Haladtunk Búvárzenekarral. Nem tudom, feladom-e a későbbi projekteket, mert amikor éppen elkap a lendület, jól érzem magam, mialatt együtt írunk, de ha belegondolok, hogy már megint M*-t, akkor mindenem sikoltozni kezd.

Ma találkoztam egy lánnyal, aki lehetett volna, ezzel szemben nem lett. Jót vigyorgok az akkori önmagamon, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy változtam volna bármit is e tekintetben.

Most a Motörheadtől az All for you megy, de nem sokáig, mert holnap megint kezdődik a darálás, és addig álmomban - a kalandozások közepette - meg kell fenni a késeket, és az több, mint hatórás munka.

Let's do this shit!

Annak idején belém mart a kreatívbogár, és telenyomta a szív- és érrendszeremet a mérgével. Aztán jött a radioaktív lajhár... Van ugye a tízéves garázsprojekt, ami már lassan tizenegy lesz, és épül, szépül szépen, és már vagy negyedik éve nem gyújtottuk fel és süllyesztettük el a picsába. A rendszer magja konkrétan két évvel előbb lett kész, mint egy népszerű, díjnyertes külföldi csoda, ami nagyon hasonló alapokra épült, de hát hamar munka ritkán jó.

Na, szóval a lényeg az, hogy amiben van „kommunista zselétömb”, az alapból királyság (különösen, ha a háttérrel is tisztában vagyunk). Ezt onnan tudom, hogy a tömérdek sörözés közepette telijegyzetelt papírfecnikből lett egy dokumentum, amit nemrég kaptam meg.

És tetszik. Ganajozni persze kell még, meg építgetni is, de jó anyagnak tűnik. Most kellemesen punnyadt vagyok, kettlebell után. A holnappal majd ráérek holnap foglalkozni.

A legújabb agyatlan ötletemhez kell egy MIRV. Úgy értem, csak írok róla, a valóságban, ha rajtam múlik, egyetlen többrobbanófejes nuki sem fog kiröppenni a silóból. Rajtam ne múljon.



Volt amúgy pár remekbe szabott álmom, nem annyira rém-, mint abszurd, mint a kurvaannya. Felmerült bennem, hogy talán jobban sikerülne az írás, ha csak fele annyira részletesen kidolgoznám a herótjaimat meg az NPC-imet, mint az asztali játékhoz a karaktereimet. Állatkertem legújabb lakója a többszörösen hátrányos helyzetű vándorvegyész, parfümgyáros, hobbikertész és kényszer-drogkereskedő. Hans. Olyan szemekkel, amilyen nincsen is. Kereshetnék hozzá képet, de ezzel az erővel rajzolhatnék is, rajzolni meg nem rajzolok vagy nyolc éve.

A Foschpumpe teljes fordulatszámon a hivatalban, de nem is fárasztom magam azzal, hogy magyarázzak róla, hogy ezen a leágazáson miért ömlik agyba-főbe a reszkető barnászöld kolloid. Mer' szokása neki, azért, érjük be ennyivel.

A nembeszélünkróla projekt kedden folytatódik, az idegességemet csak kicsit enyhíti, hogy ezúttal nekik kell pofátlanul jó ajánlatot tenniük, és nem nekem kuncsorognom. Szegény embert ezzel szemben az ág is húzza, tehát richtig ma kellett elpöffennie a tápomnak, vettem helyette egy vagyonért egy Chieftec-et. Így aztán nem volt mese, az eddig a polcomon pihenő HD3870-est is beszuszakoltam a gépbe. (Eddig az volt a gond ugyanis, hogy a régi tápomon nem volt 6 tűs kivezetés, így a videokártya nem kapta meg az extra delejt, így nem indult el a gép.) A táp halkabb lett, a videokártya hangosabb, a visítás így konstans. Jövő hónapban telefont váltok, és utána rituálisan végigjárom a foxtrotot a Motorolámon, és gurgulázva kacagni is fogok.

Mindent folytatok, majd, most épp a fostengeren hajózom. Holláré, holláré, hó.

