Lehűlés. Nagy királyság.

Ja, hát persze, kultúra. Populáris. Szénné röhögtem magam rajta. Trigun. Nagyon bolond, nagyon jó, helyenként nagyon klisés, helyenként nagyon váratlan. Az epizódonként legalább egyszer felbukkanó enervált, stilizált fekete macska meg külön plusz.

Az, hogy az elmúlt egy hónapban a postjaim nagy része arról szól, hogy mit melóztam, mit írtam és mit vedeltem, az azért van, mert melóztam, írtam és vedeltem.

Kicsit kiszámítható.

Egy sör, és más semmmi... lalala.

Nyíhihi, mégsem lett sörmentes a hét. Merthogy Rejtő-hős meghívott kajálni (amit én azon megfontolásból örömmel vettem, hogy most ugyan egy vasam sincs, na de jövő héten már visszahívás-képes állapotban leszek), utána pedig söröztünk. Befutott Mr. Amicar (és igen, jó volt látni, hogy szent a béke köztük), dumáltunk, röhögtünk egészen éjfélig, amikor végső kétségbeesésében feltámadt az életösztönöm, és elnavigált hazoá.

Kicsit álmatag vagyok - még egyet ásítok, és köpködhetem estig a véletlenül lenyelt pormacskákat.

Ostoba vígjáték, könyvelőkre hangszerelve:

Numb és Number.

"Isten majmai lassan őrülnek."

Hogy egyesek miért foglalják rendeletbe azt a hibát, amelyet már egy megállapodás esetében is joggal kifogásoltak, rejtély. Így nehezebb módosítani, talán azért van.

Még a végén kihúzom valahogy fizetésig, de ne kiabáljuk el. Lehet, hogy egy sörmentes hétnek nézek elébe. Borzalom. Azért ezt tényleg nem kellett volna...

Raaargh. A két kávé összefonódott és megtámadott. A stressz még mindig megvan, köszöni szépen, de most már enyhült, ugyanis most azon gondolkodom, hogy előbb a gyomorfekély, és utána az elalvás, vagy fordítva.

Oh, igen, és a Frontline-ban lesz egy Hat vödörnyi piros pixel című epizód, de a tartalma legyen meglepetés. Hehejj, pénteken haladtam a 2. epizóddal (látom én már, hogy péntek lesz az írásnap - kettőkor végzek, utána még van időm filmet nézni, zabálni, füstölni, kávézni, és mikor már mindenből kifogytam és oldalt nyomja a halántékom a nagybötűs Ihlet, még írni is).

Most már csak azt kéne kitalálnom, tényleg, hogy hogyan fogom befejezni. Mert azt még nem tudom. (Ha a főhőseim a kezükbe kapnának, katéterre csatolva tölthetném az életem hátralévő részét, ezt lefogadom, és a legizgalmasabb dolog, amiben részem lenne, az lenne, hogy hallom a saját életfunkcióimat jelző gépek hangját riadóba fordulni. Az én főhőseim ugyanis az alaposságukról híresek.)

Micsoda perspektívák, kérem.

* * *

A hivatali e-mail címemet betámadták a bitvírusok. Abba lehetne hagyni.

* * *

No, 09:03-ra úgy néz ki, rend teremtődött bennem, úgy-ahogy. A zavaró dolgokat betömködtem a szekrényekbe és a fiókokba, most már csak földrengés ne legyen.

Ez a reggel az irracionális és hiába-vágom-le-a-lábait-baltával-csak-nem-döglik-meg félelem jegyében telik. Ha nincs stressz, csinálunk.

A hiány néha az egekig nő.

Aztán rövid, de vehemens tudati kezelés hatására erősen meglassul. Nap mint nap új kerékvágás, csak megszólalásig hasonlít az előző napira.

Kreatív tevékenységem összesítése:

Ep.1 Nulladik változat - folyamatban
Ep.2 Frisshusi - folyamatban
Ep.3 VAT reclamation* - ötletelve
Ep.4 Shooting stars* - ötletcsíra
Ep.5 A mi fiaink - ötletcsíra
A világ, földi szemmel - beállt
Megélhetési regény - nedves álom

* munkacím, bár ha lesz angol változat, valszeg ez lesz.

Nem is látszik olyan rossznak az állás, mint amilyen. A látszat csal, ezért sosem kártyázom vele. Fegyelem kéne ide, emberek, de legalább kicsit tántoríthatatlanabb elszántság, mert ez a mostani kábé annyira van egyensúlyban, mint féllábú csirke a jancsiszöggel felszórt padlón. Vagyis nem kimondottan. (Jobban belegondolva, a saját lehetőségeim tudata az, ami igazán megszédít, vagyis az a megcáfolhatatlan meggyőződés, hogy bármi, de tényleg bármi, amit ezen a régóta mocsarasodó hazai fentezi/sci-fi-lektűr piacon reálisan elérhető - vagyis a legendás alakká váláson még jóval innen -, azt elérhetem. Úgy, persze, hogy egyáltalán nem vagyok elégedett mondjuk a történetszövési képességeimmel, az írói stílusommal, jadaa, jadaa. Szinte erőfeszítés nélkül jutottam egykori álmaim közelébe, és ez a leghosszabb, legfontosabb menetelés az, amitől a leginkább fázom.)

Nem értem én magam. (Erről, vagyis ennen magamról általában markánsabb a véleményem.) Mindegy, reménykedjünk, hogy a gondolataim között motozó feszültség nem valami rosszkevű és ingerlékeny illegális bevándorló, ami akkor érzi jól magát, ha megfeketedett takonygöbökké változtatta a homloklebenyemet.

Na, jó hétvégét mindenkibe.

Na, bitkeselyűk, lehet takarodni. A blog nem döglött, csak pihen. Kicsit poros, de még jó.

