Valahogy Így Hangzott rovatunkból:

Zergling: - Ahhoz képest, hogy Gordon Freeman csak egy fizikus, elég jól nyomja...
Srakker: - Biztos alkalmazott fizikából doktorált. "Kezdjük az elemi kinetikával! Nyomok olyan sallert... *HRÜZZS!*"

Egyáltalán nem biztos, hogy pont így hangzott el a beszélgetés. Memory is a feeble thing...

A lustaság visszavág, avagy vajon mégis mafaszt keres Srakker ügynök a szabadnapján a Hivatalban.

No szóval, kérem, az úgy van, hogy van nekem egy drága, fizetős levelező-szolgáltatóm, amely mailboxom mostanság spamagocsi-játszótérré vált (ez a híres játék kicsit eltérően működik, mint a tamagocsi anno, ugyanis itt le kell vágni a virtuális állatkából darabokat, mielőtt el nem éri a vágósúlyt, mert akkor vége. A spamlistákra történő felíratás, a korlátozott kvóta nehezített fokozatot jelent, haladó felhasználóknak).
Viszont ez a mailcímem van felírva egy halom helyre, sokan ezt ismeik, és lustafírög vagyok ahhoz, hogy kigyűjtögessem, hogy vajon melyik elérhetőségemet hol ismerik, és javasoljam nekik egyesével, hogy másutt keressék velem a kapcsolatot.

Ez azt jelenti, hogy be kellett jönnöm leszedni a spameket.

Az utolsó pillanatban vetődtem be, ez látszik, mert már kaptam quota-warningot is, juhé.

Szóval ezért rohadok itt.

Hétfőn gondosan semmit nem csináltam, kedden elvittem nagyapámat a rég megígért vacsorára, szerdán Frontline-nal szüttyögtem, ma meg itt vagyok. Gyors.

Holnap szenteste és menekülttábor.

Üm. Ez a "kialszom magam" dolog egyre inkább csábító. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érte meg teljesen az, hogy későn vergődtem ágyba. Összefutottunk Angel-eyes-szal (*Srakkert agyonlövi egy megvadult korrektor*), beszélgettünk, effélék. Az Iguana egyelőre jó helynek tűnik. Kis kiszabadulás a napi darálóból, hell yeah.

A szervezetem hálátlan és hisztis, ez a nagy helyzet. A Red Bullt követő szájíz - ez a teljes értékű cukortömeges verzió, elvégre keményen kell élni, vagy mi - egészen leírhatatlan, a lassan melegedő folyadékban pezsgő, mindinkább fémízűvé váló tutti-frutti aroma brutális kegyetlenséggel nyom el minden józan gondolatot. (Bezzeg, ha megkérnék valakit, hogy ivás közben a második doboz bagót már csavarja ki a kezemből, azonnal begőzölnék.)

Ma már semmivel nem érnek el. Utolsó munkanap az évben. Lehet, hogy az utolsó post is, de szerintem vagyok annyira addikt, hogy idővel netre jöjjek az adagomért.

"Hé, öreg. *sznif* Figyelj, kéne... kéne egy kis blog. Kurvára hiányzik, ember. Legyen szíved. Na, tényleg, figyelj. Csak egy adag. Egy post. Semmi több. Utána leállok, tényleg. *sznif* Ígérem."

Ha mégis úgy alakul, hogy nettávolban leszek, akkor mindenkibe boldog karácsonyt meg újévet, oszt' meg ne javuljatok itt nekem.

Ez meg súlyos.

Na. Fél egyre sikerül emberré válnom? Gyors, Srakker, nagyon, nagyon gyors. Holnap még be kell jönnöm, elvégre munkanap, és nemsokára elközelg a könnyfakasztó hivatali karácsony.

Készen állok, a pia behűtve, a nyakkendőm már megint rövid - semmi sem állíthat meg.

Eredetileg ma akartam monitort venni a régi helyett, de ónos esőben cipeljen tizen-huszonzsé kilót az, akinek hat anyja van. Na, majd holnap ránézünk megint erre.

