Na, gyökerészek. Az a helyzet, hogy legszívesebben a ti hálószobátokon keresztül vezetnék egy négysávos autópályát, és mennék körbe-körbe egy higanyszállító kamionnal, és amikor a kanapétok mellé érek, tülkölnék egyet a ködoszlatóval. És menet közben újratöltetném a tankot, beadatnám magamnak a kristályos metamfetamint, aztán folytatnám, amíg vért köpve le nem fordulnék a volán mögül. És még holtan is tülkölnék.
(Ja, azt a pénzt meg, amit személyesen az én zsebemből szedtek ki, szívesen költeném ám lőszerre.)
A hozzátok hasonló gyopáragyú kretének miatt azok felé is csak köpni tudok, akiknek akár még igazuk is lehet. Az ötszirmú halálpölöszke, ez a kevésbé ismert pölöszkefaj tényleg sokkal, de sokkal fontosabb, mint az én tüdőm épsége, ezért kell beterelni n+zs kamiont meg autót a városba, olyan sofőrökkel, akiknek amúgy nem lenne itt dolguk, csak szeretnének eljutni az ország egyik végéből a másikba, és ebben, híd hiányában, megzavarja őket a Duna.
kedd, január 31, 2006
I ran, Jesus saved, the rest of us took full damage
Sajtófigyelő rovatunk.
Bár ebből arra a következtetésre juthatnánk, hogy a szépnevű iráni góré valójában annyi megbecsülésnek örvend hazájában, mint egy szifiliszes mutáns kutya, amely ráadásul rendszeresen a sarokba hány, előbb azért nézzük meg, hogy mekkora az iráni népesség (68,017,860 - 2005 júliusi becsült adat - a CIA World Factbook szerint, amely hazudhat ugyan, de talán nem ebben) és az internet-hozzáféréssel rendelkező irániak száma (kábé 5 millió e tanulmány alapján). Vegyük emellé figyelembe, hogy az 5 millió előfizetőnek csak egy kis része fog blogosdiba kezdeni, a maradék tölti az államilag támogatott szoftpornót, de mégis inkább erkölcsösen használja a bitkolbász-töltési lehetőséget, ha már egyszer szarrá van cenzúrázva a net.
Mi következik ebből? Ugyanaz, mint a hazai fórumok, blogok, egyéb internet-alapú kurvaannyák esetében: érdekesnek érdekes lehet, alkalomadtán gondolatébresztő, ettől függetlenül egyelőre nem reprezentatív. És jó darabig nem is lesz az.
Ha reprezentativitás kell, akkor fel kell bérelni egy kellemetlenül nagy hivatalt vagy céget, és venni kell egy ezer fős mintát, ügyesen.
Hírek helyett-mellett viszont megteszi.
Bár ebből arra a következtetésre juthatnánk, hogy a szépnevű iráni góré valójában annyi megbecsülésnek örvend hazájában, mint egy szifiliszes mutáns kutya, amely ráadásul rendszeresen a sarokba hány, előbb azért nézzük meg, hogy mekkora az iráni népesség (68,017,860 - 2005 júliusi becsült adat - a CIA World Factbook szerint, amely hazudhat ugyan, de talán nem ebben) és az internet-hozzáféréssel rendelkező irániak száma (kábé 5 millió e tanulmány alapján). Vegyük emellé figyelembe, hogy az 5 millió előfizetőnek csak egy kis része fog blogosdiba kezdeni, a maradék tölti az államilag támogatott szoftpornót, de mégis inkább erkölcsösen használja a bitkolbász-töltési lehetőséget, ha már egyszer szarrá van cenzúrázva a net.
Mi következik ebből? Ugyanaz, mint a hazai fórumok, blogok, egyéb internet-alapú kurvaannyák esetében: érdekesnek érdekes lehet, alkalomadtán gondolatébresztő, ettől függetlenül egyelőre nem reprezentatív. És jó darabig nem is lesz az.
Ha reprezentativitás kell, akkor fel kell bérelni egy kellemetlenül nagy hivatalt vagy céget, és venni kell egy ezer fős mintát, ügyesen.
