Kész, vége, kifújtam. Két XTC és öt kávé eddig tudott hajtani. Üres vagyok és rém fáradt.
És a Másfélmillió TP Magyarországon ügyében közel sem vagyok annyira biztos a dolgomban, mint amennyire szeretném.
csütörtök, szeptember 30, 2004
Kitalálta a középvezetésünk, hogy a nikotinügyben fennálló status quo megérdemel egy kiadós oldalba rúgást. A mai naptól az a helyzet, hogy a mi ügyosztályunk bagósai - ha el nem felejtik - a Hivatal bejárata előtt fújhatják a füstöt. Ez egyelőre szép és jó, mert nem vágyam ám, hogy az emberek idegeire menjek a cigarettafüsttel, télen azonban macerás lesz így az élet. (Védőitalnak szilvapálinka, esetleg?)
És még nem beszéltem a Hivatal más ügyosztályainak büroveteránjaival vívandó legendás küzdelemről, amely füstmentes főnökeim előtt áll. Sok sikert hozzá, mindazonáltal számomra ez az egész ügy elbújt a Másvalaki Problémája védőpajzs mögé. Én beérem azzal, hogy három emeletnyit kell fel-le kolbászolnom egy nyamvadt bagóért.
És még nem beszéltem a Hivatal más ügyosztályainak büroveteránjaival vívandó legendás küzdelemről, amely füstmentes főnökeim előtt áll. Sok sikert hozzá, mindazonáltal számomra ez az egész ügy elbújt a Másvalaki Problémája védőpajzs mögé. Én beérem azzal, hogy három emeletnyit kell fel-le kolbászolnom egy nyamvadt bagóért.
Haha, gondolta az 505-ös számú Internal Server Error, most megszopatlak. Nem jött be.
...és még mondják, hogy a stratégiai játékokból nem lehet tanulni. A tegnapi este elkövetett elda-irtás a Dawn of War-ban a megvilágosodás erejével hatott: ugyanolyan gennyputtony lennék én is, mint tetszőleges hadsereg hadvezetése, csak közel sem olyan képzett.
Helyszín: egy meredek dombokkal határolt szurdok, egy szűkülettel, mögötte ismét kiszélesedik a tér, de a szűkületen az egységek nagyjából egyesével tudnak bemenni. Mögötte körmüket rágva várakozik annyi elda, hogy még Tolkien apónak is lenne mit kölcsön adni, ha a könyv közepén kifogy a hegyesfülű populáció. Lebegőtankok, gyalogtankok, gyalogság, és ha mindez nem lenne elegendő, akkor még mindig ott van egy térkapu, amin csak úgy özönlik be az utánpótlás.
Mindezt az első próbálkozásomból tudom, amelynek során az eldák járműelhárító egységei nagyjából két perc alatt ízekre szedték azt a nyolc - mindaddig elpusztíthatatlannak tűnő - gyalogtankot, amivel besétáltam a csapdájukba. Na, akkor roham, mondom, és nézem, hogy a libasorban menetelő idiótákról csíkokban olvad a páncélzat. Talán egy ellenséges egységet ha kiirtottak közben a gépesített tetemeim. Mentett állás... nos, az már régen volt. Srakker kikapcsolja a gépet, kicsit hörög.
Oké, mondom tegnap, akkor menjünk neki még egyszer. Viszonylag hamar végigzúztam a pálya többi részén...
Gyalogtank (eredeti neve: Dreadnought)
- Nééé! Graffiti! - mondtam, amikor a gyalogtank nekivágott egy gyalogost a sziklának.
- Hol? - kérdezte Zergling, és jött megnézni, de az effekt addigra kifakult. - Ehh, mondtam, hogy a graffiti nem művészet... nem alkot maradandót...
...amikor ismét elértem ezt az ominózus halálcsapdát. (Here we go again.)
Második alkalom. Ekkor már alaposabban körülnéztem, és felfedeztem, hogy a szurdok falára egy helyen fel lehet jutni. Nosza, akkor a felderítőkkel előresomfordáltam, ugyan nézzék meg, mi történik a szűkület túloldalán. Aztán meg jöttek az űrgárdisták, hogy pixelekre lőjenek mindent, amit a felderítők meglátnak (RTS-klisék, istenem, könny szökik a szemembe). Brakataka, brakataka, szvusss, meg is indultak kifelé az eldák, hogy elbánjanak velem jól, ekkor viszont ők kellett, hogy átpréseljék magukat a szűkületen, a (magukban bizonyára) tébolyultan vihogó gyalogtankok össztüzébe. Elkezdtem körbepislogni, hátha meg lehet játszani ezt a másik oldalon is, de nem találtam meg a feljáratot. Hát, gondoltam, most vagy soha, és beromboltam a mélyedésbe. A végeredmény: vesztettem egy felderítőt (kiszúrták szegényt, és nem futott el elég gyorsan), nyolc-tíz űrgárdistát meg négy gyalogtankot. Az ellenség nyugszikfekszik üzemmódba kapcsol. Na, ez az a veszteségarány, ami számomra általában nem elfogadható, és elsütöm a load/save varázslatot. Most viszont úgy vigyorogtam, mint a tejbetök, hogy a ravasz (höhö) tervem sikerült, és hívtam utánpótlást az embereimnek, majd befejeztem a pályát. Az elda gyalogtankok útját elálló - némileg megtizedelődött - űrgárdistákra futó gondolatot sem pazaroltam.
Ezek után, ha én, az abszolút műkedvelő is átbillenek (mert attól, hogy pixel, és én ezt tudom, akkor sem lenne sokkal több kapcsolatom az egységeimmel, ha képernyőn nézném, ahogy a szemem láttára véreznek el), mit várhatunk attól, akinek ez a szakmája?
Ez nem a játék hibája, és kötve hiszem, hogy a kérdésben annyira nagyon egyedi lennék.
Ha valami fatális véletlen folytán a hadvezetésben találnám magam, egyetlen tanácsom van: fuss el. Messzire. Mert én gondolkodás nélkül fel foglak áldozni, és mivel középcsíra a besorolásom (az a beszélő burgonya fölött van eggyel) a valós idejű stratégiában, van némi esély arra, hogy neked teljesen feleslegesen reszeltek. Viszont csudaszép nekrológot fogok írni rólad, ha ez vigasztal. (Elképzelem, milyen lázadások törhetnek ki a memóriában, amikor új egységet rendelek. "Nem! Nem megyek, menjen a Béla! Ott pöcsölünk három órát a pályán, aztán meg beterelnek minket a darálóba! Ma nem én megyek!" "Sajnálom, uram, címzés van róla, Ön megy.")
Rendíthetetlen vezérünk a játék alatt:
- Mi! Mi van ezzel az erőddel? Megépülni meg én fogok, ugye?
- Szervitor, te meg vonszold onnan azt a lánctalpas seggedet, mert az apatikus testvér se fog téged összerakni.
(Igen. Én a post írása közben Ctrl+S-t nyomtam. A böngészőben. Figyeljük, kérem.)
Bréking nyúz: Rejtő-hősről ma derül ki, hogy sikerült-e bezúzni az álláshelyre, amire jelentkezett. Még mindig kéretik szurkolni.
...és még mondják, hogy a stratégiai játékokból nem lehet tanulni. A tegnapi este elkövetett elda-irtás a Dawn of War-ban a megvilágosodás erejével hatott: ugyanolyan gennyputtony lennék én is, mint tetszőleges hadsereg hadvezetése, csak közel sem olyan képzett.
Helyszín: egy meredek dombokkal határolt szurdok, egy szűkülettel, mögötte ismét kiszélesedik a tér, de a szűkületen az egységek nagyjából egyesével tudnak bemenni. Mögötte körmüket rágva várakozik annyi elda, hogy még Tolkien apónak is lenne mit kölcsön adni, ha a könyv közepén kifogy a hegyesfülű populáció. Lebegőtankok, gyalogtankok, gyalogság, és ha mindez nem lenne elegendő, akkor még mindig ott van egy térkapu, amin csak úgy özönlik be az utánpótlás.
Mindezt az első próbálkozásomból tudom, amelynek során az eldák járműelhárító egységei nagyjából két perc alatt ízekre szedték azt a nyolc - mindaddig elpusztíthatatlannak tűnő - gyalogtankot, amivel besétáltam a csapdájukba. Na, akkor roham, mondom, és nézem, hogy a libasorban menetelő idiótákról csíkokban olvad a páncélzat. Talán egy ellenséges egységet ha kiirtottak közben a gépesített tetemeim. Mentett állás... nos, az már régen volt. Srakker kikapcsolja a gépet, kicsit hörög.
Oké, mondom tegnap, akkor menjünk neki még egyszer. Viszonylag hamar végigzúztam a pálya többi részén...
- Nééé! Graffiti! - mondtam, amikor a gyalogtank nekivágott egy gyalogost a sziklának.
- Hol? - kérdezte Zergling, és jött megnézni, de az effekt addigra kifakult. - Ehh, mondtam, hogy a graffiti nem művészet... nem alkot maradandót...
...amikor ismét elértem ezt az ominózus halálcsapdát. (Here we go again.)
Második alkalom. Ekkor már alaposabban körülnéztem, és felfedeztem, hogy a szurdok falára egy helyen fel lehet jutni. Nosza, akkor a felderítőkkel előresomfordáltam, ugyan nézzék meg, mi történik a szűkület túloldalán. Aztán meg jöttek az űrgárdisták, hogy pixelekre lőjenek mindent, amit a felderítők meglátnak (RTS-klisék, istenem, könny szökik a szemembe). Brakataka, brakataka, szvusss, meg is indultak kifelé az eldák, hogy elbánjanak velem jól, ekkor viszont ők kellett, hogy átpréseljék magukat a szűkületen, a (magukban bizonyára) tébolyultan vihogó gyalogtankok össztüzébe. Elkezdtem körbepislogni, hátha meg lehet játszani ezt a másik oldalon is, de nem találtam meg a feljáratot. Hát, gondoltam, most vagy soha, és beromboltam a mélyedésbe. A végeredmény: vesztettem egy felderítőt (kiszúrták szegényt, és nem futott el elég gyorsan), nyolc-tíz űrgárdistát meg négy gyalogtankot. Az ellenség nyugszikfekszik üzemmódba kapcsol. Na, ez az a veszteségarány, ami számomra általában nem elfogadható, és elsütöm a load/save varázslatot. Most viszont úgy vigyorogtam, mint a tejbetök, hogy a ravasz (höhö) tervem sikerült, és hívtam utánpótlást az embereimnek, majd befejeztem a pályát. Az elda gyalogtankok útját elálló - némileg megtizedelődött - űrgárdistákra futó gondolatot sem pazaroltam.
Ezek után, ha én, az abszolút műkedvelő is átbillenek (mert attól, hogy pixel, és én ezt tudom, akkor sem lenne sokkal több kapcsolatom az egységeimmel, ha képernyőn nézném, ahogy a szemem láttára véreznek el), mit várhatunk attól, akinek ez a szakmája?
Ez nem a játék hibája, és kötve hiszem, hogy a kérdésben annyira nagyon egyedi lennék.
Ha valami fatális véletlen folytán a hadvezetésben találnám magam, egyetlen tanácsom van: fuss el. Messzire. Mert én gondolkodás nélkül fel foglak áldozni, és mivel középcsíra a besorolásom (az a beszélő burgonya fölött van eggyel) a valós idejű stratégiában, van némi esély arra, hogy neked teljesen feleslegesen reszeltek. Viszont csudaszép nekrológot fogok írni rólad, ha ez vigasztal. (Elképzelem, milyen lázadások törhetnek ki a memóriában, amikor új egységet rendelek. "Nem! Nem megyek, menjen a Béla! Ott pöcsölünk három órát a pályán, aztán meg beterelnek minket a darálóba! Ma nem én megyek!" "Sajnálom, uram, címzés van róla, Ön megy.")
Rendíthetetlen vezérünk a játék alatt:
- Mi! Mi van ezzel az erőddel? Megépülni meg én fogok, ugye?
- Szervitor, te meg vonszold onnan azt a lánctalpas seggedet, mert az apatikus testvér se fog téged összerakni.
(Igen. Én a post írása közben Ctrl+S-t nyomtam. A böngészőben. Figyeljük, kérem.)
Bréking nyúz: Rejtő-hősről ma derül ki, hogy sikerült-e bezúzni az álláshelyre, amire jelentkezett. Még mindig kéretik szurkolni.
szerda, szeptember 29, 2004
Az a tudat, hogy spórolnom kell, ha valaha is akarok valami ingatlant, jobban jelzi, hogy vénülök, mint a ráncok a szemem sarkában.
Mai okosságunk, a Transmetből, mert már régen volt.
"Egy hiba mindig van minden egyes forradalomban, legyen az kicsi vagy nagy - az emberek. Nem számít, mekkora az eszme, amely alatt egyesülnek, az emberek kicsik, gyengék, jellemtelenek és rémültek. Az emberek azok, akik végeznek minden forradalommal."
*kiikszeli a "napi okosságok" rubrikát és elmegy bagózni*
Mai okosságunk, a Transmetből, mert már régen volt.
"Egy hiba mindig van minden egyes forradalomban, legyen az kicsi vagy nagy - az emberek. Nem számít, mekkora az eszme, amely alatt egyesülnek, az emberek kicsik, gyengék, jellemtelenek és rémültek. Az emberek azok, akik végeznek minden forradalommal."
*kiikszeli a "napi okosságok" rubrikát és elmegy bagózni*
Ebéd közben sikeresen Misztörendőzán orra alá dörgöltem, hogy mennyiből jövök ki havonta. Ez persze önmagában még nem lenne gond, ha ő nem keresne sokkal kevesebbet egy, az én fizetésem meghatározásánál használt, és azóta úgy felejtődött szorzó miatt, amit nála nem alkalmaznak. Az, hogy emellett még többet is melózik, külön plusz.
Gratulálok, Srakker.
Te kretén, te.
Gratulálok, Srakker.
Te kretén, te.
Nnna. Most, hogy ezt a fost már leadtam, már jóval kisebb rajtam a feszültség, és mivel hamarosan pénzhez is jutok, már tényleg levehetem a rinyaizzót.
Ez így most jó, ezt így most szeretjük.
Végre hamarosan lesz időm végre megint megetetni az irodalom-zombimat, és ettől nekem jó lesz. Ja, és így nyóchuszonkettő környékén végre megiszom az első kávém, és megpróbálom magam erősen embernek képzelni. Menni fog, mert ma nincs számomra lehetetlen.
Ez így most jó, ezt így most szeretjük.