Az égvilágon semmi egzotikus helyen nem voltam. Ezt már a bankszámlám tartalma is előre megmondta. Jé, tényleg így lett. Volt Szegeden Misztörendőzánnal, ahol is kiköltekeztem, új arcokat ismertem meg, borzasztóakat vedeltem, vigyorogtam, mint a tejbetök, és aludtam, ha éppen hagytak. El tudnék lébecolni így egy darabig, kéremalássan. Jó, a zenei kínálat nem volt kimondottan naprakész, de a diszkókban amúgy is elég kitartóan kéne keresni engem, mert rendszerint nem vagyok ott. (Részegen mindegy.) Namindegy, szóval jó időtöltés volt ez mindenképpen, más kérdés, hogy az alacsonyabb árszínvonal ellenére háromszor annyit költöttem, mint amennyire számítottam (napi nyolc-tíz korsó sört szűrtem, ahogy azt az egyik újdonsült cimbora jellemezte volt). De az idő jó volt, a lányok szépek, a sör jó, szóval igazán nem panaszkodhatom.

Az ezt követő hét heveny Doom-ozással telt, valamint, valamint rendszeresen hazajártam orvul, mert elbasztam ugye az összes pénzt, amit amúgy kajára költöttem volna, de a szüleim kedvesek, aranyosak, és velem ellentétben tudnak főzni. (Szolgálati közlegény: megszereztem a krumplilángos receptjét. Mindenki rettegjen, mert ezentúl - a lehető legváratlanabb időpontokban - kísérletezni fogok. Konyhatündér leszek, de az avatárom inkább egy elektromotoros, gyengén karbantartott targoncára emlékeztet majd.)
Ami a Doomot illeti, rövid véleményem az, hogy bár másfajta tánc ez, mint az előző kettő, mert a tömegesen támadó ostoba húskocsonyák helyett most már gyors, szkriptelt borzalmak uralják a játékteret, az élmény nagyon kellemes, és eleinte inkább horror, mint standard lövöldözős. A Half Life-os kikacsintások aranyosak, de azért talán inkább mégsem kellett volna.
A szóban forgó héten gondosan nem keltem fel dél előtt, a vödörnyi piros pixelt vártam és kergettem, ötleteket gyűjtöttem és géppuskáztam árokba. De persze nem haladtam semmit. Milyen dolog már az, hogy ör epizódot tudnék elkezdeni, de egyet, azt az egyetlenegyet nem tudom befejezni? Kész kibaszás ez, kérem. Mármint a bűnös és az áldozat is én volnék ebben az ügyben, tehát ki-ki maga dönti el, hogy most elítél vagy borzasztóan sajnál rettenetes sorsom miatt, jaj jaj.

Ezek után jött a szombat, amit heveny LAN-partival ünnepeltem. Salamoni döntés volt, bár aligha lesz olyan híres (hja, kérem, olyan PR-munkával nekem is menne), mert egyszerre kellett volna Orfűn lenni, ahol akartam lenni, meg a LAN-partin, ahová már elígérkeztem. Végül abban maradtunk, hogy éjfélkor rekesztek, és vasárnap vonatra vágom magam. Lőn. Zen mester telkén már voltam tavaly ilyenkor, akkor ugyan nagyobb volt a létszám, de oda se neki, Paszulykaró és Rejtő-hős se változott semmit. Agyzsibbasztó, poénnak szánt tömegpusztító ocsmányságokat vetettünk be egymás ellen, azóta szerintem a fű se nő. Legfeljebb a kúszófenyő, de az meg a legelejétől gyanús volt. Zen mester félelmetes házigazda: annak ellenére, hogy veterán lustadisznó vagyok, szinte végtelen kiszolgálás-tűrő képességgel, sikerült zavarba hoznia. Semi contact/no contact párharcba bonyolódott Rejtő-hőssel, mintegy gyakorlásképpen, mi meg Paszulykaróval már a nézésétől is úgy lepunnyadtunk, hogy shotgunokról kezdtünk beszélni. Esténként Zen mester mesélősködésével lejátszottunk egy jutalomjátékot régi, kedvelt karaktereink bevonásával, és azt kell mondjam, jövőre is ő kell meséljen, mert tud, pont.

Kedd volt már, mire hazajöttünk. A nap vége lazán kiesett, durván ványadtam, egyébre nem voltam képes. Szerdán már Magamurával és Rejtő-hőssel iszogattunk és dumáltunk. Majdpediglen rohamtempóval megtámadott a csütörtök, amikor is három órát utaztam haza, meg vissza, hogy találkozzak nagyapámmal meg az ebédemmel, majd beültem játszani, és a napot a Those Who Hunt Elves II. szériájának egy részével zártam, éjfél körül. El is értünk a máig.

Hát ennyi, kérem. Nem sok, de elég.

Miután kiittam egy kisebb, környéki víztornyot, már majdnem embernek érzem magam, bár azért még tudnék inni egy keveset. A környéki kínai étteremben adagolt kajában alighanem több az E, mint az OÉTI honlapján a felsorolásban. Egészséges életmód, a francokat. Halálom után harminc évvel sem szándékszom lebomlani.

Akkor is útban leszek, kretének! Mwuhuhaha!

Brééééjnz. Bííííírz. (Szklorty.)

Este sörözés volt. Most azon röhögök, hogy a változatosság kedvéért a jobb lábam görcsölt be, reggel aztán úgy néztem ki, mint egy sánta sörzombi. (Randa.)
Xena, Festőhölgy meg Butytime részvételével leküldtünk néhány Salvatort. Én még mellépakoltam egy Becherovkát is, ha már a direktmarketinges lány emlékezett a fejemre egy év távolából. (Vigyázat: mi itatunk, ezért érdemes figyelni, amikor pincér után hadonászunk. Tegnaptól fogva ezt már Xena is tudja.)

Jót beszélgettünk, bár Festőhölgy majdnem végig háttérbe húzódott. Aztán hazavergődtem, betántorultam az ágyba. Kösz, népek, egy élmény volt.

Most még lenyomom a szabadság előtti utolsó munkanapomat valahogy, mielőtt ezt az egész kuplerájt itthagynám végre a rákba egy kis időre, és miután elmentem és visszaszereztem az agyamat, talán valami hasznomat is lehet majd venni.

