kedd, szeptember 30, 2003

Bizottsági ülésre megyek.

My doom awaits.

Délután: hírek a páblikadminisztréjsan bugyraiból.

Addig is egy kérdés: telibebaszott Windows 2000 alól hogy lehet elérni, hogy az integrált Intel hangkártya (AC'97) normálisan dolgozza fel az mp3-akat és miegyebeket? Jelenleg ugyanis kábé 15%-kal gyorsabban játssza le a hangállományokat, a KoRn chipmunk-edissön meg nem érdekel annyira.
Mi a faszt lehet elrontani egy szerencsétlen MPEG Laya 3-dekódon? Oké, tudom, bármit és mindent. Ennél lényegretörőbben és specifikusabban egyszerűen nem lehet fogalmazni.

Megoldásokat várom szeretettel a TagBoardra és a srakker_kukac_hotmail.com címre.

Köszönöm és huss.

hétfő, szeptember 29, 2003

Hoppá, hoppá, kedves hölgyeim és uraim, egyrészt eltűnt ugye Damon Hill, másrészt meg felmerült az a lehetőség, hogy mégsem engem hoztak ki másodiknak. Bright, a krónikusunk jelezte, hogy az ő emlékei szerint más lett a második. Ő jegyzetelt, én meg ittam, szóval el lehet dönteni, hogy kinek a véleménye a megalapozottabb.

Mindegy, a pénzem így is megkapom, SFW.
Na, az előzőt megette egy váratlan refresh.

Tehát, új nap, új kolbász, kedves blognézegetők. Pénz az továbbra sincs, ha a melegételreszólóétkezésiutalványtömb nem lett volna, mostanra már nagyon éhes lennék. Így azonban nem lettem, hála legyen a McFuck villámgyors és villámsebes munkatársainak. Véremben tobzódik az E, a vércukor, a polipropilén. Halleluja, halleluja.

Mint arról Bright is beszámolt a blogjában, bekerültem a Pálfor-Dúlás (elnézést) kötetbe, vagyis nem én, hanem a novellám. Én ugyanis még mindig szabadlábon vagyok, bár loptam én, kérem, Rejtő Jenőtől, Wayne Chapmantől (be lehet perelni a tudatalattimat), az Európai Bizottság hangyaszorgalmúitól és a közgazdaságtan, illetve pszichológia tankönyveim szerzőitől. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Istennek (amiért nem felejtette ki a világból a sört, a Lucky Strike-ot és a sztéket), a szüleimnek (a zavaró tényezőkért és a KosztKvártély (tm) szolgáltatásért, az önzetlenül bonyolított DNS-szintézisről már nem is beszélve), a kutyámnak (akit etetni kellett), a képzeletbeli kedvesemnek (amiért sokkal megértőbben viszonyul a kapcsolatunk mélyrepüléséhez, mint egy élő tenné, höhö), a produceremnek (mert nem létezik, így nem is baszogathat), és a Rammstein zenekarnak (a vödörszámra adagolt adrenalinért, amiért csak az tud igazán hálás lenni, aki zombult már rá a képernyőre leadási határidő előtt hat órával, hajnali háromkor). A Rammstein-linket meg lehet nézni, de fizetős, sz'al hagyjuk.

Mint azt megtudtam, az Értékelő Bizottság az én novellámat a második helyre hozta a ki a beérkezett huszonháromból, az első helyezésért járó színarannyal burkolt gumipitypangot Brainoiz gengszter szaktárs vihette el, akinek ezúton is gratulálok. Erős gratula továbbá Bright cimborillónak a majdnem-Móricz adaptációjáért. A többiek már megkapták élőben a nekik járó vállveregetést.

Nah, most, hogy kiörömködtem magam, megyek is vissza feladatokkal zsonglőrködni. Kíváncsi leszek, mikor borul a nyakamba végleg ez a mizéria.

péntek, szeptember 26, 2003

Üdvözlet!

Tegnap kiruccantunk Rejtő-hőssel, heveny késnézegetésre, meg egy jóféle kalóriabevitelre. Én rögtön el is csábultam, egy gyönyörűséges CRKT kés boldog tulajdonosa lettem. A 6813-as az, tessék megcsodálni. Rejtő-hős még kivár és kutat. Hmmm, nagyon kúl kést bírtam venni, igaz, most persze kurvára kifutottam a pénzemből, de hát ez a fogyasztói társadalom lényege, neh?

"Fogyassz. Fooogyaaassz..."

Belegondoltam, és valószínűnek tűnt, hogy több időt lesz összehajtva, mint nem - de nem árt néha, ha van nálam valami, amivel történetesen vágni lehet. És ezeknek a vágandó dolgoknak, ha minden a békés pogácsatermészetemet veszem alapul, pontosan a nulla százaléka lesz ember. Annál nagyobb hányada lesz szalámi. Szalámik, reszkessetek. Mert én jövök. És internalizálni foglak benneteket. Mind.

Insert eeeevil laughter here

A Szalámik Apokalipszisének Kettes Számú Bürokratája tehát hazaindul, hogy befejezze, amit nem tudott hétközben, és elvégezze a más munkáját a saját fizetéséért.

csütörtök, szeptember 25, 2003

Tegnap délután megborult a benti gépem, most egy kölcsönmasináról űzöm az ipart.

Eszembe jutott a reggeli evolúció elmélete.

