Megy ez még lejjebb is.

Hogy hogyan, azt nem tudom, de nem is akarom kipróbálni. Fura pletykák terjengenek a Hivatalban, akár a lejárt szavatosságú gorgonzola virgonc szagmolekulái. Holnap kiderül a lepel, és lehull az igazság.

Hivatali párbeszédek #25:
Srakker: - Ááá, de kurvára nincs semmi kedvem ezekhez a tökorrú munkalapokhoz!
Misztörendőzán: - Halaszd el ebéd utánra.
Srakker: - El is fogom. Mondjuk jövő hét szerdára.

A karmikus bosszú persze azonnal lesújtott: kiderült, hogy probléma van a gázvezetékkel, ezért konzervatív becslés szerint a munka megkezdésétől számított három hétig nem lesz földgáz a lakásban. Sőt, az egész házban. Ott sem, ahol elvileg lennie kéne. (Ez jelentős javulás a zártláncú kontyoskommunikátor információihoz képest, mert az ő adó-vevője három hónapra torzította ugyanezt. Pánikkeltő. Megérdemelné, hogy napközben borzokat pörgessünk jól kierősítve, amikor nem vagyunk itthon.) Majd szerválunk egy rezsót remélhetőleg, így csak az a telibevert villanyszámla fogja lelökdösni a mélyrepülő angyalkákat a felhőikről, ha nem kapaszkodnak elég elszántan. De legalább nem jelentünk majd közegészségügyi problémát.

Nah. Megyek aludni. Elég leszen. Csihadok már. Nah.

Iter-ráció. Iteráció. Tovább iterálhatatlan. (Citera? Neeem.)

Azért sejtettük, hogy az öreg EU jó még a kompromisszumokban. És mint ilyen, természetes tehetsége van olyan dolgok egybeédesgetéséhez, amelyek amúgy egyáltalán nem kívánnak egy helyütt maradni.

Na most már csak az kéne, hogy én... de nem, nem, ott még láthatólag nem tart a tudomány.

Punnyadt egy tócsa vagyok én, kérem, erre megint mozgásra kényszerítettek. Teremfoci, meg kosárlabda. Lehet, hogy ezt heti egyszer még tudnám is csinálni, de a helyzet az, hogy holnapután megint kell. "Na, ott kell kimenni." (A térdem roppant egyet, de nem esett szét. Én mindenesetre megijedtem. Ha ezek miatt a pöcsmagok miatt lesérülök, a saját letépett lábammal fogom őket agyonverni, és obszcén mintákat vések a homlokukba a csonkkal. Aztán, aztán durván meg fogom őket alázni.)

(Kitesztelem a képfeltöltési funkciót)

Ez az egyik kritikám főszereplője volt, igen, egy MP-40-es. Kezdő fegyvermeleg vagyok, de az alapelvekkel úgy-ahogy tisztába jöttem mostanra. Ez azért is jó, mert kevésbé fogok így mellélőni, ha-ha. Szóval igen, szerkesztőségi összeröffenés volt. A fejlődés egyelőre ígéretes, ha a lelkesedés kitart, az összeszokás és az elkerülhetetlen szelektálódás után ebből a bandából egészen ütőképes irodalmi-grafikus halálkommandó válhat. Bár persze nem egy literátori atomvillanás az eddigi produktum, de aki effélét várt - úgy értem, nem csak beszélt róla, hanem komolyan el is várta -, arra még amúgy is ráfér néhány sztratoszférából történő zuhanás. Amit én arcomon kaján vigyorral, ölemben pattogatott kukoricával fogok végigasszisztálni. Remélem, nem volt ilyen, mert nem áll szándékomban megértőnek lenni.

A tegnapi nap egész kellemesen végződött, és beküldtem a jelenlegi projektet is mészárlásra. Ezt sikernek könyvelném el, ha nem kellett volna látnom, mi történt a kolléganő részprojektjével. Elárulhatom, nem járt túl jól.

Emiatt azért aggódom némileg.

Más kérdés, hogy manapság többet adminisztrálok a munkával kapcsolatban, mint amennyit effektíve végzek, de ha a vezetőségnek ez kell, ezt kapja - már annak is tudnék örülni, mondjuk, ha arra lenne időm, hogy a legújabb marhaságokkal teli szabályzatot el tudnám olvasni két projekt között.

* * *

Ja, Újvári úr meg éljen nemi életet egy víziaknával.

Mottónk: "Te... te... te... szerepjátékos!"

