kedd, január 30, 2007

Frontember. Az ő speciális képessége, hogy ha időjárásváltozás jön, akkor meg tudja fájdítani a közelében lévők fejét. Lüktetőleg. Mert megharapta egy radioaktív anticiklon.

Önök folytatólagosan gyűlölhetnek engem tovább. Netem még mindig nincs, mert minek. Végül is, a számlát azért el tudják küldeni. Ha a sejtésem nem csal, akkor megérkezett az illetékesekhez, haha, az információ, hogy gazdagabb lettem egy tizenkétmilliós adósságállománnyal, és ezért meg kell fizetnem.

És mivel a hátam mögött is ülnek az új helyemen a Hivatalon belül (múlt hétfőtől számítva), annyira sok lehetőségem nincs a blogolásra.

Bírjátok ki, innen már csak rosszabb lesz.

csütörtök, január 18, 2007

Kifizettem az albérletben felhalmozódott közüzemi hátralékokat. Úgy fosom a pénzt, mintha muszáj lenne. Mindegy, egyelőre még nem közelítettem meg az abszolút pénzügyi nullát, így aztán nem is sírok. Ha minden igaz, ma meghallgathatom a főbérlő rinyáját, hogy majdnem három év alatt, újrafestés meg egyebek nélkül mennyire le lett lakva a lakás. Ha ezt nagyon előszedi, kénytelen leszek megkérdezni tőle, hogy az olyan apróságok, mint a szilikagél szárazságú fából ragasztott székek meg a horganyzatlan vízvezetékek miatt szétázó fal mennyiben hatják meg, avagy azért a pénzért, amit fizettünk, véletlenül nem a Ritzben szálltunk-e meg évekig, mert erről ugye nem tájékoztattak. Amint ezen túlleszek, elviekben végleg lezárul albérleti korszakom, és lesz na' ö'öm, na' bódottá.

Kicsit habzik a tüdőm, kicsit fáj a fejem, és rohadtul viszket az orrom, ez ingerlékennyé tesz.

Tündéri dolgok ezek.

Mai idézet a belterj.hu-ról:

08:53:57 [Srakker] "Megzörrent a páfrány, ahogy Srakker kiemelkedett mögüle. Gyakorlott hivatali gerilla-érzékei veszélyt jeleztek. Valaki dézsmálja a kávét? Kifogyott a papír a nyomtatóból? Nem, döntötte el, ez sokkal súlyosabb dolog. Vihar jön... átszervezés lesz."

péntek, január 12, 2007

Mata Haribo: beszivárgó, csábító gumicukor.

Más.

Van pár jó hírem: lassan beszállingóznak a kintlévőségeim, tehát még a végén az is előfordulhat, hogy a hónap végét nem mínuszban zárom, ami régen fordult elő velem utoljára; sikerült a beköltözés, lement a takarítás, most már csak két-három fázis van, amíg végre lezárom az albérletben való lakás történetének utolsó fejezetét; és van egy, ami még nem nyilvános.

A Hivatal izgalmas, ennek ellenére úgy tűnik, egyelőre biztos a székem. Ez mondjuk még kiderülhet bármikor.

A T-Com ügyes, okos és szép. Ezt nem azért mondom, mert már öt napja késnek a telefonom áthelyezésével, nem. Azért mondom, mert az ügyfélszolgálatos megpróbált meggyőzni, hogy a 06-80-as szám, ami csak a T-Com hálózatából működik, az elérhető az én számomra a Hivatalból. Mindezt azok után, hogy közöltem vele, hogy a kézibeszélőben hallható automata hangüzenet alapján én a szolgáltatás igénybevételére nem vagyok jogosult, mert nem megfelelő a körzetszámom. Most akkor mi van? Egyelőre az van, hogy írtam nekik egy levelet, de elég szerencsétlennek érzem, hogy csak akkor tudom felhívni őket, hogy mi van a telefonommal, ha van működő vonalas telefonom. Inkább fizetném a hívás díját, csak ne kéne azzal tökörésznem, hogy találjak egy olyat, amit el is fogad az az érzékeny lelke, az.

péntek, január 05, 2007

Ja, és ultrahanga: olyan örökzöld törpecserje, amely 20 kHz-nél gyorsabban rezeg.

Csak hogy legyen miért gyűlölni engem.
Költözés folyamatban. Asszem, ha ezzel végzek, bekucorodom egy sarokba, és magzatpózban fogok ringatózni előre-hátra, és mondjuk a Getting away with murdert fogom dudorászni fejhangon.

kedd, január 02, 2007

Testem egyik legunalmasabb és legelhanyagoltabb darabja tompa fájdalommal köszönti az új évet. Arról a mintegy másfél négyzetcentiméternyi területről beszélek, ahol az állkapcsom ízesül a pofám többi részéhez. Most miért, te mire gondoltál?