Damn, I'm tired.
Este lezárjuk a vámpírosdit. Kíváncsi leszek.
péntek, október 29, 2004
Hát erre most cseppet rábasztam, ahogy a művelt japán mondaná. Szóval, kérem, az úgy volt, hogy tegnap átjött Festő, és ha már ott volt, felvetette, hogy ugyan menjünk már el sörözni. Jó. Elmentünk. Először a Szimplakerttel próbálkoztunk, de a meleg, a pára, az enyhe fű- és az erős dohányszag keveréke, valamint az ülőhely teljes hiánya miatt hamar továbbálltunk. Maradt a Walhalla klub, ahol most voltam először, de egész kulturált helynek tűnik, és még a számla sem ütött le mit sem sejtő angyalkákat a felhőtrónusról. Aztán a testem reggel pótolta a szopatási faktort, és benyújtotta a számlát.
Elaludtam. De mint a gép. Megint arra keltem, hogy világos van, és mégsem szombat. Ekkorra már keresett a főnököm, aki már-már arról vizionált, hogy levágta a lábam a villamos. (A rossz pénz pedig nem vész el, csak devalválódik.) Felébredtem, beügettem, meghallgattam az amúgy teljesen jogos lebaszást - a múlt hetiről még csak nem is tud - és eldöntöttem, hogy kerítek egy hangszórót a PDA-hoz, és beállítom a lüke telefonomat is csörgésre. ("Ignore this, fucker!") Ha ez sem lesz elég, akkor fél hétkor a környéken mindenki légoltalmi sziréna hangjára fog kelni. Vagy erős ágyúzásra. Tökmindegy, csak hangos legyen.
Szóval itt vagyok, a gondolataim még mindig nem rázódtak a helyükre, és azon morfondírozom, hogy valahogy be kellett volna zsúfolni a reggelbe ezt a protein-internalizálás dolgot, akkor alighanem kisebb lelkesedéssel próbálná most megemészteni a gyomrom a gerincemet. Időközben elintéztem ezt-azt, beosztottak az Adminisztratív Foshalom továbbfejlesztését célzó megbeszélésre. (Maga az ötlet, hogy nyilván kéne tartani, hogy mégis mit csinálunk, önmagában nem rossz, sőt, előremutató, mert információval látja el a vezetőséget a döntéshozatal előtt, viszont az a rendszer, amit erre most használunk, hát, nos, nem minden tekintetben támogatja ezt a törekvést.)
Nem kéne rászokni erre az elalvás-dologra. Úgy megbombázhatom vele a jó kis pozíciómat, mint az állat, mert errefelé érzékenyek az ilyesmire. Nem kéne.
Zergling helyzete egyre komikusabb: arra az állásra, amelyre jelentkezett, vezetői tapasztalat hiányában végül nem vették fel, viszont ajánlottak neki egy másik, kreatívabb melót - eredményhirdetés (elvileg) szerdán. Komolyan bazmeg, ennyi idő alatt már miniszterelnököt is cseréltek már ebben az országban.
Elaludtam. De mint a gép. Megint arra keltem, hogy világos van, és mégsem szombat. Ekkorra már keresett a főnököm, aki már-már arról vizionált, hogy levágta a lábam a villamos. (A rossz pénz pedig nem vész el, csak devalválódik.) Felébredtem, beügettem, meghallgattam az amúgy teljesen jogos lebaszást - a múlt hetiről még csak nem is tud - és eldöntöttem, hogy kerítek egy hangszórót a PDA-hoz, és beállítom a lüke telefonomat is csörgésre. ("Ignore this, fucker!") Ha ez sem lesz elég, akkor fél hétkor a környéken mindenki légoltalmi sziréna hangjára fog kelni. Vagy erős ágyúzásra. Tökmindegy, csak hangos legyen.
Szóval itt vagyok, a gondolataim még mindig nem rázódtak a helyükre, és azon morfondírozom, hogy valahogy be kellett volna zsúfolni a reggelbe ezt a protein-internalizálás dolgot, akkor alighanem kisebb lelkesedéssel próbálná most megemészteni a gyomrom a gerincemet. Időközben elintéztem ezt-azt, beosztottak az Adminisztratív Foshalom továbbfejlesztését célzó megbeszélésre. (Maga az ötlet, hogy nyilván kéne tartani, hogy mégis mit csinálunk, önmagában nem rossz, sőt, előremutató, mert információval látja el a vezetőséget a döntéshozatal előtt, viszont az a rendszer, amit erre most használunk, hát, nos, nem minden tekintetben támogatja ezt a törekvést.)
Nem kéne rászokni erre az elalvás-dologra. Úgy megbombázhatom vele a jó kis pozíciómat, mint az állat, mert errefelé érzékenyek az ilyesmire. Nem kéne.
Zergling helyzete egyre komikusabb: arra az állásra, amelyre jelentkezett, vezetői tapasztalat hiányában végül nem vették fel, viszont ajánlottak neki egy másik, kreatívabb melót - eredményhirdetés (elvileg) szerdán. Komolyan bazmeg, ennyi idő alatt már miniszterelnököt is cseréltek már ebben az országban.
csütörtök, október 28, 2004
Egy javaslat magamnak a jövőre nézve:
Kedves Srakker. Kérlek, a továbbiakban ne játssz második világháborús belsőnézeti-lövöldözőst, mielőtt komoly, mély és katartikus jelenetekkel szembesülnél valami filmen. Mert az ilyenkor elkerülhetetlenül felmerülő Doyle-effektus - vagyis az jelenség, amikor lelki szemeid előtt egy borostás, és némileg leharcolt külsejű SAS-ügynök berohan a képbe, hangtompítós Stennel elintézi a konfliktusforrást (a periferiális látómezején érzékelt mozgásra válaszul mintegy), majd nyomában féltucatnyi ideges wehrmachtossal tovaüget -, romboló hatással lesz a hangulatra. Nem viccelek, ezt tényleg ne csináld többet.
Most képzeljük el mondjuk valamelyik tetszőlegesen kiválasztott romantikus film zárójelenetét a Doyle-effektussal megbolondítva.
Mittomén, repülőtéren, örvénylő tömegben a rendezői utasításnak megfelelően kialakult kis nyugalom-szigeten, amikor a két Romana-szökevény épp búcsúzni készül.
-El kell mennem, de tudd, Brad, mindig szeretni... eh?"
*FROMP-FROMP-FROMP*
*nyikit*
*gyügyügyüp*
*FROMP-FROMP-FROMP*
-Wo ist der Engländer? Er sollte hier sein! Folgt ihm, ihr Affen!
-Brad! Brad! Ó istenem!
Eh. Szóval sürgősen karantén alá kell vonjam a Doyle-effektus kialakításáért felelős agyterületeket.
Kedves Srakker. Kérlek, a továbbiakban ne játssz második világháborús belsőnézeti-lövöldözőst, mielőtt komoly, mély és katartikus jelenetekkel szembesülnél valami filmen. Mert az ilyenkor elkerülhetetlenül felmerülő Doyle-effektus - vagyis az jelenség, amikor lelki szemeid előtt egy borostás, és némileg leharcolt külsejű SAS-ügynök berohan a képbe, hangtompítós Stennel elintézi a konfliktusforrást (a periferiális látómezején érzékelt mozgásra válaszul mintegy), majd nyomában féltucatnyi ideges wehrmachtossal tovaüget -, romboló hatással lesz a hangulatra. Nem viccelek, ezt tényleg ne csináld többet.
Most képzeljük el mondjuk valamelyik tetszőlegesen kiválasztott romantikus film zárójelenetét a Doyle-effektussal megbolondítva.
Mittomén, repülőtéren, örvénylő tömegben a rendezői utasításnak megfelelően kialakult kis nyugalom-szigeten, amikor a két Romana-szökevény épp búcsúzni készül.
-El kell mennem, de tudd, Brad, mindig szeretni... eh?"
*FROMP-FROMP-FROMP*
*nyikit*
*gyügyügyüp*
*FROMP-FROMP-FROMP*
-Wo ist der Engländer? Er sollte hier sein! Folgt ihm, ihr Affen!
-Brad! Brad! Ó istenem!
Eh. Szóval sürgősen karantén alá kell vonjam a Doyle-effektus kialakításáért felelős agyterületeket.
"Az NFT hosszú távú célja az életminőség javítása, amely nem valósulhat meg a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdéseinek figyelmen kívül hagyása nélkül."
Na de fiúk.
Forrás: Kohéziós Alap (környezetvédelemre vonatkozó) keretstratégia a 2004. és 2006. közötti tervezési időszakra, IV.1.1. fejezet (letölthető)
Na de fiúk.
Forrás: Kohéziós Alap (környezetvédelemre vonatkozó) keretstratégia a 2004. és 2006. közötti tervezési időszakra, IV.1.1. fejezet (letölthető)
Tegnap ex-kollégákkal találkoztam sörfogyasztás-ügyben, hát well. Nem volt rossz, a hely sem, ahol voltunk, de összességében azért el tudtam volna jobb időtöltést is képzelni magamnak. Ebben lehet, hogy az is közrejátszott, hogy a helyszínen csak mentolos Marlborót lehetett kapni, azt is összesen egy dobozzal. Undorodva bár, de a végére jártam. Kicsit az arcomra olvadt a vigyor, de lefekvésre szerencsére elmúlt.
Zergling ma tudja meg a végeredményt elvileg, de ez is annyiszor volt már halasztva, mint kis országunk EU-csatlakozása, szóval drukkoljunk ezerrel (diszkréten amfetamint ad a csírlídereknek, kettő kidől, azokat elviteti).
Megint megtaláltak az ellenséges dokumentumok, ezért visszamerülök.
Zergling ma tudja meg a végeredményt elvileg, de ez is annyiszor volt már halasztva, mint kis országunk EU-csatlakozása, szóval drukkoljunk ezerrel (diszkréten amfetamint ad a csírlídereknek, kettő kidől, azokat elviteti).
Megint megtaláltak az ellenséges dokumentumok, ezért visszamerülök.
szerda, október 27, 2004
kedd, október 26, 2004
Na, talán már félidőhöz érkezett az OTP Bankkal folytatódó szappanoperám.
1. lépés: (somewhere back in time) Srakker ügynök, aki ekkor még nem ügynök, hanem főiskolás, ideiglenes pénzzavarba kerül. Az OTP Bankkal fennálló szerződése értelmében ugyanis az automatikus hitel lehetőségét sértődötten visszautasította, és a hó végén megérkező tranzakciós költség negatív tartományba taszítja a számla egyenlegét.
2. lépés: az OTP Bank úgy dönt, hogy Srakker ügynökjelölt junior számlájának megszüntetését kezdeményezi annak fennálló tartozása miatt. Felszólítja egyúttal Srakker ügynökjelöltet, hogy új számla nyitása előtt köteles a fennálló, mintegy 1500,-Ft értékű tartozását kiegyenlíteni.
3. lépés: Srakker ügynökjelölt megbízott útján kiegyenlíti a tartozását, és kezdeményezi új számla megnyitását.
4. lépés: OTP Bank felszólítja Srakker ügynökjelöltet, hogy az új számla nyitását kezdje meg. Ekkorra Srakker ügynökjelölt részére ismét rendszeresen folyósítják az ösztöndíjat.
5. lépés: Srakker ügynökjelölt baszik bele.
6. lépés: Srakker ügynökjelölt középtávú áruhitelt kap az OTP Banktól, az eljárás zökkenőmentesen lezajlik, a fizetés a szerződésben foglaltaknak megfelelően megtörténik. (Ezzel párhuzamosan folyik 4. és 5. lépés iterációja)
6. lépés: (a 4. és 5. lépés iterációját követőleg) Srakker, aki immár ügynöki státuszt szerzett, és ezzel párhuzamosan jogosulatlanná válik junior számla üzemeltetésére, úgy dönt, hogy lakossági folyószámla nyitását kezdeményezi. A lakossági folyószámla rendben megnyitásra kerül, Srakker ügynök havi javadalmazása minden további fennakadás nélkül eljut a kedvezményezetthez.
7. lépés (2004. október 25.): az OTP dörgedelmes hangú levélben szólítja fel Srakker ügynököt, hogy amennyiben (a 4. és 6. lépésben foglaltak ellenére) továbbra sem lesz hajlandó új szerződést kötni, fizetését visszautalják és hideg nyállal kenik az ő homlokát.
8. lépés (2004. október 26.): Srakker ügynök telefonos beszélgetést kezdeményez az ügyintézővel, aki a Srakker ügynök megtévesztően nyugodt hangú tájékoztatását követő mintegy 5 standard percen belül javítja az adminisztrációs hibát, amely csak a postaköltséggel számolva mindezidáig legalább 1000,-Ft-jába került az OTP Banknak.
Kérdésünk: olyan nehéz lett volna felvinni a rendszerbe legalább a 6. lépés információtartalmát, és nem engem idegesíteni vele? Barmok. Na, most várom, hogy képesek lesznek-e a srácok lezárni a történetet, vagy emberkednem kell. (Update: az elmúlt évek során egyébként csodás mulatságot jelentett az erőltetetten türelmes hangú levelek olvasása, amelyek az ólomba öntésen innen mindenféle retorzióval fenyegettek.)
1. lépés: (somewhere back in time) Srakker ügynök, aki ekkor még nem ügynök, hanem főiskolás, ideiglenes pénzzavarba kerül. Az OTP Bankkal fennálló szerződése értelmében ugyanis az automatikus hitel lehetőségét sértődötten visszautasította, és a hó végén megérkező tranzakciós költség negatív tartományba taszítja a számla egyenlegét.
2. lépés: az OTP Bank úgy dönt, hogy Srakker ügynökjelölt junior számlájának megszüntetését kezdeményezi annak fennálló tartozása miatt. Felszólítja egyúttal Srakker ügynökjelöltet, hogy új számla nyitása előtt köteles a fennálló, mintegy 1500,-Ft értékű tartozását kiegyenlíteni.
3. lépés: Srakker ügynökjelölt megbízott útján kiegyenlíti a tartozását, és kezdeményezi új számla megnyitását.
4. lépés: OTP Bank felszólítja Srakker ügynökjelöltet, hogy az új számla nyitását kezdje meg. Ekkorra Srakker ügynökjelölt részére ismét rendszeresen folyósítják az ösztöndíjat.
5. lépés: Srakker ügynökjelölt baszik bele.
6. lépés: Srakker ügynökjelölt középtávú áruhitelt kap az OTP Banktól, az eljárás zökkenőmentesen lezajlik, a fizetés a szerződésben foglaltaknak megfelelően megtörténik. (Ezzel párhuzamosan folyik 4. és 5. lépés iterációja)
6. lépés: (a 4. és 5. lépés iterációját követőleg) Srakker, aki immár ügynöki státuszt szerzett, és ezzel párhuzamosan jogosulatlanná válik junior számla üzemeltetésére, úgy dönt, hogy lakossági folyószámla nyitását kezdeményezi. A lakossági folyószámla rendben megnyitásra kerül, Srakker ügynök havi javadalmazása minden további fennakadás nélkül eljut a kedvezményezetthez.
7. lépés (2004. október 25.): az OTP dörgedelmes hangú levélben szólítja fel Srakker ügynököt, hogy amennyiben (a 4. és 6. lépésben foglaltak ellenére) továbbra sem lesz hajlandó új szerződést kötni, fizetését visszautalják és hideg nyállal kenik az ő homlokát.
8. lépés (2004. október 26.): Srakker ügynök telefonos beszélgetést kezdeményez az ügyintézővel, aki a Srakker ügynök megtévesztően nyugodt hangú tájékoztatását követő mintegy 5 standard percen belül javítja az adminisztrációs hibát, amely csak a postaköltséggel számolva mindezidáig legalább 1000,-Ft-jába került az OTP Banknak.