A szerepjáték, mint hobbi, nagy nehezen levedlette ifjúkori félreértés-bőrét, amelyet nagyrészt a szenzációéhes bulvárfirkászoknak és a hitbéli hovatartozásukkal közvetetten összefüggő csőlátásban szenvedő prédikátoroknak köszönhetett. Mostanra hosszú, kemény kampánnyal és a hobbi hétköznapivá válásával sikerült elérni, hogy tízből már csak mondjuk három alulképzett szülő keresi elő a sufniból a gázüzemű Mobil Máglya (TM) szettet, ha a szerepjáték szóba kerül. Már kezd ott tartani a köztudat, hogy elfogadja: az efféle kockadobálós szeánszok során sem gyerek, sem háziállat, sem törvény nem sérül - elhiszik mostanra, hogy a fekete kakast még gépszerelési rituálékhoz sem használunk, legfeljebb viccelünk ilyesmivel.

Erre jön Ön, kedves Újvári úr, és sikeresen belerúg a fekvő gyerekbe. Veszi Tomcatet - akinek az elhíresült Mortimer-ügyben a résztvevővel együtt nyújtott teljesítményét látva a politikai korrektséget teljes mértékig szem előtt tartva okádnék legszívesebben a sarokba - és egy laza mozdulattal összeköti a szerepjátékosokkal.

Az RPG-geekek között ugyanis nem kevésbé visszataszító, de társadalmilag mégis jobban tolerálható egyedek találhatók, ha már mindenképp a legalsó réteget akarjuk célba venni. Igen, egy népesebb RPG-s találkozó mindenképp sokkoló élmény - én szerencsére kimondottan szociábilis társulattal tartom a kapcsolatot -, ezért kell vinni sört, meg összefutni az értelmesebb figurákkal a helyszínen, és röhögni a többieken. (De nem érzek ki Önből ekkora mélyszociológusi vénát, ergo tessék nekem bemondásra elhinni, hogy így van. Ha már a többi orbitális ökörséget csont nélkül be tetszett nyelni. Ha az atomtudósok is ennyit kutatnának, mielőtt billentyűzet elé ülnek, akkor a Lajtán innen mindenütt csak radioaktív csavaranyákat lehetne kapni.)

Szóval tessék elhinni, kedves újságíró úr, akkor, amikor az ember egy tudottan és bevallottan kitalált szerepet játszva üti el az időt a barátai társaságában, ennek a csoportnak csak a töredéke fog cigányokról (edited: /romákról, mondom, PC), félrecsúszott tüntetésekről, önmagukat lebőgető politikusokról és faji indíttatásról beszélni - körülbelül ugyanakkora arányban tesznek így, mint az amúgy szavazati joggal felruházott népesség többi része. Az Ön által inszinuált katalitikus vagy gyűjtőhatás nem létezik másutt, mint az Ön túlfejlett, realitásérzékkel nem kellőképpen támogatott, és némiképp elnagyolt fantáziavilágában. Mi is csinálunk olykor hasonlót, de - Önnel ellentétben - ilyenkor nem billentyűzet, hanem asztal közelébe ülünk, és - szintén Önnel ellentétben - azt is tudjuk, mikor hagyjuk abba.

Nah.

És most megyek vissza aktát tologatni.

Kezdem nem sejteni, hogy mi volt az, amit ma álló nap gépeltem. Úgy értem, összefolynak a részletek, nagyon, az elkent pixelek között meg hibalehetőségek tucatjai lurkolnak. Hogy miért alakul mindig így... no de sebaj. Holnap is nap lesz, várhatóan még szarabb, mint a mai. Ez azért is kár, mert a hétvégén kialudtam és feltöltöttem magam - ezek alapján az elvárható minimum lett volna, hogy az így összegyűjtött energia mondjuk szerdáig kitartson.

Ehhez képest már olyannyira a mai gondolkodásom részévé vált a "hátrakúrok mos'má'" életérzés, hogy indulat alig-alig kapcsolódik hozzá, olyasféle reakció ez, mint amikor térden csapnak egy gumikalapáccsal, te meg ösztönből felrúgod a rosszul helyezkedő dokit - és épp csak leheletnyit erősítesz a lábmozdulaton, hogy az óvatlan diplomás is tapasztalatot szerezzen a jövőre.

"Istenem, aki ezt a rendszert tervezte, azt legszívesebben arra ítélném, hogy használnia kelljen."

Ez a nap igazán nagyon kellemes. De tényleg. (Lóóóf.)

Nem fékezünk, senki kedvéért.

Tegnap este egyszerre adtam a koleszterinszintemnek, a vércukromnak, a gamma-GT-mnek, a tüdőmben tanyázó Slimey-nak, az esetlegesen idáig megmaradt jóhíremnek, és a pénztárcámnak. (Kiraktam egy polcra való bocsánatkérést a vitrinbe, aki igényt tart rá, az vegyen magának nyugodtan.)