Hírek helyett-mellett viszont megteszi.
hétfő, január 30, 2006
Egymondatos
A F.E.A.R. című játékot, amely belsőnézeti, lövöldözős, akció, horror, gyönyörű, erőforrás-igényes, valamint pörgős, helyenként viszont monoton, elsősorban azért szeretem, mert van benne igazi kisvonat-vető.
péntek, január 27, 2006
Alapvetés: nem nagyon szeretem a konfliktust. Nem nagyon szeretem, ha az érzelmeim - jelen esetben inkább indulataim - mondják meg, mit tegyek, a lustaságom vagy a józan eszem helyett. Amikor már többedszerre jutottam el odáig ***insert violent images here*** jó megoldás lenne, úgy gondoltam, megérett az idő a váltásra.
És ma megint megtalált az az izé. Az egyik volt főnököm. De ma rácseszett, muhuhaha. Először beforgattam a két állítása között tátongó ellentmondásba, aztán tudatosan ignoráltam az ad hominem próbálkozását, végül pedig nem hallgattam a Bürokrácia Sötét Oldalára, így megúszta, hogy szuborbitális pályáról aláröppenve dolgozzam bele a felelősségről alkotott elképzelését a kontinentális talapzatba.
Méltatlanul élveztem a dolgot.
Az a szerencsétlen nem fogja fel, hogy nem vagyok az alárendeltje, ezért a hatalmi szavas próbálkozásain vagy felpörgök és legyalulom, vagy kiröhögöm.
Még mindig parázslik bennem a harag. Sörrel eloltom, bagóval kezelem.
És ma megint megtalált az az izé. Az egyik volt főnököm. De ma rácseszett, muhuhaha. Először beforgattam a két állítása között tátongó ellentmondásba, aztán tudatosan ignoráltam az ad hominem próbálkozását, végül pedig nem hallgattam a Bürokrácia Sötét Oldalára, így megúszta, hogy szuborbitális pályáról aláröppenve dolgozzam bele a felelősségről alkotott elképzelését a kontinentális talapzatba.
Méltatlanul élveztem a dolgot.
Az a szerencsétlen nem fogja fel, hogy nem vagyok az alárendeltje, ezért a hatalmi szavas próbálkozásain vagy felpörgök és legyalulom, vagy kiröhögöm.
Még mindig parázslik bennem a harag. Sörrel eloltom, bagóval kezelem.
csütörtök, január 26, 2006
Frankó
Világpolitikai frankómegmondó rovatunk következik. Irán és az atomenergia.
Kezdjük az energiatermelési részével. Az atomerőmű, ha jól építik meg és ügyesen használják, nagy áldás. A kimaradásoktól eltekintve stabilan, megbízhatóan termel nagy mennyiségű energiát, akár évtizedeken keresztül, és amíg üzemben van, meglehetősen olcsón. (A problémák, ugye, később jönnek, bár Iránban valószínűleg nagyúri könnyedséggel intézik el a „Not in my back yard” kifejezésből eredeztethető nevű Nimby-ket, akiket zavarna egy kis- és közepes aktivitású hulladékot tároló létesítmény a közelben.) Szeretjük ezen felül azért, mert a kibocsátása minimális, emellett nehezen lehet megszopatni, teszem azt, egy random négyszeres gázáremeléssel. Mindent egybevetve, az atomerőmű nagy királyság, kivéve, ha tönkremegy benne valami – nagyon –, mert akkor az emberiség történetének legnagyobb szarjait képes produkálni, rövid időn belül.
Tegyük fel, hogy Iránban kialakul egy olyan szakmai gárda, amely biztosítja, hogy ne durranjon el semmi a reaktorok környékén, és szépen végigtolják az erőművet a teljes életciklusán, felszereléstől lebontásig. Ehhez kell ugye megfelelően képzett emberanyag, izmos szervezeti kultúra, meg azt, hogy az éppen aktuális diktatúra ne pofázzon bele abba, hogy hogyan hasadjanak azok a fránya atomok, viszont adjon pótalkatrészt akkor, amikor kell. Ez már önmagában necces, de haladjunk. A több és minőségibb elektronika mindig jobb, viszont drágább. Amellett mindig felbukkannak mindenféle rohadékok, akik azt állítják, hogy Irán beteges ragaszkodása a hazai dúsításhoz valójában fegyverprogramot takar, és az efféle rohadékok mindig gyanakszanak, például arra, hogy a békés atomerőművi elektronika mellé mindenféle harci alkalmazású elektronika is belepottyan abba a nyavalyás konténerbe, természetesen adminisztrációs hibák miatt. Tehát tegyük fel azt is, hogy a képlet működjön, hogy megfelelően biztonságos reaktor épül, jó személyzettel. Haladjunk tovább.