Kérdésünk: olyan nehéz lett volna felvinni a rendszerbe legalább a 6. lépés információtartalmát, és nem engem idegesíteni vele? Barmok. Na, most várom, hogy képesek lesznek-e a srácok lezárni a történetet, vagy emberkednem kell. (Update: az elmúlt évek során egyébként csodás mulatságot jelentett az erőltetetten türelmes hangú levelek olvasása, amelyek az ólomba öntésen innen mindenféle retorzióval fenyegettek.)
Már régóta csúszik ki az emlékezetemből a gondolat, de most időben reagáltam. Szóval, most egy köztéri szoborról van szó. Takács Máté "Boldog hajléktalan labdával" kódnevű közízlésrobbantásáról beszélek. A Blaha Lujza téren áll/fekszik ez a szerencsés nevű installáció. Nem viccelek, komolyan ez a szobor neve. Az újrafelhasználhatóság jegyében kábé húsz négyzetméternyi karton és egy nagy baszom műanyag labda alkotja. A környéken vegetáló hómleszek valószínűleg ívbe tört derékkal szopták le magukat a tiszta gyönyörtől ekkora szociális érzékenység láttán. Szóval komolyan. Tetszett volna inkább aprót, vagy inkább munkát adni nekik. (Nem, ez itt nem egy mélyszociológiai fejtegetés, jobban nem is megyek bele.) Viccnek háborító, komolyságnak gyenge. Hogy készítsen metszetet az ilyenek agyából a piros hetes.
* * *
Kíváncsi vagyok, hogy Mr Buttiglione legújabb politikai szeppukuját - akit a tiszteletreméltó Index azzal vádol, hogy lekommunistázta bizottsági jelölttársát, a cseh Vladimir Špidlát -, mikor erősíti meg a cikk végén hivatkozott MTI, vagy esetleg a BBC. Vannak viszont olyan mértékadó hírforrások, mint az október 23-i keltezésű cseh, vagy a hírneves Kurier.at-féle osztrák hír. Nem ingem és nem gatyám ez a szerencsétlen biztosjelölt, kifejezetten visszatetszőnek találom a hozzám eljutott megnyilvánulásait, de azért gratulálok a kedves elkövetőknek/cikkíróknak. Különösen a kapcsolódó anyagokért és a linkekért, amelyek lehetővé tették az információ teljes megismerését.
Update: egy egyértelmű, kevésbé bulvársajtó-szagú tájékoztatásnak is tudnék örülni.
* * *
Kíváncsi vagyok, hogy Mr Buttiglione legújabb politikai szeppukuját - akit a tiszteletreméltó Index azzal vádol, hogy lekommunistázta bizottsági jelölttársát, a cseh Vladimir Špidlát -, mikor erősíti meg a cikk végén hivatkozott MTI, vagy esetleg a BBC. Vannak viszont olyan mértékadó hírforrások, mint az október 23-i keltezésű cseh, vagy a hírneves Kurier.at-féle osztrák hír. Nem ingem és nem gatyám ez a szerencsétlen biztosjelölt, kifejezetten visszatetszőnek találom a hozzám eljutott megnyilvánulásait, de azért gratulálok a kedves elkövetőknek/cikkíróknak. Különösen a kapcsolódó anyagokért és a linkekért, amelyek lehetővé tették az információ teljes megismerését.
Update: egy egyértelmű, kevésbé bulvársajtó-szagú tájékoztatásnak is tudnék örülni.
Ja, amúgy meg mindenki adja le a napi imát, ezúttal legyen mondjuk Zergling a kedvezményezett, mert ma derül ki, hogy sikerül-e rendesen elhelyezkednie, vagy ez a meló-projekt - és vele együtt az otthoni net - csúszik még pár hetet. De ha valaki zsarolni akarja az illetékest, vagy megvesztegetni, azt is lehet, csak egyrészt semmi közöm az ügylethez, másrészt meg az ilyesmi csak akkor elfogadható, ha sikerül. Előre is kösz.
Tegnap kínomban feltettem a Summonert a gépemre, ha már egyszer Zergling feladott minden más lehetőséget, és felinstallta. Nekem sincs most jobb játékom. Már egyszer végigjátszottam pár éve, akkor tetszett.
"Helló. Józsi vagyok. Szummonyér. Villanyszerelő akartam lenni, de aztán szummonyér lettem mégis. Mert nincs kereslet villanyszerelőre. Kicsit városrendeztem a szülőfalumat kilenc éve, azóta a kútból is kénkőbűz jön, de amúgy jó fej vagyok. Pénzem az annyi van, hogy egy közepesen kereső fogadós megvehetne kilóra, és még én érezném megtisztelve magam, de tudom, hogy ez idővel változni fog. Amúgy, foglalkozásomat tekintve, földmíves vagyok, de az ekevas-do hasznos művelése miatt már történetem elején többet és nagyobbat sebzek, mint egy állítólagosan jól képzett oréniai zsoldos. Ja, és a kardom is jobb. Mondjuk, szerintem csak arról van szó, hogy a kiképzőtábor parancsnoka elkurvázza a támogatást, ezért ilyen fasírtnakvalók az emberei. De már meg is tudom lökni az ellent - noha megrúgni még nem, ahhoz az ötlethez még meg kell ölnöm pár tucat embert -, meg úgy halántékon tudom vágni őket, hogy a fülükön kilöttyen az AP. Szóval, fejlődgetek. Most már találtam egy szövetségest is, igaz, tartok tőle, hogy kicakkozza a vesémet, ha nem figyelek oda, legalábbis a szövegkönyv szerint. Csinos a hölgy, csak a vertex shader miatt úgy néz ki, mint egy szintjelzéses térkép. Amikor kikapcsoltam, megjavult, most már csak a felbontása alacsony. Az egyszerűségem, sajnos, nem csak a harcmodoromon, hanem a párbeszédeimen is látszik, de szerencsére még egyszer sem neveztek taplónak. Illetve csak egyszer, de akkor meg meg volt szkriptelve, hogy ne csaphassak oda. Ugyanis megválogatom, kivel beszélek. Most már térdig járok a mellék-küldetésekben, de még egyet se csináltam meg. Mert az jó, ha az ember nyugodtan kószálhat, tudván, hogy akármerre megy, vár rá egy mellék-küldetés. Az apukám is megmondta, mielőtt a baleset során városrendeztem volna őt is. Amúgy érdekes az életem, csak ezt a büdös deja vu-t tudnám hová tenni..."
Szóval a játék egész jó, bár persze sok szempontból elmarad a mai játékokkal szemben támasztott kívánalmaktól. A szövegek nem vérlázítóan ostobák, bár kicsit fapadok olykor, a grafika hangulatos, a játékmenet jó (a kamerakezeléstől és a tárgyak felvételének irritáló bugjaitól eltekintve), csak azt a limitált számú random encounter-pályát, azt tudnám feledni. És túl sok mindenre emlékszem a sztoriból, a francba is.
...és este, lefekvés előtt eszembe jutott egy jelenet a Frontline-hoz, ami azt az önfeledt marháskodás-vonalat idézi, aminek eredetileg ez az ötlet indult. Olyan ez, mint amikor a napokig tartó rosszkedv-maratonokat követően egyszer ránézek egy arcra az utcán, vagy eszembe jut valami régi, borzasztó poén, és onnantól azzal küzdök, hogy ne röhögjek hangosan, mert nem illik, különösen ne mellettem éppen elhaladó emberek mögött, mert félreértik.
Persze megint későn feküdtem, mert ez nekem tudat alatt, valamiért, bizonyára nagyon jó. Ebben a szellemben - hogy nekem tudat alatt jó legyen - töpörtyűt reggeliztem, zsömlével. Utána idebent egy kávé, cigaretta. Ebédre esetleg valami egészséges műanyagszármazék a közeli kínai kajáldából. Vacsorára úgy nézem, sajt lesz, meg szalámi, zsömlealappal, és talán, a változatosság kedvéért kiirtok egy paradicsomot is.
A reggeli blogtermést olvasva úgy tűnik, a hátizászló nem csak nálam leng (attól, hogy nekem V-Dragon ikerzászlóm van, még nem vágok fel, welcome aboard). Eddig sem hittem, de ez a lobogás-erdő, ami van, ez egészen izzasztó. Még mielőtt valaki a kockákra vágott, dobogó szívemből akarna szendvicset készíteni, sietek közölni, hogy az én cipőm más ugyan, de picsára szorít. Az, hogy rendszerint nem ez az, amiről a blog meg a harang szól, az azért van, mert figyelmen kívül tudom hagyni a kellemetlenségeket (szándékosan nem írok fájdalmat, mert itt zsibbadás meg hiány van, nem fájdalom). Mert a baj nem az, ami nekem van, hanem ha döglenek a szomszéd nyulai. Ha nincs mit ennem, ha nincs pénzem, ha árverezik a lakásomat, ha az adósságaim meghaladják a tízéves nettó keresményemet, ha visszafordíthatatlanul leáll valami fontosabb szervem, ha elvesztek valaki hozzám közel állót, na akkor baj van. Most nincs baj, most a jó dolgok alacsony előfordulási valószínűsége az, ami zavar, de ez meg ugye hozzáállás kérdése.
...aztán, a lehető legmegfelelőbb pillanatban, beállított a fülhallgatómba Static X és a Black and white.
Losing your mind, losing your mind
It's blurring it's fading
Your soul's on fire it's black and white
Blurring the light blurring the light
It's ours for the taking
Flickering colours it's black and white
Forward march!
"Helló. Józsi vagyok. Szummonyér. Villanyszerelő akartam lenni, de aztán szummonyér lettem mégis. Mert nincs kereslet villanyszerelőre. Kicsit városrendeztem a szülőfalumat kilenc éve, azóta a kútból is kénkőbűz jön, de amúgy jó fej vagyok. Pénzem az annyi van, hogy egy közepesen kereső fogadós megvehetne kilóra, és még én érezném megtisztelve magam, de tudom, hogy ez idővel változni fog. Amúgy, foglalkozásomat tekintve, földmíves vagyok, de az ekevas-do hasznos művelése miatt már történetem elején többet és nagyobbat sebzek, mint egy állítólagosan jól képzett oréniai zsoldos. Ja, és a kardom is jobb. Mondjuk, szerintem csak arról van szó, hogy a kiképzőtábor parancsnoka elkurvázza a támogatást, ezért ilyen fasírtnakvalók az emberei. De már meg is tudom lökni az ellent - noha megrúgni még nem, ahhoz az ötlethez még meg kell ölnöm pár tucat embert -, meg úgy halántékon tudom vágni őket, hogy a fülükön kilöttyen az AP. Szóval, fejlődgetek. Most már találtam egy szövetségest is, igaz, tartok tőle, hogy kicakkozza a vesémet, ha nem figyelek oda, legalábbis a szövegkönyv szerint. Csinos a hölgy, csak a vertex shader miatt úgy néz ki, mint egy szintjelzéses térkép. Amikor kikapcsoltam, megjavult, most már csak a felbontása alacsony. Az egyszerűségem, sajnos, nem csak a harcmodoromon, hanem a párbeszédeimen is látszik, de szerencsére még egyszer sem neveztek taplónak. Illetve csak egyszer, de akkor meg meg volt szkriptelve, hogy ne csaphassak oda. Ugyanis megválogatom, kivel beszélek. Most már térdig járok a mellék-küldetésekben, de még egyet se csináltam meg. Mert az jó, ha az ember nyugodtan kószálhat, tudván, hogy akármerre megy, vár rá egy mellék-küldetés. Az apukám is megmondta, mielőtt a baleset során városrendeztem volna őt is. Amúgy érdekes az életem, csak ezt a büdös deja vu-t tudnám hová tenni..."
Szóval a játék egész jó, bár persze sok szempontból elmarad a mai játékokkal szemben támasztott kívánalmaktól. A szövegek nem vérlázítóan ostobák, bár kicsit fapadok olykor, a grafika hangulatos, a játékmenet jó (a kamerakezeléstől és a tárgyak felvételének irritáló bugjaitól eltekintve), csak azt a limitált számú random encounter-pályát, azt tudnám feledni. És túl sok mindenre emlékszem a sztoriból, a francba is.
...és este, lefekvés előtt eszembe jutott egy jelenet a Frontline-hoz, ami azt az önfeledt marháskodás-vonalat idézi, aminek eredetileg ez az ötlet indult. Olyan ez, mint amikor a napokig tartó rosszkedv-maratonokat követően egyszer ránézek egy arcra az utcán, vagy eszembe jut valami régi, borzasztó poén, és onnantól azzal küzdök, hogy ne röhögjek hangosan, mert nem illik, különösen ne mellettem éppen elhaladó emberek mögött, mert félreértik.
Persze megint későn feküdtem, mert ez nekem tudat alatt, valamiért, bizonyára nagyon jó. Ebben a szellemben - hogy nekem tudat alatt jó legyen - töpörtyűt reggeliztem, zsömlével. Utána idebent egy kávé, cigaretta. Ebédre esetleg valami egészséges műanyagszármazék a közeli kínai kajáldából. Vacsorára úgy nézem, sajt lesz, meg szalámi, zsömlealappal, és talán, a változatosság kedvéért kiirtok egy paradicsomot is.
A reggeli blogtermést olvasva úgy tűnik, a hátizászló nem csak nálam leng (attól, hogy nekem V-Dragon ikerzászlóm van, még nem vágok fel, welcome aboard). Eddig sem hittem, de ez a lobogás-erdő, ami van, ez egészen izzasztó. Még mielőtt valaki a kockákra vágott, dobogó szívemből akarna szendvicset készíteni, sietek közölni, hogy az én cipőm más ugyan, de picsára szorít. Az, hogy rendszerint nem ez az, amiről a blog meg a harang szól, az azért van, mert figyelmen kívül tudom hagyni a kellemetlenségeket (szándékosan nem írok fájdalmat, mert itt zsibbadás meg hiány van, nem fájdalom). Mert a baj nem az, ami nekem van, hanem ha döglenek a szomszéd nyulai. Ha nincs mit ennem, ha nincs pénzem, ha árverezik a lakásomat, ha az adósságaim meghaladják a tízéves nettó keresményemet, ha visszafordíthatatlanul leáll valami fontosabb szervem, ha elvesztek valaki hozzám közel állót, na akkor baj van. Most nincs baj, most a jó dolgok alacsony előfordulási valószínűsége az, ami zavar, de ez meg ugye hozzáállás kérdése.
...aztán, a lehető legmegfelelőbb pillanatban, beállított a fülhallgatómba Static X és a Black and white.
It's blurring it's fading
Your soul's on fire it's black and white
Blurring the light blurring the light
It's ours for the taking
Flickering colours it's black and white
Forward march!
hétfő, október 25, 2004
A hétvégém igen kellemes darabra sikerült. (Gondosan elkerültem, hogy bármi hasznosat tegyek, az otthoni kerti hinta leszedése pillanatnyi elmezavar volt.) A péntek az - attól függően, hogy ki kit akar gyanúsítani - vagy a véletlen egybeesések, vagy az isteni beavatkozás napja volt.
Kezdődött ugye szomorúságos másnapossággal, ami a nap nagy részére rányomta a bélyegét, és csak kitartó, sörrel történő kezelés hatására volt hajlandó ideiglenesen távozni. De mert valahol hallottam, hogy a sör az jót tesz a másnaposság ellen, gondoltam egy merészet, és belevágtam a délutánba. Először volt főiskolai csoporttársaimmal találkoztam - jó arcok, de annyi konfliktust fojtanak el három óra alatt, mint valamelyik, villongás-exportjáról híres terület éves termése. Sz'al jó, jó, de minek. Azután belémvillant a felismerés, hogy nekem van ám pénzem, Zerglingnek meg van ám születésnapja, ezért elmentem vásárolni. (Pénteken szóba került, hogy a jelenlegi biliacél késénél talán valami jobbat érdemel, de végül úgy döntöttem, hogy mégiscsak mást veszek, mert nincs kedvem egy hétig várni, amíg megérkezik a Toolshop.de-ről a halef, másrészt meg azért, mert Zergling igen elégedett az ő biliacél késével.) A zsákmánnyal a kezemben hazafelé tartva futottam össze PsycloneJack kollégával, kaptam tőle könyvet (még csak az egyharmadánál tartok, de tetszik, majd jön kritika) - illetve ekkor még csak ígéreretet a könyvre, magát az objektumot csak később pakoltam az inventoryba - és meg is beszéltük, hogy eszünk valami kímélőt. Rejtő-hős, akit szintén elvártunk, és E, valamivel később, de beesett. Hazaérés, örülés, alvás.
