Köztisztviselők napja, péntek, szombat, vasárnap. Ezek lesznek szabadok, jihá. Kialszom magam, az már tuti, csak azt nem tudom még, enni miből fogok. Utalják már a pénzemet, pritiplíííz, nem szeretnék szürke zakóban, fekete ingben, nyakkendőben kajára koldulni az aluljáróban, mert a közhiedelemmel ellentétben ez cseppet sem vicces.

Hogyan kell félhavi fizetésnek megfelelő jutalomból tortúrát, kellemetlen helyzetet, lesütött szemeket és megvont vállakat csinálni. Hogyan kell a szerencsét kínná változtatni. Hogyan kell széthúzást elültetni. Hogyan kell nem megjutalmazni, aki méltó, és hogyan kell kiemelni azt, aki nem (és itt most magamról is beszéltem, igen). Hát, gratulálok. Ezt valami tanácsadó javasoltA?

Szarul érzem magam, mert annyian kívántak kést a vesémbe, mint még kevésszer.

Hát miért kellett ezt?!

Höhö. Tegnap Xena felajánlotta, hogy kiríhatom magam a vállán virtuálisan, ha már, de inkább kuponra váltottam a lehetőséget, mert:

-a százötven kilós hónaljdisznó és a Mázlifaktor-angyalka megalapította a Pénzügyi Segélykommandót, és most kánonban küldik az áldást, egyelőre nagyon úgy tűnik, legalábbis. Nem központi költségvetés-szoppantóan nagy összegekről beszélünk, kérem szépen, de nekem nagyon jól fog jönni. ("...gyere papához, úúúgyvan.") Nekem, aki rendszeresen, lendületből lefejeli a hónap végét, és úgy tántorog keresztül az utolsó héten, mint egy jól-rosszul összefércelt financiális zombi, ennél jobb hír kevés van.
-mert letudtam az egyik ostoba feladatot, úgy tűnik.
-mert fel vagyok pörgetve.
-mert úgy érzem, hogy el tudnám énekelni a Life of Agony-tól az Other side of the rivert, de a Heroin dreams-t egész biztosan, és az utóbbiba még csak bele sem roskadnék talán.
-mert végre, hosszú késéssel megnéztem a Chihiro szellemországban c. örökbecsűt, és megint van kedvem haladni.
-mert már mocorog a fejemben az a mondat, amit egy plazmavetővel felszerelt nehézpáncélos mondhat ellenfelének:
"...felsütöm az árnyékodat a falra, kicsipöcs!"
-mert van kivel játsszak, van kivel röhögjek, van kivel borongjak és van kivel vedeljek, és már ezt sem mondhatja el magáról akárki.

Szóval nagyjából rendben vannak a dolgok.
* * *

Gótügynök képzeletbeli párbeszéde az óvodában:
- Az én nevem... MARI NÉNI! Megértették?
- Néni igen néni!

Ááállat.

* * *
Rejtő-hőssel beszéltünk két-három napja, vagy valahogy így, a blogokról. Nem véletlen, hogy anno így tudtunk együtt dolgozni - és várhatóan a jövőben is tudunk majd -, mert a változatosság kedvéért ezt is hasonlóképpen látjuk. Vagyis hogy a blogolás mindkettőnk számára elsősorban szórakoztatási és exhibicionizmus-kiélési célú tevékenység. És nem, bizonyos dolgaimról nem fogok a blogon értekezni, jé. Ez egy szórakoztatni, néha elgondolkodtatni kívánó szösszenet. Hogy hogyan lehet látni ugyanazt a darát, ami naponta körülvesz, és a fel-feldobott követ, ami valahogy mindig rámesik, pedig még ki sem mondtam, hogy Je. Élveboncolás, olykor, betegebb érdeklődésűeknek. Nem szeretném viszont, ha érzelmi dagonya lenne, ahová visszatérhetek meghempergőzni, ha épp szomorú dolog előmászni a zugomból.

Ars poetica, hát persze.

* * *
Hivatali párbeszédek #10

Misztörendőzán: - Srakker, hogy állsz azzal az izével, tudod...
Srakker: - Ja, azzal? Hát, bazmeg, az nem csak hogy bumerángra van kötve, de még gumikötélre is, hogy biztos el ne vesszen.

Újabb győzedelmes nap. Whee.

Bumerángra kötözött dokumentumokkal gyürkőzöm, a feljegyzés-Godzilla az iroda belső tartományai felé nyomul, ó, igen, de visszaszorítjuk.

Zolika, a Döglégy, ha anno bürokratának állt volna, most mondhatná, hogy "Táblázat, hö! Ötödik óóldal, hatodik óóldal!" De nem lett, így nem mondja. Ugyan, hogyan tudhatná így, milyen az igazi élet? Höhö.

Izék, időtöltési céllal. Egyébre nyilván nem jók.

Fáradt vagyok megint, de van racionális magyarázat.

Van egy szakszavam erre a mai délelőttre, igaz, csak angolul, de amúgyis nemzetközi világhírnévre hajtok, ugye.

Low intensity hatred

Kávé és kaja nem gyógyítja, de kezeli.

Amúgy meg ostobaságokkal bűvészkedtem, kettő megint leesett, az egyik még imbolyog. Kúl.

A hétvégéről majd, talán. Ma nem.

...tegnap. Tegnap megkaptam az arcomba egy kolleganőtől, hogy lelketlen vagyok. Ma is ezen röhögtünk Misztörendőzánnal. No nem azért, mert én lennék Prézliosztó Szent Vendettius újkori követője, hanem mert a szóban forgó hölgy mentálisan kábé annyira stabil, mint egy agressziónövelőkön és hiszterozinon nevelt mimóza. A megjegyzés oka az volt, hogy kritikai megjegyzéssel illettem az egyik képzésen teljesítő tolmácsot. Nomármost, a dologba az is beletartozik, hogy jobban jártunk volna mindannyian, ha olyasvalakit küldenek, aki történetesen gagyog valamit az adott nyelven, mert így legalább felül tudta volna bírálni jegyzetelés közben az esetleges tolmácsolási hibákat. Mert, az tény, hogy nem kell mindenkinek érteni az EU vastagbelének működését, és nem kell tudni az egyes cafatok pontos nevét. Kivéve, ha ezért fizetik, és hagynak neki időt a felkészülésre. Igen, érzékenyen érintenek még a leghülyébb megjegyzések is. Cccö.


...ma.
"Ez az, fagyj le! Igen! Épp kérni akartam! Gyerünk, te eszelős féreg, zárd be az összes ablakot! No! Mi lesz már? A nyomtatást is felejtsd el! (...) Elindulsz? Köszönöm. Te adatvesztős, ostoba nyomoronc, hát nem megmondtam neked, mit csinálj? Úúúristen. Oh. Ehh, rossz állományt nyitottam meg, upszi."

Háháhát ez siralmas. Nem sírva vigadok, sírva röhögök - egyáltalán nem ugyanaz, no nem mintha számítana. Attól, hogy teljesen seggberakják a feladatomat egy szöges léccel, és még körbe is csavarják, amikor koppan a mandulán, a határidő nem módosul: így is kell ezt, bizony. No mindegy, jelentéktelen - egyszerre csak három dologgal csúsztam meg a négyből. (Mindegy, hamarosan újraszövöm a hivatali álcahálót, és akkor csak kezelhető mennyiségű ökörséggel találnak meg.)

Ha a Life of Agony nem lett volna, amelyet Rejtő-hős poros winchesteréről kaptam anno, akkor apokaliptikus méretekben lett volna rossz kedvem. (Zeneileg is meglehetősen műveletlennek tudok olykor bizonyulni. Így viszont könnyű szórakoztatni.) A gyomrom, jó szokása szerint, borzalmas állapotban van: óriási rinyáira jellemző, hogy a legutóbb, amikor sikerült kisírnia egy vérvételt, megállapították, hogy minden rendben van. Kiáltson farkast Ön is!

Ez az emberellenes hangulat egészen délig eltartott, amikor elröffentette magát a hónom alatt a másfél mázsás zsírsertés, és ennek jövő hónapban várhatóan egyenes pénzügyi következményei lesznek. A Mázlifaktor-angyalka a névleges kimeneti teljesítmény 200%-on riceg, ez az, csak így tovább - amikor belaszik és lekonyul, én már egy bunkerben leszek, és várom, hogy kitörjön a Ragnarok du jour.

...és ma este. És ma iszunk, mintha nem lenne holnap - az majd idejön, ha akar valamit. Valahogy kihúzom hónap végéig, de erre most nekem szükségem lesz. Valahol. Valamiből.

Olyan punnyadék vagyok, hogy ha most megkapnám a 28 nappal később vírusát, csak ülnék a székemben, és az időszakonkénti vesetépdesés helyett görbeteg középső ujjamat mutogatnám a világnak. Reggel iszonyú módon durcás voltam a világra, de, meglepetésre, ettől semmi nem változott. Most vagy hat csészényi kávé lötyög a hasamban, de mivel nincs agyteljesítmény, amit szorozgathatna, az eredmény közelíti a nullát.

Tegnap megalakult a Bastardo Racing Team, köszönhetően Zerglingnek, aki inkább ösztönösen, mint előre kiszámítottan, de olyan gusztustalanul vezetett olykor a Need for Speed: Undergroundban, hogy a térdemet csapkodtam a röhögéstől.

A pszichém két ébresztő maflást kapott az arcába. Egyet Pszich2-től, egyet meg az esti sörözéstől. "Mindig egy pohár sörnek indul, aztán lám, mindig mi lesz belőle." Elszívtam egy cigarettát egy óvatlan pillanatban. Francba, hogy még mindig nem vagyok immunis. Francba, hogy várhatólag már nem is leszek. Francba, hogy megbotlom. Nem szabad ilyen könnyen megbocsássak magamnak.

Most várom, hogy a munka-gumilaszti, amit reggel elindítottam, visszajöjjön, és hozza a haverjait is.

Hivatali párbeszédek #9

- ...persze, és azok a vicces legények elneveztek minket Vagonellenőrzési Főosztálynak...

-...és a Hivatal dívája, Klaudia Koordinál...

(pedig becsszó, csak ebédelni voltam.)

Filozofikus hangulat, amitől csak három kávé és egy három napja molesztált táblázat zaklatása után kerülhet az ember.

Business as usual.

Az elmúlt egy hetemre - nagyjarészt a pénzhiányom miatt - erősen jellemző ez a mondat. Nem mintha ez önmagában rossz lenne, csak... *ingerült csettintés* túlságosan kiszámítható. (Aztán, amikor beüt a válság, kétségbeesetten imádkozom az unalomért. Nem jó nekem már semmi se. "A kaland sem az, aminek feldicsérik", mondta anno Rincewind, Terry Pratchett legéletrevalóbb teremtménye, és az esetek túlnyomó többségében egyet is értek vele. Egy működő rendszernek nincs szüksége hősökre. De valami kontrollált izgalom nem lenne hátrány. *röhög*)

Minden nap egy fogaskerék, amelyek, némi huzavona és fogszámlálós recsegés (*krakka*) után mindig beilleszkednek a többi mögé, és az önfejlesztő gépezet, amelyet az életemnek nevezhetek, szépen, strukturáltan nő tovább, még egy kicsit. Unalmas? Lehet, sőt. Lélektelen? Fenét. A könyökvédő - amitől szerencsére mindeddig megkímélt a sors - csak szimbóluma, nem kiváltója a napi rutinba belesavanyodott embereknek. Vagyis, mindig lehet keríteni néhány percet, jobb esetben órát, különösen kegyes együttállások esetében akár napokat is, amikor be lehet röffenteni a kreatív modult, vagy a szociabilitás-pumpát - és ez nagyjából független attól, hogy mivel foglalkozol, amíg a Munka Törvénykönyve, illetve a munkavédelmi előírásait akár közelítőleg betartják. Vagyis a szellemi kulimunkások között nincs kiemelten hátrányos helyzetem. A munkaidőn kívüli kreatív teljesítményem ugyan nem hagy szégyenben senkit, de az alkotói potenciál megvan, sőt. Így hát nem aggódom. Az idő nincs értem, de egyelőre ellenem sincs - a fegyverszünet törékeny, és a végzetes egyensúlytalanság, ami kioltja majd a tudatomat, mindig közelebb kerül. Aggodalomra azonban semmi ok. Három éves időtávot is csak erőlködve fog át az agyam, nemhogy harmincat.

...hát ennyi. Bepillantás a mai butazombi-énem gondolataiba. Néha a bohóc is szünetet tart, bepakol egy sört, és elgondolkodik, hogy miért is kelt fel reggel, és tette meg a Nagy, Veszélyes Szafarit a kávésbödönig, ahol tudvalevőleg "elefántok és egyéb furcsa állatok vagynak." Most is csak annyit tudok mondani, hogy túl sokat gondolkodom ilyesmiről.

...és attól, hogy nem szoktam beszélni róla, van érzelmi életem. Egy állóvíz. Szép, nagy, nyugodt, helyenként meglepően mély, de a fejesugrást csak óvatosan. Minden békés, csak egy agresszív, néhány hete ott érlelődő parti szendvics próbálja leharapni a látogatók lábát. A hosszú ideje nyugodt vízfelületek mindig felhívást az Illetékeseknek keringőre, és a feszültségük idővel kibírhatatlanra nő, így előbb-utóbb belekúrnak egy aszteroidát. Ha ez megtörtént, szólok. Addig inkább csend, és hullaszag, csak a parti szendvics csócsál egy lábszárat.

...szal ennyi. Addig is szörnyű, szakállas szóvicc:
egyházi helyi háló = pap-LAN

...na de most tényleg. Állj, állj, állj, zene állj.

Whoa. Ha nem figyelsz, nem csak hogy dolgoztatni kezdenek, mert az még istenes, mert fizetnek érte, de baszogatnak is. Ha már nem is kell hibázni ahhoz, hogy az embert baszogassák, kész botrány. Oda az érinthetetlenségem illúziója, a hivatali álcaháló cafatokban, mostantól laza vesszőkocogás.

I feel so... exposed.

Nomindegy. Újabb panelek kellenek a Kettes epizódba. Megcsináljuk. Ja, és felcsaptam részidős önkéntes fordítónak egy szééépséges projektbe. Mert érdekel.

I can't believe it's over. Szép munka a hölgytől, szép munka, hogy akkor is befejezte, amikor már semmi anyagi haszna nem származott belőle, csak a műve és a rajongói iránti elkötelezettségből. Így kéne nekem is, csak valaki adjon egy új agyat, és menni fog. Egy új test se ártana, de ezt már mondtam, oszt' mégse lett, és különben se legyünk telhetetlenek.

Pénteken Rejtő-hős követett el vizuális merényletet ellenem. Ha belegondolok, hogy csak a kedvemért vállalta a The Good Shoppe borzalmait, könny szökik a szemembe, de azért mégis inkább halálra rugdosnám egy állatfejes mamusszal. Hogy miért? Ezért e.
Ez az ember g*ci. Megláttam, felsikoltottam, felröhögtem, megfenyegettem, lefényképeztettem, eltüntettem, hazavittem, megmutattam, feláldoztattam valami megnevezhetetlennek. Azóta se tudjuk, mi történt.

Oh, igen, aztán, amikor az ember szombat hajnali kettőkor a Counter Strike kommandósait idéző mozgással vonulhat végig a Rákóczin, előretartott képzeletbeli pisztollyal, és bezsebeli azokat a pillantásokat, amelyek kizárólag akkor járnak, ha a te hibádból valaki, aki amúgy egészen kedvel, szeretne valahol másutt lenni, és őszintén letagadni, hogy valaha, bármiféle köze volt hozzád. (Ilyenkor a képzeletbeli pisztoly egyébként jó szokás szerint követi a szemmozgást, így a zebrán való körülnézés ki-mon-dot-tan látványos.) Kiben mi marad meg. Mert úgy döntöttem, nem érdekel most más, mert pillanatonként úgy hiányzott a szűrőbetét a számból, mint még soha, mert már megint a más pénzén ittam, mert majdnem bealudtam a diszkóban - ahova azóta sem értem, miért mentünk -, mert vicces volt, de néha kicsit talán hosszú szünet telt el két értékelhető benyögés között.

Szombaton délelőtt olvastam. Váltva keltünk Zerglinggel - ő kizombult fájdalomcsillapítóért, anélkül, hogy felébresztett volna, majd, miután megszerezte, bealudt; én meg, miután visszatérése után aktívba rugdostam a kijelzőket, olvasni kezdtem, és ötig abba se hagytam. Hiányzott már a ponyva-adagom. Aztán Starfuckers, Inc., másnéven kicsiny, ámde annál ütőképesebb űrgárdista kompániánk újabb kalandjait játszottuk el. Előkerült néhány hipersúlyos benyögés a papírokról, amelyekre jegyzetelni szoktam.

"Ne haragudj ezekre a fiúkra, Robert, mert ezek olyanok, hogy lelőnek..." - Osborne

"Mi az, hogy démon? Mert azt, hogy elpusztítani, azt értjük." - Zergling

"Hát nem tudom, nincs igazán sok kedvem ahhoz, hogy kiszedjem a nyúltagyát a fülén keresztül egy rozsdás szemöldökcsipesszel..." - Srakker

"Persze, meg kiteszi a reakcióidejét a pohárba, mint más a protézisét..." - Zergling

"Ha szájon vágod, kőpor szitál, nem vér." - Zergling

"Olyan szocreál arcberendezése van." - Srakker

Vasárnap ittam, játszottam, hazamentem, ebédeltem, ettől eltekintve semmi érdekes nem történt. A mai nap meg... gyönyörű, na. A Faszság kódnevű feljegyzés vándorlása során újabb meg újabb adag fost zúdít a nyakamba, mert ez egy ilyen magassági felderítő feljegyzés. Kurrrrvaanyját.

Elmélkedés a hosszú köpönyegek átkáról.

"Kettes, itt a porta. Megint beragadt egy szuperhős a forgóajtón főbejáratnál. Hozzál kávét, tizes kulcsot, egy új csapágyat és egy ollót. Eceteset. És egy űrlapot. Köszi. Vétel és vége."

(Nem, a Frontline-ban ez, logikusan, nem lesz probléma.)

* * *

No, tegnap megtörtént az ex-kolléga elbúcsúztatása - hétfőn még állás nélkül volt, szerdán már kezdett is egy új helyen, egy ügyvédi irodában. Söröztünk - nomármost, aki sörözött már velem, az tudja, ez mit jelent. Mókás volt, na. Misztörendőzán tovább bírta, elment még a Külkerre is, ahol elvileg dúltak a Külker napok, vagy miarák, és hajnali egyig vedelt. Úgy is néz ki. Én ezzel szemben kulturáltan ágyba hanyatlottam kilenc körül, és reggel kipihentem, rózsás bőrrel ébredtem. Most mindenki rosszkedvű, fáradt, kialvatlan, nyűgös és hisztis, én meg vigyorgok, mint a tejbetök (de nem ezért). Várom már, mikor sederítenek fejbe valami borzalmassal, csak hogy lássák, lehervad-e a mosolyom, vagy az arcomra van szögelve. (Lehervadna.)

Egyelőre ennyi.

Heh.

A szereplők nevét és a priviket cenzúráztuk. Iszonyatos szóviccek, rettenetes benyögések, méla punnyadás!

Srakker - A Terry-Tórium pedig népszerű örökbefogadó sztárunkról elnevezett radioaktív izotóp.

Srakker - Terry Tory pedig a negyvenes évek brit politikai életének egyik kiemelkedő figurája volt, róla emlékezett meg a Sepultura is "War for Terry Tory" cím? slágerlistás nótájában (nóta bene)

Sáska - Nos te akartad: erről az orosz animációs propaganda film jut az eszembe: a Stoy Tory.

(DELETED)

Valakinek a virtuális életéről a VÁTI Területfejlesztési Igazgatóság honlapjára irányítottam át magam, majd bezártam a böngészőt. Nem kritika, lúzerség.

Pincér, ma is mulatunk. Adjon egy Panadolt, de ma tényleg kirúgok a hámból - Red Bullal kérem, keverve, nem rázva. Ráadásul a melegre való tekintettel (ez aztán a horrorpornó, nem az, ha szájba b.sznak egy baltával) zakó nélkül jöttem dolgozni, a látvány ellentmondásos, de mégis inkább komikus. Mégis volt, aki megdicsérte egetverő újítási készségemet. A reakcióidőm olyan, mint egy vödör szélhűdéses csigáé - ilyen az igazi extrémsportos hivatalnok. És ráadásul itten nekem elvileg búcsúvedelésem lesz ma (az Elátkozott Szék újabb áldozatot követelt egy gyakornokszemélyében, és már fogyasztja is a negyediket), megadjuk valakinek a módját keményen. (Igen, Zergling, tudtam, és mondtam is, hogy elfelejtek valamit. Ez volt az.)

A Frontline - BuRMa három, előzetes elképzeléseim szerint igen betegesen jól megrajzolható panellel gazdagodott, de hát perrrszeee, hogy otthon felejtettem. Ergo akkor sem fogok ma haladni, ha véletlenül békén hagynak a hülyeségekkel. (Remélem, találunk olyasvalakit, aki az idiotizmusainkat képes nem egyszer, hanem sokszor egymás után változatlan hipertökéletességgel valami médiumra vetni - a spiritisztákkal amúgy is Dunát lehet rekeszteni, az, hogy néhányat összefirkálnak, ne legyen akadály -, miközben iránymutatásaink legjobb esetben is irodalmilag kriptikusnak lesznek nevezhetők. Valamint tesztelni kell, hogy mennyi párbeszédet bír el egy adott panel, mennyi narrátori fecsegés szükséges és hogy mennyi dumát érdemes egyáltalán elröffenteni.)

Körlevelet írok, fénymásolok - a gyakornoki idők sosem múlnak el teljesen. (Zergling, ez a képregényt neked látnod köll.) Néha anyázok. Amúgy minden a legnagyobb rendben.

Let's talk about the weather. Kedves időjárás, anyádat, azt. Hogy egy rendes, becsületes, pára- és frontmentes napot nem vagy képes produkálni lassan már két hete, az egy dolog. De legalább napfény lenne. (Nincs.) A szórt fényben homályosodom, mint a kristályüveg a számumban, agyilag és látókörileg nagyjából párhuzamosan.

* * *

Hideg és savanyú kávéval leöblített Panadol Extra - az igazi profik választása.

* * *

Ha csípőre rakott kézzel szökdécselek végig a folyosón, az nem azért van, mert jókedvem van, hanem mert megint lecsúszott a gatyám, és nem akar a helyére takarodni az átkozott. Capisce?

* * *

A kis (esetleg) piros tűzőgép neve a "klamper", a bele tölthető kapcsok megnevezése a "skuló". Logisch.

* * *

A folyosón kattogó Gonosz Fénymásoló elképesztő hibaüzenetek leadására képes: olykor jelzi, hogy kifogyott a tárolójából a papír. Valaki ettől a ténytől megijed, és otthagyja szegény Gonosz Fénymásolót, frusztráltan. Tanulhatna már, mert ilyenkor mindig én kell, hogy megetessem azt az ostoba jószágot.

* * *

Misztörendőzán megmutatta a tavaly nyári fényképeit. Bár idén sem Korfura megyek, azért tetszett a környék. A véletlenül odakeveredett diplomaosztós fényképein meg úgy nézett ki, mint aki málenykij robotról (nem nanoszondákról) tért meg.

No, vissza dolgozni.

Alarm.

Bal lábbal keltem, de valami iszonyú módon. Most próbálom a helyükre illesztgetni a kis rugókat és fogaskerekeket, amelyek gőzuszályt eregetve pattognak ki a fejemből.

Félsiker.

Hjöh. A kemény hangú hivatalos levél, amelyet nemrég prognosztizáltam, a következőképp hangzott el végül szóban: "Srakker, rakjál már rendet, mert irtózatos kupi van az irodádban... de végül is, ez már megszokott." Oh, yeah, nincs is annál szebb, amikor a hivatali féreg főnökét történetesen ismerem, és órákig dumáltam vele mindenféléről, ráadásul kedvel is. Mwouhuhu.

Igen, kedvenc autóm a Dodge THIS! (Újrafelhasznált poén, de ma már várhatóan nem kerül jobb.)

Küldött nekem a PayPal elvileg e-mailt, hogy nem stimmel az adatlapom, és ha nem engedelmeskedem rohanvást, nemcsakhogy barlangostestet implementálnak a nyelőcsövembe, de még további retorziókra is számíthatok.

Mi ezzel a probléma?

a) Sose fejeztem be náluk regisztrációt, mert Magyarország még nem jogosult e szolgáltatásra a honlap szerint.
b) Sose adtam meg az e-mailemet.
c) Nincs az a bitisten, hogy én számlaszámot osszak meg e-mailben.

Die, bastards, die.

* * *

Olyan képnél hagytam félbe a Frontline 2. epizódjának szövegkönyvét, ahonnan van kedvem folytatni. Miután letettem a billentyűzetet, és édes semmit kezdtem tenni, azon kaptam magam, hogy mocorog valami azokon a területeken is, amelyek a Félhalott Legkedvesebb Projektünk fejlesztéséért felelősek, és láttam vala, hogy ez jó. Most pedig megnézem, hogy a Külügyminisztérium szörnyű röntgengépe elpusztította-e a lemezt, amin behoztam az EPISODE_TWO fejlesztett verziót.
(szünet)
El.
(szünet)
Hiába minden.
(szünet)
Bah.

* * *

Amíg ma elmentem az ostoba vizsgán égetni magam, valami fontoskodó, sokadrangú féreg járt az irodámban, és jelezte Miszörendőzánnak, hogy hivatalos levélben kapunk a pofánkba a mindenfelé történő irattározásunk miatt (vagyis, amiért már lassan a plafonról is iratok lógnak). Most már tudom, kivel kezdeném, ha rajtam múlna a Hivatal létszám-racionalizálása. Az, hogy két éve képtelen voltál elintézni azt, hogy a tetőtéri irodánkban legyen egy légkondi, és pállottpéniszű cserepesnövényként rohadjunk minden áldott nap, amikor a napsütéses órák száma meghaladja a tizet, az nem baj. Az végül is, a te feladatod lenne, gyönyörűm. Te, babám, jól végzed a munkádat. Az, hogy fontoskodsz, bratyizol, bizonyosan hasznára válik a Hivatalnak. Tényleg. Meg vagyok erről győződve. Az a fontos, hogy az egy szem zárható szekrényünkben van-e nyolc projekt anyaga, nem az, hogy ha kell, megtalálom. Én itt dolgozom, képzeld. Nem pedig lakom itt. Ajtót tudod hol találod.

Hová is lett volna ez a nap, ha nem rántja fel valami a vérnyomásomat.

* * *

Most hívott fel Antiszociális az új cégétől, mert, mint kiderült, annyira sincsenek kihasználva az elképesztő (tényleg elképesztő) intellektuális képességei, mint itt voltak. A Rézfélék Érdekvédelmi Szervezete az egész napra kiterjedő, bestiálisan kegyetlen erőszaktétel miatt már tervezi Antiszociális ex-kolléga demonstratív jellegű kivégzését.

* * *

Irány a munka, és egy másik vadbarom, aki csak azért nem lehet a Vérveres Spanyolviasz Rend tagja, mert én már tag vagyok, és szanaszéjjel vétózom a pályázatát, ha megjelenik a Rend közelében. Verbális kvalitásai alapján mindenképpen jogosult lenne.

Ez a nap annyira rendezetlen volt, hogy az már-már szórakoztató. Sőt, nem is már-már, hanem abszolúte, csak megfelelő mentalitás szükségeltetik hozzá. Egyelőre ez megvan. Csak az alkotókedvben szenvedek hiányt.

Hűűű, kedves emberek, ez a hétvége a végeérhetetlen punnyadás és az izomból vedelés olyan egyedülálló kombinációjából állt, amit megismételni ugyan lehetetlen, de mindenképpen érdemes vele kísérletezni. Kezdődött ez úgy, hogy hajnali egykor (egykor!) átügettem Rejtő-hőshöz, aki országos cimboráját már leitatva új áldozat után nézett, és ez lettem volna - mit lettem volna, lettem (!) - én. Megérkeztem, lezöttyentem, dumáltunk, késekről, nőkről, dalszövegekről, programokról, egy írónak álcázott nyálkásféregről, valamint szóba került a híres-hírhedt whatever is. Aztán igen hamar lefáradtam, mert az ősi alkimista-recepteket figyelmen kívül hagyva (áldást osztó kézzel int, és kenetteljes hangon közli: "Ignoramus") kevertem a whiskyt a sörrel, és a szentségtelen reagensek nemeuklideszi nászából fogant szörnyűség hamar kikezdte az ellenállásomat. Ezután hazamásztam, félig tudatosan még fogat mostam (a tömésem ezt azzal honorálta másnap, hogy nem akart szerves kocsonyaként kicsusszanni a furatból), és behevertem. Izomból. Párnaszaggatóan. Rettenetesen. Megpróbáltam eggyé válni az Univerzummal, de mivel a nagysághoz vezető út is a legkisebb lépésnél kezdődik, ahogy Lemezbontó Szent Jakab ( (c) Nagyanyó) mondta volt), első lépésként eggyéválási céllal az ágyat és a benne foglalt egyéb inherens alkatrészeket választottam, és meditáltam, meditáltam este hatig. Akkorra Zergling már elosont mulatni, így semmi sem tartott vissza, hogy rövid, de velős pocakvakargatás után éjfélkor ismét ágyba ne tévelyedjek. (Beüzemeltem a kávéfőzőt, borzalmas szagú izék bírtak szivárogni belőle, amíg kétszer ki nem öblítettem és egyszer át nem mostam azt a pokolbugyrot, utána viszont megtáltosodott - vagyis nőtt plusz egy lábujja, meg plusz egy foga, és burkot növesztett maga köré -, és olyan kávét rittyentett, hogy ihaj. Kúl.) Aztán eljövend vala a vasárnap, amikor is hazamentem ebédelni. Érdekes egybeesés, de az ebédidő nagy részét azzal töltöttem, hogy nagyapámmal (a megmaradttal, egyetlennel és legendással) hülyültünk, mint a gyerekek, és sztoriztunk (az övéi érdekesebbek voltak, jé). Némi segítséggel bár, de kivégeztünk másfél deci vodkát - pedig attól undorodom, de mindig megitatta velem az ő adagja felét -, valamint négy üveg pezsgőt. A sörrel is szemeztünk, de azt már nem mertük. Jó volt, mert többször is lezajlott a hangtalan kommunikáció: egyikünk ránéz a sörösdobozra, ránéz a másikunkra, fintorog, megrázza a fejét, aztán a másik is. Aztán ugyenez, fordítva. Végre végighallgathattam az egyik történetet, vagyis ezúttal a végét is - eddig is tudtam, miért bánik nagyapám ennyire tisztelettel az étellel, de most már értem is. (Vigyorogva a szörnyűségekről, ó igen, így kell megmutatni a világnak, mihez tartsa magát - saving image for future reference.)
Aztán szavaztam ("A rendszerváltás egyetlen kézzelfogható eredménye, hogy most már nem kell megmondanom, kire szavaztam, úgyhogy ehhez is kéretik tartani magunkat", mondtam, ha szóba került), no nem mintha bármelyik bagázs vette volna a fáradságot és kidolgozott volna valami "keze is van lába is van" Európai Parlamentben képviselendő koncepciót. Oda se neki, annyi köze van ennek az egész cirkusznak a páneurópai politikához, mint egy fél pár kék nyuszipapucsnak. Ezután hazamentem, beszélgettem Zerglinggel, egyeztettük a naplóállományainkat, pötyögtünk egyet, aztán felkerekedtem, és a Kaltenberg Bajor Sörözőben múlattuk az időt Rejtő-hősékkel. Mókás volt, szóviccekkel bombáztuk egymást, Rejtő-hős posztapokaliptikus párkapcsolati vízióitól meg túlmelegedett és veremmemóriáját vesztette a tudatos működésért felelős agyterületem.
Miután ezzel végeztünk, visszatértem hazoá, és néztem laposan, ahogy Zergling aprít a Freedom Fightersszel. Pönge játék, lehet, hogy majd feltelepítem én is - kínosan kezdek kifogyni azokból a bithalmazokból, amik futnak a gépemen, lekötnek, nem fagynak ki, és még nem játszottam őket végig.

Aztán aludni mentem. Az álmomnak csak a végére emlékszem, elég szürreális darab volt. Jó nagy adag lopózott be a Freedom Fightersből, mert valami földalatti ellenálló szervezet vezérkarának tagja voltam, akire (vezetőtársaimmal együtt) a most már tényleg nagyon haragos elnyomók rettenetes, megállíthatatlan orgyilkos pók-droidokat uszítottak. Mikor a PDA-m kikergetett az álomfázisból, a következő mondatfoszlány lebegett a tudatom peremén:
- Jól van, baz, rendben, nem iszom többé Coca-colát, de most már hagyjál aludni, te pók, mert úgyis tudom, hogy kinyírsz, ha akarsz, az előbb is 61 HP-t sebeztél a lábszáramon...

Zslin-dünng-zslin-dünng. Pittsába, mámeg kelni kell felfele. Üeee.

Azóta is ebben a hangulatban vagyok, sőt. Merthogy a péntekre időzített vizsgámat nagy kegyesen áttették keddre. És erről ma tájékoztattak. Anyátok.

Rekedt volt a hangom, amikor reggel, zuhanyzás közben rápróbáltam, hogy "Follow me into the desert..."

It's just a burden in my hand
It's just an anchor on my heart
It's just a tumor in my head
And I'm in the dark

Jaj, jaj. Az önsajnálat élményét nagyban rontotta az, hogy le kellett ebrudalnom az éjszaka a hangszálaimra telepedett szerves ragacsot. ("Would you cry for me? Grüeehj, hráák.") De mivel kontrollált körülmények között roskadtam magamba, rájöttem, hogy rettenetesen komikus az, amit valójában művelek. Ugyan, most mit vegyek ezen az egészen komolyan? Borostás, cseppet sem klasszikus, de annál inkább geoid arcélemen széles a vigyor. Nem akar múlni. Csak kihívásnak ne vegye ez a ragya valóság.

Hogy na de akkor most önhatalmú pihenés. Meg még anyátokba is elmentek ti gyalog, kedves munkámat véleményezők, na de most komolyan. Én két-három hetet, de mégis inkább másfél hónapot szánok rá az életemből, ti két-három napot, és ti mondjátok meg, hogy az én munkám milyen? Ne tessék már engem ezzel hergelni.

Nem azért, mert akkora a szakmai büszkeségem. Nem azért, mert ott voltam, ti meg nem. Én is elnézhetek dolgokat, sőt, el is szoktam, de nekem ti ne adjatok pluszmunkát, drága egy irodai betyárjaimm, csak azért, hogy fontosnak érezhessétek magatokat.

Teccik érteni?

Ja, amúgy hangulatjavításilag egy monológ, amit Zerglinggel való ricochetezésünk közben bírtam elröffenteni.

- Még egy ilyen, és tényleg kihozod belőlem az állatot... *elszámítja az ugrást, leesik a platformról*... igen, kihoztad. Kár, hogy az egy lemming, baz.

Bután pislogok ki a meló halmai alól. Végeztem egy röcid számvetést az anyagi helyzetemmel kapcsolatban, és ez, kérem, több, mint elszomorító.

Someone's gotta pay for this. The bad news is that this person shall be me.

Vannak pillanatok, amikor az ember csak áll, és annyira meglepődik, hogy már káromkodni sincs igazán ideje, hanem egy nagyon mélyen átélt, hangszálcsomóban rezgő "Óóó..."-ra futja, amikor a hallgatóság várja az elkerülhetetlenül bekövetkező trágárságot, de az valahol benn szakad.

Volt ilyen tegnap, amikor egy olyan előadáson kellett ülnöm egész nap, ami csak érintőlegesen kapcsolódik a munkámhoz, és valamiért majdnem bealudtam az elején és a végén. (VAT-carousel, ezt a kifejezést tanultam. Nem, kérem, ez nem az a centrifuga, ahol a klónokat pörgetik.)