Fűtőanyag. A központi kérdés. Ami miatt valójában az egész macera elindult. Mert ugye nem mindegy, hogy fűtőanyag, vagy bomba. Ha az oroszok állítják elő az üzemanyagot, akkor ők tudják kontrollálni, hogy miből mennyi kerüljön bele – no, nem mintha bennük annyira lehetne bízni, de még mindig sokkal inkább, mint egy olyan vezetőben, aki közismert megnyilatkozásai alapján nem kimondottan beszámítható. (Az oroszok meg a csecsenek emberi jogaira basznak magasról, de ebbe már tényleg ne menjünk bele, mert messzire vezet.) Szóval én, hogy szóképpel éljek, arra az emberre, aki nagy nyilvánosság előtt közli, hogy jó móka orosz rulettet játszani óvodásokkal, nem bíznám rá a gyerekemet. Még ha sír éjszaka, akkor sem. Az oroszoknak amúgy is évtizedes tapasztalatuk van már az effélében, megdögleni meg talán ők sem akarnak– ez a szakma is közvetlenül szelektálja a szellemileg életképteleneket –, szóval érthetetlen, miért kell Iránnak feltétlenül végigszopni a tanulási folyamatot.
Tessék szépen kiutalni Iránnak egy fasza kis nyomottvizes, nem-szaporító energiatermelő reaktort, jó elektronikával – ha elolvasztják, nem kapnak másikat –, orosz fűtőanyaggal, meg kimerült fűtőelemekre vonatkozó visszavételi garanciával, oszt’ az energiaszükségletes dumát ki is lehet pipálni a népnemzeti-iszlámista propaganda mögül. (Amúgy hogy lesz energiaéhsége egy olyan országnak, ami két pofára tömi az olajat Kínába?)
És most kérem a tanácsadói díjamat.
Kezdjük az energiatermelési részével. Az atomerőmű, ha jól építik meg és ügyesen használják, nagy áldás. A kimaradásoktól eltekintve stabilan, megbízhatóan termel nagy mennyiségű energiát, akár évtizedeken keresztül, és amíg üzemben van, meglehetősen olcsón. (A problémák, ugye, később jönnek, bár Iránban valószínűleg nagyúri könnyedséggel intézik el a „Not in my back yard” kifejezésből eredeztethető nevű Nimby-ket, akiket zavarna egy kis- és közepes aktivitású hulladékot tároló létesítmény a közelben.) Szeretjük ezen felül azért, mert a kibocsátása minimális, emellett nehezen lehet megszopatni, teszem azt, egy random négyszeres gázáremeléssel. Mindent egybevetve, az atomerőmű nagy királyság, kivéve, ha tönkremegy benne valami – nagyon –, mert akkor az emberiség történetének legnagyobb szarjait képes produkálni, rövid időn belül.
Tegyük fel, hogy Iránban kialakul egy olyan szakmai gárda, amely biztosítja, hogy ne durranjon el semmi a reaktorok környékén, és szépen végigtolják az erőművet a teljes életciklusán, felszereléstől lebontásig. Ehhez kell ugye megfelelően képzett emberanyag, izmos szervezeti kultúra, meg azt, hogy az éppen aktuális diktatúra ne pofázzon bele abba, hogy hogyan hasadjanak azok a fránya atomok, viszont adjon pótalkatrészt akkor, amikor kell. Ez már önmagában necces, de haladjunk. A több és minőségibb elektronika mindig jobb, viszont drágább. Amellett mindig felbukkannak mindenféle rohadékok, akik azt állítják, hogy Irán beteges ragaszkodása a hazai dúsításhoz valójában fegyverprogramot takar, és az efféle rohadékok mindig gyanakszanak, például arra, hogy a békés atomerőművi elektronika mellé mindenféle harci alkalmazású elektronika is belepottyan abba a nyavalyás konténerbe, természetesen adminisztrációs hibák miatt. Tehát tegyük fel azt is, hogy a képlet működjön, hogy megfelelően biztonságos reaktor épül, jó személyzettel. Haladjunk tovább.
