Oké, oké, elég lesz az ováció. Hát persze, hogy nem haladtam a Frontline-nal, végül is miért tettem volna. Ehelyett hivatalilag pezsegtem.
Zergling tegnap este tudtán kívül tök jó poént, vagyis inkább érdekes egybeesést teremtett az ötletével, ez ma realizálódott bennem... de ez tipikusan az a fajta poén, ami csak az ember fejében hangzik jól, és megromlik, amint hangszálat ér, sz'al hagyjuk.
Amúgy semmi. Kellett volna történnie valaminek? Höhö. Író-olvasó találkozó lesz, a hétvégén, megyek. Valakinek a pénzén inni fogok. Ha a tippem nem csal, szinte teljesen kizárt, hogy ez a valaki én legyek. (Ezzel adtam egy lökést nevezett író-olvasó találkozó részvételi adatainak - a szakadék felé.)
csütörtök, július 29, 2004
...miután a kávém valahová eltüntette a belé vetett cukrot és tejport, és ugyanolyan maróan keserű és némiképp termőföldízű, ahogy azt az Úr megadta, próbálom ráigazítani az agyam azokra a hihetetlen szellemi kihívásokra, amikkel ma szembe kell néznem.
...got the life, got the life, got the life, got the life...
Megint új ötlet jött, ezúttal Zerglingé, és felcsévélte az agyam tegnap este, ahelyett, hogy eredeti tervem szerint idejében lefeküdtem volna aludni. Félelmetesen jót dumáltunk, rohadt inspiráló hatással tudunk lenni egymásra. És ez az, amiben jónak érzem magam: felépíteni magát a koncepciót, kölcsönösen visszacsatolva valakivel, aki kreatív földönkívüli, egymás ötleteire támaszkodva, villámgyorsan összeállítani valamit, ami korábban még nem volt. Belespannolni egymást olyan... hogyismondjam... fókusz-képek megalkotásába, amire visszagondolva minden járulékos gondolat, ötlet felszínre kerül, és amelyekre támaszkodva ki lehet dolgozni a részleteket. A részletes kidolgozás viszont igen gyenge pontom, ecch. Nem véletlen, hogy a Frontline előrehaladási mutatói akkora borzalmas rémfost produkáltak, amekkorát. Talán, ma, ha hagynak végre egy kicsit szüttyögni, lesz időm. Minden kreatív földönkívüli mellé kell legalább két ember, aki hegeszteni tud. Aki hajlandó lapátolni, elvégezni azt a fajta munkát, amiben alkotói öröm ugyan nem sok van, viszont muszáj megcsinálni, ha rendes végredményt akarsz. A munkamennyiség dandárja viszont, eléggé el nem ítélhető módon, az ilyen feladatokban van.
* * *
Ma sokként ért a felismerés: egy tekintetben mindenképpen felvettem a sztereotip bürokrata egy jellemvonását. Minden reggel pontosan ugyanazt a megjegyzést teszem Misztörendőzánra. Szó szerint. Ha nem szól, észre sem veszem.
Megoldási javaslat:
Shut up, go adapt.
(Napi nyolc órát töltök vele egy kis szobában, monoton melót végezve. Rosszabb, mint a házasság, bazmeg.)
...got the life, got the life, got the life, got the life...
Megint új ötlet jött, ezúttal Zerglingé, és felcsévélte az agyam tegnap este, ahelyett, hogy eredeti tervem szerint idejében lefeküdtem volna aludni. Félelmetesen jót dumáltunk, rohadt inspiráló hatással tudunk lenni egymásra. És ez az, amiben jónak érzem magam: felépíteni magát a koncepciót, kölcsönösen visszacsatolva valakivel, aki kreatív földönkívüli, egymás ötleteire támaszkodva, villámgyorsan összeállítani valamit, ami korábban még nem volt. Belespannolni egymást olyan... hogyismondjam... fókusz-képek megalkotásába, amire visszagondolva minden járulékos gondolat, ötlet felszínre kerül, és amelyekre támaszkodva ki lehet dolgozni a részleteket. A részletes kidolgozás viszont igen gyenge pontom, ecch. Nem véletlen, hogy a Frontline előrehaladási mutatói akkora borzalmas rémfost produkáltak, amekkorát. Talán, ma, ha hagynak végre egy kicsit szüttyögni, lesz időm. Minden kreatív földönkívüli mellé kell legalább két ember, aki hegeszteni tud. Aki hajlandó lapátolni, elvégezni azt a fajta munkát, amiben alkotói öröm ugyan nem sok van, viszont muszáj megcsinálni, ha rendes végredményt akarsz. A munkamennyiség dandárja viszont, eléggé el nem ítélhető módon, az ilyen feladatokban van.
* * *
Ma sokként ért a felismerés: egy tekintetben mindenképpen felvettem a sztereotip bürokrata egy jellemvonását. Minden reggel pontosan ugyanazt a megjegyzést teszem Misztörendőzánra. Szó szerint. Ha nem szól, észre sem veszem.
Megoldási javaslat:
Shut up, go adapt.
(Napi nyolc órát töltök vele egy kis szobában, monoton melót végezve. Rosszabb, mint a házasság, bazmeg.)
szerda, július 28, 2004
Huh, ma úgy pattogtam a blogok között, mint valami nagyon csíroid bogár. Refress, refress, refress, közben szövegkohéziót vizslattam egy dokumentumban, meg kaptam valami jogszabályt is, hogy nézzem át. Oké, szép. Na és akkor? Hozzászólni az ilyesmihez én ma nem fogok. Ez garantált.