Agyonhajszolt titkárnők kedvenc roarmetál bandája: Typo Negative.

Rettenetes, mik nem jutnak eszembe.

És most már hiába zabálom két pofára a vitamint, csak nem akarok emberré válni.

Brékin' nyúz:

Misztörendőzán sikerrel államvizsgázott a mai nap folyamán, így immár EU-szakjogászként parádézhat, ha ehhez kedve támad.

Wooooo-muthafuckin'-hooooo!

Nu metal bandák tartanak folyamatos koncertet a fejemben. Mire az egyik társulatnak lemetélem a lábait és a túlélőket heves fejszerázásokkal kitakarítom a tudatomból, már orvul be is osont a másik, és rá is zendítenek tüstént.

Ingyen van, és a hangminőség sem hagy maga után kívánnivalót, de rohadt nehéz koncentrálnom tőletek, srácok, szóval legyen vége a gyereknapnak, vagy előcibálom a szekrényből a géppuskát.

Nah.

Ördögi tervem mozgásba lendült, így, várhatóan fél év késéssel, de végre sikerül teljesítenem azt az ígéretet, amelyet nagyapámnak tettem. Bónusz vendégként várhatóan beesik még az étterembe Önveszélyesen Becsületes Kollégám (aka Régi Motoros). Most még telik, időm is van, így semmi nem állhat az utamba, hogy megdöbbentően nevetséges összegnek a végére ne járjak jövő kedden. Már előre várom.

Halflife, halflife... mi a faszt keres a Half life egy élelmiszerbolt fagyasztóládájában?

Ja, hogy halfilé! Srakker, te nagyon nem geek!

A Bürodalom visszavág,

avagy

"Ne hidd, hogy elkerülheted a végzeted, ifjú Bürokrata, csak azért, mert a múltkor lazán elfelejtettél bizottsági ülésre menni!"

Horrorparódia várhatóan két órában. Bürokrata vadidegen környezetben, egy szál farost-burkolatú golyóstollal és egy hófehér klamperrel felfegyverkezve kénytelen megküzdeni a hordákban támadó bizottsági tagok támadásával.

Éppen szárazra sülök az irodában, ami, tél lévén, totális pofátlanság. Most választhatok a mumifikálódás és a korai ízületi fájdalmak között, egyelőre a valós időben menedzselt ablaknyitogatás tűnik a megfelelő eljárásnak.

Ha jól nézem, a héten a végére tudok járni a Frontline-nak, de bármi közbejöhet. (Közbe is szokott.)

Percekre engedtem csak fel az elmúlt pár hétben, a feszültséget csak ordenáré bagózással tudom úgy-ahogy szinten tartani. Ha vedelni megyek, hamar kikészít a füst és a meleg. Lehet, hogy parkban kéne vodkáznom? Az ötlet egyszerűsége furcsán csábító.

A héten még vár rám egy alacsony költségvetésű hivatali karácsony, berúgás nem lesz, kínos vigyorok viszont annál gyakrabban várhatóak. Aztán, aztán harmadikáig nettávolba kerülök, tökvakarás alsóhámig, meg random előforduló kreatív tevékenységek, karácsony, karácsonyi menekülttábor, szilveszter, effélék. Halovány. Megteszi.

Ja, és felhasználom az alkalmat, hogy anyjába meg vissza kívánjam azt a pénzéhes, nyerészkedő, szubhumán idióta férget, aki engedélyezte, hogy a Nyugati téren - a Skála előtt a lépcsőknél - meg Budapest egy-két sétálóutcáján karácsonytájt mindenféle bódé épüljön. Csak egy gyulladjon ki, basszameg, tucatszám lehet majd összeszedegetni a megvadult tömeg által péppé taposott öregembereket, kölkeket, meg izmos középkorúakat. (Még akkor is problémás közlekedni, amikor normális a forgalom.) Ilyesmire egyetlen könyökvédős kretén baromállat sem gondol, mielőtt odarittyenti az olvashatatlan aláírását az engedélyre? Kááár, kááár.