Végre hamarosan lesz időm végre megint megetetni az irodalom-zombimat, és ettől nekem jó lesz. Ja, és így nyóchuszonkettő környékén végre megiszom az első kávém, és megpróbálom magam erősen embernek képzelni. Menni fog, mert ma nincs számomra lehetetlen.
kedd, szeptember 28, 2004
Na, és most lesz az, hogy kicsit hátradőlök és kifújom magam. Először is elnézést kérek mindenkitől, aki ma nem tudott elérni. Mivel már akkor késésben voltam, amikor elindultam, és csak a megállóban jöttem rá, hogy a töltőn felejtettem a telefonomat, életbe lépett a "Not One Step Backwards" protokoll, így ez a helyzet állandósult. Ha életem eleddig ismeretlen szerelme jelentkezett volna időközben, üzenem, hogy amint lehet, visszahívom. Komolyan.
A Belterj.hu-n meg azért nem jelentkeztem, mert kivételesen az agyam folyt ki a fülemen a meló miatt.
Számszerűleg végeztem ugyan, de azért nagyon nem fog ártani ennek a cuccnak egy roppant alapos felpolírozás.
Szóval most elborul, pihen. Esetleg orkokat irt. Esetleg segít Rejtő-hősnek, akinek ezúton is kérem erősen drukkolni.
Ja és lelép a munkahelyről a rákba.
A Belterj.hu-n meg azért nem jelentkeztem, mert kivételesen az agyam folyt ki a fülemen a meló miatt.
Számszerűleg végeztem ugyan, de azért nagyon nem fog ártani ennek a cuccnak egy roppant alapos felpolírozás.
Szóval most elborul, pihen. Esetleg orkokat irt. Esetleg segít Rejtő-hősnek, akinek ezúton is kérem erősen drukkolni.
Ja és lelép a munkahelyről a rákba.
A Másfélmillió TP Magyarországon projekt második fázisának ma van a célegyenese, épp ezért rohadt rosszul haladok vele. Sok mindent van kedvem csinálni, de ez történetesen nem tartozik közéjük. Darabok, darabok, szervezetlenség és káosz, jihá. Rohadtul sokat fogok inni, amikor végre kifut a kezeim közül ez a fos.
Jelentem, a fénymásoló mellett találtam egy kis piros tűzőgépet. Végünk.
* * *
Amúgy itt a hétvége általam elkövetett legborzasztóbb poénja:
Én: - Tudod, melyik a legmilitánsabb állat?
Rejtő-hős: - Na, melyik?
Én: - Hát az :ammo:nites. Csigatáras, ééérted...
Hajszálon múlt, hogy megúsztam végül.
* * *
Amúgy itt a hétvége általam elkövetett legborzasztóbb poénja:
Én: - Tudod, melyik a legmilitánsabb állat?
Rejtő-hős: - Na, melyik?
Én: - Hát az :ammo:nites. Csigatáras, ééérted...
Hajszálon múlt, hogy megúsztam végül.
Ja, amúgy bréking nyúz. Üdvözöljétek az ultraexhibic társadalomban Sáskát, jelesül a Belterj Kompánia és a Cégzombik közös képviselőjét.
*csírlíderek átrohannak színen, amelyik lassú, azt főbe lövik*
*csírlíderek átrohannak színen, amelyik lassú, azt főbe lövik*
hétfő, szeptember 27, 2004
Fejemben a tompa, alattomos fájdalom kergetőzik a statikus zörejjel - úgy nézem, ebből sem lesz ma már munka. Haladtam rendesen, a végeredményről mégsem vagyok meggyőzve. Ezügyben majd a holnap lesz az, ami a megváltoztathatatlant az orrom alá dörgölni.
Most megyek orkokat lőni, és ha belemelegedtem, azt hiszem, szecskázom még egy kicsit a Másfélmillió TP-t.
"Tökös ó-kish legények, sálálálá / Golyót kaptak szegények, sáá-lállálálá"
(A Boney M. - Brown Girl in the ring dallamára)
Most megyek orkokat lőni, és ha belemelegedtem, azt hiszem, szecskázom még egy kicsit a Másfélmillió TP-t.
"Tökös ó-kish legények, sálálálá / Golyót kaptak szegények, sáá-lállálálá"
(A Boney M. - Brown Girl in the ring dallamára)
Energiára van szükségem. Static X - The Only. Az íróasztal a színpadom, a közönségem a monitor, headlight helyett az asztali lámpa jut. Újabb affinitásom, amiből sose lett igazi tehetség.
Életutam mellett kétoldalt fejfák, az úton meg egy zombi bóklászik mellettem.
Rajz - áll a bal oldali fejfákon. Grafittal, autodidakta módon, az anatómiát épp csak ugatva, néha egész ügyes megoldások egy fekete Pax tollal. Elkapott hangulatok, dőlésszög-variációval begyakorolt textúrák. Egyetlenegyet tartottam meg a kész rajzaim közül, mindegyik máshol lakik. (Egy űrgárdista őrmester van rajta, amint valami mélyűri borzalom által átütött páncélján lecsorgó vért próbálja összegyűjteni hasztalanul, egy hűtőbordákkal zsúfolt oszlop mögött meg maga a mélyűri borzalom.) Némelyikből hulla lett, néhányból ajándék. És most már hiába hívnám őket, nem jönnek vissza. Úgy nézem, véletlenül párizsiba dolgoztam a múzsámat.
Zene - áll a másik oldalt. Szétbagóztam és elittam a hangom, bár ami megmaradt, az sem rossz, csak sokat kell hörögni, hogy letakarodjon a szívárvány minden színében játszó trugya a hangszálaimról. A zene-projekt csendben behalt az első próba után. A lámpalázammal amúgy is nehéz lett volna mit kezdeni. Ígéret ígérete volt ez, ahogy anno a gimnáziumi időkben is, és ahogy akkor, most sem éltem vele - kihasználtam az első adandó alkalmat, és meglógtam a vágyak teljesülése elől.
Írás - egy zombi homlokába vésett felirat, amely itt imbolyog mellettem, üres tekintetében fanatikus vágy és kitartás. Párszor összeesett már, de eddig még mindig fel tudott kelni, komikus mozgása ellenére épp ezért tiszteletre méltó. Talán azért csapódott hozzám, hogy egyszer életet leheljek bele, de erre egyre nehezebb rávenni magam, mert büdös a szája, de nagyon. Ehelyett az út során felvett képeket varrom a hátára, hogy el ne hagyjam őket. Ha fáj is neki, nem szól, ezért úgy tekintem, hogy nem zavarja a dolog. Olykor megpróbálják megdobálni, olyankor védelmembe veszem, de azért inkább dicsérni szokták. Ha valami leesik róla, pótalkatrészekkel és lejárt szavatosságú ötletekkel teszem ismét mozgásképessé. Néha bevárom, néha utol kell érjem.
Zsebre vágott kézzel, előrebiggyesztett ajkak közé fogott szűrőbetéttel, hosszú füstuszályt eregetve bóklászom a holnap felé, előttem a jövő, mögöttem az emlékek alkotják a ködfalat. A fene se tudja, mi lesz, ha egyszer odaérek, addig is tartom a tempót és néha szólongatom a zombimat.
Most éppen három kávé, két bagó és egy elcseszett refrén pörgetnek hulla fölöslegesen, jól-rosszul borotvált pofámon diadalmas a vicsor.
hypocrite-lunatic-fanatic-heretic-hypocrite-lunatic-fanatic-heretic-hypocrite-lunatic-fanatic-heretic-hypocrite-lunatic-fanatic-heretic
* * *
Gyorsjelentés:
Péntek - elvittek sörözni és kaptam egy überzseniális ajándékot, majd próbálok róla képet feltenni. Köszönöm, Rejtő-hős és E, köszönöm. Komolyan. Two-fisted translators on the loose.
Kicsit hamar kimerültem az előző heti egészségügyi rémálom miatt, és hazafele menet csinos lyukat égettem magamba a cigaretta parazsával.
Szombat - vérszipoly (a végjáték kezdete). Most már aztán tényleg senki sem az, akinek eddig hittük, de van egy olyan érzésem, a következő, várhatóan utolsó alkalommal hős vámpírjaink valakire rémesen morcosak lesznek. Paszulykaró még mindig világbajnok mesélő, de szerintem egy keresztespók rángó lábakkal leszédülne az ágról, ha megpróbálná felfogni, hogyan kavarintja a szálakat.
Vasárnap - út haza, ebéd, szüret. Csak egy apró szakaszról szedtem le a szőlőt, aztán haza kellett mennem a Másfélmillió TP Magyarországon-t hegeszteni. A CRKT ismét megszolgálta az árát, mert, bár csak egyszer volt megélezve azóta, hogy megvettem, gond nélkül megbirkózott a növényi szárakkal. Lehetett volna persze metszőollóval is csinálni, de így azért sokkal macsóbb volt, ismerjük el, meg egy éles kés messze nem olyan ormótlan eszköz, mint egy ránézel-vérmérgezést kapsz metszőolló. Aztán az előző nap felpakolt Warhammer 40K - Dawn of Wart nyűttem. Mindig is imádtam a WH40K lehetetlenül megalomán világképét, ami itt egy az egyben átjött. A játék szép is, jó is, az időszakonkénti klikkelőbajnokságot ezért elnézem neki. Idővel meg is veszem. Rohaaaam! Azért időnként dolgoztam is.
Nu, hát ennyi. Fel vagyok pörögve, de minek.
Életutam mellett kétoldalt fejfák, az úton meg egy zombi bóklászik mellettem.
Rajz - áll a bal oldali fejfákon. Grafittal, autodidakta módon, az anatómiát épp csak ugatva, néha egész ügyes megoldások egy fekete Pax tollal. Elkapott hangulatok, dőlésszög-variációval begyakorolt textúrák. Egyetlenegyet tartottam meg a kész rajzaim közül, mindegyik máshol lakik. (Egy űrgárdista őrmester van rajta, amint valami mélyűri borzalom által átütött páncélján lecsorgó vért próbálja összegyűjteni hasztalanul, egy hűtőbordákkal zsúfolt oszlop mögött meg maga a mélyűri borzalom.) Némelyikből hulla lett, néhányból ajándék. És most már hiába hívnám őket, nem jönnek vissza. Úgy nézem, véletlenül párizsiba dolgoztam a múzsámat.
Zene - áll a másik oldalt. Szétbagóztam és elittam a hangom, bár ami megmaradt, az sem rossz, csak sokat kell hörögni, hogy letakarodjon a szívárvány minden színében játszó trugya a hangszálaimról. A zene-projekt csendben behalt az első próba után. A lámpalázammal amúgy is nehéz lett volna mit kezdeni. Ígéret ígérete volt ez, ahogy anno a gimnáziumi időkben is, és ahogy akkor, most sem éltem vele - kihasználtam az első adandó alkalmat, és meglógtam a vágyak teljesülése elől.
Írás - egy zombi homlokába vésett felirat, amely itt imbolyog mellettem, üres tekintetében fanatikus vágy és kitartás. Párszor összeesett már, de eddig még mindig fel tudott kelni, komikus mozgása ellenére épp ezért tiszteletre méltó. Talán azért csapódott hozzám, hogy egyszer életet leheljek bele, de erre egyre nehezebb rávenni magam, mert büdös a szája, de nagyon. Ehelyett az út során felvett képeket varrom a hátára, hogy el ne hagyjam őket. Ha fáj is neki, nem szól, ezért úgy tekintem, hogy nem zavarja a dolog. Olykor megpróbálják megdobálni, olyankor védelmembe veszem, de azért inkább dicsérni szokták. Ha valami leesik róla, pótalkatrészekkel és lejárt szavatosságú ötletekkel teszem ismét mozgásképessé. Néha bevárom, néha utol kell érjem.
Zsebre vágott kézzel, előrebiggyesztett ajkak közé fogott szűrőbetéttel, hosszú füstuszályt eregetve bóklászom a holnap felé, előttem a jövő, mögöttem az emlékek alkotják a ködfalat. A fene se tudja, mi lesz, ha egyszer odaérek, addig is tartom a tempót és néha szólongatom a zombimat.
Most éppen három kávé, két bagó és egy elcseszett refrén pörgetnek hulla fölöslegesen, jól-rosszul borotvált pofámon diadalmas a vicsor.
* * *
Gyorsjelentés:
Péntek - elvittek sörözni és kaptam egy überzseniális ajándékot, majd próbálok róla képet feltenni. Köszönöm, Rejtő-hős és E, köszönöm. Komolyan. Two-fisted translators on the loose.
Kicsit hamar kimerültem az előző heti egészségügyi rémálom miatt, és hazafele menet csinos lyukat égettem magamba a cigaretta parazsával.
Szombat - vérszipoly (a végjáték kezdete). Most már aztán tényleg senki sem az, akinek eddig hittük, de van egy olyan érzésem, a következő, várhatóan utolsó alkalommal hős vámpírjaink valakire rémesen morcosak lesznek. Paszulykaró még mindig világbajnok mesélő, de szerintem egy keresztespók rángó lábakkal leszédülne az ágról, ha megpróbálná felfogni, hogyan kavarintja a szálakat.
Vasárnap - út haza, ebéd, szüret. Csak egy apró szakaszról szedtem le a szőlőt, aztán haza kellett mennem a Másfélmillió TP Magyarországon-t hegeszteni. A CRKT ismét megszolgálta az árát, mert, bár csak egyszer volt megélezve azóta, hogy megvettem, gond nélkül megbirkózott a növényi szárakkal. Lehetett volna persze metszőollóval is csinálni, de így azért sokkal macsóbb volt, ismerjük el, meg egy éles kés messze nem olyan ormótlan eszköz, mint egy ránézel-vérmérgezést kapsz metszőolló. Aztán az előző nap felpakolt Warhammer 40K - Dawn of Wart nyűttem. Mindig is imádtam a WH40K lehetetlenül megalomán világképét, ami itt egy az egyben átjött. A játék szép is, jó is, az időszakonkénti klikkelőbajnokságot ezért elnézem neki. Idővel meg is veszem. Rohaaaam! Azért időnként dolgoztam is.
Nu, hát ennyi. Fel vagyok pörögve, de minek.
péntek, szeptember 24, 2004
Tessék, hullakiállítás, irodalmi nekrofiloknak. Egy nevektől megfosztott párbeszéd. Ebből se lesz már semmi.
– Tudod, mit gyűlölök ebben a melóban? A szagot, barátom, ezt az ordas bűzt, azt.
– Legalább szerves. Lehetne rosszabb is. Ja, tudom, az emberi test csupa segg meg hónalj, ha exóban ül naphosszat. De így nem kell húsz percig tökörészni, amíg végre beöltözünk, nethozzáférésünk is van, és igény szerint ömlik a húgymeleg kóla. Igazi luxus. Aztán, ha minden jól megy, négy harminckor veszünk egy jó kis fürdőt, kihúzzuk a dugókat és a csöveket, ipari tisztítószerekkel lecsupáljuk a felsőhámot – daríííraraa, nincs is ennél finomabb dolog –, véres nyálat köpünk a pohárba, és hazamegyünk a tévét bámulni.