Szombaton Xena/Robinéknál voltunk házibulin - Butytime, Zergling, meg én. Felpakoltunk némi muníciót útközben. Kicsit korán hazajöttünk, mert bár mindenki aranyos volt, meg juhé, meg most nem kellett konfliktust oldani, elég ványadt volt a hangulat, és ezen még a Lúzerkommandónk sem tudott változtatni. Idővel meg már nem is akartunk. Butytime úgy döntött, hogy leveszi a hátizászlót. A Kommandó egyelőre érdeklődéssel, bár határozott szkepszissel figyeli Butytime kommandós próbálkozását (neked szurkolunk, öreg, de azért teszünk félre pénzt bánatos vedelésre).
Vasárnap hazamentem - ezalatt Zergling, önnön ügyességemnek köszönhetően, kimosta a d10-eimet és a papírzsebkendőimet, így nekem vannak a legtisztább kockáim és a legszöszösebb ingeim a városban -, megebédeltem, eldumáltam édesapámmal, tévéztem, leszedtük a kerti hintát, hazamentem, megint megnéztem a Last exile-t. Amit most kritizálni fogok.
A Last exile bizonyos szempontból hasonlít a Warhammer 40,000-re. Ez a szempont pedig az, hogy a technikai eszközparkja, bár látványos, nem működik. Bár nem működik, látványos, ezért szeressük. Szóval, legyünk őszinték: ha antigravitációs meghajtású, nagyméretű, ágyúkkal felfegyverzett, kisebb vadászgépek indítására alkalmas léghajószerű borzadályok csoportos párbajából áll a harcászat, akkor a néző elkezd roppant hülyén nézni. A kedvenc részem, hogy egy légicsata egy pontján elkerülhetetlenül bevetik a gyalogságot. Ez nem abból áll ám, hogy jönnek a deszantos legények, és megpróbálják megszállni az ellenséges jármű valamelyik létfontosságú pontját, neeem. Ez úgy néz ki, kérem, hogy a diszkréten egymás mellé manőverező repülő bárkák oldalfala lenyílik, és az öt-hat sorban felálló gyalogság elkezdi lőni egymást (hogy miért nem találta ki valamelyik katonai zseni, hogy az így feltáruló nyílásokba beleágyúztasson, az lapzártáig nem derült ki). A gyalogosok túlélési aránya 30% csatánként. (Gondoljunk bele: először 30% esélyed van, másodszor 9%, harmadszor 2,7%, aztán a negyedik ütközetre be kell érned 0,81%-kal. 0,000000003486784401% esélyed van, hogy életben találjon a huszadik ütközet vége, amikor is juhé, leszerelhetsz. Ki az az ostoba fasz, aki ilyen tempóban pazarolja a nehezen megszerzett, macerásan kiképzett embereit?) Kábé olyan ezen a világon a csata, mint a megboldogult XVII. században (gőzpuskák, bazmeg, nem viccelek), a túlélési aránytól eltekintve, mert errefelé láthatóan nem divat vigyázni a kormányzati vagyonra. Ettől eltekintve a Last exile jó, nagyon jó. (Sőt, ez a fajta ostobaság egy határon túl igenis a javára válik a sorozatnak, mert rettentő stílusos. Hogy egy közepesen képzett hadászati maki már Napóleon lehetne egy ilyen környezetben, a Minden Hadak Legyőzője és a Hős Dusis Város érdemrendek elvitathatlan birtokosaként, más kérdés.) A karakterek nem csak viccből vannak a képernyőn, a jellemek jók, a sztori érdekes, a grafika meg egyszerűen zseniális. (Cartman átbilleg a képen: "...gyengék a rajzok.") Tehát érdemes megnézni mindenképpen, csak a józan észt kell az ajtó elé, a lábtörlőre űzni, és néha dobni neki kekszet, hogy elhanyagolva ne érezze magát.
A vasárnap este a Call of Duty: United Offensive nyűvésével telt. Már régebben elkezdtem, de aztán közbejött a Dawn of War (éppen haragban voltunk egymással, mert Moody őrmestert mindig lekapta valami szemfüles orvlövész, amíg én önfeledten géppuskáztam az elkommunizált MG-42-essel, meg amúgy is rendszeresen megdöglöttem), de most egy hirtelen pillanatomban előszedtem, és boldogan henteltem. A pályatervezőket és a sztoriírókat dicséret illeti a munkájukért: nagyon hangulatosak lettek a pályák. (Az egyetlen sztorijellegű bug, amit észrevettem, színtiszta véletlen: Jóhallású Doyle, az angol pálya főhőse, már fél perccel azelőtt meghallja a lánctalp jellegzetes nyiknyiknyikjét, hogy a feltűnő, rosszarcú páncélos telibe kapná a haverokat szállító teherautót. Kérdésünk: a haverok miért nem hallották?) Amúgy nem véletlenül lett körbenyálazva ez a kiegészítő. Egy baj van vele: rövid. Alig játszottam vele pár délutánt, és már a szovjetekkel aprítok.
Aztán tizenegy óra lett, és én eldőltem aludni. Most pedig megint itt vagyok. A jóarcú cellatársam helyszínen van, az állomány jó részével, szóval úgy érzem, nem lesz szép az élet.
Kezdődött ugye szomorúságos másnapossággal, ami a nap nagy részére rányomta a bélyegét, és csak kitartó, sörrel történő kezelés hatására volt hajlandó ideiglenesen távozni. De mert valahol hallottam, hogy a sör az jót tesz a másnaposság ellen, gondoltam egy merészet, és belevágtam a délutánba. Először volt főiskolai csoporttársaimmal találkoztam - jó arcok, de annyi konfliktust fojtanak el három óra alatt, mint valamelyik, villongás-exportjáról híres terület éves termése. Sz'al jó, jó, de minek. Azután belémvillant a felismerés, hogy nekem van ám pénzem, Zerglingnek meg van ám születésnapja, ezért elmentem vásárolni. (Pénteken szóba került, hogy a jelenlegi biliacél késénél talán valami jobbat érdemel, de végül úgy döntöttem, hogy mégiscsak mást veszek, mert nincs kedvem egy hétig várni, amíg megérkezik a Toolshop.de-ről a halef, másrészt meg azért, mert Zergling igen elégedett az ő biliacél késével.) A zsákmánnyal a kezemben hazafelé tartva futottam össze PsycloneJack kollégával, kaptam tőle könyvet (még csak az egyharmadánál tartok, de tetszik, majd jön kritika) - illetve ekkor még csak ígéreretet a könyvre, magát az objektumot csak később pakoltam az inventoryba - és meg is beszéltük, hogy eszünk valami kímélőt. Rejtő-hős, akit szintén elvártunk, és E, valamivel később, de beesett. Hazaérés, örülés, alvás.
Szombaton Xena/Robinéknál voltunk házibulin - Butytime, Zergling, meg én. Felpakoltunk némi muníciót útközben. Kicsit korán hazajöttünk, mert bár mindenki aranyos volt, meg juhé, meg most nem kellett konfliktust oldani, elég ványadt volt a hangulat, és ezen még a Lúzerkommandónk sem tudott változtatni. Idővel meg már nem is akartunk. Butytime úgy döntött, hogy leveszi a hátizászlót. A Kommandó egyelőre érdeklődéssel, bár határozott szkepszissel figyeli Butytime kommandós próbálkozását (neked szurkolunk, öreg, de azért teszünk félre pénzt bánatos vedelésre).
Vasárnap hazamentem - ezalatt Zergling, önnön ügyességemnek köszönhetően, kimosta a d10-eimet és a papírzsebkendőimet, így nekem vannak a legtisztább kockáim és a legszöszösebb ingeim a városban -, megebédeltem, eldumáltam édesapámmal, tévéztem, leszedtük a kerti hintát, hazamentem, megint megnéztem a Last exile-t. Amit most kritizálni fogok.
A Last exile bizonyos szempontból hasonlít a Warhammer 40,000-re. Ez a szempont pedig az, hogy a technikai eszközparkja, bár látványos, nem működik. Bár nem működik, látványos, ezért szeressük. Szóval, legyünk őszinték: ha antigravitációs meghajtású, nagyméretű, ágyúkkal felfegyverzett, kisebb vadászgépek indítására alkalmas léghajószerű borzadályok csoportos párbajából áll a harcászat, akkor a néző elkezd roppant hülyén nézni. A kedvenc részem, hogy egy légicsata egy pontján elkerülhetetlenül bevetik a gyalogságot. Ez nem abból áll ám, hogy jönnek a deszantos legények, és megpróbálják megszállni az ellenséges jármű valamelyik létfontosságú pontját, neeem. Ez úgy néz ki, kérem, hogy a diszkréten egymás mellé manőverező repülő bárkák oldalfala lenyílik, és az öt-hat sorban felálló gyalogság elkezdi lőni egymást (hogy miért nem találta ki valamelyik katonai zseni, hogy az így feltáruló nyílásokba beleágyúztasson, az lapzártáig nem derült ki). A gyalogosok túlélési aránya 30% csatánként. (Gondoljunk bele: először 30% esélyed van, másodszor 9%, harmadszor 2,7%, aztán a negyedik ütközetre be kell érned 0,81%-kal. 0,000000003486784401% esélyed van, hogy életben találjon a huszadik ütközet vége, amikor is juhé, leszerelhetsz. Ki az az ostoba fasz, aki ilyen tempóban pazarolja a nehezen megszerzett, macerásan kiképzett embereit?) Kábé olyan ezen a világon a csata, mint a megboldogult XVII. században (gőzpuskák, bazmeg, nem viccelek), a túlélési aránytól eltekintve, mert errefelé láthatóan nem divat vigyázni a kormányzati vagyonra. Ettől eltekintve a Last exile jó, nagyon jó. (Sőt, ez a fajta ostobaság egy határon túl igenis a javára válik a sorozatnak, mert rettentő stílusos. Hogy egy közepesen képzett hadászati maki már Napóleon lehetne egy ilyen környezetben, a Minden Hadak Legyőzője és a Hős Dusis Város érdemrendek elvitathatlan birtokosaként, más kérdés.) A karakterek nem csak viccből vannak a képernyőn, a jellemek jók, a sztori érdekes, a grafika meg egyszerűen zseniális. (Cartman átbilleg a képen: "...gyengék a rajzok.") Tehát érdemes megnézni mindenképpen, csak a józan észt kell az ajtó elé, a lábtörlőre űzni, és néha dobni neki kekszet, hogy elhanyagolva ne érezze magát.
A vasárnap este a Call of Duty: United Offensive nyűvésével telt. Már régebben elkezdtem, de aztán közbejött a Dawn of War (éppen haragban voltunk egymással, mert Moody őrmestert mindig lekapta valami szemfüles orvlövész, amíg én önfeledten géppuskáztam az elkommunizált MG-42-essel, meg amúgy is rendszeresen megdöglöttem), de most egy hirtelen pillanatomban előszedtem, és boldogan henteltem. A pályatervezőket és a sztoriírókat dicséret illeti a munkájukért: nagyon hangulatosak lettek a pályák. (Az egyetlen sztorijellegű bug, amit észrevettem, színtiszta véletlen: Jóhallású Doyle, az angol pálya főhőse, már fél perccel azelőtt meghallja a lánctalp jellegzetes nyiknyiknyikjét, hogy a feltűnő, rosszarcú páncélos telibe kapná a haverokat szállító teherautót. Kérdésünk: a haverok miért nem hallották?) Amúgy nem véletlenül lett körbenyálazva ez a kiegészítő. Egy baj van vele: rövid. Alig játszottam vele pár délutánt, és már a szovjetekkel aprítok.
Aztán tizenegy óra lett, és én eldőltem aludni. Most pedig megint itt vagyok. A jóarcú cellatársam helyszínen van, az állomány jó részével, szóval úgy érzem, nem lesz szép az élet.
péntek, október 22, 2004
Az este egyik érdekes mellékterméke, hogy egy doboz Lucky Strike-ot találtam a zsebemben. Ez azért vicces, mert amikor elindultam Rejtő-hősékhez, beszéltem vele, hogy ilyet vegyen, mert épp a boltban voltak, amikor telefonáltam. Oké, mondta, majd nem vett. Ezért, miután a saját cigimből hamar kifogytam, orvul elkértem tőle egy doboz Ronsont, mert ő olyat szív. Meg is kaptam.
Az éjszaka folyamán egy megkezdett Ronson valahogy Lucky Strike-ká alakult. Kíváncsi vagyok, hogy ugyanez a trükk működik-e Sopianae-val vagy Mustanggal is, mert ha igen, akkor ezzel egész sok pénzt tudnék spórolni.
Az éjszaka folyamán egy megkezdett Ronson valahogy Lucky Strike-ká alakult. Kíváncsi vagyok, hogy ugyanez a trükk működik-e Sopianae-val vagy Mustanggal is, mert ha igen, akkor ezzel egész sok pénzt tudnék spórolni.
Hubazmeg.
Úgy elaludtam, mint annak a rendje. 9:42-kor kinyitottam kis csipás szememet, vérerestül, mindenestül, és rájöttem, hogy nem az órára keltem. Rájöttem, hogy világos van. Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy ez nem véletlen.
Szerencsére az égvilágon senki nem keresett a magasabb szintekről, és be tudtam sunnyogni. Misztörendőzán viszont csendben - ahem - pánikba esett, és elég sok helyütt keresett az épületen belül. Időközben szerváltam egy szendvicset, egy XTC-t és némi ásványvizet. Táskát nem hoztam, így tökéletesen sikerült imitálnom a "kiugrottam a boltba" effektust. (Tartanom kellett volna a pozíciót a hivatali álcaháló mögött. Előbb-utóbb valakiben össze fog állni a kép. Misztörendőzánban összeállt, az egy dolog, magam mondtam el neki.)
A pia az oka mindennek. (Meg az, hogy egy hülye pöcs vagyok, és nem húztam ki a fülhallgatót a PDA-mból.) Zen mestert ritkán látom, Mentorunkat szintén, úgyhogy a bemelegítő sörözés után mellettük döntöttem a mozi helyett. Sör, whisky, kávé. Bagó. Hát igen, tudok én élni. (Francokat.)
Szóval itt vagyok én, a péntek, meg a punnyadás. Jól megvagyunk mi együtt.
Úgy elaludtam, mint annak a rendje. 9:42-kor kinyitottam kis csipás szememet, vérerestül, mindenestül, és rájöttem, hogy nem az órára keltem. Rájöttem, hogy világos van. Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy ez nem véletlen.
Szerencsére az égvilágon senki nem keresett a magasabb szintekről, és be tudtam sunnyogni. Misztörendőzán viszont csendben - ahem - pánikba esett, és elég sok helyütt keresett az épületen belül. Időközben szerváltam egy szendvicset, egy XTC-t és némi ásványvizet. Táskát nem hoztam, így tökéletesen sikerült imitálnom a "kiugrottam a boltba" effektust. (Tartanom kellett volna a pozíciót a hivatali álcaháló mögött. Előbb-utóbb valakiben össze fog állni a kép. Misztörendőzánban összeállt, az egy dolog, magam mondtam el neki.)
