"Powell profi volt. Ezt nem győzzük hangsúlyozni.
Temetői csendben közeledett a fogságba esett bajtársát rejtő épülethez. Az útjába kerülő németekkel is halkan végzett. Lábujjhegyen schmeisserezte halomra őket, és gondosan vigyázva, hogy lélegzetvételével se csapjon zajt, védőgránátokat hajigált közéjük. Nem is vették észre, csak amikor már túl késő volt. Csendes gyilkológép volt.
A többnyelvű „Itt őrizzük Grillót!” fényreklám békésen megfért az „Igyon Radebergert!” neonja mellett. Powell tudta, hogy vigyáznia kell a fogoly testi épségére, ezért belépéskor megelégedett négy gránáttal. „Végül is, az előbb még nem volt friendly fire, és inkább ő, mint én. Ugye.” Odabent három németet talált. Szétmállott arcukból véres nyál csorgott a kártyalapokra.
- Micsoda iszonyú sors! – mormolta Powell, aki nem volt érzéketlen az emberi szenvedés iránt. Hogy a tiszteknek már a bakákkal kell kártyázniuk... valamelyik fritz mindenesetre elég bátor lehetett, ha már ötven márkát tett fel egy rongyos hármas párra."

Vagy két év elteltével visszakaptam egy novellát - vagy mit -, amit egy közelebbről meg nem nevezett írótárssal együtt, lerészegedéssel egybekötve sikerült elkövetnünk. A téma a Medal of Honor: Allied Assault volt. Förtelmesen hülyék voltunk anno, és rémlik a jelenet, hogy a múzsát rémesen tarkón vágtuk ólmosbottal és elrejtettük a sörösdobozok mögé. Nosztalgiázom.

Megkaptam a Roham II-t, egyébként. Egy-két helyesírási hiba naná, hogy benne maradt, bár a képregény-szekció szerencsésen typo negative, ahogy elnéztem. Ettől függetlenül az egész szerintem tisztes munka. Főként a képregényről és azon belül is a rajzokról beszélek, mint külső, bár elfogult szemlélő. A menedzsment miatt viszont aggódom. Az egy dolog, hogy úgy tűnik, nem ismerik, milyen ez a kis belterjes-mocsaras piac, és hogy a látszatra kínosan ügyelni kell. Még sokkal inkább, mintha irdatlan pénzek lennének benne. Így bizonyos dolgokat nem teszünk meg. Az meg egy másik dolog, hogy erre rá se basznak. A koncepció egyelőre úgy tűnik, túl bonyolult. Kíváncsi vagyok, mire futunk ki ezzel.

Most ásítozom, és kézikönyvet írok. Még annyira sem irodalom, de ezért fizetnek. Ha odáig fajulok, hogy lesz, aki ezt kutatja majd az életrajzom összeállítása közben, kibaszottul fog gyűlölni. Én pedig rámeresztem majd lelki szemeimet, és nagyon fogok röhögni.

Ez ma még nem az én napom. Idővel gondoskodunk erről is.

Boo-yahh.

No, amikor az ember gyerekének, miután fél órán keresztül pakolgatott ide-oda bizonyos szavakat, hogy kijöjjön egy oldalpár, oly módon, hogy azt koffeinnel és nikotinnal bebikázott agya elfogadhatónak találja, azt mondja a szerzőtársa, hogy amit csinált, az jó... nos, az jó. Az fel tud dobni egy napot, még ha esik az eső, és fent nevezett ember gyereke szokása szerint elkésik mindenhonnan, akkor is.

Már csak az kell, hogy a rajzoló ne küldjön el minket anyánkba, meg hogy az eredmény az olvasóknak is tetsszen - különben a fene megette az egészet -, de egyelőre elégedett vagyok.

Ebben a sör is segít, de a sört egyebek közt ezért szeretjük.

Holnap meló.

iWIW, mwouhuhaha

Jaj, de jó, ha a hír igaz: Magyarország netképes részének jelentős hányada ingyen, mosolyogva és bérmentve adta ki a preferenciáit egy gátlástalan multigyökérnek, hogy az személyre szabottan célozhassa a spamarketingjét. (Esetleg mások célozzanak ugyanazzal a marketingpuskával, csak más célból.) De egy T-szintű cég csak nem élne vissza, hogy rendelkezik egy ilyen adatbázissal? Ugye nem?

Na, nem mintha nem lehetne másként megoldani, hogy valakire jól célozzanak a marketingpuskával. De miért könnyítsem meg olyan emberek dolgát, akik ezek után idegesíteni akarnak?

Let those engines start!

Azt hiszem, hamarosan meg kell kezdenünk egy bizonyos probléma kezelését.

7 a 12-ből, bázmeg. 7 a 12-ből. Azt hiszem, büszke vagyok, volt közte pár igazán suttyó oldal is. Más kérdés, hogy a határidőt már vagy háromszor átléptük, de ezt majd jól nem írom bele az önéletrajzomba.

Most megyek vissza a kriptámba. (Kriptonik: élőhalott szuperhősök által favorizált, bódító hatású ital. Igen, ilyenek jutnak az eszembe. Hát nem szörnyű?)

Comic relief

"Going for broke, rock till you choke
It don't matter if you drink or smoke
Speak through the beat, get up on your feet
Sweating like a hound dog, white as a sheet"

Motörhead - Born to raise hell

Nem hiszem el, mennyit bénázok össze.

Még egy kávét! Még egy cigit! Még egy sort!

Méghogy a sorsnak nincs humorérzéke. Playlist:

26. Clawfinger - I close my eyes 3:09
27. Guano Apes - Open your eyes 3:08

Most épp egy olyan kombatot írok, ahol a démonokkal feltörlik a padlót. Jé. De most, asszem, mégis inkább beleállok Álomföldébe, fejjel előre.

...a szomszéd tehene is!

A picsába, nekem meg buszt kell emelgetnem, ha tisztességes tömegközlekedést akarok? Vagy demonstratíve piros hetesre szállnom? (Azt amúgy szoktunk, amikor a Chtulhu-szeánszra tartunk, amikor hangosan röhögve kifejtjük azon nézetünket, amely szerint a piros hetes az egy speciális aura-, lélekenergia-, meg egyéb misztikus baszokat taglózó szerkezet, amely egy ötperces kúra alatt simán gajra vágja még a legelitebben képzett vulgároptimista életkedvét is. Sikerünket a gyanakvóan félrenézők számán tudjuk lemérni.)

Komolyan, először azt nézném meg, hogy egy elkészült északi Duna-híd, meg egy teljes értékű M0-s után hányan lesznek a városban autóval, és annak ismeretében dolgoznám ki az ördögi tervet a közlekedés modernizálására. Ja, meg valami életképes megoldást is szeretnék az elővárosi vasútvonalak létrehozására. (Mert hát, emlékszem még boldogult rákospalotai koromra, amikor gőzrészegen hazafelé igyekezve tíz perc alatt otthon voltam vonattal a Nyugatiból, vagy alternatív megoldásként mehettem haza egy órán keresztül is, BKV-val meg gyalog. És emlékszem, élveztem az előbbit nagyon.)

De persze ez a buszon ülve ennyire cizelláltan nem jutott eszembe. Az igen, hogy ha én most hozzákúrhatnám valakihez ezt a buszt, büdösbácsistul, azt imádnám, de sajnos a kibervázra még nem futja a költségvetésből. Mondjuk, akkor még nem olvastam a CritMass honlapját, ahol halál szimpatikusan nyilatkoznak a népek.

Remélem, hogy kisszámú rajongónk eltökéltebb a Roham II. beszerzését illetően, mint én. Végül is, van vagy húsz percnyire a helyszín, nagy távolság ez, majdhogynem csillagközi (napközi). De egész délelőtt képtelen voltam rávenni magam, hogy odamenjek. Szerintem a sorozatos sörözések vették el az életkedvem. A hét folyamán minimum egy rekesznyi sörnek a végére jártam. És ennyire azért még nem vagyok rendben.

Talán holnap kimegyek, bár fogadni azért nem fogadnék rá. Ma ugyanis játszani megyek, vérszipolyozni fogunk.

BTW

A jó hír az, hogy tegnap óvatosan lehimbáltam a torkomon négy korsó sört, és rendellenes működés jeleit nem tapasztaltam. Asszem, a terheléses teszt után kijelenthetjük: ismét emberi módon funkcionálok.

Disorder

Takarítok, baszki. Ezzel annyi port vertem fel, hogy egy hétig szürkét fogok köpni. Becslésem szerint az egész lakás kitakarítása tíz fázisból fog állni. Most vagyok túl az elsőn, de nem élvezem. Most jön az, hogy kiteregetek, a padlón hentergő egyéb szennyeseket beküldöm egy körre, a felszabaduló helyről összeszedegetem a pormacskákat. Mert porszívóm az még nincs, azóta sem. Aztán felmo... ja, hogy eltört a felmosófa. Akkor azt a projektet még félreteszem. Viszonylag épelméjű állapotba hozom a polcaimat. (Láttam valahol egy portörlésre alkalmas rongyot.) Aztán, ha ez megvan, asszem, lepihenek.

Lesz még egy kör a fürdőszobában (három fázis), meg egy a konyhában (négy), és utána fél évig megint semmi, ahogy magamat ismerem.

Ezzel eljuttatom a kecót arra a szintre, amit más emberek két hét nem takarítás után szoktak tapasztalni.

Ghost in the Shell:

- Szellem a bordázatban? A hajóknak van lelkük, de ez túlzás.
- Szellem a burokban? A Kör újrafeldolgozása, ezúttal bebábozódott rovarokkal.
- Szellem a csigaházban? National Geographic és a tudomány határterületei.
- Szellem a gránátban? Gyilkos szellem.
- Szellem a héjban? Szotyi - A titokzatosan kiürült szotyolahéj esete a nyomozókkal.
- Szellem a héjazatban? Titokzatos jelenség a titokzatos jelenségben.
- Szellem a héjszerkezetben? Atomi szintű rettegés.
- Szellem a kagylóban? Fantomhívás. Ja, mégse.
- Szellem a karosszérialemezekben? Hullák tökéről szopogatjuk a verítéket az ötcsillagos NSCAP értékelésért.
- Szellem a kéregban? Ezt viselik a kéregetők.
- Szellem a köpenyben? Köpenylobogós.
- Szellem a külsőségben? Ez meg olyan kriptokeresztény.
- Szellem a látszatban? Egzisztencializmus felsőfokon.
- Szellem a (tüzérségi) lövedékben? Ebben van potenciál, de mégsem.
- Szellem a páncélban? Igen! Ez az! Ez az!
- Szellem a teknőben? Ezt valami csehszlovák realista drámához még eltesszük.
- Szellem a testben? Vallási percekhez.
- Szellem a vázban? Na, hagyjuk ezt.
- Szellem a versenycsónakban? A sebesség mámorában. Christine után szabadon. A darálós F-1 versenycsónak üldözőbe veszi a vízibicikli-kölcsönzőssé avanzsált Thierry Nabasmueget, aki egy vadkacsával való rettenetes találkozás után visszavonult. Vajon Thierry képes lesz-e leküzdeni a vadkacsákkal szembeni eszelős rettegését, ahogy barátai, ismerősei sorra esnek áldozatul a pusztító, dicsőségre éhes versenycsónaknak?

"... A kultikus japán anime, a kétrészes Szellem a páncélban..."

Index, you never cease to amuse me.

Lázad az epém. A formaidőzítés tökéletes: ha így megy tovább, holnap egy falat sem fog lemenni a torkomon, és így megúszom a koleszterinkúrát, de legalábbis kitolom időben.

Srakker: - Anyám, anyám, miért kellett nekem a te beleidet örökölnöm?
Srakker anyja: - Fiam, örökölhettél volna nyúlszájat is, most mit izélsz.
Srakker: - De te mondtad mindig, hogy csak a belső értékek számítanak. Országomat egy emésztésért.

Bár fene tudja, mi lesz ezzel a húsvéti hízótanfolyammal, mert azért este nagy undorodva feltoltam a fejembe két tepertős pogácsát, és még mindig élek.

Agresszív kismalac

Apátok kasza rovatunk:

"megalkuvás nélküli sushi harmónia" - hirdetés a Netpincéren

- Anyád. Az csak egy dolog, hogy a füstölt csülök közelebb áll a kezdődőfélben lévő szív- és érrendszeri megbetegedéseim felvonulási területéhez, de ahhoz, hogy Japánt úgy fogjuk fel, mint valami misztikus harmónia egyik fő exportőrét, alaposan figyelmen kívül kell hagyni például az öngyilkossági statisztikákat. De ezt is hanyagolva, pofábamászósan hirdetni a profitorientált igét, hát agyammal dobom be a kirakatot. Egy istenverte házhozszállító cég vagy, bazmeg, nem a valami vidéki szentély papja! Ki-ki abban találja meg a harmóniát, amiben akarja, feltéve, hogy másnak ezzel nem árt vele. Én ma a F.E.A.R. újrajátszásában találtam meg. Kigyorsít, kiugrik, megfejez, aknát dob, vissza. Aztán megint. Be-, meg-, ki- és lefejezés.

"A női megérzést csupán azért nem irigylik a férfiak, mert el sem tudják képzelni milyen nagy kincs." - valami blog, a Hülyeség Három Foka jegyében.

-Engem egy hasonlóképp degradáló kifejezésért már dildóhoz kötve égetnek el. Egyenlőség. Nem fáradok azzal, hogy a mondatból szivárgó faszságot ízekre szedjem.

"...hihetjük azt is, hogy itthon csak úgy tombol a képregényláz, profibbnál profibb magyar albumok piacán járunk, így joggal hördülhetünk föl, mint becsapott olvasók, hogy egy grafikusokból álló dilettáns banda, meglovagolva a könnyebb utat (ezen külön remekül szórakoztam) mindenféle „ártisztikus" szemetet próbál meg ránk sózni!" - védekezés a képregény.neten.