A fostalicska TagBoardot meg én fogom hajtani, vagy mi? No nem mintha akkora lett volna a forgalom rajta, de azért mégis elfogadhatóbb volt, mint a "nem tudtam elérni a szervert papa, ugye most nem a korbáccsal magyarázod el a scriptek kötelességeit?" felirat.

Na. Azért vannak itt jó hírek is. Én csak kommentátor vagyok, nem hírforrás. Ki-ki faggassa ki az érintetteket, mifelénk itten IP-rücsögén hírzárlat van.

Az Astro City - Life in the Big City zseniális. (Weiter geht's!)

Tegnap volt egy éves ez a basz. Ezt is elfelejtettem. (Mondjuk vettem volna neki tortát, meg vittem volna könnyű estebédre egy netcaféba?)

Egy év, belőlem.

Möhöhö.

Frissítettem az olvasott blogok listáját Angel-eyes blogjával, akit ugyan régóta olvasok, viszont a temp-lét (elnézést) nagy kérdéseit mindig lassan oldom meg. Ugye.

Általánosító személyiségtesztekért bármikor félreteszem a napi punnyadást.

Íme!

Wackiness: 40/100
Rationality: 38/100
Constructiveness: 68/100
Leadership: 52/100


You are an SECF--Sober Emotional Constructive Follower. This makes you a hippie. You are passionate about your causes and steadfast in your commitments. Once you've made up your mind, no one can convince you otherwise. Your politics are left-leaning, and your lifestyle choices decidedly temperate and chaste.

You do tremendous work when focused, but usually you operate somewhat distracted. You blow hot and cold, and while you normally endeavor on the side of goodness and truth, you have a massive mean streak which is not to be taken lightly. You don't get mad, you get even.

Please don't get even with this web site.

Iä. Francba, lebuktam. Öltönyös hippi vagyok, damn it.

Triggerhappy vagyok vagy másfél hete. De nagyon. Legfőbb ideje a szabadságnak, amikor végre magamra zárom az ajtót, és pocakvakargatva emelkedek ki a szellemi posványból tizenegy óra tájékán.

Szösszenet tőlem. Kreatív, neh? *fáradtan röhög*

A retinaleolvasót szerencsére nem zavarta meg a néhány bevérzés, amit az egész estés monitorbámulástól bírtam összeszedni: a szemfenéki érkonfigurációm kemény, tökös gyerek, lézerszikén és jégcsákányon innen viszonylag kevés dolog hatja meg. Amióta a csipaszűrőt is telepítettem, igazán kevés gondom van az azonosítással. Amikor a biztonsági rendszert installáltattam annak idején, szóba került az ujjlenyomat-felismerés is, végül mégis ennél maradtam, mivel a szememet ritkábban vágom el, mint a hüvelykujjamat.
- Helló, öreg - köszöntött a bunker mesterséges intelligenciája. - Milyen volt odakint?
- Mint mindig. Undorító, nyálkás, nedves, párás, és egy igazi fostalicska volt a légcsere is, százzal a mezőn, és még mindig nem lötyögött ki az egész. Amellett az emberek kilencven-kilencvenöt százaléka olyan szinten van szopóra állítva a közelemben, hogy (18+)-os karikát kéne viseljenek az arcuk bal alsó szekciójában. Bukkake live bazmeg. Egy-két kivétellel, de őket is csak kontrasztnak rakta be a valóság, ahogy elnézem. Attól függetlenül azért örülök...
A sör mellé manapság cigaretta is dukál, és mostanság sokat sörözök. Ergo a reggeleim olyanok, mint régen.
- Oh, értem. Szóval jókedvű vagy.
- Mint egy szegény rokon temetése. Ja. Tegnap baromira bedühödtem, már tüzet is nyitottam majdnem, full flém üzemmódban, habzó szájjal, amikor kiderült, hogy...
Kicsit összegyűrödött az arcom.
- ...hogy?
- ...hogy hamis riadó és baráti tűz. Még szerencse, hogy picsa rosszul célzok. Azért is gondoltam, hogy jobb lenne most egy kis időt idebent tölteni.
- Igazság szerint semmi okod a panaszra, ugye tudod?
- Ahem - húztam el a számat. - Ez a legidegesítőbb része az egésznek. Annak ellenére, hogy tisztában vagyok mindennel, ami pozitív és szép és jó és juhé - igazság szerint már azt unom, hogy ennyiszer mondom magamnak -, mégis olyan az egész, mint egy borzasztó hosszúra nyúlt reklámszünet, amit elvileg azért illenék követni valami értelmesnek, de amíg a napnak vége nem lesz, nem tudhatod, hogy nem a Teleshop csatornára hangoltál-e véletlenül.
- Költői.
A párbeszéd kicsit megszakadt, amíg leerőltettem magamról a cipőmet - ahogy öregszik a szerencsétlen, egyre összetettebb és kibogozhatatlanabb csomókat varázsol magára, amúgy random.
- Ezért fizetnek, nem tudtad? - vágtam ki a légzsilipbe a cipőt. - Na jó, amiért fizetnek, azt épp masszívan nem csinálom, nem is vagyok emiatt túl büszke magamra. Mondjuk, a Hivatal, épp amiatt mert egy Hivatal, és mint ilyen, politikaérzékeny, viszont még a papírok szintjén sem törekszik a hatékonyságra, amúgy is ellene mond a munkára csábításnak. Néha hajtás van, akkor a belünk kilóg. De amúgy...
- És mikor tervezed összeszedni magad? Úgy értem, eddig minden projekt fejvesztett rohanással és heves káromkodással ért véget. Vagy nem?
- Volt, amelyik apátiával. És akkorra szedem össze magam, amikor a kijelzőn felvillan a "majdnem túl késő, te idióta kreténpöcs, húzzad már végre össze a záróizmaidat és eridjél melózni" figyelmeztető jelzés.
A bunker felröhögött.
- Aha. Hát végül is, amíg nem a teljesítmény-értékelésedben látod viszont, talán nincs akkora baj.
- Nem, végül is nincs.
Kis hallgatás.
- ...és ha elkezdesz az emberi hülyeségről és/vagy a nőkről keseregni, elárasztom a helyiséget metánnal, napalmmal, válogatott minőségű fehér foszforral, összegyűrt pingponglabdákkal, aztán szikrát adok.
- Ööö, oké. Ha így mondod... Van itthon sör?