– Figyelmeztess, hogy holnap délelőtt kérjem az áthelyezésemet. Gyűlölök veled dolgozni.
– Rizsa. Én vagyok az egyetlen, aki mellett hitelesen játszhatod a naivát.
– Na persze.
– Elegem van. Beavatkozó osztag, a bal herém. Mikor is kellett utoljára csinálnunk valamit? Bármit? Két hete?
– Az nem számít. Hamis riasztás volt.
– Kevés lesz ez, ha engem kérdezel.
– Hogy érted?
– Két hete semmi. A telefonszámunk ingyenes. Az összes távközlési társaság növekedést jelzett az idén. Nem tört ki a bubópestis, szóval felhasználó is akad épp elég. Dúl a prosperitás, és bedobálja az ablakokat. A rosszarcok sem vonultak vissza amúgy kollektíve. Ez biztos. Ennyi idő alatt már történnie kellett volna valaminek a körzetben.
– Ha nem történik semmi, az annak jele, hogy valami történik. Milyen logikus.
– Gondolkodtál már azon, mihez kezdenél a rendőrségen kívül?
– A tömeggyilkos mániákusoknak nagy a népszerűségi indexe. Lehet, hogy jelentkezem.
– Komolyan kérdeztem.
– Mi van, ajánlatot kaptál valamelyik bérzsaru-cégtől? Őszintén, nem tudom, mi végbelet kezdenék, ha kirúgnának, vagy kilépnék. Persze, sokkal több időm lenne szórakozni járni, vedelni, kulturálódni meg szociális kapcsolatokat ápolni – pénzem az persze nem lenne egyikre sem.
– Ahá. Szóval neked sincs életed.
– Miért, kinek van? Mindannyiunkat pépesre taposott a fogyasztói társadalom, és a lelkünkkel zsírozzuk a fogaskerekeket. És bébifókákat bunkózunk a sarkon.
– Tudod, mit gyűlölök ebben a melóban? A szagot, barátom, ezt az ordas bűzt, azt.
– Legalább szerves. Lehetne rosszabb is. Ja, tudom, az emberi test csupa segg meg hónalj, ha exóban ül naphosszat. De így nem kell húsz percig tökörészni, amíg végre beöltözünk, nethozzáférésünk is van, és igény szerint ömlik a húgymeleg kóla. Igazi luxus. Aztán, ha minden jól megy, négy harminckor veszünk egy jó kis fürdőt, kihúzzuk a dugókat és a csöveket, ipari tisztítószerekkel lecsupáljuk a felsőhámot – daríííraraa, nincs is ennél finomabb dolog –, véres nyálat köpünk a pohárba, és hazamegyünk a tévét bámulni.
– Figyelmeztess, hogy holnap délelőtt kérjem az áthelyezésemet. Gyűlölök veled dolgozni.
– Rizsa. Én vagyok az egyetlen, aki mellett hitelesen játszhatod a naivát.
– Na persze.
– Elegem van. Beavatkozó osztag, a bal herém. Mikor is kellett utoljára csinálnunk valamit? Bármit? Két hete?
– Az nem számít. Hamis riasztás volt.
– Kevés lesz ez, ha engem kérdezel.
– Hogy érted?
– Két hete semmi. A telefonszámunk ingyenes. Az összes távközlési társaság növekedést jelzett az idén. Nem tört ki a bubópestis, szóval felhasználó is akad épp elég. Dúl a prosperitás, és bedobálja az ablakokat. A rosszarcok sem vonultak vissza amúgy kollektíve. Ez biztos. Ennyi idő alatt már történnie kellett volna valaminek a körzetben.
– Ha nem történik semmi, az annak jele, hogy valami történik. Milyen logikus.
– Gondolkodtál már azon, mihez kezdenél a rendőrségen kívül?
– A tömeggyilkos mániákusoknak nagy a népszerűségi indexe. Lehet, hogy jelentkezem.
– Komolyan kérdeztem.
– Mi van, ajánlatot kaptál valamelyik bérzsaru-cégtől? Őszintén, nem tudom, mi végbelet kezdenék, ha kirúgnának, vagy kilépnék. Persze, sokkal több időm lenne szórakozni járni, vedelni, kulturálódni meg szociális kapcsolatokat ápolni – pénzem az persze nem lenne egyikre sem.
– Ahá. Szóval neked sincs életed.
– Miért, kinek van? Mindannyiunkat pépesre taposott a fogyasztói társadalom, és a lelkünkkel zsírozzuk a fogaskerekeket. És bébifókákat bunkózunk a sarkon.
csütörtök, szeptember 23, 2004
Kezelési utasításom egyik sarokköve: ha bajod van, udvariasan kezdd. A hirtelen, erőszakos kitörésekre rosszul reagálok, és kedvem támad borzasztóan leüvölteni a fejed. Mivel alapvetően indulatos természetű vagyok, és csak a komoly nevelőmunkával belém épített fékeknek köszönhetően reagálok olyan békésen és nyugodtan, ahogy rendszerint szoktam, erősen ellenjavallt ezeket a fékeket túlhúzni.
Nagyon könnyen lehet nálam (update: ilyesmivel) véglegesen kinyírni akár többéves kapcsolatokat.
Severed ties, indeed.
Egyszer megnyugszom. Nem felejtek. Kétszer megnyugszom. Nem felejtek. Harmadszorra fogom a kabátom. A beautiful ending of a beautiful day.
Update: nem, nem, nem rólad van szó, kedves olvasó.
Nagyon könnyen lehet nálam (update: ilyesmivel) véglegesen kinyírni akár többéves kapcsolatokat.
Severed ties, indeed.
Egyszer megnyugszom. Nem felejtek. Kétszer megnyugszom. Nem felejtek. Harmadszorra fogom a kabátom. A beautiful ending of a beautiful day.
Update: nem, nem, nem rólad van szó, kedves olvasó.
A playlistemhez időközben csatlakozott az Element Eighty-től a Broken promises és a Static X-től a The Only. Az egyik kolléganő által Tunéziából hozott, borzasztó színű kavicscukorral próbálom ellensúlyozni a kávékat, mert amekkora lidérces marha vagyok, megint nem voltam hajlandó kimenni enni. A számnak olyan íze van, mintha orálisan abuzált volna egy kocsmapadlón megforgatott vattacukor, de ezzel egyelőre nincs mit tenni.
Az Adieu keltette film noiros hangulatom múlóban, most már egyáltalán nincs kedvem puhakalapban és öltönyben egy kapualjat támasztva elmélyülten tanulmányozni egy immár megszottyadt vörös rózsát, majd lemondó mosollyal távozni, a járdán szétdobált csikkeket hagyva csupán mementóként. A rózsát úgyis útközben hagynám el valahol.
Néha szívesen része lennék egy olyan sablonnak, aminek nem vagyok. Aztán idővel megjön az eszem, berúgja az ajtót, lekapja magáról az inget, atlétája alól előgöndörödik a szőr, dobozos import sörrel a kezében, kirojtosodott szövetpapucsban veti magát a szemeim mögé, és hangos, alpári böfögéssel teszi ismét a helyükre a dolgokat. Mert rendnek kell lenni, ugye.
/me fütyörészik
Az Adieu keltette film noiros hangulatom múlóban, most már egyáltalán nincs kedvem puhakalapban és öltönyben egy kapualjat támasztva elmélyülten tanulmányozni egy immár megszottyadt vörös rózsát, majd lemondó mosollyal távozni, a járdán szétdobált csikkeket hagyva csupán mementóként. A rózsát úgyis útközben hagynám el valahol.
Néha szívesen része lennék egy olyan sablonnak, aminek nem vagyok. Aztán idővel megjön az eszem, berúgja az ajtót, lekapja magáról az inget, atlétája alól előgöndörödik a szőr, dobozos import sörrel a kezében, kirojtosodott szövetpapucsban veti magát a szemeim mögé, és hangos, alpári böfögéssel teszi ismét a helyükre a dolgokat. Mert rendnek kell lenni, ugye.
/me fütyörészik
Pletykafigyelő rovatunk jelenti.
Tekintsük meg élőben, egyenesben a hazai fantasy- és szerepjáték élet egyik, sokáig kultikusnak tekintett figurája által elkövetett ballisztikus földbecsapódást és nagy területen történő szétszóródást.
Az az ember, akinek a rajzain anno ábrándoztam, hogy egyszer majd én is tudok ilyet, és sokáig kacérkodtam a grafikusi pálya gondolatával (aztán ugye mégis köztisztviselőnek és írónak álltam, akármilyen hülye is ez a párosítás), nos, az az egység most balerinákat megszégyenítően folyékony mozdulattal rántotta magára a szarosvödröt. Gratulálunk.
Az ikon-ikonbámuló viszonyt már jóval korábban sikerült felhólyagosítanom savval, szerencsére. Így aztán tisztes távolból nézhetem, ahogy a bálvány ledől.
Tekintsük meg élőben, egyenesben a hazai fantasy- és szerepjáték élet egyik, sokáig kultikusnak tekintett figurája által elkövetett ballisztikus földbecsapódást és nagy területen történő szétszóródást.
Az az ember, akinek a rajzain anno ábrándoztam, hogy egyszer majd én is tudok ilyet, és sokáig kacérkodtam a grafikusi pálya gondolatával (aztán ugye mégis köztisztviselőnek és írónak álltam, akármilyen hülye is ez a párosítás), nos, az az egység most balerinákat megszégyenítően folyékony mozdulattal rántotta magára a szarosvödröt. Gratulálunk.
Az ikon-ikonbámuló viszonyt már jóval korábban sikerült felhólyagosítanom savval, szerencsére. Így aztán tisztes távolból nézhetem, ahogy a bálvány ledől.
Visszavonom, amit a jobbanlétemről mondtam. Mindegy, már késő, az Univerzum reagált. Picsára fáj a fejem. A látásom meg homályosodik, mint a tejüveg, és ha belebambulok a semmibe, bizonytalanná válik a dolgok körvonala. Koncentrálnom kell.
Been a fool, been a clown
lost my way from up and down
and I know, yes I know
and I see in your eyes
that you really weren't surprised at me at all
not at all
and I know by your smile it's you.
Don't care for me, don't cry
let's say goodbye, adieu.
It's time to say goodbye, I know that in time
it will just fade away, it's time to say goodbye.
I stand alone and watch you fade away like clouds
high up and in the sky
I'm strong and so cold
as I stand alone
goodbye, so long, adieu.
Oh how I love you so, lost in those memories
and now you've gone
I feel the pain, feeling like a fool, adieu
My love for you burns deep
inside me, so strong
embers of times we had
and now here I stand lost in a memory
I see your face and smile
Oh how I love you so, lost in those memories
and now you've gone
I feel the pain, feeling like a fool, adieu
My love for you burns deep
inside me, so strong
embers of times we had
and now here I stand lost in a memory
I see your face and smile
(Cowboy Bebop OST - Adieu - [5:39] Vocal - Emily Bindiger)
Munkazene. (Vagyis munka helyett fütyörészek, és a lépcsőfordulóban fújom a füstöt, hiábavalóan bámulva a többrétegű kosztól áttetsző ablakot.)
Eh... hagyjuk ezt a keserédeskedést, szaktársak, mert nyakamba borul a Hivatal összes trágyája, azt pedig senki sem akarja. Igaz?
Na. Mozgás.
lost my way from up and down
and I know, yes I know
and I see in your eyes
that you really weren't surprised at me at all
not at all
and I know by your smile it's you.
Don't care for me, don't cry
let's say goodbye, adieu.
It's time to say goodbye, I know that in time
it will just fade away, it's time to say goodbye.
I stand alone and watch you fade away like clouds
high up and in the sky
I'm strong and so cold
as I stand alone
goodbye, so long, adieu.
Oh how I love you so, lost in those memories
and now you've gone
I feel the pain, feeling like a fool, adieu
My love for you burns deep
inside me, so strong
embers of times we had
and now here I stand lost in a memory
I see your face and smile
Oh how I love you so, lost in those memories
and now you've gone
I feel the pain, feeling like a fool, adieu
My love for you burns deep
inside me, so strong
embers of times we had
and now here I stand lost in a memory
I see your face and smile
(Cowboy Bebop OST - Adieu - [5:39] Vocal - Emily Bindiger)
Munkazene. (Vagyis munka helyett fütyörészek, és a lépcsőfordulóban fújom a füstöt, hiábavalóan bámulva a többrétegű kosztól áttetsző ablakot.)
Eh... hagyjuk ezt a keserédeskedést, szaktársak, mert nyakamba borul a Hivatal összes trágyája, azt pedig senki sem akarja. Igaz?
Na. Mozgás.
Mai mottónk: "Not... one... step... backwards!" (- komisszár a Call of Dutyban, a Lemmingrád (amúgy persze Sztálingrád)-pályán)
Jött az ősz. Esőstül. A cipő, amit emiatt kénytelen voltam felvenni (mert zárt), meglepően kényelmes. Az irodában félhomály, mert ha felkapcsoljuk a fénycsőbe oltott repülőtéri reflektort, öt perc múlva kisül a szemünk. Későn feküdtem, korán keltem, mégis jobban vagyok, mint tegnap, elsősorban azért, mert végre megtaláltam a gyógyszereimet és ha már ott voltam, be is vettem őket. Normális emberéknél ez úgy szokás, hogy először megküldik kemikáliával a kórokozókat, és csak utána engedik rá az immunrendszert, de én már csak ilyen kísérletező egyed vagyok.
Pénzem alig, időm még kevesebb, a Másfélmillió TP Magyarországon-projekttel meg el vagyok maradva, mint a borravaló. Jippijáé.
Jött az ősz. Esőstül. A cipő, amit emiatt kénytelen voltam felvenni (mert zárt), meglepően kényelmes. Az irodában félhomály, mert ha felkapcsoljuk a fénycsőbe oltott repülőtéri reflektort, öt perc múlva kisül a szemünk. Későn feküdtem, korán keltem, mégis jobban vagyok, mint tegnap, elsősorban azért, mert végre megtaláltam a gyógyszereimet és ha már ott voltam, be is vettem őket. Normális emberéknél ez úgy szokás, hogy először megküldik kemikáliával a kórokozókat, és csak utána engedik rá az immunrendszert, de én már csak ilyen kísérletező egyed vagyok.
Pénzem alig, időm még kevesebb, a Másfélmillió TP Magyarországon-projekttel meg el vagyok maradva, mint a borravaló. Jippijáé.
szerda, szeptember 22, 2004
Beer and smokes acquired, mission accomplished. Returning to base.