Először kezdi ugye az ébredező teremtmény azzal, hogy a beidegzett reflexeknek megfelelően megpróbál fotoszintetizálni. Aztán a rendszerellenőrzés felhozza, hogy a torokban szöttyögő zöldes színű váladékban méltatlanul kevés a klorofill, az egyéb forrásoktól meg megfosztotta az anyatermészet inherens részét képező, többmilliárd éve dúló DNS-másolási hibák sorozata. A lény, ami eddig növénynek hitte magát, bebizonyította, hogy mégiscsak ennél magasabb rendű szerveződés. Lehetne még gomba is, de az nem perspektíva, ezért negyedóra múlva ez a lehetőség is lecsorog a gyorsuló evolúció vécécsészéjén. Állatunk sürgősen megkezdi a légzőrendszerébe telepedett illegális bevándorlók kilakoltatását. A bootoló állat ezután megpróbál átállni szerves anyagok égetésére, de ahhoz meleg kell, meg energiaforrás, és reggelente egyik sincs. Állatunkban tehát megfogalmazódik a késztetés, hogy alantas ösztöneit kielégítendő, sürgősen keressen valamit, ami valaha élt, hogy felfalhassa. Ekkor kialakul egyfajta, tespedésre emlékeztető metastabilis egyensúly, amelynek egyik oldalán az van, hogy enni kéne, a másikon az, hogy a takaró túloldalán baszott hideg van. Az éhség nő, a hideg nem, állatunk tehát nekivánszorog a nagyvilágnak.
A reggelihez azonban szükség van bonyolult szervezői képességekre is. Ösztönszinten táplálkozva ugyanis állatunk azon kapja magát, hogy a párizsi műanyag burkolata a foga köré ágyazódott. Ekkor a kávé iránti vágy veszi át a vezető helyet. Ha állatunk előrelátó volt, van hideg és savanyú kávé, amit megmelegítve formába lehet pöckölni a homloklebenyt. Ha nincs, akkor marad az instant kávé, mint szükséges áthidaló megoldás, vagy a kávéfőzés, mint katasztrófaterv.
A kávé leérkezése után megélénkül a homloklebeny, és amit kapunk, egy magát egyre biztosabban emberként definiáló főemlős, aki elgondolkodva vakargatja az állát, és rácsodálkozik a még mindig hideg és szürke világra, és a hallgatag eget kérdezi, vajh' mi szükség volt erre az evolúció-dologra voltaképpen, ha az egész folyamat eredménye az, hogy reggel munkába kell mennie. A baktériumoknak bezzeg nem kell fizetni a TB-járulékot.

Rohadt filozofikus, neh?

Szíjaléjdör.

szerda, szeptember 24, 2003

Nagybátyám jobban van. Én is jobban vagyok. Már csak három dologgal kéne egyszerre foglalkoznom. Nem fog menni, de küzdök, amíg lehet. Heroizmus, vagy miarák.

Holnap megint írok.

kedd, szeptember 23, 2003

Lefuttattam egy öndiagnosztikát. Az eredmény szomorú és abszintért kiált. Summázat: szeretek lúzer lenni. Más magyarázat nincs arra, miért nem tudok néha az emberek arcába üvölteni, hogy "hagyjatok már békén a faszságaitokkal, mert rendes gyerök vagyok ugyan, de aki visszaél ezzel, az tépjen sorszámot, és hajoljon rá a bal herémre." Ehelyett túlterhelem magam, és semmit nincs időm tisztességesen befejezni. És csak egyre idegesebben nézem, hogy szépen sorban elbaszódik az összes dolog, ami miatt érdemes felkelni és meginni az első kávét. Az egész az én hibám, persze, jobban kéne érvényesíteni azokat a telibekúrt érdekeket.

Aztán egy időre persze minden megjavul, csak épp annyira, hogy újra elnapoljam a tripet a kocsmába vagy a pszichológushoz. És/vagy.

Most valahol a kettő között vagyok, és azt se tudom, mihez kezdjek magammal.

Tegnap infarktust kapott az anyai nagybátyám. Szívenzim értékek lelógnak a skáláról, valszeg nagy területek károsodtak, ott hever bent szegény a kardiológián, és meg kéne látogatni. Csak nem szívesen nézek szembe azzal a gondolattal, hogy az az ember, aki simán eltörne a térdén, csak akarnia kéne, most ott figyel fehérben, hanyatt fekve, és lógnak ki belőle a csövek. A jó hír, hogy megmarad. A rossz hír, hogy mostantól vigyáznia kell magára nagyon. De csak fekszik, néz azokkal a türelmes szemeivel, és már anyázni sincs kedve, csak várja, hogy a fehér köpenyes varázslók tegyék a dolgukat, és mentsék belőle a menthetőt. Nagyszerű kilátások - belőlem is ez lesz ötven-hatvan éves koromra?

hétfő, szeptember 22, 2003

Mai termés:

PEMCS = Pályázat-előkészítő munkacsoport.

Nem tudom, miért, de annyira beteg a hangzása, hogy még bagózás közben is ezen röhögök.

A bureaucrat is easy to amuse. Q.E.D.

A jelentésem persze nem fejeztem be időre. Holnap leadom. Bízom benne. Szétmászkált minden információ a fejemben, és csillog a nyálkacsík az adattárolóimon, mint egy pókháló hajnalban.
Most anyai nagyapámról fogok írni. Nem azért, hogy bizonyítsam, nem csak dokumentumszinten van családom... hanem mert szeretném összeszedni, asszem, mit érzek irántuk, és mire tartom őket.
Komolyan, nagyszülői viszonylatban tele van a család hétköznapi hősökkel. Hígul a vér, vagy miafasz, mert a szüleim már teljesen hétköznapiak, bár tök jó fejek a maguk módján, én meg... hát fogalmazzunk úgy, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend polgári tagozatának nagykeresztjére még egy kicsit mindenképpen gyúrnom kell.

Szóval, amit kedvelek nagyon az öregben (1923-as évjárat), hogy fantasztikusan tartja magát, annak ellenére, hogy az élete nem volt kimondott egészségkúra. Szellemileg teljesen friss, és bár sosem próbáltuk, van egy sejtésem, hogy szkanderben, futásban úgy lenyomna, mint a szart.