Első krav maga edzés megvolt. A másik újonc, akivel párban voltam - bizonyos Anna, aki jóval könnyebb, sokkal jobb kondícióval rendelkezik, amellett csinosabb is, mint szerény tankunk, azaz én - alighanem többször is megbánta, hogy épp ma, épp itt, és épp most, és épp én, de hát az élet kegyetlen, ráadásul hosszú, mint a csizma szára. Ismételten bizonyságot szereztem arról, hogy az állóképességem egy közepesen fejlett medúzáéval vetekszik, de sebaj, lesz ez még jobb is. De az is igaz, hogy régen esett már annyira jól sör, mint tegnap. (Csak egy volt, mert Jack bepunnyadt, olyannyira, hogy végül a Castle-t se adta oda szigorúan legálisan, pedig azért mentem vón'. Viszont kaptam Scary Solstice-ot. Tök jól meglesznek majd a 0853-as nyomtatványkitöltő program telepítőjével, amit majd holnap szedek le és viszek át apámnak, hogy az „A-szó” felé fennálló bevallási kötelezettségét teljesíteni tudja a szegény pára.)

Naszóval Durst wird erst durch Bier schön, ahogy a németek mondják.



Ez is azt bizonyítja, hogy a németekre igenis érdemes hallgatni, kivéve, ha éppen arról akarnak meggyőzni, hogy ez itt egy gyors háború lesz, mert akkor esélyes, hogy egy csúnya rákúrásba készülnek belefutni.

Melófronton: egészen belelendültem az éppen aktuális melómba, olyannyira, hogy már-már élveztem is. Ebben persze sokat segítettek azok a szarkasztikus megjegyzések, amiket a véglegesnek szánt mondatok közé csempésztem, és alaposan megjelöltem, hogy a végleges variánsba, amit már másoknak is szánok, ne maradjanak benne. (Majd az elküldés előtt szíjjel fogom parázni magam, hogy mindent kihúztam-e. (Éltem már át ilyen érzést. Nem kellemes.)) Ettől függetlenül szeretném leszögezni, ha egy baleset talál történni, amelyben szerepel egy épület, egy foszforral és benzinnel teli tartálykamion, némi szikra, meg egy nyergesvontató, tele tengeri sóval, nekem semmi közöm hozzá, hiába ugrálok 8-as Richter győzelmi táncot.

Holnapután megyek Egyiptomba. Annyi pénzt dobtam ki az ablakon, hogy ihaj, pedig még el sem indultam. Az öltönyeim kezdenek elhasználódni, ezért intézkedni kellett a pótlásukról. Financiális vonatszerencsétlenség, azt hiszem, ez találó megfogalmazása annak, ami a vásárlás során velem történt. Viszont gyönyörű leszek, ugye.

Beszereztem egy új szemüveget. Még szokom a látványt, idővel a katasztrófariadók is elnyugszanak majd, gondolom. Mindenképpen előnyös volt, hogy megvettem, mert kezdtek rám rohadni a tavalyi üdülési csekkek, viszont így be tudtam őket váltani jól.

A lúdtalpbetétem megvásárlása késedelmet szenved: a franc se hitte volna, hogy két hétre előre nem lehet időpontot szerezni. Addig, amíg nem sikerül rendezni a problémát, marad a status quo ante bellum.

Ha véletlenül felfognám, milyen súlyú kérdésekben kell a Hivatal ökörségei miatt döntést hoznom olykor, alighanem makogó idiótává züllenék a másodperc törtrésze alatt. Így azonban nyugodtan funkcionálhatok tovább holtfáradt, vörös szemű, ingerlékeny, bagószagú, a szakállát babráló bürokrataként.

Komolyan bazmeg, olykor megijedek, mi van körülöttem.

* * *

Más. Megvettem és végigjátszottam a Dead Space-t. Elkövető: EA. Nomármost, az EA játékok nem arról híresek, hogy túlteng bennük az eredetiség. Viszont a maguk módján igen tisztességes iparosmunkák szoktak lenni, és ha az embert nem zavarja, hogy az új fícsörök nem tengenek túl, jól el lehet velük lenni. Naszóval, a Dead Space TPS sci-fi túlélőhorror. Ez a legtöbb kitartó olvasónak nem szorul magyarázatra, de most mégis megmagyarázom, mert ettől okosabbnak tűnök.

