A legkisebb bürokrata, miután előszörre nem boldogult a hétfejű aktával, így szólt magában:
- Rohadjon meg az egész, elmegyek, megcsinálok pár mellék-küldetést, lépek pár szintet, aztán nekimegyek megint. Ha akkor se megy, akkor god mode.
Így aztán hazament hálózatot konfigurálni, rájött, hogy az otthoni szélessávú net semmivel nem jobb, mint a hivatali, legfeljebb gyorsabb valamivel, és az így szerzett tapasztalatát - és a nyolc órás alvásidőt - kihasználva visszatért a hétfejű akta barlangjához.
- Special attention should be given to the definition of implementation and financial conditions during the preparation of projects, because in case of a failure or regulatory contradiction the arising modifications are exceedingly time-consuming and may threaten the project implementation and result in loss of assistance - köszöntötte az aktát.
- Ezt még persze majd át kell nézni - tette hozzá, de az akta ekkorra már elkábult.
A legkisebb bürokrata ekkor gonoszul felröhögött és agyonpecsételte.

Így történt, hogy a legkisebb bürokrata végül legyőzte elszabadult teremtményét - mivel az aktát eredetileg ő írta -, és ezáltal a 315-ös királyság megmenekült a fenyegető veszedelemtől.

And now... sports.

- No, mondd azt a kérdést, idióta - mondta a legkisebb bürokrata a hétfejű aktának. - Legyünk túl ezen az egészen. Vár otthon a net, és be kéne konfigurálnom.
- Rendben - felelte a hétfejű akta. - Hogyan mondjuk azt angolul, hogy "feladatfinanszírozási főosztály"?
Vakarta a fejét a legkisebb bürokrata, mert a ravasz akta olyasmit kérdezett, amit még a híres internetes bölcsek sem tudtak megválaszolni.
- Egyelőre csak annyit tudok mondani - mondta végül, miközben kövér izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán -, hogy "Department of Task Financing", tudom, hogy fapados, de jobb egyelőre nincs. Holnap visszajövök.

Ezzel maga mögé dobott egy "budget appropriations" feliratú füstbombát, és elfutott.

Általában, ismétlem, általában, nem szoktam más blogjára reflektálni, különösen akkor nem, ha valami olyasmire találok bukkanni, amit a valamilyen szempontból sértőnek, helytelennek találok, elvégre ha már ingyen kukkolok, ne szóljak bele, miként ráng a művész/művésznő.

Általában meglehetős türelemmel viselem az emberi hülyeség megnyilvánulásait - természetesen kialvatlanul, nikotinhiányosan, valamiféle kórsággal küszködve ez változhat, és változik is.

Szóval negédes leszek, mint egy utolsó felszólítás.

"És ilyenkor, amikor ezeknek az embertípusoknak a különféle sorjázását látom egy templomi gyülekezetben, olyan emberekét, akik SOHA NEM FOGNAK MEGVÁLTOZNI, mert nem is tudják, micsoda féreg egy alakok, szóval ilyenkor úgy érzem, én vagyok Isten Keze, aki megváltást hozhat ezeknek a kérészeknek. Kegyes lennék, és nem okoznék szükségtelen fájdalmat - nem úgy, mint a Frailty-ben (Törékenység), ahol puka egy laza kis baltával intézte el a sátán által megszállt embereket."

Hát, hogy te is tévedésből tántoroghattál be abba a jobb sorsra érdemes templomba, babám, az hótziher. Szerintem küldd el a címét az illetékes hitéleti döntéshozó egységnek, csak a gyors és feltűnésmentes újraszentelés érdekében. (Ki kényszerít, hogy odamenj, BTW?) Mentél volna inkább lágerőrnek, akkor legalább kellő indok lenne, hogy falhoz állítson a dicsőséges forradalom, miután mégsem sikerül a Nagy Áttörés. Nem kéne akkora lendülettel ácsolni azt a piedesztált, mert így is szellemi törpe leszel - a felvilágosultság, amiről beszélsz, amilyennek magadat pozicionálni próbálod, messze van tőled, mint máglyától a megbocsátás.

"Nekem nem a sátáni megszállással van a bajom. Az idősek esetében a puszta oxigénfogyasztással, a fiatalabbak esetében meg azzal, hogy bennük van a génjeik potenciális továbbadási lehetősége utódok formájában. Egy sima piztollyal golyót röpítenék mindegyik fejébe, mert úgy érzem, hogy NEM LENNÉNEK ILYENEK, HA A VILÁGNAK SZÜKSÉGE LENNE RÁJUK."

Hogy nézzen veled szembe egy száguldó NOHAB. Szinte bizonyos vagyok benne, hogy az internet használatához bevezetendő bármilyen intelligencia-alapú cenzuson úgy elbuknál, mint Kovács néni a jediképzőben. Oszt' meg még mondják, hogy az amerikaiak hülyék. Nem ártana körülnézni olykor, milyen ordas sötétség tud burjánzani idehaza.