Na, csókolom. Over and out.

Az elmúlt két napban benn voltam, nincs azzal baj, nem gázolt, kapott, gyalult el semmi. Csak nem történt semmi. Bár, ahogy a klasszikus mondja, a "kaland valójában krízis, jó propagandával", valamint, "ha nem fáj, az nem baj", szóval nagyjából elégedett vagyok. Na jó, nem, valójában picsára untam.

* * *

Fuckfuckfuck.

* * *

"A zombi bátor, elpusztíthatatlan és szép", mondta Zergling kedden reggel, amikor a változatosság kedvéért mindketten korán keltünk. Erre csütörtökön nem emlékezett.

* * *
Ma vénültem egyet. Az ajándékaim már a szekrényben lógnak. A szomszéd erőteljes ütvefúró-futamokkal adja elő a "boldog szülinapot" neoposztindusztriál feldolgozását. Szívem szerint géppuskával központoznék, de nincs.

A fürdőszobánk úgy néz ki, mintha kézigránát robbant volna benne, de nem egy magányos, romantikus lélek, hanem egy egész láda. Törmelék és kőpor mindenütt, a PVC-t vicces mintákba hajtogatta a humanoid légnyomás. Ez azzal is együtt jár, hogy a kádba csak egy oldalt lehet belépni, laza balettmozdulatokkal, ami az én esetemben kábé úgy néz ki, mint egy keringőző targonca akció közben. Szép. A cipőtartó, meg a fogasok ideiglenesen az én szobámban nyertek politikai menedékjogot, ez azt jelenti, hogy ha le akarok feküdni, a beágyazás mellé jár egy ingyen soko-ban parti is, vagyis a fejlesztett, full 3d Soko-ban: Where the fuck do I put this coat.

Zergling a Half-Life 2-t nyűvi, amikor épp nem idegeskedik - megviselte az elmúlt két nap. (Én csak ritkán: hamar felbassza az agyam, bár azt kell mondjam, überzseniális a cucc, és a legjobb Half-Life hagyományokat ötvözi egy egészen döbbenetesen megírt grafikai motorral. És még csak nem is kell hozzá csúcskategóriás gép, hogy szépen fusson.) Nekem könnyebb dolgom van, mert nekem be kell jönnöm dolgozni, viszont ő otthon asszisztálhatja végig az építést megelőző rombolást. Helyzetünkre jellemző, hogy szerencsének tartottuk, hogy a csőrepedés nálunk, és nem a szomszédban van: ha a mellettünk lévő anyóka eresztette volna ugyanis a vizet, akkor alighanem partvisnyéllel kellett volna üssünk mindenkit, aki szembejön. Ez ugye azért lett volna rossz, mert nem győzhetünk, másrészt meg azért, mert nehéz jogos önvédelemnek beállítani.

A Frontline halad. Egész jól, ami azt illeti. Még a végén végzek a harmadikkal.

Amikor már ittál olyan rossz kávét, hogy cigarettával kell enyhítsd az ízét, elmondhatod, a Végzet nem bánik veled kesztyűs kézzel.

Blöeagh.

Az ehhez hasonló reggeleken nem tűnik hülye ötletnek, hogy kiborgvázba ültettessem át a szottyatag szerves agyamat. Szerencsére az ehhez szükséges technológia nem áll rendelkezésre, különben komolyan kísértésbe esnék. És időközben a kávé is beütött. Örülsz, porhüvely? Megmenekültél megint. Höhöhö.

A szemem előtt táncoló szürke mintákban alighanem maga az Univerzum üzen, csak ott van elcseszve az egész, hogy nem értem, mit beszél. Univerzum szegény bizonyosan neki van keseredve, mert egyszerűbben már nem tudja lerajzolni a Méjj és Komojj Igazságot, amit meg kéne értenem ("Rajzoljam le, vagy mutogassam el, hogy megértsd?!"). Vagy én lennék az egyetlen ember, aki látja a saját szemfenéki érkonfigurációját? Le tudnék mondani róla, mert rohadtul zavar.

