Tanácsok olyanoknak, akiknek fost kell szitálniuk az Excel segítségével.

Fost szitálni (ige): gyenge minőségű alapanyagból nagy energiabefektetés árán kérdéses megbízhatóságú végterméket létrehozni.

Naszóval. Tételezzük fel, hogy van három típusú táblázat. Ezek zs számú személy által, azaz összesen 3zs példányban állnak elő. Ebből kellene létrehozni ugye a három típus összefoglaló tábláját. Kellene. Ugye. Mert különböző okokra visszavezethetőleg a három típus az nem három. Hanem 3zs-5 és 3zs között valahol. Mert az adattartalom nincs egyeztetve. Kicsit sem. De feldolgozni mégis nekünk kell. DE MÁÁÁ! Hogyan kerüljük el, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk?

1. Igazoljuk papírokkal, hogy végleg és visszafordíthatatlanul meghaltunk, majd költözzünk Hawaii-ra. Vagy foglalkozzunk fjordhorgászással.

2. Ha ez nem jön össze, akkor.

a) vonassuk be magunkat már az előkészítésbe is. Sokkal kisebb a valószínűsége, hogy ekkorát fogunk szopni heteken keresztül, ha már a formanyomtatványt is mi gyártjuk, és nem bízzuk az egyes szubhumán kitöltő gépelő majmóca egyedekre bazmeg, hogy mit álmodnak bele abba a kibaszott táblázatba. Bazmeg.

b) legyünk nagyon, nagyon biztosak, mielőtt más kezébe adjuk a formanyomtatványt, hogy a vezetés tényleg azt írta-e bele a táblába, amit látni kíván. Bizonyos, hand of God, meg vis maior nevezetű vezetéstechnikai eseményeket így sem lehet elkerülni, de legalább a középvezetést nyúzzuk addig, amíg biztos nem lesz a dolgában. Segíthet, ha elmondjuk, hogy a rendelkezésre álló adatokból mit lehet kinyerni - és mit nem, baszki, mert amit nem lehet, azt nem lehet! -, és adott esetben mit lehet még érdemes.

c) mondjuk meg fixen, hogy adott cellába pontosan milyen értéket várunk, milyen mértékegységgel.

d) csináljuk meg. Ha kiosztjuk másoknak a gyártást, akkor legyünk nagyon, nagyon egyértelműek. Így is el fogják rontani, de legalább idegesek lehetünk.

e) zárjuk le. Tényleg. Alaposan. Rendes jelszóval, hozzápöcögések letiltva, magyarázatokkal, értékvizsgálattal.

f) teszteljük. Sajnos, muszáj, nem csak a kitöltők hibázhatnak.

g) ne adjuk oda a jelszót. Mert azonnal bele fognak hányni.

h) amit lehet, automatizáljunk. Mert amit lehet, azonnal félreértik. Ha nem akarjuk, hogy valamit elrontsanak, csináltassuk meg helyettük a géppel.

i) valahogy tartassuk velük nyilván, hogy most éppen melyik verziónál tartanak. Ami nem felel meg az állomány-elnevezési sémának, dobjuk vissza. Nehogymár nekünk kelljen szívni a sok tehetségessel, hogy nem képesek három összetett mondatot egyszerre észben tartani.

j) ne Excelt használjunk erre a melóra. (Hanem Word-öt, hogy az Isten akárhová tegye azt a sok takonycsápos marhát, aki azt hiszi, hogy attól, hogy tud táblázatot rajzolni, azzal is kell táblázatot rajzolni tömeges feldolgozásra.)

Ha a)-tól j)-ig egyik sem jön be, akkor úgy járhatunk, mint e sorok enyhén idegbeteg szerzője. Azt hiszem, kezdem érteni, mit kell kiállnia az IT crowdnak. Akkor lettem különösen jókedvű, amikor az az élő cáfolata az intelligens tervezés elméletének, akinek a táblázatával összesen több, mint hat órát szoptam nettó - alapadat szintről töltögettem fel azokat az értékeket, amiket nem méltóztatott kitölteni, mert viccnek vannak ott, viccnek, bazmeg -, azzal teszi le a telefont, hogy "Ne most, Srakker!"

Nagyon kedves vagyok. Aranyos. Elfogadó. Békés. (Amúgy meg egy arrogáns barom, de ezt nem reklámozom, az csak úgy kiderül rólam.) De amikor statikusan feltöltött poliészter-gibbonok hordái játszanak tarzanost az idegszálaimmal, idővel kevésbé leszek toleráns.

Én elhiszem, hogy mások is dolgoznak, elhiszem, hogy a tökük tele van ezekkel a táblákkal, én nagyon sok mindent elhiszek, de amikor már a harmadik hétvégém megy el arra, hogy napi tizenkét órában szitáljam a fost, akkor nem az jár az eszemben, hogy azoknak, akik ezeket a táblákat előállították, mennyire rossz volt. Hanem az, mindenfajta kivégzések képei mellett, hogy mikor szólnak majd az utcán kóválygó járókelők, hogy valaki úgy üvölt a Hivatalban, mint a sakál, válogatott vulgaritásokat.

És most talán végre kialszom magam.