Amikor szarrá áztam, de úgy igazán, mert bementem jó anyámhoz látogatóba az ügyeletbe. Vicces hely ez a Budai Irgalmasrendi, az ilyen helyeken szoktak mindenféle horrorsztorik játszódni a ponyvákban. Segítettem desztvizespalackot cserélni valami berendezésben (felőlem aztán Vízzel hűtött Vízzel moderált Energiatermelő Reaktor is lehetett volna) - nem lehet az ilyet elcseszni, annyira egyszerű, gondoltam. És jé, tényleg nem lehetett. Aztán hazaindultam, és a nyakamba kaptam Budapest ajándékát, az esőt, vödörszám. Nem, nem akarom tudni, miért csípte a szemem, és viszketett tőle a pofám.

És ma, mert ma van. 'Nuff said.

"...hogy fúrjon minden sztárocskába nyolc colos lyukat a Bulvár Kund..."

Hivatali párbeszédek #8

Srakker: - Hé, figyelj, kilóg valami a zsebedből, ami rózsaszín és inkongruens.
Miszterendőzán: - Ja, köszi. Az inkompatibilis nem lett volna jó szó, mi?

Road waffles.

Látom, megint lesz mire feltekernem az agyam. Ne kérdezzétek, hol találtam, mert nem tudom.

Egyáltalán nem állok rosszul. Jól sem. Fura, nem kéne, hogy magamra vegyem a szürkeséget, illetve magamra még csak-csak, de a lelkembe engedni tán mégsem kéne. Ülök, nézek. Késve kapom meg a dolgokat, mert nem megyek időben utánuk. Kicsúsznak a kezemből a dolgok, és nem kapok utánuk. Néha leesnek, és összetörnek. Néha nem. Szelektálok, mondhatnánk, valójában persze annyi elmaradt dolog kapkod a sarkam után, hogy annak is örülhetek, hogy nem estem mindeddig pofára.

Már az álmaimat is a mesemondó szemével figyelem, és röhögök a kanyarokon, amiken végigcsikorognak - amikor ébredés után közvetlenül biztos vagy benne, hogy ez meg az kizárólag azért úgy alakult olyan irracionálisan, ahogy, mert másként kikönyökölt volna az álom illúzió-léte, és emiatt felébredtél volna, akkor abban is biztos lehetsz, hogy túl sok történetet boncoltál már, valamint halovány utalást hordoz arra nézvést is, hogy nem kéne minden kreatívságot szétszedni, amivel szórakozni akartál.
* * *
Har har har. Igen, persze, tudjuk, mennyire mindentudóak az efféle tipológiák. De azért, bevallom, helyenként egész közel járt, egész közel. Itt a teszt. De nagyon ráértem, bő fél órát, még tegnap.

Az, hogy olykor szívesen atomizálnám azokat az embereket, akik terrorizálják érzékenyebb lelkű embertársaimat azzal az undorító fenyegetéssel, hogy "különben öngyilkos leszek", arra utal, hogy érzéketlen tuskó vagyok, vagy arra, hogy mások szempontjait veszem figyelembe? Micsoda dilemma, hölgyeim és uraim, micsoda dilemma. (Az atomizáláshoz azért ragaszkodnék, mert az kevesebb munkát ad a takarítóknak. Semmi sikoltozás, semmi vér, semmi hisztéria. A sörétes-találat után megugye egyszerűbb volna rögvest a festő-mázoló kommandót hívni. Látják? Még a takarítók és helyszínelők lelkiállapotára is tekintettel vagyok. Lenyűgöző.)

Valakinek most már tényleg véget vetek. A hivatal elkattintotta a "Szopatás overdrive" feliratú kapcsolót, és az óriás libidomaták és a nagyteljesítményű fellatronok kereszttüzében vonaglik ártatlan, meggyötört lelkem. Jaj, jaj.

Később, talán, megint, leszek.

A hétvége nem volt mozgalmas, egyáltalán. Erről intézkedtem. Az elmúlt hét folyamatosan egymást váltó időjárási frontjai, illetve a párás levegő olyan szinten tépázták meg az idegeimet, hogy az egészen ijesztő.
De kitartunk.

1. Pénteken ittam Bodzillával és Rejtő-hőssel, de a korábbi megpróbáltatások miatt a szervezetem úgy gondolta, hogy ő szeretne felborulni, és meg is tette. Szétpunnyadva hortyogtam a kanapén, amit ágy helyett használni szoktam, Zergling pedig, miután hasztalan kereste a többi résztvevőt, mit sem sejtve nyitott be és vágta telibe a villanyt. Már átvágott a szobán, mire a szempilláim között átkúszó fotonok kiváltottak valami reakciót, és a sörzombi "Öööörf?" hanggal kérdezősködni kezdett a szubatomi fizika jelenlegi állapotáról, illetve az esetleges, e tudományterületen elért áttörésekről.

2. Szombaton játszottunk Földelementáléknál, jó volt, bár az az érzésem, hogy nehezen fogunk megállapodásra jutni bizonyos tények, illetve feltételezések megítélésében (az Egyház megítélése még mindig valamelyest kényes, érzékeny, ráadásul ambivalens dolgokat felböfögő pontom), és egy olyan képlékeny valóságban, amiben ő mesél, a végkimenetel szempontjából, haddnemondjam, kruciális kérdés.

Közben Zergling talált egy Nobel-díjas kifejezést az angol couch potato kifejezésre, ez pedig nem más, mint a

fotelpenész (fn) - olyan személy, aki ébrenléti idejének jelentős részét zárt térben, rendszerint valamilyen számítástechnikai vagy egyéb elektronikai eszköz előtt tölti.

Kész, lefagytam.

3. Vasárnap feltápászkodtam, elmentem kajálni haza, visszajöttem, leültem fotelpenészkedni egy kicsit a NFS: Undergrounddal. Eközben a sorozatos beszólásokból létrejött Juliano Bastardo. Juliano Bastardo az utak réme, aki a tuningolt verdájával kétszázzal veszi a kanyart, nekiszorít a betonoszlopnak, vagy felmázol a pénzszállító autónak, ha el akarsz mellette gyorsulni, anyázik, ha a szabályosan közlekedő polgári járművel frontálisan ütközik kétszáznegyvennél, tör, zúz, és rombol, csak hogy a végén győztesen üvölthessen, ahogy az a fantasy klisék szerint nagyragadozóéknál a vezérhímnek kijár.

Zergling néha megállt mellettem, ahogy játszottam, és röhögött a hihetetlen gennyládaságon, amit versenytársaimmal szemben tanúsítottam. Néha kicsit tartok attól, hogy egy villámfényes, sötét éjszakán kihajtogatja magát néhány bithuszár az Electronic Arts könyvtárból, és úgy megdolgoznak vezérműtengellyel, hogy a nyomozók azt gondolják majd, nem ember vagyok, hanem shoggoth.

4. Ma. Más munkáját végzem, a saját pénzemért. Megnyugtató.
Kijöttem erre a teszten.

You're Catch-22!

by Joseph Heller

Incredibly witty and funny, you have a taste for irony in all that you
see. It seems that life has put you in perpetually untenable situations, and your sense
of humor is all that gets you through them. These experiences have also made you an
ardent pacifist, though you present your message with tongue sewn into cheek. You
could coin a phrase that replaces the word "paradox" for millions of
people.


Take the Book Quiz
at the Blue Pyramid.

No, rövid összefoglaló egyszerű életem bugyraiból.

Tegnap kaptam egy érdekes állásajánlatot, még latolgatom a dolgot - amúgy se vagyok az a könnyen határozó típus, a mérleg most a szokásosnál is lassabban akar megállapodni.