Szösszenet vége, Srakker kilép. Csak mert ma ilyen "baszokbele" hangulatban tudott érni a reggel. Majd még leszek.

Lássuk, mit hozott nekem Magamura, a képregények jobb megértése érdekében:

Alan Moore's Writing for comics
Scott McCloud - Understanding comics (The invisible art)
Kurt Busiek's Astro City (Life in the big city)
@THENA INC. - The manhunter project
Alan Moore's Magic words

Mwouhuhu, most aztán lesz mit olvassak megint, végre. Úgy értem,
nem olyanokat, mint ami még itt fetreng az asztalomon, mint zárókonferenciára készült száraz és élettelen kiadvány, észrevételeket tartalmazó válaszlevél, a dolgok felszínét kapargató feljegyzés.

Köszönöm.

Amíg az ember német EU-s szöveget nem látott, nem látott semmit. Most kaptam egy glosszáriumot, amely a jelentősebb fogalmakat taglalja (nem mitnha bármikor dolgom kellett volna, hogy legyen effélével, de mindegy). A rövidebb szócikkek kisebb szigetecskék, a kiterjedtebbek már egész szubkontinensek fölött támadt vogon területi vita minden bájával bírnak, ha felolvassák őket.

"eine Reform der europäischen Sozialversicherungssysteme" hell yeah.

Valaminek mindig zúgnia, zörögnie, nyikorognia kell. Valaminek mindig szörtyögnie, gyűlnie, habzania kell. A szerves és a szervetlen tényezők legidegesítőbb kombinációja. Tisztára, mint egy nyugdíjasokból átépített kiborg pusztítóosztag. (Újrafelhasznált poénok, környezetünk védelmében!)

Heh. Az ebédeim általában nem túl említésre méltóak. Ma viszont kapott a napi rutin (kisrutin, nagyrutin) egy szívlapáttal, mert ma Pookah-val. Kellemes volt, legalábbis.

Ma pedig megyek és adok az izomzatomnak még egy esélyt, hogy szénné égessen.

Egyértelműen túl sok időt nyűglődök ma a neten. Az agyam megsült és kihólyagzott a fülemen, emiatt van. (Meg azért, mert egyes humánok, ahelyett, hogy az én irományaimra reflektálnának és bréjnsztormingolnánk, lassan egy éve nem látott ismerőseivel vedelnek/vannak. Undorodom. *röhög*)

Péntekre borzasztó szegedi vedelés néz ki Misztörendőzánnal, ez aztán tényleg szöges léccel fogja megerőszakolni az anyagi helyzetemet, de az anyagi helyzetem kemény legény, hó elejére minden borzalomból felépül. Sorry mindenkitől, akinek esetleg bármi anyagi támogatást ígértem, ez, úgy nézem, nem fog menni, sőt, még a behajtani tilos táblák ellenére is fogok kérni pénzt alkalomadtán. Annyi pénzt csesztem el az elmúlt egy hétben, hogy az egészen megdöbbentő - az időnként rámtörő nagylelkűségi rohamok már csak ilyen költséges mulatságot jelentenek.

Na, mentem enni.

Tegnap a változatosság kedvéért megint ittam. (...és csak tárazgatok, csak tárazgatok...)

Kényszerzubbonyt rám, amikor legközelebb a pénztárcámért nyúlok, basszameg! Mindegy, nem volt rossz egyáltalán az este. Volt ugye Alie, meg ButyTime, meg rövid ideig PsycloneJack, meg Spacemonkey, valamint Zergling.

Félprofi szórakoztató és altestileg bármit szétpoénkodó különítményünk ismét teljes sörmeghajtással akciózott végig az estén. ("Te ilyen vidám gyerek vagy, nem, Srakker?" Jahm, úgy nézem, valóban. Az esetek túlnyomó többségében igen. Update: pláne, mert humor nélkül nem húznám túl sokáig.) Aztán hazamentem. Hát ennyi.

Éjszaka arra ébredtem, hogy olyan görcsöt kapott a lábam, mint állat. Amúgy is szomjas voltam, így hát feltehetőleg egy zombi bicegésének minden bájával közelítettem meg az itatót. Szerencsére csak félálombeli emlékképek maradtak meg róla, és nem látott meg senki, mert senki sem sikoltozott.

Levezetésként egy mai szösszenet:

"Amikor a sült virsli hatja át a chi-det, érzed, ahogy eggyé válsz a gyomroddal. A gyomrod vezérli a kezed. Önuralom, vér, belek, gyomorsav. Ez a Bratwurst útja."

Nah, hát ma olyan aktív voltam, kérem, akár a szénszűrő. Frontline-t hegesztettem munkaidőben, és most két doboznyi energiaital pörget párhuzamosan az önindukált inszomniám utóhatásainak menedzselése érdekében. Az eredmény vicces.

Este meglátjuk, lehet-e még fajulni. Lehet. Rút szibaríta váz egyelőre kikapcs.

Ja és persze reggel nyolc óta fúrnak a Hivatal melletti épületben.

"Feindliche Granate! In Deckung!"