-Kialakult egy olyan réteg a hazai képregény-életben, amelynek tagjai úgy gondolják, hogy azért, mert most kezdenek, megengedhetik maguknak, hogy a képregényekből csak a legnyilvánvalóbb oldalt, nevezetesen a grafikai megvalósítást erőltessék, atrófiás, gyakorlatilag nemlétező sztorival, gyenge párbeszédekkel vegyesen. Innentől persze lehet sokfelé csavargatni a dolgot, a lényeg ettől függetlenül ugyanaz - olyasmi jött ki, ami nem tetszik az olvasók nagyon nagy részének, ezen pedig bárkinek megsértődni az arrogancia jele, még akkor is, ha savasvödörrel adják jelét nemtetszésüknek. Szerencsére bizonyos emberekben nem kellett csalódnom, mert ők értelmes ember módjára reagáltak. Más embereket meg úgy ismerhettem meg, mint értelmeseket.

"Tudja-e az olvasó, hogy Jeruzsálem neve is magyar, nem rég még így is írták: Hierosólyom." - belterj.hu fórum

-No comment. (Hyerosolima, muhaha.)

"Suicide bombing would be a high calling?" prosecutor Robert Spencer asked him. "You would do it again tomorrow?"
"Today" Moussaoui responded unhesitatingly." - BBC hírek

-Ja, persze, könnyen ígérsz, mert erre alsó hangon húsz évig semmi esélyed, te pöcs.
Még gondolkodom, mi lenne a legmegfelelőbb ennek a mocskos kis provokátornak. Szerintem, ha egy lúdtalpas néger rendőr izomból lenyomna neki egy tarkótaslit, hogy kintig csattanjon a hangja, aztán a kamerák előtt a nyakánál fogva ledobná a bíróság lépcsőjéről, azt élvezném. Aztán dúlva-fúlva visszamenne a fánkjához, és közölné, hogy fontosabb dolga is van. (Utána kaphat a fickó egy fejlövést egy távcsövesből, de ehhez nem feltétlenül ragaszkodom ám. Még megpróbálnának a megalázó maflás után is mártírt faragni belőle, és sérvet kapnának a népek.)

Asszem, ennyi.

Update: hubazmeg, új versenyző!

"A borfogyasztók általában a műveltebb, magasabb jövedelműek köréből verbuválódnak, akiknek egészen más az életmódja, mások az étkezési szokásaik." - Index.hu báltudomány rovat

-Elnyomók. Diszkriminatívok. Pofán is nyomlak titeket korsóval. A borospohár erre úgyis alkalmatlan. Gyökér banda. (anonim sörfogyasztó)

Wild, wild world

Már negyedik napja jön közbe valami, ami miatt nem tudok megírni egy levelet, amit pedig meg kéne, különben az összes többinek, amit viszont megírtam, kurvára nem lesz semmi értelme.

Visszatérés egy régi koncepcióhoz. Akkori munkánkat dicséri, hogy alig 10-20%-át fogom kivágni a francba. Amíg a többiek meg nem szólalnak, jajmamám.

"MIT PISLOG? TALÁN SRAKKER MENT A SZEMÉBE?!"

Filmnek tán küssé durva lenne

Honnan tudta meg Magyarország egyik nagy parlamenti pártja a telefonszámomat? Aki kiadta nekik, annak ezúton is kívánom mindazt a szépet és jót, ami megfordult a fejemben, midőn meghallottam a Hangot. Volt benne szex, tabudöntögetés, vérfertőző viszony, leheletnyi nekrofília, minősített gyilkosság, aprómajmok, változatos nemi betegségek, és egy mokkáskanálnyi szilvalekvár. (Jön a tavasz, habzik a véremben a vitriol.)

Az adatvédelmi ombudsman meg végre munkába mehetne már.

Ideiglenesen lehalt a belterj.hu webchat. Függő vagyok: két óra múlva már hiányzott picit.

God made me evil

Szerintem az már az elmebetegség biztos jele, ha valaki disztichonban akar verselni, úgy, hogy a strófa tartalmazza a "mézszínű pilsner" és a "jövedéki adó" kifejezéseket. (A mézízű jobban kijött volna, de a pilsner esetén az ugye költői túlzás.) És hogy több sorig el is jut benne. Ugh.

Már a gondolattól behúzza a gyomromban a magassági kormányt a csemege uborka, amit uzsonnához ettem, és mindenféle látványos akrobatamutatványokat prezentál az értő közönségnek.

Nem én voltam az. Egy... egy volt barátom, akit töröltem a névjegyzékből, miután e perverzióját a tudomásomra hozta. Igen. Nekem semmi közöm hozzá. A világon semmi.

Már megint nem tudom, mit csinálok, de az biztos, hogy köze van egy táblázathoz. Ha végre bejön hozzá az összes adat - hát, nem vizelnek vért az erőfeszítéstől az érintettek -, akkor megint állhatok neki, és egyesével bogarászhatom át, soronként.

Az ebéd rántott sajt volt, fűszeres krumplival. Hibalista: a krumpli nem volt fűszeres, viszont kicsit mantyogós volt a kondenzvíztől, a sajt meg úgy nyiszorgott a fogam alatt, mintha benne felejtették volna a műanyag csomagolást. Mindösszességében nem volt egy lukulluszi lakoma.

* * *

Az elmúlt hetek eseménye, hogy a magyar sci-fi és fantasy mocsár dedikált zombijai közül néhányan különféle helyeken ismét elővergődtek a kriptóriumból. Ez azért nagyon vicces, mert bizonyos események köré egész kis legendákat kerekítettek - hiába no, a múlt értelmezésénél jól jöhet az a bizonyos meszesedő falú írói véna. Baj csak akkor lehet, ha a különböző elméletek egymással, önmagukkal, vagy ne adj' isten, tényekkel ütköznek, mert akkor már megint hisztizni kell. Egyes résztvevők meg felháborodva emlegetik, hogy a történetet egyesek úgy kezelik, mint egy szappanoperát. De hát ha egyszer az, akkor minek kezeljük, kérem? Túlhúzott reklámszünetnek?

* * *

Időközben a Duna is folytatta a nemrégiben megkezdett fenyegető megmozdulásait. Szörnyű világ lenne, ha rám lennének szorulva az önkéntesek - de az mégiscsak egy vicc, hogy a szélessávú internet korában nem tudom kideríteni, hogy hol lehetne jelentkezni, ha minden kötél szakad.

...és még a fülem is viszket. Micsoda tragédia.

"When you can't walk, you crawl, and when you can't do that, you find someone to carry you." - Firefly

Egyelőre még tudok én járni. És csak minden második héten akarom járomcsonttal felszántani az altalajt. Gond csak akkor lesz, ha egyszer pofára esek, mert akkorra már tényleg el fogok üldözni magam mellől, aki felsegíthetne.

Nem mindig vagyok elégedett magammal.

Hubazmeg. Alig élek. Kezd hiányozni a reggelim. Hm. Pedig reggeliztem. Elvileg tápanyag is volt benne. Mégis reszket a lábam, meg üres a belem.

Fene se érti.

Viszont tegnap jó volt a Chtulhu nagyon. A népek teljesítették az első fázist, és már betekintést is nyerhettek abba, mi lesz itt a későbbiekben. A karakterek rosszabbul viselik, mint ahogy a statisztikáik mutatják, és ez tetszik nekem. (A mérnök speciel majdnem teljesen be van kattanva, mert ha megfeszül, sem érti, hogyan lehetséges az, amit márpedig lát. A geológus viszonylag jól tűri, bár azért túlórázik benne az angol hidegvérért felelős mirigy.

Lack of coffee will claim my life

Elfogyott a kávé. Asszem, be kell vezetni a szükségállapotot. Minden egységet a harcálláspontokra: ez kemény menet lesz.

To hell with y'all

Na, ha már ennyire közelednek a rettegett választások, akkor én is asztalra dobom a magam 4,3848 forintját (az MNB hivatalos devizaárfolyamai alapján, ettől az értéktől a kereskedelmi bankok által meghatározott váltási arányok természetesen eltérhetnek). Úgy érzem, elég választási hisztiben vettem már részt ahhoz, hogy most már ne nagyon változtassam meg az álláspontomat. Bár rosszabb még mindig jöhet.

Na szóval, kurvára senkinek semmi köze ahhoz, hogy melyik banda neve mellé teszem az ikszet (vagy keresztet, bár személy szerint inkább ikszelni szoktam) az első fordulóban. Még a szüleimnek sem, sőt, nekik pláne nem. És, miközben az Alkotmányra hivatkozva elhajtottam jó anyámat, elgondolkodtam azon, hogy miért is érdekli ez őket egyáltalán. Összekanalaztam magamnak erről egy elméletet, de nem tetszik. Ki is töröltem. Kegyetlen féregnek érzem magam, holott csak gondolkodtam.

Tovább. Először is, mindenhol megemlítik, hogy a választási kampány közpénzből zajlik. Ízlelgessük ezt a dolgot. Nyilván feltételei vannak a kampánykerethez jutásnak, különben már nekem is lenne pártom, sőt kettő. És a feleségemnek is. Az, hogy mintegy mellékesen a már bent lévő és a még bent nem lévő pártok között húz egy ojjektivitásból épített aknamezőt ez a feltétel, vagyis a hatalomba már bejutottak ottlétét konzerválja, egyáltalán nem meglepő. De. Egy ekkora kampány, amit két nagypárt űz, valami kibaszott sokba kerül. Gondolom, pár méternyi autópálya azért kijött volna belőle. Vagy pár platónyi homokzsák a gátakhoz, vagy akár pár tíz köbméter föld is megmozdult volna gátépítési céllal. Esetleg valamelyik kórháznak lehetett volna venni ezt-azt. Pár négyzetméter csempét, vödör festéket. Fiatalabb készülékeket, mint én.
Gondolom.

Erre ünneplünk, arra gyűlünk, plakátolunk, citylight meg gigant kivitelben, szórólapozunk, SMS-t küldözgetünk, reklámspotot vásárlunk főműsoridőben, darabját több millióért, országszerte, mindenütt. Ez a nyomatás sokba fáj. Nekem. Hiányzik az a pénz, amit elbasznak. Nekem.

Mert megvetem őket. Mert nem akarom az arcukat látni. A hazug kis mosolyokat, az "adjunk most cukorkát a választónak, na de mégse adjunk, ígérni még mindig olcsóbb" megmozdulásaikat, az elszámoltathatatlanságukat, a visszahívhatatlanságukat, azt, hogy még az a kevés bekerülő tisztesség is belefullad a napi mocsokba. Hogy emberek hitével játszanak, és még azt sem lehet kideríteni utólag, hogy egyáltalán teljesítettek-e valamit.

És megint jönnek a hitemért. "Nem adok cigit, nem adok aprót, nem térek meg." Csak ebben a Magyarországnak nevezett aluljáróban már nincs nagyon hova sétálni.

Lem down

Stanislaw Lem meghalt. Nekem nagyon sokat jelentettek az írásai. Kár érte. De ez már csak a szerves hordvázak szokása sajnos.

Vannak emberek, akiket még a "sírva hánytam a gondolattól" kifejezés is meglep. Komolyan mondom, micsoda nyárspolgárok vannak... benti népszerűségem váratlan, de a meglepetés részemről azért lehet, mert én napi huszonnégy órában vagyok összezárva önmagammal, ellentétben azokkal, akiknek csak napi maximum nyolc órában kell elviselniük.

Délelőtt végre életmentesítettük a hűtőt. Ha az eredmény eléri a szeméttelepet, szentségtelen reakció veszi kezdetét, és a Biohalál visszatér teremtőihez, akik majd egy cipőszagtalanító aeroszol, egy félig elhasznált Safeguard szappan és három zacskónyi Pur utántöltő segítségével próbálják majd elodázni elkerülhetetlen végzetüket. Heroizmus lesz itt, szakmányban. De legfeljebb évek múlva. A Biohalál nem kúszik túl gyorsan.

("Miért van az az érzésem, hogy ez itt egy tragédia, aminek mi még csak a prológusánál tartunk?")

Amúgy egy nagyobb projekt szinopszisát írom épp. Már régóta tervezzük, és nemrégiben sikerült végre lezsírozni a tervezett történéseket. "A körvonalak már megvannak, innentől már csak árnyékolni kell", ahogy Zuzu mondta annak idején drapéria-rajzolás közben. Éppen Lemtől lopok. Kicsit. Illetve mit is beszélek, hagyom, hogy hasson rám a vén gengszter.

Összeszedetlen post.

"Hé, te új vagy itt, nem? Millió éve nem láttam idelent senkit."
"Ja. Az úgynevezett tulajdonosom kapott hitelkeretet a bankjától."
"Ú. Az szarul hangzik."
"Nekem mondod? Hónapok óta nem láttam az eget. Látod? Meg is penészedtem. Tudod, mi a legrosszabb az egészben? Ez így fog maradni. Az ég a földdel összebaszódik, és én itt leszek. Radioaktív pernye hullik az égből, itt leszek. Baj éri a hetedik pecsétet, én itt leszek. Vörös óriássá válik a Nap, de én itt leszek. Ti mind visszamentek, ahonnan jöttetek, a napfényre, vagy a pokolba, egyre megy, és én itt leszek."
"Bazmeg, de lelombozó vagy. Hogy hívnak?"
"Egyenleg. Folyószámla Egyenleg."

Hivatali vedelés lesz.

Pénzem az nincs. Részint kölcsönadtam, részint elbasztam. A ruhapénzre várok, hogy csak kicsit nézzen ki egyenetlenül az egyenlegem. Illetve így is egyenesen néz ki, csak kurvára lent van, mélyen, alant, pokolmélyben, meg minden. Néha megijeszti a világot rágó névtelen férgeket.

In other news.

Massassin: a 100 gyilkosságot túllépett bérgyilkosok megnevezése.

Muhuhahahaaa.

Ma olyan "Milyen nap is van ma? Kedd? Csütörtök? Mivan?" életérzés uralkodott rajtam. Egy fordítással küszködtem, de korábban meg annyira untam magam, hogy ennek is tudtam örülni. A szöveg történetesen bikkfa, és kibaszott redundáns - nem is tudom, melyik miatt utálom szegényt jobban.

Egyelőre ennyi van.

bash.org, hátha valaki nem járt még ott az olvasóim között. Fordítás, mert romantikus hangulatban vagyok.