Butytime és Rejtőhős részvételével búfelejtettünk és anyáztunk az élet nehézségein. Meg játékokról beszélgettünk.
Érdekes módon elég sokan vannak szopóra állítva a közelemben. Ez nem az az év, amikor a dolgok össze akarnak jönni. Mondjuk én személyesen egyelőre nem nyíhatok. A megszorító intézkedések miatt várhatóan először a jutalomosztási kedv esik majd, és csak utána gondolnak az álláshelyem megszüntetésére. Most, hogy külön-különféle okokból a menekülési útvonalaim megszűnni látszanak, egész bölcs döntésnek tűnik, hogy kitartottam a Hivatal mellett.
Az egyéb frontok csendesek, nyugodtak, lágy hullaszag lengedez. Évek óta nem mozdult meg itt semmi, vagy ha mégis, az automata ütegek gyorsan elbántak vele.
Ennyi.
Butytime és Rejtőhős részvételével búfelejtettünk és anyáztunk az élet nehézségein. Meg játékokról beszélgettünk.
Érdekes módon elég sokan vannak szopóra állítva a közelemben. Ez nem az az év, amikor a dolgok össze akarnak jönni. Mondjuk én személyesen egyelőre nem nyíhatok. A megszorító intézkedések miatt várhatóan először a jutalomosztási kedv esik majd, és csak utána gondolnak az álláshelyem megszüntetésére. Most, hogy külön-különféle okokból a menekülési útvonalaim megszűnni látszanak, egész bölcs döntésnek tűnik, hogy kitartottam a Hivatal mellett.
Az egyéb frontok csendesek, nyugodtak, lágy hullaszag lengedez. Évek óta nem mozdult meg itt semmi, vagy ha mégis, az automata ütegek gyorsan elbántak vele.
Ennyi.
kedd, szeptember 21, 2004
...avagy mi történik, ha unatkozó geekek közé cikket dobnak (szemelvény).
#1: - Mikor beszél egy geek az olimpiáról?
#2: - Szerintem valamelyik Quake világbajnokságot értette alatta.
#1: - Az lehet.
#3: - Biztos.
#1: - A shotgun impek elleni hatékonysága az más, arról 30 oldalas cikket lehet írni...
#2: - ...az RPG geek azért jó, mert ő még valós életbeli adatokat is képes oldalakon keresztül sorolni.
#4: - Az impek elleni harc fortélyai mindenkit kellene, hogy érdekeljen.
#1: - Hogy érted ezt... hogy... nem érdekel mindenkit?
- ...mondjuk ez azért valamilyen szinten pofátlanság. Engem miért nem fizetnek meg azért, hogy egy hülyeséget megkérdezzek az osztálytársaimtól? Pedig még cikket is írnék belőle.
- Sivatagi tömegverekedés meg fagyasztott tűz nem kéne? Hol a jpg-gyűjteményem...
- Az én barátnőm szerintem imádja hallgatni, hogy milyen egyedi varázstárgyakat találtam Diablóban. Attól pedig valószínűleg orgazmusközeli állapotba kerül, ha megtudja, hogy az ő kincsecskéje hogy lenyomott három Saladint Strongholdban...
- Hogyne, nincs férfiasabb dolog, mint győzni egy stratégiai játékban. Én ezt már akkor sejtettem, amikor olyan áhitattal mondták nekem az egységeim, hogy 'yes milord' a Warcraftben.
- Így van. A "The peoples are coming to the castle, my lord" szinte már felér egy hawaii csirkemellel.
- Akinek látszik a szeme a szemüveg és a kialvatlanság vörös foltjai alatt az nem is geek...
(Rendkívül komoly, megfontolt és öntudatos banda vagyunk - a szerk.)
#1: - Mikor beszél egy geek az olimpiáról?
#2: - Szerintem valamelyik Quake világbajnokságot értette alatta.
#1: - Az lehet.
#3: - Biztos.
#1: - A shotgun impek elleni hatékonysága az más, arról 30 oldalas cikket lehet írni...
#2: - ...az RPG geek azért jó, mert ő még valós életbeli adatokat is képes oldalakon keresztül sorolni.
#4: - Az impek elleni harc fortélyai mindenkit kellene, hogy érdekeljen.
#1: - Hogy érted ezt... hogy... nem érdekel mindenkit?
- ...mondjuk ez azért valamilyen szinten pofátlanság. Engem miért nem fizetnek meg azért, hogy egy hülyeséget megkérdezzek az osztálytársaimtól? Pedig még cikket is írnék belőle.
- Sivatagi tömegverekedés meg fagyasztott tűz nem kéne? Hol a jpg-gyűjteményem...
- Az én barátnőm szerintem imádja hallgatni, hogy milyen egyedi varázstárgyakat találtam Diablóban. Attól pedig valószínűleg orgazmusközeli állapotba kerül, ha megtudja, hogy az ő kincsecskéje hogy lenyomott három Saladint Strongholdban...
- Hogyne, nincs férfiasabb dolog, mint győzni egy stratégiai játékban. Én ezt már akkor sejtettem, amikor olyan áhitattal mondták nekem az egységeim, hogy 'yes milord' a Warcraftben.
- Így van. A "The peoples are coming to the castle, my lord" szinte már felér egy hawaii csirkemellel.
- Akinek látszik a szeme a szemüveg és a kialvatlanság vörös foltjai alatt az nem is geek...
(Rendkívül komoly, megfontolt és öntudatos banda vagyunk - a szerk.)
A Belterj szoba médiafigyelői jelentik. Geek. Born to be proud, born to be strong. Mwáhháhá.
...azért a "totally unszexi" kifejezés durva volt, meg is rándult a kezemben a nyelesgránát.
...azért a "totally unszexi" kifejezés durva volt, meg is rándult a kezemben a nyelesgránát.
A második kávé végre kizökkentett. Ez a nap is csak olyan fostalicska, mint a többi - nem sikerült kialudnom magam nyolc óra alatt, olyannyira nem, hogy a buszmegálló felé vezető úton rémülten tértek ki előlem jobb sorsra érdemes gimnazisták. Később, már a Hivatalban reprodukáltam azt a félig leeresztett szemhéj alóli kipislogást, amit akkor és ott, az utcánkban, és meg kell mondjam, valóban nem túl bizalomgerjesztő. Az állkapcsom szigorú görcsbe állt, torkomból legfeljebb morgások szöktek volna fel, már ha a reggeli atrocitások elegendőek lettek volna ahhoz, hogy megrezegtessem a hangszálaimat.
Kivétel a "fuck it", "screw it" és "faszkivan" kifejezések. Azok mentek. Akkor is, amikor a nyolc, jobbra kanyarodó autó mögül elővágódó drága harmincas hölgyvezető majdnem meglassított a zebrán. Valahogy éreztem, hogy lassítanom kell. Ha tartom a tempómat, ott van végem. Update: Édesanyádat, azt.
* * *
Ennek örömére befejeztem azt a melót, amivel tegnap délután szöszmötöltem: az Adminisztratív Foshalom felemás működését koordináló drága kolléga más helyre küldte a feltöltési felszólítást, mint ahová való, ezért három óra alatt kellett elvégeznem azt a munkát, amire egyébként két és fél napom állt volna rendelkezésre. A három órából kettő túl volt.
* * *
Az újoncok minket zaklatnak, a középvezetés távolléte miatt. Ettől akár ugye ki is húzhatnám magam, mégsem teszem, mert a Hivatalban uralkodó módszertannak nem inherens része a feladatok egyértelmű meghatározása, így bármilyen koncepció - előzetes figyelmeztetés nélkül - önmaga ellentétébe csaphat át, népiesen szólva "kifordul a saját seggén".
* * *
Megint kihagytam az Ambroxol-Q-t meg a Sumetrolimot. Eddig egyszer vettem be, a hétvégén, akkor is édesanyám nyomta a kezembe. Ez azért van, mert feledékeny pöcs vagyok. Az ActiveSync telepítőlemezét is két hétbe került hazavinnem, mert mindig elfelejtettem - erre tegnap sikerült ugyan, csak telepíteni felejtettem el. Év végére talán sikerül is majd felraknom azt a gigászi programot, addig valószínűleg hordozgatni fogom a Hivatal és az albérlet között, hacsak el nem törik a lemez.
* * *
A Silent Hill 4 minden idegesítési faktorát túlszárnyalja. Egyelőre viszi a pálmát a leverhetetlen, újratermelődő szörnyhorda. Azóta továbbfejlődött ez a ficsörnek szánt überbug: most már van olyan is, aki utánad jön a pályák között. Eddig legalább azt lehetett tudni, hogy melyik az a szoba, ahová csak akkor mész be, ha dolgod van ott, mert le kell verni egy Mammer vagy egy Al Bundy típusú lebegő tetemet.
- Azért elég rémítőek ezek a kísértetek - jegyezte meg Zergling. - Ezek a lebegő halottak rohadt jól vannak megcsinálva, ráadásul látszik az arcukon, hogy szenvednek...
- Figyeltem is én az arcukat! - feleltem. - Az érdekelt, hogy mikor maradnak már végre lent... sajnos van olyan, ami akkor is felkel, ha ott állsz mellette és taposod. Nincs ezekben becsület.
Semmi együttérzés nem szorult belém azok iránt a kárhozottak iránt, akik engem akarnak megenni. Majd sajnálom őket otthon, a kandalló mellett, whiskyt kortyolva és szivarozva, de legfőképpen - távolról.
* * *
Bár akartam haladni a Frontline-nal, nem ment. Mindegy, az Ep.2. eddig két, általam elég mérvadónak tekintett embernek tetszett, az Ep.3. is egész jól indul... és hogy mikor tudok haladni? Ördögűzősen: "Sometimes..."
Kivétel a "fuck it", "screw it" és "faszkivan" kifejezések. Azok mentek. Akkor is, amikor a nyolc, jobbra kanyarodó autó mögül elővágódó drága harmincas hölgyvezető majdnem meglassított a zebrán. Valahogy éreztem, hogy lassítanom kell. Ha tartom a tempómat, ott van végem. Update: Édesanyádat, azt.
* * *
Ennek örömére befejeztem azt a melót, amivel tegnap délután szöszmötöltem: az Adminisztratív Foshalom felemás működését koordináló drága kolléga más helyre küldte a feltöltési felszólítást, mint ahová való, ezért három óra alatt kellett elvégeznem azt a munkát, amire egyébként két és fél napom állt volna rendelkezésre. A három órából kettő túl volt.
* * *
Az újoncok minket zaklatnak, a középvezetés távolléte miatt. Ettől akár ugye ki is húzhatnám magam, mégsem teszem, mert a Hivatalban uralkodó módszertannak nem inherens része a feladatok egyértelmű meghatározása, így bármilyen koncepció - előzetes figyelmeztetés nélkül - önmaga ellentétébe csaphat át, népiesen szólva "kifordul a saját seggén".
* * *
Megint kihagytam az Ambroxol-Q-t meg a Sumetrolimot. Eddig egyszer vettem be, a hétvégén, akkor is édesanyám nyomta a kezembe. Ez azért van, mert feledékeny pöcs vagyok. Az ActiveSync telepítőlemezét is két hétbe került hazavinnem, mert mindig elfelejtettem - erre tegnap sikerült ugyan, csak telepíteni felejtettem el. Év végére talán sikerül is majd felraknom azt a gigászi programot, addig valószínűleg hordozgatni fogom a Hivatal és az albérlet között, hacsak el nem törik a lemez.
* * *
A Silent Hill 4 minden idegesítési faktorát túlszárnyalja. Egyelőre viszi a pálmát a leverhetetlen, újratermelődő szörnyhorda. Azóta továbbfejlődött ez a ficsörnek szánt überbug: most már van olyan is, aki utánad jön a pályák között. Eddig legalább azt lehetett tudni, hogy melyik az a szoba, ahová csak akkor mész be, ha dolgod van ott, mert le kell verni egy Mammer vagy egy Al Bundy típusú lebegő tetemet.
- Azért elég rémítőek ezek a kísértetek - jegyezte meg Zergling. - Ezek a lebegő halottak rohadt jól vannak megcsinálva, ráadásul látszik az arcukon, hogy szenvednek...
- Figyeltem is én az arcukat! - feleltem. - Az érdekelt, hogy mikor maradnak már végre lent... sajnos van olyan, ami akkor is felkel, ha ott állsz mellette és taposod. Nincs ezekben becsület.
Semmi együttérzés nem szorult belém azok iránt a kárhozottak iránt, akik engem akarnak megenni. Majd sajnálom őket otthon, a kandalló mellett, whiskyt kortyolva és szivarozva, de legfőképpen - távolról.
* * *
Bár akartam haladni a Frontline-nal, nem ment. Mindegy, az Ep.2. eddig két, általam elég mérvadónak tekintett embernek tetszett, az Ep.3. is egész jól indul... és hogy mikor tudok haladni? Ördögűzősen: "Sometimes..."
hétfő, szeptember 20, 2004
"Sosem kaptok el élve. Ja, hogy nem akartok élve elkapni? Az más. Akkor nem kaptok el. Egyáltalán."
A hétvége mindig vicces. Amikor a nátha mutálódik menetrendszerinti hörghuruttá, akkor különösen aranyos. A torkomba beköltöztek a xenomorfok, és mindenféle gyanús anyagot ragasztgattak a garatomba - nevezzetek gyanakvónak, de kétlem, hogy puzzle lenne. Szóval emiatt szenvedtem. Amúgy, mivel a Last Exile c. anime-sorozatot (javallom megnézésre!) kivégeztem, már csak egy echte francia CGI-film lappangott a merevlemezemen. A Kaena: La Prophétie grafikailag kitűnő darab (bár azért egyszer mintha leesett volna a katódsugárcsőről a pixelmonszta, de lehet, hogy most csak én vagyok gonosz), de sztori tekintetében nemigen jeleskedik. Alighanem túl sok energiát öltek a csomagolás megtervezésébe, csak elfelejtették, hogy valójában még mindig párizsis zsömlét akarnak eladni. Nőbéna hozott nekem Chaos Gate-zenéket, hála és köszönet érte.
Szombaton takarítás volt, ami a poratka-populációnak felért egy pormageddonnal. Elég kíméletlen küzdelem volt. A részleteket most hagyjuk, a lényeg, hogy most tisztaság van. Ha rend már nem is, mert az elmúlt két napban megint visszahódították a szobámat a Kupacok.
Este beficcent egy laza pálinkázás Rejtő-hőssel, amire később Hombre (korábban: Faarc) is beesett. Ötig iszogattunk. Ahhoz képest, hogy eredetileg csak este kilencig akartam maradni, egész szépen megcsúsztam az időbeosztással.