A lelkivilágom ma is egyszerű, mint egy szinuszgörbe, és olyan mélyenszántó, hogy az ekevas már elakad a döglött vakondokok tömegeiben.
Csak végetér ez a nap... egyszer csak...
A lelkivilágom ma is egyszerű, mint egy szinuszgörbe, és olyan mélyenszántó, hogy az ekevas már elakad a döglött vakondokok tömegeiben.
Csak végetér ez a nap... egyszer csak...
Óóóó-kééé. Itt ülök az irodámban, és próbálok némi HP-t regenerálni az előrecsomagolt - épp ezért valami pofátlan módon túlárazott - szendvics és a dobozfején kaján vigyorral vizslató XTC-ből, ami már akkor is tudta, hogy megveszem, amikor beóvakodtam a boltba. És várom, hogy felpörögjön a mókuskerék.
Vajon miért van az, hogy nekem szétpunnyadt reaktorral is épp, vagy legalább annyit kell innom, mint életerőm teljében? A megszokás? A hülyeség? Ki tudná ezt eldönteni... no mindegy, nem lehetek mindig tüneményes, ezt most éppenhogy dobtam csak meg. Amúgy élveztem nagyon, kösz az összes résztvevőnek. Nemtom, meddig bírtátok végül, de mindent összevetve jobban jártam, hogy eljöttem valamikor kettő körül, mert így is egy öngyilkos elszántsága kellett ahhoz, hogy reggel levetődjek az ágyamról.
De emlékszem ám, hogy kitől lejmoltam cigit, és mégegyszer bocs eSDé. Ja, cigi. Juteszembe. Most már offisöl. Nem tudtam leszokni. Az ital, az döntött a romlásba. Alkohol mellé bagózom. Period.
Ja és persze sztéjtúnd.
Vajon miért van az, hogy nekem szétpunnyadt reaktorral is épp, vagy legalább annyit kell innom, mint életerőm teljében? A megszokás? A hülyeség? Ki tudná ezt eldönteni... no mindegy, nem lehetek mindig tüneményes, ezt most éppenhogy dobtam csak meg. Amúgy élveztem nagyon, kösz az összes résztvevőnek. Nemtom, meddig bírtátok végül, de mindent összevetve jobban jártam, hogy eljöttem valamikor kettő körül, mert így is egy öngyilkos elszántsága kellett ahhoz, hogy reggel levetődjek az ágyamról.
De emlékszem ám, hogy kitől lejmoltam cigit, és mégegyszer bocs eSDé. Ja, cigi. Juteszembe. Most már offisöl. Nem tudtam leszokni. Az ital, az döntött a romlásba. Alkohol mellé bagózom. Period.
Ja és persze sztéjtúnd.
kedd, július 27, 2004
Báááháhá. Ma, kedves mindenki, az idegrejárást gyakoroltam. Nem egyszerűen egyszer mentem az emberek idegeire, hanem tudatosan, előre megfontoltan, ismételten. Több áldozatot választottam, és ha nem hivatalos minőségemben tettem volna, amit tettem, lehetett volna perelni zaklatásért.
Kitartottak: mindenki mosolygott, csak kicsit túl sok fog volt azokban a mosolyokban.
Most képzeld el. Hívlak egyszer. Hívlak kétszer, és háromszor, és megint, és tolmácsolom a Felsőbb Szintek épp aktuális kívánságát, és remélem közben, hogy errefelé sem lőnek a rossz hír hozójára, hívlak negyedszer is, a hangom fáradt, rekedt és ideges, és nem, kurvára nem élvezem. Csörren a telefonod, ma már ötödször. Meglátod a számot rajta. Már a gondolattól borsódzik a hátad, de fel fogod venni.
Welcome to my world.
Kitartottak: mindenki mosolygott, csak kicsit túl sok fog volt azokban a mosolyokban.
Most képzeld el. Hívlak egyszer. Hívlak kétszer, és háromszor, és megint, és tolmácsolom a Felsőbb Szintek épp aktuális kívánságát, és remélem közben, hogy errefelé sem lőnek a rossz hír hozójára, hívlak negyedszer is, a hangom fáradt, rekedt és ideges, és nem, kurvára nem élvezem. Csörren a telefonod, ma már ötödször. Meglátod a számot rajta. Már a gondolattól borsódzik a hátad, de fel fogod venni.
Welcome to my world.
"...aaand, ladies and gentlemen, Juliano Bastardo hit the road again yesterday! He even learnt how to drive! Horrible, swift and cruel, this latest hotshot nitro junkie terrorizes the unwary and annihilates his peers! Watch him in his four-cylindered interceptor benzene soap as he blazes through the city in his wake! More comes tomorrow... and after the commercials, you will know every single detail about the younger "Zergling" Bastardo, who is also an indispensable member of the infamous Bastardo Racing Team!
...and now - sports."
Röviden és velősen: borzalmasat kockultam. És tök jó volt. A végén még tényleg megtanulok megint billentyűzettel vezetni, ezt a hasznos skillt utoljára 12 éves koromban, egy 4.77 MHz-es processzorral, 640 Kb memóriával, mindösszesen 40 Mb tárterülettel és egy CGA adapterrel hasító IBM PC/XT-n játszva birtokoltam, amikor a híres-nevezetes Test Drive még újnak számított idehaza. Troglodita vagyok, csak a homlokereszemet csatolom le reggelente.
És a mosolyomat fel -TAK-klak-, legalábbis az ilyen vidáman hátfájós, esősen borongós, Londonból importált, kábé nyolcszorosan elcseszett reggeleken, amikor majdnem üresen lelem a hűtőt. Néha meglazul a mosoly széle, de amúgy jól tart.