Adoptált gyerek volt, a családi legendárium szerint, és pótszülei gondoskodó emberek lévén jól kitaníttatták. Műszaki rajzoló lett a Weiss Manfréd gyárban. Harci cselekményben nem vett részt - ha azt nem vesszük, hogy Kőbányán hallgathatta, ahogy az amerikaiak szarrá bombázzák a környéket, és önhatalmúlag felfüggesztette a munkát, mivel a rezgések miatt egy egyenes vonalat nem lehetett húzni -, de a bevonuló szovjet elvtársakat ez nem hatotta meg: irány a málenykij robot a békés Fehéroroszországban. Na ja, tipikusan az a hely volt, ahová még az őrök is büntetésből mentek. Egy idézet tőle: "Hát, tudod, nekünk járt tiszti kézelő, bár nem voltam katona - kesztyűnk nem volt, aztán abból csináltam magamnak kesztyűt. Akkor én lettem a kulák. Mert az őröknek sem jutott." Az a hely újraértelmezte számomra az embertelen fogalmát - pedig a legkomorabb részeket még borozás közben sem mondta el. Csak úgy lehetett életben maradni, ha dolgoztak a rabok. Mert különben féladag, amivel egyszerűen nem lehetett kihúzni. A higiénia sem volt az a kimondottan gyakori és általános. Mindenféle fertőzés, paraziták, üeegh.

Ő meg meghízott. Ott. Tiszta Rejtő-hős (mint a Menni vagy meghalni című regényben). Százhúsz kilósan jött haza. Mivel nem dohányzott, elcserélte a fejadagját kenyérre, és amennyire lehetett, vigyázott magára. A maláriát persze így is beszopta, de már egészen ritkán jön elő rajta.

(Amit nagyon bírok benne, hogy a fenti pár mondatot kábé tíz év alatt tudtam kihúzni belőle. A poklot megjártak egy részével ellentétben ugyanis azt vallja, hogy nekünk, későbbi generációknak elég szerencse az, ha nem kell az ilyesmiről tudnunk, pláne megélnünk, mint háború, éhezés - és gondolom, kurvára nem hiányzik neki a sajnálatunk. Ettől sokkal hitelesebb lesz az egész.)

Aztán, amikor hazajött, újra munkába állt, és egészen az ÉPFU vezetéséig jutott - erős wow a fehér hajú bácsinak. És miközben pályatársai gennyesre lopták magukat a szocialista haza államkasszájából, ő kínosan ragaszkodott a becsületéhez. Tanácsi lakásban lakott, amelyben - micsoda luxus és pazarlás - volt egy ikervonalas telefon is, az a koponyazúzó bakelit fajta, amely újraértelmezi az érintésvédelem fogalmát. A családi legendárium egy alkalomról tud, amikor közbelépett az érdekünkben. Tégla kellett volna az építkezéshez, de - éljen a hiánygazdaság - offisölli nem volt raktáron. Valójában persze volt, de csak a fontos elvtársaknak. Nagyapám meg ilyen volt. Láss csodát, egy telefon, és lett tégla. Kifizette. Teljes áron.

Aztán 1983-ban nyugdíjba ment, és teljesen aktív életet él. Kertészkedik, nyaranta elutazik valahová, a régi barátaival kártyázik szerdánként, és hétvégenként nálunk ebédel. Felesége halálát nehezen, de kiheverte, és pár éve már megint úgy pörög, mint fénykorában.
Elég jól lépést tart a kül- és belpolitikai eseményekkel, sokat beszélgettünk az EU-ról, a csatlakozásról, a támogatásokról és a közösségi vívmányokról. Érdekli a sport, és ha új technikai ketyerét kap, addig nem nyugszik, amíg be nem magolta a kezelését.

És most becsajozott. Yeeee-haww. Jó anyámat irritálja a választott, de ezen nincs semmi meglepő. Én elviselem a hibáit, mert örülök neki.

Mára ennyit róla.

Tudjátok mit? Szeretnék olyan lenni, mint ő. De persze nem leszek. Helyette befejeztem a WILL_WRITE_FOR_FOOD.DOC projektet, le is adtam, 5 óra késéssel - jó eséllyel meg fog jelenni, de nem iszom előre.
A főhős egy pragmatikus, már-már a geciség határát súroló kereskedő, aki családi jellegű bonyodalomba keveredik, és persze úgy mászik ki az egészből, hogy még jól is jár rajta. Amúgy olyasféle, mint Ferrari a Casablancában. "I observe that you in one respect are a very fortunate man, Monsieur. I am moved to make one more suggestion, why, I do not know, because it cannot possibly profit me, but, have you heard about Signor Ugarte and the letters of transit?"

Hát nem gyönyörű?

csütörtök, szeptember 18, 2003

Beginfile: 0915

A mai hírek. Egyrészt, röpke két óra alatt sikerült beérnem. Budapest felszíni tömegközlekedése halott, döglött, használhatatlan, büdös, fos és ehhez képest azért tán egy kicsit mégicsak drága, neh? Nem mondom, általában elég megbízható, de ha most mondjuk találkozóra mentem volna, kicsit se égett volna ám szénné az a szép arcom.

És közben Misztörendőzán tartotta a frontot idebent. A főnökség idiotisztikus baromságaival szemben. Először azt mondják, hogy az értékelésnél legyünk perfekcionisták, és csak azt fogadjuk el, ami pengén jóvá van hagyva. (Ezt mi betartjuk, mások kicsit enyhítenek a nézőponton, amúgy önhatalmúlag.) Utána meg megy a rinya, a nyafi, a rasszkaz és az ukaz, hogy túl alacsony lett az eredmény. Hát kéremszépen, csókolom a manikűrözött kezecskéket, ha irányítani akarjuk az eredményeket, akkor leszünk szívesek kommunikálni az értékelési feltételeket, neh? Neh?

Amíg írtam, bele is csapott a szar a ventillátorba. Ezek a rendkívül idióták ránk haragították az egyik bandát - meg vannak sértődve, és teljesen jogosan. Csak tudnám, ki volt az a hivatali csoda, akinek eszébe jutott, hogy így korrekt értékelési eredményeket lehet kapni? Misztörendőzán most tette le a telefont, és a szemén látszik, hogy ölni tudna egy bagóért.