Fűtőanyag. A központi kérdés. Ami miatt valójában az egész macera elindult. Mert ugye nem mindegy, hogy fűtőanyag, vagy bomba. Ha az oroszok állítják elő az üzemanyagot, akkor ők tudják kontrollálni, hogy miből mennyi kerüljön bele – no, nem mintha bennük annyira lehetne bízni, de még mindig sokkal inkább, mint egy olyan vezetőben, aki közismert megnyilatkozásai alapján nem kimondottan beszámítható. (Az oroszok meg a csecsenek emberi jogaira basznak magasról, de ebbe már tényleg ne menjünk bele, mert messzire vezet.) Szóval én, hogy szóképpel éljek, arra az emberre, aki nagy nyilvánosság előtt közli, hogy jó móka orosz rulettet játszani óvodásokkal, nem bíznám rá a gyerekemet. Még ha sír éjszaka, akkor sem. Az oroszoknak amúgy is évtizedes tapasztalatuk van már az effélében, megdögleni meg talán ők sem akarnak– ez a szakma is közvetlenül szelektálja a szellemileg életképteleneket –, szóval érthetetlen, miért kell Iránnak feltétlenül végigszopni a tanulási folyamatot.
Tessék szépen kiutalni Iránnak egy fasza kis nyomottvizes, nem-szaporító energiatermelő reaktort, jó elektronikával – ha elolvasztják, nem kapnak másikat –, orosz fűtőanyaggal, meg kimerült fűtőelemekre vonatkozó visszavételi garanciával, oszt’ az energiaszükségletes dumát ki is lehet pipálni a népnemzeti-iszlámista propaganda mögül. (Amúgy hogy lesz energiaéhsége egy olyan országnak, ami két pofára tömi az olajat Kínába?)
És most kérem a tanácsadói díjamat.
szerda, január 25, 2006
I am doomed.
Mindannyiótokat el foglak pusztítani.
Íme, tessék belenézni.
http://video.google.com/videoplay?docid=426566504844044258
A "Holy shit in a bucket!" rovatunkat olvashatták.
Íme, tessék belenézni.
http://video.google.com/videoplay?docid=426566504844044258
A "Holy shit in a bucket!" rovatunkat olvashatták.
I shall murder thy brain
Elgépelésre válaszul, a Belterj.hu-n:
"Gottfired. Ez ilyen menedzserista teremtéselmélet, amely szerint Isten ugyan megteremtette a világot, de a részvényesek a Felügyelő Bizottság nyomására kirúgták, mert a hetedik napot ellógta."
Én.
"Gottfired. Ez ilyen menedzserista teremtéselmélet, amely szerint Isten ugyan megteremtette a világot, de a részvényesek a Felügyelő Bizottság nyomására kirúgták, mert a hetedik napot ellógta."
Én.
"Mivel több ezer forint értékben dobtak piacra hamis húszezreseket, akár tíz év börtönre is ítélhetik őket."
Ez most a magyar matematikaoktatás kritikája akart lenni, vagy mafasz? Egyéb kérdésekre is megtalálhatja a választ itt.
Ez most a magyar matematikaoktatás kritikája akart lenni, vagy mafasz? Egyéb kérdésekre is megtalálhatja a választ itt.
kedd, január 24, 2006
Na, csak elvergődtem valahogy a képzésre. Délután már nem megyek.
Bámulatos, hogy a menedzseralkatúak rendjéből származóak milyen önfeledt magabiztossággal képesek tálalni a spanyolviasz felfedezését. Még bámulatosabb, hogy vannak, akik ezt be is vették. Nem a hallgatóság körében, elég rosszarcú veteránok is akadtak köztük ugyanis, akik mindent láttak már, és a mindennek az ellenkezőjét is. Nekem +2 helyzetmódosítót adott a képzésem. Ha volt valami értelme annak, hogy a Külkereskedelmi Főiskolát letoltam annó (amellett, hogy lett egy hangzatos közgazdász diplomám), az az, hogy az efféle menedzseralkatúakat megtanultam rühellni, anélkül, hogy együtt kéne dolgoznom velük - oka van annak, hogy az Álomigazgatás pöcsétes ölében tespedek még mindig -, és hogy a főiskolás szintű trükktáruknak alig 70%-át szopom be mindennapi életem során.
