Erre is igaz, mint oly sok mindenre.

Menetelj, vagy dögölj meg.

A blog nem menetel.

Tehát megdöglik.

Üdv a végeken.

Amikor azt mondja valaki, hogy te ezt nem értheted, ti ezt nem érthetitek, mert nem voltál, nem voltatok ott, szeretem azt hinni, hogy soha nem is kell megértenem. A karosszéki háborúsdi mind szép és jó, de...

...most, edzés, majd két sör után, meghúzott vállal írom le, amíg még a fejemben van a gondolat, hogy aki háborúba akar vinni, soha nem akar ténylegesen benne harcolni, mert gyáva. A békeidő jó.

Remélem, sose lesz aktualitása ennek a bejegyzésnek. Pi, szláv, szánsájn.

Six-six-six: the number of the Yeast - a metálos pékek indulója (én)
„Mi vagyunk a hitmanek, a tudósaink tudnak; a bosszútávfutóink bosszútávot futnak” (Gőzbicaj feat én)
Szikh itur ad astra - az indiai űrprogram (én)

Fear with great fear, for I shall lay waste to thy sanity and rape thy mind. And there shall be plundARRR. For I am the pun pirate.

Ja, és kaptam olyan kérdést tősgyökeres kanadaitól, hogy hogy a bánatba' tanultam meg ilyen jól angolul. (A szó, amit használt, a perfect volt. Álszerénység lenne azt mondanom, hogy nem vagyok büszke magamra.) Szegény lány, vagyis asszony immár, nem tudta, mire vállalkozik, amikor jó anyámékhoz jön látogatóba. Jó anyám például nem annyira átjut a kulturális gátakon, mint inkább leküzdi őket, egy páncélos és fúrópajzs minden kecsességével. Nem viccel, na. Jó apám meg mindenkit itatott, aki a közelébe került. (A francia vodkáját végül nekem kellett meginnom, szégyen.)

Piáért (is) fordítok.

Most háromféle fájdalom munkál bennem. Az első, ami nem is annyira fájdalom, mint jóleső kimerültség, arra utal, hogy végigtoltam a kettlebellt, és, tekintettel arra, hogy a ninnyák (kung-fusok talán) szeptemberig nincsenek, edző sporttárs ráhúzott még tíz percet-negyed órát, így volt móka, kacagás. (A közepén elbasztam a tartást, de baj nem lett belőle.) A második fájdalom inkább a saját gyengeségemnek tudható be: ebben a hónapban nem fog összejönni a diéta, mert drága, és most erre nincs pénzem, ráadásul szeretek enni, amióta meg edzek, még inkább. És ez egyenesen eljuttat a harmadik fájdalomhoz: a fogam jelzi, hogy nagyon sürgősen dokihoz kell vele mennem, ha nem akarok egy újabb vicces foghúzást. Még csak finoman utalgat a témára, de az öröm totális hiánya érzékelhető bennem.

Picsabasszameg.

„Nekem szabadnapot adni, az olyasmi, mint kotont osztogatni egy LAN-partin.” - Srakker

No hát.

Szerdán kirugdostam a házból a projektünket a Hivatalban, hogy menjen, és boldogítson eztán mást. Ugyanezzel a lendülettel bejelentkezett persze a következő szopoda, ami miatt jövő héten már megint rohangásznom kell, és ha ez elmúlik, lesz még egy harmadik is, így bullet time effektekkel tudok csak elmenni szabadságra, két határidő között lelassítva elkígyózva, arcomon feszült figyelemmel. (Két pisztollyal.)

Csütörtökön fantasy trasht írtunk Búvárzenekarral, aki megjegyezte, hogy lassan több időt tölt velem együtt, mint Métellyel. Kérem, a magas művészetekért áldozatokat kell hozni. Voltam amúgy kórházban, hogy a garatomat trugyával konstans teleöntő vidám kis tenyészetnek véget vessek, mert már az is idegesít, ha fuldoklani kezdek edzés közben, még az hiányzik, hogy bedurranjon valami komolyabb fertőzéssel, és két-három hétre zombivá alakuljak. További vizsgálatok lesznek, de már most megmondom, ha megint hústűvel fognak az orrom környékén rosszalkodni, sírni fogok, mint egy gyerek.

Pénteken erőltetetten laza munkanap, utána Nine Inch Nails-koncert. Úgy döntöttem, hogy mivel egyetlen hörgmetál pólóm sincs már, a baseball-sapkám, a háromnegyedes gatya és a „Fuck me, I'm a taxpayer*” pólóm megfelelően kifejezi a személyiségem beteg voltát. (Persze ez senkit nem érdekelt.) Találkoztunk Búvárzenekarral, aztán Nyúlontúllal, utána végigaraszoltunk a soron, odabent összefutottunk Brainoizzal (vizuális kontaktust létesítettünk Parandroiddal), Whoisnottal, és az ő ismerőseikkel. A sör drága volt, de legalább hideg, és minőségileg sem vészes. A dohányzás alatt lapáttal kellett vágnunk az utat, mert a zsebkendőnyi helyen rohadtul megállt a füst. A koncertterem szép nagy. Láthatóan voltak, akik ülőhelyet váltottak, ezen jót vigyorgunk. A jelenlévő közönség rendes, jóravaló népekből áll, mindenki békés, mint egy tepertős pogácsa. A jónő-penetráció döbbenetes, ebből a szempontból ez az év rendezvénye. Az előzenekar egy indusztriál-jellegű DJ, a fejek nem nagyon mozognak, mialatt felrugdossa a decibeles vödröt, de nagy az ováció, amikor befejezi az előadást. Némi bűvészkedés a szén-dioxiddal, beállás, aztán hegyibe.