A pia az oka mindennek. (Meg az, hogy egy hülye pöcs vagyok, és nem húztam ki a fülhallgatót a PDA-mból.) Zen mestert ritkán látom, Mentorunkat szintén, úgyhogy a bemelegítő sörözés után mellettük döntöttem a mozi helyett. Sör, whisky, kávé. Bagó. Hát igen, tudok én élni. (Francokat.)
Szóval itt vagyok én, a péntek, meg a punnyadás. Jól megvagyunk mi együtt.
csütörtök, október 21, 2004
Ma, a tegnapi csodákkal ellentétben, a világon semmi dolgom. Ez azért jó, mert tegnap volt időm és energiám pöcsölni a Frontline-nal, és be akartam hozni. Ez nem sikerült, mert otthon felejtettem. (Zergling is korán kellett, hogy keljen, mert jött hozzánk a fűtésszerelő, hogy rongyos 13 ezer forintért életet leheljen a két konvektorunkba.) Ez ösztönös reakciót váltott ki a valóságból: azonnal átirányított mindennemű munkát máshoz, hogy legyen időm meditálni önnön memóriamoduljaim működési hiányosságain.
Este egyrészt sikeresen összezördültem Zerglinggel egy kicsit, ezúton is bocs. Másrészt kiötöltem, hogyan tegyem még szerencsétlenebbé a főhősömet. Még gondolkodom, hogy tényleg ennyire diszfunkcionális életet akarok-e adni szegénynek, vagy megelégszem azzal, amit eddig elvettem tőle. Hm, hm, nehéz a döntés. Napi formagyakorlatnak egyébként is megteszi a képregényszkript-írás, egyre könnyebben megy leülni a gép elé munka után. Ha más nem, ennyi hasznom mindenképp lesz belőle.
UPDATE: helyesen írni viszont mindmáig nem tanultam meg.
Este egyrészt sikeresen összezördültem Zerglinggel egy kicsit, ezúton is bocs. Másrészt kiötöltem, hogyan tegyem még szerencsétlenebbé a főhősömet. Még gondolkodom, hogy tényleg ennyire diszfunkcionális életet akarok-e adni szegénynek, vagy megelégszem azzal, amit eddig elvettem tőle. Hm, hm, nehéz a döntés. Napi formagyakorlatnak egyébként is megteszi a képregényszkript-írás, egyre könnyebben megy leülni a gép elé munka után. Ha más nem, ennyi hasznom mindenképp lesz belőle.
UPDATE: helyesen írni viszont mindmáig nem tanultam meg.
Tegnap egy kallódó lemezen megtaláltam a Világ, földi szemmel majdnemhogy utolsó változatát. A cucc azóta a Fejlesztők Poklában sínylődik, egyelőre megfontolás tárgya, hogy előszedem-e onnan. A lényeg, hogy a dokumentum végén találtam egy olyan mondatsort, amelyet forró kénsavba tunkolt kerámia-láncfűrésszel kell kiműteni az élő agyamból. Úristen, hogy mik bírtak kiesni az ujjaim közül a lassulási fázisban! Borzasztóan kétségbe lehettem esve, amikor azt gondoltam, hogy az a rakás fodros fos jó.
Van egy ilyen mondás, hogy (szabadon idézve) "ha az írásodban van egy mondat, amire büszke vagy, ami miatt megérte megírni, amiben benne van a szíved és a lelked... azt húzd ki."
Sajnos, ebben az írásban egynél több ilyen mondat van. Lehet, hogy gumikesztyűt húzok, és bántani fogom. Láncfűrész (breem-brem-barambam-bah-khö-wraaaa). Mert megérdemled.
Van egy ilyen mondás, hogy (szabadon idézve) "ha az írásodban van egy mondat, amire büszke vagy, ami miatt megérte megírni, amiben benne van a szíved és a lelked... azt húzd ki."
Sajnos, ebben az írásban egynél több ilyen mondat van. Lehet, hogy gumikesztyűt húzok, és bántani fogom. Láncfűrész (breem-brem-barambam-bah-khö-wraaaa). Mert megérdemled.
szerda, október 20, 2004
A Hivatalba szállított Don Pepe-féle 26., vagyis "Mérges" pizza, amely az ebédemül szolgált, rádöbbentett, hogy itt egy mélyen húzódó termékkapcsolási összeesküvés van folyamatban.
Ugye kezdődött az egész azzal, hogy megkaptam a pizzát, amelynek doboza kellemes ezüst-sötétkék színben pompázik - ez tudomásom szerint nem jellemző a pizzásdobozokra, mert valami homályos oknál fogva a termék által meggyalázott olasz örökségre utaló piros-halványkartonszín-zöld színkombinációkra esküsznek. "Jött már hozzád házhoz kozmetikum, például telefonhívásra?" - tudakolta behízelgően a felirat, ez már gyanút keltett. A hozzá kapcsolódó Avon szlogen (Avon - the company for women) már sejtetett valami iszonyatosat. A kézhezvétel után röpke fél órával már volt időm, hogy felnyissam a dobozt, ez idő alatt a kiszállító bioterrorista motorosfutár már kiért az akciórádiuszomból. Szerencsés flótás.
Doboz felnyit, júzer szörnyed. Egy felrobbant olajfúrótorony mementója tocsog a tészta tetején. Egyszer élünk, sóhajtja a mindenre felkészült bürokrata, kést ragad és nyiszatolni kezdi a szüttyenős pizzát. A kést ezek után óvatosan papírra helyezi, mert tart tőle, hogy a gyanús állagú folyadék leoldja az asztalról a festéket, vagy legalábbis szentségtelen reakcióba lép vele, és az így létrejövő izét shoggothnak kell hívnia. Ügynökünk továbblép. Kézbeveszi az első szeletet - a paprikás olaj légyan körbenyalja ujjait, és az ügynök harap, rág, nyel, férfiasan, tántoríthatatlanul, akár egy Móricz-hős. (A paprika az paprika, csíp, ahogy rendeltetett.) A bürokrata fal tovább. Szája szélén törzsi táncot lejtenek a telített és telítetlen zsírsavak. Gyomor telik, vércukorszint elhagyja a piros sávot, és szépen elpihen a megnyugtató sárgászöld tartományban. Bürokrata elhagyja a helyiséget, a doboztól megszabadul. Megy kést és kezet mosni. (Eközben szerencsére nem nyitnak rá, mert nehéz lenne elmagyarázni, hogy mit keres a kezében egy cakkos pengéjű folder és hová tűnt Mr. Kovács.) Minden tiszta. Kérdés, miért reklámozza magát egy pizzásdobozon az Avon. Aztán ügynökünkben felötlik önkezének képe, ami úgy néz ki, mintha védőeszköz nélkül boncolt volna szovjet harci droidot, és helyükre kattannak a kirakósjáték darabkái.
"Don Pepe üzeni: ha ettől se pattogzik ki a bőröd, bazmeg, akkor nem vagy ember, és húzd le magad. Ellenkező esetben szükséged lesz némi kozmetikai bűvészkedésre, hogy ismét társaságba merd tolni a ragyaverte képed. Szerintünk - itt a Don Pepénél mind így gondoljuk - jó lenne, ha diszkréten felhívnád ezt a számot, és rendelnél valamit a haverjainktól is. Ne aggódj, ők már hozzászoktak ahhoz, ha a vevő kámzsát, csuklyát, maszkot, vagy - low budget ügyfelek esetén - papírzacskót visel a fején. Tök jó lesz, meglásd."
Hát, ez nálam nem jött be. Az én bőröm teljesen random dönt úgy, hogy szeretne növeszteni magára valamit. Késleltet, elnyel, raktároz és dönt. És maaajd egyszercsak gonoszul elbánik velem, minden figyelmeztetés nélkül.
És a hivatali detektív, Srakker ügynök tovább nyomoz! Következő számunkból megtudhatják, hová tűnt a kis piros tűzőgép.
Ugye kezdődött az egész azzal, hogy megkaptam a pizzát, amelynek doboza kellemes ezüst-sötétkék színben pompázik - ez tudomásom szerint nem jellemző a pizzásdobozokra, mert valami homályos oknál fogva a termék által meggyalázott olasz örökségre utaló piros-halványkartonszín-zöld színkombinációkra esküsznek. "Jött már hozzád házhoz kozmetikum, például telefonhívásra?" - tudakolta behízelgően a felirat, ez már gyanút keltett. A hozzá kapcsolódó Avon szlogen (Avon - the company for women) már sejtetett valami iszonyatosat. A kézhezvétel után röpke fél órával már volt időm, hogy felnyissam a dobozt, ez idő alatt a kiszállító bioterrorista motorosfutár már kiért az akciórádiuszomból. Szerencsés flótás.
Doboz felnyit, júzer szörnyed. Egy felrobbant olajfúrótorony mementója tocsog a tészta tetején. Egyszer élünk, sóhajtja a mindenre felkészült bürokrata, kést ragad és nyiszatolni kezdi a szüttyenős pizzát. A kést ezek után óvatosan papírra helyezi, mert tart tőle, hogy a gyanús állagú folyadék leoldja az asztalról a festéket, vagy legalábbis szentségtelen reakcióba lép vele, és az így létrejövő izét shoggothnak kell hívnia. Ügynökünk továbblép. Kézbeveszi az első szeletet - a paprikás olaj légyan körbenyalja ujjait, és az ügynök harap, rág, nyel, férfiasan, tántoríthatatlanul, akár egy Móricz-hős. (A paprika az paprika, csíp, ahogy rendeltetett.) A bürokrata fal tovább. Szája szélén törzsi táncot lejtenek a telített és telítetlen zsírsavak. Gyomor telik, vércukorszint elhagyja a piros sávot, és szépen elpihen a megnyugtató sárgászöld tartományban. Bürokrata elhagyja a helyiséget, a doboztól megszabadul. Megy kést és kezet mosni. (Eközben szerencsére nem nyitnak rá, mert nehéz lenne elmagyarázni, hogy mit keres a kezében egy cakkos pengéjű folder és hová tűnt Mr. Kovács.) Minden tiszta. Kérdés, miért reklámozza magát egy pizzásdobozon az Avon. Aztán ügynökünkben felötlik önkezének képe, ami úgy néz ki, mintha védőeszköz nélkül boncolt volna szovjet harci droidot, és helyükre kattannak a kirakósjáték darabkái.
"Don Pepe üzeni: ha ettől se pattogzik ki a bőröd, bazmeg, akkor nem vagy ember, és húzd le magad. Ellenkező esetben szükséged lesz némi kozmetikai bűvészkedésre, hogy ismét társaságba merd tolni a ragyaverte képed. Szerintünk - itt a Don Pepénél mind így gondoljuk - jó lenne, ha diszkréten felhívnád ezt a számot, és rendelnél valamit a haverjainktól is. Ne aggódj, ők már hozzászoktak ahhoz, ha a vevő kámzsát, csuklyát, maszkot, vagy - low budget ügyfelek esetén - papírzacskót visel a fején. Tök jó lesz, meglásd."
Hát, ez nálam nem jött be. Az én bőröm teljesen random dönt úgy, hogy szeretne növeszteni magára valamit. Késleltet, elnyel, raktároz és dönt. És maaajd egyszercsak gonoszul elbánik velem, minden figyelmeztetés nélkül.
És a hivatali detektív, Srakker ügynök tovább nyomoz! Következő számunkból megtudhatják, hová tűnt a kis piros tűzőgép.
Az az elitkommandós, aki a dokumentumot félig angol, félig francia nyelven adta le nekünk, nagyon sürgősen elskerázhat egy roppant kellemetlen helyre. Komolyan.
A eurospeak alapja az angol, bár már csak annyi köze van hozzá helyenként, mint az Ómagyar Mária-siralomnak egy tetszőleges magyar könnyűzenei együttes szövegkönyvéhez. Borzalmas, ezért szeretjük.
* * *
Ha nagyon unatkozom, megpróbálom megkeresni a Warhammer 40,000 - Chaos Gate szövegkönyvét. Tartok tőle, ha egyszer véletlenül sikerül, a világ még aznap összeomlik.
A eurospeak alapja az angol, bár már csak annyi köze van hozzá helyenként, mint az Ómagyar Mária-siralomnak egy tetszőleges magyar könnyűzenei együttes szövegkönyvéhez. Borzalmas, ezért szeretjük.
* * *
Ha nagyon unatkozom, megpróbálom megkeresni a Warhammer 40,000 - Chaos Gate szövegkönyvét. Tartok tőle, ha egyszer véletlenül sikerül, a világ még aznap összeomlik.
Ez a nap is nehezen indult. Egyrészt tegnap összetört a vízháztartásom, másrészt később feküdtem le - porszívót zsákmányoltunk Zerglinggel Nőbénától, akinek ezúton is kösz -, ezért aztán reggel egyáltalán nem jött jól, hogy a nap futással és véletlenül max. hangerőn felejtett NIN: Perfect drug-gal indult. Egy pillanat alatt olyan agresszív balfasz lett belőlem, hogy jobban se kellett. (Mindemellé Beatles-frizura, pogácsaarc és szürke öltöny. Apokaliptikus.)
Aztán jött némi meló, egy kolléganő születésnapja keretében elfogyasztott torta (pezsgő majd pénteken), némi dumálás a Belterj.hu-n a képregényes projektünkről, és máris - hopp - elszaladt három óra a post írásának megkezdése óta.
Nehezen indul, de ha egyszer...
Aztán jött némi meló, egy kolléganő születésnapja keretében elfogyasztott torta (pezsgő majd pénteken), némi dumálás a Belterj.hu-n a képregényes projektünkről, és máris - hopp - elszaladt három óra a post írásának megkezdése óta.
Nehezen indul, de ha egyszer...
kedd, október 19, 2004
Komolyan vacillálok egy melóhely-váltáson. Egyre csábítóbbnak érzem a szoftveripart. Franc se tudja, mi hiányzik, talán az, hogy szeretném lébecoláson kívül egyébre is használni hihetetlen képességeimet - tartok tőle, hogy ha ez sokáig így marad, elfelejtek dolgozni. Ami önmagában még nem kimondott baj az államigazgatáson belül, csakhogy... mi benne a perspektíva? "Lébecoltam negyven évig, aztán amikor kiürítem a dobozomat nyugdíjazáskor, lesz benne egy történelmileg jelentéktelen ellenőrzési lista meg nyolcvan jelentés, amire visszatekinthetek."
Mi szól a váltás mellett?
-kreatív meló
-versenyképes fizetés (tudom, mennyit keresek most, és kevesebbért nem váltok)
-napi 8+ óra, viszont elég 9-kor felkelni
-szerencsés esetben egy/több produktum, ami miatt az ember kihúzhatja magát és tanakodhat a külföldi munkaadók keresésén.
Mi szól ellene?
-fizetésemelést kieszközölni macerásabb, mint a köztisztviselőknél (mert jelenleg automatikus)
-esély antiszociális emberek előfordulására, és az ezekkel való konfliktusra
-bizonytalanabb az egész
-megint kezdhetem elölről ezt a beilleszkedés-dolgot.
Well, whatever. Holnapi probléma. A gyomrom ma van görcsben tőle, de a probléma akkor is - legalább - holnapi.
Mi szól a váltás mellett?
-kreatív meló
-versenyképes fizetés (tudom, mennyit keresek most, és kevesebbért nem váltok)
-napi 8+ óra, viszont elég 9-kor felkelni
-szerencsés esetben egy/több produktum, ami miatt az ember kihúzhatja magát és tanakodhat a külföldi munkaadók keresésén.
Mi szól ellene?
-fizetésemelést kieszközölni macerásabb, mint a köztisztviselőknél (mert jelenleg automatikus)
-esély antiszociális emberek előfordulására, és az ezekkel való konfliktusra
-bizonytalanabb az egész
-megint kezdhetem elölről ezt a beilleszkedés-dolgot.