Most pedig elvileg eldől, hogy az elmúlt négy év állományaiból mennyit tartok meg, és mennyit fogok még a Lomtárból is törölni.
Bámulatos, hogy a menedzseralkatúak rendjéből származóak milyen önfeledt magabiztossággal képesek tálalni a spanyolviasz felfedezését. Még bámulatosabb, hogy vannak, akik ezt be is vették. Nem a hallgatóság körében, elég rosszarcú veteránok is akadtak köztük ugyanis, akik mindent láttak már, és a mindennek az ellenkezőjét is. Nekem +2 helyzetmódosítót adott a képzésem. Ha volt valami értelme annak, hogy a Külkereskedelmi Főiskolát letoltam annó (amellett, hogy lett egy hangzatos közgazdász diplomám), az az, hogy az efféle menedzseralkatúakat megtanultam rühellni, anélkül, hogy együtt kéne dolgoznom velük - oka van annak, hogy az Álomigazgatás pöcsétes ölében tespedek még mindig -, és hogy a főiskolás szintű trükktáruknak alig 70%-át szopom be mindennapi életem során.
Most pedig elvileg eldől, hogy az elmúlt négy év állományaiból mennyit tartok meg, és mennyit fogok még a Lomtárból is törölni.
hétfő, január 23, 2006
A mai eredményem: jó hat zsáknyi papírzúzalék és vagy másfél gigányi törölt állomány (utóbbi csak az, ami egyértelműen szemétből vagy poénból állt). Vagyis a költözésem újabb napot csúszik, és a kiseggesedett székem sorsáról még csak döntés sincs. A baj csak az, hogy elvileg két hétnyi képzés zajlik éppen most, ehhez képest egyetlen nyamvadt alkalommal tudtam ott lenni. A múlt héten az Adminisztratív Foshalom Bosszúja volt műsoron, ma az Iratselejtezés Hiánya volt az, ami az időmet lopta.
Összepakoltam nagyjából, és megvan a Rettenetes Doboz is, amiben eddig a selejtezendő iratokat tároltuk - előfordult már, hogy a halom a plafonig ért, ami még akkor is valami, ha az iroda tetőtéri, és a tető alig egy méteres magasságban találkozik a fallal. A billentyűzetet meg az egeret retekmentesíteni kell - amúgy háromhavonta-félévente szoktam -, hogy az utánam jövő el ne hányja magát. Az asztalt tuti cserélni kell, mert ott, ahol a tenyeremet tartottam, krátermintás lett a lakk. Oldom a lakkot, bazmeg. Az a baj, hogy csak lassan. Ha gyorsabban menne, nem itt dolgoznék, hanem hivatásos TV-freak lennék, és fellépnék Taskenttől Kuala Lumpurig mindenütt.
Aztán, amikor kiégtem a showbizniszből, és kikerültem még a Napi Jász bulvárrovatából is, értem jönnének, és bezárnának egy titkos kormánylaborba, ahol olyan rémekkel találkozhatnék, mint Béla, a Dugóhúzó, aki nevezett célszerszám nélkül képes kinyitni még a műanyag dugós borokat is, vagy Alfonz, a Virágevő, aki rózsával táplálkozik, anélkül, hogy meghámozná a szárát. Backgammonoznánk, üres időnkben benyugtatózva, bágyadtan flörtölnénk a negyvenes, kackiás bajuszú ápolónővel, és rettegnénk, ha hirtelen felhorgadó vonzalmunk viszonzásra találna találni.
Szóval élek, mint hal a vízben - nagy fene jódolgomban bután bámulom a "Friss ponty: 599,-Ft" feliratot az üvegfal túloldalán, és próbálom kihüvelyezni, hogy ez vajon mit is jelent.
