzsákok?)

De most már nagyon fejre akarok állni.

Rohadt kevés minden fér bele egy napba, azt kell mondjam, így sürgős reformok szükségesek.

Macskaügyben természetesen csak viccelek, kérem, ne tessék olyasmit tenni, amit később mind a ketten megbánnánk. *a cincegést hallva lassan hátrafordul, aztán véres lesz a kamera*

Na, figyelj, Divájsz. Eddig rendesen és megfontoltan viselkedtél, mert tudod, mi a jó neked. Ez maradjon is így. Ellenkező esetben te meg én (esetleg Rejtő-hős) elutazunk Chilébe.

Nagyon jó kis út lesz, és nagyon fogod élvezni - ezt fogjuk mondani a másik... tulajdonosodnak. És ő el fog téged engedni, valahogy csak rávesszük... vagy szimplán elrablunk.

Igen. Szombaton reggel hétkor én a szerelőmre várok. Nem, nem szerető. Szerelő. És nem engem szerel (az új értelmet adna a gépesített gyalogság kifejezésnek), hanem azt a kurkiba cirkót. Ami elba... környékén találkozó szovjet és amerikai katonák kézrázásának férfiasságával tüntet, és nem ad meleg vizet. Emiatt az elmúlt másfél hétben minden egyes reggeli zuhanyom trágárul frissítő volt.

(A reggeli kávém fel akarja oldani a gyomromat. Ez természetes?)

"Remélem ez így ebben a formában elfogadhatóank tűnik, amennyiben fennakadást okozna a főosztály működésében, minden további nélkül átszervezzük magánéletünket."

Ezt persze nem a főnökség kapta. Imádom a kollégáimat *röhög*

Mottó: "I would drop a bomb on this City. A contraceptive bomb."

Szeretnék egy nagy, színes Európa-térképet az irodámba, valami olyan helyen, ahova oda tudok gördülni a rekvirált főnöki bőrfotelemmel, és ha szükséges, kis, piros jelzőtűket tudok beleszúrni. És minden olyan hely, amelyet megjelöltem nap végéig, olyan hormonkészítményekkel történő módszeres agyonbombázást kellene, hogy elszenvedjen, amelyek garantálják, hogy a torz gének eltűnjenek az emberiség kollektív testéből. Ez tetszene.

Túlságosan radikálisnak gondoljátok? (Felőlem lehet napalm is.)

Akkor olvassátok el ezt.

Ne aggódjatok, drága hazánkfiának köszönhetően kapnánk a kénkőből mi is. Keressétek meg. Ha vicc, annak rossz. Ha nem vicc, annak még rosszabb.

Iä.

Ja, és ebéd közben olyan társadalmilag tökéletesen érzéketlen és prosztó párbeszédet sikerült előadnunk Misztörendőzánnal, hogy komolyan nagyon szégyellném magam a viselkedésünkért, ha nem lenne ennyire vicces.

Viszont az imázsom megőrzése érdekében én ezt most el fogom hallgatni.

Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy valami kurva jó dolog van készülőben, és nem tőlem függetlenül. A várakozás lassan felemészti a maradék józan eszemet is, és, bár szenvednem illene, most éppen jól vagyok, nagyon jól.

Más kérdés, hogy egy pillanat alatt vagyok képes felidegesíteni magam.

To be Frank or not to be

Ma végigjártam a múlt szerdai útvonalat, azzal a különbséggel, hogy az út vége ezúttal nem a temetőben volt kijelölve, hanem egy feldolgozóüzemben. Amit megnéztünk, jól.

Mai menü:

Papa Roach - Binge
Run DMC & Living Colour - Me, myself & my microphone (Judgment Night OST)
Beastie Boys - Sabotage
haltepertő
halleves
somlói galuska
rosé (ne kérdezd, milyen, kurvára nem értek hozzá).

Hmmm. Igenis vannak vicces napjaim néha. Bár semmi izgalmas nem történt, én élveztem.

Breaking news

Nem, nem törünk híreket, ne is álmodozzatok róla.

A jó hír az, hogy a Frontline Különkiadás "forgatókönyvének" első, kiadásra tervezett változata elkészült, és elrohant belső egyeztetésre.

A rossz hír az, hogy ez még mindig nem jelent semmit, csak annyit, hogy tettünk előre egy lépést.

Ha valaki arra kíváncsi, hogy mi a véleményem valójában, az adjon nekem egy üveg pezsgőt, és kérdezzen, közben pedig ignorálja a figyelmeztető jelzéseket. A vígan tomboló érzelmekből ezúttal nagyapám barátnője kapott az arcába - már másodszor mesélte el nagy vígan, hogyan használta ki és alázta meg anno az osztálytársát, egy zsidó kölket, mert hogy az rendelkezett olyasféle anyagi javakkal, amivel a többiek nem, mint pl. déligyümölcs, és mivel se inge, se gatyája nem volt senki az osztályban, nyilván maga fogyasztotta el. Na most etnikai hovatartozás nekem tökmindegy, felőlem akár egy kibaszott marslakó is lehetett volna - feltéve, hogy van letelepedési engedélye -, ezért a megnyilvánulása után szóbeli figyelmeztetést követően 20 kV-os marhaszabályzóval sütöttem volna ki belőle az ellenállás esélyét. És addig kattintgattam volna a billentyűt, amíg le nem merül a telep.

- De sosem kaptam ezért.
- Azzal kellett volna kezdeni, úgy látszik.

Az ilyen önelégült arcokon akarom látni, ahogy a meglepetés fájdalommá torzul, amikor összedől a kis világképük, amikor kiderül, hogy ők is kibaszott gyengék adott helyzetben, amikor kiderül, hogy mindenkinél, és igen, ebből következően náluk is van erősebb, amikor egyértelművé válik, hogy egy pisztolygolyó a legdemokratikusabb - mert az aztán tényleg egyenlő mércével mér -, amikor a sérthetetlenség tudatának érzelmi bunkere recsegve omlik bele az egójukba. (Ez az izé itt fenn még hasznos lesz, ha kisstílű, önbizalomhiányos zsebdiktátor karaktert akarok írni. Én a magam részéről az esetek többségében mégis inkább kiröhögöm a világot.)

Na igen. "Így lehet szörnyet teremteni", vágtam kedves kvázicsaládtagunk arcába. Ezer szerencse, hogy nekem speciel egy igen lusta és elégedett belső szörnyeteg jutott, így a gondozónak ritkán akad dolga vele.

Tapasztalat: a sör zenné, a pezsgő érzelmessé tesz.

Konklúzió: sörözni fogok. Az érzelmekkel, akárcsak a démonokkal, mindig csak a baj van, sosem tudnak megülni a seggükön.

Need... more... coffee. Need... more... pressure.

Must... destroy... cardiovascular system...

Most épp Papa Roach-ot hallgatok, mert az jó egyszerű, és nem baj, ha kicsit megfájdul tőle a fülem. Ide nekem a pajzsot, hadd rágcsáljam, nem baj, ha megfájdul tőle a fogam. Ma, kivételesen, írni fogok.

ROHAAAAAM!

Amúgy persze laza négy dolog van, amit csinálnom kéne, de addig tűnődöm, hogy melyiket is, melyiket is, ameddig megcsúszom mind a néggyel. Hölgyekurak, idővel észbe kapok, ígérem, és tényleg mindent meg fogok tenni azért, hogy ne égjetek a kelleténél nagyobbat miattam. (Egyelőre két dolog van, amit még úgy-ahogy lehet pihentetni, a másik kettő határideje vagy már lejárt, vagy épp jár lefelé, izomból.)

A fiúk a Ványában dolgoznak.

Oké. A legkedvencebb bankom (megkapja ezennel a Káoszbank nevet, elbitorolva ezt a címet a polcaimtól) úgy döntött, hogy sorozatos fizetési elmaradásaim jutalmaként megnöveli a hitelkeretem, mintegy 150%-ára. Jó, mondom, a változatosság kedvéért netes fizetésre és egyéb nyalánkságokra is használni fogom a kártyát, szóval hadd szóljon, káoszbankos hitelkártya lenni jó, Péntek szereti. Csakhogy, mert miért is menne egyszerűen, fénykép is kell hozzá. Nosza, az aluljárói hülyecsináló dobozos fotólabor szolgáltatásait igénybe véve elkészítettem életem eddig legrosszabb arcképeit. És ez lesz a kártyán. Az egyik. Mind a négy kép megegyezett a következőkben: borosta, félreálló inggallér, afterparty-jellegű Ringo Starr-frizura, kaján vigyor, csíkszemek. Egy darabig húztam a szám miatta, aztán rájöttem, miért is jó ez. A bulik vége felé is menni fog az arckép alapján történő azonosítás, és nem fogják feltételezni a pincérek, hogy az asztal alól előkúszó zombi és a kártyán található közveszélyes munkakerülő esetleg mégsem ugyanaz.

Szép dolgok vannak ezen a világon. Ma nem (sem) tartozom közéjük, de némi kreatív múltértelmezéssel a legsebzettebb egó is megmenthető.

* * *

Készítettem bevásárlólistát a következő hónapokra:
- oldalzsebes nadrág, 1 db,
- nyári cipő (esetleges antibakteriális belső bevonattal, ha ilyet már kitaláltak), 1 pár,
- 160+ Gb-s winchester, 1 db,
- 17/19 collos monitor, 1 db,
- folder, 1db,
- szén-dioxidos tűzoltókészülék, 5 kg körüli töltő tömeggel, 1 db.