Well, whatever. Holnapi probléma. A gyomrom ma van görcsben tőle, de a probléma akkor is - legalább - holnapi.
hétfő, október 18, 2004
Miért, miért, miért ilyen kiba nehéz egy olyan információforrást hitelesen megtalálni ezen a telibevert interneten, ami megmondaná nekem, hogy Magyarország pontosan mennyi támogatást kap 2004-2006. között a Strukturális Alapokból 2004-es árakon? He? He?! Miért van az, hogy egy nyavalyás PDF-ben kell bíznom, azt is csak azért, mert a telibevert http://europa.eu.int szerveren van? Miért van az, hogy az oldal struktúrájának tervezését majdnem végtelen számú gépelő majomra bízták? Törött linkek hevernek mindenfelé (virtuális elefánt járt az elektronikus porcelánboltban), és a végén statisztikai alapon - az előfordulások száma és a keletkezés dátuma alapján - kell eldöntenem, hogy az a szám az 1854 MEUR vagy 1995 MEUR.
(Amúgy eddig az 1995 MEUR vezet, és a dokumentum már le van adva. Ez már így marad. Ha nem ennyi, nem ennyi.)
(Amúgy eddig az 1995 MEUR vezet, és a dokumentum már le van adva. Ez már így marad. Ha nem ennyi, nem ennyi.)
Hopp. Lazán elfeledkeztem arról, hogy a szombat estébe még befért a Tűzben edzett ember, ami a Bíbor bugok 2-nél nagyságrendekkel kellemesebb élménynek bizonyult. A téma egyáltalán nem új, sőt. A film nem vállalkozik másra, mint hogy kellemesen szórakoztató, néha megdöbbentően hiteles színészi és rendezői munkával előadott formában adja elő a már régesrég ismert sablonokat. A poénok, amik előfordulnak olykor, azok a helyükön vannak, a lazább részek nagyon kellemesek, ahol meg gyakás van, nos, ott gyaknak. Pörgős, fenntartja a figyelmet, eléri a bevonódást és jól zárja le. Semmi erőltetettség.
Jó film, érdemes megnézni.
Jó film, érdemes megnézni.
A hétvége mottója: Refuse / Resist. (Refuse to move, resist the temptation to do so). Több buliba is hívtak, de a szervezetem úgy döntött, hogy mi most pihenni fogunk. Mert szép dolog, hogy hétközben éjfélig iszom a sört, utána fél hétkor kelek és egy vagy két XTC-vel bikázom be az agyam, de hosszú távon nem tartható. Akkor véglegesedett bennem az elhatározás, amikor frissen mosott hajjal, frissen borotváltan álltam a tükör előtt - már a hab nagyjától is sikerült megszabadulnom, amely a fül- és orrcimpáim leglehetetlenebb helyein növesztett tiszta-fehér protoplazma-csápokat -, és visszanézett rám egy fáradt, leharcolt madárijesztő, aki némán kért, hogy hagyjam ezt abba. Most. Bociszemekkel néztem magamra, és elgyengültem tőlem. Oké, bazmeg, akkor nem mozdulunk. Te lusta féreg, én. ...amúgy sem ígértem biztosra...
Hát így telt a péntek estém. Az agyam békésen elketyegett, nem kellett összehúzott szemeken keresztül koncentrálni a valóságra, hogy ki ne csússzon a fókuszból. Ha kicsúszik, ott is jó helyen van. (Így eshetett, hogy egy jobb sorsra érdemes NPC-t a célterület helyett a kontinens másik végéig kísértem véletlenül, majd otthagytam.)
Aztán a szombatom is. Lazán, nyugodtan. Zerglinggel és Festővel lógtunk - Festő le volt harcolva nagyon, mert semmit nem aludt, és a "van elég baja" nevű kórsága tovább súlyosbodott. Oké, sör az volt. De bármikor le tudok jönni róla. Ezt meg is mondtam Zerglingnek, amikor szóvá tette. Szavaim erejét némileg csökkentette az előttem álló második üveg Zipfer. Először a Kék rózsában reggeli-ebédeltünk, amúgy kalóriamentesen - fantasztikus áttörés, jihá, lobogózzák fel nekem a várost, hogy a csinosabbik pincérnő mosolyra méltatta háromfős társaságunkat. Közben Festőt a hómlesz-kinézetével zaklattuk, mert szakállat növesztett, és ettől tényleg úgy néz ki, mint egy otthontalan jeti, én meg úgy röhögtem, hogy be lettem fenyítve, hogy agyonvernek egy mokkáskanállal. Én az alkesz-mivoltom miatt kaptam. Zerglinget a kávévedeléssel molesztáltuk. Szóval elvoltunk, na. Utána elslattyogtunk Zergling ex-munkahelyére, hogy megnézzük az internetezési lehetőségeinket. Úgy néz ki, hogy 768 kbit/s-mal fogunk kolbászolni egy ADSL kapcsolaton (mert a város legközepe alkalmatlan arra, hogy holmi kábeles netünk legyen). Ezután spontán úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Bíbor folyók 2-t.
*SPOILER! SPOILER! SPOILER!*
Vagy, másik nevén, a Bugzó folyók 2-t. Vagy Bíbor bugok 2-t, amelyik szimpatikusabb. Akkora logikai tévedések vannak benne, hogy a sztorinak a film közepére ki kellett volna esnie a valóságból a saját maga ütötte résen. Íme egy röpke lista a nyilvánvalóbb bugokról.
-a másodlagos zsaru (Reda) belépőjelentében a bekapott pofonok (tükrök, asztalok, széklábak) ellenére olyan fitt és gyors, hogy éppen csak nem bullet time. Három perccel később, ahelyett, hogy bucira lenne verve a feje, ugyanolyan széles állkapcsú csodaember, mint a bunyó előtt.
-a monostorban a barátok standard katonai surranóra cserélték a szandált. Niemans látja, de látja, hogy ez jó.
-egy üldözéses jelenet során Reda legalább száz-százötven méteren keresztül követi a nyílegyenes vonalban menekülő ellenfelet, aki nagyjából tíz méternyi előnyre tett szert. Kérdésünk, hogy miért nem rántott fegyvert és lőtte csípőn/lábon az illetőt, mikor a legközelebbi fedezék kábé tizenöt méternyire van.
-miután sikerült szert tenni egy vérmintára - egy kezet ért lövés eredményeként -, érthetetlen, hogyan nem mutatta ki a vérvizsgálat a delkivent vérében hemzsegő amfetamin. Közismert szer, és ha beteszik egy elemzőkészülékbe, a mutató kiveri a műszer oldalát.
-ugyanezen jelenet során nem világos, hogy az az eszköz, ami korábban pöccre megmondta (fél percen belül, hát világbajnok a szerkó), hogy kicsoda az illető, most mintha csődöt mondott volna, és képtelen beazonosítani a minta forrását.
-egy jelent során Niemans egy régi kocka Volvo mögé bújik, mert géppuskával lövik. De szitává. Az autó olyan, mint a tésztaszűrő, tele van kimeneti nyílással. Niemans sebesülés nélkül megússza. Legközelebb én is tuti Volvót veszek.
-a főgonosz, a német "kulturális és vallásügyi miniszter", aki persze kőnáci, mindenfajta kíséret nélkül kolbászol francia területen, olyan időben, amikor amúgy is nagy divat a terrorizmus. Ha netán kinyírják őket a franciáknál, biztos őszintén bocsánatot kérnek. Rendőreinknek mégsem jut eszébe, hogy utánakérdezzenek, mi a látogatás oka, és mi az útiterv. (Itt jegyezném meg, hogy ez már a második alkalom a sorozat kétrészes történetében, hogy náci a főellenség. Fantáziátlannak tetszik lenni.)
-a végjelenet előtt a két zsarut - hasznos dolog a géppuska - egy zárt térben megszórják, de rendesen. Az asztalok és a polcok olyanok, akár a tankpáncél: az agyatlanul lövöldöző rosszarcú lövéseit egyesével kifogják. Hogy miért nem jutott eszébe valamelyik ellenforradalmárnak, hogy repeszgránátot vágjon a két mindenlébenkanál zsernyák közé, azt nem tudni.
-dobnak viszont "altatógránátot". Jelzőfüstnek tűnik az inkább, mert a harci gázok rendszerint színtelenek, hisz' a szövetséges egységes úgyis vegyi védelemmel vannak ellátva. Vagy nem kár értük. Nem világos, miért fáradnak ilyesmivel: géppuskával elfogásra menni némileg problémás (tehát ez nem lehetett nekik parancsba adva), egy repeszgránát meg biztosabb.
-a főgonosz természetesen elmondja a sztori hátterét.
-a zsarukat megint nem nyírják ki, holott sosem lenne rá jobb alkalom.
-az Indiana Jónás-sorozatból jól ismert, több, mint ezer éves, hibátlanul működő technika, ami a kincset őrzi, itt is csapdára van kötve. Az akkor élt anyagtechnológusok porló kezét örömmel rázogatnám napestig, mert az én magnómban nyolc év alatt megnyúlik a modern technika vívmánya, a műanyag.
-a csapda természetesen működésbe lép, betör a víz. Az egyetlen hely a környéken, ami megfelelő mennyiséget tartalmaz ebből a matériából, az egy 1930-ban létrehozott mesterséges tó. A csapdát 830 környékén hozták létre, és csak a Maginot-vonal építése során jutottak egyáltalán a közelébe.
-a bezúduló víz kristálytiszta, holott a padlót vastagon borítja az évtizedes mocsok.
-a főhősök természetesen ezúttal is minden elől el tudnak futni, mert a víz nagyon udvarias, és épp egy futó ember sebességével árad be.
-végefőcím... ott nem volt bug, bár egyet mintha láttam volna átfutni a vásznon, de ezt nem erősítették meg.
*/SPOILER! /SPOILER! /SPOILER!*
Eztután vidáman szarrá áztunk az öt percre ráerősítő esőben (ez amúgy is népis sport volt), és visszamentünk a Kék rózsába, hogy megtudjuk, vajon melyikünk váltotta ki a pincérnőben ezt a fenomenális mosolygási áttörést. Ez nem derült ki, mert amíg mi moziztunk, addig szegény dolgozott, és ennek köszönhetően elfáradt. Sör letol, továbbáll. Hazamentünk, kockultunk. Ekkorra már végérvényesen lemaradtam a hétvége második bulijáról, de mint kiderült, az haláleset miatt el is maradt (nem ismertem szegény srácot), csak nekem elfelejtettek szólni.
Vasárnap hazamentem, ebédeltem, dumáltam, tévét néztem, beszélgettem, CD-t szállítottam, hazaértem, kockultam, lefeküdtem, aludtam.
That's all, folks.
Hát így telt a péntek estém. Az agyam békésen elketyegett, nem kellett összehúzott szemeken keresztül koncentrálni a valóságra, hogy ki ne csússzon a fókuszból. Ha kicsúszik, ott is jó helyen van. (Így eshetett, hogy egy jobb sorsra érdemes NPC-t a célterület helyett a kontinens másik végéig kísértem véletlenül, majd otthagytam.)
Aztán a szombatom is. Lazán, nyugodtan. Zerglinggel és Festővel lógtunk - Festő le volt harcolva nagyon, mert semmit nem aludt, és a "van elég baja" nevű kórsága tovább súlyosbodott. Oké, sör az volt. De bármikor le tudok jönni róla. Ezt meg is mondtam Zerglingnek, amikor szóvá tette. Szavaim erejét némileg csökkentette az előttem álló második üveg Zipfer. Először a Kék rózsában reggeli-ebédeltünk, amúgy kalóriamentesen - fantasztikus áttörés, jihá, lobogózzák fel nekem a várost, hogy a csinosabbik pincérnő mosolyra méltatta háromfős társaságunkat. Közben Festőt a hómlesz-kinézetével zaklattuk, mert szakállat növesztett, és ettől tényleg úgy néz ki, mint egy otthontalan jeti, én meg úgy röhögtem, hogy be lettem fenyítve, hogy agyonvernek egy mokkáskanállal. Én az alkesz-mivoltom miatt kaptam. Zerglinget a kávévedeléssel molesztáltuk. Szóval elvoltunk, na. Utána elslattyogtunk Zergling ex-munkahelyére, hogy megnézzük az internetezési lehetőségeinket. Úgy néz ki, hogy 768 kbit/s-mal fogunk kolbászolni egy ADSL kapcsolaton (mert a város legközepe alkalmatlan arra, hogy holmi kábeles netünk legyen). Ezután spontán úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Bíbor folyók 2-t.
Vagy, másik nevén, a Bugzó folyók 2-t. Vagy Bíbor bugok 2-t, amelyik szimpatikusabb. Akkora logikai tévedések vannak benne, hogy a sztorinak a film közepére ki kellett volna esnie a valóságból a saját maga ütötte résen. Íme egy röpke lista a nyilvánvalóbb bugokról.
-a másodlagos zsaru (Reda) belépőjelentében a bekapott pofonok (tükrök, asztalok, széklábak) ellenére olyan fitt és gyors, hogy éppen csak nem bullet time. Három perccel később, ahelyett, hogy bucira lenne verve a feje, ugyanolyan széles állkapcsú csodaember, mint a bunyó előtt.
-a monostorban a barátok standard katonai surranóra cserélték a szandált. Niemans látja, de látja, hogy ez jó.
-egy üldözéses jelenet során Reda legalább száz-százötven méteren keresztül követi a nyílegyenes vonalban menekülő ellenfelet, aki nagyjából tíz méternyi előnyre tett szert. Kérdésünk, hogy miért nem rántott fegyvert és lőtte csípőn/lábon az illetőt, mikor a legközelebbi fedezék kábé tizenöt méternyire van.
-miután sikerült szert tenni egy vérmintára - egy kezet ért lövés eredményeként -, érthetetlen, hogyan nem mutatta ki a vérvizsgálat a delkivent vérében hemzsegő amfetamin. Közismert szer, és ha beteszik egy elemzőkészülékbe, a mutató kiveri a műszer oldalát.
-ugyanezen jelenet során nem világos, hogy az az eszköz, ami korábban pöccre megmondta (fél percen belül, hát világbajnok a szerkó), hogy kicsoda az illető, most mintha csődöt mondott volna, és képtelen beazonosítani a minta forrását.
-egy jelent során Niemans egy régi kocka Volvo mögé bújik, mert géppuskával lövik. De szitává. Az autó olyan, mint a tésztaszűrő, tele van kimeneti nyílással. Niemans sebesülés nélkül megússza. Legközelebb én is tuti Volvót veszek.
-a főgonosz, a német "kulturális és vallásügyi miniszter", aki persze kőnáci, mindenfajta kíséret nélkül kolbászol francia területen, olyan időben, amikor amúgy is nagy divat a terrorizmus. Ha netán kinyírják őket a franciáknál, biztos őszintén bocsánatot kérnek. Rendőreinknek mégsem jut eszébe, hogy utánakérdezzenek, mi a látogatás oka, és mi az útiterv. (Itt jegyezném meg, hogy ez már a második alkalom a sorozat kétrészes történetében, hogy náci a főellenség. Fantáziátlannak tetszik lenni.)
-a végjelenet előtt a két zsarut - hasznos dolog a géppuska - egy zárt térben megszórják, de rendesen. Az asztalok és a polcok olyanok, akár a tankpáncél: az agyatlanul lövöldöző rosszarcú lövéseit egyesével kifogják. Hogy miért nem jutott eszébe valamelyik ellenforradalmárnak, hogy repeszgránátot vágjon a két mindenlébenkanál zsernyák közé, azt nem tudni.
-dobnak viszont "altatógránátot". Jelzőfüstnek tűnik az inkább, mert a harci gázok rendszerint színtelenek, hisz' a szövetséges egységes úgyis vegyi védelemmel vannak ellátva. Vagy nem kár értük. Nem világos, miért fáradnak ilyesmivel: géppuskával elfogásra menni némileg problémás (tehát ez nem lehetett nekik parancsba adva), egy repeszgránát meg biztosabb.
