Valahogy Így Hangzott rovatunkból:

Zergling: - Ahhoz képest, hogy Gordon Freeman csak egy fizikus, elég jól nyomja...
Srakker: - Biztos alkalmazott fizikából doktorált. "Kezdjük az elemi kinetikával! Nyomok olyan sallert... *HRÜZZS!*"

Egyáltalán nem biztos, hogy pont így hangzott el a beszélgetés. Memory is a feeble thing...

A lustaság visszavág, avagy vajon mégis mafaszt keres Srakker ügynök a szabadnapján a Hivatalban.

No szóval, kérem, az úgy van, hogy van nekem egy drága, fizetős levelező-szolgáltatóm, amely mailboxom mostanság spamagocsi-játszótérré vált (ez a híres játék kicsit eltérően működik, mint a tamagocsi anno, ugyanis itt le kell vágni a virtuális állatkából darabokat, mielőtt el nem éri a vágósúlyt, mert akkor vége. A spamlistákra történő felíratás, a korlátozott kvóta nehezített fokozatot jelent, haladó felhasználóknak).
Viszont ez a mailcímem van felírva egy halom helyre, sokan ezt ismeik, és lustafírög vagyok ahhoz, hogy kigyűjtögessem, hogy vajon melyik elérhetőségemet hol ismerik, és javasoljam nekik egyesével, hogy másutt keressék velem a kapcsolatot.

Ez azt jelenti, hogy be kellett jönnöm leszedni a spameket.

Az utolsó pillanatban vetődtem be, ez látszik, mert már kaptam quota-warningot is, juhé.

Szóval ezért rohadok itt.

Hétfőn gondosan semmit nem csináltam, kedden elvittem nagyapámat a rég megígért vacsorára, szerdán Frontline-nal szüttyögtem, ma meg itt vagyok. Gyors.

Holnap szenteste és menekülttábor.

Üm. Ez a "kialszom magam" dolog egyre inkább csábító. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érte meg teljesen az, hogy későn vergődtem ágyba. Összefutottunk Angel-eyes-szal (*Srakkert agyonlövi egy megvadult korrektor*), beszélgettünk, effélék. Az Iguana egyelőre jó helynek tűnik. Kis kiszabadulás a napi darálóból, hell yeah.

A szervezetem hálátlan és hisztis, ez a nagy helyzet. A Red Bullt követő szájíz - ez a teljes értékű cukortömeges verzió, elvégre keményen kell élni, vagy mi - egészen leírhatatlan, a lassan melegedő folyadékban pezsgő, mindinkább fémízűvé váló tutti-frutti aroma brutális kegyetlenséggel nyom el minden józan gondolatot. (Bezzeg, ha megkérnék valakit, hogy ivás közben a második doboz bagót már csavarja ki a kezemből, azonnal begőzölnék.)

Ma már semmivel nem érnek el. Utolsó munkanap az évben. Lehet, hogy az utolsó post is, de szerintem vagyok annyira addikt, hogy idővel netre jöjjek az adagomért.

"Hé, öreg. *sznif* Figyelj, kéne... kéne egy kis blog. Kurvára hiányzik, ember. Legyen szíved. Na, tényleg, figyelj. Csak egy adag. Egy post. Semmi több. Utána leállok, tényleg. *sznif* Ígérem."

Ha mégis úgy alakul, hogy nettávolban leszek, akkor mindenkibe boldog karácsonyt meg újévet, oszt' meg ne javuljatok itt nekem.

Ez meg súlyos.

Na. Fél egyre sikerül emberré válnom? Gyors, Srakker, nagyon, nagyon gyors. Holnap még be kell jönnöm, elvégre munkanap, és nemsokára elközelg a könnyfakasztó hivatali karácsony.

Készen állok, a pia behűtve, a nyakkendőm már megint rövid - semmi sem állíthat meg.

Eredetileg ma akartam monitort venni a régi helyett, de ónos esőben cipeljen tizen-huszonzsé kilót az, akinek hat anyja van. Na, majd holnap ránézünk megint erre.

Agyonhajszolt titkárnők kedvenc roarmetál bandája: Typo Negative.

Rettenetes, mik nem jutnak eszembe.

És most már hiába zabálom két pofára a vitamint, csak nem akarok emberré válni.