Na, mindegy, mindenki, aki dolgozott már az álomigazgatásban, tudja, hogy megy ez. Persze, hős kormányunk leépít, hogy tudjon finanszírozni - ennek áldozatául esik néhány igazi, régivágású szakértő, és egy nagyobb halom nyugdíjaskorú naplopó. Én valószínűleg nem fogok. Addig legalábbis semmiképpen, amíg ez a két projekt le nem fut, mnyehehe.

Az Egyesült Államok a hírek alapján még mindig megvan, bár egy lelkes hurrikán láthatólag szívesen változtatna ezen. A terrorgyerekek is megvannak, de az a világvégevárás talán megalapozatlan lenne, mert Isabel aligha áll az ő zsoldjukban. De még kurva sok baj lesz velük, mert, hogy örök kedvencemet, Rejtő Jenőt idézzem, egész pontosan a Menni vagy meghalni című művéből: "- Szinzát pedig dobszóval nem fogják meg. Szerintem csak egy módja van a sikernek: ha valaki egyedül indul neki, és valami gyanútlan helyzetben hozzáférkőzhet a rablóhoz. Talán a saját emberei közül valamelyik bitang, a kitűzött jutalomért...". Na ja, csak a rosszarcú közelébe férkőző, kilóra megvett harcostárs nem hirdeti fényesen és csillogón valamék nagyhatalom szupremáciáját.

És bár sok szempontból egyetértek az amerikaiakkal (hubazmeg, de félreérthető volt ez az editálás előtt), sőt, a magam mindent lesajnáló közép-kelet-európai prebrüsszelita módján még kedvelem is őket, azért a kedvenc műfajom a szatíra, a kedvenc italom a whisky, a sör és a gin-tonic, kedvenc ételeim csípősek és károsak a nyálkahártyára, illetve a hasnyálmirigyre egyaránt. De ettől még van mire büszkének lenniük, és ordas baromság az is, hogy arányaiban több lenne a bunkó, mint itthon, az Intelligencia Kis Kárpát-medencéjében, ahol úgy úsznak a különböző gének össze-vissza, mint kolloid a centrifugában.

Kedvelem az USÁ-t, nah.

De azért mégis Moszkvába mennék el először, ha másért nem, hát ezért, vagy, oroszul tudók kedvéért, ezért. A hazai M2-M3 működik, meg korrekt, meg na, de ezekhez szépen összelopták az anyagot. Kár, hogy olyan kegyetlenül drága a városban az élet. Már egy félkilós doboz kaviár is 60 USD, ahogy hallom. Viszont mindig van Moszkovszkaja. Csak hát, nagy a szegénység is - nem biztos, hogy effektíve szeretném végignézni a középréteg haldoklását.

Fűzfán fütyülő rézangyal. Mire végiggondoltam, el is ment a kedvem. Mindegy. Vissza a mókuskerékbe.

Endfile: 1058

szerda, szeptember 17, 2003

Silent Library Project. Mentsük meg a könyveket. Mentsük meg Stanislaw Lem könyveit. Olvassuk el, legalább. És ha hozzájutunk, vegyük meg. Csak, hogy a terjesztők és a nyomda mellett szegény író szaktárs is rongyosra kereshesse magát.

kedd, szeptember 16, 2003

Megyünk Misztörendőzán kollégával a Moszkva téren. Kódiskommandós körbejár a villamoson, hangosan óbégat az apróért. (Megjegyzés: hasonló szituációkban rendszerint hangulatvezérelt vagyok.) Összenézünk, és egy ilyen benyögés hagyta el fogam kerítését: "Na, ezen már a Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program sem segít."

A bürokrácia áthat lelkem legmélyéig.

hétfő, szeptember 15, 2003

A projekt új neve: WILL_WRITE_FOR_FOOD_picsabaajogosultsagihibavalmar.doc
Mérete: 53 ezer leütés szóközzel.
Kezdem megtalálni magam.
Elnézést, kedves tisztelt olvasók.

A blog hétvégén nem frissül, mert Rákospalota az már-már vidék, legalábbis a szolgáltatók szerint, ezért nekem nem jár a napi ADSL. Kevesebbel meg nem érem be, tekintve, hogy a benti gépem itt lóg a kormányzati hálón.

Voltam ma helyszínen. Ha nem látom, el sem hiszem, hogy van még olyan hely az országban, ahol egy működő, láthatóan rendszeresen karbantartott automata 30, azaz harminc forintért mér egy adag kávét. Igaz, mint bármely, tetszőlegesen választott automata esetében, az ebbe való bekukucskálás is a szentségtelen reveláció erejével hathat az óvatlan cthulhuvadászra - de most őszintén, az automata már tiszteletbeli élőlény, egy élőlény emésztőrendszere meg per definitionem randa.

A tegnapi éjszaka meglátogatott Vulgár K. Insomnia, ez az ágyrajáró rosszéletű. Két óra felesleges forgolódás után nyakát törtem, és toccsanó asztrális belszerveibe bugyoláltam a halántékomat, majd békésen elaludtam. Most ez rendszeres lesz? Nem kéne, van elég bajom enélkül is.

A lakást kezdi elborítani a mosatlan és a szennyes. Valamék nap rá kell romboljak valami brutálissal és ABC-állóval, mert lassan kezdi megfojtani a hasznos felületeket. A növények még mindig élnek - az egyik, egy fura külsejű, piros-zöld mutáns (nem, nem muskátli, mert olyan, mint ha egy kreatív szellemű gyerek hosszú levelekből akart volna szárat fabrikálni, és ehhez csak kétkomponensű ragasztó állt volna rendelkezésére), na az elgörbült. Nem egy napimádó jószág, mert az ablakkal ellentétes szögben hanyatlik, mint valami organikus pisai ferde torony.
Elfelejtettem leszedni a paradicsomot, meg a körtét. Csúnya ügy lesz, amikor kimerészkedek a kertbe. A Bürokrata találkozása a Természettel. ("Gruár! Rááárr!" "Mondja, van rá engedélye?")