Ma datákokkal küzdöttem, táblázatot töltöttem (olyan, mint a kolábsztöltés, csak több vele a papírmunka), vagyis nagyjából azt a fajta életvitelt űztem, amitől a bürokratákat unalmas alakoknak szokás tartani, a háttérben meg vadul treníroztam az agyam a Frontline-on. Zerglingnek megmutattam, amit tegnap összehoztam (végre megint kedvem támadt írni), azt mondta, hogy tök könnyen el tudta képzelni az eseményeket, büszke is voltam magamra. Nem azért, mert Zerglingnek ne lenne vizuális fantáziája (merthogy van neki két dömperre való), hanem azért, mert ez jó jel arra, hogy adott esetben a rajzoló is könnyen átlátja majd, mit akarok leírni.

A gyomrom vacakol, de ezzel nem vagyok egyedül, mert Misztörendőzán is felborult reggel. Az ebédet kihagytam, mert nem kívántam egyáltalán a táplálékot. Este majd bepótolom valami egészségtelennel. Ennyi, vége, kész, megyek haza.

Hivatali párbeszédek #7

Srakker: - Hiába van ráírva, hogy filmtabletta, rohadtul nem láttam semmit...

Hivatali párbeszédek #6

Srakker: - Böee, ez a kávé olyan, mint halottnak a csók. Nem elég, hogy még az emléke is undorító, de emellett semmi haszna.

Célkereszt, vagy amit akartok.

No, egy kicsit kiugrottam a mókuskerékből, úgy értem, pár percre, amíg a különb féle és fajta pályatársak átkaiba göngyölt kövek el nem kezdik betörni az irodám ablakát.

Hey, no sweat, I'm just following orders, dude.

Újabb építőkő a Frontlányba, lassan épül ez a cucc. Lassan, de épül. Épül, de lassan.

Vettem egy Abit gyártotta ATI Radeon 9600XT-t tegnap, az egyéb kiadásaimat figyelembe véve nem is lesz sok pénzem hó végéig. Pixelekre cserélem a hónap során vásárolható sört és zsömlét, én geek.

Fáradt vagyok megint. Kaptok random párbeszédet viszont, beszéljen a három hónappal ezelőtti énem helyettem. Valahová még mindig bevarrhatom.

"You know the drill, huh? Article 14, to be precise."
"Yeesh, no, not again."
"You DO remember, don't you?"
"Ahem."
"Let me get it straight, though. Three words: we save them."
"Yes."
"I elaborate. We do not look them in the eyes, wo do not kiss them, and first and foremost, we do not fuck them."
"Indeed."
"We are not interested in their looks, in their thoughts, in their charms, we just scoop them and run."
"Siryessir."
"So why is it so fucking hard to implement?!"

Több nap, mint korbács, ezt jegyezzétek meg, valamint az EU-ban sem korbácsból van a kerítés. Mai zaklatószolgálat vége.

No, kedves hölgyekurak, mire kimondtam volna, a meló árapálya partra is vetett, tehát most van alkalmam pihegni, tátogni, cikákolni, és, ha a büszkeségem megengedi, vonaglani egy kicsit.

Bár, hogy a Világ Legnagyobb Sznobját idézzem, az osztálytudat már kiment a divatból, még mindig elönt némi keserűség, ha arra gondolok, hogy olyan emberek helyett kell elvégezzek egy remek, tőrőlmetszett kulimunkát, akik minden egyes telibeáldott napon egy órára nyújtják a nominálisan fél órás ebédszünetüket. Nem mintha abban a fél órában annyi hasznosat csinálnának egyébként, de mindegy. Azért megengedem magamnak azt a luxust, hogy hülyén, és némileg idegesen nézzek, ha a téma eszembe jut. Ezzel párhuzamosan természetesen arra is kell időt szakítsak, hogy a hirtelen megszaporodott saját feladataimat is legalább olyan szinten ellássam, hogy senki feljebbvalómnak ne legyen ingere tüdőn hányni miatta. Az, hogy emellé még a bekezdés elején emlegetett kollégák blazírt tekintetét is tűrnöm kell, virágos jókedvet ébreszt bennem. Olyan igazit. Vadvirágosat. Macsómintásat. Teccikérteni.

Most már csak úgy se teszek, mintha ma haladtam volna a Frontlánnyal. Merthogy nem. Elvileg péntek a magunkszabta határidő, mindenesetre benevezek a péntek esti készültségi szintet érintő fogadásokra - ha lehet, mint valami überdíler.

A memóriám öt percre terjed. A türelmem szintén. Nem tesz jót ez a nyamvadt idő. Most, délutánra már majdnemhogy társaságba engedhető szintre tudtam fejlődni, hogy a profimód felkészült titkárnőnknek köszönhető Panadol extra tarkón verte a fejfájásomat, de a reggel, és a délelőtt, nos, az szomorú volt nagyon.

És nyilvánosan, ugyanazon a fórumon kell elnézést kérjek az egyik kolleganőmtől, ahol előre ítélkezten. A korábbi szobatársa tehette, de amióta másik épületben van, sokkal jobb fej lett. Nagyon fejlett fej lett (elnézést). Lehet vele együtt dolgozni, és közel sem olyan idegesítő, már-már egyáltalán nem. El lehet hinni, semmivel sem lettem toleránsabb szeptember óta, sőt, ahogy nézem, csak idegbetegebb, az ilyen utólagos revízióknak tehát súlya van. (Azt viszont tartom, hogy akkor jó indokkal kívántam a halálba és vissza.)

* * *

Esni kezdett. Király. Esőszag, hideg és végre enyhül a nyomás a halántékomon. Low level enthusiasm.

Kulimunka. Hemzsegés. Szakmányban.

Vissza.

Agresszió.

Kedvem lenne hátrarúgni a széket.
Kedvem lenne letépni a fejemről a fülhallgatót, és a sarokba vágni.
Kedvem lenne földhöz baszni az egeret.
Kedvem lenne trágár dolgokat üvölteni.
Kedvem lenne vádaskodni.
Kedvem lenne bevágni magam mögött az ajtót, hogy repedjen a tejüveg.

Mindehhez kedvem lenne, tetszőleges sorrendben és kombinációban. De én, kérem, józan vagyok, megfontolt. Megbocsátó és elfogadó mások hülyeségei iránt. Ha nem lenne ilyen nehéz, sokkal elégedettebb lennék magammal. A jellemfejlődés meg egyre késik.

Rohadtul szeretném sajnáltatni magam, de a harci helyzet az, hogy erre valójában az égvilágon semmi okom. Vagy nagyon bölcs vagyok, vagy nagyon szerencsés, vagy még van itt valami, ami miatt az Élet, az Univerzum, meg Minden versenyt dörzsölgeti a kezét.

Valamiért az utóbbira tippelek.

No, kerítek egy lemezt, azt' hazacipelem a Frontline doksiját, és közben halványan aggódom, hogy fogok kimászni a hirtelen meló alól. Csak annyira, hogy az ingerküszöböm inkább ingerároknak legyen tekinthető.

"I'd drop a bomb on this City. A contraceptive bomb." Mwuhaha, drága város, itt jövök én.

Amúgy teszt.

You're
the United Nations!