Majd nyár végén rálesek, hogy ebből mi sikerül valójában. Az azért igen kedvezőtlen, hogy a gázszámlánk átesett 25.000,-Ft-os álomhatáron. Ha az ilyesmi ismétlődik, örülhetek annak is, hogy a frissen megemelt fizetésből egyáltalán kijön a rezsi és az időszakonként szükségessé váló háztáji javítások.

* * *
"One down. Too bad it's me." - Ezt a mondatot még valamire használni fogom. Be is rakom a vitrinbe.

Na, a tegnapi nap egyáltalán nem volt vidám, de emellé legalább rohadt kimerítőre is sikerült. Bár arra számítottam valamiért, hogy az időjárás mutat némi stílusérzéket, és maffia-temetéses, borongós, esős környezetet produkál, amikor nem tudni, hogy melyik vízcsepp a könny és melyik az eső. Ehelyett dög meleg volt, sütött a nap, és jól láttam minden porszemet, amelyet reggel elmulasztottam letakarítani a szemüvegem lencséjéről.

Van valami védelmi mechanizmusom gyász ellen. Eddig fáinul működik, aggodalomra csak akkor lesz ok, ha véletlenül kikapcsol.

Vége. Egyre gyorsuló léptekkel hagytam magam mögött a temetőt.

Jobb napokat mindenkinek.

Mai klasszikusunk:

Jesus saves - the rest of you take full damage.

Szerepjátékos belterjpoént mindenkinek!

Oké, szóval megint söröztem, de ezúttal tényleg jó okom volt rá. Na nem mintha a sörözés önmagában nem lenne jó ok.

Szóval, kaptam Magamurától cuccot, és tényleg oda-vissza kell dicsérjem, még ha csak egy kezdemény, akkor is, mert van benne nafta.

Törölve a Beavatkozó Egység által

Ja, és.

Hé, én megélhetési fantasylektűr-író szeretnék lenni. "De nem a páncélpápa lesz az, aki ezt megérti, ahogy azt sem, hogy időközben kialakult a fantasy nevű műfaj, ami igen nevetségessé teszi azokat, akik komolyból játsszák a szerepjátékot szűzanyával meg szentekkel."

Lehetne, hogy nem izgatjuk rá a mindenütt megtalálható Internacionális Baromegylet C:\hazai\katolikus tagjait erre az amúgy is halmozottan hátrányos helyzetű műfajra?

Kösz.

Ez trágár lesz.

Lassíts, bazmeg, mert kisodródsz.

Kurva jó, hogy minden egyes alkalommal elkezded fikázni a katolikus egyházat, ha kispaptól fölfelé valakit be- vagy megszentelnek. Jól van, bazmeg, tudjuk már, tudjuk, mi a baj szerinted, örülünk, pihenhetsz, nesze csont, lehet örülni. Nem régen, alig két és fél éve olvasom a Tóta W. cikkeket, és mert lassú vagyok, csak mostanra sikerült felfedeznem egy mélyen húzódó mintát. Egyesek, mint én is, ha nem jut eszükbe semmi, beleírnak a sztoriba egy lövöldözést vagy egy autós üldözést. Kedves cikkírónk a jelek szerint ehelyett előveszi a Katolikus Egyház feliratú tárolóból a gumicsontot, és vadul acsarogni kezd rajta.

Igen, tudjuk már tőled, hogy a dörzsis koton egymagában menti meg Afrikát (ne beszéljünk a félgyarmati - update: gazdasági gyarmat az, én barom - sorról, a kedvezőtlen termelési szerkezetről, a talajerózióról, a milliós emberéletekbe kerülő villongásokról és az elsivatagosodásról, elvégre azok nem problémák). De a gonosz Popeman Papa innen a nyolcadik kerületből bezárta a dörzsis kotont. Ezért Afrika teljes lakossága meg fog halni, jól. Az egy dolog, hogy mondjuk azt is el kéne érni valakinek, hogy az afrikai kormányok túlnyomó többsége ne bassza halálra a lakosságát, és ne költse Kalasnyikovra a nemzetközi segélyeket, de ezt elérni macerás. Ezért előtte turkáljunk egy kicsit az Egyházban, mert az szemét egy szervezet.

Gyerekmolesztálók mind ezek amúgy is, egytől egyig. Mondjuk, a nem-egyházi gyerekmolesztálók legalább ennyire visszatetsző és hányingert keltő állatfajta, legalább ilyen alacsony felderítési aránnyal, róluk valahogy mégsem készült jegyzet. Gondolom, csak feledékenységből. (No nem mintha utóbbi tény mentené a stólás gyerekrontókat, mert mindenképpen atomot nekik, de érdekesen hipokrita azért az eljárás.)

Igen, egyetértek azzal, hogy az Egyházra ráférne pár nagyon alapos reform, és egy ultrakonzervatív pápa - aki a netes fényképpárosok tanúsága szerint szinte minden gonosz fő- és mellékszereplőre hasonlít, talán a T-X-től eltekintve - nem efelé hat. Egyetértek azzal, hogy az Egyház visszaéléseiről lehet és kell is beszélni. (Ebben az országban, ha ellopsz egy féltéglát és eldobod, három visszaélés fordul le a bicikliről, mégis mit vártál?) De bazmeg nem lehetne megvárni, amíg XVI. Benedek csinál is valami olyasmit, amivel lehet egyet nem érteni? Várd már meg azokat a kurva tényeket, mielőtt billentyűzetet ragadnál.

Nah. És most megyek vissza punnyadni.

I'm so fucking tired.

Az, hogy az egészet csak magamnak köszönhetem, nem javít a dolgokon.

Ha véletlenül kifordulok a saját számon a monitor előtt, valaki legyen már olyan rendes, és vagy fordítson vissza, vagy lőjön le. Hogy a döntésben is segítsek, csak találtok valahol aprót a pénzfeldobáshoz, tele van velük a lakás. Irdatlan felületet foglalnak, de biztos vagyok benne, hogy egy karton sör már nem jönne ki belőlük: nagyobb pazarlás, mint egy épülő autópálya.

Lehet, hogy el kéne neveznem Káoszbanknak a jelenséget.

"Nincs bajom a forradalmárokkal. Amíg tudják, hol a helyük."

A Word, ez a beépített szabotőr, minden imp'r'lista kémek gyöngye, rángatózott és vonaglott a székben, már amennyire a testébe vágó paprikás szögesdrót engedte. Srakker ügynök felvihogott, és megemelte a kezében tartott vadászpuskát.
- Kősó - magyarázta kedvesen. - Ilyen távolságról ugyan okozhat gondot, de megölni azért nem fog. Viszont piszokul fáj. Bizonyos értelemben ez is vele a célom.
A Word kitört fogai közül fájdalmas vinnyogás tört fel. A háttérben endless loopban pörgött a Balázs Pali CD, bizonyítékául annak, hogy Srakker ügynök semmitől nem riad vissza, ha példát akar statuálni.
- Tudod, az a baj - folytatta az ügynök -, hogy túlságosan... magabiztos lettél. Hogy sosem jövünk rá, kit képviselsz valójában. Aztán, persze, ahogy ez már csak lenni szokott, a rendszer úrrá lett a csodákon. Mert hát, ismerjük el, az a csoda is csoda, ami nem nekünk kedvez, rólad pedig, babám, sok mindent el lehet mondani, de azzal senki sem vádol, hogy hosszú távon a segítségünkre lettél volna. A segéded mindent bevallott.
Célra emelte a puskát, aztán jobbat gondolt, és a falhoz támasztotta inkább.
- Nos, jó volt ismerni téged - hazudta. - Készülj fel a legrosszabbra.
A CD-lejátszóhoz lépett, és ólomburkolatú tokjából kiemelt egy gonoszul csillogó lemezt. A fényvisszaverő réteg szinte emberi rosszindulattal villant meg a fénycsövek ráeső fényében.
- Fekete Pákó, endless loopban. Mert megérdemled.
Talán ez azért kicsit túlzás, gondolta, de aztán megkeményítette magát, amikor a sorozatos összeomlásokra, adatvesztésekre, hibásan formázott dokumentumokra, a temérdek elpazarolt erőforrásra és időre gondolt. A földalatti, elfelejtett bérházak pince-kazamatáit összekötő titkos installáció kínzókamrájának ajtaja jótékonyan tompította a Word elhaló sikolyát.

Ha lenne igazság, ez így történne.

Ma nincs értelmes post.

"The shit hit the fans, I repeat, the shit hit the fans... again. Over."

Valamelyik Odafönti illetékesnek perverz öröme telik abban, hogy stresszelni lát. Ha rájövök, melyik volt az, az ronda lesz.

A jó hír viszont az, hogy a legutóbbi mérés óta egy dioptriát javult a szemem. A mérést szerintem meg kell ismételni.

Jelentem, a lakást elhagytuk, a sör elfogyott. Ma 10:15-kor a másnaposság minden jele nélkül aktiváltam a normál meghajtást. Ebből logikusan következik, hogy füstcsíkot húzva fogok beleállni a földbe valamikor 17:00 környékén.

Ma kitört belőlem az újító és a konformista szellem, és megegyeztek abban, hogy mivel elegem van a pizzából, szusit fogok rendelni. És lőn. A következtetés az, hogy ugyan az ízvilága nagy királyság, de kábé kétszer ennyit kellett volna rendelnem.