Tegnap majdnem sikerült a lábamba vágni a folderemet, aztán mégsem. Az előzetes mérések szerint kábé négy centin múlt. Mááázli-faktor. És duplán és triplán. Mert hogy: az elmúlt egy hétben nem egy, hanem rögtön két alkalommal derült ki, hogy átmentem a vizsgán úgy, hogy egyikre sem tanultam többet két óránál. (...majd improvizálunk valamit.) Egyik se volt túl jelentős, viszont a munkahelyi presztízsbe beleszámítottak. Ha! Szénné tippeltem a mocskos kis tesztjeiteket, hobbitkák.
Most meg, úgy néz ki, újabb kolléga kapott találatot és dőlt ki a sorból. Egek.
...and now - sports."
Röviden és velősen: borzalmasat kockultam. És tök jó volt. A végén még tényleg megtanulok megint billentyűzettel vezetni, ezt a hasznos skillt utoljára 12 éves koromban, egy 4.77 MHz-es processzorral, 640 Kb memóriával, mindösszesen 40 Mb tárterülettel és egy CGA adapterrel hasító IBM PC/XT-n játszva birtokoltam, amikor a híres-nevezetes Test Drive még újnak számított idehaza. Troglodita vagyok, csak a homlokereszemet csatolom le reggelente.
És a mosolyomat fel -TAK-klak-, legalábbis az ilyen vidáman hátfájós, esősen borongós, Londonból importált, kábé nyolcszorosan elcseszett reggeleken, amikor majdnem üresen lelem a hűtőt. Néha meglazul a mosoly széle, de amúgy jól tart.
Tegnap majdnem sikerült a lábamba vágni a folderemet, aztán mégsem. Az előzetes mérések szerint kábé négy centin múlt. Mááázli-faktor. És duplán és triplán. Mert hogy: az elmúlt egy hétben nem egy, hanem rögtön két alkalommal derült ki, hogy átmentem a vizsgán úgy, hogy egyikre sem tanultam többet két óránál. (...majd improvizálunk valamit.) Egyik se volt túl jelentős, viszont a munkahelyi presztízsbe beleszámítottak. Ha! Szénné tippeltem a mocskos kis tesztjeiteket, hobbitkák.
Most meg, úgy néz ki, újabb kolléga kapott találatot és dőlt ki a sorból. Egek.
hétfő, július 26, 2004
Megy körbe és körbe és körbe a Firestarter.
Erre lenne jó nehéz csatapáncélban rohanni egy hűtőbordáktól és rejtett világítástól kontrasztos folyosón, és a sarkon futtomban - a gyújtóláng spirális derengést húz maga mögött, ahogy a hirtelen nyomás hátra és oldalra löki a lángszórót - be-bepöffenteni az odabent sokadozókra.
Fájösztaata-HWUMPF.
A szám mentális klipjének leforgatása alatt egyetlen képzelet szülte lény sem sérült vagy halt meg.
No, igen. Más kérdés, hogy köszönhetően a genfi konvenciónak, no meg annak, hogy negyven kilónyi gyúlékony-robbanékony matériával a vállán nem akkora legény senki, manapság már jobb' szeretik a bevált gyújtólőszereket és rakétákat. Hogy ez mennyivel humánusabb, mint a napalm - amelyet csak kevesen tekintenek a felebaráti szeretet anyagba születésének -, még szakértők bevonásával vizsgáljuk. Komolyan: mentális gyakorlat. Előszedünk egy szócikket, és addig keressük a kapcsolódó elemeket, amíg az emberi hülyeséghez lyukadunk ki. Rendszerint nem tart sokáig, de szórakoztató lehet, ha ügyesen csinálják.
Erre lenne jó nehéz csatapáncélban rohanni egy hűtőbordáktól és rejtett világítástól kontrasztos folyosón, és a sarkon futtomban - a gyújtóláng spirális derengést húz maga mögött, ahogy a hirtelen nyomás hátra és oldalra löki a lángszórót - be-bepöffenteni az odabent sokadozókra.
Fájösztaata-HWUMPF.
A szám mentális klipjének leforgatása alatt egyetlen képzelet szülte lény sem sérült vagy halt meg.
No, igen. Más kérdés, hogy köszönhetően a genfi konvenciónak, no meg annak, hogy negyven kilónyi gyúlékony-robbanékony matériával a vállán nem akkora legény senki, manapság már jobb' szeretik a bevált gyújtólőszereket és rakétákat. Hogy ez mennyivel humánusabb, mint a napalm - amelyet csak kevesen tekintenek a felebaráti szeretet anyagba születésének -, még szakértők bevonásával vizsgáljuk. Komolyan: mentális gyakorlat. Előszedünk egy szócikket, és addig keressük a kapcsolódó elemeket, amíg az emberi hülyeséghez lyukadunk ki. Rendszerint nem tart sokáig, de szórakoztató lehet, ha ügyesen csinálják.
Nnna.
*nyihirehi-nyiheri-BRAWW-dabdabdab-BRAAWWW-píííűűű-dabdabdab*
vagyis másképpen:
*indító-indító-beröffen-alapjárat-kövérgáz-turbó-alapjárat*
Napi betevő hangeffektem kipipálva. A vicces az, hogy ezt már megboldogult kilencéves koromban is produkáltam, igaz, akkor még jóval magasabb volt a hangom, sz'al az összhatás mégis inkább egy rossz karban lévő elektromotorra emlékeztetett, akármilyen férfiasnak tűnt is akkoriban egy megtermett turbódízelt utánozni. De ezt akkor még nem tudhattam, és még most sem lehetek biztos benne, csak amúgy retrospektíve valószínűsíthetem. Start the engines!