Tegnap megnéztem a MiB-et. Hát, jobb lett volna, ha írok inkább. Megerősödtem meggyőződésemben, hogy a film végletesen túlértékelt, bár meg kell hagyni, vannak benne jó ötletek. De vigyáznom kell, mit lopok el a Technocracy-mesémbe, mert az összes játékosom látta már.

Haza kéne jussak. Nem reggeliztem. Nem ebédeltem. Büntetésből kizabálok mindent a frigóból. Még a jégkockákat is. Háháhá.

péntek, szeptember 12, 2003

Áh, legyenek részletek most.

Munkafront: nem plántáltam baltát a korábbi rinyában emlegetett kollegina szürkeállományába, és az ügyes önszuggesztió segítségével már arról is leneveltem magam, hogy ezt a vágyat ismételgessem, mint egy mantrát. Semmivel sem lett kevésbé irritáló az illető, de már nem érzek akkora késztetést, rángó ujjakkal vicsorogjak, *eeerrrngnyyyroar* hangokat hallatva, mint korábban.
Viszont már most látszik, mennyi kurvára kevés idő lesz erre a projektre. Véres vizelet, project codename: UltimateSucker (TM).

Nézzük másodszorra ezt a vicces kis nőfrontot. Van egy csetes ismerősöm, Bright koma nyomán nevezzük Szikritnek. Ugyanarról a Szikritről beszélünk, jah.
Kábé hat évvel idősebb nálam, ez nem baj - jól néz ki, ápolt, csinos, van egy kis súlyfelesleg rajta, de még ez is jól áll neki. Jó hír: a verbális és nonverbális jelek alapján rám van állva. Rossz hír: teljesen bolond, és olyan szinten hangulatember, hogy egy mániás depressziós (klinikai eset) hozzá képest egy sápadt Buddha, amint joysticknak nézi a saját köldökét.

Most az az óriás dilemma forog itten fenn, amikor nem vagyok elég gyors, hogy feljegyzésbe fojtsam a gondolatot, kedves feleym, hogy vajon vegyek-e a nyakamba egy kapcsolatot, ami jó eséllyel nem más, mint egy problémákkal teli zsák, mindezt azért, hogy csökkentsem a mintegy mellékesen kínzó nőhiányomat, vagy hagyjam az egészet a bélbe?

A homloklebenyem azt mondja, hogy az utóbbi. A barlangostestem ezt másként gondolja. Dúl a vita, én meg lassan már ráállok a szegény ember döntéselőkészítő stábjára, nevezetesen az alkoholra, mint levéltetű a fehér heroinra.

Eddig még abszolúte nem köteleztem el magam egyik irány mellett sem, volt egy elsőrandevú-hangulatú vacsora (bélszínérmék zöldborsmártással, steak-burgonyával mindkettőnknek, a jegyzőkönyv kedvéért, tízes skálán tízest kapott mindkettőnktől), választási ígéretek a későbbi kapcsolatfelvételről, azt' a többi néma csend.

Életem cseppet sem egyedi részleteiről továbbiakat tehát hétfőn, sztéjtúnd. Egy istenverte ifjúsági sorozatban élek. Talán a Dawson's Creek? És akárhogy kapcsolgatok, csak baszik bejönni a pornóadó. Szörnyű. :D
Részsikerek a munka frontján, elemeztem a Szikrittel való (nem)kapcsolatomat, az eredmények érdekesek, részletek talán hétfőn, miután elpusztítottam az agyam. Minden bizonytalan.

csütörtök, szeptember 11, 2003

Lapzártánkig történt:

- Életben maradtam.
- A kutya életben maradt.
- A növények életben maradtak.
- Az Amerikai Egyesült Államok a legutóbbi értesülések szerint még mindig megvan.
- Nyolcvanadszor is körbefutott a playlistemen a Rammstein-válogatás.
- Fél oldal előrehaladás történt az azóta enyhén módosult WILL_WRITE_FOR_FOOD_IITI_TELEFONAL_HAZA.DOC projektben (a névváltozás oka a hozzáférési jogosultság megtagadása volt egy mentéskor).
- Ettem egy BOCI csokis Schöllert, a régi szép jégkrémzabáló idők emlékére.

Az élet apró örömei, neh?
Paulaner Salvator. Itt a virtuálpokolbugyra. Megtévesztő. Gonosz. Aljas. Imádom. Tegnap is találkoztunk. Én megittam őt, ő meg bosszút állt. Tiszta romantika, végzetes vonzalom, meg minden kurvaanyja. Mondjuk úgy, hogy nagyon lelkesen voltam ködös elméjű. A héten ez az utolsó. Tényleg. Na. Ne röhögj.

Ez valami olyasmi lehet, mint Bright cimbora fogyókúrái. Megígérem magamnak, hogy most már leállok, aztán mindig jön valaki, aki velem kíván zülleni, én meg megadom magam a C2H5OH végzetes vonzerejének.

Olyan szívesen levetném ezt az egész ingyenfelelősségesdit, és foglalkoznék azzal, amit szeretek. De hát - elavult droid vagyok - ennem és innom is kell, meg szeretek is. Szeretek fedett helyen aludni, szeretem a bagó ízét, a reggeli sötétzöld ugatást, amit okoz, szeretem azokat a mindennapi kis kényeztetéseket, amikkel rendszeresen meglepem magam magam. Hogy költői is legyek, basszameg.

Ez pedig nem megy írásból. Talán majd egyszer. Drukkoljatok plíz, hogy kész legyek 15-éig, és beférjek a kötetbe - kéne a pénz.

Szívesen lennék méltatlanul túlértékelt lektűrirodalmár, aki megél abból, amit csinál, és lehetőség szerint rohadt jól él meg. Addig is, marad a havi fix, a progresszív adózás, és a dühöngés, hogy az állam lelopja a fizetésem megközelítőleg 45,3%-át minden egyes szájbakúrt hónapban.