A hátfő reggel kiváló együttállást teremt a hülye gondolatok inváziójához, feleym.

Jaaargh.

*be van kapcsolva ez a basz? ahem.*

Oké, péntek. Tünemény, kéremszépen, tünemény. Ami azt jelenti, hogy nem tart sokáig, követni meg felesleges. A végén ketten maradtunk Rejtő-hőssel, mert mindenki elpunnyadt háromra. A hely éjfélkor zárt amúgy papír szerint. Más kérdés, hogy én söröztem, a töménytől pedig - egyrészt a minőségbeli kifogások miatt, másrészt pedig a likviditásom megőrzése érdekében - megtartóztattam magam. Hazafelé menet összefutottam egy hajléktalannal, eldumáltunk az Astoriáig, hát... remélem, öreg, hogy tényleg kimászol a gödörből, de ahogy a dolgok állnak, tudod, a fos már betalált a lapátok közé, és hála a nagybetűs Rencer tehetetlenkedéseinek, nagyobb esélyed van a verem alján megrohadni, mint nem. És ez elszomorít.

Szombat. Úgy volt, hogy átjön a vízvezetékszerelő nyolcra. Tehát fölkeltünk. Ekkor kiderült, hogy egy és kettő között jön. Tehát anyáztunk. Aztán befutott dél körül. Tehát beengedtük. Aztán kiderült, hogy nem tudja megállapítani a hiba pontos hollétét, és ha nekiáll is, nem biztos, hogy kap szombat délután pótalkatrészt, ezért javasolta, hogy hétfőn próbálkozzunk újra. Tehát belementünk. Délután négykor aztán elkezdett játék közben fájni a derekam - de mint a kurvaanyja -, ezért egy kicsit elborultam Zergling ágyán, hogy kinyújtózzam. Aztán, tudatom utolsó villanásával, átvergődtem a saját ágyamra, majd becsuktam a szemem, és némi szendergés után vasárnap fél kilenc lett. Lappangó mormota-gének, kérem.

Vasárnap hazamentem, szavaztam (valahogy), ebédeltem, meghallgattam a kelleténél jóval inkább politika-tudatos felmenőim kis csörtéjét, és nagyon nehezen álltam meg, hogy indiánszökdelve körbe ne vihogjam őket, mint amfetaminnal kezelt hiéna az ötnapos gnútetemet. Talán rontottam volna a hangulaton, ha kifejtem azt a véleményemet, hogy bármelyik hazai politikus hajlandó lenne a hullák tökéről szopogatni a verítéket, ha ez garantálná számukra a választási győzelmet, és még arra sem venné a fáradságot, hogy kicsit megszégyenültnek tűnjön, ha a ciklus közepén kiderül az affér. El meg pláne nem venné szegényt. Ezeknek felülni...

Gép előtt #1:

Srakker: - Nem kéne újratáraznod?
Zergling: - Á, hét golyó az bármire elég.
Srakker: - Egy bármire igen, na de kettőre?

Srakker: - Undorító egy rusnyafírög vagy te, babám, és most nem dicsérgetni akarlak.

Zergling: - Nem hiszem el, hogy beszorultam két pixel közé!

A tegnapi napnak érdekesen selymes mellékízt adott, hogy állítólag sikerült eláztatnunk az alsó szomszédot. Néhány tény még nem került a helyére, és az sem bizonyos, hogy nem a mellettünk lakó volt-e az elkövető, mivel nálunk nem rohadt le semmi. Ha pedig véletlenül szivacsból van a padló, az nem a mi hibánk, a fürdőszobát néha igenis fel kell mosni. A károsult persze előadta a sértődöttet, szerencséjére túl apatikus és vitaminhiányos voltam ahhoz, hogy nekiálljak viszontarcoskodni, de már bekészítettem a vitriolt, ha az ügy tovább találna fajulni.