Na, visszatértem, kialvatlanságom és ingerültségem teljében, bár előbbi teljesen az én hibám, sztori később. A hétvége érdekesen telt, bár forgatókönyvbe nem kívánkozik egyik esemény sem.
Pénteken megejtettem utolsó szeánszomat Pszich2-nél, köszönjük a részvételt. Értékelés: bár rendes és aranyos nő, de elsősorban azért mégiscsak a májam tartozik neki köszönettel, hogy azt a pénzt nem piára költöttem. Lehet, hogy a szakmájához ért, de hozzám, úgy tűnik, nem eléggé. Kompatibilitási gondok, hardvert kell cserélnem. Bár anno többen felajánlották, hogy ócsóé helyettesítik és ellátnak válltöméssel, amin kisírhatom magam, tősgyökeres technokrataként azért mégiscsak hiszek a papír hatalmában, holott jobban is tudhatnám már, hogy nem papír teszi a szakembert. (Tévedés ne essék: biztos vagyok benne, hogy bizonyos típusú páciensekkel kitűnően boldogul. Csakhogy én azért adtam neki pénzt, hogy velem boldoguljon.)
Utána Zergling szólt, hogy buli van. Én előzőleg azért bementem a kórházba édesanyámhoz (dolgozik ott, nem ügyfél), és csak némi késleltetés után csatlakoztam. Zergling volt ott, Festő, meg két programozó arc. A sört most jobban tűrtem, de a zenei kínálat hamar lelombozott: akárha egy bespeedezett hörcsög ugrált volna egy időgép kezelőszervein, a zenefelelős '70-es '80-as évek legkedveltebb slágereivel terrorizált. Különösen komorra váltott az összkép, amikor kiderült, hogy Zergling ezeket az izéket mind ismeri. (Komolyan vártam, hogy valaki lelkesen felkiált, az egyik idősebb alkotás hallatán, hogy "Ááá, egy stegosaurus!") Aztán felkerült a lézerre valami ebből a földrajzi korból származó, amire Zergling, aki ekkorra már teljesen felpörgött a sörtől (ezt én nem értem, hogy csinálja, én speciel zen leszek tőle), előadott egy murva-breaket, ettől szakadni kezdtünk Festővel és felzavartuk a táncparkettre. Aztán befenyítettem, hogy ha nem vigyáz a valóság, én is felmegyek, ekkor szavamon fogtak és tényleg mennem köllött vonaglani. (Aki ezt látta, tudja, miről beszélek. Videofelvétel hiányában én szerencsére mindmáig nem tudom, mit művelek ilyenkor a környezetemmel.) A második körben Zergling felkért táncolni egy szőke, csinos lányt valamék szomszéd asztaltól, aki addig nem túl lelkesen asszisztált ahhoz, hogy VV Szabolcs ultralight edition addigra már meglehetősen illuminált állapotban lévő barátnőjéhez khm közeledik. Közmegdöbbenésre azután sem menekült sikoltva, hogy látott minket táncolni, bár Festő egyértelműen javította az átlagot. Sőt, átült hozzánk. Borzasztóan kommentáltuk a szomszéd asztalnál történteket, a cinizmus- és szarkazmus-modul több biztosítékot is agyoncsapott egyszerre. Aztán a Holdudvar már ürülni kezdett, meg zárni is, nekünk meg elegünk kezdett lenni. Ígyhát átmentünk a Piafba. Itt sötét volt, meleg, füst és pára, ígyhát idővel arra ébredtem, hogy a pincérnő ébresztget, hogy az neki nem lesz jó, ha a főnöke engem aludni lát. ("Csak a szememet pihentettem", vigyorogtam rá kicsit agyhalott módon.) Mire kivégeztük azt az egy-egy üveg sört, amit rendeltünk, orvul reggel lett. Időközben felajánlottuk, hogy a hölgy alhat nálunk, ha végképp nem tud hazamenni, legfeljebb majd én áthurcolkodom Zergling szobájába. Megdöbbentő sármunk lehetett, mert egy ideig (bizony mondom) fontolóra vette a lehetőséget. Aztán persze nemet mondott (jé, nem akart két vadidegen férfinál aludni egy idegen városban). Így elkísértem a metróig, és (kérésére) megadtam a számomat, hogy jövő héten tudjunk esetleg egyeztetni, hogy ki hol mulat pénteken. Hát, eredményhirdetés az maaajd lesz.

Ekkorra már ugye szombat volt. Rövid, de elszánt szunyát követően csatlakoztam Misztörendőzánhoz, és együtt elnyikorogtunk egy konditerembe. Fanfárok, fanfárok. Punnyadt vagyok, mint a mirelit makaróni, de innen szép nyerni.

Immár évtizedes hagyományt törtem meg egy óvatlan pillanatban - felálltam a mérlegre. Ennek kapcsán a következő párbeszéd hangzott el:

Srakker: - Lemértem magam.
Misztörendőzán: - Na, és mennyi lett?
Srakker: - Kilencvenöt.
Misztörendőzán: - Hány centi is vagy?
Srakker: - Száznyolcvanöt-száznyolcvanhét, mit tudom én.
Misztörendőzán: - Az nem is olyan rossz. Miért, mennyire számítottál?
Srakker: - Hát, olyan kilencven és száz kiló közé. Nem is tippeltem rosszul. (...) De azért titokban mindig reménykedtem, hogy nyolcvan. (*röhög*)

Hazafelé már éreztem, hogy olyan dolgokat fogok megtudni magamról, amit eddig soha, nevezetesen olyan helyeken is fájó izmokat fogok felfedezni, ahol józan ésszel feltételezve nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán lehet.

Miután hazaszállingóztam, este felhívott Rejtő-hős, hogy menjünk enni. Az ilyesmire engem amúgy sem túl bonyolult rábeszélni. Elmentünk a Bajorba, amit túl sokat nem kell dicsérgetni a kedves közönségnek, mert elég jó, különösen hétvégén 12-24 h között, mert akkor féláron van minden. Ezt szeretjük.

Vasárnap későn keltem, hazamentem, megebédeltem a közeli rokonsággal, szibériai útra elegendő útravalót kaptam szüleimtől (jól jött), vittem egy PowerDVD-t apámnak, mert az övé valamiért nem működött, hazamentem, Frontline-on dolgoztam, végigjátszottam a Call of Duty-t, végre, Frontline-on dolgoztam, közben Panterát hallgattam, múlt havi PC GURU-t olvastam, Frontline-on dolgoztam, majd a hazatérő Zerglinggel beszélgettem, és megpróbáltam elaludni. Itt jött a napra rendelt szopás. Ugyanis még otthon, fél hét tájékán, elkészítettem egy mentőkávét, csakhogy kicsit túlbillent a bödön, és három evőkanálnyi Nescafé landolt a vízben. Nembaj, gondolta Srakker, kemények vagyunk, amellett költségtudatosak, a pazarlást pedig megvetjük, és meg is itta a kávét. Az, hogy már három napja nem fogyasztott koffeint, nem tűnt fel. Csak éjfél körül, amikor még mindig nem sikerült elaludnia.