Igen, van egy olyan érzésem, hogy amit érzek, az nem depresszió, hanem inkább ólálkodó bűntudat, hogy minden hónapban elbaszom a pénzem. A világ nagy, én meg kicsi vagyok, ezért élek bele a vakvilágba, és remélem, hogy a pisla fény az alagút végén - ami akkor tűnik el, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá - nem egy dízelmozdony.

A Pozitív Világnézet Főcsoportfőnökség munkatársai tanulmányúton vannak - de már nem emlékszem, hogy Hawaii-ra vagy a Gulágra utaztak, összehasonlítás alapjául szolgáló ismeretek gyűjtésére.

szerda, szeptember 10, 2003

Tegnap elbizonytalanított négy üres Paulaner Salvatoros korsó látványa. Nemtom, mi van abban a sörben, bár gyanítom, hogy alkohol. Visszaolvasva a blogot, tulajdonképpen mi a faszt is csinálok én, azon kívül, hogy dolgozom, vedelek, írok és álmodozom? Kicsit túl nagy lett mostanság a perspektívám, azt' most nézek bután, mint légy a levesben, hogy a sok szép, jó/mocsokszar irány közül melyikhez is kéne kötnöm az életem. A nőfront is egyre viccesebb.

Note to self: többet foglalkozni a stratégiai célokkal, mert a napi operatív tevékenység elveszi az élettől a kedvem.

kedd, szeptember 09, 2003

Hü-hü-hü-hűűűű, mekkora orbitális mísz picsákat kaptunk a mostani projekthez! Látom már mi lesz: lesajnáló pillantások, blazírt megjegyzések. Nem azért rohadok már itt két éve, hogy az újoncok mindent jobban tudjanak nálam, ha borostás vagyok és másnapos, ha nem. A többi főosztályon ennél jobbra komolyan nem telik? Ha nem abból a keretből jöttek volna, amit mi sírtunk ki, még azt mondanám, hogy csináljanak, amit akarnak, de így azért erősen basszák meg. Azt a jó büdös mocsári hétszerbaszott kurva mindenségit ennek az egésznek.

Diadalmenet lesz a projekt ezekkel a z illatosakvagyunk-a-légkondicionáltsarokirodánkban, lángszóróznivaló emancipált köztisztviselő-wannabekkel.

Adja Isten, hogy tévedjek.
Vigyázat, kedves olvasók, ma gyűjtöttem egy igazán agresszív mondatot. Kérem, legyenek óvatosak, mert harap, és, hogy klasszikust idézzek, az állat kivizel a ketrecből. Íme!

"A folyamat végrehajtása jelenleg folyamatban van."

Kérem a tisztelt olvasókat, amennyiben az iméntihez hasonó elhagyott, közveszélyes mondatokkal találkoznának munkahelyi vagy - egy élet tragédiája - magánéleti működésük során, továbbítsák a Mondatmegőrzési Hivatal Összetett Mondatok Főosztály Hatástalanítási és Reprezentációs Osztályára, ahol ivartalanítjuk és kiállítjuk őket.

Mentsen mondatot Ön is!

Gyűjteményeiket a következő címre küldjék 2003. szeptember 15-ig:
Mondatmenhely

Köszönjük. És most reklám.
Napi linkajánlónk.

Egyik kedvenc szerepjátékom a Delta Green, amelynek első, vastüdő nélkül is életképes novellámat köszönhetem mintegy mellékesen, és amely lehetőséget ad a "Stirlitz Chtulhura vadászik" szcenárió hibamentes megvalósítására. Még sosem sikerült, de nem adjuk fel.

"Deception is a right. Truth is a privilege. Innocence is a luxury."

A könyv - és a honlap - első három mondata. Pozőr, nagyon lovecraftias, nagyon öltönyös. Mmm. Tasty.
Oké, bazmeg. Beütött az alkotói válság. De én zen leszek. Megvilágosodott. Összeszedett, lelkes és fegyelmezett. És átértékelem a vedelési metódusomat. Az alkotói válság ugyanis, Rejtő-hős definíciója szerint nem más, mint az a jelenség, amikor az író sokat vedel és baszik dolgozni.

Mostanság, amikor nagynéha sikerül némi koffeintúltöltéssel megfelelő állapotba bűvölni az agyam, nem figyelek a részletekre. Ezért sokkal több hibát vétek, mint amennyit korábban szoktam. Ugyanis utálom csinálni. Ennyire kell a pénz? (Költői kérdés. Ennyire kell a pénz.)

Nehezen lesz ebből celebrity blog, már érzem.

*Srakker vinnyogva lefordul a székről, elkúszik a sörétesért, és elindul hibára vadászni. És folytatja a megkezdett vilmoskörtét, mert veszélyesen kell élni.*

hétfő, szeptember 08, 2003

Helyesb: a lepukkant Volga viszonylag reális vágyálom, a tuningolt Zil meg belekerülne egy jelentősebb ház árába, így egyelőre hanyagolandó.

Új hír: az Olyanaranyosolyanéédes projekt újra lefutott, az alany alkoholmentes állapotban tudatlanságot színlelt. Bár, megbízható források jelentik, hogy az alany olyasmit is mondott magáról, mint pl. "az én lelkem egy betonszarkofágba zárt brüsszeli csipke", ami legalábbis árulkodó jel. Ügynökségünk javasolja az alany állandó megfigyelését és enyhe etilalkoholos infúziózását.
A fénymásoló gyűlöl engem. Az érzelem tiszta és kölcsönös. A hibás másolások aránya immár eléri és meghaladja az ötven százalékot. Cserébe kifordítottam a Magazin Nummer Fünf zárszerkezetét, mert azt akartam, hogy neki is fájjon végre egy kicsit. Dehogy sekélyes az életem.

Őseim ma indulnak Görögországba, mától tizenkét napig nemcsak hogy meg kell küzdenem inherens életképtelenségemmel, de még az idióta kutyám várható lelkibetegségét is nekem kell leküzdeni, sőt, a korlátozottan szárazságtűrőre tenyésztett belterjvirágokat is el kell látnom vízzel. A napi frissítésből kiderül, hogy boldogulok. Ha bármelyik megdöglik, nem az én hibám.