Merthogy. Találkoztam Ördögasszonnyal, Rejtő-hőssel és a Nagy Trollal, és elmentünk megnézni a Közlekedési Múzeumot. Óriási. A 424-es csodaszép, és volt Zisz is. Nagy, páncélozott, fekete, a szovjet Packard-plágiumok minden diszkrét, páncélszekrényekkel vetekedő báját idéző brutális rettenet. Szép.

Délután Trolléknál ettünk, ami nagyon jól sikerült (ezúton is kösz mégegyszer), ráadásul éppen idejében, mert már kezdett brüsszeli csipkét marni a gyomromba a sav. Egy kreatívabb mortyanás közben feltaláltam a magyaros szusit: egy darab karaj, szalonnába tekerve. Torma, az jöhet mellé, amúgy is méltatlanul alulértékelt fűszer. Jóval laktatóbb, szintén ízletes és emellett tápláló megoldás.

Most pedig lassan megemelem végre a hőszigetelt alvázamat, és elmegyek mulatni.

Aaaanyway. (...for the living...)

(Bár hírhedett hülyeségem megőrzése ma valamivel nehezebben megy a szokásosnál.)

A mai napot, mindent egybevetve, sikernek könyvelem el. A vizsga sikerült, és most, hogy túl vagyok rajta, látom csak, mennyire mérgezte a kedélyemet és mennyire rám telepedett a bukás lehetőségének tudata. Őszintén, még egy ilyen előre lejátszott, szartaliga versenyen sem szeretek veszíteni.

Ide nekem az oroszlánt is, lekönyvelem azt is.

Megjutalmaztam magam két fejhallgatóval: az egyik mikrofonos, és Lanovkázáshoz lesz ideális, a másik a PDÁ-m kiegészítőjeként foglal majd el állandó helyet az életemben. Tudok én élni, vagy mi.

Ma megyek át fordítani Rejtő-hőshöz, holnap pedig orrrbitális lakáselhagyó buli lesz állítólag, másik nevén állófogadás, én mindenesetre ott leszek.

Végre kifújom magam. Rám fér.

"Gyászold a halottakat, foglalkozz az élőkkel." Ordas egy közhely, jobbra nem telik.

Kaptak már ennél hosszabb nekrológot is emberek, de...

...de ez mégiscsak egy zseb-exhibicionista netes nyüffögése. Ennél már csak az SMS lenne méltatlanabb médium a témához.

Legyen neked könnyű a föld.

Az internet állatkertje egészen fantasztikus olykor: ilyen lelángszóróznivaló kennelt, mint ez, még az életben nem láttam, pedig igen belterjes kis szittyókat találok alkalmanként. Egy "Mindenki faaaasz!" feliratú, csőbombákkal teli porcelánteherautót katapultálnék legszívesebben középre. Azután, azután, asszem elrendelném a teljes tüzérségi támadást. A romokat pedig behinteném sóval. Tengeri sóval. (És ami közben megmozdul, azt legéppuskázzuk.)

Mindezt a béke, a szeretet és az egyetemes megértés jegyében, vagy mi. Komolyan, a beírások körülbelül 3%-át írta olyan ember, akit nem hajtanék el villanyos marhaösztökével az asztalomtól. ("Hogyan tudjátok megítélni az egyiket, a másikat, egyszerre mindkettőt? Minkét ország oktatási minisztériumában voltatok már vezető tisztségviselők? Vagy mi? You don't know shit. I don't know shit either. That's the point.")

Korlátolt barmok.

Update: legyen 5%.

Ja, és váltottam Firefoxra, köszönhetően Butytime-nak. Amúgy rohadtul nem érdekel, mivel böngészek, és büszkeségi kérdést sem csinálok a dologból. Egyelőre tetszik.

Na, ma sem csináltam semmi hasznosat. Pöcögtem egy kicsit a Ragnarok Online-nal, zabáltam kétpofára, leküldtem két sört, meg ilyesmi. Lehetetlen küldetéseket alkalomadtán vállalok ugyan, de ne várja senki, hogy lelkesedjem is értük.

Ha már ránézésre meg tudom mondani, hogy bal kéz hüvelykujjal ütöm le a szóközt, egyértelműen megérett az idő a tavaszi billentyűzet-retketlenítésre. Helyes, mocsokszínű robbanásminta van a gombokon.

"I can shake now and I can show
I can go where no one else goes
Check your head now and hold on tight
It's surfin' time with the master of light"

Monster Magnet - Master of Light

Hmmm, ez egy jó kis dal egy hideg és esős naphoz, amikor a belső feszültség végre magába roskad és nyomást ad a hajtókaroknak. Van még három napom a szakvizsga fennmaradó 25%-ának teljesítéséig. Szénné fogom magam puskázni, ez azért várható. (Az egyetlen dolog, amitől tartok, az az, hogy most rárepülnek egy frissen kiadott törvény tartalmának visszaböfögtetésére, mert az nem szerepel sem a tananyagban, sem a meg nem engedett segédeszközömben. Na jó, van másik is: hogy valami szubhumán bizottságot kapok, amely nem enged puskázni, mely esetben rémesen megszopom.)

Na, most adtam a gyomorfekélyemnek még egy esélyt, hogy megszülessen. (Fekély e kéj.)

Mai eredményem, hogy - némi kollegiális segítséggel - végül két vállra fektettem a Halhatatlan Szakasztörést. A Halhatatlan É Betűvel már korábban végeztem. ("XP csörög, haló hörög...") Valamint roppant hülye voltam, de ebben nincs semmi, de semmi újdonság.

Az ilyesminek mindig az a vége, hogy borzasztóan megfájdul a fejem. Már készül a kis szemétbánya az akcióra, érzem motozni a szennyes testét a halántékaim között, és hallom a kis fúrók és kalapácsok csörrenését a szerszámos hámján. Egy nap belépek a fejembe, megkeresem a némileg egyszerűsített tekervények között, sarokba szorítom valahol a homloklebeny környékén, és felsütöm az árnyékát a falra, vele együtt. Ó, igen.

Ja, és egy goody egy korábbi Orient Express-alkalomról: "A temetetlen holtak támadása nem biztosítási esemény." Ezt mindenki jól vésse az eszébe, nehogy aztán meglepődjön a kárigény benyújtásakor.

Na, az Orient Express ezen kollektívája is elbukta első tagját - várhatóan hamarosan követik még néhányan, hogy szegény Helga egyedül ne érezze magát abban az örökkévalóságba szakadt kupéban, amely egyenest a Mindenható elé röpíti őt. Néha eszembe jut, hogy mi lenne akkor, ha az ilyen, számtalan féleképpen elmesélhető történetek végkimenetelén állna vagy bukna a valóság? Ha valami transzcendens fogadóirodában leheletnyit módosulnak az esélyek, mert ismét az Inter- és Transznacionális Együttműködésben Kultuszhívők Elől Menekülő Kompánia négy túlélője a hóna alá vágott valami borzalmasat és veszélyeset, amit mintegy mellékesen mindenki más akar, aki tud róla.

Na, ha ez így lenne, akkor a képernyők túloldalán óriási lehet a sikoltozás és a röhögés, akárhányszor kockát veszünk a kezünkbe.

Amúgy azóta sincs életem, de egyelőre nem is hiányzik - már azzal is beérem, ha a változatosság kedvéért tisztességesen kialszom magam. (Ez ma sem fog megtörténni.) Hogy ez összefüggésben van-e a viharosan változó hangulatommal, azt még nem bizonyította a Tudomány (a Mosoly Mögött).

Kérdésre válaszolva: egyértelműen az Ügynökség. Period.

"Will adapt for food."

Életem mottója.

Egyszer egy szép napon el fog hagyni a béketűrésem.

Ja, amúgy most beidézek egy levelet, hát Paszulykaró, te tényleg nagyon, nagyon bolond vagy. *hangosan felröhög, megint* Gratulálok!

Subject: péntek esti véres testek

Kedves nyomozók!

Reménytelen kálváriátok ehéten, <>kor veszi kezdetét tanult barátunk Rejtő-hős (régi) lakásán.
Onnan a ti lángeszű Őrzőtök visz tovább benneteket Faarc kolléga lakására.

Kéretik pontosan érkezni!

IA! IA!

Béke veletek,
Paszulykaró

Hogyaszongya. A tegnapi napot sikerrel felhasználtam arra, hogy találkozzam Ambivalens kollégával. Ez egyrészt örömteli esemény volt, másrészt viszont politikai nézeteinek radikalizálódása elég rosszul érintett. (Nem, a rasszizmustól mindkettőnk óriási szerencséjére igen távol áll.) Kicsit olyan érzésem volt, mintha a weimari köztársaság végnapjaiból esett volna át egy virulens időpillanat és ette volna be magát a valóság szerkezetébe.