Haladtam a Frontline-párbeszédekkel, de a változatosság kedvéért én is kicsúsztam a határidőből. Ma este elvileg vedelés, időközben beszerzek egy új öltönyt is, mert a meglévők már kezdenek lepusztulni. Befutott a fizetésem, a jutalom még kétséges, a 13. havi majd jövőre, márpedig a karácsony miatt kicsit kulturálatlanul fog kinézni a folyószámlám hó végére.

Hát, bízom benne, hogy valaki idejében mozdult azzal az ördögi nagy haleffal, mielőtt meglátszott volna az arcán a fájdalom.

"Unit down, I repeat, unit on the ground."

Na, azér' remélem, hogy a képernyőn kívüli életedben kicsit csökkenni fog a szívatási együttható, Alie. (UPDATE: Na, belőlem sem lesz már érzelmesen búcsúzó bloggerekgyöngye. A miértről fogalmam nem sok van, a feltételezéseimet árokba lövettem, szóval ennyi. Telefon van.)

A köd szép volt reggel, de az esőt el tudtam volna nélkülözni valahogy.

Kilenc óra környékén megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy második világháborús lángszóró hámja alá bújva vegyek elégtételt az elmúlt másfél nap telefonos kálváriájáért. Ehhez a kuplerájhoz képest, amely az általam hívott intézményben uralkodik, egy vödör amőba kész április negyedikei díszfelvonulás. Kérem szépen, miért nekem kell tájékoztatni egy főosztályi titkárságot arról, hogy az a személy, akihez kapcsolni akarnak, már nem dolgozik náluk? Nevetséges ez, kérem. Főleg, mert nem alaptevékenységhez kapcsolódik közvetlenül, ezért a Rettenetes Hivatali Hanghordozás és Szankciók Mintegy Mellékesen Elejtve Történő Kilátásba Helyezése nevű obskurus büromágia használata teljességgel indokolatlan. Blöeagh.

A tegnapi kreatív energia, amelyet roppant taktikusan fogtam munkába egy ígéretes garázsprojekthez - és temérdek működő ötletet termelt -, mára nyomtalanul elfüstölt. A délelőtt bepakolt kávémennyiség elkeseredett harcot vív a gyomrommal, az ebédidő pedig messze van. Jaja, iszonyú kínokat kell kiállnia olykor a jobb sorsra érdemes ügynököknek.

Hát... ennyi. Most épp nincs miről megmondanom a frankót sem. Ez egy üdítően unalmas nap.

Nah, ami feltétlenül megörökítésre méltó, az az, hogy ma Magamurától kaptam egy levelet. Benne azzal, amit már igen régóta vártam. Nos, jelentem, a cucc igen jó, vigyorogtam pár dialóguson, mint a tejbetök. Igen beteg kis univerzumot formázunk a mohó mancsunkkal, kérem.

És az, hogy tegnap átjött Rejtő-hős, akivel söröztünk, dumáltunk, oszt' elvoltunk, ahogy szoktunk. Csak a fizetésemet várom már, hogy ne az ő pénzén kelljen sörhöz jutnom. Péntekig elvileg befut, és én ennek örülök.

A Vampire: Bloodlines sikeresen feliratkozott tegnap azon játékok listájára, amelyek ígéretesen indulnak, viszont az idegesítő bugok miatt elvesztettem irántuk az érdeklődésemet. Tehát az még elfogadható, hogy a "változatosság gyönyörködtet" elv alapján a jó vámpír olyan, mint a svájci tiszti bicska: mindenre jó, de alapvetően vágásra használják. Azt is elnézem, hogy az asztali rendszer - kockadobásos esetben vérlázítóan lassúcska, a mikropocesszorok világában könnyedén kezelhető - harc- és ellenpróba rendszere helyett kitaláltak valami életerőpont-alapú vackot, ami látványos ugyan, mert lehet elszálló számokat bűvölni sebzés címén a monszta feje fölé, de egyébre nem jó.