IronChef Foicite: Hát, több oka is van annak
IronChef Foicite: úgy értem, a rózsa csak pár hétig húzza
IronChef Foicite: és azt is csak akkor, ha vízbe teszed
IronChef Foicite: a rózsák tényleg csak a szépségükért léteznek
IronChef Foicite: szóval ez olyan, mintha azt mondanád,
IronChef Foicite: "az irántad érzett szerelmem csak átmeneti, és kizárólag a külsőd miatt van létjogosultsága."
IronChef Foicite: De egy krumpli!
IronChef Foicite: A krumplik kibaszottul örökké élnek, ember,
IronChef Foicite: nem csak hogy nem rohadnak el, hanem még kis baszokat is növesztenek, ha a zsákban felejted őket
IronChef Foicite: ez a tulajdonsága alapból jó szimbólummá teszi
IronChef Foicite: de ez még nem minden!
IronChef Foicite: egy krumplival annyi mindent tehetsz! akár elemet is csinálhatsz belőle
IronChef Foicite: és ez olyan, mintha azt mondanád "annyiféleképpen kifejezhetem az irántad érzett szerelmemet"
IronChef Foicite: és az lehet, hogy egy krumpli csak majdnem szép, de még mindig ordas királyság
IronChef Foicite: szóval ez olyan, mint ha azt mondanád "nem számít, hogy nézel ki, én szeretlek."

Word, man. Word. Más kérdés, hogy előbb szeretném, ha önként jelentkező élő alanyok tesztelnék az érvelés hatékonyságát.

Azért az önbecsülésemen sokat segít, amikor olyasmit találok ki, ami működik. Amikor végre a helyükre kattannak az elemek, amikor a sztorinak eleje, közepe és vége is van. (Legboldogabb persze akkor leszek, ha kiderül, hogy nem loptam el az ötletet senkitől. Vagy legalábbis nem közvetlenül.)

"Matiz András: a Chevrolet által szponzorált überklón kormányszóvivő."

Srakker, in: Belterj.hu chat.

Egyes cyberpunk írók nyomdokába lépve elképzeltem (Shadowrunban láttam ilyet, meg tán Gáspár Andrásnál), milyen lenne, ha a megfelelőnek minősített genetikai mintával rendelkező egyedeket bizonyos vállalatok a nevükre vennének, és szponzor szerződés keretében gondoskodnak a neveltetésükről, ideértve a vállalati alapiratokban foglalt értékrenddel történő, gondos és alapos agyi átmosást is.

És a végső eredményüknek megfelelően lehetne nekik új vezetéknevet választani: Zafira Alajos, Mustang Edömér, vagy Shelby-Cobra Béla. Mondjuk az Esnegyven Éva név elég szarul nézne ki, de idővel, gondolom, megszokná mindenki.

Mire rá nem érek...

Olvasom olykor, hogy a mentősök idegesen reagálnak, ha blankra riasztják őket, és veszélyesebb, mentőigényesebb esetektől vonjuk el a kapacitást mink, akik esetleg betelefonálunk.

Erre a rendőrség mondá:

18. Mit tegyen, ha magatehetetlen embert talál az utcán, lépcsőházban?

Ebben az esetben - ha ez nem nyilvánvaló - ne arra gondoljunk először, hogy biztosan részeg (egyébként ő is segítségre szorul).
Értesítsük a mentőket (telefon: 104)! Ha a közelben rendőrrel találkozunk, neki is szóljunk.

Értem. Nyilvánvaló, hogy a vígan ambuláns szerves egységekhez nem indokolt mentőt hívni, nade. (Bár mondjuk egy balesetet követően egyértelműen be kell terelni az egységet a legközelebbi vagy az illetékes kórházba, kivizsgálásra. Embóliát, trombózist, valaki? Mondjuk a kérdés nem ilyen helyzetre vonatkozott, de mindegy.) Szerintem az orvosilag nem túlképzett járókelőtől jelen helyzetben már az is eredmény, ha nem lép odébb, hanem mentőt hív és megvárja, amíg az kiérkezik. Az, hogy az igények ellátására akad-e elég jármű és személyzet, az nem elsősorban a járókelő felelőssége, hanem finanszírozási kérdés.

Turbózza fel önnön magában a szociális érzékenységet Ön! (A Srakkereskedelmi Blog társadalmi célú hirdetését láthatták.)

Parts

Ahogy megígértem.

1.

Jack nem volt annyira szétcsúszva, még bánatában sem, hogy hátrahagyja a sört, amit vettünk. "We leave no beer behind!", hangzott a kommentárom.

2.

Hangulatjavítási és hiánypótló céllal megnéztük a Serenityt.

Párbeszéd:

Srakker: - Ahogy emlékszem, Mr. Reynolds...
Jack: - Cap'n Reynolds, ha kérhetném.
Srakker: - A hajója nincs itt. Mr. Reynolds. Szóval...

Amúgy meg ki-ki nézze meg maga, ahogy tudja, ha már itthon nem adták. (Szemetek.)

Da szvidanyja.

Latiatuc feleym

A kurva életbe. Nem elég, hogy a Word szerint a "pöcsköszörű" kifejezés nem trágár, de emellett még elmennék szó nélkül. Az IRL teszten úgyis elbukna a dolog. Azon viszont már felröhögtem, hogy az "ürdüng ildetüitűl, pukul kinzatújátúl" kifejezést aláhúzta pirossal.

Műveletlen, bitikus tahó.

(Amúgy király, hogy a Wikipediáról le lehet szedni egy jó minőségű képet.)

Hypocrisy

A másét, azt lehet. A tiedet? Az már érzéketlenség. Kettős mérce, gyönyörűm. Tolnám fel mindkettőt a húgycsövedbe, de tekergetném is közben, mert másként tán még élveznéd.

Az, hogy a szciket hobbiból rühellem, a dolgon nem változtat semmit. Ha római katolikus, protestáns, muszlim, horribile dictu spagettiszörny-hívő lennél, akkor is azt kívánnám, bár szakadt volna a fejed az anyádba. Nem azért, mert most kitört rajtad az érzékenység, te beszélő léggyökér, hanem azért, mert eddig nem, és ezzel nem mondasz mást, szavak nélkül, hogy a más vallása nem fontos, a tied meg igen. Ezzel magadból, és a - szerintem - vasvillával és xanaxszal összegründolt vallásodból csinálsz világraszóló hülyét. Mintha kéne ehhez segítség, no de L. Ron Hubbard biztosan büszke lesz majd rád.

(Ja, ha valaki azt mondja majd az egységes világnézet és az igazságkeresés jegyében, hogy a névleges hitem forrásának több köze van a gombapáleszhez, a napszúráshoz, a túlzott vadmézfogyasztáshoz és a hígítatlan überlőréhez, mint azt az ember vállalni merné, nos, az illető - bizonyos nézőpontból tekintve - nem tévedne nagyot. Annak a nézőpontjából persze, aki az események mögött az Úr tervét látja, tévedne. Hogy én ilyen vagyok-e? Ahhoz bizony... senkinek semmi köze.)

Asszem, ott baszom el a dolgokat amúgy, hogy sokáig maradok fenn, mert akkor tovább tart ez a nap, és annál később kezdődik a következő, ahová a problémáim egy részét száműztem. Aztán, agyhalottan, felkelek holnap, a tegnapi problémáimmal pedig annyira nincs kedvem foglalkozni, hogy azok megint csúsznak egy napot. Teljesen irracionális, és sokáig tartott felfedezni az összefüggést.

Kivéve az igazán elszántakat, mert azokat muszáj a helyén kezelni.

Na, takarodás aludni, hülyegyökér Srakkerállat, a REM-fázisban majd találkozunk. Fegyvert, pecsétnyomót hozzon.

Desztillált unalmat iszom másfél literes kiszerelésben, laboratóriumi tisztaságú nyűglődést harapok mellé. Ez kitart napi nyolc órát. Véresen brutális. Az egyetlen változás, hogy nyilatkoznom kell a vagyoni helyzetemről - köztisztiknél kétévente esedékes gyarapodásértékelő kurvaannya. (Más kérdés persze, hogy az ilyesmivel elkapható köztisztik nyilvánvalóan nem fogják bevallani azon vagyontárgyaikat, amelyek megszerzésére a bértábla alapján nem lett volna lehetőségük, így aztán ez az önbevallásra épített rendszer legfeljebb akkor hozhat némi hasznot, ha a be nem vallott vagyontárgyakat lebukás esetén mondjuk a szegényeknek adják. Ami persze nem fog megtörténni. Szerintem a köztiszti autópark nagyobb, mint képzeljük, bár most lehet, hogy csak én vagyok nagyobb paranoid suttyógép a kelleténél.) A mérleg az én esetemben nem olyan elkeserítő, mint lehetne, de nem is valami nagy szám. Összességében gyarapodásról számolhatunk be itten, a Szivatal aprócska, és minden jel szerint létrehozása után rögvest el is feledett főosztályán. Anyagilag is. Míg odakint, meg másutt, dúl a választásközeli balfaszkodás, annak minden, hivatalokra gyakorolt elmeháborító hatásával együtt, addig mi, de legalábbis én, hónapos retekké unom az agyam, lassan második hete.

Hétvégén kineveztem magam Élveteg Rozmárnak. (Az Élveteg Rozmár Kistérség. Brosúrát mellékelek majd magamhoz, komolyan, hogy számon tudjam tartani a tévképzeteimet.) Aki hajlandó másfél órán keresztül forró vízben áztatni magát, amíg ráncos nem lesz, mint egy félig főtt csecsemő, és boldogan prüszköl közben, az nem lehet se lajhár, se mormota. Marad a Rozmár. (Teszem hozzá, kizárólag magamnak osztottam jogosultságot a Néven Nevezésre. Mindenki másnak rossz leszen.)

Időjáráskontrollal. Az a nem egyszerű. A mai nap fél órát töltöttem kábé Szivatalon kívül. Ez volt az az összes fél óra, amikor nem kavarogtak identitászavaros hópehely-kezdemények az ablak előtt, légiókba verődve. Amikor én kinn voltam, nem esett semmi. Semmi. Szovjet-Oroszországban Misztika állítása szerint megtettek volna időjárás-felügyelő továrisnak, sebtében.

De mert itthon elfecsérlik a tehetséget, brühühü, maradtam az, ami.

Van haladás, csak lassú. Kurva lassú. Legalább a Transmettel bele tudtunk kicsit húzni, mert ez a csigatempó, amit eddig diktáltunk, nem válik a TFT dicsőségére.

...bah.

Magyar Chtulhu-parti mottója: "Őrüljön meg a szomszéd tehene is!"

Mentős. The Fleshmaker. Olvasd. Örülj. Borzongj. Anyázz.

Asszem, az undorító szószerkezetek gyártására valamikor tettem valami bónuszt, mert egyre jobban megy. Inkább nem írom le, mert még elpártol tőlem az a kevés olvasóm is, aki legalább a szóvicceimet kibírta.

Miért laknak ilyesmik a fejemben? Nem fizetnek lakbért.

Ááá, segítség, oktatni fognak. Látens lábszag lesz, meg elfojtott köhögések, meg szar hangosítás, a konferenciaközpont dolgozói erőltetten fognak ránk mosolyogni, mi meg vissza. Hiába, képződni kell, ha a szeretve tisztelt Bizottság a 2007-2013-as tervezési időszakra gyűrűtől giligüliig átnyalta a teljes támogatási struktúrát, de annyira, hogy még az alapok nevei sem maradtak ugyanazok, mint 2000 és 2006 között voltak.

2014-ben bemegyek, és szétcsapatok köztük szöges lánclapáttal, ha megint meg merik csinálni.

Épp, mint a csiga a gátfutáson. Mire belejönnék, vége is.

ballet_time: Az az idő, amikor a táncos rájön, hogy most kicsúszott alóla a lába, és akkorát fog esni, mint egy páncélszekrény. Általában komikus arckifejezésekkel jár együtt.

Valaki adjon nekem feladatot, vagy elpusztul a világ.

Interperszonális kapcsolataim magam formázom, és csak korlátozott formában engedélyezem, hogy más, meglévő interperszonális kapcsolatok ennek minőségét befolyásolják.

Szabadság?

Józanodom.

W33py.

Olyan nekem a Torment zenéje, mint egy simogatás. Ritka vendég, amíg itt van, és ellátom mindennnel, amim van. Idővel kimerül majd, nem bírja tovább, és elmegy valahová máshová. Eljön az idő, amikor hiába hallgatom meg újra, nem fog megmozdunlni bennem semmi. Addig hallgatni fogom.

(Részeg vagyok, mert itattak, és mint ilyen, érzelmesebb a kelleténél. Van más is, ami miatt érzelmes lehetnék, de nem leszek. Annál azért profibban tudok felejteni.)

Megszereztem, hála a Google-funak és a hajnali eltökéltségnek. A világ ma is hideg volt és sötét, akárcsak tegnap, amikor ajándékra vadászva alámerültem belé. Nagyapám születésnapja és apám névnapja volt az apropó. Nagyapám bort kapott - nem értek, hozzá, lehet, hogy átkúrtak, de a 2004-es Bock cuvée, amivel közösen végeztünk (egyebek közt) jó volt, és maradt még két másik, hogy emléke maradjon az ajándékozás tényének -, apám pedig könyveket. Kár, hogy nem volt időm korábban elolvasni őket, mint hogy odaadtam volna.

Írnék hangokról, amik pengenek, amik fújnak, amik hátteret képeznek, amik zörögnek, de nem tudok. Ma azért nem tudok, mert be vagyok állítva, holnap azért meg azért nem fogok tudni, mert nem akarom majd, hogy az emlékek meg az érzetek, amiket keltenek, rajtam kívül bárki tudomására jussanak.

Fall-from-Grace: You know, Nordrom, you are perhaps the cutest little rogue modron I have ever encountered.
Nordom: 'Cutest' is a subjective term. I prefer the designation "fearsome cubed warrior".
Fall-from-Grace: Of course! That's why you're so cute.

Na, látjátok? Elmúlt.

A koca el van...