Összepakoltam nagyjából, és megvan a Rettenetes Doboz is, amiben eddig a selejtezendő iratokat tároltuk - előfordult már, hogy a halom a plafonig ért, ami még akkor is valami, ha az iroda tetőtéri, és a tető alig egy méteres magasságban találkozik a fallal. A billentyűzetet meg az egeret retekmentesíteni kell - amúgy háromhavonta-félévente szoktam -, hogy az utánam jövő el ne hányja magát. Az asztalt tuti cserélni kell, mert ott, ahol a tenyeremet tartottam, krátermintás lett a lakk. Oldom a lakkot, bazmeg. Az a baj, hogy csak lassan. Ha gyorsabban menne, nem itt dolgoznék, hanem hivatásos TV-freak lennék, és fellépnék Taskenttől Kuala Lumpurig mindenütt.
Aztán, amikor kiégtem a showbizniszből, és kikerültem még a Napi Jász bulvárrovatából is, értem jönnének, és bezárnának egy titkos kormánylaborba, ahol olyan rémekkel találkozhatnék, mint Béla, a Dugóhúzó, aki nevezett célszerszám nélkül képes kinyitni még a műanyag dugós borokat is, vagy Alfonz, a Virágevő, aki rózsával táplálkozik, anélkül, hogy meghámozná a szárát. Backgammonoznánk, üres időnkben benyugtatózva, bágyadtan flörtölnénk a negyvenes, kackiás bajuszú ápolónővel, és rettegnénk, ha hirtelen felhorgadó vonzalmunk viszonzásra találna találni.
Szóval élek, mint hal a vízben - nagy fene jódolgomban bután bámulom a "Friss ponty: 599,-Ft" feliratot az üvegfal túloldalán, és próbálom kihüvelyezni, hogy ez vajon mit is jelent.
vasárnap, január 22, 2006
csütörtök, január 19, 2006
Year of the Ape
Ez az év a Majom éve lesz. No nem, abban az értelemben, ahogy a kínaiak gondolták annak idején, ez a része nem nagyon kavar fel a dolognak. Azt sem igen tudom, mit is tartanak ők erről a 2006-dologról.
A Majom éve lesz viszont 2006 abban az értelemben, hogy
"GYERÜNK, MAJMOK! TALÁN ÖRÖKKÉ AKARNAK ÉLNI?"
Wheeeee!
A Majom éve lesz viszont 2006 abban az értelemben, hogy
"GYERÜNK, MAJMOK! TALÁN ÖRÖKKÉ AKARNAK ÉLNI?"
Wheeeee!
szerda, január 18, 2006
hétfő, január 16, 2006
Történt pedig egy napon, hogy az ifjú Bürokrata átkérette magát a tüzérektől a tűzvezető rendszerekhez, részint azért, mert meg akarta tudni, mégis mi a faszér' lő ez a hajó ennyire tébolyítóan rosszul, másrészt meg elege volt abból a tűzmesteri attitűdből, amely szerint az ágyúk csak úgy maguktól lesznek fényesek - pedig az nem kis részt az ifjú Bürokrata, és hű társa, bizonyos Misztörendőzán munkájának köszönhető -, és eközben nevezett tűzmesternek volt pofája szóvá tenni, hogy az ágyúkezelés valójában kreatív tevékenység, amely lelkesedést kíván meg. ("Ez a nem semmi, nem a neutroncsillag" lepődött meg annak idején az ifjú Bürokrata, trágár zörejek közepette, de persze előtte ellenőrizte az ágyúmesterek érzékelési zónáját, mert sosem lehessen tudni.)
És történt egy másik napon, hogy a kapitány méltóztatott ezt az áthelyezési kérelmet elfogadni. Hatályos: afenetudjamettől, de jövő héttől jövő hónapig játszik a skála.
Hogy cseberből vederbe kerülök-e, azt egy év múlva megmondom.
És történt egy másik napon, hogy a kapitány méltóztatott ezt az áthelyezési kérelmet elfogadni. Hatályos: afenetudjamettől, de jövő héttől jövő hónapig játszik a skála.