Nembazmeg. Nem írok linket. Még az hiányzik, hogy látogatottságot növeljek egy olyan szellemi fekélyen, amit kizárólag a történelemkönyvekben látnék viszont szívem szerint, és még ott is csak a "szégyellnivaló és gyászkeretes" fejezetben.

És most mentem bagózni.

Kit kell megöljek, hogy postoljon ez a szellemi rövidnadrágos Blogspot?

Nah. A háromnaposra nyúlt hétvége nyom nélkül elvágtatott mellettem, bár sikerült szert tennem olyan dolgokra, amelyek híján nem lenne teljes az életem. Így se teljes, de már közelítünk: alig pár fényév, és meglesz ez, kérem.

* * *

Szombaton chtulhuztunk, Paszulykaró vezényletével. Hős csapatunk úgy fosta az épelme pontokat, hogy félő, holnapra nem marad. Amerikai olasz ügyvédem, George Tessini (a "digó" és a "maffiózó" szavakra elefántölő puskával reagál, mert egy igazi úriember) egyelőre egész jól tartja magát, de tartok tőle, hogy nagyon csúnyán belenéz egy lőszerbe, ha a szerencsém egy pillanatra kihagy. Nem baj, Érzelmes Louie, a család érdekérvényesítője, már készen áll a lábak eltö... a lövöldö... arra, hogy megtudja, mi lett az iroda selyeminges tárgyalógépével. (Felkészült játékos az Orient Express modulra legalább három karaktert táraz, és nem lepődik meg, ha a felénél elfogynak.)
Említésre méltó esemény, hogy Zack barátunk (megszemélyesítette: Rejtő-hős), aki kábé annyira tartotta eddig a vallási alapú minőségbiztosítási előírásokat, hogy péntek estétől szombat reggelig nem evett tejszínes-szalonnás harcsát sült vérrel, de ezt is csak azért, mert undorító étel, ráadásul megfekszi az ember gyomrát. Az utazás során azonban szembesülnie kellett azzal, hogy a természetfeletti bizonyámhogy létezik, és úgy gondolta, hogy sosem késő jó útra térni, és beszerezni némi támogatást Odafent - azzal nyugtatta magát, hogy a csodatévő Tannenbaum rabbi esetében több, megbízható tanú is állította a csoda megtörténtét.

Srakker: - Ja, persze, tudom ám, három méteres körzetben szerda lett.
Rejtő-hős: - Azt hiszed, ez vicces? Többen igazolták, hogy csodát tett.
Srakker: - És azóta hogy hívjátok, Wunderbaumnak?

Szerencsére Paszulykaró nem hallotta, vagy ha mégis, bölcsen úgy döntött, hogy ignorál minket, különben lett volna horror lájv. Fotellel a végbelemben alighanem komikusan mozogtam volna, legalábbis. (Nem kell elképzelni. Én sem tettem.)
A "björkeményedés" című szóviccemnél a házigazda, bizonyos Faarc, figyelmembe ajánlotta, hogy még jár az éjszakai busz. Sőt, a HÉV is.

* * *

Vasárnap végigjátszottam a KoTOR 2-t. Végre egy olyan sztori, ami kitart a végéig, és a főenemy agyonvágása előtti közvetlen közelben sem válik lineárissá. Más kérdés, hogy minden második másodpercben meghaltam.
"Megint jön egy. Ez már a nyolcadik az elmúlt másfél percben, ez új rekord. Euzébiusz, olvasd már fel a százhuszonnyolcast, én addig elmegyek sörözni. Mi van, jedikém, újabb kör volt a végső kombatban?"
No de végül csak agyonvertem a nemezisemet zümmögő fénycsővel, és lett is katarzis. (Érdekes kérdés, hogy a hullarablás miért nem ad sötét oldal pontot - a legjobb cuccaimat még gőzölgő tetemeknél találtam. Biztos a szerepjáték-élmény miatt van.)

Kaptam egy 1996-os tokaji szamorodnit nagyapámtól. Jobb embernek nem is adhatta volna: a scotchot becsukott szemmel csak telefonos segítséggel tudom megkülönböztetni a szappantól, de lehet, hogy ez azért van, mert tényleg szappaníze van.

* * *

Hétfőn későn keltem, sokáig tökörésztem, aztán csak este mentem el végül meglocsolni jó anyámat, aki fáradtan tűrte a tortúrát, és hamar elhúzott aludni. Dumáltam egy darabig jó apámmal, aztán hazamentem, zenét hallgatni, elveszíteni egy gyerekcsontvázra való kalciumot, hogy magamat idézzem (én legalább nem perelem be magam). Aztán, hogy ezzel megvoltam, eldőltem, mint a lábavesztett hokedli. Húsvét, iä.

* * *

Ma elkövettem azt a hibát, hogy úgy gondoltam, a borostám lazán kibír még egy napot. Ez nem így van. Több, már-már perspektíváját vesztett homo erectus is gratulált, amiért sikerült ilyen nagyszerűen beilleszkednem, és hogy a példaképüknek tekintenek mindezidáig példátlan asszimilációs képességem miatt. "Görk, moty, ohork, horkhörk" - válaszoltam udvariasan, erre ők elégedetten távoztak. Azóta több evolúciós ugrást is teljesítettem, kávénként egyet. Most már nagyszerűen tudok homo sapiens sapienst imitálni. Amíg bonyolult dolgokat nem kérnek tőlem.

És meló után mehetek egy, a házasság mezején elesett ismerős cimbi esküvőjére szóló meghívóért. Lehet, hogy lesz sör is.

Másik link. Mert ez egy ilyen nap. Nerd power!

"Didn't your father tell you about the birds and bees?"
"What, that you have to keep your mouth shut when parachuting?"

Forrás: College Roomies from Hell. Csak ha elfelejtettétek volna, hogy egyszer már linkeltem.

És most: hétvége.

Napi hét óra alvás már nem elég. Ennek ellenére valamiért kénytelen vagyok tizenegyig fennmaradni, aztán végigtántorogni a másnapot. No, itt nem csak arról van szó, hogy a KoTOR 2 kurva jó játék (bár egy-két NPC-t örömmel leflémelnék, mint a taknyot, mert hülyeségeket beszélnek a szájukkal), hanem arról, hogy ha egyszer sikerül kikeverednem a stuporból, elég sokáig elröfögök.

Ezt aztán másnap megbánom.

Mint például ma is.

* * *

A nap híre. Kirgizisztán a világ figyelmének középpontjában.

* * *

Ja, meg egy kis történelmi visszatekintés, avagy miért érdemes családi ebédeken részt venni. Noszóval, 1986-os a sztori, amikor is április vége felé jó apáméknak a megboldogult Szovjetunióban volt dolguk, és átrepültek az Ukrán SZSZK fölött is. A magyar elvtársak igen vidám hangulatban töltötték az utat, és ez akkor sem változott meg jelentősen, mikor elértek az akkor már meglehetősen ramaty állapotban lévő csernobili atomerőmű közelébe. Vagy legalábbis a kihullási zónába. Az anekdota szerint az egyik elvtárs a következőképp szólt a légikísérőhöz:

-Kérem, szóljon a kapitánynak, kapcsolja ki a hajtóműveket - mostantól sugárhajtással megyünk.

Tudom, annyira nem jó, de nekem tetszik.

"Ha nem tetszik, hogy ebben a sztoriban én vagyok a jó fiú, áthúzatlak a hajógerinc alatt. Szkafander nélkül."

Egyelőre egyebet nem tudok mondani.

No. Tegnap, hogy egész őszinte legyek, úrrá lett rajtam a lappangó dzsungelharcos. Mással nem magarázható, hogy otthonhagytam az irataimat, a pénztárcámat és a mobiltelefonomat, de a késemet azért elvittem a munkába. Nem kell aggódni, minden munkatársam él, és még csak meg sem sérültek. Komolyan. ("Nem, mama, ez az én sarcom" - motyogja a hivatali zsebrambó.)

Anyway. Kezdek már visszarázódni a hivatali rutinba, ami azt jelenti, hogy későn fekszem, korán kelek, a közte lévő időben meg életnek csúfolom azt, amit csinálok.

Ja. Jut is eszembe. Ma elment egyeztetésre a Transmet3. Persze azért addig ne álljunk fél lábon, amíg neten látjuk a készterméket (túl sok kézen megy még keresztül a cucc, többek között az enyémen), csak amúgy tájékoztató jelleggel közlöm. Csak hogy fenntartsam a feszültséget.

A Neverwinter Nights: Shadows of Undrentide-ot most félretettem. Két-három nap elég a klasszikfenteziből, ha nincs benne valami extra. Nem, most kivételesen nem bőrfetisiszta mellékjelenetekre gondoltam, beérném egy kicsit formabontóbb sztorival is, amit megéri kibogozni.

* * *

Na meg, át kellett nyergelnem a Star Wars - Knights of the Old Republic II-re. Kényszerítet... na jó, nem. Nem kényszerítettek. Egyszerű jéditrükk volt, semmi több.

Röviden összefoglalva, a játék elég jónak tűnik, csak hagytak benne szabadon futkorászni egy folyékony nitrogén-vetővel felfegyverkezett, berzerker bugot, ami néha rálő a programra töltés közben. Vagyis kicsit gyakrabban van crash to desktop, mint azt én szeretném. De mivel én az efféle játékokban a Mániákus Mentő alkasztba tartozom (nem, nem az a fickó, aki egy átalakított Barkasszal járja az utakat, és mit sem sejtő nénikéket szállít kórházba, hanem az, aki minden második lépés után ment egyet, biztos, ami biztos), nagy veszteség nem ért. Viszont vannak benne még aranyos bugok, ha már a kritikai elemzésnél tartunk. Egyrészt, minden egység, amit irányítasz, egy futó ember sebességével mozog, ami mondjuk egy tipegő protokolldroid vagy egy nehéz szkafanderes ember esetében igen komikus látvány (ugyanis ilyenkor az animáció is felgyorsul, és pl. a droid úgy néz ki, mint egy fémimádó, bespeedezett gésa). A kamera néha elakad a sarokban. Szerencsés hír viszont, hogy egyelőre jobban látszik kezelni a nagyobb méretű pályákat, mint az elődje, mert az néha akkorákat szaggatott annak idején, hogy kicsit képregény-jellege lett.