Ma. Kettőkor elaludtam, hétkor keltem, de úgy, mint egy különösen mérges zombi. Azóta rendbejöttem. Hát ennyi.

Na jól van, lefújom mostanra ezt a hetet. Valamivel, amit tilt a genfi egyezmény. Aki el akar érni, kis erőfeszítéssel megtalál. Sörözési előjegyzéseket igyekszem észben tartani.

Köszöni az eheti megértést

az Életfunkció-fenntartási és Lúzerségkorlátozási Albizottság.

Áramszünet, nyami. Az azért is jó, mert ott is leáll a légkondi, ahol van. Kezdek megveszni egy cigiért, ez nem vicces. (Kitartás, ügynök, úgyis otthon hagytad. Otthon figyel két fél doboz cigi. Bizony. De az, ugye, otthon van. Te meg itt rohadsz. A kérés meg ugye nagy szégyen. Tehát most hallgasd, ahogy habzik a tüdőd. Mwöhöhö.)

Ááá! Sirolmom, fohászatum, tertetik kiül...

(Neómagyar nikotin-siralom)

* * *

Hivatali párbeszédek #13

Osztályértekezlet, újoncostul.
Főnök: - Na igen, az 2002-es dokumentum az elég rossz...
Srakker : - Tudom, én írtam.
Főnök: - Nyugi, az egyik rész az enyém volt.

...és igen.

Körülölelt bennünket az óvó sötét, bizonytalan kezem végigsimított Rajta. Zergling teste eközben megfeszült valahol messze, elől, talán egy másik univerzumban. Torkunkat hangos zihálás hagyta el, ütemesen, akár a tengerpartnak csapódó hullámok a forró Mediterráneumban. Ritmusra mozdult a testünk. Homlokom, vállam tiszta verejtékben fürdött. Tudtam, már nem vagyunk messze a Valóság legtetejétől, a céltól, ahová minden gondolkodó lény igyekszik. Az első még könnyen ment. A másodiknál már éreztem, hogy talán túl sokat vállaltam. A harmadik, a negyedik már egy elvillanó, kínos pillanat, a teljesítménykényszer szorításában vergődő hörgők és izmok szenvedésétől hangos. És igen, az ötödik. A megdicsőülésé.









- Kibaszott nyomtató. De kurva nehéz volt, úristen. De már fönn van - zihálta Zergling.
- Remélem, mintát is tud nyomtatni színes ingre, legalább, ha már ilyen dög nagy - hörögtem csendesen.

Hát igen, Alie-nál cígöltünk egyet. Miért, mit gondoltatok, mégis mit csináltunk, huncut banda. Először Butytime gangszta említette, hogy segíteni fog a cipelésben, amelynek apropóját ugye lehet látni az érintettnél, én meg, mivel sejtettem, hogy állapotomból fakadóan az előzetesen Zerglinggel tervezett kreatív esten kábé két órás üzemidőre vagyok hitelesítve, felajánlottam a segítségem. Elmentünk a Kék rózsába, ahol először is két Zipferrel, egy bélszínnel Gourmand módra és némi kávéval és cigivel alapoztam. Most éppen várost építünk, a két puszta kreatív elménkkel e. Aztán idő telt és múlt, és némi téridős bűvészkedés után (értsd: "Hol és mikor legyünk, könyörgöm?") fel is bukkantunk. A többi már sejthető. Butytime-nak volt némi megrázó kalandja a liftajtó-rögzítő kallantyúkkal és az emberi izmokon áthaladó, rugdosódó elektronok hordájával, de végül innovatív helykihasználással felülkerekedett a problémán. Miután minden fenn volt, kiderült, hogy van ám még feljebb is, nevezetesen a galéria, és valójában az a végállomás. Hárman-négyen megoldottuk. (Butytime-ot meg bevitetem tanulmányoztatni, mert nemtom, hova fért el rajta az az izomzat, amit meló közben kigöngyölt magán.)
Miután ez megvolt, nem a terveknek megfelelően, de elnéztünk a Holdudvarba, ami a jelenlévő martinis stickybomb-direktmarketinges lányoknak köszönhetően spontán kabaréestbe torkollott. Részletek Zerglingnél, hamarosan. Vettünk egy-egy üveg sört, mert hely az nem volt, de a biztonság éber őrei nem akartak minket kiengedni az üveggel a kezünkben (a négyszáz forintos sörben nincs benne a betéti díj? gratulálok.), sz'al ültünk és néztünk kuszán. Meg röhögtünk.

Aztán én, mint a Hátizászlós Különítmény kettes fokozatú, Dragon-V tuning hátizászlósa, elügettem a lámpafényben, mert a naplementét már amúgy is rég lekéstük.

Van egy tekintetem, ami általában le van lakatolva. Nem nagyon engedem a levegőre. Ha szavakba kéne önteni, valami olyasmi lenne, hogy: "Jól van, jól van, most már aztán elég legyen, mert elhagy az önfegyelem." Semmi olyasmi, amit ne tűrne meg a nyomdafesték. Ehhez képest sokan reagálnak úgy, mintha élre fent szívlapáttal rohannék feléjük, üvöltve. Nem tudom, olyankor mi van a szememben.

Öt perce előmászott valami, és átverekedte magát az önkontroll rácsain. Egy szót sem szóltam. Egy kolléganő alighanem átértékelte a rólam alkotott véleményét.

Kicsit kínos.

"Kérjük, vigyázzanak, a démon kivizel."

Ingerültségem oka a másnaposság és a tehetetlenség. Az egyik elmúlik, a másikon - talán - segít a tudatos intézkedési terv.

...az elveszett postok apja...

Kőtáblára véssem a cuccaimat, mielőtt elküldöm ennek a pöcsköszörű szervernek?

...ecch...