A TPS a third person shooter, vagyis a hátsónézeti lövöldözős típust jelöli, amikor a játékvilág szempontjából képzeletbeli játékos-entitás szoros emberfogásban követi a főhőst. Az egyik újítás ott jön, hogy a normál tájékoztató elemek (életerő, lőszer, oxigén) nem csak úgy oda van biggyesztve a játékos elé, hanem bele vannak építve a világba. Az életerőt a főherót páncéljának gerincvonalán feszítő kijelző mutatja, ha elfeketedik, beáll az agyhalál. A főhősnél lévő cuccokat, a lőszert, az oxigént, a térképet, és a beérkező üzeneteket a használt fegyver, illetve főként a páncél holografikus kijelzője vetíti ki látványosan, ámde roppant kevéssé taktikusan. (Most képzeld el háborús helyzetben, hogy egy ilyen karácsonyfa-vértezettel a testeden kell osonnod a maróláp szélén. Az ellenfél tuti a sikoltozó röhögésével árulná el magát.)

A sci-fit nem kell magyarázni, mostanra már még talán a Bölcs István-vonal legszedáltabb követői is rájöttek, hogy új szelek fújnak a hajtóművek kiömlőnyílásaiból. A sci-fi vonalat itt az épp halott fő-főszereplő, az USG Ishimura nevű hajó képviseli, amely nemes egyszerűséggel Planet Cracker, vagyis bolygórepesztő. Kikap egy szép nagy darabot egy alkalmasnak tűnő égitestből, a hasznos anyagokat (nehézfémeket, ritkaföldfémeket) kicsócsálja belőle, a maradékot salakként elköpi. Nomármost, ha egy ekkora monstrum elkussol, annak oka van. Az okos emberek az ilyen okoktól szeretnek távol maradni, főhősünk viszont... khm. (Mérnök, naná. Isaac Clarke. És nő is van a dologban.) A tudományos oldal aligha fogja elismerő csettintésre késztetni a hard sci-fi követőit, mert itt a tudomány bizony csak jól-rosszul működő díszlet, amely mögött olajszagúan duhog a gépezet, és időnként isteneket köp a színpadra. (Ékes példa erre a szelektív tárgylassító, aminek hatására az elméleti fizikusok hajlamosak agyérgörcsöt kapni, miközben elképzelik.) Viszont van benne gravitációs cuppantócsizma, ami szintén lehetetlen ugyan, de mókás a plafonon végigcuppogni vele, mikor mikro a gé.

Túlélőhorror. Bizony, a környék tele van csápival (megnevezés copyright (c) by Blájmi). Van kicsi, közepes, nagy, ugri, köpködős, csámcs, mantaszerű, a lényeg, hogy mind rút, mint egy hutt valaga három hétnyi tenger gyümölcsei menü és irritábilis bél szindróma után... és baromi idegesítő. Célozzon az ideggyökre, hangzik a régi bölcsesség, de itt pont nem válik be: a nyerő megoldás, ha az illető rémnek a végtagjait szeleteljük le. Vagy fel. Van erre egy nagy kupac célszerszám. Nekem történetesen a legjobban az impulzuspuska vált be, de időnként hasznát vettem a kinetikus TÜMMentő (force gun) rövid hatótávú nagytakarító képességének, különösen, ha sok apró csámcs akart lábon felzabálni. Amúgy ízlések és pofonok. A felszerelés a pályákon elszórt Power Node-ok segítségével az erre szolgáló munkapadokon fejleszthető... és elértünk a játék leggyengébb pontjához, az eredetiséghez.

Bazmeg, ez a System Shock 2! Nem egészen, de majdnem, és épp annyira, hogy zavaró legyen. A boltok, meg a fejlesztőpad, a két oltár, ahová az anyagelvű rohadékok ajándékokért járulnak, minduntalan emlékeztettek erre. Ezt a játék során háttérbe szorította - bár nem feledtette - a grafika, ami gyönyörű, a szörnyek, amelyek rútak, ráadásul időnként tényleg kiszámíthatatlanul bukkantak fel (bár az esetek nyolcvan százalékában kiszúrta őket a dramaturgia-radarom).

Összességében jó 10-12 órányi felhőtlen hentelés van a játékban, és jó nálam 4-re az ötből.