-a főgonosz természetesen elmondja a sztori hátterét.
-a zsarukat megint nem nyírják ki, holott sosem lenne rá jobb alkalom.
-az Indiana Jónás-sorozatból jól ismert, több, mint ezer éves, hibátlanul működő technika, ami a kincset őrzi, itt is csapdára van kötve. Az akkor élt anyagtechnológusok porló kezét örömmel rázogatnám napestig, mert az én magnómban nyolc év alatt megnyúlik a modern technika vívmánya, a műanyag.
-a csapda természetesen működésbe lép, betör a víz. Az egyetlen hely a környéken, ami megfelelő mennyiséget tartalmaz ebből a matériából, az egy 1930-ban létrehozott mesterséges tó. A csapdát 830 környékén hozták létre, és csak a Maginot-vonal építése során jutottak egyáltalán a közelébe.
-a bezúduló víz kristálytiszta, holott a padlót vastagon borítja az évtizedes mocsok.
-a főhősök természetesen ezúttal is minden elől el tudnak futni, mert a víz nagyon udvarias, és épp egy futó ember sebességével árad be.
-végefőcím... ott nem volt bug, bár egyet mintha láttam volna átfutni a vásznon, de ezt nem erősítették meg.
Eztután vidáman szarrá áztunk az öt percre ráerősítő esőben (ez amúgy is népis sport volt), és visszamentünk a Kék rózsába, hogy megtudjuk, vajon melyikünk váltotta ki a pincérnőben ezt a fenomenális mosolygási áttörést. Ez nem derült ki, mert amíg mi moziztunk, addig szegény dolgozott, és ennek köszönhetően elfáradt. Sör letol, továbbáll. Hazamentünk, kockultunk. Ekkorra már végérvényesen lemaradtam a hétvége második bulijáról, de mint kiderült, az haláleset miatt el is maradt (nem ismertem szegény srácot), csak nekem elfelejtettek szólni.
Vasárnap hazamentem, ebédeltem, dumáltam, tévét néztem, beszélgettem, CD-t szállítottam, hazaértem, kockultam, lefeküdtem, aludtam.
That's all, folks.
péntek, október 15, 2004
Hol egy puska?
Bízom benne, hogy még megvagy, te ott.
Most egész őszintén, mégis mit tehetnék, két képernyőnyivel odébb?
Wuááá.
Hah, és a legviccesebb, hogy az egyetlen dolog, amit az ember ilyenkor tehet, hogy megrázza magát és továbbmegy, mert ha megáll és elkezd gyötrődni, azzal ugyan semmit sem segít, de legalább a saját dolgaival is lemarad.
Mire mész a sajnálatommal? Azt bármilyen mennyiségben megkaphatod. Remény híján viszont az időmet sajnos meg kell tagadjam tőled. Esetleg közönségnek mehetek, már ha emiatt nem támad kedvem megfejelni és tökön rúgni a tükörben ágáló öltönyös férget.
...fuck it.
Bízom benne, hogy még megvagy, te ott.
Most egész őszintén, mégis mit tehetnék, két képernyőnyivel odébb?
Wuááá.
Hah, és a legviccesebb, hogy az egyetlen dolog, amit az ember ilyenkor tehet, hogy megrázza magát és továbbmegy, mert ha megáll és elkezd gyötrődni, azzal ugyan semmit sem segít, de legalább a saját dolgaival is lemarad.
Mire mész a sajnálatommal? Azt bármilyen mennyiségben megkaphatod. Remény híján viszont az időmet sajnos meg kell tagadjam tőled. Esetleg közönségnek mehetek, már ha emiatt nem támad kedvem megfejelni és tökön rúgni a tükörben ágáló öltönyös férget.
...fuck it.
Na, kapott új memóriát a gépem. 1 gigabyte ketyeg most benne, két 512 megás modullal. (És látám, hogy ez jó. Mert a Kingmax 1 gigás modul 14 ezerrel többe került volna, mint a két Samsung.) Mások, ha elkölteni való pénzük marad, cipőt vesznek, meg ruhát, meg mindenféle hasznos dolgot, amit már régóta tervezgettek, hogy megveszik, de valahogy sosem került rá... én ilyenkor még egy kicsit tupírozom a gépemet. Az egyetlen, amit nem fogok megtenni a szerencsétlennel, hogy ezekbe a mostanában divatos átlátszó, világító, ilyen-olyan LED-es házba kényszerítem (elég baj az, hogy a mostani ház illesztésein ömlik kifelé a videokártya giligülijeinek hideg-kék fénye). Néztem ezeket a baszokat a boltban, de valami pofátlan összegbe kerülnek (oké, túlfeszültségvédős tápot még venni akarok, mert nem mehetek elég biztosra, és ezekben a házakban van ilyen), mindamellett legalább rémesen rondák is. Az én gépem szép csendben elketyeg az asztal alatt, nem hivalkodik, nem süti ki a szemem, nem tolakszik előtérbe, csak megcsinál mindent, amit kérek tőle. Szerintem egy géptől ennyi bőven elég is. Hazavittem, Zergling beszerelte (imád gépeket bütykölni), összeraktam, visszadugtam, és ment. That's the way to do it.
Rejtő-hős gépének kálváriája viszont lankadatlan erővel folytatódik. Miután megkapta azokat a RAM-okat, amiket én ugyanazzal az alaplappal, zökkenés nélkül használtam évekig, még mindig resetel, mint a kurvaanyja. Tehát alighanem a táp lesz a ludas, szerencsére az legalább garanciális.
Zergling melóügye az utolsó szakaszához érkezett: jövő héten megy meggyőzni a CEO-t, hogy arra a munkára közel s távol ő a legalkalmasabb (amúgy tényleg), és ha ez sikerül, akkor örülés.
Ma nem tudom még, mit csinálok és hova megyek. Fáradt vagyok. (Mert éjfélig iszom hétköznap, mindennap, azért. Én pöcs.)
William Gibson pedig két napon belül másodszor fedezi fel a spanyolviaszt. Az információs háborút Lem már pár évtizede megírta, ezt a viccet meg már a megboldogult szocializmus idején hallani lehetett, csak Kovács elvtárssal.
Rejtő-hős gépének kálváriája viszont lankadatlan erővel folytatódik. Miután megkapta azokat a RAM-okat, amiket én ugyanazzal az alaplappal, zökkenés nélkül használtam évekig, még mindig resetel, mint a kurvaanyja. Tehát alighanem a táp lesz a ludas, szerencsére az legalább garanciális.
Zergling melóügye az utolsó szakaszához érkezett: jövő héten megy meggyőzni a CEO-t, hogy arra a munkára közel s távol ő a legalkalmasabb (amúgy tényleg), és ha ez sikerül, akkor örülés.
Ma nem tudom még, mit csinálok és hova megyek. Fáradt vagyok. (Mert éjfélig iszom hétköznap, mindennap, azért. Én pöcs.)
William Gibson pedig két napon belül másodszor fedezi fel a spanyolviaszt. Az információs háborút Lem már pár évtizede megírta, ezt a viccet meg már a megboldogult szocializmus idején hallani lehetett, csak Kovács elvtárssal.
csütörtök, október 14, 2004
Most épp olyan droidokról olvasok valami mangát, amelyek épp úgy néznek ki, mint az emberek, és megfelelő programozással épp úgy is tudnak viselkedni. (A Chobits kellemes cucc, de azért én most fikázni fogom egy kicsit. Mert ez egy ilyen nap, és mert nekem ez most jól esik.) Ezek a droidok idővel a társas kapcsolatokból is kiszorítják az embereket: egyre gyakoribbá válnak az olyan párok, ahol csak az egyik fél szerves. Nomármost, én ezt végig fogom olvasni, holott a bugok már kifeszítik a koncepció oldalát, és annyi helyen vérzik, mint egy békében halódó ebolás.
Ugye ezekből a droidokból van kicsi, nagy, meg közepes, és nagyjából helyettesítik mindazokat a funkciókat, amiket az ember a háztartási gépeitől meg a mobiltelefonjától, PDA-jától elvár (a modell felszereltségétől függően). Kezeli a háztartási gépeket, felveszi az üzeneteket. (Persze ez utóbbihoz külön megjelenítőre is szükség van, amihez egy ember is képes odasétálni, és üzembe helyezni, dehát mindegy.) Ez eddig jó, mert alapból lábon lövi a világ koherenciáját. (*BLAM* Agh!) Minek építsek bonyolult autonóm és motorikus funkciókat egy eszközbe, csak azért, hogy ne essen ki a zsebemből, ne maradjon le, ne törje össze magát, ne lépjen egy autó elé? Egy eszközbe, amely nagyszerűen elfér egy antennás téglatestben, és ha felébreszt reggel, még tisztességgel gyűlölni se lehet. Miért cserélsz le egy nem emberi tárgyat egy ember alakúra, miközben ugyanazokat a funkciókat használod belőle? Miközben ugyanaz az eszköz nagyjából tízezerszer tudna többet, ha az emberség-imitáláshoz szükséges dolgokat valami hasznosabbra fordítod?
Oké, később, a fejlettebb típusok idején már képes imitálni egy partnert, de ehhez döbbenetesen fejlettnek kell lennie, és az a temérdek magányos ember, akik ezeknek az izéknek a piacot jelentik, nem fogja finanszírozni a félig sikerült változatok bugjainak kiirtását. (Miért költsek három-ötezer dollárt egy olyan gépre, ami annyit tud, mint a kétszáz dolláros telefonom, csak mindezt egy félig-meddig emberalakú karosszériában tudja?) Tehát a persoconoknak nincs reális piaca. A belátható jövőben.
A másik érdekes kérdés: miért akartak ezek az elképzelt emberek intelligenciát adni a gépnek? Ennyire fáj a gondolkodás? Miért akarnak ezek az elképzelt emberek érzelmeket adni a gépnek? És ha egyszer beprogramoztad, hogy vigyorogjon, sírjon, nevessen, amikor egy ember tenné, úgy, ahogy ember tenné, hogyan leszel képes megmondani, hogy azokat az érzelmeket ő csak lefuttatja, vagy valóban átérzi? (Olvassatok Lemet. Az öreg lengyel még mindig megmondja a frankót.) Az ő esetükben nincs semmi értelme. Nincs semmi haszna. És őszintén szólva a számítástechnika már anélkül is épp elég bakugrást, végzetes kivételt, random fagyást, irgalmatlan világfaló bugot produkál, hogy a szoftver szó szerint hisztizni kezdene nekem. (Kibaszott sámánmágia.)
A harmadik kérdés, ami felmerül, hogy hol marad ezeknek a droidoknak az ellenzéke? Bár a sztori - meglepetésre - Japánban játszódik, elég valószínűtlennek tartanám, hogy ne alakulna ki masszív ellenállás velük szemben, olykor fizikai erőszaktól sem visszariadva. (Hiszen, mióta vannak a mobiltelefonoknak és a mail szervereknek emberi jogaik vagy állampolgárságuk?)
Most néztem utána, elvileg ez az izé a XXII. században játszódik. Biztos valami XXII. századi skanzenben, mert nekem ugyan fel nem tűnt ez a tény, amíg a képeket néztem.
A sztori megáll a térdelő világkép mögött és tiszti oldalfegyverével tarkón lövi.
Akkor mégis miért olvasom végig, én hülye pöcs, én? Alighanem mert érdekel. És mert nap végére talán termelődik bennem annyi kreatív nafta, hogy tovább rugdossam a Frontline-t. (És hogy ezen okfejtés után miért vannak a Frontline-ban droidok? Erre is megvan a magyarázat, nyenye. De most még nem mondom el.)
Szóval ennyi. Morcogás vége.
Update: egy egyeztetési hiba és egy összefolyó félmondat kijavítva, mester.
Ugye ezekből a droidokból van kicsi, nagy, meg közepes, és nagyjából helyettesítik mindazokat a funkciókat, amiket az ember a háztartási gépeitől meg a mobiltelefonjától, PDA-jától elvár (a modell felszereltségétől függően). Kezeli a háztartási gépeket, felveszi az üzeneteket. (Persze ez utóbbihoz külön megjelenítőre is szükség van, amihez egy ember is képes odasétálni, és üzembe helyezni, dehát mindegy.) Ez eddig jó, mert alapból lábon lövi a világ koherenciáját. (*BLAM* Agh!) Minek építsek bonyolult autonóm és motorikus funkciókat egy eszközbe, csak azért, hogy ne essen ki a zsebemből, ne maradjon le, ne törje össze magát, ne lépjen egy autó elé? Egy eszközbe, amely nagyszerűen elfér egy antennás téglatestben, és ha felébreszt reggel, még tisztességgel gyűlölni se lehet. Miért cserélsz le egy nem emberi tárgyat egy ember alakúra, miközben ugyanazokat a funkciókat használod belőle? Miközben ugyanaz az eszköz nagyjából tízezerszer tudna többet, ha az emberség-imitáláshoz szükséges dolgokat valami hasznosabbra fordítod?
Oké, később, a fejlettebb típusok idején már képes imitálni egy partnert, de ehhez döbbenetesen fejlettnek kell lennie, és az a temérdek magányos ember, akik ezeknek az izéknek a piacot jelentik, nem fogja finanszírozni a félig sikerült változatok bugjainak kiirtását. (Miért költsek három-ötezer dollárt egy olyan gépre, ami annyit tud, mint a kétszáz dolláros telefonom, csak mindezt egy félig-meddig emberalakú karosszériában tudja?) Tehát a persoconoknak nincs reális piaca. A belátható jövőben.
A másik érdekes kérdés: miért akartak ezek az elképzelt emberek intelligenciát adni a gépnek? Ennyire fáj a gondolkodás? Miért akarnak ezek az elképzelt emberek érzelmeket adni a gépnek? És ha egyszer beprogramoztad, hogy vigyorogjon, sírjon, nevessen, amikor egy ember tenné, úgy, ahogy ember tenné, hogyan leszel képes megmondani, hogy azokat az érzelmeket ő csak lefuttatja, vagy valóban átérzi? (Olvassatok Lemet. Az öreg lengyel még mindig megmondja a frankót.) Az ő esetükben nincs semmi értelme. Nincs semmi haszna. És őszintén szólva a számítástechnika már anélkül is épp elég bakugrást, végzetes kivételt, random fagyást, irgalmatlan világfaló bugot produkál, hogy a szoftver szó szerint hisztizni kezdene nekem. (Kibaszott sámánmágia.)
A harmadik kérdés, ami felmerül, hogy hol marad ezeknek a droidoknak az ellenzéke? Bár a sztori - meglepetésre - Japánban játszódik, elég valószínűtlennek tartanám, hogy ne alakulna ki masszív ellenállás velük szemben, olykor fizikai erőszaktól sem visszariadva. (Hiszen, mióta vannak a mobiltelefonoknak és a mail szervereknek emberi jogaik vagy állampolgárságuk?)
Most néztem utána, elvileg ez az izé a XXII. században játszódik. Biztos valami XXII. századi skanzenben, mert nekem ugyan fel nem tűnt ez a tény, amíg a képeket néztem.
A sztori megáll a térdelő világkép mögött és tiszti oldalfegyverével tarkón lövi.
Akkor mégis miért olvasom végig, én hülye pöcs, én? Alighanem mert érdekel. És mert nap végére talán termelődik bennem annyi kreatív nafta, hogy tovább rugdossam a Frontline-t. (És hogy ezen okfejtés után miért vannak a Frontline-ban droidok? Erre is megvan a magyarázat, nyenye. De most még nem mondom el.)
Szóval ennyi. Morcogás vége.
Update: egy egyeztetési hiba és egy összefolyó félmondat kijavítva, mester.
szerda, október 13, 2004
Hivatali párbeszédek #17
Misztörendőzán: - Most szóltak, hogy ezt a felelős vezető-dolgot neked kell befejezni.