Update: a post valójában egy párhuzamos valóságban landolt. Előbb villásreggelizett Chtulhuval, majd egy tuning T-34-essel elrabolta egy közelebbről meg nem nevezett fekete-afrikai ország félkatonai szervezetének parancsnokát, írt néhány szívhezszóló szonettet, majd a lehető legmeglepőbb pillanatban hazajött.

Odalent látható, formalinban.

Hivatali párbeszédek #12:

Misztörendőzán: - Te, és mi véleményed az új gyakornokról?
Srakker: - Hát, annyira nem szobanövény, mint az előző, de azért eléggé.

Tegnap projektindító, fizetést követő, boldog sörözésünk volt Misztörendőzánnal. Jövő héten ivászat van betervezve hétvégén (ami engem ismerve azért annyira talán nem meglepő). Szóba került elég sok minden, a Hivatalon belüli személyes dolgok, amiket a hírös négy fal között az ember nem hoz szóba, szóba került egy-két sci-fi könyv, amikről jókat dumáltunk, szóba került néhány film, meg a várható és megtörtént nyaralások, és nagyjában-egészében örültünk, hogy végre pénzünknél vagyunk. Később beesett Zergling is a kollégáival, de akkor én már négy korsónyi előnyben voltam, hamar ki is fáradtam. Ahhoz képest, hogy csak sör mellé dohányzom, úgy érzem, indokolatlanul sokat bagóztam, mert a frissen és épp akkor vett doboz Gauloises-t lazán kipusztítottam. Sok.

Ma végre elküldtem a kurkiba fordítást, elvileg már nem kell vele foglalkoznom. A tempóm nem volt valami fenomenális, sőt, de most ennyire tellett. És igen, ez volt nagyjából az utolsó, hogy ilyesmit bevállaltam.

Az XTC meg egy fos, nem akarja megmenteni az agyműködésemet az istennek sem. A gyomromat viszont fortyogtatja. Nekem ma szükségem van az agyműködésemre! Tényleg! Plíííz?

A helyszínről nem írok. Minek? Leszek ott eleget, rögtön például holnap, meg amúgy is, már így is többet foglalkozom a munkámmal a postjaimban az egészségesnél.

Hivatali párbeszédek #11

Misztörendőzán: - Szerinted holnap is itt kezdünk?
Srakker: - Hát, figyelj, ha nem lesz meg, amit kértünk, akkor igen elégikus hangulatba kerülök.

...a fordítás meg mégis holnapra marad.

Mai jelszavunk: "Back up, punk, I'm a bureaucrat with a mission."

A fekete öltöny jó. A fekete öltöny a barátom. A fekete öltöny harminc fokban azért is különösen a barátom, mert van válltömése, van belső zsebe, és van egy olyan kinézete, mint egy martinkemencének, és ezek bizony mind nagyon jó dolgok. Pszichológiai hatás, teccikérteni.

A hatást számtalan alanyon teszteltem, és mindannyiszor bevált. (Valami kölök sírni kezdett, miután vizuális kontaktust létesített velem, de logikai hiba lenne ezt az én nyakamba varrni. A szerves sziréna azért szólalt meg, mert az édesanyja nem akarta kiengedni a vészkijáraton.)

Az egyetlen jelentős hátrány napsütötte, zárt, párás helyeken mutatkozik. Ehhez nem kell melegházba menni, simán elég egy pirosban álló busz. Az is melegház, csak bűzölgő hónaljakat meg szörcsögő tüdőket nevelnek benne, mobil, kétlábú táptalajokon. Ekkor a bürokrata párologtatási rendszere komoly károsodást szenved, majd ideiglenesen szünetelteti a működését.

...a Frontline-nal nem haladtam, de ezzel a kurkiba fordítással mindjárt végzek.

Míting letudva, roger that.
A tüdőm még mindig büntet, roger that.
A fizetésem egy napot még minimum lófrál az OTP-nél, roger that.
Az egyik részfeladatról sikeresen leráztam a főnökséget, azzal egyelőre megint nem kell pöcsölni, roger that.
E-maileztem egy viccös nevű Inc. nevében, roger that.
Magamura itthon, roger that.

Hm-hm.

Akkor nyomás fordítani. Kávéra ezúttal nem lesz szükség.

Na, a három már csak kettő, a határidő teljesen tarthatatlan. Kúl.

Na, most már csak három dologgal kéne egyszerre foglalkozzak. Hát a prosztatám nem kéne savanyú pácban?

Napi sajtófigyelőnk. Csernobil ügyében, úgy látszik, még mindig van titkolni való, holott a radioaktív szarörvény már lassan húsz éve combközépig ér. Bravó, fiúk, bravó. Mikor is volt? 1986? A Lukasenko-bohóc amúgy is egy kiélt, középkategóriás zsebdiktátornak tűnik, az ilyen és ehhez hasonló brutálbalkáni jellegű húzásaival pedig mindent megtesz, hogy még messzebbre taszajtsa magától az unt és utált nyugat-európai segítségnyújtás lehetőségét.

Hiszen nem neki, a seggpiócáinak, hanem csak a "választóinak" kell megküzdeniük az alacsony életszínvonal és az alacsony várható élettartam okozta nehézségekkel.

Miccsoda vezéér.

Neeem, bazmeg, nem vagyok ideges, ingerlékeny, félig pszichopata pöcs ma, dehogy. ("...egy munkatársad aortája szorult a fogad közé, Srakker.")

De ha még egyszer egy ilyet elvállalok, mint amit ma munkaidőben csinálok, fordulásból lőjön valaki tarkón, plíz. Kurvára nem vagyok én erre alkalmas hangulatban.

A reggeli cinizmusom tetőfokára hágott, a tüdőm büntet, a szemem kicsit kocsonyás, de kicsire nem adunk.

Ez egy borzasztó hosszú napnak ígérkezik.

Kicsit rásültem a székre, de annyi baj legyen: két oldalt haladtam a Frontline rám eső részével. Igaz ugyan, hogy a gerince, a párbeszéd, már régebb óta kész volt, de végre be tudtam faragni, hogy illeszkedjen az eddigiek struktúrájára. Do I rule or what? (Nem köll válaszolni.)