A szilvapálinkát, amelyet kivégeztünk, Ördögasszony hozta anno, csak én otthon, magányosan nem akartam nekiállni. Az efféle "csoportosan elkövetve" jellegű italpusztításokra viszont mindig akad jelentkező.

A kíméletlenül felborított Trabant, valamint a pajkosan bámuló, festett, lenőtt hajú, negyvenes ablakmosó hölgy története igaz, megerősítem az állítást. A gerincemen végigfutó borzongás politikailag teljesen inkorrekt, viszont zsigeri. (H.R. Zsiger, a híres szobrász/banánfejrajzoló.)

Érdekes, nem is fáj a fejem, csak a vizet fogyasztom lelkesebben a szokottnál.

Lassan majd össze kell kapnom magam, és hazazúznom, megetetni a vakarcsot. Aztán, aztán lehet, hogy aludni fogok.

- Anya, most nem azért, de nincs véletlenül itten egy sötét családi titok, amit szeretnél megosztani velem? - kérdeztem a telefonban, és bánatosan nézegettem a házhoz/hivatalhoz szállított sztrapacska utolsó mementóit, amit éppen a hívás előtt akartam a fejembe tömni.

Nem volt. A helyzet ennél sokkal borzasztóbb. Van egy elszabadult klónom a városban. Nem viccelek. A 17 éves klónomról írtam, az oké. Vele nem lehet összekeverni. Elvégre kölök még.

Na de az milyen már, hogy van egy másolatom ebben a hónaljszagú városban, aki annyira hasonlít rám, hogy a saját anyám összetéveszti velem?

(Aztán meg felhív, hogy miért vagyok akkora prosztó, hogy észre sem veszem. Ott kellett bizonygatnom, hogy nálam fotóstáska volt, meg esernyő, nem pedig aktatáska, mert ma nem volt kedvem cipelni, és különben is, mafaszé mennék munka előtt el egészen az Árpád hídig. Meggyőző voltam, de nem eléggé.)

Az a kis hígvérű tartályszökevény, mibe, hogy amíg én a Hivatalban gürcölök, addig összeszedi az összes nőt, aki a típusomra bukik (nem, baz, nem tippeljük meg, hány ilyen van), lenyúlja a pénzemet, és több időt tölt a trópusokon, mint egy visszavonult bérgyilkos.

Egyszer elkapom, kiflesselem az agyát, gombot varrok a mellbimbójára, és beküldöm magam helyett a Hivatalba.

Mwouhuhahahaha.

(Érdekes. Mi ez a négy lyuk a... és furcsán ismerős ez a terv. Hm. Mindegy. Menni kell melózni. De csak holnap.)

A fent felsoroltak egy része igaz, más része merő spekuláció.

Az lenne a legjobb ügy, ahol nem találkozol az Ügyféllel. De neeem, ez nem így megy. Az elmúlt két hétben ismét végig kellett járnom az országot. Megint végig kellett ülnöm a szeánszokat a kedves Ügyfelekkel, akik alighanem épp annyira aggódtak és épp annyira utáltak, mint amennyire én untam. Mosolyogtunk mindannyian.

Legszívesebben még a kettőskereszt vizet (#víz) is leszedném mindenkiről, akivel munkaügyben találkoznom kell.

No de ennek is vége lesz egyszer.

Ideiglenesen ez van. Butytime kollégát majd megvesztegetem sörrel - meg küldök neki alapanyagot a munkához -, hogy hegessze be az új ficsöröket, addig ez marad.

Meg kő újúni, vagy mi.

- Ha elnyerünk még egy ilyen támogatást - mondta ma az Ügyfél -, azt nem biztos, hogy kibírjuk.

A Rendszer rugalmasságát jelzi, hogy a problémára még azelőtt reagált - és kedvezőbbé tette a hozzájutási feltételeket -, hogy az Ügyfél e rinyája elhangzott volna. Más kérdés, hogy a számláit ettől egy perccel sem fizeti ki előbb, de hát semmi sem tökéletes, neh?

(És láték vala egy Dokumentumot közeledni fehér lovon, kinek neve vala Folyamatba Épített Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés...)

It's soooo fucked up.

Erre a munkára azért kell droidokat alkalmazni a jövőben, mert azok nem éreznek együtt senkivel. Mondtam már, hogy ez a szüttyögős szerves hordváz a kelleténél gyakrabban áll a helyes viselkedés útjába?

Mindegy, a kocka el van vetve, már csak abban reménykedem, hogy ami kikel belőle, azt nem csákánnyal kell majd agyonverni.

Ja, és sutyiban megvolt a tízezredik egyedi látogató, aki egy későn, ámde rendszertelenül frissülő Srakker-féle blogcímoldalt kapott ajándékba, juhé.