Azt viszont - hogy mondjam - nem nézem el, hogy a sztori úgy ellapul a játék felétől, mint a gázolt galamb délutánra a Nagykörúton. Hörr, hörr, kaff, kaff, ahogy azt a klasszikus mondja. Nem nézem el azt sem, amikor a játék során kiderül, hogy az Éjszaka Díjnyertes Vadásza, az Élőholtak Ragadozói Eleganciájának Bájában Tündöklő Vérszívó kábé ötödannyira ütésálló, mint egy Japánból frissiben odatévedt, saját állítása szerint tizennyolc éves, katanát lóbáló menyecske. Nem nézem el az első pár küldetését jellemző eredetiség, meg helyenként már a nem játékos karakterekkel szembeni aljasság határát súroló, undorító kis összefonódások eltűnését. "Menj el ide, hozd el azt, tedd le amazt, amúgy meg minden akkora klisé, hogy kirúgja a valóság törvénykönyvéből a gerincet."

Így hát egyelőre parkolópályára állt nálam a játék. Hogy valaha is előkerül-e onnan, azt a fene sem tudja, mindenesetre kár érte, mert az a nafta, ami még az elején fűtötte a történetet, igazán jó sztorit hozhatott volna, ha a végéig kitart, és nem fajul dögunalmas hack&slash kavalkádba.

Weiter.

Hivatali párbeszédek #18

Misztörendőzán: - Basszus! Most nyomtattam ki ezt a papírt, és rögtön el is téptem.
Srakker: - A sietség értékelendő, de ne rohanjunk ennyire előre.

Egyebek a Belterj.hu-ról, az aktív, gépeléssel töltött nap eredményeképp:

Drótsáska: Csatangolna - A harcos hal.
Srakker: Drótsáska> Az nem az, amit öv helyett használnak egyes halásznépek?

Döniróu: - Ekkora faszt...
Srakker: - Pornófilmbe mégse tenném. Micsoda pazarlás...

Drótsáska: (...):targoncán hordja az egóját:

Drótsáska: - Én még nem álmodtam Srakkerrel, viszont egyszer láttam, ahogy kommandósat játszott a Szlovák söröző lépcsőjén. :the horror:

Drótsáska: - Katódsugár csövesek - cyberpunk koldusbanda

Napalmgárdista: - "A differing opinion, though interesting, is irrelevant." Ez egy kurvajó aláírás...

Napalmgárdista (később): - Figyeljük meg a fenti idézet sokoldalú idiotizmusát.

Srakker: - Magamurát pedig el fogom pusztítani a következő okossággal: "Nagyon jó, hogy felhoztad Japánt. A keleti nacionalizmus abban különbözik a nyugatitól, hogy nem számazástól teszik függővé anemzeti hovatartozst, hanem a tettektől viselkedéstől. (sic)"

Kommentárok:
Napalmgárdista: :spontán eldetonálnak a valóságfelfogó szinapszisai:
Srakker: :nagyon komoly arccal néz egy német tiszti Lügert, hogy ki ellen fordítsa a csövét: :kicsit gargalizál a pisztoly csövén: :végül leteszi:

* * *

Ennyi. Amúgy gépelő majmot játszottam, és most előrehaladok, hogy a Who's Who in Europe sztárjává avanzsáljak ezerrel. Ezért elaludtam a hajamat, félig borostás a pofám, és várom, mikor durran be a bőröm, hogy az összhatás teljes legyen. Szebb már nem is lehetnék, sejehaj. Ez még amúgy is felderítő rárepülés, és ha szegény mit sem sejtő kontaktszemély nyüszítve bekuporodik egy fikusz mögé a kávéházban, még ki is röhögöm, hisz úgysem veszíthetek vele semmit. (Az ügynök túloz.)

Szombat után már nem is igazán vártam, hogy megérkezzen a levelem. Most mi a fasz lesz?