Brékin' nyúz:

Misztörendőzán sikerrel államvizsgázott a mai nap folyamán, így immár EU-szakjogászként parádézhat, ha ehhez kedve támad.

Wooooo-muthafuckin'-hooooo!

Nu metal bandák tartanak folyamatos koncertet a fejemben. Mire az egyik társulatnak lemetélem a lábait és a túlélőket heves fejszerázásokkal kitakarítom a tudatomból, már orvul be is osont a másik, és rá is zendítenek tüstént.

Ingyen van, és a hangminőség sem hagy maga után kívánnivalót, de rohadt nehéz koncentrálnom tőletek, srácok, szóval legyen vége a gyereknapnak, vagy előcibálom a szekrényből a géppuskát.

Nah.

Ördögi tervem mozgásba lendült, így, várhatóan fél év késéssel, de végre sikerül teljesítenem azt az ígéretet, amelyet nagyapámnak tettem. Bónusz vendégként várhatóan beesik még az étterembe Önveszélyesen Becsületes Kollégám (aka Régi Motoros). Most még telik, időm is van, így semmi nem állhat az utamba, hogy megdöbbentően nevetséges összegnek a végére ne járjak jövő kedden. Már előre várom.

Halflife, halflife... mi a faszt keres a Half life egy élelmiszerbolt fagyasztóládájában?

Ja, hogy halfilé! Srakker, te nagyon nem geek!

A Bürodalom visszavág,

avagy

"Ne hidd, hogy elkerülheted a végzeted, ifjú Bürokrata, csak azért, mert a múltkor lazán elfelejtettél bizottsági ülésre menni!"

Horrorparódia várhatóan két órában. Bürokrata vadidegen környezetben, egy szál farost-burkolatú golyóstollal és egy hófehér klamperrel felfegyverkezve kénytelen megküzdeni a hordákban támadó bizottsági tagok támadásával.

Éppen szárazra sülök az irodában, ami, tél lévén, totális pofátlanság. Most választhatok a mumifikálódás és a korai ízületi fájdalmak között, egyelőre a valós időben menedzselt ablaknyitogatás tűnik a megfelelő eljárásnak.

Ha jól nézem, a héten a végére tudok járni a Frontline-nak, de bármi közbejöhet. (Közbe is szokott.)

Percekre engedtem csak fel az elmúlt pár hétben, a feszültséget csak ordenáré bagózással tudom úgy-ahogy szinten tartani. Ha vedelni megyek, hamar kikészít a füst és a meleg. Lehet, hogy parkban kéne vodkáznom? Az ötlet egyszerűsége furcsán csábító.

A héten még vár rám egy alacsony költségvetésű hivatali karácsony, berúgás nem lesz, kínos vigyorok viszont annál gyakrabban várhatóak. Aztán, aztán harmadikáig nettávolba kerülök, tökvakarás alsóhámig, meg random előforduló kreatív tevékenységek, karácsony, karácsonyi menekülttábor, szilveszter, effélék. Halovány. Megteszi.

Ja, és felhasználom az alkalmat, hogy anyjába meg vissza kívánjam azt a pénzéhes, nyerészkedő, szubhumán idióta férget, aki engedélyezte, hogy a Nyugati téren - a Skála előtt a lépcsőknél - meg Budapest egy-két sétálóutcáján karácsonytájt mindenféle bódé épüljön. Csak egy gyulladjon ki, basszameg, tucatszám lehet majd összeszedegetni a megvadult tömeg által péppé taposott öregembereket, kölkeket, meg izmos középkorúakat. (Még akkor is problémás közlekedni, amikor normális a forgalom.) Ilyesmire egyetlen könyökvédős kretén baromállat sem gondol, mielőtt odarittyenti az olvashatatlan aláírását az engedélyre? Kááár, kááár.

Na, csókolom. Over and out.

Az elmúlt két napban benn voltam, nincs azzal baj, nem gázolt, kapott, gyalult el semmi. Csak nem történt semmi. Bár, ahogy a klasszikus mondja, a "kaland valójában krízis, jó propagandával", valamint, "ha nem fáj, az nem baj", szóval nagyjából elégedett vagyok. Na jó, nem, valójában picsára untam.

* * *

Fuckfuckfuck.