Wwwwáztákurvá. Armageddon lesz itt, elvtársak, nem is valami kis, helyi darab, hanem igazi orbitális szopoda, az a fajta, amelyről begombázott próféták egész könyveket vizionálnak össze. Biztos vagyok ebben, mivel csalhatatlan előjel jutott a birtokomba. Több, mint hat évnyi hivatali jogviszony után... most kapaszkodjatok a piátokba... ha nincs nálatok, hozzatok, és utána kapaszkodjatok bele (paradicsomlé nem ér)... szóval névjegyet kaptam. Aktuális, helytálló, a stemplimen lévő stráfok is helyesen szerepelnek rajta, és a benti elérhetőségeim is azok, amiken el lehet érni, ha az embernek ez a vágya (és munkaidőben keres, és éppen nem dohányzom, kajálok, rohangászok, üvöltözök vagy kapok agyvérzést).

Hat év után.

Bámulatos, mire képes a modern tudomány és bürokrácia zökkenőmentes együttműködése, no.

A szakáll marad, az eddigi visszajelzések nagyjából pozitívak. (Kicsit aszimmetrikusra sikerült, de annyi baj legyen.) Kicsit agyhalottként mozgok, de ezt mostanra igazán megszokhatta volna a világ. Ha nem szokta, az ő baja.

Beszabadultam a könyvesboltba, az eredmény:
Donald James - Monstrum (elkezdve)
Isamu Fukui - Truancy (fogyasztózombi vagyok, naná, hogy impulzusvásároltam (azt meg már csak félve írom le, hogy Fukui-inga))
C. S. Lewis - A csendes bolygó (a fülszöveg fogott meg, kíváncsi lettem, hogy az író univerzumában miért a Terra a legelcseszettebb hely)

és egy régi, szégyenletes elmaradásom pótlása a sok közül

Joseph Heller - A 22-es csapdája.

De az elolvasásuk később jön, most épp emberelem magam megfele.

„Hm. Nofene. Egy felespohár volt a nadrágzsebemben.” - Srakker

„A nyílászárócsere első lépése: venni végre egy mérőszalagot.” - Srakker

„Van a szobában egy csempeszekrény... vagy mi, akarom mondani, cserépkályha.” - Szaszkacs

„Hogy lehet egyáltalán olyan hülye kérdést feltenni, hogy ezt a projektet koordinálja-e valaki? A Hivatalban vagyunk! NEM! Nem koordinálja senki! ...naiva.” - Srakker

„Már csak az százezer forint, hogy ránéznek a fogaidra... de talán még jó vagy ennyiért egy kávéra is.” - Jurátus

Az elmúlt hetek top 5 helyezettje.

Vérvérvér, véresvér. Most kábé úgy néz ki a kezem, mintha szögesdrótba tekert macskákat kellett volna büngyürgetnem, mialatt mindannyiunkat sokkolóval kezelnek. Ehelyett csak annyi történt, hogy bekötöttem az USB-s és az audioportokat magában foglaló frontpanelt. A gépemen. Hogy ne kelljen kutyapózba ereszkednem a vas előtt, ha bármit csatlakoztatni akarok hozzá. Az eredmény: négyből egy, mert a szardarab nem ismeri fel az audioeszközöket, és a két USB-ből csak egy működik.

Jó!

(Asszem, a következő számítógépházam plüssből vagy plexiből lesz. (Erre még mindig könnyebb szert tenni, mint rendezett finommotoros mozgásra.))

Ez a szám most kihúzott a szarból. Endless loopban, természetesen, mert tudok élni.

"I've got rock'n'roll to save me from the cold" - fejrázás, ördögvilla

A tiszakécskei marhalábszárpörkölt-főzési tervünknek keresztbe vágott az egyik lúzer társunk, a ma délutáni tartalék-tervként bevezetett grillezést az időjárás fenyegeti. Remélem, a jövő heti balatoni Nagy Erpégé Összeröff mentes lesz az efféle agyatlanságoktól.

Odabent kulminálnak a kulminálok, a szakértők által csak „minőségirtásnak” nevezett intézmény olyan szinten múlta felül magát, hogy csak ezért megfontoltam egy hivatali gyalázószoba létrehozását, ahol pénztári időben fogadnám a kollégákat, moráljavítás céljából. És együtt gyaláznánk.

Már majdnem végigittuk a különleges listánkat osztrák fehérborokból a kollégákkal, persze szigorúan munkaidőn kívül. Forró nyári napra annyira nem alkalmasak, mert elég édesek, de nekem ízlettek.