13:19:49 [Szóló] Srakker> Azér' az imágó alakban telelő vaddisznó se' kutya.... Milyen lehet a lárvaállapota?...
13:20:35 [Srakker] Szóló> Az az intrakocális állapota...
13:21:51 [Srakker] (A lárvák közös tudata irgalmatlan nagy, koca alakú bundát növeszt. Később levedlik.)

Avagy hogyan tegyünk tönkre egy jobb sorsra érdemes tudományágat két mondattal.

Back to Belterj.hu

"Másodfokos. A fokos négyzetre emeléséből született, hatékony magyar közelharci fegyver."

Lesz ez még rosszabb is, érzem.

Let there be gorram light

Utólag, visszatekintve, és magamat ismerve, a sorsszerűség az egyetlen szó, ami nem trágár, és mégis eszembe jut. Nem vagyok kimondottan figyelmes alak. Egészen pontosan öt figyelmeztetést kaptam a sorstól, mielőtt utolért volna a végzet. Most ülök a töksötét szobában, bámulom a monitort, és azon tűnődöm, hogy ugyan miért nem vettem izzót, amíg még volt a csillárban működő darab.

Influenza, bulvárhalál

Na. Most influenzaügyben fogok... nem frankót mondani, csak rámutatni arra, hogy az egyoldalú, úgynevezett Möbius-érme a valóságban kurvára ritka. Visszaolvastam az archívumot, és rájöttem, hogy az index.hu-n nem csak az értékelhető újságíró, hanem az értékelhető glosszaíró is hiánycikk. Az a kevés, aki van, na, miattuk olvasom még azt a szennyet, meg mert kábé bemértem már mostanra, mikor érdemes külföldi forrásokat is keresni egy általuk leközölt hírrel kapcsolatban. (Belpolitikával művelt ember elvből nem érintkezik.)

Itt van tehát a sirám. Hogy a hivatal mekkora egy suttyó. Hogy az ÁNTSZ nem gyorsítja a törzskönyvezési eljárást a H5N1-gyel kapcsolatban. Na, kérem. Tetszik tudni, mivel jár ez? Mert szerintem kísérletezéssel. Amennyire nagyhirtelen utána tudtam olvasni, temérdek, mindenféle eljárásrendekben és módszertanokban fixen leírt kísérletekkel. Állatokon, majd egy későbbi fázisban embereken is. Egyiket sem tanácsos siettetni. Sem a számukat csökkenteni, sem a vizsgált időszakot összehúzni. Emlékezzünk talán vissza a hormonkészítményes botrányokra, meg a nagy gyógyszergyár-perekre. A tisztelt - lófaszt - cikkíró valószínűleg valószínűleg ugyanilyen hangosan csapkodná az asztalt, ha a kötelezően adagolt, netán opcionálisan választható oltóanyagnak nem várt mellékhatásai lennének. Ugye? Ugye? Vagy én nem látom jól a dolgokat?

Kedves glosszaíró. A búza tudomásom szerint nem nő gyorsabban attól, hogy te éhes vagy, a baktériumkultúra sem tenyészik le neked hamarabb attól, hogy neked taknyod a nyáladdal összefolyik, és a fehér egér sem dobálja neked a molekuláris szintű kivételt attól, hogy egy általad ismeretlen hatású készítményre szerinted neked mihamarabb szükséged van. (Láthatólag ugyanis azt sem tudod, hogy a H5N1 elleni oltás mire jó és mire nem. Bár persze tőled ezt túlzás is lenne elvárni, hiszen te csak írsz róla, nem pedig értesz hozzá.)

Na, mindegy. Majd valaki, aki nálam többet olvasott a témában, kijavít, de tartok tőle, hogy a kedves -pr- illetőségű izének hirtelen eldurrant a bulvármirigye, azért bírta gépre verni a... véleményét.

Amelyhez, természetesen, joga van. Igaz is, hol egy követség?

Kezdek felpörögni talán? Ki tudja, ki tudja.

Na, lássuk. Hazaértem, akkorát aludtam, hogy egész lajháróvodák vonultak el a kanapém mellett, szorgosan jegyzetelve, megittam a maradék instant kávét, tehát friss vagyok, elégedett, amellett pedig zen. (Időközben félbehagytam a jegyzetelést, aztán megint nekikezdtem.)

Ezévi Kanada-értékelő székfoglalóm bevezetőjeként el kell mondanom, hogy, mint egy kivándorolt magyar család vendége, a helyzetem elég sajátos volt, így azt, hogy milyen volt Kanada valójában, nem tudom elmondani. Legfeljebb annyit, hogy nekem milyen volt. Azokat írom le most, amik kimaradtak a helyszíni tudósításokból, aztán, asszem, elteszem a témát a temetőbe. Oké, egy-két giccses képet még fellövök időnként.

Na.

Egy. Kanada nagy. Úgy értem, tényleg eszetlenül nagy. Ez azzal jár, hogy förtelmesen sok hely is van benne, amit álnokul ki is használnak az építkezéseknél, kivéve a belvárosokban, ahol azért szép számmal nőnek irodaépületek. Az utcák, a komolyabb utak szélessége az észak-amerikai standardhoz igazodik (ettől függetlenül a forgalom a reggeli és délutáni csúcsforgalomban beragad, pedig nem is lassítják be úgy a közlekedésirányító lámpák, mint idehaza).

Kettő. Az ég szinte mindenütt látszik, ami Pest belvárosának szűk utcái után elég szokatlan volt. Pláne a színe. Triviális, tudom, meg ha gyakrabban mozdulnék ki a nagy magyar vízfejből, akkor gyakrabban látnám, de mit csináljak, ha ez csapott arcon. Városban vagy, autóban ülsz - szennyezed a környezetet -, fogyasztózombulsz, és közben olyan lehetetlenül kék az ég, hogy az tuti most mászott le egy nyomtató-tesztlapról. Furcsa.

Három. A boltosok komolyan segíteni akarnak, vagy legalábbis el tudják hitetni, és ez nekem elég. Alsó hangon szokatlan. Mivel én alapvetően hit'n'run jellegű vásárlási taktikát alkalmazok, nekem annyira nem jön jól ez a szolgáltatás, mindenesetre kedvelni való. És azok, akik negyed óránál többet töltenek egy tetszőleges boltban, bizonyára jobban is értékelik.

Négy. A kanadai sör elég jó. Sőt, meglepően jó. Na persze, egy cseh, német vagy holland sörrel szemben megítélésem szerint azért még alulmarad, de én alapvetően elfogult vagyok Európa iránt - egyrészt -, másrészt az ízlelőbimbóimat európai löttyökön treníroztam, így tán nem meglepő, hogy az ízlésvilágom is ehhez alkalmazkodott. Viszont azt, hogy a kanadai sör egyáltalán nem szemét, sőt, az ilyesmire érzékeny gyomrom szakvéleménye is igazolhatja.

Öt. Annak ellenére, hogy iszonyú mennyiségű szemetet termelnek, még többet, mint a nyugati fogyasztói szokásokat már majdhogy' két évtizede tanulgató magyar társadalom, az utcán mégsincs. Se kutyaszar, se szemét, se papír, semmi, ami nem oda való. Téboly.

Hat. A turistalátványosságok környékén a népek megtanultak szervezni. Keresztanyámék riogattak ugyan évtizedes történetekkel abból az időből, amikor még nem jöttek bele a dologba, de most nagyon szervezetten, nagyon olajozottan megy le az egész. Hétvége volt, ráadásul sütött a nap, amikor a CN Towerba mentünk, ez előcsalta rejtekhelyükről a Kattintós Turistákat, de tömegesen, igazi rajzás volt ez, a rémítőbb fajtából. Ahhoz képest irgalmatlan gyorsan fenn voltunk.

Hét. Nincs hét. Minek. Meh.

BCWT - epilogue

Visszatértem. (A temetésre készülő, előre gondosan kisírt szemű rajongók csalódottan hazamennek.)

Az egyik biztonsági embert látva a torontói reptéren - aki a veszéllyel mit sem törődve leparancsolta rólam a cipőt, a barma - eszembe jutott, hogy ha túl nagy sikert érnek el bizonyos vallások, akkor az Alföld nagyon el fog szikhesedni. (Valamint Szikh transit gloria mundi, de ez már csak most jutott eszembe. Nagyon utáltam volna holnap bemenni melózni, ezer szerencse, hogy végül nem is kell. Szabin vagyok, tehát puns not dead, hogy ezeréves poénokat idézzek.)

Amúgy elhagytam pár kulcsomat, van nagy örülés. Basszameg.

BCWT - intermezzo

Amúgy kurvára vágyom ám haza. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, csak erre visszaemlékezni lesz jó, megélni kicsit fárasztó. Hülye lúzerek, igen, ti ott, mikor megyünk el végre világot hódítani együtt? Faszkivammá, hogy olyan emberekkel vagyok több, mint tíz napja, akik a ThAC0-ra (értsd:takó-ra) azt hiszik, hogy valami mexikói kaja. A geekjeimet akarom. A csinos nők, akikkel időközben találkoztam, jöhetnek. Mehetünk Thaiföldre is, oda állítólag csak az út drága.

BCWT - part 5

Kilencedik nap

Esküvő. Kitűnő szervezési munka, apróbb bakikkal, főként azon az oldalon, ahol nekem kellett tüzet oltanom. Végül összejött mégis hiba nélkül az egész. Ezer szerencse a szervezőknek, hogy volt a közelben egy fürge geek - én -, különben a technika szopatott volna rendesen. De így, segítséggel ugyan, de le tudtam küzdeni az akadályokat. A pár imádnivaló volt, a szülők érzékenyültek elfele, oszt' vagy mutatták, vagy nem. Én speciel vigyorogtam ki a fejemből, mint aki kokaint nyelt, de nekem ilyen a fejem. És ilyen korban már nem illik sírni sem. Ebből a szempontból az este tökéletes. Egész este ingyen pia, bár vacsorázni is kellett közben - kicsit eklektikus volt a menü, de nekem azért ízlett -, de vagy az üvegben nem az volt, ami rá volt írva, vagy én nyertem el az égiek kegyéből egy Immunity: Gin-Tonic effektet. Tizenegy pohár után sem voltam beállva. Kicsit sem. A borókaszagú fintorgás is elmaradt másnap, ami külön gyanús. Általában olyasmire táncoltam, amit nem ismerek (mit nézel? sem ízlés- sem más rendőrség nem vitetett el.), de ez azért van, mert amit én ismerek, arra vagy pogózni, vagy okádni lehet. Hazatértünk, megnéztük az inkrimináló felvételeket, aztán elmentünk aludni. Missön teljesítve, részünkről innen már csak a ráadás. Nagy királyság volt, az meg, hogy a mindkét házasulót kedvelem, külön bónusz.

Tizedik nap

Korai kelés fél siker. Nem, ez nem egy vicces kedvű bőrgyógyász cégértáblájáról származó felirat, hanem a napunk mottója. Elmentünk a Niagara vízeséshez. Persze a kanadai oldalon, elvégre a magunkfajta naplopó európaiak (nem is tudom, mennyivel rosszabb az életszínvonal Nagy-Britanniában vagy Svédországban, mint az Egyesült Államokban, phfüejj) nem mehetnek oda vízum nélkül, és kanadaiak is csak útlevéllel. Hiába no, az útlevél az már csak ilyen mágikus pecsét, amely számolatlan terrorista cselekményt akadályozott már meg az idők folyamán, és egyszerűen le-he-tet-len hamisítani. (irónia, irónia) Anyway. A vízesés olyan gyönyörű, hogy azt már önmagában büntetni kéne, és büntetik is, turistalátványosságokhoz illően vérlázító árszínvonallal. Jó anyám szopóra is lett állítva emiatt: először teljesen feleslegesen vett két elemet, nem olcsóért, aztán filmet, iszonyú drágán. (Tizenkét kanadai dollár egy huszonnégy kockás filmért, az már testvérek között is akurvaannyát.)



Visszatértünk és gondosan semmit sem csináltunk. Más, életigenlőbb emberek, úgymint mindenféle vendéglátók könnyen éltek, mert ők nem hat órát aludtak, de a végén csak takarodót fújtunk.

Tizenegyedik nap

Izomból aludtam. A változatosság gyönyörködtető, a párna maradandó ráncokat vasal hamvas arcbőrömre, és az élmény bámulatra méltó. Kaja után vásárlás. Fogyasztózombi énem ujjong. Vettem pár cumót, és szívtam azzal, hogy errefelé a kiírt árba nem értendő bele az adó, azt majd a pénztárnál pakolják rá. Még az a szerencse, hogy azon a helyen, ahol voltunk, nem volt késbolt. Mert különben a jövő havi fizetésemet is elkúrtam volna ott helyben. Így csak az e havinak jártam a végére. Fogok még sírni, amikor megérkezik a folyószámla-kivonatom. Financiális horrorpornó. (Halálra basznak a kamattal.) Pár szuvenyírt is vettem. A maradékot még le kell tudni. Holnap indulunk. A hazaúttól már előre undorodom, pedig rövidebb lesz, mint az ideút, az uralkodó szélirány miatt. És már előre várom a köttsög magyarvámos-attitűdöt, ami pont olyan lesz, mint a köttsög kanadaivámos-attitűd, nyelvi malőrök nélkül. Mindenki készüljön.(Ürítsétek ki az országot, és dugjátok el a piát.)

BCWT - part 4

Még mindig azt a megkezdett doboz piros Marlborót szívom, amivel eredetileg ideérkeztem. Tegnap elszívtam egyet, két nap kihagyás után, és az íze leírhatatlanul szar volt. Más kérdés, ahogy magamat ismerem, az otthoni k9rnyezetben idővel megint hozzászoktatom magam. A dolog még bizonytalan.