* * *

"A zombi bátor, elpusztíthatatlan és szép", mondta Zergling kedden reggel, amikor a változatosság kedvéért mindketten korán keltünk. Erre csütörtökön nem emlékezett.

* * *
Ma vénültem egyet. Az ajándékaim már a szekrényben lógnak. A szomszéd erőteljes ütvefúró-futamokkal adja elő a "boldog szülinapot" neoposztindusztriál feldolgozását. Szívem szerint géppuskával központoznék, de nincs.

A fürdőszobánk úgy néz ki, mintha kézigránát robbant volna benne, de nem egy magányos, romantikus lélek, hanem egy egész láda. Törmelék és kőpor mindenütt, a PVC-t vicces mintákba hajtogatta a humanoid légnyomás. Ez azzal is együtt jár, hogy a kádba csak egy oldalt lehet belépni, laza balettmozdulatokkal, ami az én esetemben kábé úgy néz ki, mint egy keringőző targonca akció közben. Szép. A cipőtartó, meg a fogasok ideiglenesen az én szobámban nyertek politikai menedékjogot, ez azt jelenti, hogy ha le akarok feküdni, a beágyazás mellé jár egy ingyen soko-ban parti is, vagyis a fejlesztett, full 3d Soko-ban: Where the fuck do I put this coat.

Zergling a Half-Life 2-t nyűvi, amikor épp nem idegeskedik - megviselte az elmúlt két nap. (Én csak ritkán: hamar felbassza az agyam, bár azt kell mondjam, überzseniális a cucc, és a legjobb Half-Life hagyományokat ötvözi egy egészen döbbenetesen megírt grafikai motorral. És még csak nem is kell hozzá csúcskategóriás gép, hogy szépen fusson.) Nekem könnyebb dolgom van, mert nekem be kell jönnöm dolgozni, viszont ő otthon asszisztálhatja végig az építést megelőző rombolást. Helyzetünkre jellemző, hogy szerencsének tartottuk, hogy a csőrepedés nálunk, és nem a szomszédban van: ha a mellettünk lévő anyóka eresztette volna ugyanis a vizet, akkor alighanem partvisnyéllel kellett volna üssünk mindenkit, aki szembejön. Ez ugye azért lett volna rossz, mert nem győzhetünk, másrészt meg azért, mert nehéz jogos önvédelemnek beállítani.

A Frontline halad. Egész jól, ami azt illeti. Még a végén végzek a harmadikkal.

Amikor már ittál olyan rossz kávét, hogy cigarettával kell enyhítsd az ízét, elmondhatod, a Végzet nem bánik veled kesztyűs kézzel.

Blöeagh.

Az ehhez hasonló reggeleken nem tűnik hülye ötletnek, hogy kiborgvázba ültettessem át a szottyatag szerves agyamat. Szerencsére az ehhez szükséges technológia nem áll rendelkezésre, különben komolyan kísértésbe esnék. És időközben a kávé is beütött. Örülsz, porhüvely? Megmenekültél megint. Höhöhö.

A szemem előtt táncoló szürke mintákban alighanem maga az Univerzum üzen, csak ott van elcseszve az egész, hogy nem értem, mit beszél. Univerzum szegény bizonyosan neki van keseredve, mert egyszerűbben már nem tudja lerajzolni a Méjj és Komojj Igazságot, amit meg kéne értenem ("Rajzoljam le, vagy mutogassam el, hogy megértsd?!"). Vagy én lennék az egyetlen ember, aki látja a saját szemfenéki érkonfigurációját? Le tudnék mondani róla, mert rohadtul zavar.

A hátfő reggel kiváló együttállást teremt a hülye gondolatok inváziójához, feleym.

Jaaargh.

*be van kapcsolva ez a basz? ahem.*

Oké, péntek. Tünemény, kéremszépen, tünemény. Ami azt jelenti, hogy nem tart sokáig, követni meg felesleges. A végén ketten maradtunk Rejtő-hőssel, mert mindenki elpunnyadt háromra. A hely éjfélkor zárt amúgy papír szerint. Más kérdés, hogy én söröztem, a töménytől pedig - egyrészt a minőségbeli kifogások miatt, másrészt pedig a likviditásom megőrzése érdekében - megtartóztattam magam. Hazafelé menet összefutottam egy hajléktalannal, eldumáltunk az Astoriáig, hát... remélem, öreg, hogy tényleg kimászol a gödörből, de ahogy a dolgok állnak, tudod, a fos már betalált a lapátok közé, és hála a nagybetűs Rencer tehetetlenkedéseinek, nagyobb esélyed van a verem alján megrohadni, mint nem. És ez elszomorít.