A bugok után viszont szót kell ejteni a játék pozitív tulajdonságairól.

Először is, a párbeszédek. CRPG kategóriában az egyik legjobb, amivel dolgom volt (az örök klasszikus Planescape: Torment persze megveri, de az mindent megver). Eddig még csak az NPC-k egy részével találkoztam, de, bár azért akad itt a Star Wars-cuccokból már ismert klisé, ügyesen valósították meg, és van egy olyan érzésem, hogy fognak még itt kiderülni ocsmonda dolgok. Mindenkiről.

Másodszor az, ahogy a folytatást összekötötték az első résszel. Hiszen, ha nincs semmi kapcsolat, akkor Kovács Kronikles-nek is hívhatnák, nem pedig folytatásnak. De az első epizódnak többféle lehetséges végkimenetele volt - és már azt sem lehetett feltételezni, hogy a júzer egyáltalán játszott vele. Az ötlet spanyolviasznak tűnik, de én eddig még nem találkoztam vele: az első néhány NPC-nek adott válaszaidból építkezik a sztori, hiszen a karakter él abban az univerzumban, és nem a játékos, így az ő információit fogadja el "igaznak" a program. Szerintem ez zseniális ötlet. Kár, hogy számítógépen kívül egyelőre máshol nem működik, de akkor is tetszik.

Harmadszor érdekes megoldás, hogy a parti tagjainál elért befolyásod növekedését/csökkenését jelzi a program, így sejtheted, hányadán állsz velük. Ez egyébként a párbeszéd-opcióknál jelentkezik, pozitív vagy negatív értelemben: volt már olyan információ, amit az egyik drága (betáraz) bajtársam (tarkónlövi) azért nem osztott meg velem (leönti napalmmal), mert morális kérdésekben (felgyújtja) nem értettünk egyet (ugrál a hamvakon), és úgy gondolta (dekázik az urnával), hogy nem vagyok erre méltó. És én voltam a jó fiú. Oké, mindent egybevetve nem feltétlenül pozitív a ficsör, de az ötlet érdekes.

Negyedszer, jók a karakterek. Az egyik az idegeimre megy a kriptikus és mindentudó dumájával, de véres bosszút állok minden alkalommal, amikor beszédbe elegyedem vele: olyan szinten hozom a Nagykönyvben Előírt Jófiú Jedi-t, hogy a monitor túloldalán is feláll tőle a hátamon a szőr. (Az illető, nos, a hobbim lett.)

Grafika. Nem láttam egetverő változást az első epizód óta. Illetve láttam, de az azért lehet, mert teljesen lecseréltem a gépemet időközben. Nem egy csilivili csoda, de azért tisztességgel teljesíti a penzumot.

Játékrendszer. Na, ez már fogósabb probléma. Az én személyes problémám, hogy az elosztható pontokból nem lehet elég magasra fejleszteni egyszerre az Erő, az Intelligencia és a Bölcsesség tulajdonságokat, egyszerre. Tápgép vagyok, el kell ismerjem, de alapvetően szeretném látni az összes párbeszéd-opciót (ezek pedig tulajdonság-függőek), valamint azt is szeretném, ha nem röhögne körbe egy gyufásdoboz, ha Erővel/Izommal akarok rá hatni. (Végül, egyszerű arcú legényekhez méltóan, adtam szegény karakternek izomerőt meg intelligenciát. Azóta mindenki körberöhög, ha Jédi-trükköket akarok használni. "Mit integetsz, kiccsávó? Hát a fénycsövedet hol hagytad?" Ilyenkor közéjük szoktam dobni egy gránátot.) Nem csoda, hogy az Erő-használók süket dumáját sem kezeltem túl jól, alapvetően azon az állásponton voltam, hogy a mélyfilozófiai golyó-elől-elhajolgatás ellen tömegpusztító fegyverrel, a blaszterlövedék-félreütögetés ellen pedig nehézgéppuskával, vagy tüzérségi zárótűzzel kell menni. (Sajnos a játék egyik opciót sem támogatja kellőképpen.)

No, szóval konklúzió. Az elején nekem a legtöbb játék tetszik, és ez sem kivétel. Az igazi próba később jön, amikor elkezdem őket megunni. A KoTOR II. előnyös helyzetből indul nálam, mert az első epizódot is nagyon kedveltem. Az elvárásaim ennek megfelelően elsősorban a sztorival és a párbeszédekkel szemben nagyok, a grafika ügyében nem vagyok túl nagy ínyenc. Eddig egész jól teljesít. Fejlemények később.

* * *

És egy horror így a végére. Találkoztam az e-mail hivatali megnevezésével.

"elektronikus átirat"

Azt hittem, elsírom magam.

Na, a Derringer-művelet sikerrel befejeződött, jelentem, szóval már csak egyszer kell pótvizsgára mennem, oszt' túl is leszek ezen a fostaliga szakvizsgán. (Választott tárgyam az államigazgatás - végül is, modern, emberbarát hely ez, szabadon megválaszthatod, hogy mivel vágják le a lábad.) Szóval, mit is kell tudni erről az intézményről. Kezdjük azzal, ha nem vagy jogász, vagy egyéb olyan állatfajta, akit hivatalból a taxatív felsorolások szó szerinti beseggelésére kondicionáltak éveken keresztül, felejtsd el, hogy meg nem engedett segédeszköz igénybevétele nélkül diadalmaskodhatsz. Olyan nincs. Az, hogy a könyvek - jó esetben - 2003-ban elavultak, és a kis hazánk EU-s csatlakozásával bekövetkezett jelentéktelen változásokat még csak nyomokban sem tartalmazzák (viszont a hamvába holt, majd később a biztonság kedvéért megfojtott 2001. évi közigazgatási reformot részletesen tárgyalják), amellett fosul szerkesztettek és időnként a szerző magánvéleményét tartalmazzák, és egyáltalán nem támogatják a tanulást, az már egyáltalán nem éri meglepetésként az embert. Tehát a feladat, hogy egy vizsgára - a jogszabályban biztosított négy munkanapnyi tanulmányi szünet alatt - bemagolj minimum száz oldalnyi definíciót és felsorolást, majd ebből az adathalmazból feltesznek tíz kérdést. A válaszaidat egy megoldókulcs alapján értékelik - ha az aláhúzott szavakat és kifejezéseket leírod, akkor jó, ha nem, nem. Tartalmi egyezést nem keresnek, nem vizsgálnak.

Mi következik mindebből? Azon kívül persze, hogy teljesen ki vagy szolgáltatva a vizsgabizottságnak - mert vagy három hétig tanulsz egy amúgy felesleges vizsgára, vagy puskázol, és ezt ők is tudják. Az, hogy a köztisztviselők ilyen módon történő képzése felesleges, és ezt mindenki tudja, aki részt vesz benne. Tudja a szervező, az oktató, a vizsgáztató és a köztiszti. Ó, gondolom, azért annyiba nem kerül, mint egy kilométernyi autópálya. Viszont újabb példája annak, hogy valamiért szarszaga lesz mindennek, amire a központi költségvetés ráteszi a dollármintás mancsát.

Namindegy. Most azért fikázom boldog örömmel ezt a szisztémát, mert ez van az orrom előtt, és most már senki sem vádolhat azzal, hogy savanyú a szőlő. ("Te. Srakker. Az nem mazsola.")

Más.

A gonoszmágusos elméletem beigazolódott: kacagásom kifejezetten démoni felhangokkal volt terhes, midőn az eldurranó területsebző varázslat hatására sercegő halmokba omlottak a támadók, mindezt anélkül, hogy védelmi mágiáktól megközelíthetetlen varázslón akár csak egy karcolás esett volna. Jihá! (Viszont már a familiárisának is kétszer annyi életereje van, mint neki. Ez néha meg is látszik: a "hoppá, ez megsütött" kifejezés a játék egyes szakaszain elég gyakori.) Egyszerű ész, egyszerű örömök - látszik, hogy a klasszikfenteziben a varázshasználó csak az Unlimited Load/Save erénnyel felvértezve való a kezem alá.

Más.

Állítólag kapunk légkondit. Ez szerintem fantazmagória. De vadul fúrnak az illetékes elvtársak. Ami miatt az eddigi munkaidőm hetven százalékában erőszakos fantáziálásba menekültem. Én bántani akarom őket. Egy emelővillás targoncával. (Most éppen csend van. Relatíve.)

Más.

Az időjárás hisztis. Az, hogy szombat van, és mégis bent vagyok, egyértelműen démoni erők munkájának eredménye, de a következő munkanapon véres bosszút áll az államigazgatás - adó lesz ebből, látom már előre (a dömpermozgású bürokrata újra támadásba lendül). Most éppen klisésen ólomszürke az ég.

Hétfőtől újra támadok.

Mwuhuhahaa.

Avagy végül csak bepartizánkodtam a Hivatalba. Spam-irtási célokkal, no meg azért, mert az a meg nem engedett segédeszköz, amelyet a pénteki vizsgámon alkalmazni szándékozom, jelenleg inkább mesterlövész-puska, azaz szép is, nagy is, de nehezen rejthető, így feladatára jórészt alkalmatlan. Ami nekem kell, az sokkal inkább egy Derringer. Nem várok tőle sokat, hiszen jó kiállással nélkül amúgy sem képes csodákra. (A háttérben vakuvigyor.)

Amúgy most épp erősen nem történik semmi, de szerencsés esetben megérem a hónap végét további kölcsönfelvétel nélkül, ami azért is jó, mert fogytán vannak azok az emberek, akik kisebb szarban vannak, mint én, ezért vigyáznom kell rájuk. Mindegy, kivárom szépen a jövő hónap elejét, és boldogan, megerősödött anyagi háttérrel iszom el az agyam (bár ezt, mint azt többen is tanúsíthatják, nagyon megfontoltan, kis lépésekben szoktam megtenni).