Gratulálnánk, ha lenne mihez.

"Te, ha ezt a munkát rendesen tudnánk csinálni, én félnék."
(Ja, alighanem én is. Hallottam már olyan testvérszervezetről, ahol a munkaszerződésben a juttatási oldal része az életbiztosítás és halál esetén az özvegyi nyugdíj. Azért itt még messze nem tartunk.)

Annyi napalm a világon nincs, és soha nem is volt, amit most el ne tudnék költeni az interneten rohangászó szellemi szélárnyékok népnevelésére. Nodemindegy, ezt alighanem a stressz teszi.

Mert persze a Jelentések Könyve csak nem akar hízni - a feladat ezúttal kevés lenne, viszont folyton megzavarnak benne. Ha meg nem zavarnak, hirtelen kurvára nincs kedvem hozzá. Holnap, ha a vidéki túrán szét nem tépnek, és utána még visszatérek a Hivatalba, hazaküldöm magamnak, agyonbikázom magam kávéval, és írok, amíg reszketni tudok. (A határidős stressz kábé annyira a barátom, mint egy rosszarcú, hormonkezelt apáca egy tizenkét collos acél vonalzóval, de motiválni épp annyira tud.)

Kezdek elsimulni agyilag, szóval mára fel is adom a küszködést.

Bring it on.

George Tessini, a '20-as évek legtermészetfelettibb ügyvédje még mindig hasít. Mwahhhahahaha. (Már csak ketten vagyunk az eredeti különítményből, Mr Langdonnal együtt.)

Az EU költségvetésének el nem fogadásáról a következőképpen kívánok megemlékezni: az utolsó, sunnyogó, kisnyugdíjas-erőszakoló politikus férgeknél már csak az alulművelt, befolyásolható, rövidlátó, szédületesen ostoba választóikat rühellem jobban.

Született július negyedikén.

Megjegyez, alkalmaz. (Én barom.) Még van hátra némi idő, de ismerem ám én magam, baz: nem vigyázok, elfelejtem. (Mert már megint meglepetésként ért a felismerés.) Kétszer egymás után azért tényleg kínos lenne.

A LED-ek nagy része zölddel világít, néhányuk még hunyorog - időnként ugrik a csövekben a nyomás -, és feltartóztathatatlanul telik a bitkolbász. A bunker falán ugyan dobolnak a kis idiotizmus-droidok, és az operátor izomláza is alig akar múlni, ennek ellenére elégedett.

Ez az izé szándékosan titokzatoskodik, ja.

Na, most kávéval, szilvapálinkával és endless loopba pakolva üvöltetett Monster Magnet: The Right Stuffal pörgetem magam.

...my nerves are made of steel, my nerves are made of steel, my nerves are made of steel, my nerves are made of steel, my nerves are made of...

Rám is fér. Merthogy tegnap bowlingozni voltunk Butytime-mal (elgyepált, mint oldschool apuka a hülye gyerekét), és mivel jó sokáig ketten játszottunk, temérdek alkalmam volt játékba kerülni. Ma tapasztalt mozgáskultúrámat először egy medvébe oltott zombiéhoz hasonlítottam, azután rájöttem, hogy a bedurrant combizmok miatt kire emlékeztetek.

Igen, C3PO az.

Az este hozadéka még az, hogy négy sör után, elég fáradtan, a retyóból kiugrasztva hajtottam el az USAFIS direktmarketingesét, aki nehezen vágta le, hogy az igen kedvező 169 USD-s ajánlata, amiért benevezhetek egy szarrá bundázott lottószerűségbe, amelynek eredményeképpen akár dolgozhatnék is az USÁ-ban, kábé a havi járandóságom egyötödét jelenti. (Amint ezt megláttam a képernyőmön, megköszöntem szépen a lehetőséget és bezártam a böngészőt.) Ergo ha már ennyire kétségbeesett lennék, inkább mégiscsak ötöslottóra költeném azt a pénzt, ott legalább közvetlenül pénzt látok (és még mindig nagyobb az esélyem, hogy nyerek egy ötöst, mondhatnám).

Szentséges tervezőm.

Más tollával. Ismerjük el, hogy ez itten, idézem: "Jól csak a szemüvegével lát az ember. Ami igazán lényeges, az az inzulinpumpa.", szóval ez még Combfiksz művésznőtől is váratlan. *Srakker ügynök röhög*

Hivatali párbeszédek #23 (archívumból)

Srakker: - Megint viháncolnak odakint a kölkek. Fene essen beléjük.
Misztörendőzán: - Hagyd már el. Azért, mert te végérvényesen elcseszted az életedet (*vigyorog*), még nem kell tönkretenni az övékét.
Srakker: - Arról majd gondoskodnak ők maguk.