Nadeviszont. Végre volt alkalmam előadni valakinek a Frontline-koncepciót, és mivel tudunk figyelni egymásra, és Ambivalens jókat tud kérdezni, elő tudtam neki vezetni az egészet. Az, hogy tetszett neki, külön plusz - sok mindenben nem értek vele egyet, de igen sok kérdésben adok a véleményére. Ez egy ilyen kérdés. És, az obligát öt percre, kicsit boldog voltam. (Amúgy, jut eszembe, elképesztő önuralomra van szükségem olyankor, amikor valaki három mondat alapján megfogalmaz a fejében egy képet arról, amit én mondani szeretnék, és onnantól fogva azt a képet támadja, nem azt, amiről beszélek. Az efféle "érvelési technikák" egyetlen méltó riposztja a "Szülj sünt, te kretén" lenne, de hát mit csináljak, annyi bennem az elfojtás, mint egy atomerőműben, és ilyenkor is igyekszem. Ez azért jutott eszembe, mert most ilyesmi nyomokban sem volt.)
Miután kétszer hívott édesanyám, hogy ugyan mikor megyek már be hozzá az ügyeletbe, hogy adhasson nekem enni, végül csak felkerekedtem, és bementem. Azt kell mondjam, egy kórház igencsak kísérteties tud lenni akkor, amikor a kinti sötétség és a közvilágítás decens félhomályt bűvöl a folyosóra. Cipőtalp kopog, amit elsuttogott bürokrata-káromkodások kísérnek, mert hiába nézek ki úgy, mint egy öltönyös Nosferatu (tudod, bal kéz fölül, jobb kéz alul, lopakodó póz, és három embernyi árnyék a falon), akkor is hangos vagyok, mint egy póniló a macskakövön. Azt, hogy a betegek ebből mit hallottak, azt nem tudom. Lázadás mindenesetre nem tört ki.

Most megint itt vagyok, és egy körlevéllel nyűglődöm. Azért nagyon nem, nem szabad belerokkanni az effélébe.

Hivatali párbeszédek #21

Misztörendőzán: - Srakker, igazán viselkedhetnél méltóságteljesebben.
Srakker: - Mi, tűzcsappal a végbelemben? Mit csináljak, beszéljek fejedelmi többesben, vagy tartsam el a kisujjam?

Nah. Ha még párszor megtalálnak a pornóadó keresőszóval, bebizonyosodik előttem, hogy erre igenis van igény, és követelni fogom a Pénzügyminisztériumtól a bevezetését. Szép, nagy, vágatlan adókulcs, keményen, férfiasan, mindenki erogén zónájába.

Amúgy hétfőn vettem egy új telefont. Az ember valahogy hozzászokik azokhoz a tárgyakhoz, amelyek köré a mindennapi életét szervezi. Kicsit nehéz volt rászánnom magam, hogy kibelezzem szegény régi R310s-t, de kellett a SIM-kártya.

Utálok olyasmit kidobni, ami jól szolgált, nem romlott el, csak van nála jobb.

So call me sentimental.

Repülős pornó igazi perverzeknek. (Valójában persze csak a keresőszavak miatt. A népszerűség ribanca vagyok.) Repulogep_szetbasz_uzemanyagellatas.html

Hatszáz tonna egyszerűen nem repülhet. Oszt' mégis.

Sikeresen identitásválságba hajszoltam ma este a gépemet, három kattintással. Ha a személyiség-dekonstrukció is ilyen könnyen menne, mennék börtönpszichológusnak ezerrel, és három kattintással reszocializálnám a deviáns egyedeket. (És random bugokat írnék beléjük, hogy ki ne haljon a társadalomból az egyediség.)

Mivel erre nincs lehetőségem, kénytelen voltam azzal beérni, hogy egyesével rávegyem a hardvereimet, hogy ugyan találjanak már magukra. Ahhoz képest, hogy csak a hangkártya-vezérlőt akartam frissíteni, kicsit overkill lettem.

Amúgy elpusztítottam az újév első lángosait, fokhagymás tejföl rulez. (Emlékszem, az eddigi első és egyetlen próbálkozásom során elég édes lett a tészta, meg szarul is sült át, mert vastag lett, mint a tankpáncél, de tripla adag fokhagymás tejföllel azért betömtük valahogy a fejünkbe. Jó anyám ilyen malőröket a maga immár évtizedes tapasztalatával nem enged meg magának.) És még mindig sorozatban kapom a csokoládét, csak hogy az alakom tényleg olyan legyen, mint egy bojler.

Most egy Leviathan nevezetű képregényt olvasok, beteg perverz egy állat banda a tisztelt alkotóközösség, azt kell mondjam, meg helyenként kicsit röviden és súlytalanul vannak kifuttatva a történetek. De van benne egy-két jó helyzetpoén meg jellemkomikum, ezért nem teljes időkidobás vele foglalkozni. (Sok helyről kell lopni, az a lényeg, mindig mondtam.) Persze mikor fogyjon el a rendelkezésre álló anyag, ha nem egy kampány közepén.

No, holnap hétfő, annak minden kimondhatatlanságával. ("Iä! Törvény!")

Az örök világosság...

Valahogy mindig olyan természetesnek tűnt, hogy II. János Pál a pápa. Ez azért van, mert relatíve későn születtem.

Kérdés: kit kapunk most? A régi mondás szerint ritkán jön jobb.

Engem kényszerítenek, hogy vedeljek! Nem elég, hogy túszul ejtették a pénztárcámat, de még ráadásul nem voltak hajlandók három órát várni, amíg megmozdítottam az alvázam! (Szemetek.) Rejtő-hős, rettenetes bosszúmra készülj: hülye leszek, akár az anyakőzet. Így hát most mehetek a Révayba. Megpróbálok a fejembe önteni egy bögre műkávét, hátha akkor észbe kapok.

Mindenféle egyensúlyom borulással köszönti a tavaszt: a színegyensúly szerencsére csak a monitoron váltott vérvörösbe, a hormonháztartásomban - mikor máskor - tavaszi káosz uralkodik, a pénzügyi egyensúlyom meg már jó szokás szerint elbillent a kiadási oldal felé. (Utóbbi már csak hétfőig probléma, utána megint lesz mit elinnom.)

Akkor azért már haloványan aggódom az ásványianyag-bevitel miatt, amikor a buszon nem tudom eldönteni, hogy a vibroaksi rezgeti a lábam, vagy egy ólálkodó görcs. Fizetésnap után adunk a kalciumnak, gondoltam, addig a k-k egyezést kihasználva rágyúrtam a koleszterinre. A családi gondoskodásnak hála ugyanis sikerült szert tennem egy olyan színvonalú füstölt sonkára, ami zsíros nyomot hagy a szivárványhártyádon már akkor is, ha csak ránézel. Mmmmh. Szóval sonkát reggeliztem, meg keménytojást, meg kenyeret. Keddtől tegnapig. Mert az jót tesz a bőrömnek.

De amúgy egész jól vagyok. Komolyan. Főleg, mert a kollégáim végre felismerték a bennem lappangó szalonalkoholistát, és mindenféle felesleges ajándék helyett végre piát vettek névnapomra (csokit azt bármikor veszek magamnak, de a töményet sajnálom magamtól). Ma este a végére is járunk annak az üveg Jamesonnak, ha a megérzésem nem csal.

A "csak semmi sietség" jegyében leadtam végre hivatalosan is egy dokumentumot, amelyet még 2004. szeptember 29-ei határidővel osztottak ki. Mindenféle következmény nélkül. Ez egy olyan marginális jelentőségű, de kitartó probléma volt, ami nem akart elmúlni magától. Az ilyesmi ritka ugyan a hivatali életben, de olykor előfordul: időben történő felismerésével sok felesleges macerát takaríthatunk meg magunknak.

A playlistemen a Judgment Night OST számai váltják egymást a hack SIGN-éval. Az összhatás kicsit diszjunkt, de nem kellemetlen.

Nnnah. És most: hétvége. (Transmet 4 fordítás.)

A legkisebb bürokrata, miután előszörre nem boldogult a hétfejű aktával, így szólt magában:
- Rohadjon meg az egész, elmegyek, megcsinálok pár mellék-küldetést, lépek pár szintet, aztán nekimegyek megint. Ha akkor se megy, akkor god mode.
Így aztán hazament hálózatot konfigurálni, rájött, hogy az otthoni szélessávú net semmivel nem jobb, mint a hivatali, legfeljebb gyorsabb valamivel, és az így szerzett tapasztalatát - és a nyolc órás alvásidőt - kihasználva visszatért a hétfejű akta barlangjához.
- Special attention should be given to the definition of implementation and financial conditions during the preparation of projects, because in case of a failure or regulatory contradiction the arising modifications are exceedingly time-consuming and may threaten the project implementation and result in loss of assistance - köszöntötte az aktát.
- Ezt még persze majd át kell nézni - tette hozzá, de az akta ekkorra már elkábult.
A legkisebb bürokrata ekkor gonoszul felröhögött és agyonpecsételte.

Így történt, hogy a legkisebb bürokrata végül legyőzte elszabadult teremtményét - mivel az aktát eredetileg ő írta -, és ezáltal a 315-ös királyság megmenekült a fenyegető veszedelemtől.

And now... sports.

- No, mondd azt a kérdést, idióta - mondta a legkisebb bürokrata a hétfejű aktának. - Legyünk túl ezen az egészen. Vár otthon a net, és be kéne konfigurálnom.
- Rendben - felelte a hétfejű akta. - Hogyan mondjuk azt angolul, hogy "feladatfinanszírozási főosztály"?
Vakarta a fejét a legkisebb bürokrata, mert a ravasz akta olyasmit kérdezett, amit még a híres internetes bölcsek sem tudtak megválaszolni.
- Egyelőre csak annyit tudok mondani - mondta végül, miközben kövér izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán -, hogy "Department of Task Financing", tudom, hogy fapados, de jobb egyelőre nincs. Holnap visszajövök.

Ezzel maga mögé dobott egy "budget appropriations" feliratú füstbombát, és elfutott.

Általában, ismétlem, általában, nem szoktam más blogjára reflektálni, különösen akkor nem, ha valami olyasmire találok bukkanni, amit a valamilyen szempontból sértőnek, helytelennek találok, elvégre ha már ingyen kukkolok, ne szóljak bele, miként ráng a művész/művésznő.