Pénteken. Pénteken orvul távol maradtam mindenféle társasági élettől, köszönhető ez nagyban a csütörtöknek, ugye. Vadul kockultam, aztán lefeküdtem. Kezelés: Need for Speed: Underground, Call of Duty, Star Wars: Knights of the Old Republic, Ground Control II. Kiirtottam az otthonról hozott utolsó paprikát, és vigyorogtam nagyon, mert véletlenül erőspaprika volt. És én az olyat szeretem.
Szombaton csetes figuráknál voltam, kiváló arcoknál, és a fél éve ott hagyott fél üveg whiskym elpusztításával áldoztam az alkohológiai démonoknak.
Vasárnap hazamentem, ebédeltem, elvesztettem a Windows partíciómat, az összes dokumentumommal és mentett állásommal együtt. Megint. Szöges lécet fogok körbecsavarni Bill Gates végbelében, amíg ki nem alakul a felszínén a híres szíriuszi kilencszer csavart spirál, de amúgy nem haragszom. Lassan már tényleg az lesz, hogy naponta átmentem a mentett állásaimat Zergling gépére, ami leheletnyivel gyengébb ugyan, de megtűri magán az oprendszert. Még az a szerencse, hogy jó bürokratához méltón a fordítás-korrektúrát papíron csináltam meg, nem gépen, így ahhoz nem kell Windows.
Amúgy semmi. Pénzem az nincs, de ez nem akadálya annak, hogy jól érezzem magam. (Igen, kicsit "ottbasszamegazegész" módon érzem jól magam, de tényleg ottbasszameg. Máshogy nem megy. Ennyiért ennyi jár, kedves valóság.)
No, mentem. Mindenkibe jókat.
*nyihirehi-nyiheri-BRAWW-dabdabdab-BRAAWWW-píííűűű-dabdabdab*
vagyis másképpen:
*indító-indító-beröffen-alapjárat-kövérgáz-turbó-alapjárat*
Napi betevő hangeffektem kipipálva. A vicces az, hogy ezt már megboldogult kilencéves koromban is produkáltam, igaz, akkor még jóval magasabb volt a hangom, sz'al az összhatás mégis inkább egy rossz karban lévő elektromotorra emlékeztetett, akármilyen férfiasnak tűnt is akkoriban egy megtermett turbódízelt utánozni. De ezt akkor még nem tudhattam, és még most sem lehetek biztos benne, csak amúgy retrospektíve valószínűsíthetem. Start the engines!
Pénteken. Pénteken orvul távol maradtam mindenféle társasági élettől, köszönhető ez nagyban a csütörtöknek, ugye. Vadul kockultam, aztán lefeküdtem. Kezelés: Need for Speed: Underground, Call of Duty, Star Wars: Knights of the Old Republic, Ground Control II. Kiirtottam az otthonról hozott utolsó paprikát, és vigyorogtam nagyon, mert véletlenül erőspaprika volt. És én az olyat szeretem.
Szombaton csetes figuráknál voltam, kiváló arcoknál, és a fél éve ott hagyott fél üveg whiskym elpusztításával áldoztam az alkohológiai démonoknak.
Vasárnap hazamentem, ebédeltem, elvesztettem a Windows partíciómat, az összes dokumentumommal és mentett állásommal együtt. Megint. Szöges lécet fogok körbecsavarni Bill Gates végbelében, amíg ki nem alakul a felszínén a híres szíriuszi kilencszer csavart spirál, de amúgy nem haragszom. Lassan már tényleg az lesz, hogy naponta átmentem a mentett állásaimat Zergling gépére, ami leheletnyivel gyengébb ugyan, de megtűri magán az oprendszert. Még az a szerencse, hogy jó bürokratához méltón a fordítás-korrektúrát papíron csináltam meg, nem gépen, így ahhoz nem kell Windows.
Amúgy semmi. Pénzem az nincs, de ez nem akadálya annak, hogy jól érezzem magam. (Igen, kicsit "ottbasszamegazegész" módon érzem jól magam, de tényleg ottbasszameg. Máshogy nem megy. Ennyiért ennyi jár, kedves valóság.)
No, mentem. Mindenkibe jókat.
péntek, július 23, 2004
Nu, vissza a jól bevált fapad HTML edithez, azt legalább megszoktam, és kisebb az esélye, hogy jelenlegi zilált állapotomban elcseszem a hiperhivatkozást.
Ehhez hasonló sors egyik főiskolás cimborának lett osztályrésze, amikor békésen, hosszú hajjal, bőrdzsekiben, valami obskurus fémegyüttes pólójában, szakállasan, bakancsban slattyogott a városban, amikor egy kábé ötéves gyerek fordult be előtte a sarkon, anyja kezébe kapaszkodva. Gyerek vadul beszél éppen, amikor a pillantása cimborámra tévedt. A megkezdett mondat kettétörött, majd koppanva esett a földre. Kisgyerek szeme tágra nyitva, szája sírásra biggyed,
- Ööördög! - mondja panaszosan, majd anyja szoknyájába temeti az arcát.
- Nem ördög a bácsi - mondja erre szénné égve a vöröslő arcú anyuka -, csak kicsit furcsán öltözik.
Cimbora áll, néz, hitetlenkedve.
Mint az a fentiekből sejthető, az illető gyerek beceneve innentől nem Béluska volt. Ördög amúgy halál békés gyerek, fát lehetett vágni a hátán. Jókat söröztünk együtt, csak csocsóban gyepált el mindig.