Tegnap tizenötezer leütést haladtam a WILL_WRITE_FOR_FOOD.DOC projekttel, a főhősöm gusztustalanabb, mint valaha. Ha ezt naponta tudnám produkálni, már fél éve meglenne a lepukkant Volga, amit venni akarok. Idéznék egy IMHO kellemes mondatot.

Az idő szorított, a lapockáim között pedig viszketni kezdett egy megvakarhatatlan pont, ahová, ha rosszul taktikázom, hideg tőr vagy loccsanó vessző vés maradandó bőrhibát.

Már csak az ólálkodó vérgagyit kell mellbedurrantani shotgunnal, és egész pöpec lesz.
Egyelőre ennyit rólam, sztéjtúnd, és óvakodjanak a dehidratációtól.

péntek, szeptember 05, 2003

Jutiseszembe, gondoltam, ha már napi nyolc órát ülök a szélessáv boldogabbik végvén, belinkelek pár dolgot, de csak lassan, nehogy idő előtt lankadjon a lelkesedés.

Az internet egyik kedves állatfajtája a webcomic. Az ismertebbeket (Sluggy Freelance, College Roomies from Hell!!!, It's Walky!, effélék) kidobálja a Google, de van pár, amire csak véletlenül bukkantam rá.
Ha penge fekete-fehér rajzokra (oké, nagyjából 75%-ban penge, a maradék a kezdeti időkben készült, és volt honnan fejlődnie a rajzolónak), kellemes történetre, meg effélékre vágytok, tekintsétek meg az internet eldugott sarkainak egyikét: Demonology 101 Jó kis cucc, na, én kedvelem. Ami különösen tetszetős benne, hogy bár csak egy-két hetente frissül, akkor elég nagy adagokban teszi, szóval nem kell hó végén visszaolvasni, hogy mi a franc is történt tulajdonképpen.
Most kaptam az értesítést, hogy egy kábé korombéli, alkoholos állapotban leledző hölgy a következőképpen reagált a rólam készült képre: "Hát nem édes? Olyan aranyos!"
(Ügyosztályunk javasolta a kísérlet megismétlését, ezúttal józan alannyal.)
A poén az egészben az, hogy a kép elkészítésekor fejsze volt a vállamon, és beálltam, de dúlván. Az akcióhős, mint karrierlehetőség tehát kilőve.

csütörtök, szeptember 04, 2003

Az őszinteség olyan, mint a hasmars. Mindig a legrosszabbkor jön rá az emberre.

Én pedig csak szorítom a pofámat, és reménykedem, hogy semmi nem csúszik ki.
On my mark, unleash hell.

Tegnap szarakodott az internet, mert neki valamiért jól esett, hogy szenvedni lát, és szám szélén lassan csorog le a dinnyehéj.

Ha Pégé kolléga nem emlékeztet rá, lazán elfelejtem, hogy gyakorlatilag már két éve itt űzöm az ipart, első munkahelyemen, államigazgatás papa széles, pöcsétes ölében.
Közben álmokat nevelgetek: az apraját bedarálom feljegyzésnek, az értékelhetőbbek már novellaként strichelnek valami antológiában, az igazán jelentőségteljesekből pedig luxuskurvákat faragok, és évek múltán elküldöm őket, hogy hozzanak haza apának sok pénzt.

Nesze neked, művészet - pénzért adom el a szellemi gyerekeim, amikor lízingelhetném is őket.

Igen, prostituálom az áchtisztikumot (baszodalássan), de még mindig százszor becsületesebb, mint a hazai méjkomojirodalom köldöknéző szakmunkásai, akik vinnyogva vonulnának a sarokba, ha véletlenül valami értelmeset találnának leírni. Kivételnek tisztelet, ők speciel jobban csinálják, mint én valaha is fogom, mert komolyan veszik, amit én nem, és van idejük rendesen kicsiszolni egy írást.
Mentségemre legyen mondva, hogy a babért csak a levesben szeretem, a Parnasszust ugyanúgy rühellem, mint az összes többi geológiai devianciát, a tógában meg pofára esnék, sz'al maradok inkább a fekete öltönynél és a tuningolt Zil limuzinnál, mint vágyálom.
Meg, ha már ilyen nagy dolgokról van szó, mint vágyak, ugye adni kéne a romantikának is, andalgással meg vörösborral meg nagy érzelmi amplitúdókkal, de mostanság kábé annyira vagyok romantikus, mint egy fehérorosz házasságközvetítő oldal, ami szép, szép ugyan, de ha belegondolok, hogy hányan várnak a nagy kitörésre az angol nyelvű szövegek túloldalán, kurvára elmegy a kedvem a képnézegetéstől.

Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből.

kedd, szeptember 02, 2003

Zseniális dolog ez az Európai Unió, a Bizottság meg aztán pláne. A Foglalkoztatási és Szociális Főigazgatóság (DG Employment and Social Affairs) organigramja

Fordítsunk különös figyelmet a bal felső sarokra, idézem:
The Directorate Employment and Social Affairs is not a faceless bureaucracy! If you click on
the faces of our colleagues, you can read their Directorate's mission statement and a copy of their CV.


Ezután klikkenjünk egy tetszőleges tisztviselő arcképére, és tekintsük meg az ellentmondást. Directorate A-tól G-ig, az individualizmus jegyében.
Ezt most ki kell pihenjem.

hétfő, szeptember 01, 2003

Nah, a hivatali lótifuti röpke félórás csúszással befejeződött, a mai nap fejleménye, hogy kiderült: szeptembertől kábé decemberig kinéz egy akkora irgalmatlan szívás, hogy győzzem nyelni.

Komolyan, kezdem nagyon megérteni Douglas bácsit az Összeomlásban. Az Összeomlás c. film a rottentomatoes.com értékelése szerint. Én persze teljesen máshogy kezelem a problémát: inkább azokat bántom, akiket szeretek, már, ha végképp nem hagynak írni.