Általában meglehetős türelemmel viselem az emberi hülyeség megnyilvánulásait - természetesen kialvatlanul, nikotinhiányosan, valamiféle kórsággal küszködve ez változhat, és változik is.

Szóval negédes leszek, mint egy utolsó felszólítás.

"És ilyenkor, amikor ezeknek az embertípusoknak a különféle sorjázását látom egy templomi gyülekezetben, olyan emberekét, akik SOHA NEM FOGNAK MEGVÁLTOZNI, mert nem is tudják, micsoda féreg egy alakok, szóval ilyenkor úgy érzem, én vagyok Isten Keze, aki megváltást hozhat ezeknek a kérészeknek. Kegyes lennék, és nem okoznék szükségtelen fájdalmat - nem úgy, mint a Frailty-ben (Törékenység), ahol puka egy laza kis baltával intézte el a sátán által megszállt embereket."

Hát, hogy te is tévedésből tántoroghattál be abba a jobb sorsra érdemes templomba, babám, az hótziher. Szerintem küldd el a címét az illetékes hitéleti döntéshozó egységnek, csak a gyors és feltűnésmentes újraszentelés érdekében. (Ki kényszerít, hogy odamenj, BTW?) Mentél volna inkább lágerőrnek, akkor legalább kellő indok lenne, hogy falhoz állítson a dicsőséges forradalom, miután mégsem sikerül a Nagy Áttörés. Nem kéne akkora lendülettel ácsolni azt a piedesztált, mert így is szellemi törpe leszel - a felvilágosultság, amiről beszélsz, amilyennek magadat pozicionálni próbálod, messze van tőled, mint máglyától a megbocsátás.

"Nekem nem a sátáni megszállással van a bajom. Az idősek esetében a puszta oxigénfogyasztással, a fiatalabbak esetében meg azzal, hogy bennük van a génjeik potenciális továbbadási lehetősége utódok formájában. Egy sima piztollyal golyót röpítenék mindegyik fejébe, mert úgy érzem, hogy NEM LENNÉNEK ILYENEK, HA A VILÁGNAK SZÜKSÉGE LENNE RÁJUK."

Hogy nézzen veled szembe egy száguldó NOHAB. Szinte bizonyos vagyok benne, hogy az internet használatához bevezetendő bármilyen intelligencia-alapú cenzuson úgy elbuknál, mint Kovács néni a jediképzőben. Oszt' meg még mondják, hogy az amerikaiak hülyék. Nem ártana körülnézni olykor, milyen ordas sötétség tud burjánzani idehaza.

Nembazmeg. Nem írok linket. Még az hiányzik, hogy látogatottságot növeljek egy olyan szellemi fekélyen, amit kizárólag a történelemkönyvekben látnék viszont szívem szerint, és még ott is csak a "szégyellnivaló és gyászkeretes" fejezetben.

És most mentem bagózni.

Kit kell megöljek, hogy postoljon ez a szellemi rövidnadrágos Blogspot?

Nah. A háromnaposra nyúlt hétvége nyom nélkül elvágtatott mellettem, bár sikerült szert tennem olyan dolgokra, amelyek híján nem lenne teljes az életem. Így se teljes, de már közelítünk: alig pár fényév, és meglesz ez, kérem.

* * *

Szombaton chtulhuztunk, Paszulykaró vezényletével. Hős csapatunk úgy fosta az épelme pontokat, hogy félő, holnapra nem marad. Amerikai olasz ügyvédem, George Tessini (a "digó" és a "maffiózó" szavakra elefántölő puskával reagál, mert egy igazi úriember) egyelőre egész jól tartja magát, de tartok tőle, hogy nagyon csúnyán belenéz egy lőszerbe, ha a szerencsém egy pillanatra kihagy. Nem baj, Érzelmes Louie, a család érdekérvényesítője, már készen áll a lábak eltö... a lövöldö... arra, hogy megtudja, mi lett az iroda selyeminges tárgyalógépével. (Felkészült játékos az Orient Express modulra legalább három karaktert táraz, és nem lepődik meg, ha a felénél elfogynak.)
Említésre méltó esemény, hogy Zack barátunk (megszemélyesítette: Rejtő-hős), aki kábé annyira tartotta eddig a vallási alapú minőségbiztosítási előírásokat, hogy péntek estétől szombat reggelig nem evett tejszínes-szalonnás harcsát sült vérrel, de ezt is csak azért, mert undorító étel, ráadásul megfekszi az ember gyomrát. Az utazás során azonban szembesülnie kellett azzal, hogy a természetfeletti bizonyámhogy létezik, és úgy gondolta, hogy sosem késő jó útra térni, és beszerezni némi támogatást Odafent - azzal nyugtatta magát, hogy a csodatévő Tannenbaum rabbi esetében több, megbízható tanú is állította a csoda megtörténtét.

Srakker: - Ja, persze, tudom ám, három méteres körzetben szerda lett.
Rejtő-hős: - Azt hiszed, ez vicces? Többen igazolták, hogy csodát tett.
Srakker: - És azóta hogy hívjátok, Wunderbaumnak?

Szerencsére Paszulykaró nem hallotta, vagy ha mégis, bölcsen úgy döntött, hogy ignorál minket, különben lett volna horror lájv. Fotellel a végbelemben alighanem komikusan mozogtam volna, legalábbis. (Nem kell elképzelni. Én sem tettem.)
A "björkeményedés" című szóviccemnél a házigazda, bizonyos Faarc, figyelmembe ajánlotta, hogy még jár az éjszakai busz. Sőt, a HÉV is.

* * *

Vasárnap végigjátszottam a KoTOR 2-t. Végre egy olyan sztori, ami kitart a végéig, és a főenemy agyonvágása előtti közvetlen közelben sem válik lineárissá. Más kérdés, hogy minden második másodpercben meghaltam.
"Megint jön egy. Ez már a nyolcadik az elmúlt másfél percben, ez új rekord. Euzébiusz, olvasd már fel a százhuszonnyolcast, én addig elmegyek sörözni. Mi van, jedikém, újabb kör volt a végső kombatban?"
No de végül csak agyonvertem a nemezisemet zümmögő fénycsővel, és lett is katarzis. (Érdekes kérdés, hogy a hullarablás miért nem ad sötét oldal pontot - a legjobb cuccaimat még gőzölgő tetemeknél találtam. Biztos a szerepjáték-élmény miatt van.)

Kaptam egy 1996-os tokaji szamorodnit nagyapámtól. Jobb embernek nem is adhatta volna: a scotchot becsukott szemmel csak telefonos segítséggel tudom megkülönböztetni a szappantól, de lehet, hogy ez azért van, mert tényleg szappaníze van.

* * *

Hétfőn későn keltem, sokáig tökörésztem, aztán csak este mentem el végül meglocsolni jó anyámat, aki fáradtan tűrte a tortúrát, és hamar elhúzott aludni. Dumáltam egy darabig jó apámmal, aztán hazamentem, zenét hallgatni, elveszíteni egy gyerekcsontvázra való kalciumot, hogy magamat idézzem (én legalább nem perelem be magam). Aztán, hogy ezzel megvoltam, eldőltem, mint a lábavesztett hokedli. Húsvét, iä.

* * *

Ma elkövettem azt a hibát, hogy úgy gondoltam, a borostám lazán kibír még egy napot. Ez nem így van. Több, már-már perspektíváját vesztett homo erectus is gratulált, amiért sikerült ilyen nagyszerűen beilleszkednem, és hogy a példaképüknek tekintenek mindezidáig példátlan asszimilációs képességem miatt. "Görk, moty, ohork, horkhörk" - válaszoltam udvariasan, erre ők elégedetten távoztak. Azóta több evolúciós ugrást is teljesítettem, kávénként egyet. Most már nagyszerűen tudok homo sapiens sapienst imitálni. Amíg bonyolult dolgokat nem kérnek tőlem.

És meló után mehetek egy, a házasság mezején elesett ismerős cimbi esküvőjére szóló meghívóért. Lehet, hogy lesz sör is.

Másik link. Mert ez egy ilyen nap. Nerd power!

"Didn't your father tell you about the birds and bees?"
"What, that you have to keep your mouth shut when parachuting?"

Forrás: College Roomies from Hell. Csak ha elfelejtettétek volna, hogy egyszer már linkeltem.

És most: hétvége.

Napi hét óra alvás már nem elég. Ennek ellenére valamiért kénytelen vagyok tizenegyig fennmaradni, aztán végigtántorogni a másnapot. No, itt nem csak arról van szó, hogy a KoTOR 2 kurva jó játék (bár egy-két NPC-t örömmel leflémelnék, mint a taknyot, mert hülyeségeket beszélnek a szájukkal), hanem arról, hogy ha egyszer sikerül kikeverednem a stuporból, elég sokáig elröfögök.

Ezt aztán másnap megbánom.

Mint például ma is.

* * *

A nap híre. Kirgizisztán a világ figyelmének középpontjában.