...milyen kínos is lenne, ha kiderülne, hogy van lelkem, és pláne milyen kínos, ha elmondanám, hogy valójában, a legtöbb sorstársához hasonlóan, egyáltalán nincs (mindig) jól, vagy megelégedve magával. Höhö.

Na, most aztán mindenki rettentően meg van lepve, mi? A problémákról nem beszélünk, elvégre mindig van valami halvány esély, hogy elmúlnak maguktól. Na, relevációs másfél perc vége.

Vissza a munkafrontra.

Hüm, hát ez a hétvége... nem volt túl produktív, sőt, de azért élveztem. Bah, lóbráner.

Péntek. Először bizottsági ülés, tíztől kettőig, kis vitáktól eltekintve az érintettek minden lényegeset megszavaztak. Én nem szavaztam, mert én csak megfigyelésileg és pogácsazabálásilag vagyok jelen, ráadásul egyelőre nincs kedvem igazgatókkal, főigazgatókkal, kis-, közepes- és übermuftikkal bratyizni. Nem megy az öltönyöm színéhez az ilyen viselkedés. Délután gondosan kerülöm, hogy bármit csináljak, mégis haladok: a Traffic után több órányi billentyűverdesés a Need for Speed: Undergrounddal. Igen, kevéssé voltam kreatív. Ami azt illeti, ahogy vénülök (és ráncosodik szemem sarka, és érzem, ahogy tanyát ver az ízületeimben a csúz, és az a vicces nevű német doktor kezdi elpakolgatni a dolgaimat), egyre kontrolláltabb körülmények (vagy jóval nagyobb adag önfegyelem) kell ahhoz, hogy írni tudjak. Ez kínos, mert amikor a végén mondom, hogy checksum, a valóság meg a pofámba röhög törvénytelenül (hogy kiba kevés ez így, cimbora, pláne ennyi idő alatt), akkor még inkább megzuhanok. Pedig a potenciál ott van, csak tékozoltatik elfele, általam, általunk. És csak állok, és nézem, mint folyik ki a kezemből a talentumok halma. Ha végképp elfogy, újat markolok, és eltékozlom azt is. (Igen, többet kéne aludnom, akkor pozitívabban látnám a világot.) Jó lesz így, süsükém?

Szombat. Író-olvasó találkozó, három olvasó, és - a társulat csúcsformájában - kilenc író részvételével. Vicces volt, bár nagyon a seggére vertem a pénzemnek, és ahogy néztem, a résztvevők egy része pénzének is. Meg néhány sörnek. Meg volt egy Ballantine's is. A hozzátartozó bagóval egyetemben. Magam voltam a releváció, bazmeg. Egy manifeszt literátor, kérem. Szóval én afféle szatellitaként voltam jelen, végignéztem az olvasói oldalon megjelenteken, és úgy gondoltam, jobb, ha itt is csak megfigyelő leszek.

Vasárnap. Srakker felkel, hazamegy, eszik, beszélget, tévézik, punnyad, alszik, felkel, utolsó járművekkel visszatér a városba, találkozik Rejtő-hőssel, elissza a sörét, a whiskyjét és pöfékel mellé. Jóóó dolog néha a magány, főleg, ha az ember már hozzászokott.

Ma.

BBC-vel kell kezdeni, mert az még ebben a gottverdammte uborkaszezonban is jó. Némettel kell folytatni, mert azt már majdhogynem elfelejtettem, én meg itt ülök a képernyő meg a szélessávú internet előtt, és csak ma fogalmazódott meg bennem a lehetőség, hogy mi lenne ha... no igen. Ha meglesz a hivatalos végeredmény, azonnal szólok, de érzem, hogy az én kedvenceim nem lesznek benne.

Bár az én kedvenceim a német nyelv e-re-den-dő-en militáns hangzását támasztják alá. Jut is eszembe erről vidám kalandom a francia nyelvtanulással. Sokan hallották, de páran még nem. Ezért most el fogom mondani. Tudni kell, hogy a franciát, mint EU-s munkanyelvet, legalább háromszor újrakezdtem, majd, kiszámíthatatlan hivatali időbeosztásom miatt, abbahagytam. Nomármost, második turnusban volt szerencsém találkozni a supermarché - szupermarket - szóval, amit a csoport, angol alapműveltsége míján, meglehetősen britesen bírt kimondani. Megy körbe a szó, próbálkozás próbálkozást követ, a tanárnő arca egyre szomorúbb. "Ne ilyen angolosan", mondja, de érzi, nincs remény. Srakker ügynök ekkor, aki amúgy arról híres, hogy relatíve hamar elsajátítja a kiejtési szabályokat, magához ragadja a szót. "Nem úgy kell azt!" Tanárnő arca felderül. Ekkor Srakker ügynök arcán gonoszdi vigyor terpeszkedik el, és elhangzik az, hogy "Hallottátok: nem szabad angolosan ejteni! Úgy kell mondani, hogy zúpama'kt!" Akkor végre láttam vasvilla szemeket mereszteni az amúgy békés természetű, igazán jobb sorsra érdemes franciatanárnőt. Az ember azt hitte volna, hogy az Európai Unió és az in diversity we trust (vagy hogy mondják) korában a német-francia ellenségeskedésnek is vége van, akár a Twin Peaksnek.

Ezt meg itt olvastam, és elképzelve a jelenetet, hangosan felröhögtem.

"Australia's Foreign Affairs Minister, Senator Gareth Evans, once famously told the then-governor of Hong Kong, Chris Patten, whose family pet dog was missing that he should check the nearest Chinese restaurant.

''They'll turn it into hors-d'oeuvres for Deng Xiaoping, who I am told eats four puppies a day,'' he said.

Fortunately the senator was spared any serious repercussions as his comments were greeted with a very-undiplomatic sense of humour.

The Chinese embassy in Canberra stated: 'We are unable to comment on Mr Deng's culinary habits, but four puppies a day seems a little excessive.'"

Most meg valami történt a vérnyomásommal (felment), a kárfelmérés még folyik.