Most people think you're ineffective, but you are trying to
completely save the world from itself, so there's always going to be a long
way to go.  You're always the one trying to get friends to talk to each
other, enemies to talk to each other, anyone who can to just talk instead of
beating each other about the head and torso.  Sometimes it works and sometimes
it doesn't, and you get very schizophrenic as a result.  But your heart
is in the right place, and sometimes also in New York.
face="Times New Roman">Take the Country
Quiz at the Blue Pyramid

You're going AWOL on me? *röhög*

Hah, amúgy meg persze kapcsolatban fogunk maradni, jól.

Hivatalnok vagyok. A Skodámat eladtam. Ásványvizet iszom. Én ne legyek kemény? *röhög* Eh...

No, hát tekintsünk vissza megint, ha már a fejfájástól nem látom a következő percet se.

*ka-sst*

Péntek. Antiszociális kolléga elbúcsúztatása, sztorizgatás, pezsgővedelés. Késés Pszich2-től. Egyre kevésbé értem, mit keresek ott. De mert elvileg még csak a felénél járok, és nem tudom, milyen hatást remélhetek egyáltalán, most kussolok és fizetek.

Aztááán, aztán irány Pécel, karaktert generáltunk (az enyém elég csúnya átalakuláson ment át, amíg megalkottam, a lényeg, hogy boszorkánymester lett a szentem), és már ekkor láttuk előre, hogy iszonyú szellemi gürcölésnek nézünk elébe, ha a frissen fejlesztett M.A.G.U.S-ban játszani akarunk. Hát, ezt eltoltátok, fiúk, 2004-ben ilyen bonyolult, és ami még rosszabb, szerkesztési hibáktól hemzsegő könyvvel kioldalazni talán túlzás. Mindegy, az elkötelezettség megköveteli, hogy beseggeljük a tartalmat, figyelmen kívül hagyjuk a bugokat, és egyáltalán. Így mulat egy elf-társ.

Tovább is van, mondjam még? Abort, Ignore, Retry, Fail? (Abort, búzát, békességet, azt adjad meg az arcunkba, de lehetőleg máma még...) *kzt*
No, tehát pillanatnyi elmezavaromat követőleg folytatnám. Feltűntem a Crewban, különb-féle bloggerek társaságában. Mentem zavarni, ahogy mondani szoktam. Hát, bízom benne, hogy nem idegesítettem senkit halálra, de legalább abban biztos vagyok, hogy a Long islandek jó helyre kerültek. Ha másban már nem is. A mulatozás kézzelfogható eredménye, hogy a finisben lezabáltam gyrosmaradvánnyal az ingemet, ilyen malőr utoljára két éve esett meg velem, de legalább akkor munkában voltam, így még kínosabb volt. A Nyugatitól lecaplattam az Astoriáig fél óra körüli idő alatt, gondoltam, odalépek magamnak, és kipróbálom, mennyire tudok rohamcaplatni. Rohadtul fájt a vádlim, mire odaértem - kijöttem a gyakorlatból, és/vagy elhíztam, régebben ez mintha könnyebben ment volna. Hazaérés, alvás.

*kazt-rádzsördet*

Szombat, a rémületes tántorgás napja. Mit tegyen a bürokrata, ha olyasmit vedel, amiről már több alkalommal megállapította, hogy nem kéne? Igen, másnapos voltam, pöttyet, csak az agyam akart kifolyni a fülemen, más baj nem volt. Semmi róka, semmi kacagás, ezzel szemben mindent másnapra halasztottam, mert úgy éreztem, hogy alkalmatlan vagyok rá. Édesanyámhoz azért beosontam a korábbi ORFI-ba (jelenleg Budai Irgalmasrendi Kórház, ami azért jó, mert így jó anyám se közalkalmazott, ami abban bír megtestesülni, hogy bár a fizetése épp annyi, mint a közalkalmazottaké, az egyéb előnyöknek csak egy részére jogosult, és nem is olyan a törvényi védelme - örült is nagyon a váltásnak, sejthető). Azért volt ez hasznos, mert ha valaki ügyeletes, ahhoz akár este kilenckor is érkezhetek, legfeljebb hülyén néznek. Nekem lehet.
Ezután játék, illetve, ami helyette lett. Rejtő-hősünk éppen érzelmi válságban volt, a részleteket tőle magától, feszült is volt rendesen. Ezt négyből hárman tolerálták. Egyvalaki, Mr. Amicar, bocsássunk meg neki, nem, és egy emocionális tönönrúgással jutalmazta a mutatványt. Ronda másodpercek voltak. Nomindegy. Aztán dumáltunk inkább, miután Mr. Amicar hazament.

*kst*

Vasárnap. A fejfájásnak vége lett. Whee. Elvileg az lett volna tervbe véve, hogy hazamegyek ebédre, de déltől kezdve egymást püföltük Zerglinggel egy Half-life kiegészítésben. Bizonyos Ricochet volt az illető. A pálya kicsi volt, de trükkös, az elején csíra voltam benne nagyon, de hihetetlen kemper ösztöneimnek köszönhetően el tudtam húzni, és az előnyömet meg is tudtam tartani. Wááá-hááá, slingg. De a nagy bitvadászat közben elfeledkeztem az időről, így aztán az ígért ebédidőből vacsoraidő lett, majd az is elmúlt. Akkor hazaszóltam, hogy nem megyek, jé.

*kassst*

Hétfő. Pünkösd hétfő. Erre a napra is elő volt írva egy rendes késés, meg is valósítottam, ki is pipáltam. A családi ebéd végre összejött időben, terv szerint, korrektül - eh, hát igen, jó dolog az önállóság illúziója, de szeretek úgy enni, hogy nem nekem kell mosogatni, ezenfelül... ez az illúzió nem ér annyit, hogy elhanyagoljam miatta öt kerülettel odébb szakadt családomat.

Így aztán a játékról késtem el, de nagyon durván.

Összegzés, kicsit továbbvitt gondolatmenettel:

- Oké, tehát van a csapatban egy paplovag, egy kardművész, egy elf íjász, egy varázsló és egy boszorkánymester. Hát, elég érdekes egy társaság.
- Hát, fiúcsapatnak még mindig jók leszünk. Én leszek majd, mint boszorkánymester, a csapat romantikus rosszfiúja, a refrén előtt előrelépek, és a mellkasomra tett kézzel, lágy hangon könyörgök megbocsátásért...
(*elborzad*)

Ezután visszamentem az albérletbe, ahol Zergling a Knights of the Old Republicot gyűrte. Gondoltam, felinstallálom én is, mert tetszett első ránézésre, sőt, másodikra is. A gépem ellenvéleményét fejezte ki néhány sötétkékre fagyás formájában. Tehát most a fizetésemet várom, akkor majd veszek egy új videokártyát, mivel a régi felett eljárt a másfél év. Aztán egy alaplapot, aztán egy processzort és memóriát. Meg egy merevlemezt. Jé. Tényleg egyediek a problémáim.
Megnéztem a 28 nappal később című örökbecsűt. Igen, tudom, mindenki látta már. Sebaj, nekem még kínál meglepetéseket ez a világ. Kevesebb filmet láttam, mint Rejtő-hős, és most nem viccelek. Azért rövid véleményt közölnék magammal, veletek és az utókorral, hadd fogyjon a mai napra kiutalt karaktermennyiség. Jól összerakott múvi - klasszikus elemekből építkezik, de nem könyökölnek ki vad, civilizálatlan klisék az üvegen, és épp a számomra megfelelő pillanatokban válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek a sztori előrehaladtával felmerültek bennem. P

*kst*

Ma. Felkeltem, bejöttem, dolgoztam, blogoltam.

*ovörendáut*