* * *

Ja, meg egy kis történelmi visszatekintés, avagy miért érdemes családi ebédeken részt venni. Noszóval, 1986-os a sztori, amikor is április vége felé jó apáméknak a megboldogult Szovjetunióban volt dolguk, és átrepültek az Ukrán SZSZK fölött is. A magyar elvtársak igen vidám hangulatban töltötték az utat, és ez akkor sem változott meg jelentősen, mikor elértek az akkor már meglehetősen ramaty állapotban lévő csernobili atomerőmű közelébe. Vagy legalábbis a kihullási zónába. Az anekdota szerint az egyik elvtárs a következőképp szólt a légikísérőhöz:

-Kérem, szóljon a kapitánynak, kapcsolja ki a hajtóműveket - mostantól sugárhajtással megyünk.

Tudom, annyira nem jó, de nekem tetszik.

"Ha nem tetszik, hogy ebben a sztoriban én vagyok a jó fiú, áthúzatlak a hajógerinc alatt. Szkafander nélkül."

Egyelőre egyebet nem tudok mondani.

No. Tegnap, hogy egész őszinte legyek, úrrá lett rajtam a lappangó dzsungelharcos. Mással nem magarázható, hogy otthonhagytam az irataimat, a pénztárcámat és a mobiltelefonomat, de a késemet azért elvittem a munkába. Nem kell aggódni, minden munkatársam él, és még csak meg sem sérültek. Komolyan. ("Nem, mama, ez az én sarcom" - motyogja a hivatali zsebrambó.)

Anyway. Kezdek már visszarázódni a hivatali rutinba, ami azt jelenti, hogy későn fekszem, korán kelek, a közte lévő időben meg életnek csúfolom azt, amit csinálok.

Ja. Jut is eszembe. Ma elment egyeztetésre a Transmet3. Persze azért addig ne álljunk fél lábon, amíg neten látjuk a készterméket (túl sok kézen megy még keresztül a cucc, többek között az enyémen), csak amúgy tájékoztató jelleggel közlöm. Csak hogy fenntartsam a feszültséget.

A Neverwinter Nights: Shadows of Undrentide-ot most félretettem. Két-három nap elég a klasszikfenteziből, ha nincs benne valami extra. Nem, most kivételesen nem bőrfetisiszta mellékjelenetekre gondoltam, beérném egy kicsit formabontóbb sztorival is, amit megéri kibogozni.

* * *

Na meg, át kellett nyergelnem a Star Wars - Knights of the Old Republic II-re. Kényszerítet... na jó, nem. Nem kényszerítettek. Egyszerű jéditrükk volt, semmi több.

Röviden összefoglalva, a játék elég jónak tűnik, csak hagytak benne szabadon futkorászni egy folyékony nitrogén-vetővel felfegyverkezett, berzerker bugot, ami néha rálő a programra töltés közben. Vagyis kicsit gyakrabban van crash to desktop, mint azt én szeretném. De mivel én az efféle játékokban a Mániákus Mentő alkasztba tartozom (nem, nem az a fickó, aki egy átalakított Barkasszal járja az utakat, és mit sem sejtő nénikéket szállít kórházba, hanem az, aki minden második lépés után ment egyet, biztos, ami biztos), nagy veszteség nem ért. Viszont vannak benne még aranyos bugok, ha már a kritikai elemzésnél tartunk. Egyrészt, minden egység, amit irányítasz, egy futó ember sebességével mozog, ami mondjuk egy tipegő protokolldroid vagy egy nehéz szkafanderes ember esetében igen komikus látvány (ugyanis ilyenkor az animáció is felgyorsul, és pl. a droid úgy néz ki, mint egy fémimádó, bespeedezett gésa). A kamera néha elakad a sarokban. Szerencsés hír viszont, hogy egyelőre jobban látszik kezelni a nagyobb méretű pályákat, mint az elődje, mert az néha akkorákat szaggatott annak idején, hogy kicsit képregény-jellege lett.

A bugok után viszont szót kell ejteni a játék pozitív tulajdonságairól.

Először is, a párbeszédek. CRPG kategóriában az egyik legjobb, amivel dolgom volt (az örök klasszikus Planescape: Torment persze megveri, de az mindent megver). Eddig még csak az NPC-k egy részével találkoztam, de, bár azért akad itt a Star Wars-cuccokból már ismert klisé, ügyesen valósították meg, és van egy olyan érzésem, hogy fognak még itt kiderülni ocsmonda dolgok. Mindenkiről.

Másodszor az, ahogy a folytatást összekötötték az első résszel. Hiszen, ha nincs semmi kapcsolat, akkor Kovács Kronikles-nek is hívhatnák, nem pedig folytatásnak. De az első epizódnak többféle lehetséges végkimenetele volt - és már azt sem lehetett feltételezni, hogy a júzer egyáltalán játszott vele. Az ötlet spanyolviasznak tűnik, de én eddig még nem találkoztam vele: az első néhány NPC-nek adott válaszaidból építkezik a sztori, hiszen a karakter él abban az univerzumban, és nem a játékos, így az ő információit fogadja el "igaznak" a program. Szerintem ez zseniális ötlet. Kár, hogy számítógépen kívül egyelőre máshol nem működik, de akkor is tetszik.

Harmadszor érdekes megoldás, hogy a parti tagjainál elért befolyásod növekedését/csökkenését jelzi a program, így sejtheted, hányadán állsz velük. Ez egyébként a párbeszéd-opcióknál jelentkezik, pozitív vagy negatív értelemben: volt már olyan információ, amit az egyik drága (betáraz) bajtársam (tarkónlövi) azért nem osztott meg velem (leönti napalmmal), mert morális kérdésekben (felgyújtja) nem értettünk egyet (ugrál a hamvakon), és úgy gondolta (dekázik az urnával), hogy nem vagyok erre méltó. És én voltam a jó fiú. Oké, mindent egybevetve nem feltétlenül pozitív a ficsör, de az ötlet érdekes.

Negyedszer, jók a karakterek. Az egyik az idegeimre megy a kriptikus és mindentudó dumájával, de véres bosszút állok minden alkalommal, amikor beszédbe elegyedem vele: olyan szinten hozom a Nagykönyvben Előírt Jófiú Jedi-t, hogy a monitor túloldalán is feláll tőle a hátamon a szőr. (Az illető, nos, a hobbim lett.)

Grafika. Nem láttam egetverő változást az első epizód óta. Illetve láttam, de az azért lehet, mert teljesen lecseréltem a gépemet időközben. Nem egy csilivili csoda, de azért tisztességgel teljesíti a penzumot.

Játékrendszer. Na, ez már fogósabb probléma. Az én személyes problémám, hogy az elosztható pontokból nem lehet elég magasra fejleszteni egyszerre az Erő, az Intelligencia és a Bölcsesség tulajdonságokat, egyszerre. Tápgép vagyok, el kell ismerjem, de alapvetően szeretném látni az összes párbeszéd-opciót (ezek pedig tulajdonság-függőek), valamint azt is szeretném, ha nem röhögne körbe egy gyufásdoboz, ha Erővel/Izommal akarok rá hatni. (Végül, egyszerű arcú legényekhez méltóan, adtam szegény karakternek izomerőt meg intelligenciát. Azóta mindenki körberöhög, ha Jédi-trükköket akarok használni. "Mit integetsz, kiccsávó? Hát a fénycsövedet hol hagytad?" Ilyenkor közéjük szoktam dobni egy gránátot.) Nem csoda, hogy az Erő-használók süket dumáját sem kezeltem túl jól, alapvetően azon az állásponton voltam, hogy a mélyfilozófiai golyó-elől-elhajolgatás ellen tömegpusztító fegyverrel, a blaszterlövedék-félreütögetés ellen pedig nehézgéppuskával, vagy tüzérségi zárótűzzel kell menni. (Sajnos a játék egyik opciót sem támogatja kellőképpen.)

No, szóval konklúzió. Az elején nekem a legtöbb játék tetszik, és ez sem kivétel. Az igazi próba később jön, amikor elkezdem őket megunni. A KoTOR II. előnyös helyzetből indul nálam, mert az első epizódot is nagyon kedveltem. Az elvárásaim ennek megfelelően elsősorban a sztorival és a párbeszédekkel szemben nagyok, a grafika ügyében nem vagyok túl nagy ínyenc. Eddig egész jól teljesít. Fejlemények később.

* * *

És egy horror így a végére. Találkoztam az e-mail hivatali megnevezésével.

"elektronikus átirat"

Azt hittem, elsírom magam.

Na, a Derringer-művelet sikerrel befejeződött, jelentem, szóval már csak egyszer kell pótvizsgára mennem, oszt' túl is leszek ezen a fostaliga szakvizsgán. (Választott tárgyam az államigazgatás - végül is, modern, emberbarát hely ez, szabadon megválaszthatod, hogy mivel vágják le a lábad.) Szóval, mit is kell tudni erről az intézményről. Kezdjük azzal, ha nem vagy jogász, vagy egyéb olyan állatfajta, akit hivatalból a taxatív felsorolások szó szerinti beseggelésére kondicionáltak éveken keresztül, felejtsd el, hogy meg nem engedett segédeszköz igénybevétele nélkül diadalmaskodhatsz. Olyan nincs. Az, hogy a könyvek - jó esetben - 2003-ban elavultak, és a kis hazánk EU-s csatlakozásával bekövetkezett jelentéktelen változásokat még csak nyomokban sem tartalmazzák (viszont a hamvába holt, majd később a biztonság kedvéért megfojtott 2001. évi közigazgatási reformot részletesen tárgyalják), amellett fosul szerkesztettek és időnként a szerző magánvéleményét tartalmazzák, és egyáltalán nem támogatják a tanulást, az már egyáltalán nem éri meglepetésként az embert. Tehát a feladat, hogy egy vizsgára - a jogszabályban biztosított négy munkanapnyi tanulmányi szünet alatt - bemagolj minimum száz oldalnyi definíciót és felsorolást, majd ebből az adathalmazból feltesznek tíz kérdést. A válaszaidat egy megoldókulcs alapján értékelik - ha az aláhúzott szavakat és kifejezéseket leírod, akkor jó, ha nem, nem. Tartalmi egyezést nem keresnek, nem vizsgálnak.