* * *

Írtam, haladtam pár panelnyit, bár persze nem túl sokat. ("Ó, Brutus, hogy írna valaki zsidó vicceket a BIOS-odba, próbáld már meg kideríteni, hogy honnan ölik a bizonyítékainkat. Vagy, ami még jobb, tehetsz is ellene valamit...")

* * *

Játszottam, úgy benéztünk egy csapdát a partival, mint annak a rendje, de van egy olyan érzésem, hogy tízből nyolc-kilenc nézte volna be ugyanazt, ugyanúgy. Nálunk az arány ötből öt volt. Mindenki beszopta. Így működik egy jó csapda, ami azért kínos, mert ha a mesélő e szempontból túl jó munkát végez, ki kell irtania az összes karaktert. Ez még folyamatban van, de azért biztosítást nem kötnék magunkra.

- ...és a fejét zsákban vitetem Hasegawa ezredes sírjához - mondta a drága, jól bevált régi nemezisünk.
- A sírjához?! Azt sem tudják, hol a teste! - felelte Lord Brightwood, majd zavartan folytatta. - Tudniillik feloldottam savban.

Ó, lordom, ezt úgy nézem, megcsináltuk. Na mindegy, ez későbbi probléma.

* * *

Amúgy a májdarabokkal dúsított kacsazsír annyira addiktív, hogy vagy be kéne tiltani, vagy jövedéki adót kéne rá kivetni. Az amúgy is kissé krumploid alkatomnak meg nyilván nem tesz jót.

* * *

A Vampire: Bloodlines meg azért jó, mert senkinek nem tűnik fel, ha egy hullasápadt, kicsit csücsöri ajkú honpolgár talpig véresen, öltönyben, a kezében tűzoltóbaltával grasszál végig a jól kivilágított főúton. Ez olyan... megszokott.

- Hé, ki az a csóka azzal a nagy benga fegyverrel? - kérdezheti a hátam mögött egy újonnan belépett rendőr.
- Hagyd csak, csak Mr. Wächsner az - feleli erre tapasztaltabb kollégája. - Törvénytisztelő állampolgár, és komolyan, olyan, akár egy szent. Emberibb az embernél. Bár néha van ez a furcsa szokása, hogy ha meglökik, vagy csúnyán szólnak hozzá, kiszívja az ember összes vérét, és eldobja, mint egy rongybabát.
- Aha. Az, hogy riszálja a seggét, amikor fut, az jelent valamit?
- Hm. Bizonyára azt tanították neki, a vicces fiúk, hogy ez az a bizonyos ragadozóian elegáns mozgás. Szerintem átverték.
- Értem. Van még kávé?

Szóval a WoD amúgy olykor vérlázítóan klisés megoldásaihoz képest egészen korrekt történetet kerekítettek a kedves fejlesztők, azt kell mondjam. Tippem már van, hogy mire csavarodik fel ez a Nagy Egész, de azért a nyakam nem tenném rá. A főszál egyik fejezete meg kimondottan gyomorforgató kis gusztustalanságra épül - nem lehet megkerülni, de amikor kiderült, viszonylag kuszán néztem. "Ó, bazmeg" - mondtam romantikusan, aztán visszatöltöttem a mentett állást, és megoldottam úgy, ahogy kis aszott szívemnek kedves volt.

* * *

Túlságosan hamar kivégeztem a Firefly-t. Kapitális poénok, jól megírt részek, jó színészek, megfelelően kidolgozott főszál(ak) - amitől azért szerencsésen el-elkolbászolnak az egyes epizódok -, pörgős, kitűnően megírt párbeszédek... és az egésznek egyszer csak vége. Kár érte. Az egész estés mozira viszont biztos, hogy be fogok nevezni. A Twentieth Century Fox pedig nagyon erősen tehet nekem egy szívességet, amiért idejekorán végzett ezzel a sorozattal. Menedzserek, bah. Még rosszabbak, mint a bürokraták.

* * *

Ma épp erősen nincs semmi, de hamarosan várható, hogy dolgozni kezdek.