Ez csak azért jutott az eszembe, mert német nyelvű nyári iskola lépett működésbe a szomszéd házban. Persze, az jó dolog, ha a drága egy csimoták élvezik a nyarat, és például egy sörrel, napernyő alatt végrehajtott sziesztámat még ha megfeszülnek, sem tudnák megzavarni. Egy olyan munkafázist azonban, amit éppúgy rühellek, mint a többit, képesek szétzilálni.

Tolom magam előtt a melót.

Tegnap az álomfázis során háromszor is arra ébredtem, hogy valami sercent egyet a fejemben.

(Áthúzott a kraft*, vagy csak így jelentkezik nálam a hírneves repülés-élmény?)
Lehetséges ugyan ezek alapján, hogy egy beszivárgó urbánus szobaterminátor vagyok, de ha így van, kellemetlenül szervesre sikerültem, hajlamos vagyok a túlhevülésre, ráadásul elmulasztottak rendesen felpeccselni.

(Ha ez sokáig így megy, lecsattintom beépített plazmakutyát**, és mészárolni kezdek. Azt' lesz kernel pánik. Csak találjam meg hozzá az illesztőprogramot.)

Azért nagyon, nagyon jó hírek is jelentkeznek itt időnként. Hwuáháháh.

* fene az asszociációs központomba. Eszembe jutott a második világháborús környezetbe telepített ugribugri szilikonbánya, Fräulein Lara Kraft.

**a plazmakutya Blimey találmánya. Tudomásom szerint az ismétlő rendszerű plazmafegyverek megnevezésére használatos kifejezés.

- Nem volt elég hangos a tetszésnyilvánítás, ezért most visszatérünk a helyszíni nyüzsgés fázisához - mennydörögte a Hivatal.

És van egy olyan érzésem, hogy ha egzisztenciális kérdések nem lennének a világon, néhány kolléga a kényszeredett mosolygás helyett a Drága Arany Középvezető Bal Kézzel, Parasztlengővel Izomból Beterítése útját választotta volna, és igazi gumininnyához illő lelkesedéssel addig ismétli ezt a nehezen elsajátítható mozdulatsort, amíg a titkári szobát egyszerűbb nem lesz újrafesteni, mint kitakarítani.

Drága Arany Középvezető: - Na, hát látom, hogy nem figyeltetek oda a névjegykártyánál, és hibás a fejléc. Egy évig nem kaptok újat.
Srakker: - Ha három évig kibírtam, talán ezután is menni fog.

Drága Arany Középvezető úgy tett, mint aki ezt nem hallotta meg.

Mintha a névjegykártya legalábbis egy szolgálati Volvo lenne.

Én, mivel a győri rohamkörút során megvilágosodtam - és mintegy mellékesen eldöntöttem, hogy nem hagyom magam munkára kényszeríteni -, hátradőltem, és ha lett volna a közelben popcorn, tuti két pofára tömtem volna a fejembe. És adagoltam volna a lőszert, ha erre bármelyik kolléga megkér.

Szóval szép napok ezek.

Kereskedelmi rádió öt órás híradója: "Sikerült megállítani a hernyóinváziót. A falánk rágcsálók..." Ezután sípolást hallottam, és egy kicsit elhomályosult a látásom, míg a kollégák újrarendezték a valóság szövedékét, hogy eltávozhasson a lokális túlnyomás, de a baj már megtörtént. A következő kötelező vizsgálaton várhatóan újabb hasznos agytömeg-csökkenést fognak regisztrálni a műszerek.

Nehéz meló ez, és az ember időnként azon kapja magát, hogy másodlagos veszteséggé vált.

"Az ügynök szívéhez a mellkasán át vezet az út."

Ma extra játékalkalom volt. Paszulykaró ugyanis ("lángeszű Őrzőnk") váratlanul mégiscsak ráért. Kurta volt, de izgalmas.

Kicsit kellemetlen, amikor az idők során az ember szívéhez közel kerül egy eldobhatóra tervezett karakter. Túl sok szivárog át belőlem, túl sok lesz hirtelen az emlék, túl sok az éppen-hogy-megúszott szituáció, túl sok a közös poén.

Megszelídítettem egy karaktert, és tudom, hogy el fogom veszíteni a végén.

(Ez a Chtulhu-játékok beteges szépsége, és itt lapul benne a hősiesség. Az a tudat, amikor nem egy tucatkarakter, hanem a te karaktered - egy elképzelt valaki, aki idővel azért fontossá válik a számodra - kockáztatja fizikai és szellemi épségét olyasvalakikért, akik, ha nyomorékként vagy őrültként látják, utána sem köpnének.)