Srakker: - Hurrá. Amúgy utánanéztem, amit kérdeztél, a NAO jelöli ki a PAO-kat, akik végrehajtó szervezetek vezetői.
Misztörendőzán: - Tehát eszerint végrehajtó szervezetenként csak egy PAO lehet. Ez eddig jó. De azt még nem tudom, ki a NAO.
Srakker: - Arra akkor mindjárt rákeresek, jó? (...) Hát persze, hogy jó, bazmeg, mert ez most már az én dolgom...
Misztörendőzán: - Most szóltak, hogy ezt a felelős vezető-dolgot neked kell befejezni.
Srakker: - Hurrá. Amúgy utánanéztem, amit kérdeztél, a NAO jelöli ki a PAO-kat, akik végrehajtó szervezetek vezetői.
Misztörendőzán: - Tehát eszerint végrehajtó szervezetenként csak egy PAO lehet. Ez eddig jó. De azt még nem tudom, ki a NAO.
Srakker: - Arra akkor mindjárt rákeresek, jó? (...) Hát persze, hogy jó, bazmeg, mert ez most már az én dolgom...
Úgy érzem magam, mint egy medúza a sivatagban, és kezd megfogalmazódni bennem a gondolat, hogy a mai nap nem kimondottan az én terepem. Dehidratált vagyok és egy kicsit szottyadt.
Rejtő-hős (általam levedlett) gépét tegnap megpróbáltuk előírásszerű működésre serkenteni Butytime-mal ("a használhatatlan hardver esete a használt memóriával"). Sámánmágiánk egyelőre kudarcot vallott, és már tényleg nem tudjuk, mitől fagy és resetel állandóan az a fos. A fő gyanúsítottunk a RAM, de a Memtestre sem vallott. (Előbb-utóbb megtörik.) Legrosszabb esetben kénytelen leszek én is gépet fejleszteni, és az így feleslegessé vált, régi memóriáimat bepakoljuk Rejtő-hős alaplapjába. Nálam ugyanis ez a konfig zökkenőmentesen futott.
Méghogy technika. Fuckin' magic, I say.
És lehet, hogy már kitaláltam a Frontline végét, bár most, enyhén másnaposan, már nem is tűnik akkora durranásnak, mint tegnap.
Rejtő-hős (általam levedlett) gépét tegnap megpróbáltuk előírásszerű működésre serkenteni Butytime-mal ("a használhatatlan hardver esete a használt memóriával"). Sámánmágiánk egyelőre kudarcot vallott, és már tényleg nem tudjuk, mitől fagy és resetel állandóan az a fos. A fő gyanúsítottunk a RAM, de a Memtestre sem vallott. (Előbb-utóbb megtörik.) Legrosszabb esetben kénytelen leszek én is gépet fejleszteni, és az így feleslegessé vált, régi memóriáimat bepakoljuk Rejtő-hős alaplapjába. Nálam ugyanis ez a konfig zökkenőmentesen futott.
Méghogy technika. Fuckin' magic, I say.
És lehet, hogy már kitaláltam a Frontline végét, bár most, enyhén másnaposan, már nem is tűnik akkora durranásnak, mint tegnap.
kedd, október 12, 2004
A hivatali kávé feketén igen megrendítő élmény, ezért remélem, hogy az a valaki, aki privatizálta a kormányzati kiskanalakat, rendkívül hamar meggondolja magát, ellenkező esetben kénytelen leszek verbális, szükség esetén fizikai ellenintézkedéseket életbe léptetni. Ezen elhatározásomban a gyomrom, a vesém, a vastag- és vékonybelem, valamint az ízlelőbimbóim teljes támogatását élvezem.
Amikor lenne idebent időm foglalkozni a Frontline-nal, ezen az egyetlen napon a héten, a lemezemnek természetesen úgy kell döntenie, hogy én ezt az egészet nem is akarom annyira, és el kell veszítenie önmagát, adatostul, mindenestül.
Szerencsére a számítástechnikai eszközök már annyira interaktívak, hogy hardverből jobban tudják, mi kell nekem valójában, mint én magam. Ez most azért jó, mert hegesztenék, de nincs mit.
Szerencsére a számítástechnikai eszközök már annyira interaktívak, hogy hardverből jobban tudják, mi kell nekem valójában, mint én magam. Ez most azért jó, mert hegesztenék, de nincs mit.
Naaa. Tegnap este melózgattam, és átjött Festő, mer' váratlan lecápázás miatt időleges pénzzavarba került. (Mintha nekem is lett volna ilyesfajta rohangászásom ez év megboldogult májusában.) Ha már ott volt, megosztoztunk az utolsó sörömön.
Ha ezt tudom, az előző hármat beosztóbban végzem ki... mit, mit nézel? Írtam, ahhoz meg sör kell. És cigi. És kávé. Különben nem áll fel az írói vénám.
Szóval, értekeztünk Zergling ex-munkaadó vállalatában és a magyar szoftveriparban uralkodó áldatlan állapotokról, gerinc nélkül született szubhumán korcsokról és olyan emberekről, akiknek az Úr - viccből - túl magasra vitte a dolgát. Ennyi fantáziátlan, hülye, ostoba, szánalmas pöcs, mint amennyiről ezen az estén hallottam, egy éves "Vidám BKV-ellenőrök" bulin nincs. Ezek tényleg döbbenetesen nagyon hülyék.
Ennyiben is maradtunk. Lőfegyveren innen aligha kezdünk bármit is ezzel a problémakörrel.
Viszont, a konstruktivitás jegyében Festővel megbeszéltük, hogy átnézi a szöveget, amit küldtem neki, és megpróbáljuk eldönteni, hogy a jelenlegi oldalbeosztás mellett megvalósítható-e, vagy át kell szerkeszteni. Ha nem sikerül akkorra, amikorra megbeszéltük, akkor sem fogok üvöltözve átbillenni a saját állkapcsomon, mert, mint azt már említettem vala, Festőnek van elég baja nélkülem is, sőt, egyre több lesz.
Most pedig hiába mantyogok a rágón, az XTC lemoshatatlan szappaníze olykor még mindig szétterül a nyelvemen - az élményt lehet utánozni mondjuk lanolinos Baba tusfürdővel, csak nem érdemes.
Ha ezt tudom, az előző hármat beosztóbban végzem ki... mit, mit nézel? Írtam, ahhoz meg sör kell. És cigi. És kávé. Különben nem áll fel az írói vénám.
Szóval, értekeztünk Zergling ex-munkaadó vállalatában és a magyar szoftveriparban uralkodó áldatlan állapotokról, gerinc nélkül született szubhumán korcsokról és olyan emberekről, akiknek az Úr - viccből - túl magasra vitte a dolgát. Ennyi fantáziátlan, hülye, ostoba, szánalmas pöcs, mint amennyiről ezen az estén hallottam, egy éves "Vidám BKV-ellenőrök" bulin nincs. Ezek tényleg döbbenetesen nagyon hülyék.
Ennyiben is maradtunk. Lőfegyveren innen aligha kezdünk bármit is ezzel a problémakörrel.
Viszont, a konstruktivitás jegyében Festővel megbeszéltük, hogy átnézi a szöveget, amit küldtem neki, és megpróbáljuk eldönteni, hogy a jelenlegi oldalbeosztás mellett megvalósítható-e, vagy át kell szerkeszteni. Ha nem sikerül akkorra, amikorra megbeszéltük, akkor sem fogok üvöltözve átbillenni a saját állkapcsomon, mert, mint azt már említettem vala, Festőnek van elég baja nélkülem is, sőt, egyre több lesz.
Most pedig hiába mantyogok a rágón, az XTC lemoshatatlan szappaníze olykor még mindig szétterül a nyelvemen - az élményt lehet utánozni mondjuk lanolinos Baba tusfürdővel, csak nem érdemes.
hétfő, október 11, 2004
Ma ismét az időmet követelte a Bizottság, halleluja. Az egyetlen jó hír, hogy a stilizált papucsállatka-mintás nyakkendőm nagyszerűen illett az egyik jelenlévő asszisztens mutáns DNS-mintáktól szemfájdító harisnyájához. Vizuálisan csak, persze, elvégre itt egy mély és komoly előadásról volt szó.
A hétvége rémisztően punnyadt lett, de nekem így nagyon is megfelelt. Kezdek kijönni a gyakorlatból piálás terén, egyre hamarabb kidőlök. Na nem mintha ezt az elméletet annyira alá akartam volna támasztani, épp ellenkezőleg. Pár sör, azt' jónapkíván. A Frontline-nal haladtam, viszont a reménybeli rajzolónkat megverték az Akácfa utcai Galéria csehó izomszagú alkalmazottai, holmi fiktív, a számlán jelentkező, az eredetileg vártnál 15.000,-HUF-tal nagyobb összeg miatt, amit az ott maradt két delikvent, hogy, hogy nem, nem tudott kifizetni. (ALERT ALERT ALERT Tekintettel arra, hogy reménybeli grafikusunk szavahihetőségében nincs okom kételkedni, javasolnám a Galéria óvatos látogatását ALERT ALERT ALERT.) Így egyelőre nem zaklattam szegényt, van neki elég baja most.
Egyelőre ennyi. A Transmet-fordításom egyelőre még nincs fent, ennek nem örülök, mert az egy dolog, hogy én kések, mint a kurvaélet - az sem az én hibám ám, mert arra vártam, hogy ellenőrizzék a fordítást, tényleg, én ám magamtól akkor se késnék, ha hideg nyállal kennék a homlokom is -, de a folyamat egyéb résztvevőitől kérném, hogy legalább ők ne késsenek, mert elég kínos ez enélkül is.
Szana de széjjel csapattam az eldákat a Dawn of War-ban, ezúttal skirmishben - végül is, csak háromszor mostak le, mielőtt sikerült, de ez ugye nem kerül be a krónikákba, mivel nincs róla mentett állás. Négy rohamozó lánctalpas bálna (leánykori nevén Land Raider) egyrészt ugye meghemperget szinte bármit, amit vézna barátaink elő tudnak ráncigálni a térkapuból, másrészt meg jókat lehet röhögni, amíg dolgoznak. Gond csak akkor van, ha a gaz és türelmetlen ellen azelőtt próbálja elfolyósítani a bázisomat, mielőtt hozzájuk jutnék. Olyankor szomorú leszek és frusztrált. ("Hé, hát a szervitort azt neee, az nem árt senkinek... csak az ágyút javítja, amit téged lő, de attól még polgári személy. Csak színes.")
Élni? Élni, azt nem éltem. Eh, well. Majd jövő héten.
A hétvége rémisztően punnyadt lett, de nekem így nagyon is megfelelt. Kezdek kijönni a gyakorlatból piálás terén, egyre hamarabb kidőlök. Na nem mintha ezt az elméletet annyira alá akartam volna támasztani, épp ellenkezőleg. Pár sör, azt' jónapkíván. A Frontline-nal haladtam, viszont a reménybeli rajzolónkat megverték az Akácfa utcai Galéria csehó izomszagú alkalmazottai, holmi fiktív, a számlán jelentkező, az eredetileg vártnál 15.000,-HUF-tal nagyobb összeg miatt, amit az ott maradt két delikvent, hogy, hogy nem, nem tudott kifizetni. (ALERT ALERT ALERT Tekintettel arra, hogy reménybeli grafikusunk szavahihetőségében nincs okom kételkedni, javasolnám a Galéria óvatos látogatását ALERT ALERT ALERT.) Így egyelőre nem zaklattam szegényt, van neki elég baja most.
Egyelőre ennyi. A Transmet-fordításom egyelőre még nincs fent, ennek nem örülök, mert az egy dolog, hogy én kések, mint a kurvaélet - az sem az én hibám ám, mert arra vártam, hogy ellenőrizzék a fordítást, tényleg, én ám magamtól akkor se késnék, ha hideg nyállal kennék a homlokom is -, de a folyamat egyéb résztvevőitől kérném, hogy legalább ők ne késsenek, mert elég kínos ez enélkül is.
Szana de széjjel csapattam az eldákat a Dawn of War-ban, ezúttal skirmishben - végül is, csak háromszor mostak le, mielőtt sikerült, de ez ugye nem kerül be a krónikákba, mivel nincs róla mentett állás. Négy rohamozó lánctalpas bálna (leánykori nevén Land Raider) egyrészt ugye meghemperget szinte bármit, amit vézna barátaink elő tudnak ráncigálni a térkapuból, másrészt meg jókat lehet röhögni, amíg dolgoznak. Gond csak akkor van, ha a gaz és türelmetlen ellen azelőtt próbálja elfolyósítani a bázisomat, mielőtt hozzájuk jutnék. Olyankor szomorú leszek és frusztrált. ("Hé, hát a szervitort azt neee, az nem árt senkinek... csak az ágyút javítja, amit téged lő, de attól még polgári személy. Csak színes.")
Élni? Élni, azt nem éltem. Eh, well. Majd jövő héten.
péntek, október 08, 2004
Szükségem lesz már némi időre egyedül, nekem és a billentyűzetemnek. Mert hogy borzasztóan nem haladok, miközben érdekes módon gyakran fordul elő az, hogy más problémáira én, és csakis én vagyok a megoldás. Faszom. Másnapos vagyok - múlóban -, enyhén idegbeteg, és jelen pillanatban az egyetlen dolog, ami leköt, az önös érdekem. Pont.
Ebéd után ez talán elmúlik.
Ebéd után ez talán elmúlik.
csütörtök, október 07, 2004
Lehet, hogy át kéne szoknom a pezsgőre? Fene tudja. Én azért mégis inkább a kápéra gyanakszom, mint a vigyorgásra való indok. De a kolléganő születésnapi ünnepségén elkortyolt pezsgő szinte biztosan nem váltott ki ezzel ellentétes hatást.
"You either are very lucky, comrade, or you have a very small head."
A hivatali előmenetelemet nézve akár mindkettő is igaz lehet.
"You either are very lucky, comrade, or you have a very small head."
A hivatali előmenetelemet nézve akár mindkettő is igaz lehet.
A tegnap este ordas nagy királyság volt. Xena/Robin (mindenkinek annyi aliasa van már lassan, hogy nem lesz hova tenni) és Butytime jöttek át ugye, főzési és dumálási célokkal, valamint megnéztük Xena/Robin vietnami fényképeit, illetve két kurta videót, amely ékesen illusztrálja a vietnamiak elképesztő közlekedési kultúráját. (A fényképek egész jól sikerültek, kivéve, ahol Xena/Robin orvul belephotoshopolt, de azokon kivihogtuk magunkat, és nyomtunk egy továbbot. Vietnam gyönyörű, mindazonáltal én addig távol tartom magam tőle, amíg a páratartalmat nem csökkentik elfogadható szintre. Nem akarom hátizsákban vinni a tüdőmet ugyanis.)
A vacsora igen jó lett - sajtos-tejfölös hús volt, valamint cukkiniba göngyölt máj, burgonyapürével. Mellé sör. (Bár még mindig azt tartom, hogy a cukkinit igazán le lehetett volna cserélni szalonnára, el kell ismerjem, hogy jó volt így is nagyon.) A CRKT alkalmatlan a krumplipucolásra, ezt meg kellett állapítsam, mert túl kurta a pengéje ehhez - igaz, ha nagyobb lenne, hónaljtokban kéne hordjam. Amúgy meg ismertettük a táplálkozási szokásainkat (töpörtyű és szalonna, mint rágcsa, meg töpörtyűkrém, mint kedvenc táplálékkiegészítő), ettől Xena/Robin teljesen leakadt. Vajon miért?
Jókat beszélgettünk, bár a poénok borzalmassági szintje időnként kilökte a műszer oldalát. Az efféle eseményeket nem ártana időnként ismételni.