Vasárnap családi ebéd, "édesapám", mondtam, meg "édesanyám", és néztem kuszán, mert amúgy nem szoktam így mondani. (Heh, mondta a tudatos énem, heh. Irodalmiaskodunk?) Aztán vállat vontam, és mondtam, ahogy jött. Ettem palóclevest, meg hagymás rostélyost, ásványvizet ittam mellé, mert nem vágytam az alkoholt, kaptam köptetőt meg antibiotikumot otthonra, hogy el ne vigyen a kórság.
Mikor hazaértem, rájöttem, hogy kifogytam a filmekből, így aztán a Silent Hill 4 gyűrésével töltöttem el az időt. A mesterséges unintelligencia kifejlesztésére szánt idő kifizetődött a Konaminál: megvalósult az általam látott korábbi részek mellékszereplőire jellemző tökéletes butaság és a döbbenetesen hülye irányítási rendszer eddig idegtépőbb kombinációja. (A pályaszakaszonként respawnoló, agyonverhetetlen élőholtak meg külön plusz.)
intermezzo
Képzeljük csak el.
Csinos, huszonéves hölgy, aki fogságba esett egy álomban, vagy egy másik dimenzióban - a részletek végül is mellékesek -, a probléma az, hogy a valóság törvényeinek egy része szabadnapot vett ki, és a hely, ahol sikerült megrekednünk, hemzseg a delibbnél delibb élőholtaktól, akik különös előszeretettel próbálják kicsócsálni a mellkasunkból a szívburkot.
Megvan? Jó.
Megjelenik egy, a maga boglyafrizurás-borostás módján egész jóképű figura, a kezében egy három láb hosszú vascsövet szorongatva, és egy bárgyú párbeszéd után már ajánlkozik is arra, hogy nevezett vascsövet nem egész rendeltetésszerűen alkalmazva segítségünkre legyen abban, hogy meglógjunk erről az éhenkórász kísértetektől és félméteres nyelvű mutáns kutyáktól zsizsegő helyről.
Ez is megvan? Jó.
Farmeros-bőrcipős-fehéringes főhősünk megy elöl, suhogtatja a vascsövet bőszen, szakadnak a koponyák, effektelnek az effektek, üt és tapos, ahogy az érző szívű férfiemberekhez ilyen esetekben illik. Olykor azonban előfordul, hogy az adta hullái oldalról, netán hátulról támadnak. Mi történik ekkor? Na kérem. Ekkor az ég szerelmére, el ne álljunk az útból. Ha bekerülünk az ütés ívébe, nehogy véletlenül odébb menjünk. Ha egy élőholt kíván belőlünk falatozni, meg se mozduljunk. Legyünk hülyék. Legyünk nagyon, nagyon hülyék. Ja, és ha el akar mellettünk menni, álljunk az útjába.
Minden adott lesz egy romantikus kapcsolathoz.
Tehát, elhatároztam, meg fogom nézni a stáblistát. Meg fogom tudni, ki tesztelte a játékot. Neveket fogok tudni, címeket, és egyszer, egy napon (ami talán soha nem jön el), megyünk majd én és a szöges lécem, utazunk egyet a világban, és barátilag megkocogtatjuk, én és a szöges lécem, az érintett teszterek vállát. Többször.
Mert ezek azok a hibák (a játékmenet kisiskolás ökörségeivel karöltve, ilyen pl. a célpontválasztás, meg a már emlegetett folyton újratermelődő tetemek), amelyek az amúgy fenomenális hangulatot egy pillanat alatt idegeskedésbe fordítják. Hát hogy borzongjak úgy, hogy fel van csapva az agyam a játék világában eluralkodó kollektív ostobaság miatt?
intermezzo vége
Aztán hétfő lett, bejöttem, erre mi fogad. Öreg, attól, hogy megölöd magad, elszántan, de hülyén, attól nem lesz jobb. Sőt. Leszel szíves megint enni, ha minden kötél szakad, még akár fizetem is (mert a prognózissal ellentétben mégiscsak le készülöm fejelni a hónap végét).
Na, megyek, forgatom még egy kicsit ezt a piramist, hátha most már megfelel. Vagy fessem kékre?
A hétvége mindig vicces. Amikor a nátha mutálódik menetrendszerinti hörghuruttá, akkor különösen aranyos. A torkomba beköltöztek a xenomorfok, és mindenféle gyanús anyagot ragasztgattak a garatomba - nevezzetek gyanakvónak, de kétlem, hogy puzzle lenne. Szóval emiatt szenvedtem. Amúgy, mivel a Last Exile c. anime-sorozatot (javallom megnézésre!) kivégeztem, már csak egy echte francia CGI-film lappangott a merevlemezemen. A Kaena: La Prophétie grafikailag kitűnő darab (bár azért egyszer mintha leesett volna a katódsugárcsőről a pixelmonszta, de lehet, hogy most csak én vagyok gonosz), de sztori tekintetében nemigen jeleskedik. Alighanem túl sok energiát öltek a csomagolás megtervezésébe, csak elfelejtették, hogy valójában még mindig párizsis zsömlét akarnak eladni. Nőbéna hozott nekem Chaos Gate-zenéket, hála és köszönet érte.
Szombaton takarítás volt, ami a poratka-populációnak felért egy pormageddonnal. Elég kíméletlen küzdelem volt. A részleteket most hagyjuk, a lényeg, hogy most tisztaság van. Ha rend már nem is, mert az elmúlt két napban megint visszahódították a szobámat a Kupacok.
Este beficcent egy laza pálinkázás Rejtő-hőssel, amire később Hombre (korábban: Faarc) is beesett. Ötig iszogattunk. Ahhoz képest, hogy eredetileg csak este kilencig akartam maradni, egész szépen megcsúsztam az időbeosztással.
Vasárnap családi ebéd, "édesapám", mondtam, meg "édesanyám", és néztem kuszán, mert amúgy nem szoktam így mondani. (Heh, mondta a tudatos énem, heh. Irodalmiaskodunk?) Aztán vállat vontam, és mondtam, ahogy jött. Ettem palóclevest, meg hagymás rostélyost, ásványvizet ittam mellé, mert nem vágytam az alkoholt, kaptam köptetőt meg antibiotikumot otthonra, hogy el ne vigyen a kórság.
Mikor hazaértem, rájöttem, hogy kifogytam a filmekből, így aztán a Silent Hill 4 gyűrésével töltöttem el az időt. A mesterséges unintelligencia kifejlesztésére szánt idő kifizetődött a Konaminál: megvalósult az általam látott korábbi részek mellékszereplőire jellemző tökéletes butaság és a döbbenetesen hülye irányítási rendszer eddig idegtépőbb kombinációja. (A pályaszakaszonként respawnoló, agyonverhetetlen élőholtak meg külön plusz.)
intermezzo
Képzeljük csak el.
Csinos, huszonéves hölgy, aki fogságba esett egy álomban, vagy egy másik dimenzióban - a részletek végül is mellékesek -, a probléma az, hogy a valóság törvényeinek egy része szabadnapot vett ki, és a hely, ahol sikerült megrekednünk, hemzseg a delibbnél delibb élőholtaktól, akik különös előszeretettel próbálják kicsócsálni a mellkasunkból a szívburkot.
Megvan? Jó.
Megjelenik egy, a maga boglyafrizurás-borostás módján egész jóképű figura, a kezében egy három láb hosszú vascsövet szorongatva, és egy bárgyú párbeszéd után már ajánlkozik is arra, hogy nevezett vascsövet nem egész rendeltetésszerűen alkalmazva segítségünkre legyen abban, hogy meglógjunk erről az éhenkórász kísértetektől és félméteres nyelvű mutáns kutyáktól zsizsegő helyről.
Ez is megvan? Jó.
Farmeros-bőrcipős-fehéringes főhősünk megy elöl, suhogtatja a vascsövet bőszen, szakadnak a koponyák, effektelnek az effektek, üt és tapos, ahogy az érző szívű férfiemberekhez ilyen esetekben illik. Olykor azonban előfordul, hogy az adta hullái oldalról, netán hátulról támadnak. Mi történik ekkor? Na kérem. Ekkor az ég szerelmére, el ne álljunk az útból. Ha bekerülünk az ütés ívébe, nehogy véletlenül odébb menjünk. Ha egy élőholt kíván belőlünk falatozni, meg se mozduljunk. Legyünk hülyék. Legyünk nagyon, nagyon hülyék. Ja, és ha el akar mellettünk menni, álljunk az útjába.
Minden adott lesz egy romantikus kapcsolathoz.
Tehát, elhatároztam, meg fogom nézni a stáblistát. Meg fogom tudni, ki tesztelte a játékot. Neveket fogok tudni, címeket, és egyszer, egy napon (ami talán soha nem jön el), megyünk majd én és a szöges lécem, utazunk egyet a világban, és barátilag megkocogtatjuk, én és a szöges lécem, az érintett teszterek vállát. Többször.
Mert ezek azok a hibák (a játékmenet kisiskolás ökörségeivel karöltve, ilyen pl. a célpontválasztás, meg a már emlegetett folyton újratermelődő tetemek), amelyek az amúgy fenomenális hangulatot egy pillanat alatt idegeskedésbe fordítják. Hát hogy borzongjak úgy, hogy fel van csapva az agyam a játék világában eluralkodó kollektív ostobaság miatt?
intermezzo vége
Aztán hétfő lett, bejöttem, erre mi fogad. Öreg, attól, hogy megölöd magad, elszántan, de hülyén, attól nem lesz jobb. Sőt. Leszel szíves megint enni, ha minden kötél szakad, még akár fizetem is (mert a prognózissal ellentétben mégiscsak le készülöm fejelni a hónap végét).
Na, megyek, forgatom még egy kicsit ezt a piramist, hátha most már megfelel. Vagy fessem kékre?
péntek, szeptember 17, 2004
-És mind tudjuk, mi történik azokkal az emberekkel, akiket mérgező hulladékokkal és sugárzással akarnak megölni.
-Micsoda?
-Vagy meghalnak, vagy szuperképességekre tesznek szert. Ötven-ötven százalék.
Olvassanak önök is Planet Earth-et, ahelyett, hogy dolgoznának.
-Micsoda?
-Vagy meghalnak, vagy szuperképességekre tesznek szert. Ötven-ötven százalék.
Olvassanak önök is Planet Earth-et, ahelyett, hogy dolgoznának.
Kreatív félóra a nap elején, azt ne kérdezzétek miért, a sztorit amúgy is fűnek-fának elmeséltem már (a szituáció kialakításában részt vettek: Zergling, Nőbéna, Sámán, jómagam, meg a tavalyi Pajkos Póni egyik Cyberpunk-mesélője).
Nyitott tenyér csattan a furgon falán, "Nyomás, nyomás, adj gázt!", ezt üvöltjük a sofőrnek, dübörög a Feuer frei! és folyamatosan - fwip-fwip-tokk - lövünk a paintball-puskáinkból. Mert hogy ma, a hírekben is bemondták, lázadás lesz. Lázadni pedig nem lehet nélkülünk. Az volt a terv, hogy százhússzal átvágunk a tömegen, és addig lőjük őket, amíg el nem kopik a csuklónk. Végül is mire költhetnénk másra a nehezen visszalopott, kicsit cégszagú pénzünket, ha nőkre és piára már egyszer költöttük.
Aztán kicsit elvágtattak mellettünk az események.
Stügk, stük, csattannak szét a festékpöttyök a márkás páncélzakón - neked ilyen sose lesz, kicsipöcs, ezt mondja a szabása, az anyaga -, pirosan, zölden, sárgán, csak itt, csak ma színes tintákkal álmodom. Getadelt wird wer Schmerzen kennt - hörgik a hangszórók.
Az ósdi bezinmotor felpörög, hallom, ahogy a piáért-drogért beleberhelt turbó belead apait-anyait, a tükörsima abroncsok rásikoltanak az aszfaltra, és a furgon megindul. Túl lassan. A nyüves céges elfordul attól az idióta kreténtől, akit, törvénytől nem tartva éppen itt, a parkolóban állt neki vallatni...
...amit mi hagytunk is volna, sőt, ha lett volna a közelben hol, tuti vettünk volna pattogatott kukoricát is, mert a műsor jó, a mi szavunk meg szart se ér, és különben is, ki akar a bérzsaruknak akár csak a közelébe is menni...
amikor jött a zene. Elég filmet láttunk: ha valami hasonló felharsan, nincs mese, lőni köll. Összenéztünk, összebólintottunk, és a következő percben, akár a filmekben, már a fegyvereké a szó. Részegek vagyunk, a vérünkben erőszakos ritmust dobol a dermastimből átszivárgó gyorsító. Röhögünk a bikanyakú biztonságis arckifejezésén, és még akkor is, amikor megemelkedik a kezében egy istenverte kéziágyú, és gyakorlott mozdulattal ellövi a neki rendelt egyetlen golyót.
Mi nem hagyjuk belerángatni magunkat semmilyen gyanús ügyletbe. Ha nem ugorhatunk bele fejest, az egésznek nincs értelme.
A röhögés nem csuklik meg, amikor egy kar esik az ölembe. Elkapom, mielőtt a padlóra érne. A gatyám csupa vér, szerencsére egyik sem az enyém. "Medpakkot!" - nyögöm ki két könnyes szemű köhögésroham között, és próbálom lefújni az eret, hogy valami zugsebész ne zacskós vodkával töltse fel a fickót. Mégiscsak a barátom, csak épp most nem emlékszem a nevére.
Új szám jön, ahogy visító gumikkal kivágódunk a parkolóból, és megyünk leadni a sérültet, hogy utána lázadozhassunk egy kicsit. Jó kis éjszaka lesz ez, én mondom.
Nyitott tenyér csattan a furgon falán, "Nyomás, nyomás, adj gázt!", ezt üvöltjük a sofőrnek, dübörög a Feuer frei! és folyamatosan - fwip-fwip-tokk - lövünk a paintball-puskáinkból. Mert hogy ma, a hírekben is bemondták, lázadás lesz. Lázadni pedig nem lehet nélkülünk. Az volt a terv, hogy százhússzal átvágunk a tömegen, és addig lőjük őket, amíg el nem kopik a csuklónk. Végül is mire költhetnénk másra a nehezen visszalopott, kicsit cégszagú pénzünket, ha nőkre és piára már egyszer költöttük.
Aztán kicsit elvágtattak mellettünk az események.
Stügk, stük, csattannak szét a festékpöttyök a márkás páncélzakón - neked ilyen sose lesz, kicsipöcs, ezt mondja a szabása, az anyaga -, pirosan, zölden, sárgán, csak itt, csak ma színes tintákkal álmodom. Getadelt wird wer Schmerzen kennt - hörgik a hangszórók.