Pinion
Wish
Last
Discipline
March of the Pigs
Piggy
Reptile
Burn
Gave Up
La Mer
Something I Can Never Have
The Downward Spiral
Mr. Self Destruct
Non-Entity
Survivalism
Echoplex
1,000,000
Dead Souls
The Hand That Feeds (Bush-gyalázással. Búvárzenekar meg is jegyzi, hogy érdekes, de még egy rockzenész sem szerette Amerika Mutáns Csimpánzát.)
Head Like A Hole
Hurt

A NIN iszonyatos energiával zúzott, beleadtak apait-anyait. A hangosítás is elég súlyos volt, az elején az tűnt fel, hogy megrázza a gatyát a lábam szárán a basszus. A tömeg nagyon lelkes volt, de vadulás nem volt, aminek örülünk. (Nem is számítottam ilyesmire, mondjuk.) Jó, hát pár sör kiömlött, de ez nem állófogadás, hanem koncert, na. Amikor fiatal, karcsú lányok integettek a zenére, örültem az életnek, amikor két, hozzám hasonlóan elhízott, félmezten férfiember, akik láthatóan nagyon egymásba voltak érzékenyülve (a „Meg kell a szívnek szakadni”, meg az „I love you, buddy, but not that way” vonalon), és látszólag veszélyesen, de azért odafigyelve zúztak, na akkor nem annyira, és erősebben koncentráltam a színpadra. A Dead Souls, a Hurt meg a Hand that feeds alatt megjött a közönség hangja erősen, nekem legalábbis úgy tűnt. Aztán vége lett a koncertnek, gyülekezés a Gödörnél az alkohológiai vadásztúrát követően. Búvárzenekar még felespoharakat is vett, amiket aztán nekem adományozott, így nem kellett üvegből vedelnünk a whisky-t, mint az állatok. Időközben egyszer eláztunk, mert eleredt az eső, de fedél alá húzódtunk, és dumáltunk háromig. A whisky majdnem elfogyott, a sörnek teljesen a végére jártunk, és már kezdtünk bepunnyadni, szóval hazahúztunk.

Szombaton, vagyis tegnap fantasy trash befejezése (most kell majd lecsiszolni a sorjákat, meg kicserélni a gyártási hibás mondatokat, de a csavarszám már biztos, és a szíve is dobog). Azután takarítás, mert a Delta Green-halálkommandó (ezúttal Jamal nélkül) jött át, megtartani rendes világmegmentő ülését. SNAFU, aztán TARFU, aztán megint SNAFU. Hogy most megmentettük a világot, vagy halálnak adtuk az utolsó embert, aki megmenthette volna, nem tudom, de nem is érdekel. Egyértelmű utasításaink voltak. A társulat olyan fél kettő környékén távozott, én egy zuhany után ágyba senderedtem, most meg jólesően punnyadva emlékszem vissza a történtekre. Motörhead szól (Bad woman), miért, mi szólna?

* Most elgondolkodtam azon, hogy kéne alapítani egy bandát TAXPAYER** néven. Definiálhatatlan stílusban zúznánk olyasmikről, hogy „a Télapó is halott, az unikornisok is elfingták az utolsó szivárványukat, minket tényleg megvetnek, és különben is, a kurva anyját az összes szubhumán takonynak, akikkel kénytelenek vagyunk megosztani a várost.” Gyűlöletünk végtelen lenne és fókuszálatlan, hangunktól elhalványulnának a csillagok. És, amikor mindezzel megvagyunk, bemutatnánk, hogy valójában baromi érzőszívűek vagyunk, és ezzel összezavarnánk ás megosztanánk a rajongóinkat.

** Sajnos, már van olyan, hogy The Taxpayers. (Esetleg Adóalany?)

Ez most jól kifejezi a hangulatomat.

A tegnapi hangulatom a teljes idegrángás szélén való egyensúlyozással telt, de nem tudom, miért.

Ma a kettlebellen felváltottam 16 kg-s súlyra a kétkezes gyakorlatoknál, most úgy nagyjából mindenem egyszerre akar egy pendüléssel szétszakadni. (Olyan hangom lenne, mint egy díszsortűz számszeríjakkal.) Írtam 3K-s baszt, még most sem tartom irtandóan rossznak, ami jelent valamit. Most már csak az a kérdés, hogyugye.

Idebent nyüzsög a fél rovarvilág, gyűlnek a fényre a nagyonhülyék. Mert nyitva hagytam az erkélyajtót. Chemotoxozás lesz ebből, nem is kicsi.