Na, hagyjuk ezt, ez a pátosz megöl.

Olyan szinten kurvára megfájdult a fejem, hogy komolyan kételkedem abban, hogy bármiféle értelmes dolog képes ma kiesni belőle. Szerintem a kreatív gondolataimat éppen most csipkedik cafatokká laposfogóval a többiek. (Nem tudom, hogy a kreatív gondolatoknak van-e mellbimbójuk, de ha van, akkor azzal kezdik.)

Áuá.

Megpróbálok a fejembe dönteni egy kávét, hátha az segít. Jó lenne, mert ma estére kész anyagot ígértem.

A mai napnak voltak határozottan vicces fordulatai. Az egyik az Misztörendőzán javaslata volt, amikor megemlítettem neki, hogy az alsó szomszéd csak azért állt ki az ajtóba hét negyvenkor (rábaszott volna, ha mondjuk alszom kilencig, mint azt az időjárás indokolta volna), hogy figyelmeztessen: bemószerol a főbérlőnél, ha továbbra is ötkor merészel zuhanyozni valaki nálunk. (Én speciel fél hétkor kelek általában, és a szomszéd szobában nem ébredek fel arra, hogy Blimey megtisztítja a hab testét.) Misztörendőzán hallván a történtekről, javasolta, hogy a legközelebbi hasonló alkalommal mondjam azt az illető, korosodó hölgynek, hogy "Hölgyem, ön pedig túl hangosan maszturbál." ("Maga egy állat", hívtam fel kollégám figyelmét a nyilvánvalóra.)

A másik a Túró Rudi feketelistára tétele volt.

Ezek után már senki nem foghatja vissza a Túró Rudi-maffia terjedését. Nagy lóden hűtőkabátokkal mászkáló dílerek fognak sündörögni az iskolák mellett, két razzia között terítik a cuccot, a gátlástalanabbak kakaós csigával és vaníliás karikával kereskednek... erkölcsüket vesztett büfésnénik a pult alól, az üzletszerű gyerekrontók megkövesedett tekintetével, arcbőrre fagyott, visszataszító vigyorral - és kétszáz százalékos haszonkulccsal - adják majd át a tiltott javakat. Az ORFK létrehozza majd titkos személyazonosságú, halált megvető bátorságukról elhíresült alszervezetét, a Titkos Édességterjesztőket Mészárló Alosztályt, és meglepetésszerű támadásokkal igyekszik majd elejét venni a törvényt nem tisztelő hálózatok ügyködésének. Maffiaháborúk és kisstílű leszámolások követik egymást a különböző nemzetiségekből verbuválódott bűnszövetkezetek között, és mint ilyenkor mindig, az árak ismét az egekbe szöknek majd... egész addig, amíg a kölkök rá nem jönnek, hogy a sarki közértbe még a rettegett maffiózók keze sem ér el, és ki nem rajzanak megvenni három lépéssel odébb. A cuccot.

Hát tetszik érteni? El van ez kúrva, instállom.

I never took offence, I never swore in advance
but I'll break you down with my poison mouth again

Paradise Lost: This cold life

Krízishelyzet elhárítva. Egyelőre úgy tűnik.

Esik az eső, másnapos vagyok, és már írtam egy kommunikációs atomcsapást. Itt van a zsebemben. Már ketyeg. (Bár a kommunikációs atomcsapások olyanok, hogy akarják, hogy elkövetődjenek. Mint az elátkozott kardok, amelyek azt akarják, hogy használják őket, lehetőség szerint végtagok és kiálló alkatrészek lemetélésére. Vorpal nuke, anyone?)

*Srakker ügynök fütyül és elkezdi felépíteni az MVP pajzsot*

Egészen zseniális és kreatív módokon tudom felbaszni az agyam ugyanazon a dolgon. Most döntsem már el: vagy tartsanak ki az illesztékek, vagy fújjunk gőzt minden hegesztési varratnál - ez az időszakonkénti nyomáspróba már lassan nem az én, hanem a karbantartásomért felelős technikusok idegeire megy. Ha ők odavágják a villáskulcsot, akkor tényleg vége a világnak, tehát ne, ismétlem, ne hergeljük az önuralom-személyzetet. (Srakker ügynök bezárja a böngészőt)

(Össz-tűűűűűűz!)

...don't write it down.

*Srakker ügynök felvont szemöldökkel néz, keze megszorul a lángszórón, aztán jobbat gondol*

Az internetnek megvan az a szokása, hogy kibaszottul nyilvános, és kibaszottul nem lehet titokban tartani semmit. Különösen más internet-felhasználók előtt. Jé.

"Joint venture: nemzetközi marihuána-csempész szervezet."

Ez most itt elhangzott az irodában. Ilyenkor elgondolkodom, hogy mehettem volna péknek is, mondjuk.

Tán majd a negyedik verzió megáll a lábán. De egyre jobb lesz. Az alkotás folyamata kicsit eltért a bevett eljárásrendtől, de a végeredményen, megítélésem szerint, hosszú távon sem lesz szégyellnivalóm.

És mert gyakorlott menekülőpatkányként sokféle hajót láttam már - és az esetek többségében én voltam a tengeri apokalipszis egyik szimbóluma, jelezvén, hogy most már tényleg menni kell -, tapasztalatból állíthatom, hogy ha netán ez a hajó süllyedésnek indul, én már több mindennel távozom, mint amivel jöttem, így nekem már mostantól megérte felszállni. Reméljük, hogy ezt a mérleget legkorábban évek múlva, elégedetten, a bánat szikrája nélkül engedtetik majd megvonnom.

Én legalábbis élvezném.

Az alváshiány kerülendő állapot az én esetemben, úgy látszik. A folyamatosan támadó baromságok áradata kezd a francia iskoláslány-fázisba kergetni.

Szeretnék már végre egy kicsit úgy hátradőlni, hogy nem kell folyamatosan bőgetni az álcapajzsot, hanem csak úgy, hogy tudom, hogy sem orvtámadó akta, sem újabb határidő, sem hasonló baromságok nem fenyegetik a seggem integritását.

És hogy nem kell azon izmozni, hogy ne forduljak ki a saját állkapcsomon.

Sört iszom, hergelem magam és párbeszédeket írok. Sok szerkesztői meló lesz velünk. Ehh.

If I ever see that damn drawing board, I'll chop it into firewood.

Aztán legéppuskázom. Aztán felgyújtom. Aztán leöntöm savval. Aztán Progressz teherűrhajóra rakom, és fellövetem az ISS-re. És ezzel még nem végeztünk.

A mai nap gyöngyszemei:

Gótügynök: - Payday! PAYDAY! - üvöltötte a bérszámfejtő a mikrofonjába, mielőtt elsöpörte volna az iratok áradata.
Srakker: - "I hear invoices in my head" - ez egy gyakori mondat a bürokraták szanatóriumában.

Aztán ne lepődjetek meg, ha hasonló mondatok furcsa helyekre keverednek. Ez már csak az efféle mondatok szokása.

Volt anno egy magyar posztmodern, akinek volt valami ilyesmi mondása, hogyaszongya: "A civilizáció hibrid patkány. A világ minden mérge sem képes elpusztítani." Hajlok arra, hogy azt mondjam, igaza van.

(Ez a mém lehet, hogy torzult kicsit. Kérjük, kezeljék óvatosan, és lehetőség esetén keressék meg az eredetit.)

A mostani Chtulhu nagyon jól sikerült. Kis odafigyeléssel megy ez.

Azért megvan annak a bája, amikor kábé százszoros túlerő elől bujkálsz négy tettestársaddal együtt egy barlangban, ahol rajtatok kívül mindenki úgy lát a sötétben, mintha nappal lenne. Az a tudat is kevés megnyugvást ad, hogy a két üldöző csapat legalább annyira utálja egymást, mint titeket, és ha teheti, ki is nyírja a másikat - elvégre, ha titeket meglátnak, rajtatok kezdik az odakint megkezdett mókát.

Jogos káröröm ide vagy oda, a végén kifordult a kezünkből a popcorn.

Mint azt a fenti kísérlet mutatja, túl sok maradt bennünk az emberből.

"Otthonról hazafelé menet beugrom."

Heh.

Megbeszélés elmarad, helyette, akárhogy alakuljon is, jóval kevésbé leszek szakmai.
Yes, comrade, I'm alive. Good. Good for me.

A Plusssz Kohósalak (munkanevén: Forte) pezsgőtablettát csak abban az a valószínűtlen esetben ajánlom emberi fogyasztásra, ha nevezett fogyasztót nem zavarja, hogy izzadáskor a régi Chio burgonyaszirmok nyitásakor tapasztalható átható vegyszerszag köszön vissza higiéniás szokásoktól függetlenül; valamint, ha ezzel párhuzamosan az sem hatja meg, ha a Mesterséges (R) Rettenetes (TM) narancsfélékből összekotyvasztott aromaterápiája egy targonca minden bájával tolat át az ízlelőbimbóin. A pohár alján felhalmozódó, ingerülten püffögő kohósalak - melyről a termék a nevét nyerte - a korábbi változatokkal szemben már nem ülepszik ki a pohár peremére, így kellően óvatos ivási technika esetén megelőzhető a feltoluló hányinger. Szerintem halál megéri.