Ehhez hasonló sors egyik főiskolás cimborának lett osztályrésze, amikor békésen, hosszú hajjal, bőrdzsekiben, valami obskurus fémegyüttes pólójában, szakállasan, bakancsban slattyogott a városban, amikor egy kábé ötéves gyerek fordult be előtte a sarkon, anyja kezébe kapaszkodva. Gyerek vadul beszél éppen, amikor a pillantása cimborámra tévedt. A megkezdett mondat kettétörött, majd koppanva esett a földre. Kisgyerek szeme tágra nyitva, szája sírásra biggyed,
- Ööördög! - mondja panaszosan, majd anyja szoknyájába temeti az arcát.
- Nem ördög a bácsi - mondja erre szénné égve a vöröslő arcú anyuka -, csak kicsit furcsán öltözik.
Cimbora áll, néz, hitetlenkedve.
Mint az a fentiekből sejthető, az illető gyerek beceneve innentől nem Béluska volt. Ördög amúgy halál békés gyerek, fát lehetett vágni a hátán. Jókat söröztünk együtt, csak csocsóban gyepált el mindig.
...egy sör, mi?
Mwuhaha. Hát, kedves drága nyájas olvasók, Rejtő-hősről ismét kiderült, hogy nem szabad hinni neki, amikor azt mondja a maga utánozhatatlan hangján, hogy "Figyelj, öreg, jó vagy nálam egy sörre, nem többre, nem ugrunk össze valahol?" ...hacsak nem vagyunk nagyon-nagyon eltökéltek. Én nem voltam. Másnapos ...hát, hm, másnapos sem vagyok éppen, legalábbis nem kimondottan - ami vagyok, arra leginkább a lehasznált kifejezés illik, de nem úúúgy. Csak az alkohol tevékenykedett bennem áldásosan.
Merthogy kezdődik ugye a dolog egy sörrel. Ez eddig rendjén is van - minden a tervek szerint halad, örvendezzünk. Aztán folytatódik néhány másikkal, ami még szintjén rendjén valónak tűnik, egész addig, amíg nem csatlakozik melléjük egy fél üveg ukrán vodka, amit rituálisan elpusztítunk. Aztán megint sör. A whiskyt tényleg nem kellett volna. Kevés volt, de mégiscsak túl sok.
Valahol a vodka vége környékén megérkezett PsycloneJack, akit én már kellemes illuminátus állapotban bírtam fogadni. Eh, whatever. Amint kapok fizetést, lesz viszontsör, ofkoz. A jövő hónapot ennek szentelem. (Ami azt jelenti, hogy nem lesz telefoncsere, sorry folks, továbbra is elérhetetlenkedem. Vagy iszom, vagy féltartós fogyasztási cikkeket vásárolok - a kettő együtt, elsősorban anyagi okokból, nem megy.)
No, megyek vissza tovább hadakozni, mert a Hivatal már csak olyan, hogy nincs tekintettel a rabszolgamunkásai testi és lelki állapotára.
Mwuhaha. Hát, kedves drága nyájas olvasók, Rejtő-hősről ismét kiderült, hogy nem szabad hinni neki, amikor azt mondja a maga utánozhatatlan hangján, hogy "Figyelj, öreg, jó vagy nálam egy sörre, nem többre, nem ugrunk össze valahol?" ...hacsak nem vagyunk nagyon-nagyon eltökéltek. Én nem voltam. Másnapos ...hát, hm, másnapos sem vagyok éppen, legalábbis nem kimondottan - ami vagyok, arra leginkább a lehasznált kifejezés illik, de nem úúúgy. Csak az alkohol tevékenykedett bennem áldásosan.
Merthogy kezdődik ugye a dolog egy sörrel. Ez eddig rendjén is van - minden a tervek szerint halad, örvendezzünk. Aztán folytatódik néhány másikkal, ami még szintjén rendjén valónak tűnik, egész addig, amíg nem csatlakozik melléjük egy fél üveg ukrán vodka, amit rituálisan elpusztítunk. Aztán megint sör. A whiskyt tényleg nem kellett volna. Kevés volt, de mégiscsak túl sok.
Valahol a vodka vége környékén megérkezett PsycloneJack, akit én már kellemes illuminátus állapotban bírtam fogadni. Eh, whatever. Amint kapok fizetést, lesz viszontsör, ofkoz. A jövő hónapot ennek szentelem. (Ami azt jelenti, hogy nem lesz telefoncsere, sorry folks, továbbra is elérhetetlenkedem. Vagy iszom, vagy féltartós fogyasztási cikkeket vásárolok - a kettő együtt, elsősorban anyagi okokból, nem megy.)
No, megyek vissza tovább hadakozni, mert a Hivatal már csak olyan, hogy nincs tekintettel a rabszolgamunkásai testi és lelki állapotára.
csütörtök, július 22, 2004
Kibekkelem valahogy ezt a hónapot. Nem lesz egyszerű.
Üeee, de éhes vagyok megint.
Semmi sem történik, de most amúgy lapítok. Meg dolgozom. Meg írok. Meg néha, rövid időkre felcsapom az agyam, aztán nagy nehezen lenyugszom. Sz'al ennyi. Semmi különleges, semmi említésre méltó. Ugyan, honnan vettem, hogy érdekes életem? (Nézőpont kérdése.)
* * *
Ebéd után.
Éppen arról beszéltem a két új kollégának, hogy a próbaidő meghosszabbítása inkább azon múlik, hogy mennyire tudnak velük együtt dolgozni, mint a nyers szakmai szempontokon, amikor kijött a lurkből mögöttem a f?nököm. De mielőtt észrevette volna, a kolléga épp visszakérdezett, hogy "Ezek szerint nem szakmai, hanem személyes szempontok döntenek arról, hogy maradunk-e?" Kösz, bazmeg, épp kérni akartam. Picsába. A főnököm hallásának teszteredményeit a következő jutalomosztáskor közöljük.