Mert akkor azokat bántom, akiket elképzelek - ez ugye egyrészt meghozza az áhított sikert és világhírt, haha, másrészt sokkal biztonságosabb, mert kisebb az esélye, hogy beborítanak egy péklapáttal, harmadrészt meg újabb okot ad arra, hogy soha ne akarjak találkozni a főhőseimmel. Mert azt jó eséllyel nem élném túl.

Ma rögtön két idézettel készültem az ártalmatlanabbak közül. Egy gyenge közepes krimiből származik mindkettő, amit több értő ember is a nagysikerű Linda sorozat penetránsabb részeivel érzett összehasonlíthatónak (napokig tartó letargiába süppedtem emiatt), de egy-két mondat még menthető. Lehet, hogy Roncstelepnek kéne neveznem ezt a blogot?

Az első egy rövid bevezetés valami unalmashoz, az "adjunk a napsütötte Dél izzadságmirigyrothasztó kliséjének" mozgalom jegyében:

Odakint húsz-huszonöt Celsius-fokkal hentergett a mediterrán éjszaka.

A másik egy elképzelt magazin címe:

Krómpogácsa – észak-balkáni irodalmi folyóirat. A mértékadó.

Mondom. Ha valami hirtelen jött elmezavar folytán kikerül a kezem alól valami zavartalanul romantikus, azonnal postolom. Tényleg.

Holnap megint jövök, hátha addig sikerül.
Üdvözlet, üdvözlet, itt a hétfő és az adrenalin.

Örvendjünk neki hangos hálálkodással. Listán érkezett a levél, de mivel semmi belsős információ nincs benne, csak beteg lelkem egyik kis szegletébe enged bepillantást, gondoltam, megosztom, hátha valaki ezért jár ide.

"érdekelne mind?tök véleménye egy bizonyos dologban.

Tegnap volt szerencsém (?) beszélgetni egy fiatal f?iskolás lánnyal (per
chat), aki számomra meglep? véleménnyel bírt.


Kezdjük azzal, hogy kezdünk valamit ezzel a kódolással, mer' randa. :rohog:


A f?iskola elvégzése után vagy diplomata szeretne lenni, vagy külföldre
települne. Ennek oka, hogy mindenképpen itt szeretné hagyni az országot.
Utál itt lakni, nem szereti az itt él? embereket (eddigi barátai mind
külföldi pénzes palik voltak, amerikai, kanadai, stb.), szerinte
Budapest egy "trágyadomb" ami ezen kívül van az meg pláne. Szerinte Bécs
sokallta szebb mondjuk.


Ebből is látszik, milyen szinten nincs ízlése a luvnyának. Bécs? Olyan irgalmatlanul jellegtelen, mint a vínersniccel generálszósszal, hogy mást ne mondjak. Budapest az egyetlen világváros, ahol alig van patkány.
Forrás: http://www.babolna-bio.hu/Hun/Lap/kartevo/Frame/Hun_kartevo_bp.htm
Ami meg Budapest kinézetét illeti, ha valaki egy pillanatra sem néz fel a kapaszkodók és a hirdetések közül, akkor valóban elég randa lehet, de az illető hölgy alighanem egyszer sem húzta ki a fejét a saját seggéből, miközben tetszőleges hídon átkelt a Dunán. Mert a Duna még akkor is szép, ha történetesen rusnya. A :város: tele van szobrokkal, poén emlékekkel a múltból (a 7-es megállójából ki nézett fel utoljára, hogy szembevigyorogjon egy rég nem működő Sztár üdítőital-fényreklámmal?), meg emberekkel, akik a lehető leggyíkabb helyzetekben bizonyulnak segítőkésznek. Szóval nem kéne tátott szájjal várni, hogy bézbólütővel csapjon bele a katarzis, hanem esetleg ki kéne nyitni kis csipás szemünket.

"Von Haus aus" elég jól van eleresztve, több nyelven beszél -
olyannyira, hogy az angol nyelv jobban tetszik mint a magyar, velem is
így beszélgetett többnyire.


Egy idióta sznobról beszélünk, aki jobban teszi, ha a véleményét csak tőlem tisztes távolságban hangoztatja, vagy olyan szinten alázom szanaszéjjel, hogy utána reszkető kézzel keresgélheti szétzúzott míszp**sa egójának maradványait. Mwáhá.

%Srakker megjegyzése: ekkor gurult a gyógyszer végleg a sarokba. A történeti hűségért mindent, ugye.%

A kérdésem:
1. mi a véleményetek err?l? Szerintetek is ennyire iszonytató a helyzet,
hogy "élhetetlen" körülöttünk ez az ország?


Nem "élhetetlen" (de nőklapjásak lettünk, haha). Pénz kell hozzá, de szegény embernek külföldön is szar. Van minden, amit venni lehet, amit meg nem lehet, az meg környezetfüggő, mert vagy tesszük, vagy elszenvedjük. Sz'al, ha valakinek olyan szinten nincs személyisége, hogy ezzel a környezettel megküzdjön, az idegen terepen is rendkívüli mértékben szánalmasan fog teljesíteni. Pont.


2. Ti mennétek hosszabb id?re (2-10 év) vagy végleg külföldre? Miért, mi
motiválna titeket?


Mennék. Pénz.


3. Kinek, miért és mennyire fontos a maradás? Gondoltatok-e erre
(mármint hogy fontos, hogy maradjatok)?


Eléggé. Szeretnék baromi gazdag lenni itthon is. Ha ez meglenne, francnak se lenne kedve hosszabb időket kint tölteni. Hónapokat igen, de éveket?"

Hát ennyi. Megyek és aprópénzre váltom a cinizmust. Egyszer végre ki fogom tudni javítani a novellámat is (az Ordas Logikai Bogár támadására kijelölt terület). És akkor nagyon jó lesz, és mosolyommal derítem a komorszürke budapesti látképet; magyar táj, magyar ecettel, meg egyéb nyalánkszágok.