Mi következik mindebből? Azon kívül persze, hogy teljesen ki vagy szolgáltatva a vizsgabizottságnak - mert vagy három hétig tanulsz egy amúgy felesleges vizsgára, vagy puskázol, és ezt ők is tudják. Az, hogy a köztisztviselők ilyen módon történő képzése felesleges, és ezt mindenki tudja, aki részt vesz benne. Tudja a szervező, az oktató, a vizsgáztató és a köztiszti. Ó, gondolom, azért annyiba nem kerül, mint egy kilométernyi autópálya. Viszont újabb példája annak, hogy valamiért szarszaga lesz mindennek, amire a központi költségvetés ráteszi a dollármintás mancsát.

Namindegy. Most azért fikázom boldog örömmel ezt a szisztémát, mert ez van az orrom előtt, és most már senki sem vádolhat azzal, hogy savanyú a szőlő. ("Te. Srakker. Az nem mazsola.")

Más.

A gonoszmágusos elméletem beigazolódott: kacagásom kifejezetten démoni felhangokkal volt terhes, midőn az eldurranó területsebző varázslat hatására sercegő halmokba omlottak a támadók, mindezt anélkül, hogy védelmi mágiáktól megközelíthetetlen varázslón akár csak egy karcolás esett volna. Jihá! (Viszont már a familiárisának is kétszer annyi életereje van, mint neki. Ez néha meg is látszik: a "hoppá, ez megsütött" kifejezés a játék egyes szakaszain elég gyakori.) Egyszerű ész, egyszerű örömök - látszik, hogy a klasszikfenteziben a varázshasználó csak az Unlimited Load/Save erénnyel felvértezve való a kezem alá.

Más.

Állítólag kapunk légkondit. Ez szerintem fantazmagória. De vadul fúrnak az illetékes elvtársak. Ami miatt az eddigi munkaidőm hetven százalékában erőszakos fantáziálásba menekültem. Én bántani akarom őket. Egy emelővillás targoncával. (Most éppen csend van. Relatíve.)

Más.

Az időjárás hisztis. Az, hogy szombat van, és mégis bent vagyok, egyértelműen démoni erők munkájának eredménye, de a következő munkanapon véres bosszút áll az államigazgatás - adó lesz ebből, látom már előre (a dömpermozgású bürokrata újra támadásba lendül). Most éppen klisésen ólomszürke az ég.

Hétfőtől újra támadok.

Mwuhuhahaa.

Avagy végül csak bepartizánkodtam a Hivatalba. Spam-irtási célokkal, no meg azért, mert az a meg nem engedett segédeszköz, amelyet a pénteki vizsgámon alkalmazni szándékozom, jelenleg inkább mesterlövész-puska, azaz szép is, nagy is, de nehezen rejthető, így feladatára jórészt alkalmatlan. Ami nekem kell, az sokkal inkább egy Derringer. Nem várok tőle sokat, hiszen jó kiállással nélkül amúgy sem képes csodákra. (A háttérben vakuvigyor.)

Amúgy most épp erősen nem történik semmi, de szerencsés esetben megérem a hónap végét további kölcsönfelvétel nélkül, ami azért is jó, mert fogytán vannak azok az emberek, akik kisebb szarban vannak, mint én, ezért vigyáznom kell rájuk. Mindegy, kivárom szépen a jövő hónap elejét, és boldogan, megerősödött anyagi háttérrel iszom el az agyam (bár ezt, mint azt többen is tanúsíthatják, nagyon megfontoltan, kis lépésekben szoktam megtenni).

Amúgy tanulás helyett a Neverwinter Nights kiegészítőivel ökörködöm, most, hogy befejeztem a Star Wars Republic Commandót - ezúttal, régi jó szokásomtól eltérően wizarddal űzöm az ipart. Döglékeny is vagyok. Komolyan, olyan kevés HP-ja van szegény karakteremnek, hogy egy jól megtermett kisgyerek játékos ütésétől eltörik az állkapcsa. Na jó, valójában nem, mert ennél azért egy fokkal ütésállóbb, de nem az a kimondott ütöm-vágom alkat. Na de majd ha szintet lép. Védelmi varázslatokkal telepakolva, lokál Armageddonokkal fogja legyalulni a térképről a rosszarcúakat. (Amúgy már kezdem megérteni, miért van annyi gonoszmágus mindenütt. Szerintem nem bírják elviselni a frusztrációt, ami alacsony szinten éri őket. Abba torzulnak bele. A kecskéknek is kell legyen valami köze hozzá, különben nem viselne mindegyik nagyon előnytelen szakállkonfigurációt, de ennek az összefüggésnek eleddig nem mertem a nyomába eredni.)

Ami azt illeti, találtam egy garbót a szekrényemben, ami nem az enyém, és Zergling is tagadja, hogy bármi köze lenne hozzá. Nagyon bízom benne, hogy valójában egy mindeddig elfelejtett karácsonyi ajándékról van szó, különben van egy éjszakám, amiről nem tudok, és amelynek során megnevezhetetlen dolgok történtek. Mindegy, a cucc ronda és műszálas, de legalább kényelmes.

Na. Mára ennyit. Hétfőtől megint munkában.

Az elmúlt két hét túléléséhez nyújtott, múlhatatlan segítségéért köszönöm a Monster Magnetnek a Master of Light, a Static X-nek pedig a The trance is the motion című alkotásaikat.

Most még utoljára, meghallgatom a kétsoros playlistemet, azután - hálámat tolmácsolni el nem mulasztva - jó időre eltávolítom őket a közelemből. Most már, hála elmém irracionális részének, a leadási határidő és a stressz jut róluk az eszembe.

Ha valaha is ilyesmire lesz szükségem, már van mihez nyúlnom.

Nnnnah. Az Office World Tour 2005 első, kezdetleges változata elhagyta reszketeg mancsaimat, és én ennek most örülök. Lesz itt még pár vidám kör, amibe esetleg még beleőszülhetek, de egyelőre nyugi van. (Igen. Most felszólítottam az Univerzumot, hogy borítsa rám az asztalt. Nem tanulok semmiből.)

Fel is használtam tegnap az alkalmat, és végre nekiálltam fordítani. A megrögzött Transmet-rajongók szíves figyelmébe ajánlom, hogy 17/22! 17/22, basszameg! Vagyishogy a rég várt :morcosan néz a felelős Two Fisted Translatorre: harmadik epizód 17. oldaláig jutottam tegnapi dührohamom során. Zergling, aki az eddigi TFT-tagoktól eltérően szokott is rendszeresen dolgozni az efféle örömprojekteken, nekiveselkedett a 4. résznek - stilizálni ugyan várhatóan kell majd, és nem lesz könnyű meggyőzni erről, de legalább a nyers szövegtömeg készen lesz időre, és a fordítás átlagos sebessége is felpörög majd.

* * *

No de viszont tegnapi ígéretemnek megfelelően rövid kritikai bitikai elemzés következik a Star Wars: Republic Commando című opuszról. Noszóval, a játék két CD-n terpeszkedik, ami manapság már egyáltalán nem sok. A Star Wars Battlefront jól mutatta annak idején, hogy a Star Wars-ban úgy is lehet jó játékot összerakni, hogy az ember olyan távol van az ilyen-olyan jediktől, mint gamorraiak a jóízléstől. Amúgy is hemzseg az SW univerzum a különféle fegyveres konfliktusoktól, és egyáltalán nem biztos, hogy mindegyikre jutott valami Erő-alkalmazó, aki előránthatja a nyulat a kalapból. Ezekben a csatákban viszont dolgoznia is kellett valakiknek. No, a Republic Commandóban azért nem kell attól tartanunk, hogy a tatooine-i Kovács közlegény kalandjait kell eljátszanunk a latrinatakarítástól a csuklógyakorlatokig. Főszereplőink ugyanis a génsebészet remekei: kommangyérosok, ráadásul klónok. Valami hiba folytán még egyéniség is jutott nekik, méghozzá igen hangsúlyos.

Az igazi herót, akinek a sisakvizorán keresztül követhetjük az eseményeket, a merőben szokatlan 38-as névre hallgat, és a Deltáknál szolgál, és ő a parancsnok. És véd. Nnna. Társait szintén számok jelölik. Legfajsúlyosabb kommangyérostársunk talán 62-es, bizonyos Scorch, aki nemes egyszerűséggel egy állat - robbant, poénkodik, és rendszeresen beszól, ha hős vezére árnyékra vetődik. 07-es, más nevén Sev, egy gyilkológép, aki imádja a munkáját. 40-es, bizonyos Fixer, leugatja a csapattársait, ha nagyon belelendülnek a viccelődésbe - még ő a legkatonásabb -, amúgy meg számítástechnikai specialista.

A kommandósok régi jó szokás szerint a legszarabb melókat kapják, és a felderítés mindig elbassza. Na jó, nem mindig, van, amikor lehet tudni előre, hogy nem lesz felderítés. Akkor legalább tudni lehet, hogy nem szabad számítani semmire, míg ha van jelentés, mindig ott a remény, hogy egyszer végre nem sül be semmi.