Hetedik nap

A hetedik napon egyes szédelgők megpihenhetnek, ránk azonban várt a tudomány, a technika és a kultúra, így Science Centerbe mentünk. Itt megnéztük az enyhén morbid Bodyworlds 2-t, amely Günter von Hagen utazó kiállítása. Ő az a vicces boncnok gyerek, tudjátok, aki - egyebek közt - öthónapos terhes anyát állít ki konzerválva, szépen felbontva. Amit csinál, az egyelőre tökéletesen legális, és a maga módján érdekes is. Morbiddá csak akkor válik, ha a szöveteket elkezded egykorvolt emberekként látni. A pénzt, amit rá kellett költeni, simán megérte, az viszont, hogy hétvégén gyakorlatilag nem lehet bejutni, annyira népszerű, számomra nehezen érthető. A Science Center normál kiállításai is elég érdekesek, kicsit emlékeztetnek a hazai Csodák palotájára, de nem annyira koncentrálnak az interaktív érdekességekre. Vagy csak nem annyira tömény. Bár volt olyan terem is jó pár. Este elpróbáltuk az esküvőt. Gáz is lenne, ha a nagy alkalommal egymásba botlanának a tanúk, meg ilyenek. Én persze hihetetlen profizmussal adtam elő a Bámész Tömeg szerepét. Esélytelen, hogy bakizzak a Nagy Alkalomkor. Utána vacsora, decensen iszogattam. Szerintem most már mindenki meg van róla győződve, hogy alkoholista vagyok. Vagyok is, de csak hobbialkoholista, nem csúfolom meg ezt a nemes sportot profizmussal. A végére egész belejöttem a társalgásba. Mondjuk, amin teljesen meglepődtem, hogy mennyire máshogy viszonyulnak egy felsőoktatási, esetemben főiskolai diplomához itt, mint otthon, vagy én. Otthon szokás megkérdezni, hogy "oké, na de melyik intézmény? Melyik szak? Netán Kodolányi?" Itt meg én éreztem magam kínosan, hogy bazeg, én egy a saját évtizedes presztízsét kannibalizáló menedzserképzőn végeztem, nem valami "komoly" helyen. Máshogy viszonyulnak a sikerhez is, de ez megint más kérdés. Szóval fura volt kicsit, de nagyon jól éreztem magam.

Nyolcadik nap

Elmentem plázadwellingelni. Csak azt vettem, amit akartam, vagy legalábbis azt hittem, hogy akartam, de a két útitársam - fogyasztózombik! - áldozatul esett a marketingnek. Vettem egy Timberline Mini Pit Bullt Cicoidnak, ha már kifizette nekem otthon, de azt nem sörözés előtt-közben kéretik elmondani legközelebb, hogy nem sima, hanem serrated pengét teccik akarni.



Egyelőre ilyen. Remélem, ilyen is marad, mert utálnék ezzel szívni. *hint, hint* Este átmentünk a leendő férjhez, zavarni, az is jól ment, mert tudunk. Haza, újabb nap.

Kilencedik nap

Ma lesz az esküvő. Nem tervezek semmi érdemlegeset.

BCWT - part 3

Ötödik nap

Ottawa a mai célpont. Elég necces darab, meglátszik rajta az európai és amerikai kontinens közötti különbség: egy napon belül elzúzni Torontótól Ottawáig, meg vissza, az azért tán odahaza egy kicsit túlzás lenne. Túlzás is volt. Megfáztam, mint a veszedelem, még az ujjaim közén is takony csorog. Láttuk a kanadai parlamentet, kívülről, vannak róla képek, de még nem tudom őket feltenni. (Egyre gyakrabban volt kedvem ugrálni a fényképezőképemen, mert folyton lemeríti az elemeket. Egyszer, egy szép napon, meg fog rándulni a szemöldököm, aztán megint, és kicsit reszkető kézzel lefejtem a csuklómról a hordszíjat, leteszem a masinát a földre, aztán egy oroszlánfóka minden bájával nekilendülök, és tiprok, és tiprok, jobb lábbal, aztán páros lábbal, amíg a fiókból is áramköri elemek potyognak elő, addig. Aztán veszek egy mély levegőt, megkönnyebbülten, még odébbrúgok egy kondenzátort, és mosolyogva távozom. Ó, igen.) A sétálóutca elég gányul nézett ki, nagyrészt bankok szegélyezik, meg drága éttermek. Mi végül egy odébb lévő, olasz kaját kínáló létesítményre szavaztunk, szerintem elég jó is volt. (A kanadai konyha legalább annyira világhíres, mint mondjuk a walesi, ezért tán nem sértés, hogy nem echte kanadai kajáldába mentünk. Hé, hát nem lehet minden nemzet mindenben jó.) Jó anyámék szuvenírkedtek egy kicsit, meg voltunk múzeumokban is, de az egyik nem volt nyitva, a másikra meg nem volt időnk. Viszont elmentünk megnézni a Rideau Canalt, ami, ha most el nem kúrok valamit, a világ leghosszabb jégpályája. Valami 7-8 kilométer, és tele van korcsolyázókkal. És a jege engem is elbír.
A visszaúton már széttaknyásztam magam, elég gáz volt. Lázam még nincs, a közérzetem sem olyan szar, mint lehetne, de azért voltam már jobban is.

Hatodik nap

Ez a nap Torontóról szólt. Először a Casa Loma, amely egy némiképp habókos kanadai katona/befektető váltottkasztú befektetésének eredményeképpen jött létre a '10-es években, akkori áron 3,5 millió dollárért. (Combos.) Az úriember nagyban játszott, nagyban is bukott. Így került aztán, mindenféle kalandos úton végül a város birtokába a kissé túlméretes kecó, amely, mint egy mellékesen, háborús jelentőségű helyszínné vált a második világháború idején. Itt fejlesztették ki ugyanis az ASDIC-ot, amely a szonár elődje volt. "Sorry for the inconvenience." Muhahahahaaa. Idegenvezetés nincs, van viszont egy kézi készülék, amelybe a szoba számát bepötyögve meg lehet tudni, amit érdemes. Sőt, akár még többet is.
Aztán átmentünk a Royal Ontario Museumba, végig is jártuk kábé egy óra alatt, bár annyira nyilván nem álltunk meg nézelődni. Biológia, Görögország, japán, kínai és koreai cuccosok, egyiptomi tárlat, ilyesmi. Láttam kitömött csillagorrú vakondot, meg rücskös bőrű varangyokat, amelyek hihetetlen profizmussal álcázták magukat mindenféle kőnek. Meg betépett fejű Bódhiszattva-szobrokat, máshonnan. Furcsa és kellemes meglepetés, hogy lehet fényképezni, ingyen ráadásul, csak a vakut nem szabad használni. Azután hazajöttünk, most itt küzdök a gonosz takonymanóval, és gondolkodom, hogy beboruljak-e az ágyba.

Bye.

BCWT - part 2

Újabb nap. Elmentünk Horseshoe Valley-be, mindenféle alantas testmozgást végezni. Kábé másfél órányira van a hely Mississaugától, és elég jól kiépített kis komplexum. Épp arra jó, amirw vélhetőleg szánták: ha van kedved egy kicsit síelni hétvégén, vagy ilyesmi, akkor autóba vágod magad, és elég hamar lent vagy, este meg visszajössz. Van egy lesikláshoz alkalmas pálya az út másik oldalán, meg különböző hosszúságú - és nehézségű -, színkóddal jelölt útvonalak, három irányban, sífutáshoz. Meg egy negyedik, a hótalp-felhasználóknak. Azon mentem én. Eleinte ódzkodtam a gondolattól, de később beláttam, hogy a hótalp nagy királyság. Komolyan, ha lehetne odahaza, alighanem rászoknék, mint tetű a fehér heroinra. Ez már nem a régi teniszütő-a-cipőre kivitel, hanem könnyűfém-műanyag csoda. Akkora tapadófelületet biztosít, mint egy lánctalp, és szinte lehetetlen vele megcsúszni. Amellett be lehet vele menni olyan helyekre is, ahol egy sífutó sírva fakadna. Jár hozzá két bot, oszt' lehet menni. Ha belejön az ember, egy siető ember sebességét simán tartani lehet, hegynek föl, hegynek le. Igazi BTR-fíling, közel áll a meszes kicsi szívemhez. Mások fázni kezdenek a hidegben, én speciel túlhevültem. A szemüveg bosszúja ismét beteljesedett: két percenként álltam meg törölgetni, mert a következő jelzésig nem láttam el. A legviccesebb az volt, amikor előhalásztam egy papírzsebkendőt, hogy rendes munkát végezzek, és mire visszavettem a kesztyűmet, megint bepárásodott az a dög. Ha ilyen testmozgásos perverziókra adnám a fejem, tuti átállnék kontaktlencsére, még akkor is, ha ösztönből irtózom a gondolattól, hogy jól-rosszul csiszolt műanyagdarabot toljak a szemhéjam alá. Nem mentem végig a pályán, mert elnéztem egy fordulót, így nem nyolc kilométert slattyogtam, hanem kábé ötöt. Igaz, azt negyven-negyvenöt perc alatt. Vagy valami ilyesmi. Nincs órám. (Élvezem.)

Voltunk visszafelé Tim Horton'sban, ami afféle kanadai jellegzetesség, gyorsétterem-lánc, ahol levest, meg kávét, meg fánkot tömhet a fejébe az arra járó. A kávé tényleg elég jó volt - bár nyilván egy hazai mérget vagy egy olasz csodát nem aláz meg a szememben -, a chili meg szintén finom. Aztán hazaértünk, és ki-ki elpunnyadt. A szülék letolták a bevásárlást, mi kifosztottuk a hűtőt a tegnapi vacsora maradványaira hiénázva, aztán beestek a szülék is megint. Most tévéztünk, meg dumáltunk, elvoltunk.

Az élet szép. Holnap korán kelek, irány Ottawa.

BCWT - part 1

Na, végre gépre kerültem. Itten most épp este van, kellemes, nyugodt darab, és csak két dolog van, ami zavar. Az egyik, hogy nem akarom izomból szétbűvészkedni az ablakot, ezért meg kell várnom a reggelt, hogy megkérdezzem, hogyan működik a zármechanizmus, a második meg az, hogy angol billentyűzeten gépelek, magyar kiosztással, így aztán szopok. Pláne, mert ez olyan márkás darab, hogy ezen már el lehet térni a normál, megszokott kiosztástól, így rendszeresen entert ütök "ű" helyett, a hosszú "í"-t meg jobb híján Alt+kódok trükkökkel viszem be.

A csütörtököt kivettem szabadnapnak, a péntek meg a készülődés és az indulás jegyében telt.

Nulladik/első nap

Tetves retkes egy idő volt, legalábbis úgy emlékszem, és nem nagyon vigasztalt a tudat, hogy a célállomáson ennél csak durvább a meteorológiai helyzet. A földi személyzet és a kanadai kormány, valamint az utasállomány legalább felét kitevő transzferesek összmunkájának eredményeként tisztes egyórás késéssel indultunk. Boeing 767-essel jöttünk, ami vállban kicsit szűk volt, meg térdben is. Három óránként besült valamelyik térdem, és közölte, hogy vagy most lesz az a mozgás, vagy soha, úgy gondoljam meg. Az út amúgy kilenc óra tíz perc környékén volt, a távolságot meg majd ki-ki megnézi térképen, no. A kaja ehető volt, de semmiképpen nem nevezhető soknak, ezért szépen elpusztítottuk azokat a szendvicseket, amelyekkel állategészségügyi szédelgést követtünk volna el, ha eléri a Pearson repülőteret. Keresztanyámék, akiknél lakunk, hősiesen kivárták a megérkezésünket, ahogy azt is, hogy leszenvedjük a csomagjainkat a szalagról. A repülőtéri dolgozókat alighanem apatozin-támadás érte gyerekkorukban, és terápiás céllal helyezték át őket ide. Nem elég, hogy végigszoptam az egész utat, de még egy rakás szerves zavaró tényezőnek is néznek? Na ne már, gyökerek.

"And what do you do in Budapest?"
"I live there, you know."

Na ja. Még csak öt szóból négyet értek, bár az arány javul. Az angol nyelvű, több szálű társalgás még eléggé elfáraszt, de gondolom, ez idővel elmúlik. A kecó amúgy szép nagy, egyetlen lehetséges hátrány az, hogy egyetlen retyó van benne, de bízzunk bnne, hogy senkin nem jön ki a hastífusz. Keresztanyámék nagyon jó arcok, kedvesek nagyon, mi meg jó anyámmal élvezzük a vendégstátuszt. Dumálgattunk, fejembe helyeztem pár sört, aztán lefeküdtünk aludni, és eközben próbáltam meggyőzni a szervezetemet, hogy az idő nem annyi, amennyinek érzi, hanem annyi, amennyinek látszik.

Második nap

Az egyetlen szerencse, hogy a belső ébresztőrendszerem fényerőre aktiválódik, és izomból el is durrant kilenc óra táján, amikor a hordákban lökdösődő fotonok elérték a szobám ablakát. Viribültem egy darabig, aztán jött az ötlet, hogy nézzük meg az Ontario-tavat. Nézzük. Szép. Hó van, de nem túl vészes, kábé két-három centis, lehet benne slattyogni jól. A tavon kacsaflotta horgonyoz, meg egy négyfős hattyúkülönítmény nyújtogatja a nyakát. Pár mókus látszik, de mert tőlem nem kapnak kaját, és különben is úgy mozgok, mint egy targonca, megijednek, és lelépnek. Sétáltunk két órát, utána visszatértünk a lakásba. Ezt követően paintballozni mentünk. Halmozom az újdonságokat, vagy mi. A hely igen demokratikus: a törvényileg szabályozott keretek közt mindenki játszhat, aki csak akar. A csapatelosztás ennek megfelelően változékony: az, aki eddig ott volt, három alkalom után dönthet úgy, hogy pihen egyet, skulót vesz, kiállíttatja magát, vagy hazamegy. És akkor vagy beáll a helyére valaki, vagy nem. Amúgy, asszem, a hely elég standard. Királyság volt, csak a szemüvegem mindig bepárásodott a rohadt maszk alatt. Amit természetesen, és igen helyesen, mindig viselni kell a pályán, és a bíró szaki azonnal leküld a pályáról, ha maszk nélkül meglát ott.
Este legénybúcsú. Elvégre esküvőre jöttem, vagy mi. Nem a sajátomra. Vedelés, táncoslányok. Az összes pénzemet rájuk költöttem, ami nálam volt kápéban. (Simán megérte.) Bagózni azt nem lehetett. Emiatt nem is lett füstszagú a ruhám, ami üdítő változatosság. Miközben egyik helyről mentünk a másikra, azért iszonyú jólesett egy-egy dekk, azt el kell ismerni. Hajnali háromig mulattunk, diszkréten és visszafogottan, ahogyan azt illik. És mert az egyik srácnak, Ryannek születésnapja is volt mellé, beleittunk búcsúzóul az Unicumba. Rémes volt.