Valaminek mindig történnie kell, igaz? Igaz?
Üeee, de éhes vagyok megint.
Semmi sem történik, de most amúgy lapítok. Meg dolgozom. Meg írok. Meg néha, rövid időkre felcsapom az agyam, aztán nagy nehezen lenyugszom. Sz'al ennyi. Semmi különleges, semmi említésre méltó. Ugyan, honnan vettem, hogy érdekes életem? (Nézőpont kérdése.)
* * *
Ebéd után.
Éppen arról beszéltem a két új kollégának, hogy a próbaidő meghosszabbítása inkább azon múlik, hogy mennyire tudnak velük együtt dolgozni, mint a nyers szakmai szempontokon, amikor kijött a lurkből mögöttem a f?nököm. De mielőtt észrevette volna, a kolléga épp visszakérdezett, hogy "Ezek szerint nem szakmai, hanem személyes szempontok döntenek arról, hogy maradunk-e?" Kösz, bazmeg, épp kérni akartam. Picsába. A főnököm hallásának teszteredményeit a következő jutalomosztáskor közöljük.
Valaminek mindig történnie kell, igaz? Igaz?
szerda, július 21, 2004
Oké. Tudom ám, mi történt. Tudom ám, miért van, hogy dől rólam a verejték, miközben a kulturáltak és jól sminkeltek olyan száraz bőrrel virítanak, mint a Kalahári, évszázados aszály után. Nem ez az első eset, hogy megtörténik, és nem is én vagyok az egyetlen áldozat. Azok a kedves - elsősorban - hölgyeknek és - másodsorban - uraknak, akik egy szörnyű, évtizede történt, ködös és borongós éjszakán elkaptak, elkábítottak, és telides-tele operálták a bőrömet a saját magukból kiszakított és eképpen feleslegessé vált izzadságmirigyeikkel, üzenetem van. Egyszer megtalállak benneteket. Feltolatok a lépcsőházba, beberregek a tetőtérbe, üzemi légfék hangjára riadtok a pincében. Jönni fogok a billenőplatós Kamazzal, és visszaadom a kölcsönt. Bele foglak titeket fojtani az évekig rajtam élősködő izzadságmirigyekbe, bizony - a Gyilkos Kamazon visszatér, hogy rettegésbe fojtsa a REM-fázisotokat, gonoszul műtő, nemeuklideszi disznók.
Mwuhuhuhahahaaaa. (villámfény villámfény BRAKKOWWW)
Kezd az agyamra menni ez a meleg, különösen, mert lassan a háziorvosom fog nekem sótablettát felírni, nehogy véletlenül hanyatt essen az elektrolitháztartásom. Nyár? Persze, hogyne. Amíg nem kapok külön bejáratú mediterrán vagy trópusi tengerpart-szakaszt fehér homokkal, mindig hűvös koktéllal és csinos lányokkal, addig ott rohadjon a nyár, ahol van (vagyis ez a véleményem meglehetősen stabil). Ilyenkor kéne mondjuk meglátogatnom a vonzó és bájos Norvégiát.
Na mindegy, iä, back to my slumber.
Mwuhuhuhahahaaaa. (villámfény villámfény BRAKKOWWW)
Kezd az agyamra menni ez a meleg, különösen, mert lassan a háziorvosom fog nekem sótablettát felírni, nehogy véletlenül hanyatt essen az elektrolitháztartásom. Nyár? Persze, hogyne. Amíg nem kapok külön bejáratú mediterrán vagy trópusi tengerpart-szakaszt fehér homokkal, mindig hűvös koktéllal és csinos lányokkal, addig ott rohadjon a nyár, ahol van (vagyis ez a véleményem meglehetősen stabil). Ilyenkor kéne mondjuk meglátogatnom a vonzó és bájos Norvégiát.
Na mindegy, iä, back to my slumber.
kedd, július 20, 2004
"...a civilizációt huszonnégy óra és két étkezés választja el a barbarizmustól."
Az áramszünet ritka nagy kitolás a hozzám hasonló, könyvtárát vesztett frissenköltözötteknek, pláne munkahelyen. Kéne valami időtálló művet felszegezni a falra, üvegszekrényben, mellette a kis piros kalapács és a felirat: "Vész esetén az üveget betörni, a könyvet elolvasni! Ha a probléma ezután sem rendeződik, léptesse életbe az Apokalipszis-protokollt!"
Szóval áramszünet. Ez azért jó, mert akkor a légkondi is behal. A hűtőről nem beszélve. A szemközti kisbolt tulajdonosa felkészült gyerek: dízelaggregátról küldi a feszültséget (*döbdöbdöbdöbdöbdöb*, ezt hallgattam egész reggel.) Légkondira visszatérve: nem mintha az irodámban lenne ilyen, ezért csak a többi kollégát önti el a verejték, amit én már úgy-ahogy megszoktam. Ők meg rínak. Kicsit jó nézni, ahogy vergődnek. Kicsit. Azért sokkal jobban örülnék, ha nekik is lenne 'kondijuk, meg nekem is.
Tegnap visszamondtam Butytime-ék sörözési meghívását, sorry folks, de borzasztó álmos voltam aznap. Ahhoz azért nem voltam túl fáradt, hogy a Frontline-hoz párbeszédeket ne hegesszek. Meglepetésre, ez még mindig megy. Ergo haladok. Lassan, de.
- Tehát az idő itt nem áll...