Az ósdi bezinmotor felpörög, hallom, ahogy a piáért-drogért beleberhelt turbó belead apait-anyait, a tükörsima abroncsok rásikoltanak az aszfaltra, és a furgon megindul. Túl lassan. A nyüves céges elfordul attól az idióta kreténtől, akit, törvénytől nem tartva éppen itt, a parkolóban állt neki vallatni...
...amit mi hagytunk is volna, sőt, ha lett volna a közelben hol, tuti vettünk volna pattogatott kukoricát is, mert a műsor jó, a mi szavunk meg szart se ér, és különben is, ki akar a bérzsaruknak akár csak a közelébe is menni...
amikor jött a zene. Elég filmet láttunk: ha valami hasonló felharsan, nincs mese, lőni köll. Összenéztünk, összebólintottunk, és a következő percben, akár a filmekben, már a fegyvereké a szó. Részegek vagyunk, a vérünkben erőszakos ritmust dobol a dermastimből átszivárgó gyorsító. Röhögünk a bikanyakú biztonságis arckifejezésén, és még akkor is, amikor megemelkedik a kezében egy istenverte kéziágyú, és gyakorlott mozdulattal ellövi a neki rendelt egyetlen golyót.
Mi nem hagyjuk belerángatni magunkat semmilyen gyanús ügyletbe. Ha nem ugorhatunk bele fejest, az egésznek nincs értelme.
A röhögés nem csuklik meg, amikor egy kar esik az ölembe. Elkapom, mielőtt a padlóra érne. A gatyám csupa vér, szerencsére egyik sem az enyém. "Medpakkot!" - nyögöm ki két könnyes szemű köhögésroham között, és próbálom lefújni az eret, hogy valami zugsebész ne zacskós vodkával töltse fel a fickót. Mégiscsak a barátom, csak épp most nem emlékszem a nevére.
Új szám jön, ahogy visító gumikkal kivágódunk a parkolóból, és megyünk leadni a sérültet, hogy utána lázadozhassunk egy kicsit. Jó kis éjszaka lesz ez, én mondom.
csütörtök, szeptember 16, 2004
Miután leadom a dokumentum első változatát, végre megkapom a feladatot. A kettőnek persze, mivel a gondolatolvasói modulomat pihenőbe tettem, nem sok köze van egymáshoz. Mint az sejthető, ilyenkor nem a feladat módosul. A feladat megoldása egyébként lehetetlen, de ez nekem csak pillanatnyi nehézséget okozhat.
Holnapra csúcsára állítom a gizai piramist is, vazze. Ennyiért ki ne lenne rá képes?
Holnapra csúcsára állítom a gizai piramist is, vazze. Ennyiért ki ne lenne rá képes?
Hős mindenkori Kormányunk közigazgatás-karcsúsító intézkedései nagyobb valószínűséggel csalnák a hála és a büszkeség könnyeit a szemem sarkába, ha a költségvetés menet közben nem vérezné széles sugárban az adófizetők pénzét az ezek megakadályozását, csökkentését hivatott intézkedések szinte minden jele nélkül. (Egyelőre nem érzem veszélyben a seggem, de történtek már meglepetések ebben a szakmában emberekkel.)
Én már csak ilyen régivágású adófizető vagyok. So sue me.
Én már csak ilyen régivágású adófizető vagyok. So sue me.
szerda, szeptember 15, 2004
...as the hurt turns into hating.
Yecch, mér megint bal lábbal keltem, de valami mindent lebíró módon. Izzik és mar a feszültség, a kitörni kész harag, és ezen már a bagó sem segít. Jobb híján az időjárásra fogom és arra, hogy a fejem annyi váladékot termel, hogy az már közvetett bizonyítéka annak, hogy a garatomban egy nyálkadémon hálószobájába nyíló mikroportál aktiválódott véletlenül. (A kis mikroba-nekromanták közössége emiatt egy immunológiai népirtásnak néz elébe.) Hát ez a nap így garantáltan nagyon vicces lesz.
A főnökség a változatosság kedvéért megint meglehetősen szervezetlen. A hozzánk tartozó középvezetés tanulmányi szabadságon vagy külföldön, így a felső vezetés éppen aktuális borzalmai bufferelés nélkül, más csatornákon zúdulnak a nyakunkba.
Hivatali párbeszéd #14
Misztörendőzán (leteszi a telefont): - Na, Srakker.
Srakker: - Nabazmeg.
Nem humoros, de kifejező. Amúgy persze minden prioritás. Egy Bizottságnak írandó, angol nyelvű izé (ami egyébként kőbrutális konyhaangolsággal is elfogadásra kerülne, csak én vagyok olyan perverz idióta, hogy beleírom azt, hogy "instantaneously", meg "stipulated by", meg "If a central public administration body intends to employ a civil servant with a higher level education in the framework of its basic activities, the civil servant must also possess a state acknowledged advanced-level language examination certificate in English, French or German language.", bár ez utóbbi munkaverzió és lektorálásra vár), a Misztörendőzán Rémálma kifejezésre eséllyel pályázó Kézikönyv, a különböző beérkezett anyagok bürokratikus párizsivé való feldolgozása, az épp aktuális Projekt (a Másfélmillió TP Magyarországon), amúgy meg persze mindig az a fontos, amit éppen nem csinálsz.
A fordításom eljutott Magamurához, aki szét is hentelte. Az állás félidőben még döntetlen, de idővel Rejtő-hősre is sor kerül. Iszonyú lesz.
Amúgy meg hiába keresem a Warhammer 40K: Chaos Gate játékának zenéjét (régen megvolt), nem találom sehol. Félelmetes hangulata volt tőle a játéknak, még akkor is, ha idővel fárasztóvá vált a tiszteletet parancsoló férfi és női kórusok és a rézfúvósok összjátéka. Lehet, hogy kínomban megszerzem a játékot, felinstállom, kilopom belőle a zenét, tömörítem MP3-ban, aztán eltüntetem szegény bitkupacot megint. Maaajd.
"Meg lehet kövezni. Már két hete a Parancsnokságon élek, hipnopéd oktatásról terepgyakorlatra járok, kezdek rászokni a gyorsítókra, visszaszoktam a bagóra, és Kolosin kívül még mindig nem ismerek senkit a bandából. Amúgy meg tartályban alszom, a bőröm lötyög, reggelente zselét turházok, az emésztésem meg talán hagyjuk." (No igen, ezt az epizódot nem egészen így terveztem, de ha nagyon hamar nem jövök helyre, jó szokásom szerint szegény szellemi gyermekeimen fogom leverni a saját nyomoromat.)
Na csók, mentem hülyeségekkel zsonglőrködni megint.
Yecch, mér megint bal lábbal keltem, de valami mindent lebíró módon. Izzik és mar a feszültség, a kitörni kész harag, és ezen már a bagó sem segít. Jobb híján az időjárásra fogom és arra, hogy a fejem annyi váladékot termel, hogy az már közvetett bizonyítéka annak, hogy a garatomban egy nyálkadémon hálószobájába nyíló mikroportál aktiválódott véletlenül. (A kis mikroba-nekromanták közössége emiatt egy immunológiai népirtásnak néz elébe.) Hát ez a nap így garantáltan nagyon vicces lesz.
A főnökség a változatosság kedvéért megint meglehetősen szervezetlen. A hozzánk tartozó középvezetés tanulmányi szabadságon vagy külföldön, így a felső vezetés éppen aktuális borzalmai bufferelés nélkül, más csatornákon zúdulnak a nyakunkba.
Hivatali párbeszéd #14
Misztörendőzán (leteszi a telefont): - Na, Srakker.
Srakker: - Nabazmeg.
Nem humoros, de kifejező. Amúgy persze minden prioritás. Egy Bizottságnak írandó, angol nyelvű izé (ami egyébként kőbrutális konyhaangolsággal is elfogadásra kerülne, csak én vagyok olyan perverz idióta, hogy beleírom azt, hogy "instantaneously", meg "stipulated by", meg "If a central public administration body intends to employ a civil servant with a higher level education in the framework of its basic activities, the civil servant must also possess a state acknowledged advanced-level language examination certificate in English, French or German language.", bár ez utóbbi munkaverzió és lektorálásra vár), a Misztörendőzán Rémálma kifejezésre eséllyel pályázó Kézikönyv, a különböző beérkezett anyagok bürokratikus párizsivé való feldolgozása, az épp aktuális Projekt (a Másfélmillió TP Magyarországon), amúgy meg persze mindig az a fontos, amit éppen nem csinálsz.
A fordításom eljutott Magamurához, aki szét is hentelte. Az állás félidőben még döntetlen, de idővel Rejtő-hősre is sor kerül. Iszonyú lesz.
Amúgy meg hiába keresem a Warhammer 40K: Chaos Gate játékának zenéjét (régen megvolt), nem találom sehol. Félelmetes hangulata volt tőle a játéknak, még akkor is, ha idővel fárasztóvá vált a tiszteletet parancsoló férfi és női kórusok és a rézfúvósok összjátéka. Lehet, hogy kínomban megszerzem a játékot, felinstállom, kilopom belőle a zenét, tömörítem MP3-ban, aztán eltüntetem szegény bitkupacot megint. Maaajd.
"Meg lehet kövezni. Már két hete a Parancsnokságon élek, hipnopéd oktatásról terepgyakorlatra járok, kezdek rászokni a gyorsítókra, visszaszoktam a bagóra, és Kolosin kívül még mindig nem ismerek senkit a bandából. Amúgy meg tartályban alszom, a bőröm lötyög, reggelente zselét turházok, az emésztésem meg talán hagyjuk." (No igen, ezt az epizódot nem egészen így terveztem, de ha nagyon hamar nem jövök helyre, jó szokásom szerint szegény szellemi gyermekeimen fogom leverni a saját nyomoromat.)
Na csók, mentem hülyeségekkel zsonglőrködni megint.
kedd, szeptember 14, 2004
...na kérem. Kreatív nap megtörtént. Kajáltunk Kék rózsában Zerglinggel, és az új projektről dumálgattunk. Szerintem hasznára váltam a dolognak. Aztán átmentünk a Szimplakertbe, sörözgetni, Butytime részvételével. Az is hiba nélkül megvalósult. Aztán viszonylag hamar bealudtam, de úgy néz ki, hogy a szervezetem még durcás, és nem akarja meghálálni a gondoskodást.
...nem a magánytól félek én, hanem az unalomtól. Ezért lettem pszeudoművész földönkívüli, erős inkognitóban.
...nem a magánytól félek én, hanem az unalomtól. Ezért lettem pszeudoművész földönkívüli, erős inkognitóban.
hétfő, szeptember 13, 2004
Ez ma kreatív nap lesz, kerül, amibe kerül. Délután kajával egybekötött ötletelési szessön Zerglinggel, aztán sör, amely szeánszhoz csatlakozik Butytime is. (Ha pénzünk van, elköltjük. Mi tanulunk a magyar költségvetési tervezéstől.)
A Frontline Ep.3. már kezd formálódni a fejemben, ez eddig szép és jó, de párhuzamosan van egy olyan történetem, amit mindenképpen meg akarok írni, viszont nagyjából a 4-6. epizód környékén lehet aktualitása. A kezdő monológ már megvan, ráadásul angolul. Hogy miért épp angolul, ne kérdezzétek, én sem tudom.
Az asztalomon ismét két üres csésze hentereg, ha nem vigyázok, már megint egy fél órás mosogatási-járványelhárítási kalandtúrának nézhetek elébe. Viszont a kávépénzzel sikerült egyenesbe jönnöm. Még szerencse, hogy a kávépénz nálunk átalánydíjas jelleggel működik - nagyipari fogyasztó lévén számomra ez szükséges és hasznos megoldás.
Amúgy képregényeket böngésztem. Kicsit szenesebb lenne most az arcbőröm, ha reggel nem küldöm el Magamurának a fordításomat, mert az a hihetetlen felpolírozás, ami péntek és ma között történt, nem vett igénybe többet bő negyedóránál. De nagy nehezen sikerült bezsúfolnom a táncrendembe ezt is.
Ezenfelül, ezenfelül jogszabályokból készítek kivonatot, későbbi gyomorforgató felhasználásra. Nagyon tömény, nagyon árt, készületleneknek épp ezért nem is igen javasolt. ("Kérek három szakaszt a költségvetési törvényből, Pistukám, de a hosszabbjából ám! És adj mellé egy mellékletet is!" "Mi van, kartárs, dobott az asszony?")
"Let your dark soul feel the might of the Emperor!" Ecch, érdekes hangüzeneteket hagyok ám én magamnak a PDA-mon részegen. Amúgy véletlenül történt először, mert sikeresen aktiváltam rajta a hangfelvevőt. Utána kísérleteztem. Egy kisebb csajkára való borsófőzelék azért végigkocogott a hátamon a hangom hallatán. Tudok én, ha akarok, na. Az állományok azóta törlésre kerültek, a hangosan vartyogva csápoló chtulhoid borzalmakat pedig eltakarította Manyi néni.
("Kedves Mr. Lovecraft, ismét megnevezhetetlen borzalmat találtam a zakózsebében. Ha nem tudja megállni, hogy zsebrevágja őket, az elmeállapotom nem teszi majd lehetővé, hogy Öntől rendeléseket fogadjak el. Kérem, legyen erre tekintettel a jövőben, és vegye figyelembe, ilyen szolgálatást már csak én nyújtok a városban. Köszönettel: ...")
Nah, megyek. Úgy néz ki, sikerült kettesbe tenni az agyamat, igaz, kétszáznál.
A Frontline Ep.3. már kezd formálódni a fejemben, ez eddig szép és jó, de párhuzamosan van egy olyan történetem, amit mindenképpen meg akarok írni, viszont nagyjából a 4-6. epizód környékén lehet aktualitása. A kezdő monológ már megvan, ráadásul angolul. Hogy miért épp angolul, ne kérdezzétek, én sem tudom.
Az asztalomon ismét két üres csésze hentereg, ha nem vigyázok, már megint egy fél órás mosogatási-járványelhárítási kalandtúrának nézhetek elébe. Viszont a kávépénzzel sikerült egyenesbe jönnöm. Még szerencse, hogy a kávépénz nálunk átalánydíjas jelleggel működik - nagyipari fogyasztó lévén számomra ez szükséges és hasznos megoldás.
Amúgy képregényeket böngésztem. Kicsit szenesebb lenne most az arcbőröm, ha reggel nem küldöm el Magamurának a fordításomat, mert az a hihetetlen felpolírozás, ami péntek és ma között történt, nem vett igénybe többet bő negyedóránál. De nagy nehezen sikerült bezsúfolnom a táncrendembe ezt is.
Ezenfelül, ezenfelül jogszabályokból készítek kivonatot, későbbi gyomorforgató felhasználásra. Nagyon tömény, nagyon árt, készületleneknek épp ezért nem is igen javasolt. ("Kérek három szakaszt a költségvetési törvényből, Pistukám, de a hosszabbjából ám! És adj mellé egy mellékletet is!" "Mi van, kartárs, dobott az asszony?")
