Komolyan elgondolkodtam azon, hogy inkább el kéne vonulni valahová baszott messzire, valami rönkházba, ahová a civilizáció négy órás gyalogúttal vagy helikopterrel képes elvergődni. És idomított hódokkal meg láncfűrészekkel zsonglőrködni álló nap.

Írtam pár éve, hogy nekem ritka nyugodt fenevad jutott. Azt csak most írom le, hogy a bulinak van egy hátránya: ha felneszel, eltart egy darabig, amíg elcsitítom. Felneszelt.

You have been warned.

Hm.

Kivételesen nem felejtettem el jó anyám születésnapját, és a névnapját sem.

A Nagy Erpégé Összeröff totális sikerrel zárult, sikerült a textúrámat leheletnyivel barnábbra cserélni, de már kopik. Sör és bor és erpégé... no persze csak lúzerséget fogadtam, nem vakságot, szóval volt látnivaló is. Jah, és a csillagokat is bámultam, amit már időtlen idők óta nem.

Odabent megy a gürc, most a főcsővezetők (copyright by kollégám) jó része szabadságon, arról meg még senkinek nincs fogalma sem, hogy mifene lesz év végén, amikor is... eh.
A cinizmusunk kezd lelógni a Naprendszer szélén - előbb-utóbb várható lesz a csillagközi közlekedési vállalat büntetőflotillája, akik majd füstölgő salakkupaccá változtatják a Földet. Az egészet megúszhatnánk persze, ha nem torlaszoljuk el a cinizmusunkkal a Tejutat, és akkor nem kell összes pszi-hajónak kerülnie a Lófej-köd felé. Arrafelé göröngyös hiperűr, ezt mindenki tudja.

Megvettem a Mass Effectet. Először a Zergpégé.hú találkozón láttam a bemutatóját, akkor nem igazán fogott meg, részint a kíváncsi tömeg miatt, másrészt meg emlékeim szerint éppen végezni készült velem a nikotinhiány. De Gőzbicaj áradozott róla, így, amikor boltban jártam, gondoltam, beruházok rá - soha rosszabb döntést. A játék nem véletlenül söpört be egész díjkupacot világszerte. Most harmadszorra játszom végig, így már kissé unalmas. Előszörre valami olyan egészen orbitálisan jó, hogy kötelezővé tenném a számítógépes rpg-piac minden szereplőjének, utolsó marketingrabszolgával bezárólag. Nagyszerű az irányítása, a grafikája, nem egetverő a gépigénye, baromi jók benne a párbeszédek és a mellékszereplők, lehet benne agyatlan vérpistiként tárgygyűjteményt bővíteni, de persze végig is lehet száguldani a sztorin a végkifejletig, ahogy a magamfajta katarzisaddikt nyavalyások szokták. A játék sci-fi, a lágyabb variánsból, amiben van fénynél gyorsabb hajtómű, és egy- vagy kétnemű, nagyjában-egészében humanoid fajok, meg van közös nyelv is. Oké, egy Lem-fanatikus alighanem fintorogna ezek hallatán, de a játék univerzuma működik, az a kinézet pedig, amit a játéknak adtak, annyira eszetlen, hogy vájdlinggal kellett gyűjtenem, annyit nyálzottam, amikor megláttam az intrót. A sztori meg... áááh, nagyon jó.

Előbb-utóbb visszamegyek a Tabula Rasához, persze.

Na, ennyi, megyek szunyálni.

Ez a szám most kihúzott a szarból. Endless loopban, természetesen, mert tudok élni.

"I've got rock'n'roll to save me from the cold" - fejrázás, ördögvilla

A tiszakécskei marhalábszárpörkölt-főzési tervünknek keresztbe vágott az egyik lúzer társunk, a ma délutáni tartalék-tervként bevezetett grillezést az időjárás fenyegeti. Remélem, a jövő heti balatoni Nagy Erpégé Összeröff mentes lesz az efféle agyatlanságoktól.

Odabent kulminálnak a kulminálok, a szakértők által csak „minőségirtásnak” nevezett intézmény olyan szinten múlta felül magát, hogy csak ezért megfontoltam egy hivatali gyalázószoba létrehozását, ahol pénztári időben fogadnám a kollégákat, moráljavítás céljából. És együtt gyaláznánk.

Már majdnem végigittuk a különleges listánkat osztrák fehérborokból a kollégákkal, persze szigorúan munkaidőn kívül. Forró nyári napra annyira nem alkalmasak, mert elég édesek, de nekem ízlettek.