Amúgy tanulás helyett a Neverwinter Nights kiegészítőivel ökörködöm, most, hogy befejeztem a Star Wars Republic Commandót - ezúttal, régi jó szokásomtól eltérően wizarddal űzöm az ipart. Döglékeny is vagyok. Komolyan, olyan kevés HP-ja van szegény karakteremnek, hogy egy jól megtermett kisgyerek játékos ütésétől eltörik az állkapcsa. Na jó, valójában nem, mert ennél azért egy fokkal ütésállóbb, de nem az a kimondott ütöm-vágom alkat. Na de majd ha szintet lép. Védelmi varázslatokkal telepakolva, lokál Armageddonokkal fogja legyalulni a térképről a rosszarcúakat. (Amúgy már kezdem megérteni, miért van annyi gonoszmágus mindenütt. Szerintem nem bírják elviselni a frusztrációt, ami alacsony szinten éri őket. Abba torzulnak bele. A kecskéknek is kell legyen valami köze hozzá, különben nem viselne mindegyik nagyon előnytelen szakállkonfigurációt, de ennek az összefüggésnek eleddig nem mertem a nyomába eredni.)

Ami azt illeti, találtam egy garbót a szekrényemben, ami nem az enyém, és Zergling is tagadja, hogy bármi köze lenne hozzá. Nagyon bízom benne, hogy valójában egy mindeddig elfelejtett karácsonyi ajándékról van szó, különben van egy éjszakám, amiről nem tudok, és amelynek során megnevezhetetlen dolgok történtek. Mindegy, a cucc ronda és műszálas, de legalább kényelmes.

Na. Mára ennyit. Hétfőtől megint munkában.

Az elmúlt két hét túléléséhez nyújtott, múlhatatlan segítségéért köszönöm a Monster Magnetnek a Master of Light, a Static X-nek pedig a The trance is the motion című alkotásaikat.

Most még utoljára, meghallgatom a kétsoros playlistemet, azután - hálámat tolmácsolni el nem mulasztva - jó időre eltávolítom őket a közelemből. Most már, hála elmém irracionális részének, a leadási határidő és a stressz jut róluk az eszembe.

Ha valaha is ilyesmire lesz szükségem, már van mihez nyúlnom.

Nnnnah. Az Office World Tour 2005 első, kezdetleges változata elhagyta reszketeg mancsaimat, és én ennek most örülök. Lesz itt még pár vidám kör, amibe esetleg még beleőszülhetek, de egyelőre nyugi van. (Igen. Most felszólítottam az Univerzumot, hogy borítsa rám az asztalt. Nem tanulok semmiből.)

Fel is használtam tegnap az alkalmat, és végre nekiálltam fordítani. A megrögzött Transmet-rajongók szíves figyelmébe ajánlom, hogy 17/22! 17/22, basszameg! Vagyishogy a rég várt :morcosan néz a felelős Two Fisted Translatorre: harmadik epizód 17. oldaláig jutottam tegnapi dührohamom során. Zergling, aki az eddigi TFT-tagoktól eltérően szokott is rendszeresen dolgozni az efféle örömprojekteken, nekiveselkedett a 4. résznek - stilizálni ugyan várhatóan kell majd, és nem lesz könnyű meggyőzni erről, de legalább a nyers szövegtömeg készen lesz időre, és a fordítás átlagos sebessége is felpörög majd.

* * *

No de viszont tegnapi ígéretemnek megfelelően rövid kritikai bitikai elemzés következik a Star Wars: Republic Commando című opuszról. Noszóval, a játék két CD-n terpeszkedik, ami manapság már egyáltalán nem sok. A Star Wars Battlefront jól mutatta annak idején, hogy a Star Wars-ban úgy is lehet jó játékot összerakni, hogy az ember olyan távol van az ilyen-olyan jediktől, mint gamorraiak a jóízléstől. Amúgy is hemzseg az SW univerzum a különféle fegyveres konfliktusoktól, és egyáltalán nem biztos, hogy mindegyikre jutott valami Erő-alkalmazó, aki előránthatja a nyulat a kalapból. Ezekben a csatákban viszont dolgoznia is kellett valakiknek. No, a Republic Commandóban azért nem kell attól tartanunk, hogy a tatooine-i Kovács közlegény kalandjait kell eljátszanunk a latrinatakarítástól a csuklógyakorlatokig. Főszereplőink ugyanis a génsebészet remekei: kommangyérosok, ráadásul klónok. Valami hiba folytán még egyéniség is jutott nekik, méghozzá igen hangsúlyos.

Az igazi herót, akinek a sisakvizorán keresztül követhetjük az eseményeket, a merőben szokatlan 38-as névre hallgat, és a Deltáknál szolgál, és ő a parancsnok. És véd. Nnna. Társait szintén számok jelölik. Legfajsúlyosabb kommangyérostársunk talán 62-es, bizonyos Scorch, aki nemes egyszerűséggel egy állat - robbant, poénkodik, és rendszeresen beszól, ha hős vezére árnyékra vetődik. 07-es, más nevén Sev, egy gyilkológép, aki imádja a munkáját. 40-es, bizonyos Fixer, leugatja a csapattársait, ha nagyon belelendülnek a viccelődésbe - még ő a legkatonásabb -, amúgy meg számítástechnikai specialista.