Ennyi. Van egy ötletem képregényre, de ez is olyan, mint a többi. Olyan tiszta, ártatlan és tökéletes, amíg meg nem gyalázom azzal, hogy elkezdem leírni. Akkor a Múzsa hisztériás rohamot kap, és otthagy a francba, és legközelebb csak akkor látom, amikor új, egészen más ötlettel jön. (Egyszer széttépem.)

Éppen a könyveimet pakolom ki. Már Rejtő-hős is megjegyezte a maga kifinomult módján, hogy legendásan lusta lehetek, ha több, mint tizenhat havi itt lakás alatt nem voltam rá képes, és nem is sejtette, hogy ezt még lehet fokozni.

Nem, a dolognak semmi köze nincs ahhoz, hogy Métely erre fog járni macskát büngyürgetni. Ha lenne, simán bevágnék egy gránátot a szobába, az ajtónyílást bedeszkáznám, és azzal hárítanám el az elkerülhetetlen érdeklődés élét, hogy véletlenül elszabadult egy veszett tarajos sül a szobámban, ezért nem tanácsos bemenni. Mondjuk, akkor még egy veszett tarajos sült is be kéne szereznem, mert Mételyt a szavak nem állítják meg. Még a szóviccek sem.

(Rémesen rendetlen vagyok, az egyszer biztos. Ez már alighanem így is marad.)

1. Voltam magas barna férfi felemás cipőben. A kollégáim vagy nem látnak jól, vagy nagyon megértőek. Mindenesetre eléggé örültem, hogy hazaértem.

2. Voltam Spielverderber. A német-tanulás eléggé lelankadt, egyrészt a természetes lustaságom, másrészt mindenféle hirtelen nagyonfontos beelőző gürcök miatt - szégyellem magam, de igyekszem összakapni a morálomat, donnerwetter.

3. Voltam írószakmunkás. A siker mérsékelten átütő, eredményhirdetés várhatóan hétfőn, díjkiosztó jóval később. Magasba, magasbaaa!

4. Voltam mesélő. Kissé túlméreteztem a főbaszt, ezért lenyomta a partit. Úgy értem, majdnem, aztán végül mégsem. És mindezt úgy, hogy még csak nem is akartam igazán halálosra venni. Ez a gond a magas szintű papokkal: vagy pikk-pakk lemészárolnak mindenkit (vannak erre mocsok trükkjeik), vagy annyi időre kikapcsolják a tagjait különböző varázslatokkal (zavarodottság, elveszettség, jaddajadda), hogy az érintett játékos kizabálja és kiissza a hűtőt, mire ismét játékba kerül. Ezt a monszterkiegyensúlyozás dolgot még tanulgatni kell, mert valamiért mindig leesnek. A végén volt heroizmus, meg utolsó pillanatban lesújtó fegyver, hősiesen fetrengő csapat, száj szélén végigcsorgó vérpatakkal és a padlón hiábavalóan megkapaszkodni próbáló, véres ujjakkal vegyest. Most szintlépés lesz, hatodikra, muhahaa.

5. A Tabula Rasában megtanultam elfutni. Tízből kilencszer bejön.

Tanulság

Barlang, víztócsák
Lumineszkáló fények
Vér és fémforgács
Hiába ne küzdj dőrén
Végy nagyobb puskát

Ezt a - minden bizonnyal - gyötrelmes haikuszerűséget sosem írtam volna meg, ha nem szoptam volna tegnapelőtt este órákat a Tabula Rasa egyik pályáján, ahol a végső harc koreográfiája a következő volt:

1. Srakker támad.
2. Lény sebződik.
3. Srakker fegyverének tárából kifogy a lőszer.
4. Srakker tárat cserél.
5. A lény támad, és közben regenerálja az elszenvedett sebzést.
6. Srakker előszedi a mobil páncéljavító készletét, és összefoltozza magát.
Vissza egyes, padlóhörg, ad nauseam. Vagy amíg el nem fogy a lőszer végképp.

Ééérdekes leképezése ez a hivatali mindennapoknak. Na, ennyit mára a szimbolizmusról, holnaptól visszatérünk a szóviccekhez.