Ennyi. Van egy ötletem képregényre, de ez is olyan, mint a többi. Olyan tiszta, ártatlan és tökéletes, amíg meg nem gyalázom azzal, hogy elkezdem leírni. Akkor a Múzsa hisztériás rohamot kap, és otthagy a francba, és legközelebb csak akkor látom, amikor új, egészen más ötlettel jön. (Egyszer széttépem.)

Azt kell mondjam, hogy a Freefallban olykor egészen megfontolandó igazságok vannak.

Íme egy.

Hm. Szeretve tisztelt közép-feljebbvezetőm (ez most nem irónia, én tényleg tisztelem, a nyalásfaktort ellensúlyozandó pedig neki ezt így sose mondtam) meg van elégedve velem, ráadásul év végére szinte tökéletes vezető-matériává alakulok álláspontja szerint. (Nem, nem szarrá.) Nofene.

Egy kis naplemente.



Látjátok? Látjátok? Nyomokban rózsaszínt tartalmaz!

"Aznap este a túlélő vállalt némi kockázatot: hiába, sok mindenre képes a nosztalgia. Bepöccentette a dízelgenerátort, mit sem törődve azzal, hogy a pöfögés esetleg a nyakára csalja a többi túlélőt, vagy a Zónát fertőző mutánsokat. Úgyis rútul ráfáznak majd a lépcsőházban elrejtett, garantáltan nem tűzveszélyes meglepetések valamelyikén. A túlélőnek volt annyi esze, hogy az elhagyott panelházban meghúzódva ne műveljen olyasmit, amitől az egész hóbelevanc egy baromi nagy kéménnyé alakul, mérgező műanyagtűzzel az aljánál...
Felpörgött a lemezjátszó. A régi technika jóval kevésbé volt érzékeny a porra, és az egykori tulaj jól el volt látva pótalkatrészekkel, így viszonylag könnyű dolga volt, amikor életre akarta édesgetni a készüléket. Hülye lehetett a fickó, meg kell hagyni: kilencedik emeleti panellakásban dízelaggregát, víz, konzerv és üzemanyag? Ezzel az erővel akár vidékre is költözhetett volna a Zapokalipcis elől...
Sercegett egy darabig a tű, aztán a hangfalak, annyi idő után, elkezdték ontani a Shine-t. A Motörheadtől, naná.

A túlélő hátradőlt. Nehéz nap vége volt ez, és az egész városban nem lehetett hideg sörhöz jutni."



Kurvára sablonos naplementéim vannak, ami azt illeti. Volt már rózsaszín is, nem viccelek. Most is az van.

Ettem. Most egy kicsit jobb.

Azzal meg lehet engem hatni, ha kaphatok egy használhatónak tűnő irodai programcsomagot ingyé, ráadásul úgy, hogy végre, végre van szabvány dokumentumformátum.

Néhány újítás határozottan kézreáll az IBM Lotus Symphony-ban, az biztos. Különösen az csalt könnyeket a szemembe, hogy a kijelölt szövegrész beállításai jobb egérgombbal is elérhetőek, így kilométereket lehet egérútban spórolni.

Letölhető a cucc innen.

(Köszönet az index.hu-nak, amiért felhívta rá a figyelmem.)

see more politics and fun!

Ez még akkor is vicces, ha az agyatlan USA-gyalázást amúgy vérflémmel honorálom.

Éppen a könyveimet pakolom ki. Már Rejtő-hős is megjegyezte a maga kifinomult módján, hogy legendásan lusta lehetek, ha több, mint tizenhat havi itt lakás alatt nem voltam rá képes, és nem is sejtette, hogy ezt még lehet fokozni.

Nem, a dolognak semmi köze nincs ahhoz, hogy Métely erre fog járni macskát büngyürgetni. Ha lenne, simán bevágnék egy gránátot a szobába, az ajtónyílást bedeszkáznám, és azzal hárítanám el az elkerülhetetlen érdeklődés élét, hogy véletlenül elszabadult egy veszett tarajos sül a szobámban, ezért nem tanácsos bemenni. Mondjuk, akkor még egy veszett tarajos sült is be kéne szereznem, mert Mételyt a szavak nem állítják meg. Még a szóviccek sem.

(Rémesen rendetlen vagyok, az egyszer biztos. Ez már alighanem így is marad.)

