szerda, december 31, 2008

Mivel ma dolgoztam, vagy legalábbis bent voltam, viszonylag rövidre fogom:

remélem, hogy az összes petárdázó szubhumán takonyförgetegnek odakint egyszer egy szép napon lesz módja arra, hogy meghallgassa, milyen az igazi durrogás: például egy D-20 152 mm-es ágyútarack lövedékének becsapódási zaja, a tartózkodási helyüktől nem egész másfél méternyire.

Faszommá, nem háborús zónába gyüttem lakni, he.

péntek, december 19, 2008

Ezek után teljesen logikus, hogy a dollár árfolyama megismeri a talajvíz émelyítő ízét, és beesik egy adag zseton, amire már nem is számítottam. Teljesen logikus. Úgy értem, éppen úgy pezsgek örömömben, mintha muszáj lenne, csak hát. (A legtöbb bolt nem szállít Magyarországra, az ebay-en nem volt akkora talp, amekkora nekem kéne, tehát a technikai akadályokon még mindig elvérezhet ez a pénzelkúrási projekt.)

A terveim között szerepelt az is, hogy irgalmatlan pénzekért megtanulom az SQL-t (alapok+programozás), meg elmegyek az Oracle DBA1-re (nekem más egyelőre úgyse kell), és így a beesett pénzhez már alig kellene hozzátennem, hogy a bitkolbász teljes 10%-át ki tudjam tölteni.

Valamint az is, hogy jövő nyárig a többi nyílászárót is lecserélem, ha másért nem, hát azért, hogy a Duna felé néző fal mentén százzal eltutuló szél hangjait kívül tartsam, valamint ne fagyjon el semmim.

Choices, choices. (Aztán majd úgyis beröffen az IGY_MULAT_EGY_MAGYAR_UR modul, és elbaszom az egészet.)

szerda, december 17, 2008

Ja, és személyes sértésnek tekintem, hogy azok a hótalpak, amelyek garantálják az elsüllyedés-a-faszba-mentességet 300 font tömegig, 190-260 USD környékén mozognak. Ilyen például az Atlas 1235-ös, vagy a Crescent Moon 17 Gold(/Silver), amire már ránézésre csorog a nyálam. Elképzeltem, ahogy vidáman csörtetek valami téli erdőben, elindítva valami lokál ökológiai armageddont.(És azt már csak egy kanadai szakbarbár-lap írja le, hogy ezek az értékek jól összetömörödött hóra értendőek, friss porhóban kevesebbet tartanak meg.)

Namost, ha hozzáveszem, hogy egy télálló hacuka+cipő is kell mellé, plusz még a botok ugye, akkor már vígan közelítjük a 100.000 jó magyar rénes forintot, vagy el is hagyjuk akár, és ez rémít. Pedig jó kis testmozgás lenne.

De azért nagy pogó lenne, no.


Forrás: Legend of Bill, (c) David Reddick

Ez egy olyan információ, amit nem csupán a drakofób vendéglátóipari szakfőmunkások figyelmébe, hanem a feliratok hatalmában mindenek fölött bízó bürokrata kollégák figyelmébe is ajánlok.

hétfő, december 15, 2008

Srakker: Nomármost, a Budapest Airport vezetésének ténylegesen a kurvaannyát.
Ennek ugyan semmi köze a MÁV-hoz, de azért említésre méltó. A MÁV vezetői állományának szintén a kurvaannyát, keresztben, kétszer, a ravatalon, egy telefonfülkében. Nem azért, amit az alkalmazottakkal művel, hanem ahogy évtizedek alatt minden értékelhető vagyont kilopott...
Jack: aye
Srakker:...szolgáltatást nem nyújtott és nem várt el... amiért az állami és EU-s támogatásokat számolatlanul vette fel, látszata mégsincs (igen, a vasút az egyik legtőkeigényesebb műfaj)
Jack: oké
és most
szerinted
a szaxervezetnek jó?
ez
most
szerinted
ez
így
jó?
Srakker: A szakszervezet töketlen.
Kábé zsigeri szinten munkapolitizál. A valóságot figyelmen kívül hagyja...
mert a valóság az lenne, hogy a harminc éve ott penészedő értelmetlen faszkalapokat egyesével le kéne rugdosni a legmagasabb vasúti hídról...
Jack: aye
me: és a helyükre olyasvalakiket találni, akiknek van fogalma arról, hogy hogyan lehetne finanszírozhatóvá tenni ezt a kuplerájt. Nodemármost. A MÁV még annyira sem demokrácia, mint más üzem. Azért nem lehet kampányolni, hogy a vezetés monnyonle. Illetve lehet, de csak egyszer.
Amíg nincs garnitúra- struktúra- és feladatváltás a MÁV-nál, addig marad ez a hátonpörgés. Amibe az ország többi része vagy beleszarik, vagy 220/180-as vérnyomásértékeket produkál.

a zenekar tust húz: :Srakker egy hajtányon állva tovanyikorog:
Jack: :taps: