Erre is igaz, mint oly sok mindenre.

Menetelj, vagy dögölj meg.

A blog nem menetel.

Tehát megdöglik.

Üdv a végeken.

Amikor azt mondja valaki, hogy te ezt nem értheted, ti ezt nem érthetitek, mert nem voltál, nem voltatok ott, szeretem azt hinni, hogy soha nem is kell megértenem. A karosszéki háborúsdi mind szép és jó, de...

...most, edzés, majd két sör után, meghúzott vállal írom le, amíg még a fejemben van a gondolat, hogy aki háborúba akar vinni, soha nem akar ténylegesen benne harcolni, mert gyáva. A békeidő jó.

Remélem, sose lesz aktualitása ennek a bejegyzésnek. Pi, szláv, szánsájn.

Six-six-six: the number of the Yeast - a metálos pékek indulója (én)
„Mi vagyunk a hitmanek, a tudósaink tudnak; a bosszútávfutóink bosszútávot futnak” (Gőzbicaj feat én)
Szikh itur ad astra - az indiai űrprogram (én)

Fear with great fear, for I shall lay waste to thy sanity and rape thy mind. And there shall be plundARRR. For I am the pun pirate.

Ja, és kaptam olyan kérdést tősgyökeres kanadaitól, hogy hogy a bánatba' tanultam meg ilyen jól angolul. (A szó, amit használt, a perfect volt. Álszerénység lenne azt mondanom, hogy nem vagyok büszke magamra.) Szegény lány, vagyis asszony immár, nem tudta, mire vállalkozik, amikor jó anyámékhoz jön látogatóba. Jó anyám például nem annyira átjut a kulturális gátakon, mint inkább leküzdi őket, egy páncélos és fúrópajzs minden kecsességével. Nem viccel, na. Jó apám meg mindenkit itatott, aki a közelébe került. (A francia vodkáját végül nekem kellett meginnom, szégyen.)

Piáért (is) fordítok.

Most háromféle fájdalom munkál bennem. Az első, ami nem is annyira fájdalom, mint jóleső kimerültség, arra utal, hogy végigtoltam a kettlebellt, és, tekintettel arra, hogy a ninnyák (kung-fusok talán) szeptemberig nincsenek, edző sporttárs ráhúzott még tíz percet-negyed órát, így volt móka, kacagás. (A közepén elbasztam a tartást, de baj nem lett belőle.) A második fájdalom inkább a saját gyengeségemnek tudható be: ebben a hónapban nem fog összejönni a diéta, mert drága, és most erre nincs pénzem, ráadásul szeretek enni, amióta meg edzek, még inkább. És ez egyenesen eljuttat a harmadik fájdalomhoz: a fogam jelzi, hogy nagyon sürgősen dokihoz kell vele mennem, ha nem akarok egy újabb vicces foghúzást. Még csak finoman utalgat a témára, de az öröm totális hiánya érzékelhető bennem.

Picsabasszameg.

„Nekem szabadnapot adni, az olyasmi, mint kotont osztogatni egy LAN-partin.” - Srakker

No hát.

Szerdán kirugdostam a házból a projektünket a Hivatalban, hogy menjen, és boldogítson eztán mást. Ugyanezzel a lendülettel bejelentkezett persze a következő szopoda, ami miatt jövő héten már megint rohangásznom kell, és ha ez elmúlik, lesz még egy harmadik is, így bullet time effektekkel tudok csak elmenni szabadságra, két határidő között lelassítva elkígyózva, arcomon feszült figyelemmel. (Két pisztollyal.)

Csütörtökön fantasy trasht írtunk Búvárzenekarral, aki megjegyezte, hogy lassan több időt tölt velem együtt, mint Métellyel. Kérem, a magas művészetekért áldozatokat kell hozni. Voltam amúgy kórházban, hogy a garatomat trugyával konstans teleöntő vidám kis tenyészetnek véget vessek, mert már az is idegesít, ha fuldoklani kezdek edzés közben, még az hiányzik, hogy bedurranjon valami komolyabb fertőzéssel, és két-három hétre zombivá alakuljak. További vizsgálatok lesznek, de már most megmondom, ha megint hústűvel fognak az orrom környékén rosszalkodni, sírni fogok, mint egy gyerek.

Pénteken erőltetetten laza munkanap, utána Nine Inch Nails-koncert. Úgy döntöttem, hogy mivel egyetlen hörgmetál pólóm sincs már, a baseball-sapkám, a háromnegyedes gatya és a „Fuck me, I'm a taxpayer*” pólóm megfelelően kifejezi a személyiségem beteg voltát. (Persze ez senkit nem érdekelt.) Találkoztunk Búvárzenekarral, aztán Nyúlontúllal, utána végigaraszoltunk a soron, odabent összefutottunk Brainoizzal (vizuális kontaktust létesítettünk Parandroiddal), Whoisnottal, és az ő ismerőseikkel. A sör drága volt, de legalább hideg, és minőségileg sem vészes. A dohányzás alatt lapáttal kellett vágnunk az utat, mert a zsebkendőnyi helyen rohadtul megállt a füst. A koncertterem szép nagy. Láthatóan voltak, akik ülőhelyet váltottak, ezen jót vigyorgunk. A jelenlévő közönség rendes, jóravaló népekből áll, mindenki békés, mint egy tepertős pogácsa. A jónő-penetráció döbbenetes, ebből a szempontból ez az év rendezvénye. Az előzenekar egy indusztriál-jellegű DJ, a fejek nem nagyon mozognak, mialatt felrugdossa a decibeles vödröt, de nagy az ováció, amikor befejezi az előadást. Némi bűvészkedés a szén-dioxiddal, beállás, aztán hegyibe.

Pinion
Wish
Last
Discipline
March of the Pigs
Piggy
Reptile
Burn
Gave Up
La Mer
Something I Can Never Have
The Downward Spiral
Mr. Self Destruct
Non-Entity
Survivalism
Echoplex
1,000,000
Dead Souls
The Hand That Feeds (Bush-gyalázással. Búvárzenekar meg is jegyzi, hogy érdekes, de még egy rockzenész sem szerette Amerika Mutáns Csimpánzát.)
Head Like A Hole
Hurt

A NIN iszonyatos energiával zúzott, beleadtak apait-anyait. A hangosítás is elég súlyos volt, az elején az tűnt fel, hogy megrázza a gatyát a lábam szárán a basszus. A tömeg nagyon lelkes volt, de vadulás nem volt, aminek örülünk. (Nem is számítottam ilyesmire, mondjuk.) Jó, hát pár sör kiömlött, de ez nem állófogadás, hanem koncert, na. Amikor fiatal, karcsú lányok integettek a zenére, örültem az életnek, amikor két, hozzám hasonlóan elhízott, félmezten férfiember, akik láthatóan nagyon egymásba voltak érzékenyülve (a „Meg kell a szívnek szakadni”, meg az „I love you, buddy, but not that way” vonalon), és látszólag veszélyesen, de azért odafigyelve zúztak, na akkor nem annyira, és erősebben koncentráltam a színpadra. A Dead Souls, a Hurt meg a Hand that feeds alatt megjött a közönség hangja erősen, nekem legalábbis úgy tűnt. Aztán vége lett a koncertnek, gyülekezés a Gödörnél az alkohológiai vadásztúrát követően. Búvárzenekar még felespoharakat is vett, amiket aztán nekem adományozott, így nem kellett üvegből vedelnünk a whisky-t, mint az állatok. Időközben egyszer eláztunk, mert eleredt az eső, de fedél alá húzódtunk, és dumáltunk háromig. A whisky majdnem elfogyott, a sörnek teljesen a végére jártunk, és már kezdtünk bepunnyadni, szóval hazahúztunk.

Szombaton, vagyis tegnap fantasy trash befejezése (most kell majd lecsiszolni a sorjákat, meg kicserélni a gyártási hibás mondatokat, de a csavarszám már biztos, és a szíve is dobog). Azután takarítás, mert a Delta Green-halálkommandó (ezúttal Jamal nélkül) jött át, megtartani rendes világmegmentő ülését. SNAFU, aztán TARFU, aztán megint SNAFU. Hogy most megmentettük a világot, vagy halálnak adtuk az utolsó embert, aki megmenthette volna, nem tudom, de nem is érdekel. Egyértelmű utasításaink voltak. A társulat olyan fél kettő környékén távozott, én egy zuhany után ágyba senderedtem, most meg jólesően punnyadva emlékszem vissza a történtekre. Motörhead szól (Bad woman), miért, mi szólna?

* Most elgondolkodtam azon, hogy kéne alapítani egy bandát TAXPAYER** néven. Definiálhatatlan stílusban zúznánk olyasmikről, hogy „a Télapó is halott, az unikornisok is elfingták az utolsó szivárványukat, minket tényleg megvetnek, és különben is, a kurva anyját az összes szubhumán takonynak, akikkel kénytelenek vagyunk megosztani a várost.” Gyűlöletünk végtelen lenne és fókuszálatlan, hangunktól elhalványulnának a csillagok. És, amikor mindezzel megvagyunk, bemutatnánk, hogy valójában baromi érzőszívűek vagyunk, és ezzel összezavarnánk ás megosztanánk a rajongóinkat.

** Sajnos, már van olyan, hogy The Taxpayers. (Esetleg Adóalany?)

Ez most jól kifejezi a hangulatomat.

A tegnapi hangulatom a teljes idegrángás szélén való egyensúlyozással telt, de nem tudom, miért.

Ma a kettlebellen felváltottam 16 kg-s súlyra a kétkezes gyakorlatoknál, most úgy nagyjából mindenem egyszerre akar egy pendüléssel szétszakadni. (Olyan hangom lenne, mint egy díszsortűz számszeríjakkal.) Írtam 3K-s baszt, még most sem tartom irtandóan rossznak, ami jelent valamit. Most már csak az a kérdés, hogyugye.

Idebent nyüzsög a fél rovarvilág, gyűlnek a fényre a nagyonhülyék. Mert nyitva hagytam az erkélyajtót. Chemotoxozás lesz ebből, nem is kicsi.

Haladtunk Búvárzenekarral. Nem tudom, feladom-e a későbbi projekteket, mert amikor éppen elkap a lendület, jól érzem magam, mialatt együtt írunk, de ha belegondolok, hogy már megint M*-t, akkor mindenem sikoltozni kezd.

Ma találkoztam egy lánnyal, aki lehetett volna, ezzel szemben nem lett. Jót vigyorgok az akkori önmagamon, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy változtam volna bármit is e tekintetben.

Most a Motörheadtől az All for you megy, de nem sokáig, mert holnap megint kezdődik a darálás, és addig álmomban - a kalandozások közepette - meg kell fenni a késeket, és az több, mint hatórás munka.

Let's do this shit!

Asszem, jobban tesszük, szaktársak, ha belehúzunk, mert egy kuvaiti úriember már híresebb magyar herótot alkotott, mint mi. Székelyhidi Miklós (Jami) lehet, hogy ismertebb lesz a világ egyes részein, mint mondjuk a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

Kéne erről írni egy rivjút. Valaki? Valaki?

Annak idején belém mart a kreatívbogár, és telenyomta a szív- és érrendszeremet a mérgével. Aztán jött a radioaktív lajhár... Van ugye a tízéves garázsprojekt, ami már lassan tizenegy lesz, és épül, szépül szépen, és már vagy negyedik éve nem gyújtottuk fel és süllyesztettük el a picsába. A rendszer magja konkrétan két évvel előbb lett kész, mint egy népszerű, díjnyertes külföldi csoda, ami nagyon hasonló alapokra épült, de hát hamar munka ritkán jó.

Na, szóval a lényeg az, hogy amiben van „kommunista zselétömb”, az alapból királyság (különösen, ha a háttérrel is tisztában vagyunk). Ezt onnan tudom, hogy a tömérdek sörözés közepette telijegyzetelt papírfecnikből lett egy dokumentum, amit nemrég kaptam meg.

És tetszik. Ganajozni persze kell még, meg építgetni is, de jó anyagnak tűnik. Most kellemesen punnyadt vagyok, kettlebell után. A holnappal majd ráérek holnap foglalkozni.

Időnként akkora pöcs vagyok, hogy a portrémat használják vágóképként a pornóiparban. Most megint sikerült elhagynom az éves bérletemet, ezúttal két fő lehetséges helyszín van: itthon és az irodámban. De nem találom. Három napja. Azóta áttúrtam mindent, de egyelőre nincs meg.

Ja, Srakker, remek ötlet volt, hogy biztonságba helyezted a zsebtolvajok elől a bérleted, te nagyon kretén.

A legújabb agyatlan ötletemhez kell egy MIRV. Úgy értem, csak írok róla, a valóságban, ha rajtam múlik, egyetlen többrobbanófejes nuki sem fog kiröppenni a silóból. Rajtam ne múljon.



Volt amúgy pár remekbe szabott álmom, nem annyira rém-, mint abszurd, mint a kurvaannya. Felmerült bennem, hogy talán jobban sikerülne az írás, ha csak fele annyira részletesen kidolgoznám a herótjaimat meg az NPC-imet, mint az asztali játékhoz a karaktereimet. Állatkertem legújabb lakója a többszörösen hátrányos helyzetű vándorvegyész, parfümgyáros, hobbikertész és kényszer-drogkereskedő. Hans. Olyan szemekkel, amilyen nincsen is. Kereshetnék hozzá képet, de ezzel az erővel rajzolhatnék is, rajzolni meg nem rajzolok vagy nyolc éve.

A Foschpumpe teljes fordulatszámon a hivatalban, de nem is fárasztom magam azzal, hogy magyarázzak róla, hogy ezen a leágazáson miért ömlik agyba-főbe a reszkető barnászöld kolloid. Mer' szokása neki, azért, érjük be ennyivel.

Elhagytam magam, de majd megkerülök.

"...you didn't want us anyway and now we're making up our minds, you tell us how to run our lives, we run for youthanasia..."

Asszem, mégis inkább maradok köztisztviselő, a megnyerhetetlen háborúmmal (egyebek közt a saját lustaságommal szemben): a mostani buli után úgy érzem, hogy még ha történetesen meg is akarják adni a pénzt, amit kértem, én akkor sem fogom ezt vállalni.

A Jézuskától meg kérnék egy tíztonnás bürokratikus kalapácsot, nyolc embert, költségvetést, toronyórát, láncot, és engedélyt, hogy mindezt rendeltetésszerűen használjam.

Tegnap kicsit kifordult a bokám, éjszaka borogattam, meg ma is (egy bolyhos zoknit leöntöttem hideg vízzel, ráterítettem a lábfejemre, majd belebújtam egy másik bolyhos zokniba). Mára már egész járóképes lettem, de azért gondolatban elküldtem a Gőzbiciklisék albérletének lépcsőházát tervező majmot és a cipőmet tervező majmot az édesanyja ravatalához. Én, természetesen, áldozat vagyok csupán, a körülmények gangbangjének elszenvedője, felelősségem a kérdésben nincs, sőt, ha lehet mondani, én vagyok az egyetlen bűntelen az egész ügyben.

Na.

A nembeszélünkróla projekt kedden folytatódik, az idegességemet csak kicsit enyhíti, hogy ezúttal nekik kell pofátlanul jó ajánlatot tenniük, és nem nekem kuncsorognom. Szegény embert ezzel szemben az ág is húzza, tehát richtig ma kellett elpöffennie a tápomnak, vettem helyette egy vagyonért egy Chieftec-et. Így aztán nem volt mese, az eddig a polcomon pihenő HD3870-est is beszuszakoltam a gépbe. (Eddig az volt a gond ugyanis, hogy a régi tápomon nem volt 6 tűs kivezetés, így a videokártya nem kapta meg az extra delejt, így nem indult el a gép.) A táp halkabb lett, a videokártya hangosabb, a visítás így konstans. Jövő hónapban telefont váltok, és utána rituálisan végigjárom a foxtrotot a Motorolámon, és gurgulázva kacagni is fogok.

Mindent folytatok, majd, most épp a fostengeren hajózom. Holláré, holláré, hó.

A mai a Változás Napja volt két értelemben is. Egyrészt egy egykor közeli, mára távolabb szakadt nőismerősömről kiderült, hogy igen veszélyes, bár nem fertőző betegségben szenved. A részletekről nem beszélek, de aggódom miatta. (Fura, hogy épp tegnap eszembe jutott.)

A másik meg... ébren tart ma éjszaka, az tutifix, hogy végiggondoljam a dolgokat. Előre nem iszom a medve bőrére, de lehet, hogy az életem egyszeriben érdekesbe kapcsol. A maga módján persze az is érdekes, ha valaki kétszeres hangsebességgel megcsókol egy gránitfalat fullfrontál.

Azt hiszem, el kell szívnom még egy cigarettát.

Egyiptom felülnézetből 3.

Harmadik nap

A nap, jó szokás szerint, ismét a szálloda várótermében kezdődik, zuhany és a már régóta esedékes hajmosás után. A szakállam még mindig aszimmetrikus, mint a kurvaannya, de erről ekkor nekem még sejtelmem sincs. (Azóta is így van. Majd eladom valami divatirányzatként.) Reggeli, eközben ismerkedés a haloumi sajttal (ízre finom, de rohadtul nyiszorog az ember foga alatt). A reggelt feldobja, hogy leöntöm magam török kávéval, a szőnyegre egy csepp se jutott. A szálloda személyzete bocsánatot kér, de az udvariasságuknak nincs köze a köztem, a finommotoros mozgásom és a gravitáció között fennálló kényes egyensúly hirtelen felborulásához. Miután átöltözöm, kétautós konvojunk megindul a Media Production City felé. Bizonyíték arról, hogy az egyiptomi társaság nem viccel, ha építkezésről van szó: a sivatag kellős közepén húzták fel ezt az irdatlan létesítményt. Az út kifogástalan minőségű, mondjuk, nem is fagy fel minden egyes télen. (Az azért kiderül, hogy egyes, nem túl szívbajos vállalkozók itt is szeretik kispórolni belőle az anyagot.) Az EMPC stúdiókomplexum, vezérlőkkel, öltözőkkel, az utómunkához szükséges felszerelésekkel és vagy féltucat külső helyszínnel. Itt amúgy sorozatok, történelmi filmek, vetélkedők, beszélgetőshow-k készülnek. Még egy médiaipari főiskolára is jutott a helyből. Az egyik delegáció-tag kolléga, jó ellenőrhöz méltóan, amíg nem kopogtatja meg, el sem hiszi, hogy az egyik díszlet fából van (abból van). Ezután mindent, ami épületnek látszik, megkopogtat, amíg ki nem érünk. Gyanakvása érthető: fél méteres távolságból már csak az árulja el a turpisságot, hogy festettek az árnyékok, és így fejmozgatással még leleplezhető, hogy nincs rajta bemélyedés. Távolabbról nem. Ráadásul vannak olyan történelmi helyszínek, amelyeket gyakran használnak, vagy nagyon fontosak, azokat felhúzták betonból. Vezetőink elmondása alapján Egyiptom legalábbis regionális középhatalomnak tekinthető a médiaiparban: az Öböl-államokban elég népszerűek a műsoraik, és ha valaki nagy hal akar lenni az arab világban, előbb Egyiptomban kell kimagasodnia a tömegből. (Amikor figyelembe veszem, hogy csak Nagy-Kairóban több ember él, mint ahányan magyarul beszélnek a Földön, kicsit könnyebb perspektívába helyeznem a dolgokat.) Jól szórakozom amúgy magamon, amikor bekapcsolnak a belém nevelt ösztönök: még a kültéri díszlet körbejárásakor is körülnézek a villamossíneken, amelyek végén a baknál egy üzemképtelen szerelvény ácsorog. Meg a kapanyél is elsül, ja. Hirtelen váltásként átvisznek a vidámparkba, mert itt az is van. Péntek lévén eleinte nem túl nagy a forgalom, csak kötelességből tartózkodnak itt a népek, aztán magukhoz térnek az emberek a lakásaikban, elmennek a pénteki közös imára, majd családi program. Eddigre mi túl vagyunk egy hullámvasúton (rövid, de azért markoltam a majrévasat), a mögöttünk lévő kocsiban kuporgó nagydarab felvezető motorosrendőr arca majd kettéesik, úgy vigyorog. (Az enyém is.) Viháncolunk egy darabig, már akinek a büszkesége engedi - az enyém engedte -, aztán lepihenünk egy kávézóban, ahol ismét próbát teszek egy török kávéval, a vízipipát (sisát) azonban visszautasítom, mert ránézésre tüdőlövésnek tűnik, paprikás jancsiszöggel, szájon át. Eddig vezetőink imádkoznak. Bámulatos, hogy a pesztrálásunk ellenére mindig megtalálják rá az időt. Nekünk is jól jön a kis helyi magyar magány: megvitatjuk az eddigi napok eseményeit. A kávézó olyasfajta hangulatot áraszt, amit meg tudnék szokni, ha sok pénzzel bírnék - azt a ritkán elérhető illúziót árasztja, hogy innen nem kell sietni sehova. Miután Ejsszamék visszajönnek, indulás vissza Kairóba, hogy megnézzük a CityStars plázát, és elkúrjuk az összes pénzt, ami eddig megúszta a Khan el-Khalili purgatóriumát. A pénztárcám sikoltozik és könyörög. Fent nevezett pláza szép nagydarab: hat plusz négy szintes, a légköbméterét még kiszámolni se nagyon merem. A legnevesebb világmárkák, nyugati szemnek kellemesen rendezett árubőség. Itt láttam a legtöbb, kendő és fátyol nélküli lányt. Harmadik napja vagyok itt, és máris kicsit furcsállom magamban a látványt. (Ez nem gerjeszt ellentmondást azzal a ténnyel, hogy a kolléganőim csadorhiánya teljesen természetes számomra, eképpen bizonyítva a tényt, hogy egy bürokrata fejében bármilyen paradoxon elvan, mint a befőtt, ha jól van iktatva.) Hozzá kell tenni, hogy a kendőt az általam látott fiatal/középkorú nők túlnyomó többsége divatkiegészítőként hordja, és jól is áll nekik. A csapat rövid megbeszélést követően megállapodik a találkozási helyben és időben, majd szétszalad a szélrózsa minden irányába. Én Ejsszamhoz és a delegáció másik férfitagjához csapódom, mindenféléről beszélgetve grasszálunk a fények és az üvegek között. Végül azonosítunk egy értékelhető célterületet, és arrafelé navigálunk. Kicsit megszívat minket a gyűjtőrendszerű lift, mert itt nem az van, hogy megnyomod a fel, illetve le irányú nyilat, majd vársz, és a fülkében billentyűzöl, hanem beszállás előtt kell megadni az elérni kívánt emelet számát. Utazunk is kicsit fel-le, mielőtt Ejsszam rendezi a helyzetet. Komótosan elcsesszük a pénzünket. Idő, hely stimmel a megbeszélt ponton, csak a létszám nem: valaki naná, hogy elkeveredett. Navigációs hibát gyanítunk, és tényleg. Negyedórányi szopoda után végre sikerül megszervezni, hogy rátelefonáljon valaki, majd, miután kiszedtük belőle a helyzetét, az örök türelmű Ejsszam megy érte, hogy elhozza. Az én fogaim ekkorra már összecsikordultak párszor. Végül megjönnek, és indulhatunk vissza a hotelbe. Ennek elmondhatatlanul örülök, ahogy annak is, hogy a reggeli bénázássorozatom nap végére elmúlt. Visszatérésünk után hálásan hanyatlok az ágyba.

"Paranoia is the wind beneath my wings, sir."

Schlock Mercenary.

Ez pólóra kívánkozik.

Egyiptom felülnézetből 2.

Második nap

Ébredés, találkozó a hotel előterében, majd reggeli. A svédasztalos jellegű étkezési alkalom az egyik fix pont lesz a delegáció tartózkodása alatt, mert jottányi eltérés sem tapasztalható sem a választékban, sem a minőségben (bár talán, talán mintha egyszer nem lett volna krokett). Irány a meghívóink főhadiszállása. Először jön a hivatalos kör. A beszédek persze panelekből épülnek: senki nem akarja ilyenkor előszedni magából a benne lakozó rétort, mert egyrészt ezzel megszopatja a tolmácsot, másrészt meg az ékesszólásnak ilyenkor egy szelídített változata dívik. A protokolláris kört követően előadásokat hallgathatunk meg: kik ők, mire van jogkörük, meg bemutató pár érdekes esetből. Én ezalatt csendben irigykedem: ilyen hatalommal meg rendes vezetéssel akkora mészárlást lehetne rendezni, hogy arról eposzokat írnak, eredményszemléletű kettős könyvekben, bizonyám. Ezt követően áttekintettük a történeti kiállításukat, mert olyan is van ám. Ide rendszeresen járnak egyébként látogatók, hogy meggyőződhessenek róla: itt elhivatott és komoly munka folyik. Lehet ugyan, hogy egy honlap egyszerűbb lett volna, de költségvetés van dögivel, a célközönség meg valószínűleg nem rendelkezik netképes géppel és tudással, így érthető a logika. Ezután ebéd, majd látogatás az Októberi Háború panorámához. Az impozáns épület előtt kiállított harceszközök: a szovjet technika diadalmasan az ég felé emelkedik jobb oldalt, balra pedig az elfogott izraeli technika lógatja bánatosan a csövét. (Ez a fajta bummafejbe katonai szimbolika itt hagyomány, míg Európában kiment a divatból, és így szokatlan.) A panoráma az 1973. október 6-ai egyiptomi támadásnak állít emléket, amelynek katonai sikerei ugyan nem bizonyultak tartósnak, viszont segítettek meggyőzni az izraelieket arról, hogy a Szuezi-csatorna keleti partjára telepített védelmi vonalak és a '67-es háború idején elfoglalt területek egyszerűen nem érnek annyit, hogy érdemes legyen őket megtartani. Megint más kérdés, hogy itt a panorámában itt ez úgy van beállítva, mintha a második világháborút megszégyenítő hadmozdulatra került volna sor, melynek során az ég a földdel is összebaszódott, majd ennek során létrejött egy nagyobb, hazafiasabb Egyiptom. (Erről persze eszembe jutott a pákozdi csata, ahol igen szerencsésen alacsony volt a bodycount, mégis nagy győzelemként tartjuk számon, de hát a világon csak a hülyeség univerzális.) Miután többé-kevésbé elteltünk ámulattal az egyiptomi hadsereg vitézsége láttán, visszatértünk a szállodába, hogy átöltözzünk, és felkészüljünk a Khan el-Khalilire, ami a kairói turistapiac. (Mint az később kiderült, az általam egy nap alatt eltapsolt pénzből egy kezdő egyiptomi orvosnak egy hónapig kéne élnie, pedig nem is éltem annyira nagy lábon.) A delegáció azonnal partivá alakul, és megkezdi a kincsvadászatot. A környék abszolút összevissza: mindenhol áruk lógnak, az utcácskák girbegurbák, mindenki kiabál. Ennek oka, hogy a két legkomolyabb egyiptomi focicsapat éppen rangadót játszik, így aki teheti, a tévé előtt ül és drukkol. (A végeredmény 0:0 lett, mindenki nagy bánatára.) A társaság nagy létszáma ezúttal hátrány: az égvilágon semmi kedvem nincs fél óráig feltartani a csapatot azzal, hogy elkezdem húsz százalékról, és sorozatos sértődések, kivonulások és a hattyúk halála után megállapodjunk ötvenben. Ehelyett általában az történik, hogy elkezdem ötvenről, majd leboltolunk hetvenötben - kivéve, amikor a vendéglátónk képviseletében eljáró Ejsszam beavatkozik, mert olyankor a feléig vagy még tovább is leirtja az árat. Nagyszerűen szórakozom, bár azért időnként megvillan egy-egy olyan picsogi kolléga, hogy meg-megrándul a szemem alatt az izom, megcsikordul a fogam. Végül aztán mindenki gazdag zsákmányra tesz szert, az eladók is elégedettek, mi meg elgondolkodunk, hogy ugyanez a buli mibe került volna nekünk odahaza, és mi is megvidámodunk. A visszaindulás előtt kapunk egyet-egyet egy tejszínes-mandulás-kókuszos-mézes kalóriabombából. Annak ellenére, hogy nem vagyok kimondottan édesszájú, boldogan befalom. Aztán hotel, szunya.

folyt.köv

Egyiptom felülnézetből

Na, szóval visszaértünk az Egyiptomi Arab Köztársaságból. Egy befolyásos szervezet meghívására érkeztünk, akik egészen komolyan gondolták, hogy itt mi most jól fogjuk érezni magunkat, mialatt az ő vendégeik vagyunk. És, mint a későbbiekből ki fog derülni, ha az egyiptomiak valaminek nekiállnak, ott neki van állva.

Első nap

Délelőtt még szoptam egy kicsit az egyik ellenőrzött intézménynél - egy olyan témáról, amiben előzetesen mindkét fél jelezte, hogy egyetért, és én is -, miután keresztülverekedtem magam a budapesti kvázikontrollált közlekedési káoszon, röpke másfél óra alatt. (Mondjuk, mostanra már a kutyát nem érdekelte, hogy mikorra érek be, mert aki indulás előtt hat órával kemény munkát vár, az közveszélyes hülye.) A reptéren mindenki feltölti a dezinficiálás céljáró szolgáló alkoholkészletét: az előbb-utóbb mindenkire lesújtó Mutymor fosásdémon történetei a delegáció minden tagját óvatosságra intik. Az Egyptair indít közvetlen járatot Budapest és Kairó között, azzal mentünk. Egy kis Embraer 170-essel mentünk, ami brazil gép, nem túl nagy, de szerény szerzőnk tanúságtétele szerint is nem csak elvisz, de vissza is hoz. Menet közben kapunk késői ebédet, innivalót, napilapot, kávét; mindez üdítő változatosság a fapadosok erősen túlárazott minimálszolgáltatásai után. A leszállás zökkenőmentes, Kenguru kapitány talán szabadságon van. A kiszállás során a delegáció két részletben érkezik meg, a második részlet döbbenten fedezi fel, hogyan engednek át közülünk mindenkit a vámon és az útlevélellenőrzésen (a két perc small talk alatt az udvariasan összegyűjtött és kiosztott útleveleinket fel is dolgozták). Ekkorra már érezzük, hogy itt akkora prioritásunk van, hogy leveri a mércét. Ekkor találkozunk Ejsszam kollégával először, aki a hét többi napján a kísérőnk (és a barátunk) lesz, de ne szaladjunk előre. Fekete Csajk... akarom mondani, Daewoo, felvezető motoros. Irány a hotel, ami ötcsillagos. Belegondolunk a szállásunk költségeibe, aztán megborzongunk, és ejtjük a témát még magyarul is. Az út hosszabb, mint várná az ember: a kairói közlekedés messze brutálisabb, mint bármilyen töketlen kis budapesti dugócska. Az autók a háromsávos úton négy sávba rendeződnek, ide-oda próbálkoznak, minden kis résbe befurakodnak, így ami odahaza fogcsikorgatós várakozás, az itt csapatjáték. Integetnek és dudálnak, de ez nem anyázás, ez kommunikáció: a dudálás azt jelenti, „itt vagyok, figyelj”, a sok rövid dudálás azt jelenti, hogy „itt vagyok és nagyon jövök, ááá”, az egy hosszú, meg azt, mint odahaza, csak talán kevesebb benne a nemiszerv. A lecuccolás érdekes tapasztalata, hogy itt a légkondit elég nyekulturnüj módon használják: míg odakint huszonnyolc-huszonkilenc fok hentereg, a szobákban lehet vagy húsz, ami az ízületileg már nem annyira fitt kollégákból előcsal pár megjegyzést (csak azért nem mondom, hogy picsogtak, mert valószínűleg nekem is lesz olyan időszak, amikor az ilyesmi fájdalmat okoz). Este még elmentünk a helyi Pizza Hutba, ami eléggé kockázatmentes vállalkozás volt a vendéglátóink részéről, mert minőségében épp olyan volt, mint a hazai, azzal a különbséggel, hogy a tulaj is megjelent, hogy megtudakolja, hogy minden ízlett-e. Szerintem ez nem nekem szól, hanem azoknak, akikkel mentünk, de sebaj. Vissza a szállóba, zuhany, pihenés.

folyt. köv.

Mottó: „Jól van bazmeg, akkor rusholok a bástyával...”

Voltam kettlebellen megint, túléltem, utána kaptam Jacktől Castle-t (6. epizódig), megnéztem persze, aludtam négy és fél órát, de még zizegek, csak nem tudom, mitől. Elhoztam az öltönyeimet a szabászat után (egyet dafke bepakolok a régiek közül, mert felpróbálni nem lesz időm), erősen elfilóztam, hogy veszek egy kalapot. (A rendkívül ronda sivatagikalapom öltönyhöz nem annyira passzol.)

Van nálam ipari fosásgátló, vodkát még venni kell, a többit meg majd veszem pénzért.

CHAAAAAARGE

Első krav maga edzés megvolt. A másik újonc, akivel párban voltam - bizonyos Anna, aki jóval könnyebb, sokkal jobb kondícióval rendelkezik, amellett csinosabb is, mint szerény tankunk, azaz én - alighanem többször is megbánta, hogy épp ma, épp itt, és épp most, és épp én, de hát az élet kegyetlen, ráadásul hosszú, mint a csizma szára. Ismételten bizonyságot szereztem arról, hogy az állóképességem egy közepesen fejlett medúzáéval vetekszik, de sebaj, lesz ez még jobb is. De az is igaz, hogy régen esett már annyira jól sör, mint tegnap. (Csak egy volt, mert Jack bepunnyadt, olyannyira, hogy végül a Castle-t se adta oda szigorúan legálisan, pedig azért mentem vón'. Viszont kaptam Scary Solstice-ot. Tök jól meglesznek majd a 0853-as nyomtatványkitöltő program telepítőjével, amit majd holnap szedek le és viszek át apámnak, hogy az „A-szó” felé fennálló bevallási kötelezettségét teljesíteni tudja a szegény pára.)

Naszóval Durst wird erst durch Bier schön, ahogy a németek mondják.



Ez is azt bizonyítja, hogy a németekre igenis érdemes hallgatni, kivéve, ha éppen arról akarnak meggyőzni, hogy ez itt egy gyors háború lesz, mert akkor esélyes, hogy egy csúnya rákúrásba készülnek belefutni.

Melófronton: egészen belelendültem az éppen aktuális melómba, olyannyira, hogy már-már élveztem is. Ebben persze sokat segítettek azok a szarkasztikus megjegyzések, amiket a véglegesnek szánt mondatok közé csempésztem, és alaposan megjelöltem, hogy a végleges variánsba, amit már másoknak is szánok, ne maradjanak benne. (Majd az elküldés előtt szíjjel fogom parázni magam, hogy mindent kihúztam-e. (Éltem már át ilyen érzést. Nem kellemes.)) Ettől függetlenül szeretném leszögezni, ha egy baleset talál történni, amelyben szerepel egy épület, egy foszforral és benzinnel teli tartálykamion, némi szikra, meg egy nyergesvontató, tele tengeri sóval, nekem semmi közöm hozzá, hiába ugrálok 8-as Richter győzelmi táncot.

Holnapután megyek Egyiptomba. Annyi pénzt dobtam ki az ablakon, hogy ihaj, pedig még el sem indultam. Az öltönyeim kezdenek elhasználódni, ezért intézkedni kellett a pótlásukról. Financiális vonatszerencsétlenség, azt hiszem, ez találó megfogalmazása annak, ami a vásárlás során velem történt. Viszont gyönyörű leszek, ugye.

Bebizonyítandó, hogy lárvalétre vagyok predesztinálva, a hülyeségemnek köszönhetően defektet kapott a bringa első kereke, így csak ott árválkodik az előszobában, mint egy lesántult gépállat. Majd előemberként a vállamra kapom jól, és elviszem a Népfürdő utcába, hogy tegyék, amit tenniük kell és amennyiért tenniük kell. És közben senkinek nem fogok a szemébe nézni.

Ha így megy tovább, kettlebellen a fogaim közé ejtem a súlyt, a krav magán meg ihletett mozdulattal kitolom a saját szemem.

A jó hír az, hogy Jack bácsi ajánlásának köszönhetően ráleltem a Castle című sorozatra, melynek egyik főszereplője Nathan Fillion (akinek legemlékezetesebb szerepe Malcolm Reynolds a Firefly-ból), és mivel ez a szerep is igen hasonlít és természetesen játssza, és mivel a női főszereplő (Stana Katic) igen csinos és kellőképpen ott van a szeren egyéb tekintetben is, és mivel a sorozat eddig kitűnően van kivitelezve, én azt mondom, hogy szigorúan legálisan kurvagyorsan tessék rá szert tenni. Nem fogja megváltani a világot, viszont igen jó.

Beszereztem egy új szemüveget. Még szokom a látványt, idővel a katasztrófariadók is elnyugszanak majd, gondolom. Mindenképpen előnyös volt, hogy megvettem, mert kezdtek rám rohadni a tavalyi üdülési csekkek, viszont így be tudtam őket váltani jól.

A lúdtalpbetétem megvásárlása késedelmet szenved: a franc se hitte volna, hogy két hétre előre nem lehet időpontot szerezni. Addig, amíg nem sikerül rendezni a problémát, marad a status quo ante bellum.

Húsz percnyi kerékpározás után ernyedten roskadtam a gép elé. Ebből több dolog is kikövetkeztethető.

- Vettem egy kerékpárt (MTB, elöl teleszkóp, 19,5 colos váz, meg kerekezéstechnikai flikkflakkok dögivel).
- Használatba is vettem (ezelőtt még csak hazahoztam, majd kidőltem két hétre dögrovással).
- Még mindig élek (hiszen gépelek. Ha baleset áldozatává váltam volna, az utolsó szavaim azok lettek volna vélhetőleg, hogy „összefostam magam, mossatok le”, nem pedig a blogspot azonosítóm elemei).
- Mindenki más is él (különben a tüntetés híreit megszakították volna azzal, hogy „óvodásokat szállító kisbusszal ütközött frontálisan egy nagy termetű emlős. Korábban látni vélték, hogy a Budapesti Állatkert egyik rozmárja elköt egy kerékpárt, és továbbáll vele. A garázda víziemlőst nagy erőkkel keresik.”)
- Alacsonyra van állítva az ülés, ezért jobban fáradok a kelleténél.
- Elég jól jöttem.
- Annyira picsaszar kondícióban vagyok, mint az várható az életmódom alapján. Ezen változtatni kell sajnos.

Plumber of the Beast

Egészen megszerettem a karakteremet, pedig még nem is játszottam vele. Go, Jesus Miguel Motoya Ramírez! Igazi szociológiai vonatszerencsétlenség a szentem, de a többi se piskóta. Kötéltáncos karaktere a napot is meg fogja bánni, amikor velünk kezdett, muhaha.

Tavasz van, ezt már kár is lenne tagadni. Talán a fülemen kihabzó hormonok miatt szabadult el a szóviccgyár. Talán csak egyszerűen élvezem, ha az emberek szenvednek körülöttem. A lényeg, hogy elszabadult.

Orosz matematikusok találkozója a tengerparton: Pí, szláv, szánsájn.

Indzsój.

A mai nap egészen konkrétan rémítő volt. Az egyetlen vigasz, hogy nem csak nekem. Bár nem vagyok híve az öncélú baszogatásnak, de ha valaki azt hiszi, hogy a melóval együtt a felelősséget is le tudja rázni magáról, annak nem árt szólni, hogy némiképp el van tévedve.

Ja, gondolhatod, nem kicsit unom már magam ilyenkor.

A mai nap folyamán, mert hogy keményen le kellett dolgozni a januári gázhisztiből fakadó, rútul ellógott munkanapot - szerintem a fű se nőtt sehol -, csupa, a Hivatallal kapcsolatos dolog jutott eszembe. Tényleg. Szigorúan!

Aztán sípolást hallottam, és elhomályosodott a világ előttem. Mikor magamhoz tértem, és realizáltam, hogy egészben visszaértem a Szóvicc birodalmából, a következő dolog sistergett a homloklebenyemben:

Ha létezik olyan, hogy terapeuta, akkor 1000 terapeuta egy petapeuta, ugye?

És a legrosszabb, hogy a therapist-the rapist párost akartam elűzni a fejemből, akkor történt. Szerintem ezek csapdát állítanak nekem. (Nem mondom, hogy nem élvezem a sikoltozást.)

Mára nagyjából helyrejöttem. Valami minimális szinten sikerült haladnom a korbácsos projekttel, de nem annyit, hogy megússzam, hogy szíjjelirtsanak kengurukból készült korbáccsal durván.

Az agyonkorbácsoltatásom esélyét talán csökkenti, hogy van benne ilyen, e:
- Ja, és cserkésszem be ebben a rohadt hangzavarban, mi? Már csak egy rezesbanda kéne.
- Meg esetleg egy osztrák jódlis hadosztály, akik ütemre végigtangózva az erdőn azt éneklik, hogy „Megjött Mohai, halef van a kezében…”


Holnap megyek kontrollra, amikor is kiderül, hogy az orvos szerint is jól vagyok-e, aztán megyek vásárolni, aztán szemészhez, tartalékszemüvegért, aztán egy gőzbicikli fog felém pöfögni, aztán holnapután...

...holnapután, ha minden igaz, megtudom, mi gyulladt ki, mi dőlt össze és mi süllyedt el a Szivatalban.

Úgy néz ki, április végén szigorúan szakmai alapokon megyek Egyiptomba. Ne kérdezzetek, nem értem. Nem vagyok hajlandó megérteni, miért.

1.

Vittem jóféle kórságot ismerkedni Tapsi kiállításának megnyitójára. Nekem tetszett. Ha valaki kidőlt volna azóta, az miattam, illetve a tüdőmben randalírozó mikrobiológiai szörnyűség miatt van. (Az orvos kiírt a játékból jövő hét szerdáig.)

2.

- Borzalmas! - közölte Rejtő-hős, mikor eljöttünk az étteremből. - Lassan tényleg az apja lehetnék annak a pincérnőnek.
Talán ezt kompenzálandó vett végül egy 2008-as tuning taxi Hot Wheelst. (Azért azt már túl infantilisnak éreztem, amikor megpörgette a kétéveseknek ajánlott készségfejlesztő játékot.)

2.a)
A kasszánál megjegyeztem (mert közösen pakoltuk fel a söröket, amelyek elengedhetetlenek a Magasabb Művészethez): nekem ugyan semmi közöm a Hot Wheelshez.
- Mondja ezt a férfi egy félliteres baba tusfürdővel a kezében - jegyezte meg ártatlanul Rejtő-hős, én pedig kicsit későn bár, de rájöttem, milyen magas labdát adtam.

3.

„...Legott harag felhőzte el Habib, az Igazságos homlokát, mennydörgő szavára új alakba rendeződtek a dűnék, és rémülten csitult el a mindig fújó szél...”

in: Rejtő-hős&Srakker: Telifosott saruval nehéz rohamra indulni

4. Este még megkísérlek egy gyógysőrt. (Lehet, hogy át kéne állnom valami olyan nikotinforrásra, ami nem termel egy vödör nyákot a tüdőmben.)

Fröm: Questionable Content.

Amúgy annyit ültem meg tespedtem, hogy megfájdult a gerincem. Egyelőre tünetmentes tápegység vagyok, de még csak korlátozottan mozgásképes. Ha nem lennék most épp egy projekt kellős közepén a Szivatalban, gátlástalanul kivennék egy hetet, és izomból henyélnék végig. (A végén úgyis írnék valamit.)

Jogszolgáltatásunk egy ijedős félmajom reszketeg elszántságával ismerkedik a ketrecbe beesett, „szerepjáték” nevű fogalommal, eddig még csak korlátozott sikerrel. Elképeszt és megrémít. Kéne valami, a bíróságok által is elfogadott szakvélemény, ami hitelesen tájékoztatja azokat a bírókat, akiknek fingjuk sincs egy maroknyi ember rétegjátékáról.

Na, és most megyek is kecskét áldozni, hogy a Táp istenei felmosolyogjanak rám, és sikerüljön egy életképes karaktert létrehoznom. (irónia, irónia.)

Na, úgy fest, helyrejöttem, most már csak a „mostan színes turhákról álmodom” fázis zavar, lázam nincs. Ettől függetlenül tutikurvaélet, hogy hétfőig nem megyek vissza a gürcbe.

Faszán lebetegedtem. 38,2, mérés folyamatban. Rubophen és C-vitamin fogy ezerrel.

Hivatali párbeszédek #28:
Oldcore Gamer: - Á, szerintem nem tudunk olyan későn érkezni, hogy minden rendben legyen.

A gondolat számít, azt mondják. Most aztán majd jól kitesztelem az elképzelést. Anyám ugyanis laptopot kap tőlünk (apámtól meg tőlem), mondjuk, nőnapra pont olyan jó lesz, vagy pi-időre (3. hó 14. 16 óra (kerekítéssel)). Az én ötletem volt. Jó apám a konstansan félig összerakott BerhelTech 8000 masinájához vett egy webkamerát. (Attól a mikroelektronikai katasztrófa sújtotta területtől meglett mérnökök sírták magukat takonycsíkos álomba.) Hogy miféle megfontolás vezette, azt nem tudom, viszont eszembe jutott, hogy anyámnak van pár külföldre szakadt ismerőse, akikkel net meg gép híján inkább csak telefonon értekezik időnként. Aztán kitaláltam, hogy legyen egy laptop. Közös finanszírozással végül megvettem. Meg még legálvindózt is szereztem hozzá, bizony. (Következő kiadásunkban értesülhetnek arról, kedves Olvasóim, hogyan tettem szert egy guminőre és egy rekesz alkoholmentes sörre.) Egész eddig installálgattam rajta, de mára elég volt az informatikai izgalmakból.

HP Compaq 550, 2 giga rammal. Core 2 duo procival. Egy szép testes vinyóval. Alig 20%-os költségtúllépéssel az eredeti költségvetéshez viszonyítva. (Mé, most mi van? Ezzel még mindig visongva a sarokba alázok bármilyen közbeszerzést.)

Vicces lesz.

És ha az idősödő spanyol hölgy csak eggyel és önmagával osztható (vagyis pontosan két osztója van), akkor prím a donna?

Forrás: Srakker - I devastate minds (in: belterj.hu webchat)

Elmebeteg kollégánál találtam ezt az izét, a vicc kedvéért elkezdtem én is, aztán párszor felsírtam a választásain. Nem kell hozzá sok minden, csak egy nagy kupac zene, egy random lejátszó, meg a kérdések.

Mi a neved? Vagy minek kéne lennie?
The Crystal Method - Now is the time
Nem vitatkozom, maximum az időzítéssel. Most? Éééén?

Hogy alakul most az életed?
AC/DC - She's got balls
Baszki, remélem, nem szó szerint!

Mi a beceneved?
Motörhead - All the Aces
Na most akkor én vagyok az, akit lenyúlnak, vagy az, aki lenyúl? (Ha az utóbbi, van hová fejlődnöm.)

Mi a főcímdalod?
Massive Attack - Better Things
Hm.

Mi a legjobb barátod főcímdala?
Motörhead - The one to sing the blues
Hát azért remélem, hogy nem így lesz.

Hogyan fog alakulni az életed?
The Cult - To shape the sky
Videó nincs. Hát végül is, ja, ezzel ki tudnék egyezni.

Meg fogsz házasodni?
Suicidal Tendencies - Two wrongs doesn't make a right
Itt kezdtem el érezni, hogy a KMPlayernek van humorérzéke. "Two wrongs don't make a right / But they make me feel a whole lot better"

Lesznek gyerekeid?
Seether - Fake it
Nem lesznek, nem az enyémek lesznek, vagy miva'? Esetleg nem lesznek emberek?

Mi lesz a munkád?
Saliva - Sex, Drugs & Rock'n'Roll
Möhöhö. Hát persze. Esetleg, ha a munkám miatt konzumhölgyekkel kell foglalkoznom. Báááár, végül is, szopok is, kábítanak is, és közben folyton rockzenét hallgatok: határeset.

Befejezted/be fogod fejezni a sulit?
Rammstein - Sechnsucht
Ja, befejeztem egyet, de jó pap is holtig tanul.

Ki a legjobb barátod?
Living Colour - Cult of Personality
:sírva röhög:

Ki lesz a jobbik feled?
Mick Jagger - Wired All Night (Wandering Spirit)
Kész bazmeg, a KMPlayer hivatalosan le van tiltva arról, hogy jósoljon nekem.

Ki tetszik?
Rob Zombie - The Devil's Rejects
Azért remélem, hogy nem egy belterjes mészárosfamília tagjára gerjedek.

Hogyan fogsz meghalni?
Motörhead - The train kept a-rollin'
Ja, mint József Attila, vágom én, csak én körülnézek előtte. (Tudom, a szám nem erről szól, de sosem hagytam, hogy egy tény megzavarjon.)

Hogy érzed magad ebben a pillanatban?
The Crystal Method - Hold back
Öt perc alatt nem találtam Hold back-es videót, ezért Born too slow lett.

Mi a kedvenc számod?
Motörhead - White Line Fever(Keep us on the road-live 1977)
Nem a legkedvesebb a tömérdek Motörhead közül, de azért el kell ismerni, hogy jó esélye volt annak, hogy Lemmyék valamelyik alkotását dobja a gép.

Hogyan jellemeznéd a szüleid?
Rammstein - Keine Lust
Hát ez kész. Ha valaki is megkérdezi, ezt a vicceskedést én sosem töltöttem ki.

Hogyan jellemeznéd a legjobb barátod?
U2 - Rejoice
„And what am I to do, Just tell me what am I supposed to say - I can't change the world” - hát well.

Hogyan jellemeznéd a tanáraid?
Marilyn Manson - Another Brick in the Wall
Kezdesz klisés lenni, KMPlayer.

Hogyan jellemeznéd a jobbik feled? Vagy akibe bele vagy esve?
U2 - Running to Stand Still
We're in for a ride.

Hogyan jellemeznéd magad?
Gravity Kills - Here (the hell everyone misses remix)
"Nothing fazes me, I built this perfect little hellhole." - Nyájj nyájj. Ne aggódjak: bármikor jöhet rosszabb. Vicces ugyan, de ebben találok némi megnyugvást. (És én még baromira nem ugrálhatok, mert nagy általánosságban csak simogatott az élet.)

Mi a legjobb tulajdonságod?
Megadeth - Return to Hangar 18
Túl sokat láttam, és túl keveset értek? Esetleg tudósok kísérleteznek rajtam? Ha igen, ügyesek, mert fogalmam sincs a kísérlet tényéről.

Mi leszel/minek kéne lenned, ha "nagy leszel"?
Powerman 5000 - Song about nuthin'
Nincs videó. A KMPlayer a totális nihilizmus útjára lépett.

Hogyan jellemzed ezt a tesztet?
Geore Thorogood & The Destroyers - Reelin' and Rockin'
Bizonyára.

Mi dühít fel?
U2 - If you wear that velvet dress
Jobb, ha leveszed. Hiszen az az enyém, baszki, tudhatnád már mostanra.

Mi szomorít el?
Massive Attack - Protection
Ööö, hiszek a tudatos családtervezésben.

Mi tesz boldoggá?
Finger Eleven - Other Light
Jaja, nyilván a boldogságot csak Odatúl találhatom meg. Hát az nagy kikúrás lenne. Odatúlra ugyanis nem osztanak jegyet.

Mitől akarsz táncra perdülni?
Tankcsapda - Nem kell semmi
Végül is, pogózni bármire tudok. Ezt már néhány megdöbbent énekes tanúsíthatja.

Mi a kedvenc színed?
Motörhead - I ain't no nice guy
Mindig ez a negatív kisugárzás, Moriarty. Mi az, hogy nem vagyok rendes fickó? Kérdezz meg bárkit. Kérdezd csak meg őket.

Hogyan jellemeznéd magad?
Tankcsapda - Szívd
Csak így lehet elviselni? Hmnye.

Ki a legnagyobb ellenséged?
Metallica - St. Anger
Zen is vagyok emiatt, bárki megmondhatja. Angyalok szóltak a kvázirandom kiválasztási algoritmusoddal, ó, program.

Kit gyűlölsz?
Monster Magnet - Ultimate everything
Hrömpf! Muhaha!

Kit szeretsz?
Diesel - Diesel Blues
Úgy tűnik, ha nincs hosszú szénláncú szénhidrogén, nincs lángoló érzelem. Vagy az is lehet, hogy ez a teszt csak egy poén.

Kire vágysz?
U2 - Even Better Than The Real Thing
*csúnyán nézi a lejátszót*

Fejezd be a mondatot!
Azt kívánom...
Motörhead - (We are) the road crew
Útra kelni csak elég sok pénzzel érdemes, főleg, ha van hova hazajönni utána.

Szeretném...
The Crystal Method - Ready for action
Ready and raring.

Meg akarom ölni...
Motörhead - Metropolis
Mer' mindent megölök, amit szeretek, mi? Bár igaz, most pénteken a sörömbe borongva felvetettem egy régi jó barátomnak, hogy paradicsomot kéne termeszteni a hátsó kertben... kész, megmozdultak a három generáció óta szunnyadó, leküzdhetetlen főüdmííves gének.

A fejem...
Monster Magnet - 4-way diablo
Nem, ritkán áll ki belőle vasvilla, és nincs kénszaga sem.

Én vagyok...
Megadeth - Into the lungs of hell
Hehh.

A legjobb tulajdonságom...
Motörhead - Shut you down
Hogy lelépek? Huh.

A szemeim...
AC/DC - Hard as a rock
Elviszed innen a vésőt, jó?!

A hajam...
Tankcsapda - Keleti csőd
Ma voltam fodrásznál, jóva'?

Az arcom...
Motörhead - Dancing on your grave
A többi részemet a vonat alatt keresd, ahogy azt a fenti kérdések közül valamelyiknél sikerült megjósolni. Mondhatnám persze, hogy büszke és kegyetlen, amit a szám amúgy sugall, de most inkább szőrös és gyűrött. (És mégsem medvebőr.)

Ezt kéne tenned...
Faith no more - Take this bottle
Ezt a belgyógyászommal beszéld meg, rendben? Én majd árusítom a jegyeket.

Jótanács:
Guano Apes - Innocent Greed
Majd odafigyelek. Majd odafigyelek, hogy kinek taposok a lelkébe. Az ember legalább az ellenségeit válogassa meg, ha már a rokonait nem tudja...

Hogyan látnak mások?
Cowboy Bebop OST - Adieu
Távozóban? Egy tévedésnek? Ehh, whatever.

Hogyan látom magam?
Dropkick Murphys - Tenant Enemy
Nincs is messze a mutant enemy-től. :D

No hát akkor beszéljünk a F.E.A.R. 2-ről. Ami Project Origin is, ne feledjük. Épp most játszottam végig, alapvetően kábé két megakurvaanyád mértékű ingerültség határozza meg az alaphangulatomat. Valószínű, hogy később visszagondolva azért kellemes emlékeim lesznek a játékról.

Röviden: horror FPS. Az elődje, a F.E.A.R. meg az ahhoz készült kiegészítő egész nagy népszerűségre tett szert a maga idejében, szerettem is, mert lehetett benne büntető nagy pofátlanságokat művelni, és ez ellensúlyozta a belső terek mindent elnyomó monotonitását is. A piros ruhás kislány miatt meg rendszeresen megrándult kezemben az unklamni napokkal később is, tehát nagyon egyben volt az a cucc.

Bevezetés: főhősünk Michael Beckett, aki Harbinger, vagyis elég jól képzett, igen tehetséges, de mégsem szuperhumán. Még. A feladat, vagy legalábbis, aminek indul, hogy Genevieve Aristide-et, az Armacham Technologies Corporation egyik fejesét biztonságba kell kísérni. Ja, persze.

Telepítés: gyors, egyszerű, két DVD-ről történik, aztán megy a Steam account alá, mert hogy a cucc steames.

Konfigurálás: ez sem egy bonyolult munka, bár az időlassítás-információtár-pofánrúgás-guggolás négyest nehéz volt a bal kezem ügyébe halmozni. Emiatt aztán eleinte előfordult, hogy a gépkarabélyt jól a vállamhoz szorítva, felkapcsolt elemlámpával próbáltam guggoló helyzetben fedezékbe vonulni a rohamozó ellenség elől, ami a bekapcsolt reflexgyorsítás miatt úgy nézett ki, mintha egy bespeedezett fosógalamb akart volna továbbállni, miután rajtakapták valami szentségtelen aktus közben. (Nem nagyon éltem túl.)

Grafika: az én gépemen megajánlott magának 1152x864 képpontot, tisztességes textúrákat, az élsimításról lebeszélt, aztán bele is vethettem magam a hentelésbe. Az eredmény szép lett. A tüzek időnként kicsit furák voltak, nem igazán valószerűek, de a többi nagyon ott volt a szeren. A hullák elég hamar felszáradtak, de ez bizonyára beállításfüggő (ez azért kell, mint megtudtam, hogy a videokártya ne szenvedjen annyit, amíg a leesett egyedet kiszámolja, ha ránézel). Ez egy kicsit hangulatromboló volt, viszont tény, egy másodpercenként kettőt frissítő képregény leheletnyivel még gázabb.

Hangok: az előző részek is jók voltak ebben, bár a főhős ott is néma volt, a műfaj hagyományaihoz hűen. A gránátok robbannak, a fegyverek dörögnek, a szétlőtt ellenségek szívhez szóló torzított sikollyal búcsúznak az életüktől, funkcionalitásuktól, ektoplazmikus kváziekvilibriumuktól.

Játékmenet: elég pörgős. Vannak benne új elemek, és bár sosem fogunk futballpályányi nyílt terekkel találkozni benne, inkább egy kellőképpen girbegurba csőben vezet az út a végefőcím felé, elég változatos. Még az eget is látni olykor, szép is, bár nálam kicsit hibás volt a távolban a render. És van benne igazi power armor, ami egészen olyan, mint egy nagyon kicsi mech, na azzal aztán ordas nagy móka csapatni, igazi visongós jutalomjáték.

Fegyverzet: pisztoly, géppisztoly, gépkarabély, hadászati nehézlézer, BFG, mesterlövészpuska, meg még egy szekrényre való egyéb csoda - egész kis arzenál. (VAN KISVONATVETŐ! Le is szögeztem az álláspontomat néhány vidám klónlegény agykoponyáján át.) Mindegyik elég jó, bár én a pisztolyt hamar ott felejtettem valami hullán. A lőszerjavadalmazás változó, volt, amikor már nagyon szívtam a fogam, és volt, amikor halmokban állt a lőszer, és már nem tudtam hová tenni. Van vagy ötféle gránát, a nagyobb tömegjeleneteknél gyorsan fogy, amúgy meg csak veri az ember csípőjét.

Történet: na kérem. Két nagy bajom van ezzel, és ezért a privát skálámon a játék nem kap maxot, na. Egyrészt van benne egy büdös nagy bug, ami kicsit az arcomra fagyasztotta a vigyort. Egyetlen kérdésem lenne csak - egy katasztrófa sújtotta területről, úgy értem, nem valami ugribugri hurrikán, hanem valami durva környékről hol marad a Nemzeti Gárda az Államok kellős közepén? Hol vannak a helikopterek, hol vannak a légtérellenőrző vadászgépek, az automata felderítők, meg a többi ketyere, amit az adófizetők pénzén vett az amerikai állam? Úgy értem, hogy lehet, hogy én a hivatalos fegyveres erők által nem zavartatva galoppozok mindenfelé? És hogy lehet, hogy azok a taknyok ugyanezt teszik? Mááá. Másrészt, amikor végigmentem a sztorin, a vége megerősítette bennem a még-egy-bőrt-a-rókáról érzést, amit a játék által nyújtott igen faszányos újdonságok enyhítettek ugyan, de teljesen elfedni nem tudták. Nem spoilerkedem, de a vége... ó, a tököm.

Hangulat: rémítő ez, bruáh. A piros ruhás kiccsajok után az általános iskolák is feliratkoztak az irracionális paraforrások közé. Mert hogy ez volt az egyik helyszín. Igazi kísértetjárta helyaz élénk színeivel, a félhomályával, meg a gyerekrajzaival - és a folyosókon fetrengő, elfolyósodott húsú, terjedelmes vértócsában pihenő katonáival, akik, ha megérik a nagy pillanatot, bizonyára neked rontottak volna. Így olyan szánalmas és szerencsétlen roncsnak tűnnek csak, akiknek a legutolsó pillanatig fogalmuk sem volt arról, hogy mibe is keveredtek. Volt még pár rémítő helyszín, a főherót által megtapasztalt hallucinációk meg remekbe szabott rémálmok.

Hossz: 8-10 óra van benne maximum.

Értékelés: 8/10

Én, ha félrészegen hazamegyek egy sörözésből, és hirtelen vennem kell valamit, az vagy kaja lesz, vagy valami játék. Ezúttal mindkettő megtörtént. Így lettem gazdagabb a bolt utolsó F.E.A.R. 2 - Project Origin példányával. Azt csak ajánlani tudom, hogy ebben is legyen kisvonat-vető.



Újabb tréler a trélerparkba.

Lehetséges, hogy a Sör elárult engem? Lehetséges, hogy az emésztőrendszerem elárulta a Sört? Lehetséges, hogy összefogtak ellenem? Lehetséges, hogy a májam bérelte fel őket, miután hamis ígéretekkel elkábította a fehér zsírsejtek bugyuta, önmaguk hízásában kéjelgő, torzszülött, jelentéktelen egyedekből felépülő irdatlan hordáit? („Minden jó lesz, kicsikéim, ne aggódjatok, a bevitel szinte korlátlan, ez az aprócska parányi megszorítás nem árthat nektek,” duruzsolta nekik, azok pedig hittek és engedtek. Az agy el volt foglalva, egy hétig lekötötte a figyelmét a gürc, a nyavalyg meg az alváshiány.)

Bár az is lehet, hogy megbetegedtem. De azért én mégis inkább összeesküvést alítok.

És ha ezen a fospumpán túl leszek, két hétig aludni fogok egyfolytában, aztán amikor az is meglesz, összehegesztem, ami eddig szétmállott.

Kurvajó lesz, én mondom.

És a Chaos Gate zenéjét hallgatom, ami valahogy előkeveredett a merevlemezem egyik rejtett zugából.

Most már egyértelmű: új szék kell. Úgy értem, a korábbi szék súlyproblémából fakadó önmegsemmisítése (milyen túlterhelés?) óta fotelben ülök a gép előtt, ami nem tesz jót. Konkrétan igen rosszat tesz a hátamnak, meg az ülőfelületemnek is. A tegnapi maraton után úgy kellett emberszabásúvá hajtogassam magam.

Valami mindig van.

Mer' ha mindenki a kútba ugrik, én is.

Nem vagyok igazán meglepve. Esetleg a stílusérzékenység kapcsán. Az én stílusom ugyanis még mindig a farmer-sportcipő-póló (utóbbi valami vicces/szép/hazug), meg a filléresöltöny-nyakkendő-hivatalosokirat kombináció környékén mozog. (Azért azon titkon megkönnyebbültem, hogy a férfias tulajdonságjegyeim, még ha nincsenek is sokan, felülmúlták a nőieseket. (Gondolom, ez azért van, mert a dömper-tulajdonságokat nem tartották nyilván, az elnyomók.))

Amúgy annyi van, hogy a közvetlen főnököm - némiképp a saját akarata ellenére - felfelé bukott, mert túl jól végezte a dolgát. A főosztály épp szédeleg. Én is.

Báááááá! :fejrázás:

Hamarosan csatlakozom az élők táborához. Tegnap szünetet tartottam a képernyő előtt hunyorgásban, és négy korsó búzasör segítségével egy exkollégám társaságában elszakadtam a gürctől. Szerintem, ha egy adófizető meghallgatta volna, miket beszélünk, ott helyben felköti magát.

Most épp ilyesmit hallgatok, amikor pedig már nagyon elegem van, Supernaturalt nézek. Jó.

I'll rise again.

Még mindig nem lesz hét titok, mert egyelőre csak egyet sikerült összeszednem. (A bizottság összeül, és most aktát lapátol.)

Viszont most letöltöttem a Steamről 20 euróért három játékot. 688(I) Hunter-Killer, Fleet Command, Sub Command 2. Annak idején nyálzottam a SC2-re, de sajnos az előző gépemmel folyvást összeveszett, ezért aztán le kellett róla mondanom. Tengeralattjáró-szimulátor egy olyan bátor, régi korból, amikor a kiadók még hajlandóak voltak a 90% szimulátor, 10% játék arányba belevágni, és 200 oldalas kézikönyvet mellékelni, amelyet a kadétnak el kellett sajátítania, ha esélyt akart magának, hogy elboldoguljon a merülő vascsövek világában. Sok pöcsöléssel járt a játék, de azok nagyszerű pillanatok voltak például, amikor a töksötét szobában négyen hajkurásztuk egymást valami öbölben. Tizenegyre járt az idő, a monitorok derengő képernyője hideg, hullaszerű fénysminket szórt az arcunkra. Összehúzott szemmel, szakértő arccal, feszült figyelemmel kattintgattunk a bonyolult kezelőfelületen, maximumra tekert hangerejű fejhallgatók sistergéséből próbáltuk kihüvelyezni, merre jár az ellenség. Akkor még nem is sejtettük, hogy Sanyika mire készült. Alaposan körbenézett, a moziban fingók sunyi tekintetével... hátratolta a fülhallgatóját... majd elkezdte nyomni aktív szonárral. Csak annyit hallottunk, hogy PINNG! (kétszáz decibellel kábé), utána kuss. Utána Sanyika tébolyult röhögése töltötte be a szobát. Mi hárman meg leestünk a székről. Igaz, a következő percben vagy tizenkét torpedó indult el felé, mert ugye az aktív szonárnak megvan az a jó tulajdonsága, hogy az ellenség is észrevesz téged... meg olyan is volt, amikor az egyik büdösszájú elbújt egy tankhajó alá, és így elrejtette a saját jelenlétét... (egy darabig)... szóval jól el lehet vele lenni, na. Közben olyan, a hétköznapi életben nélkülözhetetlen információk birtokába lehet jutni, mint hogy hány lapát van egy Trafalgar hajócsavarján, vagy hogy mekkora egy Delta-IV osztályú orosz nukleáris meghajtású, nukleáris ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjáró reaktorának névleges teljesítménye. (Az előbbi hasznosabb, mert jól jön a csavarzaj azonosításához.)

Nagyszerű kapitányi matériából gyúrtak, ezt a ma délelőtti próbálkozás is megmutatta. A tengeralattjáró mögött vontatott passzív szonárt elhagytam a nagy száguldozás közben (gyakorlatba is átültettem azt a mondást, hogy minél gyorsabban halad egy people tank, annál kevésbé érzékeli a külvilágot), utána ügyeskedésemnek köszönhetően leszakadt a periszkóp. (Tanulság: huszonkét csomós sebességnél, száz láb mélységben nem engedjük fel.) Vártam, előhajtogatja-e magát az első tiszt a gépemből, hogy leverje a vesémet, mialatt azt sziszegi: „Nem jet-ski ez, bazmeg! Tengeralattjáró! Egy négymilliárd dollár értékű tengeralattjáró! Menjen vissza műanyag triciklizni, kapitány!”

Eddig még megúsztam.

Hamarosan megint leszek, reagálok Métely felhívására a hétlépéses keringőre, de a mai nap a lappangó, majd kíméletlenül lesújtó rövidtávfutó betegség jegyében telt, és ez még Rusztikus Vacsora (sajtos stangli vajjal, paradicsom, csípőspaprika) kombinációjára is csak ideiglenes visszavonulót fújt.

Blöe.

Na, aszondja. 24", 1920x1200, röcc nélkül, halott pixelek nélkül. Samsung 2443BW, és ráadásul a jegyeimen kívül csak 280 forint készpénzt kellett költenem. Még szokom az élményt. Úgy értem, azt az élményt, hogy a filmek a szoba másik végéből is láthatóak, sőt, onnan érdemes nézni őket. (A paranoiám versenyt sípol a vérnyomásommal: a pozitív élmények gátlástalan rohama irgalmatlan szopástengert vetít előre, elvégre a sértett Univerzum sosem marad adósom.)

Tudod, amikor valaki az arcomba lök egy olyan művet, mint a Portal, akkor néha elgondolkodom, hogy mi a francot is keresek én a billentyűzet előtt. Aztán persze megtalálom a bagómat, és rájövök. (Csokker, azonnal tedd le azt a korbácsot, jóóó?!)

Azt, aki olyat le tud írni, hogy „...we do what we must, because we can...,” ki kell tüntetni, nincs kérdés. Elképesztő arrogancia, egyetlen mondat-darabkában, a játék ismeretében pedig olyan hihetetlenül ironikus, hogy az embernek kedve támad jobbra-balra pislogni egyet, de csak laposan, hogy senki észre ne vegye, hogy rajta nincs-e esetleg egy ugyanekkora szemellenző. Meg van egy-két egészen durva poén is benne. Mindenki szerezzen Portalt, aki eddig nem tette. Komolyan.
Otherwise there shall be no cake.

Boldog új évet. Most majd jól nem mondom el, mire számítok tőle, úgyis negatív vagyok, mint a kurvaélet.