A kommandósok régi jó szokás szerint a legszarabb melókat kapják, és a felderítés mindig elbassza. Na jó, nem mindig, van, amikor lehet tudni előre, hogy nem lesz felderítés. Akkor legalább tudni lehet, hogy nem szabad számítani semmire, míg ha van jelentés, mindig ott a remény, hogy egyszer végre nem sül be semmi.

Először vegyük a grafikát, merhogy az szembeötlik. Nos, az meglehetősen szép darab. Jól sikerültek az effektek - az, amikor a szervízaknában kell osonni, és a forró levegőben reszket a háttér, különösen ihletett darab. Én mondjuk sebesség-mániás vagyok, egy kis beszaggatásra hisztérikusan reagálok, így 800*600-ban nyomtam (tudom, eretnek vagyok, de antialiasing nélkül nekem úgyse ér lószart se a nagyobb felbontás). De így is tetszik. Látványos, gyors, elég jók a mozgások, a különféle izék is rendesen vannak animálva.

A hangok szintén jók, bár én fülhallgatóhoz vagyok szokva, így az alapbeállításon elég fülsiketítő volt az összhatás. Az NPC-k hangjai nagyon jól eltaláltak, illik az egyéniségükhöz és könnyű őket megkülönböztetni. A háttérszüttyögések szintén sikerült darabok.

A játékmenet helyenként némileg gyilkos, a lőszerjavadalmazásért panaszt fogok tenni - nem tetszik gondolni, hogy háromszáz skuló bármire is elég, ha a cinkborítású hurkapálca-droid is négyet-ötöt eszik belőle, mielőtt tönkremegy -, de amúgy tetszetős. Scriptelt, persze, de emiatt csak a sznobok siránkoznak. Csak az a baj, hogy gyorsan végig lehet nyomni a játékot. Magamfajta lövészeti őslámáknak olyan tizenkét-tizenöt óra szorult bele, edzettebbek ennél jóval hamarabb is leirthatják az összes ellenséges pixelt. Kivételesen nem találtam még benne komolyabb bugot - amiről azt hittem, hogy bug, valójában annak volt köszönhető, hogy nem olvastam el rendesen az utasítások leírását.

Extrák: vannak. Az egyes pályák teljesítése után lehet hozzájuk férni, és tényleg stílusosak, meg még informatívak is. Szóval már csak ezért is érdemes végignyomni a pályákat. Juhé.

Összefoglalva: megéri megvenni, mert bár picit addiktív, és hajlamos a végén a levegőben hagyni a játékost (ha kábé kétszer ilyen hosszú lenne, tényleg semmi bajom nem lenne), az a játékélmény, és a konzisztens teljesítmény, amit nyújt, az általam eddig látott mezőny fölé emeli.

No, és akkor most, hogy megvan a napi penzum, gyorsan megyek, oszt' hanyatt lököm az Adminisztratív Foshalmot.

"Heroikusan unalmas." Ez a kifejezés csak addig tűnik paradoxonnak, amíg, hogy költői képzavarral éljek, nem kellett csápokat és lejárt szavatosságú matyóhímzést varrnod egy - amúgy - népirtással vádolt táblázatra. Értelme, mint az látszik, nem sok van, viszont annál több időt vesz igénybe. Főként azért, mert a Microsoft Word 2000 kábé egy kődarab szellemi frissességével reagál, ha globális cserét kérek tőle. Egy különösen kevéssé alkalmazkodóképes kődarabéval. Ami még ráadásul hülye is. A képhez hozzátartozik, hogy ezt a postot azokban a mintegy fél perces szünetekben írtam, amíg a gépem reagált az általam adott ingerekre.

Nagynéha kiírja ez a Noé Bárkája Fedélzeti Számítógépe (NBFSz), hogy kevés a virtuális memória, olyankor örülök. Néha az irodai alkalmazások valamelyike kezd el kreatívkodni - időnként visszafordíthatatlanul átrendezi, amit beírtam, máskor befordul és nem reagál, megint máskor monomániás kerregéssel nehezíti az életemet. Ehhez képest a Titanic főgépészének lenni kimondottan unalmas és váratlan eseményeket nélkülöző meló lehet. (Bár a végén ott is jött a fagyás.)

Olyan világban élünk, amikor egyes PDÁ-kat is kéthetente hardware resettel kell reszocializálni. Erre tehát igenis felkészülhettem volna előre.

"Egészségi állapotomnak köszönhetően gyerekcsontváznyi kalciumtól szabadultam meg az utóbbi két napban, így talán érthető, hogy némiképp bizonytalanul állok a lábamon" - találtam mondani valamikor a múlt héten, de az csak ma érett bennem elhatározássá, hogy az időközben végleges magyar címmel gazdagodott Frontline-ban szereplő, valós életbeli referenciák sorába emeljem. Én.