Szombat. Úgy volt, hogy átjön a vízvezetékszerelő nyolcra. Tehát fölkeltünk. Ekkor kiderült, hogy egy és kettő között jön. Tehát anyáztunk. Aztán befutott dél körül. Tehát beengedtük. Aztán kiderült, hogy nem tudja megállapítani a hiba pontos hollétét, és ha nekiáll is, nem biztos, hogy kap szombat délután pótalkatrészt, ezért javasolta, hogy hétfőn próbálkozzunk újra. Tehát belementünk. Délután négykor aztán elkezdett játék közben fájni a derekam - de mint a kurvaanyja -, ezért egy kicsit elborultam Zergling ágyán, hogy kinyújtózzam. Aztán, tudatom utolsó villanásával, átvergődtem a saját ágyamra, majd becsuktam a szemem, és némi szendergés után vasárnap fél kilenc lett. Lappangó mormota-gének, kérem.

Vasárnap hazamentem, szavaztam (valahogy), ebédeltem, meghallgattam a kelleténél jóval inkább politika-tudatos felmenőim kis csörtéjét, és nagyon nehezen álltam meg, hogy indiánszökdelve körbe ne vihogjam őket, mint amfetaminnal kezelt hiéna az ötnapos gnútetemet. Talán rontottam volna a hangulaton, ha kifejtem azt a véleményemet, hogy bármelyik hazai politikus hajlandó lenne a hullák tökéről szopogatni a verítéket, ha ez garantálná számukra a választási győzelmet, és még arra sem venné a fáradságot, hogy kicsit megszégyenültnek tűnjön, ha a ciklus közepén kiderül az affér. El meg pláne nem venné szegényt. Ezeknek felülni...

Gép előtt #1:

Srakker: - Nem kéne újratáraznod?
Zergling: - Á, hét golyó az bármire elég.
Srakker: - Egy bármire igen, na de kettőre?

Srakker: - Undorító egy rusnyafírög vagy te, babám, és most nem dicsérgetni akarlak.

Zergling: - Nem hiszem el, hogy beszorultam két pixel közé!

A tegnapi napnak érdekesen selymes mellékízt adott, hogy állítólag sikerült eláztatnunk az alsó szomszédot. Néhány tény még nem került a helyére, és az sem bizonyos, hogy nem a mellettünk lakó volt-e az elkövető, mivel nálunk nem rohadt le semmi. Ha pedig véletlenül szivacsból van a padló, az nem a mi hibánk, a fürdőszobát néha igenis fel kell mosni. A károsult persze előadta a sértődöttet, szerencséjére túl apatikus és vitaminhiányos voltam ahhoz, hogy nekiálljak viszontarcoskodni, de már bekészítettem a vitriolt, ha az ügy tovább találna fajulni.

Haladtam a Frontline-párbeszédekkel, de a változatosság kedvéért én is kicsúsztam a határidőből. Ma este elvileg vedelés, időközben beszerzek egy új öltönyt is, mert a meglévők már kezdenek lepusztulni. Befutott a fizetésem, a jutalom még kétséges, a 13. havi majd jövőre, márpedig a karácsony miatt kicsit kulturálatlanul fog kinézni a folyószámlám hó végére.

Hát, bízom benne, hogy valaki idejében mozdult azzal az ördögi nagy haleffal, mielőtt meglátszott volna az arcán a fájdalom.

"Unit down, I repeat, unit on the ground."

Na, azér' remélem, hogy a képernyőn kívüli életedben kicsit csökkenni fog a szívatási együttható, Alie. (UPDATE: Na, belőlem sem lesz már érzelmesen búcsúzó bloggerekgyöngye. A miértről fogalmam nem sok van, a feltételezéseimet árokba lövettem, szóval ennyi. Telefon van.)