"Let your dark soul feel the might of the Emperor!" Ecch, érdekes hangüzeneteket hagyok ám én magamnak a PDA-mon részegen. Amúgy véletlenül történt először, mert sikeresen aktiváltam rajta a hangfelvevőt. Utána kísérleteztem. Egy kisebb csajkára való borsófőzelék azért végigkocogott a hátamon a hangom hallatán. Tudok én, ha akarok, na. Az állományok azóta törlésre kerültek, a hangosan vartyogva csápoló chtulhoid borzalmakat pedig eltakarította Manyi néni.
("Kedves Mr. Lovecraft, ismét megnevezhetetlen borzalmat találtam a zakózsebében. Ha nem tudja megállni, hogy zsebrevágja őket, az elmeállapotom nem teszi majd lehetővé, hogy Öntől rendeléseket fogadjak el. Kérem, legyen erre tekintettel a jövőben, és vegye figyelembe, ilyen szolgálatást már csak én nyújtok a városban. Köszönettel: ...")
Nah, megyek. Úgy néz ki, sikerült kettesbe tenni az agyamat, igaz, kétszáznál.
"Not one step backwards."
A ma reggel bizonyossággá érett laktózérzékenység utóhatásaitól némiképp kábán próbálom formába erőltetni szémászkáló idegsejtjeimet, annak érdekében, hogy a tudatos működéshez megtévesztésig hasonló viselkedésmintákat csikarjak ki belőlük. A helyzet iszonyú, de legalább a számlámon csörög még valami. Ez sem utolsó eredmény, az elmúlt pár hónapban például nemigen tudtam effélét felmutatni.
A hétvége. Pénteken elég sűrű napot rendeztünk. Kezdődött azzal, hogy drága cellatársammal, Misztörendőzánnal mentünk el sörözni, ez azonban a vártnál kurtábbra sikerült, mert közbetelefonált Rejtő-hős, hogy a találkozó, amelyet Mentorunkkal terveztünk (aki mintegy mellékesen a szerkesztőnk is), hamarabb lesz, mint gondoltam. Így esett, hogy szégyenszemre egy sör után rekesztettünk is - ezt a malőrt holnap helyreütjük. Irány a Blaha, egy közeli teraszon kezdtük el írói jövőnket illetve a harci helyzetet megtárgyalni, néhány újabb sör társaságában. Idővel aztán Mentorunknak mennie kellett, mert jelenlétét követelte a Család. Ekkor hónaljszagú villamosra kaptunk Rejtő-hőssel és elcaplattunk a Margit híd budai hídfőjétől egy köpésnyire lévő, általam méltatlanul elfelejtett étteremszerűségbe, ahol ugyan csak nyolcféle kaja van, de az házias és jó. És ott szembesültem a rémmel. Az iszonyat volt maga. Megnevezhetetlen borzalmak irtóztak. Volt kis kocsánya, ahogy kell, figyelmeztető piros színben játszott - ezt akkor még nem vettem komolyan -, és gyanúsan olajos folyadékban úszott. Rejtő-hős szerezte a pultról. Kéremszépen, ez volt az első paprika a pályafutásom során, amely még a gyomorszájamat is marta. Volt pár borzasztó percem miatta, azt el kell ismerni, de végül a sör, szilvapálinka, karaj kenyér kombónak nem tudott ellenállni az adta pokoltüze, és elcsihadt.
Ezután játszani terveztünk, Call of Chtulhut, de, bár Troll Apó és barátnője az ígért időpontra odaért, végül mégis inkább csak dumálgattunk. Mindketten félelmetes figurák - bár vagy kétszer láttam őket eddig csak, mégis nagyon megkedveltem őket.
Szombaton erősen túlaludtuk magunkat Zerglinggel, utána vásárolni mentünk. Mások a divat-, mi inkább az élelmiszerosztályon szoktunk vagyonokat otthagyni. Ez most jól sikerült. A hűtő egyelőre tele van. Elvileg minden olyan alapanyaggal rendelkezem, ami kell a krumplilángoshoz, bár még egy élesztőt még vennem kell. (Bár pár kvázi-légmentesen záródó műanyag edényt nemzetbiztonsági szempontból talán majd nem árt valahol az űrben felnyitni.) És főztünk. Illetve Zergling főzött, én csak vagdalkoztam mindenféle alapanyagokat, meg feltettem főni a gyors rizst. (Csirkepörkölt mellé nem feltétlenül evidens, de eltarthatósági szempontból mindenképpen indokolt választás.) Utána ettünk, és emésztettünk. Nálam ez az emésztés-dolog annyira lefoglalta az erőforrásokat, hogy este kilencre alig váltam emberré. Azután, előzetes megbeszélésünknek megfelelően átügettem Troll Apóékhoz, akiket aztán hajnali ötig zavartunk.
Vasárnap tizenegykor már keltem is. Automata üzemmódban felkeltem, elmentem haza ebédelni, aztán vámpíroid vérszipoly Paszulykaró vezényletével - ez a fos, amiben most tapicskolunk, még frissebb, még lágyabb, még jobb; tíz ukrán exkatona közül kilenc ezt ajánlja. Ha külső szemlélő lennék, nagyjából most dobnék atomot a városra, aztán elkezdeném írni a kérvényt valami durvára is. ("Nem sír az, amiből ki tudsz mászni", ugye.)
Az, hogy mást is megbeszéltem ugyanarra az időpontra, kecsesen elfelejtődött. Well, shit.
Játék után hazamásztam, és dumáltam Zerglinggel kettőig. Ő akkorra fejezte be a Shingetsutan Tsukihime c. anime-ot, amivel nekem már pár nappal korábban volt szerencsém találkozni (ezt bezzeg meg tudod jegyezni, mi?! - a szerk.). Kellemes darab, nekem nagyon bejött. Beszéltünk erről-arról, aztán, nagyjából négy órával később a feltétlenül szükségesnél, ágyba göndörödtem.
Ma reggel laza körfutam a 'matához, hogy felvegyem a befizetendő lakbért, utána kiteszteltem a laktózérzékenységemet, és laza fél órás késéssel munkába jöttem. Azóta visszajött néhány válaszlevél, meg érkezett egy ukáz, hogy vázolnom kell a Hivatal humánerőforrás-felvételi eljárását.
Wheeee.
A ma reggel bizonyossággá érett laktózérzékenység utóhatásaitól némiképp kábán próbálom formába erőltetni szémászkáló idegsejtjeimet, annak érdekében, hogy a tudatos működéshez megtévesztésig hasonló viselkedésmintákat csikarjak ki belőlük. A helyzet iszonyú, de legalább a számlámon csörög még valami. Ez sem utolsó eredmény, az elmúlt pár hónapban például nemigen tudtam effélét felmutatni.
A hétvége. Pénteken elég sűrű napot rendeztünk. Kezdődött azzal, hogy drága cellatársammal, Misztörendőzánnal mentünk el sörözni, ez azonban a vártnál kurtábbra sikerült, mert közbetelefonált Rejtő-hős, hogy a találkozó, amelyet Mentorunkkal terveztünk (aki mintegy mellékesen a szerkesztőnk is), hamarabb lesz, mint gondoltam. Így esett, hogy szégyenszemre egy sör után rekesztettünk is - ezt a malőrt holnap helyreütjük. Irány a Blaha, egy közeli teraszon kezdtük el írói jövőnket illetve a harci helyzetet megtárgyalni, néhány újabb sör társaságában. Idővel aztán Mentorunknak mennie kellett, mert jelenlétét követelte a Család. Ekkor hónaljszagú villamosra kaptunk Rejtő-hőssel és elcaplattunk a Margit híd budai hídfőjétől egy köpésnyire lévő, általam méltatlanul elfelejtett étteremszerűségbe, ahol ugyan csak nyolcféle kaja van, de az házias és jó. És ott szembesültem a rémmel. Az iszonyat volt maga. Megnevezhetetlen borzalmak irtóztak. Volt kis kocsánya, ahogy kell, figyelmeztető piros színben játszott - ezt akkor még nem vettem komolyan -, és gyanúsan olajos folyadékban úszott. Rejtő-hős szerezte a pultról. Kéremszépen, ez volt az első paprika a pályafutásom során, amely még a gyomorszájamat is marta. Volt pár borzasztó percem miatta, azt el kell ismerni, de végül a sör, szilvapálinka, karaj kenyér kombónak nem tudott ellenállni az adta pokoltüze, és elcsihadt.
Ezután játszani terveztünk, Call of Chtulhut, de, bár Troll Apó és barátnője az ígért időpontra odaért, végül mégis inkább csak dumálgattunk. Mindketten félelmetes figurák - bár vagy kétszer láttam őket eddig csak, mégis nagyon megkedveltem őket.
Szombaton erősen túlaludtuk magunkat Zerglinggel, utána vásárolni mentünk. Mások a divat-, mi inkább az élelmiszerosztályon szoktunk vagyonokat otthagyni. Ez most jól sikerült. A hűtő egyelőre tele van. Elvileg minden olyan alapanyaggal rendelkezem, ami kell a krumplilángoshoz, bár még egy élesztőt még vennem kell. (Bár pár kvázi-légmentesen záródó műanyag edényt nemzetbiztonsági szempontból talán majd nem árt valahol az űrben felnyitni.) És főztünk. Illetve Zergling főzött, én csak vagdalkoztam mindenféle alapanyagokat, meg feltettem főni a gyors rizst. (Csirkepörkölt mellé nem feltétlenül evidens, de eltarthatósági szempontból mindenképpen indokolt választás.) Utána ettünk, és emésztettünk. Nálam ez az emésztés-dolog annyira lefoglalta az erőforrásokat, hogy este kilencre alig váltam emberré. Azután, előzetes megbeszélésünknek megfelelően átügettem Troll Apóékhoz, akiket aztán hajnali ötig zavartunk.
Vasárnap tizenegykor már keltem is. Automata üzemmódban felkeltem, elmentem haza ebédelni, aztán vámpíroid vérszipoly Paszulykaró vezényletével - ez a fos, amiben most tapicskolunk, még frissebb, még lágyabb, még jobb; tíz ukrán exkatona közül kilenc ezt ajánlja. Ha külső szemlélő lennék, nagyjából most dobnék atomot a városra, aztán elkezdeném írni a kérvényt valami durvára is. ("Nem sír az, amiből ki tudsz mászni", ugye.)
Az, hogy mást is megbeszéltem ugyanarra az időpontra, kecsesen elfelejtődött. Well, shit.
Játék után hazamásztam, és dumáltam Zerglinggel kettőig. Ő akkorra fejezte be a Shingetsutan Tsukihime c. anime-ot, amivel nekem már pár nappal korábban volt szerencsém találkozni (ezt bezzeg meg tudod jegyezni, mi?! - a szerk.). Kellemes darab, nekem nagyon bejött. Beszéltünk erről-arról, aztán, nagyjából négy órával később a feltétlenül szükségesnél, ágyba göndörödtem.
Ma reggel laza körfutam a 'matához, hogy felvegyem a befizetendő lakbért, utána kiteszteltem a laktózérzékenységemet, és laza fél órás késéssel munkába jöttem. Azóta visszajött néhány válaszlevél, meg érkezett egy ukáz, hogy vázolnom kell a Hivatal humánerőforrás-felvételi eljárását.
Wheeee.
péntek, szeptember 10, 2004
csütörtök, szeptember 09, 2004
Kedves Étteremtulajdonosok!
Pályázzanak a BOA-Díjra Önök!
Köszönet az ötletért Angeleyesnek (aki a BOA-díjak történetének első mélymerülését is megvalósította, önmagát nem kímélve)!
Over and out.
Pályázzanak a BOA-Díjra Önök!
Köszönet az ötletért Angeleyesnek (aki a BOA-díjak történetének első mélymerülését is megvalósította, önmagát nem kímélve)!
Over and out.
Asszem, ha most beleüvölthetném egy mikrofonba, hogy "Losing your mind, losing your mind, it's blurring it's fading, your soul's on fire, it's black and white", akkor elmúlna az apátiám, de mert Misztörendőzán, valamint a Hivatal állománya is a közelben lébecol, nem tehetem meg. Ehe-ehe.
Rohadt nagy lábszár- és combvértes, terminátorklumpás, öltöny-nyakkendő mintás, mesterséges izomszövettel megerősített páncélzatokat akarok látni. Fáradt és elszánt arcokat akarok látni. Papíron. De máá. Nem mintha annyira aktív lennék, épp ellenkezőleg. Ahogy vénülök, úgy válik egyre kevesebbé és kevesebbé a napi hét órás alvás. Mára például teljesen elégtelennek bizonyult. Annyi görcs van bennem, mint egy nyárfaligetben. Valamint a tükörbe nézve megértettem, miért tesz olykor a főnököm olyan megjegyzéseket, hogy "...Srakker, néha olyan halottak a szemeid."
Bréééjnz.
Rohadt nagy lábszár- és combvértes, terminátorklumpás, öltöny-nyakkendő mintás, mesterséges izomszövettel megerősített páncélzatokat akarok látni. Fáradt és elszánt arcokat akarok látni. Papíron. De máá. Nem mintha annyira aktív lennék, épp ellenkezőleg. Ahogy vénülök, úgy válik egyre kevesebbé és kevesebbé a napi hét órás alvás. Mára például teljesen elégtelennek bizonyult. Annyi görcs van bennem, mint egy nyárfaligetben. Valamint a tükörbe nézve megértettem, miért tesz olykor a főnököm olyan megjegyzéseket, hogy "...Srakker, néha olyan halottak a szemeid."
Bréééjnz.
Ééés! Győzelem! Wáááá!
Kész a második epizód írói része, Frisshusi címmel. Még némi polírozás, oszt' lehet nekiesni a rajzolókeresésnek (miért is hittem, hogy innen már könnyebb lesz). A Luca széke ehhez képest rohammunka, hisz' ha mindent összeszámolunk, kábé egy évig készült. Ehhez képest 61.500 leütés szóközök nélkül. Ehhez persze hozzátartozik, hogy sokkal többet agyaltam rajta, mint amennyit írtam hozzá, de azok a dolgok, amik végül nem kerültek papírra, nem vesztek el, csak várnak.
(A másik projekt áll, ácsorog. Talán nemsokára újraindul. Nem könnyű kreatív földönkívülinek lenni napi nyolc órás büromeló mellett.)
Zergling külön bejáratú gerincbajnoka részleges sikereket ért el a partraszállás során. Kiba kellemetlen. Az ilyen rohadt gennyzsákok miatt kellene sürgősen továbbfejleszteni a földi űrtechnikát, hogy alkalomadtán belőhessük őket a Napba. Lehetőség szerint költségkímélő módon, hogy ők is boldogok legyenek.