Harmadik nap

Még élek. Mivel sörrel képeztem hangulati alapot, és azt módosítgattam mindenféle, de kevés és ritka egyéb piával, egészen könnyen megúsztam a dolgot. Az EEG-m csak délutánra érte el a kívánatos szintet, de lehetett volna rosszabb is. Délután CN Tower. Világ legmagasabb kilátóhelye, meg minden. Nagy turistalátványosság, és méltán: még a hol erősödő, hol eljelentéktelendő tériszonyommal együtt is rohadtul élveztem. Különösen, amikor lejöttem. Felmentem a látogatható legmagasabb pontra, meg körbe is slattyogtam a külső gyűrűn - rohadtul fújt a szél, de azért élveztem. Persze, itt is voltak magyarok. Őszintén, lehet, hogy meg is lepődtem volna, ha nem. Fotók majd akkor lesznek, ha lesz kábel. Vagyis várhatóan hazaérkezésem után.

Vacsora. Kiválóság.

Egyelőre ennyi. Fáradt vagyok, de inkább leírom, mint hogy elfelejtsem. Nincs annyi használható emlékem, hogy megengedhessem magamnak, hogy ezeket is elpazaroljam.

Na, csók.

Na, mentem Kanadába. Megyek könyvet meg elemet venni, meg lenyíratom a fejemről a szőrzetet, utána indulhat a móka.

Tegnap ittam, pókereztem és kockapókereztem, persze tét nélkül. Így lehet, hogy öt kockával ledobáltam öt hatost, majd öt kettest az este folyamán. Ha pénzben játszottunk volna, nem csak hogy nem élnék, de a rokonságom sem.

Amúgy meglátásom szerint a tömeg, az igazság, a hatalom és az erőszak viszonya történelmileg nincsen előre meghatározva, de az előforduló lehetőségek száma véges. Karikatúra-ügyben az bőszít a leginkább, hogy ha én egy, teszem azt, keresztényellenes karikatúra esetén elmennék gyújtogatni követségeket - nem megyek -, akkor pontosan akkora utolsó suttyó tahó provokátor barom állatnak tartana a közvélemény, mint amekkora lennék, de az éppen aktuális zavargókkal szemben nekem megértőnek kell lenni. Mert hogy ők meg vannak sértve. Ja, kérem, ez már indok akármire is. A halálos áldozatoknak meg pláne nem örülök, de az efféle népi mulatságoknál az ilyesmi idővel valószínűsíthető, hogy megtörténik. Érdekes, a belgiumi és franciaországi demonstrációk békések tudtak maradni. (Amúgy örülnék, ha a dühöngő, gyújtogató, őrjöngő tömeget már nem demonstrálóknak, hanem valami másnak neveznék a médiában. Ezzel rossz fényt vetnek a táblalengető tiltakozókra.) Ki érti ezt...

Ja, és most itt is el fogom lőni:

"A célszám... újra dobok már..." (Ossian - Acélszív dallamára)

Valamint:

Lurkvadász: - Hány éves vagy mégis, Iker? Harmincöt?
Srakker: - Jaj, de bunkó vagy... legalább római számmal mondtad volna...

Más nincs. Hacsak az nem, hogy az új irodám akkora, hogy lehetne benne golfozni, és van új szobatársam is, egy idősebb kolléganő, akivel szerintem megleszünk.

Demonstrators shouted "death to Denmark" and "death to France", and called for the embassies of both the countries to be shut, the BBC's Bilal Sarwary in Afghanistan says.

"They want to test our feelings," protester Mawli Abdul Qahar Abu Israra told the BBC.

"They want to know whether Muslims are extremists or not. Death to them and to their newspapers," he said.

Innen.

Ennek az utolsó két mondatnak a gyönyörűen perverz ellentmondásával nem tudok betelni. :rotfl:

Halál a szélsőségesekre, én már csak azt mondom. Azért azt már-már vicces látni, hogy vannak emberek, akik a faszságaikat nem csak az internet langymeleg fél-anonimitása mögött, hanem keményen, bevállalósan, tömegpszichózistól és adrenalinfüggőségtől vezettetve a rohamrendőrök sorfala előtt is hajlandóak rambósan bevállalni. Ugyanaz a pszichológiai tünetegyüttes mozgatja a fórum- és a reállemminget, úgy tűnik.

Bámulatos, milyen összefüggéseket nem lehet találni.

Anyátok csipája

Na, és itt kellett volna először könnygázt bevetni, utána vízágyúkkal felszeldelni a tömeget, majd pedig rohamrendőrségi előrenyomulással az elszigetelt sejteket felszámolni, és valamennyi hangadót előzetes letartóztatásba helyezni, eközben indokolatlan rendőri brutalitással átrendezni az arckifejezésüket.

A csőcseléknek nem kell konyítania a nemzetközi joghoz, de a rendőri vezetésnek és a belügyi irányítóknak igen, legalább annyira, hogy felfogják: idegen ország területén végeztek pusztítást.

A francia követségnél, tetszik látni, a dolog működött.

Helyzet a következő. A karikatúrák rosszak, és sértők. (Tényleg azok.) Felesleges volt őket leközölni. Elmulasztotta bemutatni, hogy valójában az iszlám az egyik legnyugisabb vallás a világon, csak az azt félreértelmező vallási vezetők miatt vált a nemzetközi terrorizmus egyik fő kísérőszavává. De. Anno emberek haltak meg, hogy elmondhassák a saját igazságukat Európában, és egyetlen gyökér, szopós fanatikus sem teheti meg, hogy erőszakkal próbálja meg kikényszeríteni a saját elveit. Egyebek közt a magyar Alkotmánnyal szemben sem, amely kimondja, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.
Tüntetni? Az oké.
Jelszavakat skandálni? Oké.
Bojkott? Viccnek tán egy kissé durva, de jogukban áll.
Gyújtogatni, semleges ország zászlóját letépni, és azt mással helyettesíteni? Büdös lófaszt, takarodjatok anyátokba, kretének.
A csőcselék meg vihog, hogy csőcseleghet, és meg sem nézi, hogy min veri a gennyhabos nyálát, mert az már önmagában bűn lenne. Úgy kell velük elbánni, mint a csőcselékkel. De hát a helyi kormányzatok, úgy tűnik, annyira ellenállóak velük szemben, mint fing a ventillátorral szemben, akár véletlenül, akár szándékosan. Azokat meg, akik türelemre intenek, ignorálják, akik be akarják mutatni az igazságot, börtönbe vetik.

Szánalmas.

The truth, no matter what.

Damn you, freaks of nature

Na, gyökerészek. Az a helyzet, hogy legszívesebben a ti hálószobátokon keresztül vezetnék egy négysávos autópályát, és mennék körbe-körbe egy higanyszállító kamionnal, és amikor a kanapétok mellé érek, tülkölnék egyet a ködoszlatóval. És menet közben újratöltetném a tankot, beadatnám magamnak a kristályos metamfetamint, aztán folytatnám, amíg vért köpve le nem fordulnék a volán mögül. És még holtan is tülkölnék.

(Ja, azt a pénzt meg, amit személyesen az én zsebemből szedtek ki, szívesen költeném ám lőszerre.)

A hozzátok hasonló gyopáragyú kretének miatt azok felé is csak köpni tudok, akiknek akár még igazuk is lehet. Az ötszirmú halálpölöszke, ez a kevésbé ismert pölöszkefaj tényleg sokkal, de sokkal fontosabb, mint az én tüdőm épsége, ezért kell beterelni n+zs kamiont meg autót a városba, olyan sofőrökkel, akiknek amúgy nem lenne itt dolguk, csak szeretnének eljutni az ország egyik végéből a másikba, és ebben, híd hiányában, megzavarja őket a Duna.

I ran, Jesus saved, the rest of us took full damage

Sajtófigyelő rovatunk.

Bár ebből arra a következtetésre juthatnánk, hogy a szépnevű iráni góré valójában annyi megbecsülésnek örvend hazájában, mint egy szifiliszes mutáns kutya, amely ráadásul rendszeresen a sarokba hány, előbb azért nézzük meg, hogy mekkora az iráni népesség (68,017,860 - 2005 júliusi becsült adat - a CIA World Factbook szerint, amely hazudhat ugyan, de talán nem ebben) és az internet-hozzáféréssel rendelkező irániak száma (kábé 5 millió e tanulmány alapján). Vegyük emellé figyelembe, hogy az 5 millió előfizetőnek csak egy kis része fog blogosdiba kezdeni, a maradék tölti az államilag támogatott szoftpornót, de mégis inkább erkölcsösen használja a bitkolbász-töltési lehetőséget, ha már egyszer szarrá van cenzúrázva a net.

Mi következik ebből? Ugyanaz, mint a hazai fórumok, blogok, egyéb internet-alapú kurvaannyák esetében: érdekesnek érdekes lehet, alkalomadtán gondolatébresztő, ettől függetlenül egyelőre nem reprezentatív. És jó darabig nem is lesz az.

Ha reprezentativitás kell, akkor fel kell bérelni egy kellemetlenül nagy hivatalt vagy céget, és venni kell egy ezer fős mintát, ügyesen.

Hírek helyett-mellett viszont megteszi.

Egymondatos

A F.E.A.R. című játékot, amely belsőnézeti, lövöldözős, akció, horror, gyönyörű, erőforrás-igényes, valamint pörgős, helyenként viszont monoton, elsősorban azért szeretem, mert van benne igazi kisvonat-vető.

Alapvetés: nem nagyon szeretem a konfliktust. Nem nagyon szeretem, ha az érzelmeim - jelen esetben inkább indulataim - mondják meg, mit tegyek, a lustaságom vagy a józan eszem helyett. Amikor már többedszerre jutottam el odáig ***insert violent images here*** jó megoldás lenne, úgy gondoltam, megérett az idő a váltásra.

És ma megint megtalált az az izé. Az egyik volt főnököm. De ma rácseszett, muhuhaha. Először beforgattam a két állítása között tátongó ellentmondásba, aztán tudatosan ignoráltam az ad hominem próbálkozását, végül pedig nem hallgattam a Bürokrácia Sötét Oldalára, így megúszta, hogy szuborbitális pályáról aláröppenve dolgozzam bele a felelősségről alkotott elképzelését a kontinentális talapzatba.

Méltatlanul élveztem a dolgot.

Az a szerencsétlen nem fogja fel, hogy nem vagyok az alárendeltje, ezért a hatalmi szavas próbálkozásain vagy felpörgök és legyalulom, vagy kiröhögöm.

Még mindig parázslik bennem a harag. Sörrel eloltom, bagóval kezelem.

Frankó

Világpolitikai frankómegmondó rovatunk következik. Irán és az atomenergia.

Kezdjük az energiatermelési részével. Az atomerőmű, ha jól építik meg és ügyesen használják, nagy áldás. A kimaradásoktól eltekintve stabilan, megbízhatóan termel nagy mennyiségű energiát, akár évtizedeken keresztül, és amíg üzemben van, meglehetősen olcsón. (A problémák, ugye, később jönnek, bár Iránban valószínűleg nagyúri könnyedséggel intézik el a „Not in my back yard” kifejezésből eredeztethető nevű Nimby-ket, akiket zavarna egy kis- és közepes aktivitású hulladékot tároló létesítmény a közelben.) Szeretjük ezen felül azért, mert a kibocsátása minimális, emellett nehezen lehet megszopatni, teszem azt, egy random négyszeres gázáremeléssel. Mindent egybevetve, az atomerőmű nagy királyság, kivéve, ha tönkremegy benne valami – nagyon –, mert akkor az emberiség történetének legnagyobb szarjait képes produkálni, rövid időn belül.

Tegyük fel, hogy Iránban kialakul egy olyan szakmai gárda, amely biztosítja, hogy ne durranjon el semmi a reaktorok környékén, és szépen végigtolják az erőművet a teljes életciklusán, felszereléstől lebontásig. Ehhez kell ugye megfelelően képzett emberanyag, izmos szervezeti kultúra, meg azt, hogy az éppen aktuális diktatúra ne pofázzon bele abba, hogy hogyan hasadjanak azok a fránya atomok, viszont adjon pótalkatrészt akkor, amikor kell. Ez már önmagában necces, de haladjunk. A több és minőségibb elektronika mindig jobb, viszont drágább. Amellett mindig felbukkannak mindenféle rohadékok, akik azt állítják, hogy Irán beteges ragaszkodása a hazai dúsításhoz valójában fegyverprogramot takar, és az efféle rohadékok mindig gyanakszanak, például arra, hogy a békés atomerőművi elektronika mellé mindenféle harci alkalmazású elektronika is belepottyan abba a nyavalyás konténerbe, természetesen adminisztrációs hibák miatt. Tehát tegyük fel azt is, hogy a képlet működjön, hogy megfelelően biztonságos reaktor épül, jó személyzettel. Haladjunk tovább.

Fűtőanyag. A központi kérdés. Ami miatt valójában az egész macera elindult. Mert ugye nem mindegy, hogy fűtőanyag, vagy bomba. Ha az oroszok állítják elő az üzemanyagot, akkor ők tudják kontrollálni, hogy miből mennyi kerüljön bele – no, nem mintha bennük annyira lehetne bízni, de még mindig sokkal inkább, mint egy olyan vezetőben, aki közismert megnyilatkozásai alapján nem kimondottan beszámítható. (Az oroszok meg a csecsenek emberi jogaira basznak magasról, de ebbe már tényleg ne menjünk bele, mert messzire vezet.) Szóval én, hogy szóképpel éljek, arra az emberre, aki nagy nyilvánosság előtt közli, hogy jó móka orosz rulettet játszani óvodásokkal, nem bíznám rá a gyerekemet. Még ha sír éjszaka, akkor sem. Az oroszoknak amúgy is évtizedes tapasztalatuk van már az effélében, megdögleni meg talán ők sem akarnak– ez a szakma is közvetlenül szelektálja a szellemileg életképteleneket –, szóval érthetetlen, miért kell Iránnak feltétlenül végigszopni a tanulási folyamatot.