Először vegyük a grafikát, merhogy az szembeötlik. Nos, az meglehetősen szép darab. Jól sikerültek az effektek - az, amikor a szervízaknában kell osonni, és a forró levegőben reszket a háttér, különösen ihletett darab. Én mondjuk sebesség-mániás vagyok, egy kis beszaggatásra hisztérikusan reagálok, így 800*600-ban nyomtam (tudom, eretnek vagyok, de antialiasing nélkül nekem úgyse ér lószart se a nagyobb felbontás). De így is tetszik. Látványos, gyors, elég jók a mozgások, a különféle izék is rendesen vannak animálva.

A hangok szintén jók, bár én fülhallgatóhoz vagyok szokva, így az alapbeállításon elég fülsiketítő volt az összhatás. Az NPC-k hangjai nagyon jól eltaláltak, illik az egyéniségükhöz és könnyű őket megkülönböztetni. A háttérszüttyögések szintén sikerült darabok.

A játékmenet helyenként némileg gyilkos, a lőszerjavadalmazásért panaszt fogok tenni - nem tetszik gondolni, hogy háromszáz skuló bármire is elég, ha a cinkborítású hurkapálca-droid is négyet-ötöt eszik belőle, mielőtt tönkremegy -, de amúgy tetszetős. Scriptelt, persze, de emiatt csak a sznobok siránkoznak. Csak az a baj, hogy gyorsan végig lehet nyomni a játékot. Magamfajta lövészeti őslámáknak olyan tizenkét-tizenöt óra szorult bele, edzettebbek ennél jóval hamarabb is leirthatják az összes ellenséges pixelt. Kivételesen nem találtam még benne komolyabb bugot - amiről azt hittem, hogy bug, valójában annak volt köszönhető, hogy nem olvastam el rendesen az utasítások leírását.

Extrák: vannak. Az egyes pályák teljesítése után lehet hozzájuk férni, és tényleg stílusosak, meg még informatívak is. Szóval már csak ezért is érdemes végignyomni a pályákat. Juhé.

Összefoglalva: megéri megvenni, mert bár picit addiktív, és hajlamos a végén a levegőben hagyni a játékost (ha kábé kétszer ilyen hosszú lenne, tényleg semmi bajom nem lenne), az a játékélmény, és a konzisztens teljesítmény, amit nyújt, az általam eddig látott mezőny fölé emeli.

No, és akkor most, hogy megvan a napi penzum, gyorsan megyek, oszt' hanyatt lököm az Adminisztratív Foshalmot.

"Heroikusan unalmas." Ez a kifejezés csak addig tűnik paradoxonnak, amíg, hogy költői képzavarral éljek, nem kellett csápokat és lejárt szavatosságú matyóhímzést varrnod egy - amúgy - népirtással vádolt táblázatra. Értelme, mint az látszik, nem sok van, viszont annál több időt vesz igénybe. Főként azért, mert a Microsoft Word 2000 kábé egy kődarab szellemi frissességével reagál, ha globális cserét kérek tőle. Egy különösen kevéssé alkalmazkodóképes kődarabéval. Ami még ráadásul hülye is. A képhez hozzátartozik, hogy ezt a postot azokban a mintegy fél perces szünetekben írtam, amíg a gépem reagált az általam adott ingerekre.

Nagynéha kiírja ez a Noé Bárkája Fedélzeti Számítógépe (NBFSz), hogy kevés a virtuális memória, olyankor örülök. Néha az irodai alkalmazások valamelyike kezd el kreatívkodni - időnként visszafordíthatatlanul átrendezi, amit beírtam, máskor befordul és nem reagál, megint máskor monomániás kerregéssel nehezíti az életemet. Ehhez képest a Titanic főgépészének lenni kimondottan unalmas és váratlan eseményeket nélkülöző meló lehet. (Bár a végén ott is jött a fagyás.)

Olyan világban élünk, amikor egyes PDÁ-kat is kéthetente hardware resettel kell reszocializálni. Erre tehát igenis felkészülhettem volna előre.

"Egészségi állapotomnak köszönhetően gyerekcsontváznyi kalciumtól szabadultam meg az utóbbi két napban, így talán érthető, hogy némiképp bizonytalanul állok a lábamon" - találtam mondani valamikor a múlt héten, de az csak ma érett bennem elhatározássá, hogy az időközben végleges magyar címmel gazdagodott Frontline-ban szereplő, valós életbeli referenciák sorába emeljem. Én.

Szóval ennyi. Hivatali mélymerülésem végeztével a pocsolyákat is nagy ívben kerülöm majd el, ígérem.

Írni fogok holnap a Star Wars: Republic Commando című játékról is, merthogy most azzal ütöm-vágom a biteket. De ma ilyesmiről nem beszélek.

Csendben dühöngök. Most már a bagó sem segít világpusztító nagy hangulatomon, bár néha még rápróbálok, hátha mégis. Kicsit túl sok mindennel zaklatnak egyszerre, és ez most egyáltalán nem tesz jót. Szóval örülök ám én, hogy ilyen kurva fontos vagyok, de lehetne ezt úgy megoldani, hogy nem csak akkor jutok a népek eszébe, amikor csináltatni akarnak velem valamit?

Ó, igen. Nem tudom, miért, de fortyog bennem valami tökéletesen céltalan indulat.

Pedig a hétvége tényleg jól sikerült: volt Chtulhu-féle szüttyögés - agyonvágtuk a horror-hangulatot szívlapáttal, de idővel mégis feltámadt -, volt ivászat és volt megfelelő mennyiségű alvás is. Ennek ellenére most tényleg torkon tudnám kapni a világot lapátfoggal, és addig marcangolni, amíg levet nem ereszt. Lehetséges, hogy a hazaút egy részét egészségügyi és idegnyugtatási céllal gyalog fogom megtenni. (Kérem, ne idegeljék a büromajmot, mert homicid.)

Idővel a fordítással is haladni fogok, tényleg, ígérem, de még szerveznem kell. (Végül is csak két létfontosságú dolog hiányzik hozzá, és ebből csak az egyik az én saram.) Ha valami vis és maior közbe nem jön, a hét végére akár meg is indulhat a fordítás véleményezése.

Ez a hét sem úgy indul, ahogyan azt én szeretném. Nyaájj. De fogok én még focizni az urnájával, úgy ám.

Ja, hétfőig nem leszek netközelben. Várhatóan. Utána talán már csak, de ezt teljes bizonyossággal állíthatom.

Hivatali párbeszédek #20

Misztörendőzán: - Mit mondjak a főnöknek, hány perc, amíg végzel?
Srakker: - Peeerc? Hülye vagy? (Amúgy öt.)

Próbálgatják a tűzvédelmi rendszert - magas hangú, monoton sípolás - erre Misztörendőzán kiszól a folyosóra:
- Készen van a McNuggets, ki kéne emelni, mert odaég.

Szabadság után a Hivatal valahogy jobban érvényesül.

- Nem, nem fáj, csak ha nevetek. Amúgy is ócska volt - mondta az ügynök, és leszakadt karját költőien unott mozdulattal a sarokba dobta, a többi mellé. - Holnapra visszanő, és még a kötőszöveti hegek is ugyanott lesznek rajta.

Noszóval, túlvagyok egy rémesen buta, ostoba, elcseszett, fölösleges és nulla hatékonyságú vizsgán, amelynek egyetlen hozadéka az az általános érvényű megállapítás-kezdemény, mely szerint az államigazgatás hatásfoka, bármihez fogjon is, nem haladhatja meg a 10%-ot. Semmilyen körülmények között. A történeti hűség kedvéért hozzáteszem, hogy akkor is ezt írtam volna, ha történetesen átmegyek azon a telibevert írsábeli vizsgán, legfeljebb a fogalmazás lett volna leheletnyit megengedőbb. A kérdés ezúttal is költői: mi értelme van egy olyan rendszernek, amit valamennyi résztvevője át akar játszani, és mégsincs köze az adózáshoz?

Szóval, annak ellenére, hogy tudtam, hogy feleslegesen stresszelem magam, a szervezetemnek ez nem jelentett akadályt, így a nap végére bőszen kóvályogtam. Most meg ezt nyögöm. Baáhh.

Az az időszak, amíg nem postoltam, tanulással telt. Részben. Egy-két téma igazán szórakoztató volt, például az új közmenedzsmentre vonatkozó rész, amelynek olvastán George Lucas a sarokba dobta volna az egész Star Wars-életművet, és sírva követelte volna, hogy adják neki elő azt az álmodozót, aki ezeket az elméleteket kinyögte magából. (Az egyetlen realista rész az volt, amelyben felsorolták, hogy ez az egész miért nem fog működni.) Esténként felébresztettem magamban a régóta szunnyadó, elnyomott vérpistit, és előszedtem a Sacredet. Korábban írtam már róla - helyes kis Diablo-klón a szentem, bőszen lehet benne tápolni és gyakni (nem, ezúttal nem a szexuális aktusra vonatkozik, ez a vájolensz része a 18. év fölötti korhatárnak. (Nem, nem hegedűk.)), és hatékonyan öli el a gondolatokat. Ez időnként kimondott áldás, nem véletlen, hogy ekkora rá az igény. Viszont addiktív, ezért nem árt vele csínján bánni.

Amúgy erőteljesen támad a semmi. Frontline-ügyben van pozitív irányú elmozdulás, de egyelőre nem iszom le a medve bőrét kannásborral. Érdekes lesz ez.