A köd szép volt reggel, de az esőt el tudtam volna nélkülözni valahogy.

Kilenc óra környékén megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy második világháborús lángszóró hámja alá bújva vegyek elégtételt az elmúlt másfél nap telefonos kálváriájáért. Ehhez a kuplerájhoz képest, amely az általam hívott intézményben uralkodik, egy vödör amőba kész április negyedikei díszfelvonulás. Kérem szépen, miért nekem kell tájékoztatni egy főosztályi titkárságot arról, hogy az a személy, akihez kapcsolni akarnak, már nem dolgozik náluk? Nevetséges ez, kérem. Főleg, mert nem alaptevékenységhez kapcsolódik közvetlenül, ezért a Rettenetes Hivatali Hanghordozás és Szankciók Mintegy Mellékesen Elejtve Történő Kilátásba Helyezése nevű obskurus büromágia használata teljességgel indokolatlan. Blöeagh.

A tegnapi kreatív energia, amelyet roppant taktikusan fogtam munkába egy ígéretes garázsprojekthez - és temérdek működő ötletet termelt -, mára nyomtalanul elfüstölt. A délelőtt bepakolt kávémennyiség elkeseredett harcot vív a gyomrommal, az ebédidő pedig messze van. Jaja, iszonyú kínokat kell kiállnia olykor a jobb sorsra érdemes ügynököknek.

Hát... ennyi. Most épp nincs miről megmondanom a frankót sem. Ez egy üdítően unalmas nap.

Nah, ami feltétlenül megörökítésre méltó, az az, hogy ma Magamurától kaptam egy levelet. Benne azzal, amit már igen régóta vártam. Nos, jelentem, a cucc igen jó, vigyorogtam pár dialóguson, mint a tejbetök. Igen beteg kis univerzumot formázunk a mohó mancsunkkal, kérem.

És az, hogy tegnap átjött Rejtő-hős, akivel söröztünk, dumáltunk, oszt' elvoltunk, ahogy szoktunk. Csak a fizetésemet várom már, hogy ne az ő pénzén kelljen sörhöz jutnom. Péntekig elvileg befut, és én ennek örülök.

A Vampire: Bloodlines sikeresen feliratkozott tegnap azon játékok listájára, amelyek ígéretesen indulnak, viszont az idegesítő bugok miatt elvesztettem irántuk az érdeklődésemet. Tehát az még elfogadható, hogy a "változatosság gyönyörködtet" elv alapján a jó vámpír olyan, mint a svájci tiszti bicska: mindenre jó, de alapvetően vágásra használják. Azt is elnézem, hogy az asztali rendszer - kockadobásos esetben vérlázítóan lassúcska, a mikropocesszorok világában könnyedén kezelhető - harc- és ellenpróba rendszere helyett kitaláltak valami életerőpont-alapú vackot, ami látványos ugyan, mert lehet elszálló számokat bűvölni sebzés címén a monszta feje fölé, de egyébre nem jó.

Azt viszont - hogy mondjam - nem nézem el, hogy a sztori úgy ellapul a játék felétől, mint a gázolt galamb délutánra a Nagykörúton. Hörr, hörr, kaff, kaff, ahogy azt a klasszikus mondja. Nem nézem el azt sem, amikor a játék során kiderül, hogy az Éjszaka Díjnyertes Vadásza, az Élőholtak Ragadozói Eleganciájának Bájában Tündöklő Vérszívó kábé ötödannyira ütésálló, mint egy Japánból frissiben odatévedt, saját állítása szerint tizennyolc éves, katanát lóbáló menyecske. Nem nézem el az első pár küldetését jellemző eredetiség, meg helyenként már a nem játékos karakterekkel szembeni aljasság határát súroló, undorító kis összefonódások eltűnését. "Menj el ide, hozd el azt, tedd le amazt, amúgy meg minden akkora klisé, hogy kirúgja a valóság törvénykönyvéből a gerincet."

Így hát egyelőre parkolópályára állt nálam a játék. Hogy valaha is előkerül-e onnan, azt a fene sem tudja, mindenesetre kár érte, mert az a nafta, ami még az elején fűtötte a történetet, igazán jó sztorit hozhatott volna, ha a végéig kitart, és nem fajul dögunalmas hack&slash kavalkádba.

Weiter.