1. Voltam magas barna férfi felemás cipőben. A kollégáim vagy nem látnak jól, vagy nagyon megértőek. Mindenesetre eléggé örültem, hogy hazaértem.

2. Voltam Spielverderber. A német-tanulás eléggé lelankadt, egyrészt a természetes lustaságom, másrészt mindenféle hirtelen nagyonfontos beelőző gürcök miatt - szégyellem magam, de igyekszem összakapni a morálomat, donnerwetter.

3. Voltam írószakmunkás. A siker mérsékelten átütő, eredményhirdetés várhatóan hétfőn, díjkiosztó jóval később. Magasba, magasbaaa!

4. Voltam mesélő. Kissé túlméreteztem a főbaszt, ezért lenyomta a partit. Úgy értem, majdnem, aztán végül mégsem. És mindezt úgy, hogy még csak nem is akartam igazán halálosra venni. Ez a gond a magas szintű papokkal: vagy pikk-pakk lemészárolnak mindenkit (vannak erre mocsok trükkjeik), vagy annyi időre kikapcsolják a tagjait különböző varázslatokkal (zavarodottság, elveszettség, jaddajadda), hogy az érintett játékos kizabálja és kiissza a hűtőt, mire ismét játékba kerül. Ezt a monszterkiegyensúlyozás dolgot még tanulgatni kell, mert valamiért mindig leesnek. A végén volt heroizmus, meg utolsó pillanatban lesújtó fegyver, hősiesen fetrengő csapat, száj szélén végigcsorgó vérpatakkal és a padlón hiábavalóan megkapaszkodni próbáló, véres ujjakkal vegyest. Most szintlépés lesz, hatodikra, muhahaa.

5. A Tabula Rasában megtanultam elfutni. Tízből kilencszer bejön.

Tanulság

Barlang, víztócsák
Lumineszkáló fények
Vér és fémforgács
Hiába ne küzdj dőrén
Végy nagyobb puskát

Ezt a - minden bizonnyal - gyötrelmes haikuszerűséget sosem írtam volna meg, ha nem szoptam volna tegnapelőtt este órákat a Tabula Rasa egyik pályáján, ahol a végső harc koreográfiája a következő volt:

1. Srakker támad.
2. Lény sebződik.
3. Srakker fegyverének tárából kifogy a lőszer.
4. Srakker tárat cserél.
5. A lény támad, és közben regenerálja az elszenvedett sebzést.
6. Srakker előszedi a mobil páncéljavító készletét, és összefoltozza magát.
Vissza egyes, padlóhörg, ad nauseam. Vagy amíg el nem fogy a lőszer végképp.

Ééérdekes leképezése ez a hivatali mindennapoknak. Na, ennyit mára a szimbolizmusról, holnaptól visszatérünk a szóviccekhez.

Holnap ugyan tovább kell gurítani a fostalicskát, de mára már elengedtem a fogantyúkat, így hát ráérek. Nap végére (igen, délután kettőre) előállt az a nagyon sajátosan primitív állapot, amikor az embert kizárólag a kávé hagyta savanyú íz, és a rántott sajt vs krumplipüré kombináció keltette egészségtelen fortyogás érzete lökdösi előre. Ilyenkor baromira lassú vagyok, a szavak között eltelik pár tized másodperc, és nem vagyok kimondottan szociális sem. Predesztinál a megértő és szórakoztató viselkedésre, én mondom. Akkora bunkó voltam, mint a ház, és pár másodpercig még csak észre sem vettem, de azt hiszem, végül sikerült a kármentés. Talán. Sebaj, van újabb lőszer a szégyenágyúba.

Fasza.

Itthon viszont elfogadható/jó kategóriás élmények vártak. Egyrészt a jelenlegi garottjellegű személyi hitelemet le fogom cserélni egy jóval kedvezőbbre. Ha a tanácsadó neve érdekel, kérdezzetek engem, vagy Rejtő-hőst, neki bevált, nekem meg be fog.

A ma délutánom a rekuperálódás, később egy pohárka rum és a Richard Garriott's Tabula Rasa jegyében telt. Szerintem nagyon hangulatos, kellemes darab, ráadásul sci-fi, és agyatlanul lehet benne hentelni (más kérdés, hogy ha túlvállalod magad, a kezedbe adják a seggedet a rémek). Most is csak azért írok, mert állt egy darabig a Centaurus szerver. De már újraindult. Szóval majd később nyálzok róla. Már csak fél órám van, aztán el kell mennem készülni szunyálni. (Amúgy a legviccesebb, hogy a karakteremet anélkül neveztem el Warren Baynes-nek, hogy tudtam volna, hogy a monsztákat Bane-nek hívják.)