Holnap ugyan tovább kell gurítani a fostalicskát, de mára már elengedtem a fogantyúkat, így hát ráérek. Nap végére (igen, délután kettőre) előállt az a nagyon sajátosan primitív állapot, amikor az embert kizárólag a kávé hagyta savanyú íz, és a rántott sajt vs krumplipüré kombináció keltette egészségtelen fortyogás érzete lökdösi előre. Ilyenkor baromira lassú vagyok, a szavak között eltelik pár tized másodperc, és nem vagyok kimondottan szociális sem. Predesztinál a megértő és szórakoztató viselkedésre, én mondom. Akkora bunkó voltam, mint a ház, és pár másodpercig még csak észre sem vettem, de azt hiszem, végül sikerült a kármentés. Talán. Sebaj, van újabb lőszer a szégyenágyúba.

Fasza.

Itthon viszont elfogadható/jó kategóriás élmények vártak. Egyrészt a jelenlegi garottjellegű személyi hitelemet le fogom cserélni egy jóval kedvezőbbre. Ha a tanácsadó neve érdekel, kérdezzetek engem, vagy Rejtő-hőst, neki bevált, nekem meg be fog.

A ma délutánom a rekuperálódás, később egy pohárka rum és a Richard Garriott's Tabula Rasa jegyében telt. Szerintem nagyon hangulatos, kellemes darab, ráadásul sci-fi, és agyatlanul lehet benne hentelni (más kérdés, hogy ha túlvállalod magad, a kezedbe adják a seggedet a rémek). Most is csak azért írok, mert állt egy darabig a Centaurus szerver. De már újraindult. Szóval majd később nyálzok róla. Már csak fél órám van, aztán el kell mennem készülni szunyálni. (Amúgy a legviccesebb, hogy a karakteremet anélkül neveztem el Warren Baynes-nek, hogy tudtam volna, hogy a monsztákat Bane-nek hívják.)

Na szóval...

:a háttérből őrült kacarászás, és időnkénti Bőőőőrnmadafaka, bőőőőrnök hallatszanak:

Ha ez így megy tovább, ingyé' megkapom azt a defektust, hogy ha belépek egy helyiségbe, azonnal megszólal a Mission Impossible főcímzenéje, lángszóróra, két félig teli (vagy, ízlés szerint, félig üres) fostalicskára (százzal a mezőn), és egy huszonöt és egy ötven milliméteres klamperre (aka tűzőgépre) hangszerelve.

Hétvégén egy kicsit elhagyott a remény - szar érzés volt, de aztán rájöttem, hogy engem maximum az a tempó pusztíthat el, amit a szervezetemnek diktálok időnként, vagy esetleg egy eltévedt teherszerelvény.

Bréking nyúz: az Intéző Bizottság, mert itt olyan is van, megtalált, hogy írjak alá a panelprogramban való részvételre. Aláírtam, naná. Mivel alapból idegesít a pazarlás - ti. nem marad pénzem, amit elihatnék -, meg az egyik ablak amúgy is már a végét járja, amúgy is költenem kellene nyílászárócserére, így még értelme is lesz. Igaz, azt még nemtom, miből. Költségvetési reform lesz itt, bazmeg, nem is kicsi.

Tudod, az a szomorú abban, hogy tűrök, hogy gürcölhessek, hogy nem tudom, mi lenne az az ügy, amiért azt mondanám a gazdáimnak, hogy a jó büdös mocsári ribanc anyátokat rakjátok teherbe a ravatalon. Mert a saját önbecsülésem láthatólag erre nem elég indok.

Vagy gyáva vagyok, vagy megfontolt. Az idő - és a siker - eldönti.

Lehet, hogy csak nekem van olyan elbaszott jogérzékem, amely azt mondatja velem, hogy csak akkor nevezzünk bűnösnek valakit, ha őt az illetékes bíróság jogerősen elítélte, még akkor is, ha az illető történetesen a rendőrség kötelékébe tartozik.

Lehet.

Azt meg már a cinizmusom miatt teszem hozzá, hogy a bíróságok közelmúltban nyújtott tevékenysége miatt még akkor is csínján kell bánni a "bűnös" és az "ártatlan" címkék felragasztgatása során, ha a jogerős ítélet megszületett.

Ki őrzi az őrizőket? És ki ítéli meg a bírókat?