A mosogatás könnyebben ment, mint először gondoltam, bár itt bevallom, hogy a mosogatástechnikai Armageddont, nevezetesen a karcinogénektől hemzsegő tepsit Zerglingre hagytam. Cserébe elmosogattam a különböző bödönöket, tányérokat, ilyesmit, csak reggel voltam túl agyatlanzombi ahhoz, a megszáradt edényeket eltakarítsam a következő fázis útjából.
Nu, hát ennyi. Kösz mindenkinek.
A vacsora igen jó lett - sajtos-tejfölös hús volt, valamint cukkiniba göngyölt máj, burgonyapürével. Mellé sör. (Bár még mindig azt tartom, hogy a cukkinit igazán le lehetett volna cserélni szalonnára, el kell ismerjem, hogy jó volt így is nagyon.) A CRKT alkalmatlan a krumplipucolásra, ezt meg kellett állapítsam, mert túl kurta a pengéje ehhez - igaz, ha nagyobb lenne, hónaljtokban kéne hordjam. Amúgy meg ismertettük a táplálkozási szokásainkat (töpörtyű és szalonna, mint rágcsa, meg töpörtyűkrém, mint kedvenc táplálékkiegészítő), ettől Xena/Robin teljesen leakadt. Vajon miért?
Jókat beszélgettünk, bár a poénok borzalmassági szintje időnként kilökte a műszer oldalát. Az efféle eseményeket nem ártana időnként ismételni.
A mosogatás könnyebben ment, mint először gondoltam, bár itt bevallom, hogy a mosogatástechnikai Armageddont, nevezetesen a karcinogénektől hemzsegő tepsit Zerglingre hagytam. Cserébe elmosogattam a különböző bödönöket, tányérokat, ilyesmit, csak reggel voltam túl agyatlanzombi ahhoz, a megszáradt edényeket eltakarítsam a következő fázis útjából.
Nu, hát ennyi. Kösz mindenkinek.
szerda, október 06, 2004
Pincér, ma mulatunk. Hozzon még egy kávét. Az este érdekes lesz, várom is: Robin fogja kitesztelni rajtunk (Zerglingen, Butytime-on és rajtam) a Vietnamban ellesett főzési trükkjeit. A konyhánk nagyjában-egészében készen áll már erre a beavatkozásra, a szobámban viszont muszáj lesz sürgősen rendet rakni: akkora benne a kupleráj, hogy az elképesztő. (Könnyű erkölcsű, anyagilag tudatos lányok viszont nincsenek benne, és már a pormacskáktól is megszabadultunk úgy-ahogy.)
A Hivatal továbbra is rettentő hülye.
Haladtam a Frontline-nal, és, ha rendkívül szerencsésen alakulnak a dolgok, kerül grafikus is hozzá. De ez majd kiderül.
A Hivatal továbbra is rettentő hülye.
Haladtam a Frontline-nal, és, ha rendkívül szerencsésen alakulnak a dolgok, kerül grafikus is hozzá. De ez majd kiderül.
kedd, október 05, 2004
Ez a nap egy szép nagy, lidokainnal kezelt horgot vágott a felső állkapcsomba, nagyjából arcüregig, aztán, amikor megvolt vele, a horgot egy sodronyhoz erősítette, melyet rákötött egy terepjáró vonóhorgára. Mikor ezzel megvolt, elégedetten felvihogott, majd kezdődött az utazás. Amikor fékezett, akkor jó volt, mert megajándékozott a repülés és a szabadság élményével, amikor a hivatali marhaságokba belekábult tudatos én felröhög és hátradobja magát a székben, mit sem törődve az irányítással. A gyorsulási fázis már kicsit fájdalmasabb volt: olyan részeim kezdtek vinnyogni, amelyeknek elvileg nem kéne.
Most úgy nagyjából rendben vannak a dolgok, csak az a baj, hogy a "Recuperate" gomb még mindig blank, hiába kattintgatok rá.
...éééés bréking nyúz!
Rejtő-hőst most értesítették, hogy a pályázatát elfogadták, és így, hogyúgymondjam, felvételre került. WOOOOO-HOOOOO! Way to go, man! Há!
Update: a nap végére a fenti jelenség elmúlt. Megjelenését nagyrészt annak köszönhetem, hogy a Hivatal, engem cseppet sem kímélve, legárgyult állapotomban támadott meg a marhaságaival.
Hivatali párbeszédek #16
Srakker: - Na, itt most egyértelmű, hogy a jobb kéz tudja, mit csinál a bal.
Misztörendőzán: - Mit?
Srakker: - Csuklóból fűrészeli a jobbot.
Szóval amikor a kommunikáció megpróbálja lemásolni a gordiuszi csomót, olyankor, amikor én épp a különböző alkatrészeimet próbálom a helyükre édesgetni, nos, olyankor egyáltalán nem vagyok elégedett.
"A kávé tartja mozgásban ezt a várost. A kávé és a tehetetlenség."
Most úgy nagyjából rendben vannak a dolgok, csak az a baj, hogy a "Recuperate" gomb még mindig blank, hiába kattintgatok rá.
...éééés bréking nyúz!
Rejtő-hőst most értesítették, hogy a pályázatát elfogadták, és így, hogyúgymondjam, felvételre került. WOOOOO-HOOOOO! Way to go, man! Há!
Update: a nap végére a fenti jelenség elmúlt. Megjelenését nagyrészt annak köszönhetem, hogy a Hivatal, engem cseppet sem kímélve, legárgyult állapotomban támadott meg a marhaságaival.
Hivatali párbeszédek #16
Srakker: - Na, itt most egyértelmű, hogy a jobb kéz tudja, mit csinál a bal.
Misztörendőzán: - Mit?
Srakker: - Csuklóból fűrészeli a jobbot.
Szóval amikor a kommunikáció megpróbálja lemásolni a gordiuszi csomót, olyankor, amikor én épp a különböző alkatrészeimet próbálom a helyükre édesgetni, nos, olyankor egyáltalán nem vagyok elégedett.
"A kávé tartja mozgásban ezt a várost. A kávé és a tehetetlenség."
Hölgyeim, és Uraim, a David Copperfield gyerek gyenge kezdő, Houdini egy sarlatán, a Bürokrácia ismét bebizonyította, hogy az igazi tökös legények könyökvédőt viselnek - úgy tüntették el Walest, hogy azt még a helyiek sem vették észre.
Profizmus, kérem.
Profizmus, kérem.
Úááá. Az, hogy Rejtő-hőssel és PsycloneJackkel mi történt tegnap, miután a józanságom maradéka belekapaszkodott az irányítókarokba és valamikor hajnali egy táján hazanavigált, azt nem tudom. Hogy velem mi történt, azt sem tudom éppenséggel, de sejtéseim azért vannak. Le vagyok gyengülve, már alig bírom a piát.
Most reggel meg lehet, hogy kiszakítottam egy menyétekkel teli zsákot a baromfiudvarban - vagyis kénytelen-kelletlen felhívtam egy jobb sorsra érdemes Intézményt. Well, én csak parancsot teljesítettem, kérem. Sokat segít ez a védekezés a bíróság előtt, alkalomadtán, bárki is megmondhatja.
Amúgy irgalmatlan gyengén állok a lábamon, és csak remélni tudom, hogy a véletlenül bennem rekedt energia elég lesz ahhoz, hogy végigzúzzak ezen a napon. Tanulom, milyen Mr. Kovácsnak lenni.
Most reggel meg lehet, hogy kiszakítottam egy menyétekkel teli zsákot a baromfiudvarban - vagyis kénytelen-kelletlen felhívtam egy jobb sorsra érdemes Intézményt. Well, én csak parancsot teljesítettem, kérem. Sokat segít ez a védekezés a bíróság előtt, alkalomadtán, bárki is megmondhatja.
Amúgy irgalmatlan gyengén állok a lábamon, és csak remélni tudom, hogy a véletlenül bennem rekedt energia elég lesz ahhoz, hogy végigzúzzak ezen a napon. Tanulom, milyen Mr. Kovácsnak lenni.
hétfő, október 04, 2004
Wöee. Nyomás eladósodni. Ezt mások úgy hívják, hogy előtakarékosság, de a lényeg az, hogy havonta levonnak egy abszolútértékben meglehetősen csekély, szubjektíven nézve viszont orcátlanul nagy összeget - amit amúgy gusztustalanul elköltenék -, valamire, ami még évekig nem lehet az enyém, már ha egyáltalán.
Fogyasztózombi vagyok. Pont.
Fogyasztózombi vagyok. Pont.
Ja, és a hétvégén leirtottam a Silent Hill 4-et, mert elegem volt belőle, és kellett a hely.
A gameplay tesztereknek ezúton is üzenem, hogy ennek a munkakörnek nem az a lényege, hogy a fejlesztőkből kicsorgó mennyei mannát két pofára kell fellefetyelni, hanem olyan módosításokat kell eszközölni az átdorbézolt éjszakák után fennmaradt jegyzetekből származó marhasághalmon, hogy a kedves júzer ne kívánjon el minden egyes konamis dolgozót a Nirvánába és vissza (és installálja le a játékot a retekbe). "Akkoriban még jó ötletnek tűnt a leölhetetlen szellem, ami utánad jön a pályák között." Igen? Igen?! Igeeeen?! Áázányád ne sirasson!
A BKV-t meg, ha már a morgolódásnál tartunk, szeretném megdicsérni a ma reggeli szociálpszichológiai kísérletéért, amelyet egy busz kihagyásával prezentált. A tömeg nem idegesít, önmagában. A tömegben tülekedő huszonéves míszpicsoidok viszont meglehetősen emelik a vérem adrenalinszintjét, és elültetik a tudatalattimban az erősen elfojtott vágyat, hogy lökdösődő lábuk útjába - mintegy véletlenül - egy nyolc kilósra hizlalt aktatáskát implementáljak, amúgy sré vizavi. (Például rohadtul tudnám értékelni, ha nem próbálná a könyökével széttúrni a belszerveimet, mert azokra nekem még szükségem van.) A kultúra ezúttal győzött.
Viszont megérkezett a fizetésem. Woo-hoo.
A gameplay tesztereknek ezúton is üzenem, hogy ennek a munkakörnek nem az a lényege, hogy a fejlesztőkből kicsorgó mennyei mannát két pofára kell fellefetyelni, hanem olyan módosításokat kell eszközölni az átdorbézolt éjszakák után fennmaradt jegyzetekből származó marhasághalmon, hogy a kedves júzer ne kívánjon el minden egyes konamis dolgozót a Nirvánába és vissza (és installálja le a játékot a retekbe). "Akkoriban még jó ötletnek tűnt a leölhetetlen szellem, ami utánad jön a pályák között." Igen? Igen?! Igeeeen?! Áázányád ne sirasson!
A BKV-t meg, ha már a morgolódásnál tartunk, szeretném megdicsérni a ma reggeli szociálpszichológiai kísérletéért, amelyet egy busz kihagyásával prezentált. A tömeg nem idegesít, önmagában. A tömegben tülekedő huszonéves míszpicsoidok viszont meglehetősen emelik a vérem adrenalinszintjét, és elültetik a tudatalattimban az erősen elfojtott vágyat, hogy lökdösődő lábuk útjába - mintegy véletlenül - egy nyolc kilósra hizlalt aktatáskát implementáljak, amúgy sré vizavi. (Például rohadtul tudnám értékelni, ha nem próbálná a könyökével széttúrni a belszerveimet, mert azokra nekem még szükségem van.) A kultúra ezúttal győzött.
Viszont megérkezett a fizetésem. Woo-hoo.
Oké, a hétvégémről röviden.
Egyrészt pénteken sikerrel elittam a maradék pénzemet Misztörendőzánnal, aztán átmentem Rejtő-hőshöz, aki a változatosság kedvéért szarban van. Az elivás része egyáltalán nem ment nehezen, mert már elég kevesen voltak már a számlámon. Ennek örömére úgy aludtam, mint a tej, szombat délig, amikor is, lassan és bizonytalanul bár, de lábra kaptam.
Szombaton Dawn of War-ral játszottam, meg a jelenlévő Örömprojekt-fejlesztőkkel dumáltam. Egyelőre sok fejlesztenivalóm nem volt, mert nemigen értek hozzá. Később tán még majd hasznomat is lehet venni.
Vasárnap hazamentem, megebédeltem, besöröztem, visszajöttem, végignyomtam a Dawn of War-t, és ez utóbbi tényen puffogtam, mert nagyon rövid lett a játék, és a sztorit és félbehagyták a kedves fejlesztők. Nem örülök. Aztán Frontline-t írtam, de még nem vagyok biztos a dolgomban. Majd kiderül. A cuccot persze otthon felejtettem.
Ma egyből mélyvíz, szopáshalmok, minden, ami kell egy hétfőhöz.
Egyrészt pénteken sikerrel elittam a maradék pénzemet Misztörendőzánnal, aztán átmentem Rejtő-hőshöz, aki a változatosság kedvéért szarban van. Az elivás része egyáltalán nem ment nehezen, mert már elég kevesen voltak már a számlámon. Ennek örömére úgy aludtam, mint a tej, szombat délig, amikor is, lassan és bizonytalanul bár, de lábra kaptam.
Szombaton Dawn of War-ral játszottam, meg a jelenlévő Örömprojekt-fejlesztőkkel dumáltam. Egyelőre sok fejlesztenivalóm nem volt, mert nemigen értek hozzá. Később tán még majd hasznomat is lehet venni.
Vasárnap hazamentem, megebédeltem, besöröztem, visszajöttem, végignyomtam a Dawn of War-t, és ez utóbbi tényen puffogtam, mert nagyon rövid lett a játék, és a sztorit és félbehagyták a kedves fejlesztők. Nem örülök. Aztán Frontline-t írtam, de még nem vagyok biztos a dolgomban. Majd kiderül. A cuccot persze otthon felejtettem.
Ma egyből mélyvíz, szopáshalmok, minden, ami kell egy hétfőhöz.
péntek, október 01, 2004
Olvassátok el (megint) Karinthytól az Így írtok ti c. szösszenetet. Hála a MEK-nek, le sem kell érte szakadni a netről.
Sírva röhögtem nyolc tíztől nyolc ötvenig.
Ady Endre:
Törpe-fejűek
Nem dolgozni jöttem ide
Nem dolgozni jöttem ide
Törpe-fejű, mit akarsz tőlem?
Nehéz munka az enyém
Nehéz munka az enyém
Mi vagyunk az Új Undokak.
De jött hozzám egy törpe
De jött hozzám egy törpe
S kérdezte, mit akarok?
"Ti vagytok az Új Undokak
Ti vagytok az Új Undokak
Menjetek dolgozni ti is."
Felgerjedt szittya vérem
Felgerjedt szittya vérem
S rászóltam Törpe-fejűre:
Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond,
kétszer mond?
Zseniális. A Babits-féle Dana Idákat nem idézem be, mert igazi ősláma lévén nem tudtam négyzetgyök-jelet bűvölni. Pedig az a kedvencem.
Sírva röhögtem nyolc tíztől nyolc ötvenig.
Törpe-fejűek
Nem dolgozni jöttem ide
Nem dolgozni jöttem ide
Törpe-fejű, mit akarsz tőlem?
Nehéz munka az enyém
Nehéz munka az enyém
Mi vagyunk az Új Undokak.
De jött hozzám egy törpe
De jött hozzám egy törpe
S kérdezte, mit akarok?
"Ti vagytok az Új Undokak
Ti vagytok az Új Undokak
Menjetek dolgozni ti is."
Felgerjedt szittya vérem
Felgerjedt szittya vérem
S rászóltam Törpe-fejűre:
Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond,
kétszer mond?
Zseniális. A Babits-féle Dana Idákat nem idézem be, mert igazi ősláma lévén nem tudtam négyzetgyök-jelet bűvölni. Pedig az a kedvencem.