Szóval ennyi. Hivatali mélymerülésem végeztével a pocsolyákat is nagy ívben kerülöm majd el, ígérem.

Írni fogok holnap a Star Wars: Republic Commando című játékról is, merthogy most azzal ütöm-vágom a biteket. De ma ilyesmiről nem beszélek.

Csendben dühöngök. Most már a bagó sem segít világpusztító nagy hangulatomon, bár néha még rápróbálok, hátha mégis. Kicsit túl sok mindennel zaklatnak egyszerre, és ez most egyáltalán nem tesz jót. Szóval örülök ám én, hogy ilyen kurva fontos vagyok, de lehetne ezt úgy megoldani, hogy nem csak akkor jutok a népek eszébe, amikor csináltatni akarnak velem valamit?

Ó, igen. Nem tudom, miért, de fortyog bennem valami tökéletesen céltalan indulat.

Pedig a hétvége tényleg jól sikerült: volt Chtulhu-féle szüttyögés - agyonvágtuk a horror-hangulatot szívlapáttal, de idővel mégis feltámadt -, volt ivászat és volt megfelelő mennyiségű alvás is. Ennek ellenére most tényleg torkon tudnám kapni a világot lapátfoggal, és addig marcangolni, amíg levet nem ereszt. Lehetséges, hogy a hazaút egy részét egészségügyi és idegnyugtatási céllal gyalog fogom megtenni. (Kérem, ne idegeljék a büromajmot, mert homicid.)

Idővel a fordítással is haladni fogok, tényleg, ígérem, de még szerveznem kell. (Végül is csak két létfontosságú dolog hiányzik hozzá, és ebből csak az egyik az én saram.) Ha valami vis és maior közbe nem jön, a hét végére akár meg is indulhat a fordítás véleményezése.

Ez a hét sem úgy indul, ahogyan azt én szeretném. Nyaájj. De fogok én még focizni az urnájával, úgy ám.

Ja, hétfőig nem leszek netközelben. Várhatóan. Utána talán már csak, de ezt teljes bizonyossággal állíthatom.

Hivatali párbeszédek #20

Misztörendőzán: - Mit mondjak a főnöknek, hány perc, amíg végzel?
Srakker: - Peeerc? Hülye vagy? (Amúgy öt.)

Próbálgatják a tűzvédelmi rendszert - magas hangú, monoton sípolás - erre Misztörendőzán kiszól a folyosóra:
- Készen van a McNuggets, ki kéne emelni, mert odaég.

Szabadság után a Hivatal valahogy jobban érvényesül.

- Nem, nem fáj, csak ha nevetek. Amúgy is ócska volt - mondta az ügynök, és leszakadt karját költőien unott mozdulattal a sarokba dobta, a többi mellé. - Holnapra visszanő, és még a kötőszöveti hegek is ugyanott lesznek rajta.

Noszóval, túlvagyok egy rémesen buta, ostoba, elcseszett, fölösleges és nulla hatékonyságú vizsgán, amelynek egyetlen hozadéka az az általános érvényű megállapítás-kezdemény, mely szerint az államigazgatás hatásfoka, bármihez fogjon is, nem haladhatja meg a 10%-ot. Semmilyen körülmények között. A történeti hűség kedvéért hozzáteszem, hogy akkor is ezt írtam volna, ha történetesen átmegyek azon a telibevert írsábeli vizsgán, legfeljebb a fogalmazás lett volna leheletnyit megengedőbb. A kérdés ezúttal is költői: mi értelme van egy olyan rendszernek, amit valamennyi résztvevője át akar játszani, és mégsincs köze az adózáshoz?

Szóval, annak ellenére, hogy tudtam, hogy feleslegesen stresszelem magam, a szervezetemnek ez nem jelentett akadályt, így a nap végére bőszen kóvályogtam. Most meg ezt nyögöm. Baáhh.

Az az időszak, amíg nem postoltam, tanulással telt. Részben. Egy-két téma igazán szórakoztató volt, például az új közmenedzsmentre vonatkozó rész, amelynek olvastán George Lucas a sarokba dobta volna az egész Star Wars-életművet, és sírva követelte volna, hogy adják neki elő azt az álmodozót, aki ezeket az elméleteket kinyögte magából. (Az egyetlen realista rész az volt, amelyben felsorolták, hogy ez az egész miért nem fog működni.) Esténként felébresztettem magamban a régóta szunnyadó, elnyomott vérpistit, és előszedtem a Sacredet. Korábban írtam már róla - helyes kis Diablo-klón a szentem, bőszen lehet benne tápolni és gyakni (nem, ezúttal nem a szexuális aktusra vonatkozik, ez a vájolensz része a 18. év fölötti korhatárnak. (Nem, nem hegedűk.)), és hatékonyan öli el a gondolatokat. Ez időnként kimondott áldás, nem véletlen, hogy ekkora rá az igény. Viszont addiktív, ezért nem árt vele csínján bánni.

Amúgy erőteljesen támad a semmi. Frontline-ügyben van pozitív irányú elmozdulás, de egyelőre nem iszom le a medve bőrét kannásborral. Érdekes lesz ez.