Tessék szépen kiutalni Iránnak egy fasza kis nyomottvizes, nem-szaporító energiatermelő reaktort, jó elektronikával – ha elolvasztják, nem kapnak másikat –, orosz fűtőanyaggal, meg kimerült fűtőelemekre vonatkozó visszavételi garanciával, oszt’ az energiaszükségletes dumát ki is lehet pipálni a népnemzeti-iszlámista propaganda mögül. (Amúgy hogy lesz energiaéhsége egy olyan országnak, ami két pofára tömi az olajat Kínába?)

És most kérem a tanácsadói díjamat.

I am doomed.

Mindannyiótokat el foglak pusztítani.

Íme, tessék belenézni.

http://video.google.com/videoplay?docid=426566504844044258

A "Holy shit in a bucket!" rovatunkat olvashatták.

I shall murder thy brain

Elgépelésre válaszul, a Belterj.hu-n:

"Gottfired. Ez ilyen menedzserista teremtéselmélet, amely szerint Isten ugyan megteremtette a világot, de a részvényesek a Felügyelő Bizottság nyomására kirúgták, mert a hetedik napot ellógta."

Én.

"Mivel több ezer forint értékben dobtak piacra hamis húszezreseket, akár tíz év börtönre is ítélhetik őket."

Ez most a magyar matematikaoktatás kritikája akart lenni, vagy mafasz? Egyéb kérdésekre is megtalálhatja a választ itt.

Na, csak elvergődtem valahogy a képzésre. Délután már nem megyek.

Bámulatos, hogy a menedzseralkatúak rendjéből származóak milyen önfeledt magabiztossággal képesek tálalni a spanyolviasz felfedezését. Még bámulatosabb, hogy vannak, akik ezt be is vették. Nem a hallgatóság körében, elég rosszarcú veteránok is akadtak köztük ugyanis, akik mindent láttak már, és a mindennek az ellenkezőjét is. Nekem +2 helyzetmódosítót adott a képzésem. Ha volt valami értelme annak, hogy a Külkereskedelmi Főiskolát letoltam annó (amellett, hogy lett egy hangzatos közgazdász diplomám), az az, hogy az efféle menedzseralkatúakat megtanultam rühellni, anélkül, hogy együtt kéne dolgoznom velük - oka van annak, hogy az Álomigazgatás pöcsétes ölében tespedek még mindig -, és hogy a főiskolás szintű trükktáruknak alig 70%-át szopom be mindennapi életem során.

Most pedig elvileg eldől, hogy az elmúlt négy év állományaiból mennyit tartok meg, és mennyit fogok még a Lomtárból is törölni.

A mai eredményem: jó hat zsáknyi papírzúzalék és vagy másfél gigányi törölt állomány (utóbbi csak az, ami egyértelműen szemétből vagy poénból állt). Vagyis a költözésem újabb napot csúszik, és a kiseggesedett székem sorsáról még csak döntés sincs. A baj csak az, hogy elvileg két hétnyi képzés zajlik éppen most, ehhez képest egyetlen nyamvadt alkalommal tudtam ott lenni. A múlt héten az Adminisztratív Foshalom Bosszúja volt műsoron, ma az Iratselejtezés Hiánya volt az, ami az időmet lopta.

Összepakoltam nagyjából, és megvan a Rettenetes Doboz is, amiben eddig a selejtezendő iratokat tároltuk - előfordult már, hogy a halom a plafonig ért, ami még akkor is valami, ha az iroda tetőtéri, és a tető alig egy méteres magasságban találkozik a fallal. A billentyűzetet meg az egeret retekmentesíteni kell - amúgy háromhavonta-félévente szoktam -, hogy az utánam jövő el ne hányja magát. Az asztalt tuti cserélni kell, mert ott, ahol a tenyeremet tartottam, krátermintás lett a lakk. Oldom a lakkot, bazmeg. Az a baj, hogy csak lassan. Ha gyorsabban menne, nem itt dolgoznék, hanem hivatásos TV-freak lennék, és fellépnék Taskenttől Kuala Lumpurig mindenütt.

Aztán, amikor kiégtem a showbizniszből, és kikerültem még a Napi Jász bulvárrovatából is, értem jönnének, és bezárnának egy titkos kormánylaborba, ahol olyan rémekkel találkozhatnék, mint Béla, a Dugóhúzó, aki nevezett célszerszám nélkül képes kinyitni még a műanyag dugós borokat is, vagy Alfonz, a Virágevő, aki rózsával táplálkozik, anélkül, hogy meghámozná a szárát. Backgammonoznánk, üres időnkben benyugtatózva, bágyadtan flörtölnénk a negyvenes, kackiás bajuszú ápolónővel, és rettegnénk, ha hirtelen felhorgadó vonzalmunk viszonzásra találna találni.

Szóval élek, mint hal a vízben - nagy fene jódolgomban bután bámulom a "Friss ponty: 599,-Ft" feliratot az üvegfal túloldalán, és próbálom kihüvelyezni, hogy ez vajon mit is jelent.

Asszem, kevés betegebb összhatás ért még az életben, mint az, hogy száraz szemmel egy, a merevlemezem bal alsó sarkában tébláboló shounen mangát olvasva full hangerőn üvöltetem az Overseer - Supermovest (Need for Speed: Underground OST), és sátánvillázva pogózom.

Mit csináljak, így alakult.

Year of the Ape

Ez az év a Majom éve lesz. No nem, abban az értelemben, ahogy a kínaiak gondolták annak idején, ez a része nem nagyon kavar fel a dolognak. Azt sem igen tudom, mit is tartanak ők erről a 2006-dologról.

A Majom éve lesz viszont 2006 abban az értelemben, hogy

"GYERÜNK, MAJMOK! TALÁN ÖRÖKKÉ AKARNAK ÉLNI?"

Wheeeee!

"Strategic scale nuclear ordinance is a one-trick pony. Flashy, but still..."

Kezd visszatérni az életkedvem, vagy mafasz. Kitaláltam még Herr Mannlichert, és igen, a puskáról kapta a nevét. NPC lesz.

Történt pedig egy napon, hogy az ifjú Bürokrata átkérette magát a tüzérektől a tűzvezető rendszerekhez, részint azért, mert meg akarta tudni, mégis mi a faszér' lő ez a hajó ennyire tébolyítóan rosszul, másrészt meg elege volt abból a tűzmesteri attitűdből, amely szerint az ágyúk csak úgy maguktól lesznek fényesek - pedig az nem kis részt az ifjú Bürokrata, és hű társa, bizonyos Misztörendőzán munkájának köszönhető -, és eközben nevezett tűzmesternek volt pofája szóvá tenni, hogy az ágyúkezelés valójában kreatív tevékenység, amely lelkesedést kíván meg. ("Ez a nem semmi, nem a neutroncsillag" lepődött meg annak idején az ifjú Bürokrata, trágár zörejek közepette, de persze előtte ellenőrizte az ágyúmesterek érzékelési zónáját, mert sosem lehessen tudni.)

És történt egy másik napon, hogy a kapitány méltóztatott ezt az áthelyezési kérelmet elfogadni. Hatályos: afenetudjamettől, de jövő héttől jövő hónapig játszik a skála.
Hogy cseberből vederbe kerülök-e, azt egy év múlva megmondom.

You are an artillery/armor soldier. Fighting really isn't your strongsuit, and instead you prefer to sit back and blow things up with your 80+ mile range or behind some rather thick armor. This isn't to say you don't have a strong sense of duty and honor. You just seem to be smarter about it.

Artillery/Armor		88%
Combat Infantry		69%
Support Gunner		63%
Special Ops		56%
Medic		50%
Civilian		44%
Engineer		44%
Officer		38%

Which soldier type are you?
created with QuizFarm.com

Végre egy teszt, ami kiismert. Mwahhaha.

Van valahol egy gomb, amit, ha megnyomnak, nekem nagyon szar lesz, de legalábbis unalmas. A gombot ma cserélhették. Szép lehetett, fényes, jól látszott rajta bizonyára a felláció piktogramja, ezért valaki, valahol, ingert érzett, hogy visszabűvölje - mihamarabb - korábbi, kopott állapotába. És nyomkodni kezdte. Kitartóan, unottan. Belenézett a nemzetközi hírekbe, lapozott egyet az újságban, *plik*. Harapott egyet a pirítósból, ami odaégett, *plik*. Ivott mellé száz százalékos, gyümölcsrostos narancslevet, *plik*. (Offtopic: lehet, hogy Freud unottan felmordulna a temetőben, ha rájönne, hogy én most "szűz százalékost" írtam eredetileg?) Aztán elmosogatott, a lapockájánál beletörölte a kezét a pólójába, elgondolkodott, majd szinte óvatosan, lenyomta megint a gombot. *Plik*

Amikor hat órán keresztül gépeltem egy jegyzőkönyvet real time egy egyeztető megbeszélésről, és rájöttem, hogy ma az izzadásgátlóm nem dobta meg a halál elleni mentőt, akkor úgy éreztem, a demokrácia jegyében én is akarok egy ilyen gombot. Nem kell, hogy ismerjem az illetőt, még megkedvelném.

Másnapra nem látszana rajta a piktogram, bazmeg. Mit másnapra, fél ötkor már cserélni kéne.

(Lehet, hogy a billentyűzetemen a szóköz egy ilyen gomb, és egy ruandai kisgyerekhez csatlakozik?)

Felrémlett bennem az apokaliptikus kép, ahogy a Hivatal fehér épülete lángra kap, az ablakai füstöt böffentenek a szürke égre - az Európai Unió és a Magyar Köztársaság lobogói csálén lógnak a zászlórudakon -, majd az egész alapzat megsüllyed, oldalára dől, és a ház, garázsát felszegve, rézsút süllyedni kezd a mindig éhes Alsó Istenek hona felé. Én pedig, miután egy kis kék tűzőgéppel a kezemben, a kevés túlélő egyikeként, kiugrottam az ablakon, mikor az egy szintbe került a földdel, kislattyogok a kapun, veszek egy sört, felbontom, kiiszom, elégedett "arff" hanggal nyugtázom, hogy volt benne szénsav, majd lehúzom a zippzáramat, és hosszú ívben belehugyozok a zárulófélben lévő pokolkapuba. Talán némi vihogás is belefér, de csak cizelláltan, gyöngyözően.

Első munkanap.

Elért amúgy a felismerés, hogy ha nem akarom, hogy magába nyeljen a bürodepi, muszáj lesz csinálnom is valamit. Hosszú távra nem tervezek, de egy fordítást már bántottam, hogy még jobb legyen.

Hogy tegnap mekkora barmot csináltam magamból az osztálytalálkozón, azt nem tudom, de eldöntöttem, hogy nem is érdekel. Alapvetően nem érzem úgy, hogy az egy szem ex-osztályfőnökömön kívül bárkinek is tartoznék bármivel abban a kuplerájban. Na. Fene a sok önelégült balfaszba, tisztelet a kivételnek.

Utána azért már jobb lett a helyzet, mert Bright és Zöldíjász közös születésnapi emlék-ivás-estjén vehettem részt, és már eléggé beállva érkeztem, ami utána folytatódott. Rázva nem volt, de keverve igen, így aztán a korábban megivott vörösbor, pezsgő, majd a ráivott mézespálesz és sör halálkommandót szervezett. Jihá. Leesett a hó, de a részegekre az Úr speciális osztaga vigyáz, így pofáraesés nélkül haza tudtam slattyogni a tükörtalpú cipőmmel. Mindent egybevetve úgy értékelem, a tüneménykimenetem változó hatásfokkal üzemelt, de, ahogy magamat ismerem, elég hangosan tettem mindezt, de mivel senkinek nem folyt vér a füléből, annyira talán mégsem.

A gyomrom most, délutánra már kezd helyrejönni, meghálálja a kis mocsok, hogy az elmúlt három-négy napban a tegnapi vedeléstől eltekintve nem nagyon ingereltem.

"Science fiction? You are raping the concept." Ez ilyen formában fordult meg boltozatos homlokom mögött.

Ma este/reggel, az utcán, bagózás közben jutott eszembe, és mert olykor bántani akarom a világot, megosztom veletek:

"A bankjegyek hamisítás elleni védelmére létrehozott, humanoid automata ellenőrzőpont: Cash Test Dummy."

Muhaha.

Semmi izgalmas nem történik, és ez így nekem kurva jó. Vígan punnyadok, szanaszéjjel nyűvöm a gépemet - ami gyakorlatilag a geek-énem oltárán való áldozat -, a külvilággal pedig minimális szinten ápolok csak kapcsolatot.

* * *

Megalkottam a "halálkaraván" kifejezést, ami a zászlólopdosós játékmódokban az ellenfél zászlójával tovarobogó játékost kísérő, kvázirendezett, célorientáltan tobzódó mészáros csürhét hivatott egy szóban jellemezni. Tán még jó lesz másra is.

* * *

Végigtoltam a Starship Trooperst.