Na szóval...

:a háttérből őrült kacarászás, és időnkénti Bőőőőrnmadafaka, bőőőőrnök hallatszanak:

Nos, nem hagytok más választást. Macska. Tudom, átugrottam a finom figyelmeztetést, a hadüzenetet meg a nukleáris támadást, de ma nem játszom kicsiben.

Ha ez így megy tovább, ingyé' megkapom azt a defektust, hogy ha belépek egy helyiségbe, azonnal megszólal a Mission Impossible főcímzenéje, lángszóróra, két félig teli (vagy, ízlés szerint, félig üres) fostalicskára (százzal a mezőn), és egy huszonöt és egy ötven milliméteres klamperre (aka tűzőgépre) hangszerelve.

Hétvégén egy kicsit elhagyott a remény - szar érzés volt, de aztán rájöttem, hogy engem maximum az a tempó pusztíthat el, amit a szervezetemnek diktálok időnként, vagy esetleg egy eltévedt teherszerelvény.

Bréking nyúz: az Intéző Bizottság, mert itt olyan is van, megtalált, hogy írjak alá a panelprogramban való részvételre. Aláírtam, naná. Mivel alapból idegesít a pazarlás - ti. nem marad pénzem, amit elihatnék -, meg az egyik ablak amúgy is már a végét járja, amúgy is költenem kellene nyílászárócserére, így még értelme is lesz. Igaz, azt még nemtom, miből. Költségvetési reform lesz itt, bazmeg, nem is kicsi.

Szerintem vagy szívemnek, vagy a bornak véget kell vetni, mert együtt kibaszott idegesítőek, amellett hülye tanácsokat adnak. Még a végén józanságot fogadok.

Bár a Zenitben még mindig jó borokat adnak, és az új pincérrel pertut ittunk.

Nahh. Lehet tüncögni.

Tegnap este különösen éltem - tört poharat áldoztam a Szóvicc démonainak, és megjutalmaztak, gondolom -, de csak kettő maradt meg.

Az egyik a szovjet nanoszonda, a málenykij robot. Ez már régebben is volt, de még mindig nagyon rossz.

A második viszont új. A következőként hangzott:
- Persze, ezen az űrhajón lehet dohányozni. Majd kiszivattyúzom, ami nem kell. Zsilip Morris, érted...

Hmmm, ez akkor jobban hangzott. A lényeg, hogy hazafelé menet már hárman mondtuk a szóvicceket, ami azt jelenti, hogy újabb leendő sith-tel gazdagodott az eheti sithcom.

Ezúton köszönném ismételten Mételynek meg Búvárzenekarnak, hogy elviselnek. :D

Nagy királyság van, mert Blájmi hozott még egy macskát. Ezek megszállnak, vagy mi. Az új szőrhullajtó igen humoros jelenség, mert nagyon rohangászik, nagyon életrevaló, minden érdekli, és valami egész elképesztő külsővel áldotta meg a gének összjátéka. Ti. úgy néz ki, felülnézetből, mint egy aranyhörcsög, egy ceruzaszerű farkincával.

A probléma nem is itt van. Hanem ott, hogy macska #1, alias Kukac, Nemleszünkígyjóbanmazsola, stb. folyamatosan rombolja az általa ellenségesnek tekintett élőerőt, ami miatt Blájmi és Ani is folyamatos figyelőszolgálatot tart, hogy valahogy megakadályozzák a vérontást. A macskanevelésben jártas profiktól szeretném kérdezni, hogy ilyenkor az a helyes taktika, ha az ember szépen megvárja, amíg megszokják egymást, és nem avatkozik be, vagy a „herding cats” ékes kifejezésében foglalt sziszifuszi melót érdemes belefeccölni a macskaközi helyzet kijavításába?

Tele van az összes tököm a macskákkal és költségvetésekkel, jelezném.

(Viszont majd teszek közzé képet a kis hülyéről.)

- Miért jöttetek? Nem látjátok, hogy mulatok? Nem, nem megyek veletek sem.
- Leülnénk hozzád.
- Urakkal mulatok.
- Magad vagy...
- Mindenkit elhajtottam. Bunkók voltak. No persze, nem annyira, mintha meglőnének, és utána vedelni akarnának velem.