- ...csak nem hajlandó haladni. Renyhe szemét.
Hivatali impressziók, előbb vagy utóbb képileg megjelenítve. Höhö.
Az áramszünet ritka nagy kitolás a hozzám hasonló, könyvtárát vesztett frissenköltözötteknek, pláne munkahelyen. Kéne valami időtálló művet felszegezni a falra, üvegszekrényben, mellette a kis piros kalapács és a felirat: "Vész esetén az üveget betörni, a könyvet elolvasni! Ha a probléma ezután sem rendeződik, léptesse életbe az Apokalipszis-protokollt!"
Szóval áramszünet. Ez azért jó, mert akkor a légkondi is behal. A hűtőről nem beszélve. A szemközti kisbolt tulajdonosa felkészült gyerek: dízelaggregátról küldi a feszültséget (*döbdöbdöbdöbdöbdöb*, ezt hallgattam egész reggel.) Légkondira visszatérve: nem mintha az irodámban lenne ilyen, ezért csak a többi kollégát önti el a verejték, amit én már úgy-ahogy megszoktam. Ők meg rínak. Kicsit jó nézni, ahogy vergődnek. Kicsit. Azért sokkal jobban örülnék, ha nekik is lenne 'kondijuk, meg nekem is.
Tegnap visszamondtam Butytime-ék sörözési meghívását, sorry folks, de borzasztó álmos voltam aznap. Ahhoz azért nem voltam túl fáradt, hogy a Frontline-hoz párbeszédeket ne hegesszek. Meglepetésre, ez még mindig megy. Ergo haladok. Lassan, de.
- Tehát az idő itt nem áll...
- ...csak nem hajlandó haladni. Renyhe szemét.
Hivatali impressziók, előbb vagy utóbb képileg megjelenítve. Höhö.
hétfő, július 19, 2004
Srakker kávét iszik.
Először vizet tölt a 'matába, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Aztán babkávét ad neki, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Aztán elmos egy csészét, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Kiüríti a zacctartó fiókot, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Mindezt azért, hogy sehogyan se tudja telibe szopatni az a rohadt 'mata. Közben fütyörészik, mert már korábban eldöntötte, hogy a Nagyszerűen Időzített Hétfői Szívások ellenére sem vágja falhoz az egeret, és az ártatlan jószág plasztik életének megkímélése feletti önelégültség kis időre boldog és elégedett munkaerővé teszi.
Kiváló, bazmeg, kiváló. Tiszta Office Space az életem (akár fel is gyújthatom...).
Először vizet tölt a 'matába, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Aztán babkávét ad neki, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Aztán elmos egy csészét, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Kiüríti a zacctartó fiókot, mert a kollégák ilyet láthatólag nem szoktak. Mindezt azért, hogy sehogyan se tudja telibe szopatni az a rohadt 'mata. Közben fütyörészik, mert már korábban eldöntötte, hogy a Nagyszerűen Időzített Hétfői Szívások ellenére sem vágja falhoz az egeret, és az ártatlan jószág plasztik életének megkímélése feletti önelégültség kis időre boldog és elégedett munkaerővé teszi.
Kiváló, bazmeg, kiváló. Tiszta Office Space az életem (akár fel is gyújthatom...).
Jíííí-háááá. Újabb teljességgel elcseszett hétvége, de yoda se neki, így volt ez rendjén- iszonytatóan bekockultam ugyanis. Egy iskola étkezőjét béreltük ki húsz képcsőarcú cimborával együtt, hogy ott borzasztóan szétlőjük egymást BF: 1942-ben, mint már azt ugye korábban talán mondtam volt. Mivel engem az szállított a helyszínre, aki a szervert is vitte, kénytelen voltam 5:30-kor kelni, hajnalban - Armageddon, Armageddon! -, emiatt pénteken viszonylag korán feküdtem. Szombaton pakolás, indulás, majd heveny hálózatépítés, rágcsa-vásárlás és Red Bull-döntögetés után végre kezdődhetett a WWII-light. Eddigre aztán persze kiderült, hogy bár eredetileg úgy terveztük, hogy kétszer tizenöt fő fog pixelt kergetni, az ellenfél, a Nagyszájú Ifjoncok csapata nyolc fővel képviseltette magát. Így aztán megvalósult az adjkirálykatonát-effekt, némi sírással és rívással vegyest.
Én a nyolc órás kezdést követően másnap négyig bírtam alvás nélkül, ahol az utolsó két óra amúgy is nyűglődés volt. Nem bírom én ezt már úgy mint megboldogult fiatalkoromban, höhö. Volt pár vicces jelenet - például a hármas friendly fire esete, amikor engem aközben bombázott le az egyik gyerek, hogy én tévedésből kilőttem egy másik figurának az ellenségtől rekvirált tankját, vagy az, amikor a zászlót öt percig egymagam tartottam, majd lőszerem fogytán a helyszínre érkező baráti sniper ürítette belém pisztolya tárát -, de egészében véve inkább csak megcsömörlöttem a játéktól. Ebben az is közrejátszott, hogy a résztvevők egy része valamit véglegesen elvesztett a játék fogalmából, és versengéssel helyettesítette azt.
Mert az, amikor a közvetett páncélostalálatot szenvedett és éppen ezért ballisztikus pályára álló katona kinyitja az ejtőernyőjét, és egy árokba libben, hogy leérkezéskor ne veszítse el azt a kevés benne lévő vitamint, ami megmaradt,eképpen alakulva három HP-s monsztává, épp olyan röhögésre ad okot, ha én ültem a tankban, mint ha engem lőttek.