Ma a változatosság kedvéért megint kreatív megbeszélés, utána akármi is lehet. Már feltéve, hogy még tíz előtt végzünk.

Ma nincs post. Ez nem az. Ha te mégis így gondoltad, az a te dolgod, de tájékoztatlak, hogy tévedésben élsz. Ez itt, amit látsz, a post hiányának magyarázata. Az időjárásváltozások és a kialvatlanság sajnos kihozzák belőlem az antiszociális állatot. És ilyenkor örülök, ha öt percig sikerül egyben tartanom a gondolataimat.

Most ez megy körbe (igen, megtaláltam az NFS:U - OST könyvtárat a merevlemezen, és a régi szép billentyűzettotojgatós idők emlékére bepakoltam).

Just like seventies goofballs
He’s waiting on last calls
Well listen to Method Man
Cause if you leave him the last line
Don’t leave him the brown kind
Born just a little to slow (x2)

Just a little too
Oh your lights are burning too
Just a little too
Oh just a little too

Cause if he picks up the wrong kind
You’ll know you'll be turning blind
Gun at your head
Lay him down just the wrong way
You know that he’s turning gray
Born just a little to slow

Oh your lights are burning too, burning too, burning to slow
Oh your lights are burning too, just a little too
Just a little too (x2)

Your lights are burning too
Just a little too
Oh your lights are burning too
Just a little to slow.

Cause if you leave him the last line
Don’t leave him the brown kind
Well listen to Method Man

So if you’re leavin' him callin'
You know you’ll be fallin'
Lights are burning low
Your stars are burnin' gold
Lights are burning low.
Your stars are burnin' gold

Born just a little too...

The Crystal Method - Born too slow

Szerencsére nincs a közelben senki, vagy már nagyon csúúúnyán elbántak volna velem. (Mondjuk felveszik, és visszajátsszák, ahogy danászom, de ez tényleg túlzás lenne.)
* * *

Nálam a billentyűzeteknek is története van. Nem túl izgalmas története, de olykor kevéssel kell beérni. (Ne mondd, hogy nem szóltam.) Szóval visszaemlékeztem én pár évvel ezelőtt, hogy egyszer volt idő, amikor a számítástechnika olyan fejletlen volt, hogy a művelt Nyugaton is megérte ilyesféle perifériákat gyártani alkalomadtán. Ma olcsó tömegcikk. Akkor drága tömegcikk volt. (Bizony, a klaviatúra-gyártás nem őshonos Tajvanon, nehéz is ezt elmagyarázni a fiatalabb generációk tagjainak *Srakker ügynök sóhajt és elrendezgeti az államköszvényt az ujjain*.) Naszóval, egyszer hírét vettem, hogy van a Hubay tér környékén egy számítógép-bontó, ahol lehet effélét kapni.

Én alapvetően az olyan típusú gépkonstrukciós elvek híve vagyok, amelyek eredményeképp lehetővé válik, hogy megfelelő felindultság esetén ugrálhassak az adott berendezésen, anélkül, hogy az ezt különösebben megsínylené.

Így esett, hogy 8.000,-Ft-ot adtam egy olyan billenytűzetért, amin még Windows gomb sincs. Bizony, ez egy ultrafapad 101 gombos. IBM logóval meg toll- és ceruzatartó vájattal abból az időből, amikor még számított az ilyesmi. Kibaszottul nem ergonomikus. Valamint tele van ujjnyomokkal. (Tisztességes emberek bottal sem biztos, hogy hozzányúlnának, még én magam is elbizonytalanodom néha.) És német nyelvűek rajta a gombfeliratok. Viszont lehet rajta ugrálni, elvileg. És úgy kattog, ahogy egy magára valamit is adó klaviatúrának kell, ami akkor különösen hasznos, ha valaki aludni akar a közelemben, mert így biztos hallani fogja, meddig dolgozom. Ebben ugyanis van anyag - nem véletlen, hogy ritkán veszem ölbe.

A 8.000,-Ft-ért járt volna egy 286-os gép is, meg igazán ősi pormacskapopulációk, de azért már nem mentem vissza. A nagyméretű, felesleges baszokkal amúgy is tele van a padlás, és tényleg.

Szóval most ezzel pattogtatok.

* * *
És közben eljutottam az FC Kahuna - Glitterball-ig. De lassanként el kell mennem, mert vár a sör. (Valójában dolgozni fogok.)

Nah. Hát persze, hogy véletlenül sem hagyják, hogy befejezzem azt a feladatot, aminek nekiálltam. Ez már csak a Hivatalok természetéhez tartozik.

Amúgy nem is sikerült rosszul ez a nap - de még nem bontok pezsgőt, elvégre épp elég idő van még hátra belőle.