Hát, hát, hát. Abban maradtunk Blimey-val, hogy ezen a játékötleten nagyon sokféleképpen lehetett volna segíteni. Alapvetés ugye a filmben (a könyv más, de ezt most az Universal cucca alapján készítették, ha jól lestem, így az eredeti könyvalakot most le lehet szarni), hogy ha valakit elérnek a csúnya kitinvázasok, akkor annak a katonának a halál csak a kezdet, utána még randább dolgok jönnek. (...tűzcsappal...) Ehhez képest ugye víg főhősünket többször lehet eltalálni, mint a HMS Courageoust, és még mindig bírja. Nesze, realitás. (...asszem, az leégett, összedőlt, aztán elsüllyedt...) Aztán ugyanezt a főhőst nyakon öntik akkora adag bogárral, hogy az egy regimentnek elég lenne. Nem számoltam, hogy a játék során poligonbogárral végeztem egymagam, de szerintem valahol három- és ötezer között lehet. Vagy több, vagy kevesebb, a végén már tényleg elég sűrű volt az élet. Ez még mindig nem lenne baj, ha ugyanez a tömérdek bogár nem nyomna el, mint a csikket. A fegyvereknek vagy semmi stophatása, vagy semmi páncéltörő képessége, vagy nincs hozzájuk lőszer, vagy atomrakéta. (Utóbbi humoros, kedélyes szórakozás, de a fedezékbe ugrás kreatív alkalmazását kívánja meg.)
Szóval, számoljunk. A mezei gyalogbogár, a Mobile Infantryman kitinvázas képviselője az alapfegyverből (amiből nem fogy ki a skuló) megemészt kettő-három lövést, mielőtt előadja a Végrángás című bogárbalettet. A túlmelegedés elkerülése érdekében hősünk kettes-hármas lövésekkel műt. Ez eddig jó. De.
A tigriscsíkos változat már a Morita Scatter Rifle-ből kér pár lövedéket, majd egy jól irányzott lövést a cső alá szerelt shotgun modulból. Ez hány másodperc alatt van meg? Mondjuk, legyen három, ha az időszakonkénti újratárazást nem számoljuk. Ezalatt a sűrűbb vidékeken a program a nyakamba fos mondjuk hat-hét gyalogbogarat, meg egy-két tigriscsíkosat, szép, népes hullámokban. Néha ezt még megfejeli pár komolyabb kártevővel, mondjuk a félvak, manőverezőképtelen, viszont kurva nagyot sebző, öklelve támadó Rhinóval, vagy egy kisebb-nagyobb Tankerrel, ami úgy lefúj, mint arakhnofób kisgyerek a kaszáspókot. Szóval nagy a nyüzsi, kérem. És elnyomnak, kérem, elnyomnak.
Meg aztán, a film világához is kevés a köze annak, hogy jön valami überpáncélos alak, és egymaga felhentel egy egész mutáns hangyafarmot. Ha egyet le lehet gyártani ebből, akkor miért nem lehet mondjuk kettőt, ötöt, nyolcat, beszervezni egy csapatba, oszt' hadd menjen az irtás?
És ez volt az egyik ötlet, amivel leheletnyivel reálisabbá lehetett volna tenni a játékot. Mondjuk, egy két-három fős támogató személyzet melléd. Például egy Techmarine, egy vagy két nehézfegyveres (egy chain cannonos meg egy rakétavetős), medic, pszi, vagy ilyesmi. Ne tessék azzal jönni, hogy ez akkor olyan lett volna, mint a Star Wars: Republic Commando. Így is olyan. (Más kérdés, hogy akkor jobban élveztem volna a játékot.)
A másik lehetőség az lett volna, hogy a felszerelést is lehessen fejleszteni a pályák között. Mondjuk, tökösebb páncélzat, több fegyverágy - egyszerre két chain cannonnal akarok darálni Klendathun, mi olyan nehéz ezen?!

A grafikus motor a gépemet a gyakorlatban visszaminősítette low end roncshalommá, és csak 640*480*32-n volt hajlandó teljesen akadásmentesen futni.

Kapjon mondjuk tőlem a játék egy 3/4-edet, de csak mert teletömtem a fejemet bejglivel, és ettől békés vagyok.

* * *
Ha volt valami még, azt elfelejtettem, tehát nem is érdekes.

Merry vagy nem merry

Najóvan.

A jutalmamnak kezdek a nyakára hágni (lesznek jövőre is kiadások, és ha azokat is beleszámolom, akkor már nem sok marad), viszont a karácsony vicces. Különösen, ha négy, megvásárolt ajándékból három olyasmi, amit én is szívesen kaptam volna. (Ebből kettő pia volt. Nem túl fantáziadús, de szívből jön, és mégsem artériás vér.) A Leatherman Sideclipre kimondottan büszke vagyok, amit apám kapott meg. Rejtő-hőssel együtt vettük meg. (Eközben történt meg a dézsma vu-s népbüntetésem, amire szintén büszke vagyok.)

Kaptam cuccokat, de nagy részüknek majd februárban, a kanadai zimában veszem hasznát. Ha kimozdulok a fűthető szektorokból.

Ma elslattyogtam a XV. kerület, Rákos úttól a Bosnyák térre 55 perc alatt, mert nem sikerült taxit kerítenem. Kellemes menet volt. (Utána ezt megfejeltem egy Astoria-Izomnyócker levezető szakasszal.) Jól esett, mert kellemes hideg volt, így tudtam hova ontani a hulladékhőt. Azért ritkán akad egy órám ilyesmire. Ez azon is meglátszott, hogy a Rejtő-hősék által üzemeltetett karácsonyi menekülttáborból alig egy-másfél óra után leléptem a retekbe.

És most, hogy a napi kvótát teljesítettem poligonbogár-öldösésből, lassan elhúzok aludni a bélbe.

Boldog karácsonyt, már nem sok van hátra belőle.

Excerpt

Siketfrajd.

Pszichoanalízissel foglalkozó madárféle. Problémái vannak a hangok forrásának behatárolásával, és üvöltve kell megvallani neki a perverzióidat, ezért nem túl sikeres.
-Tehát azt mondja, omnibusz-komplexusa van?
-OIDIPUSZ! OIDIPUSZ, MAGA MARHA!

* * *
"gumibotrány"

* * *
"Jó ebédhez szól a kvóta."
Bürokrata zenei műsor, könnyes bérszámokkal, meg ilyesmivel...

* * *
Ez még mind nem is lenne annyira szörnyű, ha nem mindet én írtam volna.

Figyelmeztető lövés

Mondom, bazeg. Ez még csak a figyelmeztető lövés volt. Hamarosan az ország is stimmelni fog. Ha sokáig marad még keresőszó a pornóadó, elérem, hogy bevezessék itthon is.

Megkésve bár, de sortörve nem. Egyeztetés megkezdve.

Ha Emily Brontë mondjuk mérnöknek tanult volna, dögunalmas könyvének adhatta volna például az Üvöltő szelep címet.

Koktélmáj

Avagy a műsor megy tovább.

Blimey grafikus kollégájának köszönhetően - aki a kifejezést kitalálta - most rendszeresen üvöltjük át egymásnak egyik szobából a másikba az Onyx-Biohazard Judgment Night refrénjét idézve:

Koktélmááááááj!
Koktélmáj! Hüö! Hüö! Hüö!

Kérem, kapcsolja ki.

Gyertya

Ahelyett, hogy az Adminisztratív Foshalom Armageddon Kiadás adatlapjait töltögettem volna, vagy egy nevezetes Másik Bandának állítottam volna össze a jövő heti határidővel átadandó anyagot, nekiültem, és végigirtottam a Sejk kódnevű izét. (Erről vagy Hasektől a Sejk, vagy a híresen félrefordított című film, a Sejk juthatna eszünkbe, de szerencsére nem jut.) Mert már elegem lett abból, hogy öt percnyi meló után hibát találok benne. Erre ráment a napom, de találtam összesen hét kisebb, meg egy nagyobb bugot, amiket ügyesen le is jelentettem. Szerintem idővel lófejet találok az ágyamban.

Kiderült emellett, hogy a főnökeim nem igazán fogják még a Sejk jelentőségét, és egy részük nem is igen akar hozzá érteni. Ezzel persze csak az a gond, hogy ha végre valaki leülne, és rendesen beállíttatná azt a nyüvet, sokkal könnyebbé tudná tenni az életünket, és az adminisztratív ökörködések jó részét is le tudnánk venni a vállunkról. Ez nekem főleg azért fontos, mert az adminisztratív ökörködések túlnyomó része történetesen az én vállamon van, és legszívesebben középre hánynék, ha csak rágondolok. Éppen ezért elkezdtem olyan irányban manőverezni, hogy a továbbiakban inkább hadd határozzam meg én, hogy mit csináljon más. A gondolat felvidít.

Emellett volt születésnapom. Visszafogottan lerészegedtem ez alkalomból szombaton, aztán vasárnap még rátettem pár pohárral. Ajándékaim praktikusak és szükségesek, a családi ebéd meg szokás szerint dögletesen finom.

Over and out.

Kormányzó, mi? Bwwwahahahaa.

You wanna somethin' bad? I'll give you bad.

Fiatal voltam, kellett a pénz, part 1
Fiatal voltam, kellett a pénz, part 2

Sanity-t kéretik leadni a portán.

A bugz0rt levadászták.

A CukoRica (KoRn) még mindig eszetlenül jó - az új albumuk pedig minden tekintetben bejövős az én betegecske lelkemnek -, és kihozza belőlem azt a fajta felismerést, hogy valójában mindig is bántam, hogy nem foglalkoztam az énekléssel nem hogy eleget, de gyakorlatilag semmit. Mert akkor talán, esetleg (höhö, lópenészt) tudnék ilyesmiket is elkövetni, mint ők. Ez persze egyáltalán nem biztos, viszont esély sincs, hogy kiderüljön, lehetett volna-e.

Így hallgatok, és egészen mást csinálok, olyasmit, amiben már kezd gyakorlatom lenni.

A Dolgok, Amik a Láthatáron Tornyosulnak, még szépen ki kell várják a hivatali tiszteletköröket, amikbe belekezdeni sincs kedvem, nem hogy végigcsinálni - idővel összerántom magam, és hirtelen nekiállok megoldani.

10:48:07 [Métely]>[Srakker] jól vagy? :ébren?

10:49:41 [Srakker]>[Métely] Csak az erkölcsi érzékem aluszik.

10:50:41 [Métely]>[Srakker] dehát az mindig!

10:51:40 [Métely]>[Srakker] Dorbézolós!

10:53:33 [Métely]>[Srakker] Aki éjjel kemény ugye...!

10:54:49 [Srakker]>[Métely] Én éjjel-nappal kemény vagyok. Olyan kemény, hogy puha hájrétegbe kellett csomagolni, hogy kárt ne tegyek a környezetemben.

10:54:52 [Métely]>[Srakker] az legyen nappal is legény a talpán, ezt akartam mondani. :rotfl:

Mai militáns angol nyelvlecke, első rész.

"Rumor says that I've made her cry."

Ha az őszinteséggel ölni lehet, akkor én nagyszerűen megjelöltem a célpontot, még hétfőn. A gyalogosroham többi részvevője is kitett magáért.

Második rész.

"A wanderbug is a special phenomenon only the luckiest of users are to see."

A rendszer, amit használok - és bugra vadászom benne, mert a virtuális erőszak, a hibajelentés-puska durrogásával, visszahozza az értelem illúzióját kiüresedett életembe -, rögtön két hibát is felböfögött. Az egyik egy ronda vándorbug, amelyet elég nehéz lokalizálni, mert nagyon óvatos - de már láttam, hogy leporellómintás a potroha. A másik egy hivatali bug, ugyanis, mint kiderült, a fenti rendszer hibáiról csak azt nem tudjuk, hogy ki jelenti, mikor, kinek, és hogyan dokumentálja.

Harmadik rész.

"Die, goddamn bugz0r, die! Die!"

Rátettem a mohó mancsomat a Starship Troopersre. Az összhatás felemás. Most főként a negatívumokról fogok beszélni, abból pedig van egy pár. Az ok főleg a gameplayben keresendő. Az, hogy a főhős nem mezei gyalogpocok, üdvözlendő, viszont a kis nyugalom után visszatöltődő személyi védőpajzs ötletét már ellőtték a Star Wars: Republic Commandóban.
A lőszerprobléma itt tényleg húsbavág. Adtak ugyan olyan fegyvert, amelyből valami sajátos okból sosem fogy ki a lőszer, de az csak az alapkiszerelésű bogarat öli jól, és amúgy is villámgyorsan túlmelegszik. (Nem ezt kéne sorba kötni, nyolcszázasával, és a túlmelegedés miatt mondjuk kétszázasával alkalmazva nyúlós kitinmorzsává lőni a szembejövő bogarakat?) Nem tudom, hogy egy teljes tankhadosztályon kívül minek van elég lőszere, hogy átverekedje magát a sok izgimozgi bogárféleségen.
Szar az élete annak a mobilozós gyalogosnak (Mobile Infantryman), akinek a nála négyszer nagyobb bogár csáprágói között is életben kell maradni, ha úgy van scriptelve, hogy a fenti bogár nem juthat át. Ha mindent elkúrsz, akkor sem.

Az a helyzet, hogy amilyen tömegben a bogarak a humán bandára esnek, egy pálya harminc másodperc alatt véget kellene, hogy érjen. Azzal, hogy minden ember meghal, a bogarak meg mondjuk rendelnek egy pizzát. Nem tettek le elég embert, ezért minden egyes katonának annyi HP-t adtak, mint egy óvodának, hogy a scriptelt tömegjelenetbe idejekorán bele ne tudjanak dögleni.

És nem adnak benne nehézpáncélt.

"Damn. I wanted those big shiny toys at my disposal."

Statusreport

Kicsit meg vagyok illetődve. Nagy dolgok készülnek, tornyosulnak a látóhatáron, próbálgatják az izmaikat, dobbantásuktól megremeg a kávé a csészémben, és leesik a hamu a cigarettám végéről.

Egy pofa sör, egy doboz bagó, napi nyolc óra alvás, tömérdek kávé, és meglesz ez. Ezzel bármit megcsinálok, ketten pedig bármit megcsinálunk.

Mégis furcsa. Nem vagyok én hozzászokva, hogy a szavaimnak egyszerre súlya nő, fülek fordulnak felém, amelyek hallanak, és amelyekhez közvetlen kapcsolása van tollaknak és pénztárcáknak. Remélem, lesz alkalmam hozzászokni.

Mai szösszenet: "Halottakkal nehéz versenyezni. Mire nekifutnál, ők már ott is vannak."

Nyertem. A tér, az idő és a pénzügyek meghajtották busa fejüket előttem, és hátam mögé sorakozva biztosítottak támogatásukról. Nagyúri intésem nyomán felfedte titkait a Szentségtelen Banki Machinációk Retkes Kis Leporellója, és az így kihüvelyezett, ösztönös, embernek nem való tudást kihasználva szert tettem...

...a vízumra.

Blame Canada.

In other news

A legrohadékabb betegségek egyikének fertőzöttjeiért és áldozataiért.