Hogy cseberből vederbe kerülök-e, azt egy év múlva megmondom.
csütörtök, január 12, 2006
Artillery/Armor | 88% | ||
Combat Infantry | 69% | ||
Support Gunner | 63% | ||
Special Ops | 56% | ||
Medic | 50% | ||
Civilian | 44% | ||
Engineer | 44% | ||
Officer | 38% |
Which soldier type are you?
created with QuizFarm.com
Végre egy teszt, ami kiismert. Mwahhaha.
hétfő, január 09, 2006
Van valahol egy gomb, amit, ha megnyomnak, nekem nagyon szar lesz, de legalábbis unalmas. A gombot ma cserélhették. Szép lehetett, fényes, jól látszott rajta bizonyára a felláció piktogramja, ezért valaki, valahol, ingert érzett, hogy visszabűvölje - mihamarabb - korábbi, kopott állapotába. És nyomkodni kezdte. Kitartóan, unottan. Belenézett a nemzetközi hírekbe, lapozott egyet az újságban, *plik*. Harapott egyet a pirítósból, ami odaégett, *plik*. Ivott mellé száz százalékos, gyümölcsrostos narancslevet, *plik*. (Offtopic: lehet, hogy Freud unottan felmordulna a temetőben, ha rájönne, hogy én most "szűz százalékost" írtam eredetileg?) Aztán elmosogatott, a lapockájánál beletörölte a kezét a pólójába, elgondolkodott, majd szinte óvatosan, lenyomta megint a gombot. *Plik*
Amikor hat órán keresztül gépeltem egy jegyzőkönyvet real time egy egyeztető megbeszélésről, és rájöttem, hogy ma az izzadásgátlóm nem dobta meg a halál elleni mentőt, akkor úgy éreztem, a demokrácia jegyében én is akarok egy ilyen gombot. Nem kell, hogy ismerjem az illetőt, még megkedvelném.
Másnapra nem látszana rajta a piktogram, bazmeg. Mit másnapra, fél ötkor már cserélni kéne.
(Lehet, hogy a billentyűzetemen a szóköz egy ilyen gomb, és egy ruandai kisgyerekhez csatlakozik?)
Amikor hat órán keresztül gépeltem egy jegyzőkönyvet real time egy egyeztető megbeszélésről, és rájöttem, hogy ma az izzadásgátlóm nem dobta meg a halál elleni mentőt, akkor úgy éreztem, a demokrácia jegyében én is akarok egy ilyen gombot. Nem kell, hogy ismerjem az illetőt, még megkedvelném.
Másnapra nem látszana rajta a piktogram, bazmeg. Mit másnapra, fél ötkor már cserélni kéne.
(Lehet, hogy a billentyűzetemen a szóköz egy ilyen gomb, és egy ruandai kisgyerekhez csatlakozik?)
szerda, január 04, 2006
Felrémlett bennem az apokaliptikus kép, ahogy a Hivatal fehér épülete lángra kap, az ablakai füstöt böffentenek a szürke égre - az Európai Unió és a Magyar Köztársaság lobogói csálén lógnak a zászlórudakon -, majd az egész alapzat megsüllyed, oldalára dől, és a ház, garázsát felszegve, rézsút süllyedni kezd a mindig éhes Alsó Istenek hona felé. Én pedig, miután egy kis kék tűzőgéppel a kezemben, a kevés túlélő egyikeként, kiugrottam az ablakon, mikor az egy szintbe került a földdel, kislattyogok a kapun, veszek egy sört, felbontom, kiiszom, elégedett "arff" hanggal nyugtázom, hogy volt benne szénsav, majd lehúzom a zippzáramat, és hosszú ívben belehugyozok a zárulófélben lévő pokolkapuba. Talán némi vihogás is belefér, de csak cizelláltan, gyöngyözően.
Első munkanap.
Elért amúgy a felismerés, hogy ha nem akarom, hogy magába nyeljen a bürodepi, muszáj lesz csinálnom is valamit. Hosszú távra nem tervezek, de egy fordítást már bántottam, hogy még jobb legyen.
Első munkanap.
Elért amúgy a felismerés, hogy ha nem akarom, hogy magába nyeljen a bürodepi, muszáj lesz csinálnom is valamit. Hosszú távra nem tervezek, de egy fordítást már bántottam, hogy még jobb legyen.