Kész a második epizód írói része, Frisshusi címmel. Még némi polírozás, oszt' lehet nekiesni a rajzolókeresésnek (miért is hittem, hogy innen már könnyebb lesz). A Luca széke ehhez képest rohammunka, hisz' ha mindent összeszámolunk, kábé egy évig készült. Ehhez képest 61.500 leütés szóközök nélkül. Ehhez persze hozzátartozik, hogy sokkal többet agyaltam rajta, mint amennyit írtam hozzá, de azok a dolgok, amik végül nem kerültek papírra, nem vesztek el, csak várnak.
(A másik projekt áll, ácsorog. Talán nemsokára újraindul. Nem könnyű kreatív földönkívülinek lenni napi nyolc órás büromeló mellett.)
Zergling külön bejáratú gerincbajnoka részleges sikereket ért el a partraszállás során. Kiba kellemetlen. Az ilyen rohadt gennyzsákok miatt kellene sürgősen továbbfejleszteni a földi űrtechnikát, hogy alkalomadtán belőhessük őket a Napba. Lehetőség szerint költségkímélő módon, hogy ők is boldogok legyenek.
szerda, szeptember 08, 2004
Hiába írtam, csak nem küldi el ez az istenverése. Mindegy, nem adom fel, csótányoktól ellesett technikával kopácsolok a fejemmel a technikai akadály falán. A változatosság kedvéért megint nem csináltam semmit, hacsak ide nem vesszük azt, hogy Magamura javaslatára néhány apró változást eszközöltem a Frontline Ep.2-n, ami néhány napon belül eléri végleges állapotát. Hihetetlen (főleg, hogy ha belegondolok, hogy egy egész sorozathoz képest ez mennyire kevés), de rohadtul örülök neki, és annak is, hogy Magamura elégedett volt a cuccossal.
Tesztjelleggel kipróbáltam ezt a tarotot, Angel-eyes blogjáról linkelődve (igen! én túl vagyok dolgoztatva!), irracionalitásra való énem boldogan felujjongott, aztán lelőttük. Azóta válaszleveleket írok.
Tesztjelleggel kipróbáltam ezt a tarotot, Angel-eyes blogjáról linkelődve (igen! én túl vagyok dolgoztatva!), irracionalitásra való énem boldogan felujjongott, aztán lelőttük. Azóta válaszleveleket írok.
Vissza a városba.
Orromat karbamid és ammónia bűze csapta meg azonnal, amikor tegnap kitévelyedtem a mikrobuszból.
- Végre hazaérkeztünk a szarba! - rikkantottam fel, Asimovot idézve (az Alapítvány pereme című művéből), miután letöröltem a feltoluló könnyeket. A Keleti pályaudvar környéke egy egész napos hőhullám után gázmaszk alatt is felhólyagosítja az ehhez nem szokott nyálkahártyákat.
Két napos túra: az emlékeim olyanok, mint egy fagylalt, amit valaki túl sokáig felejtett a napon. Összefolytak, nyünnyedtek, és nincs sok kevem hozzájuk nyúlni. Szükségem lesz majd egy útvonaltervre, ha vissza akarok emlékezni rá. Mert nagyjából a meglátogatott települések és intézmények sorrendje az egyetlen, ami valamelyest emlékeztetett az eredetire, amúgy laza két-három órás csúszások jellemezték a mutatványt. És én még kimondottan szerencsésnek mondhatom magam azon már-már kóros képességemért, hogy öt percnyi üresjárat után energiatakarékos üzemmódba tudtam átállni, és csak kiszállás előtt kellett felébrednem. Buszból ki, cigi félig elszívva, irodába be. Kávé, pogácsa, ásványvíz. Kis iroda, nagy iroda, szögletes iroda, ergonomikus iroda, tiszta iroda, bagószagú iroda, tanácsterem méretű iroda, szegényes iroda... fordított irodai Gombóc Artúr vagyok, mert ezeket egytől egyig utáltam.
Jaja, kérem, nincs is annál szebb, ha az ember hat fiatal és csinos kolléganőjével együtt megy vidékre. (A házinyulak becélzását az IFF rendszer hardverből letiltja, de az optikai modulba nem építettek szűrőt.)
Az út playlistje:
KoRn feat. Rammstein - Got the life (live); Static X - Black and White; KoRn - Freak on a leash; Rammstein - Ich will; Rammstein - Links 2 3 4; Rammstein - Sonne; Rammstein - Bang Bang (Triple X soundtrack); Rob D - Clubbed to death; The Prodigy - Firestarter.
Nyugtató, meditatív zenék, utazóknak.
* * *
Közben persze itthon is zajlott az élet. Zergling péniszgerincű projekt manágere megpróbált Zergling alá vágni, de esélyes, hogy ez a manőver visszafelé sül majd el. A partraszállás jelenleg folyik, eredményhirdetés később. Jó lenne, ha az a pöcskoszorú zsebgollam megkapná undormányos viselkedésének méltó jutalmát - és itt most nem az előléptetésre gondoltam elsősorban.
* * *
Az álmaimat már meg sem próbálom kielemezni, úgyis fasság az összes. (Die, scum, die. *kis, öltönyös Srakker lerúgja a kriptafedőt, kiönti napalmmal a kőtepsit, utána beledob egy csikket*)
* * *
Ennyi, vétel, vége. Majd még leszek, de most ideje egy kicsit izmoznom a hivatali alapfeladatokkal kapcsolatos egy szem lemaradásom elintézésén is.
Orromat karbamid és ammónia bűze csapta meg azonnal, amikor tegnap kitévelyedtem a mikrobuszból.
- Végre hazaérkeztünk a szarba! - rikkantottam fel, Asimovot idézve (az Alapítvány pereme című művéből), miután letöröltem a feltoluló könnyeket. A Keleti pályaudvar környéke egy egész napos hőhullám után gázmaszk alatt is felhólyagosítja az ehhez nem szokott nyálkahártyákat.
Két napos túra: az emlékeim olyanok, mint egy fagylalt, amit valaki túl sokáig felejtett a napon. Összefolytak, nyünnyedtek, és nincs sok kevem hozzájuk nyúlni. Szükségem lesz majd egy útvonaltervre, ha vissza akarok emlékezni rá. Mert nagyjából a meglátogatott települések és intézmények sorrendje az egyetlen, ami valamelyest emlékeztetett az eredetire, amúgy laza két-három órás csúszások jellemezték a mutatványt. És én még kimondottan szerencsésnek mondhatom magam azon már-már kóros képességemért, hogy öt percnyi üresjárat után energiatakarékos üzemmódba tudtam átállni, és csak kiszállás előtt kellett felébrednem. Buszból ki, cigi félig elszívva, irodába be. Kávé, pogácsa, ásványvíz. Kis iroda, nagy iroda, szögletes iroda, ergonomikus iroda, tiszta iroda, bagószagú iroda, tanácsterem méretű iroda, szegényes iroda... fordított irodai Gombóc Artúr vagyok, mert ezeket egytől egyig utáltam.
Jaja, kérem, nincs is annál szebb, ha az ember hat fiatal és csinos kolléganőjével együtt megy vidékre. (A házinyulak becélzását az IFF rendszer hardverből letiltja, de az optikai modulba nem építettek szűrőt.)
Az út playlistje:
KoRn feat. Rammstein - Got the life (live); Static X - Black and White; KoRn - Freak on a leash; Rammstein - Ich will; Rammstein - Links 2 3 4; Rammstein - Sonne; Rammstein - Bang Bang (Triple X soundtrack); Rob D - Clubbed to death; The Prodigy - Firestarter.
Nyugtató, meditatív zenék, utazóknak.
* * *
Közben persze itthon is zajlott az élet. Zergling péniszgerincű projekt manágere megpróbált Zergling alá vágni, de esélyes, hogy ez a manőver visszafelé sül majd el. A partraszállás jelenleg folyik, eredményhirdetés később. Jó lenne, ha az a pöcskoszorú zsebgollam megkapná undormányos viselkedésének méltó jutalmát - és itt most nem az előléptetésre gondoltam elsősorban.
* * *
Az álmaimat már meg sem próbálom kielemezni, úgyis fasság az összes. (Die, scum, die. *kis, öltönyös Srakker lerúgja a kriptafedőt, kiönti napalmmal a kőtepsit, utána beledob egy csikket*)
* * *
Ennyi, vétel, vége. Majd még leszek, de most ideje egy kicsit izmoznom a hivatali alapfeladatokkal kapcsolatos egy szem lemaradásom elintézésén is.
péntek, szeptember 03, 2004
Valami megfájdult bennem - odabent, valahol a bordák mögött, a pormacskák között, ott, ahol kis, napszemüveges és némileg hisztérikus Srakkerügynökök vadászgatnak az önuralomvesztés jeleire -, de fütyörészni még tudok, sz'al idővel le lesz nyomva ez is.
Máhháháá.
Megkaptam a fizetésem, ámde hétfőn és kedden is országjárok, és ez igen siralmas lesz.
Addig is frissítem egy kicsit a templétet.
Máhháháá.
Megkaptam a fizetésem, ámde hétfőn és kedden is országjárok, és ez igen siralmas lesz.
Addig is frissítem egy kicsit a templétet.
I see what I was taught to see,
And one of us will bend a knee
We understand the law
(Motorhead - March or die)
Néha komolyan elhagy a humorérzékem.
A hiperfejlett orosz pszichológiai szakszolgálati állapotokat ismerve most még ismeretlen számú túlélő gyermek és szülő pályázhat sikerrel az "érzelmi roncshalom" címére. Ja, az orosz vezetésnek meg újabb indoka van az emberi jogok esetleges megkurtítására. Gratulálok. Férgek.
(update: végre eszembe jutott az a szekció a dalszövegből, amit akartam)
Na, komolyan mondom, ez most elég volt egy időre. A Hivatal országjáró kommandójának tagjaként játszottam öltönyös freaket tegnap. Bleh. Kezdődött ugye azzal, hogy Rejtő-hős anyagi gyorskölcsönének köszönhetően a szerda este kicsit görbetegen zárult, és kábé öt órányi alvás után már ismét akcióba kellett volna lendülnöm. (Ja, amúgy meg mindenkit imádok, de ezt ne terjesszük, mert oda lesz a macsó imidzsem, höhöhö.)
Felkeltem, és vessző, futás.
Felkel, lezuhanyzik, megborotválkozik, felveszi a fekete öltönyét, kiganézza az aktatáskáját, összepakol, megy. Hibás elemek: elfelejti feltölteni a mobiltelefonját, otthon hagyja az ebédjegyét.
Utazik. Hibás elemek: késik az első találkozási pontról; azt mondja, hogy a második találkozási ponthoz megy. A telefonja lemerül. Húsz percet késik, hét ember nagy örömére. A pánikhatár közelében megtalálja a találkozási pontot.
Utazik tovább. Hibás elemek: a transzporterben alukálva az ügynök ínyére erőszakolt rágó elszabadul, ezért úgy ébred, mintha belerepült volna egy cserebogár a szájába.
Freaket játszik. Hibás elemek: nincs, ez egy szerepálom, ezt nem lehet elbaszni.
Utazik, közben, amikor lehet, alszik. Hibás elemek: nem horkol.
Hazaér, anime-ot néz, punnyad, Zerglinggel dumál, lefekszik, alszik. Hibás elemek: már megint éjfél után fekszik le, ezért annyi életvidámság van benne reggel, mint egy horda übergót zombiban, vagy egy összefoglaló jelentésben.
* * *
És zárásként Sáska jóvoltából egy szóvicc:
- A villamosmérnökök nehézfegyvere az ohming missile.
Felkeltem, és vessző, futás.
Felkel, lezuhanyzik, megborotválkozik, felveszi a fekete öltönyét, kiganézza az aktatáskáját, összepakol, megy. Hibás elemek: elfelejti feltölteni a mobiltelefonját, otthon hagyja az ebédjegyét.
Utazik. Hibás elemek: késik az első találkozási pontról; azt mondja, hogy a második találkozási ponthoz megy. A telefonja lemerül. Húsz percet késik, hét ember nagy örömére. A pánikhatár közelében megtalálja a találkozási pontot.
Utazik tovább. Hibás elemek: a transzporterben alukálva az ügynök ínyére erőszakolt rágó elszabadul, ezért úgy ébred, mintha belerepült volna egy cserebogár a szájába.
Freaket játszik. Hibás elemek: nincs, ez egy szerepálom, ezt nem lehet elbaszni.
Utazik, közben, amikor lehet, alszik. Hibás elemek: nem horkol.
Hazaér, anime-ot néz, punnyad, Zerglinggel dumál, lefekszik, alszik. Hibás elemek: már megint éjfél után fekszik le, ezért annyi életvidámság van benne reggel, mint egy horda übergót zombiban, vagy egy összefoglaló jelentésben.
* * *
És zárásként Sáska jóvoltából egy szóvicc:
- A villamosmérnökök nehézfegyvere az ohming missile.
szerda, szeptember 01, 2004
Oké. Szemrevételeztem magam tükörben, az összhatás egyelőre csak bizonyos korlátozásokkal éri el a "gondozó nélkül emberek közé engedhető" kategória küszöbértékeit. Merhogyugye.
Beatles-frizura, ami miatt rendszeresen George Harrisonnak néznek és megpróbálják dedikáltatni velem a veséjüket amúgy normális emberek - megvan.
Borosta, ami a reggeli fényben még elviselhetőnek rémlett, de már nem az - megvan.
Vágás az államon, amitől úgy nézek ki, mint egy kisebb törzsi villongás véletlenül odakeveredett túlélője - megvan.
Ezeket orvosolnom kell, mielőtt az erre kellőképpen fel nem készült polgári lakosság közé tévednék. Ki tudja, mikor áll össze egy csőcselék, és nem néznek-e hivatali yetinek.
Pénzem még mindig nincs, és holnap helyszínre megyek, egy laza tíz-tizenkét órás országjáró túra keretében. Wheee.
Beatles-frizura, ami miatt rendszeresen George Harrisonnak néznek és megpróbálják dedikáltatni velem a veséjüket amúgy normális emberek - megvan.
Borosta, ami a reggeli fényben még elviselhetőnek rémlett, de már nem az - megvan.
Vágás az államon, amitől úgy nézek ki, mint egy kisebb törzsi villongás véletlenül odakeveredett túlélője - megvan.
Ezeket orvosolnom kell, mielőtt az erre kellőképpen fel nem készült polgári lakosság közé tévednék. Ki tudja, mikor áll össze egy csőcselék, és nem néznek-e hivatali yetinek.
Pénzem még mindig nincs, és holnap helyszínre megyek, egy laza tíz-tizenkét órás országjáró túra keretében. Wheee.