A szép megoldásokat illik megdicsérni akkor is, ha az ellenfél csinálta. A hibákon felül kell emelkedni. Idővel beletanul a leghurkaujjúbb is. ...és akkor mi van, ha elbukjuk? Ha jól küzdöttünk és jól szórakoztunk, akkor nincsen semmi ok a szégyenkezésre, az egyéb, járulékos hisztiket meg végképp kéretik otthon felejteni.
De ennek ellenére nem volt rossz. Bár asszem, a továbbiakban inkább hanyagolom. C-hö.
Nade ezek után közvetlenül támadott a vasárnap - először szüleimhez mentem, családi ebédre. Borzalmasan szét voltam esve az elején, de ezt elnézték. Ennek örültem, mert amikor pislogtam, még ott játszott az esti játék visszfénye - lelki szemeim előtt páncéloscsaták képei peregtek. Rohadt kellemetlen volt így lefeküdni szunyálni, hogy mást ne mondjak. Aztán megjött nagyapám, barátnőjével együtt, aki tény, kicsit terhelő idegileg, de hát a fene megegye, a nagyapám választotta, tehát én ehhez jó képet fogok vágni. Ha őt nem idegesíti, én sem fogom kimutatni az ingerültségemet. Szóba kerültek olyan témák is, mint apai nagyapám és az ő alkoholizmusa, illetve ennek okai - botrány, hogy amikorra a bajai elhatalmasodtak rajta, az Államokban már rég ismert volt ez a tünetegyüttes. Kicsit keserédes hangulatú lett ez az alkalom (többek közt a Becherovka miatt, amit belém diktáltak, holott nagyon kapálóztam), de nem bántam.
Aztán hazamentem, meghallgattam Zergling élménybeszámolóját a Xena-féle buliról, pofozkodtam egy kicsit a frissen szerzett Ground Control II-vel, majd lefeküdtem, és izomból bealudtam.
Ma pedig próbálom türtőztetni magam, hogy egy másik intézménynél dolgozó, épp szabadságon lévő, korombéli úriembert tíz óra előtt zavarjak, pedig a főnökeim is kapacitálnak erre. K i fogok tartani, keményen. Én se szeretném, ha tíz előtt zavarnának.
Én a nyolc órás kezdést követően másnap négyig bírtam alvás nélkül, ahol az utolsó két óra amúgy is nyűglődés volt. Nem bírom én ezt már úgy mint megboldogult fiatalkoromban, höhö. Volt pár vicces jelenet - például a hármas friendly fire esete, amikor engem aközben bombázott le az egyik gyerek, hogy én tévedésből kilőttem egy másik figurának az ellenségtől rekvirált tankját, vagy az, amikor a zászlót öt percig egymagam tartottam, majd lőszerem fogytán a helyszínre érkező baráti sniper ürítette belém pisztolya tárát -, de egészében véve inkább csak megcsömörlöttem a játéktól. Ebben az is közrejátszott, hogy a résztvevők egy része valamit véglegesen elvesztett a játék fogalmából, és versengéssel helyettesítette azt.
Mert az, amikor a közvetett páncélostalálatot szenvedett és éppen ezért ballisztikus pályára álló katona kinyitja az ejtőernyőjét, és egy árokba libben, hogy leérkezéskor ne veszítse el azt a kevés benne lévő vitamint, ami megmaradt,eképpen alakulva három HP-s monsztává, épp olyan röhögésre ad okot, ha én ültem a tankban, mint ha engem lőttek.
A szép megoldásokat illik megdicsérni akkor is, ha az ellenfél csinálta. A hibákon felül kell emelkedni. Idővel beletanul a leghurkaujjúbb is. ...és akkor mi van, ha elbukjuk? Ha jól küzdöttünk és jól szórakoztunk, akkor nincsen semmi ok a szégyenkezésre, az egyéb, járulékos hisztiket meg végképp kéretik otthon felejteni.
De ennek ellenére nem volt rossz. Bár asszem, a továbbiakban inkább hanyagolom. C-hö.
Nade ezek után közvetlenül támadott a vasárnap - először szüleimhez mentem, családi ebédre. Borzalmasan szét voltam esve az elején, de ezt elnézték. Ennek örültem, mert amikor pislogtam, még ott játszott az esti játék visszfénye - lelki szemeim előtt páncéloscsaták képei peregtek. Rohadt kellemetlen volt így lefeküdni szunyálni, hogy mást ne mondjak. Aztán megjött nagyapám, barátnőjével együtt, aki tény, kicsit terhelő idegileg, de hát a fene megegye, a nagyapám választotta, tehát én ehhez jó képet fogok vágni. Ha őt nem idegesíti, én sem fogom kimutatni az ingerültségemet. Szóba kerültek olyan témák is, mint apai nagyapám és az ő alkoholizmusa, illetve ennek okai - botrány, hogy amikorra a bajai elhatalmasodtak rajta, az Államokban már rég ismert volt ez a tünetegyüttes. Kicsit keserédes hangulatú lett ez az alkalom (többek közt a Becherovka miatt, amit belém diktáltak, holott nagyon kapálóztam), de nem bántam.
Aztán hazamentem, meghallgattam Zergling élménybeszámolóját a Xena-féle buliról, pofozkodtam egy kicsit a frissen szerzett Ground Control II-vel, majd lefeküdtem, és izomból bealudtam.
Ma pedig próbálom türtőztetni magam, hogy egy másik intézménynél dolgozó, épp szabadságon lévő, korombéli úriembert tíz óra előtt zavarjak, pedig a főnökeim is kapacitálnak erre. K i fogok tartani, keményen. Én se szeretném, ha tíz előtt zavarnának.