Egy váratlanul érkező céges továbbképzés mindig bearanyozza az ügynök napját. Különösen igaz ez az állítás, ha figyelembe vesszük, hogy az arany nehéz, puha, és teljességgel nélkülözi a praktikumot.

Még tizennyolc perc van hátra a nap hivatali részéből, aztán végre elszakadópályára állva elhúzhatok a retekbe.

Wooo-hoooo!

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. figyelembevételével:

"A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint a választójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos.

68. § (1) A szavazólap kitöltéséhez szavazófülke áll a választópolgár rendelkezésére. A szavazófülke használatára a választópolgár nem kötelezhető.
(2) A szavazólap kitöltésének ideje alatt csak a szavazó tartózkodhat a szavazófülkében. Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetőleg akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes - segítségét igénybe veheti."

Szóval leszek én, a véleményem, a tollam, a szavazólapom, és együtt jutunk valamire. A magam részéről baszok bele, ki hogyan szavaz nép, hogy magyartalan legyek. Befolyásolni sem akarom. Körberöhögöm a csúsztatásokat, a nyilvánvaló hazugságokat, a pártérdekeket, a dezinformációt a jól hangzó szlogenekkel együtt. Die, politician scum, die. A szavazás közvetlen és titkos. Ha már annyi haszna volt a demokrácia feletti hercehurcának, hogy ezt biztosítják, a helyzet már nem is olyan rossz, mint mondjuk lehetne.

Csók. Politika rovat vége.

Szóval, azon kaptam magam tegnap, hogy a Frontline Ep.3 jó. Mármint sokkal jobb, mint a Frontline Ep.2, ami ugyan akkoriban jó ötletnek tűnt, de már nekem sem tetszik igazán. (Itt megy négy hónapnyi munka.) Mindegy, most már jobbat is tudok, idővel hozzáedződöm ehhez a médiumhoz is, szóval az erőfeszítés nem vész kárba. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy többet kell tudnom a világról, amelyen dolgozom, mint az olvasó, és utólag már szarul veszi ki magát, ha beleműtök elemeket a véletlenszerű ötleteim alátámasztására. (I'm not a Mr. Wyde.)

Bizonyára mindannyian könnyebben megúsztuk volna, ha ezt a műveletet fejben végzem el. De most - speciel - van kedvem írni, köszönhetően nagyrészt a Firefly-nak, amely azt a fajta párbeszédírói stílust villogtatja, amit ugyan nagyon kedvelek, mégsem művelek. Viszont irtóztatókat röhögök rajta.

Ketyeg a fejemben egy jelenet, és ha a számláló nullára ér, pár napig megint képes leszek haladni...

Innen jutottam el...


I love the smell of napalm in the morning.

Teljesen véletlenszerű pillanatokban kezdem el fütyülni a Morrowind nevű játék főcímzenéjét, aztán három taktus után abbahagyom, mert elfelejtettem, hogy van tovább. Egyszerű kis dallam ez, valami hasonlót hallottam egy hárfán meg valami egyéb, látómezőmön kívül eső húros hangszeren előadva, az Astoria aluljárójában - alighanem akkor újult ki a dallamfertőzésem. Most hiába kezelem mindenféle jóval, csak nem akar kimászni a dobhártyám mögül.

Tegnap már megint nem váltottuk meg Misztörendőzánnal és Régi Motorossal a világot, de legalább söröztünk.

Ma meg a felesleges és az idióta feladatok tetszőleges kombinációival talált meg a Főnökség. Most azzal gyürkőzöm. Még a végén dolgoznom kell a pénzemért, és ez a perspektíva megrémít.

"Igen, igen, persze. Számtalanszor hallottam már, hogy mindenkinek joga van boldognak lenni. Azt is hallottam már, hogy mi azért vagyunk itt, hogy ezt elősegítsük. Ez persze akkora baromság, hogy elnyel egy fél óvodát. Ha beleszólunk, szelektálunk. Ha szelektálunk, akkor valaki szopni fog. Ez evidens. Biztosítsam a beteg lelkű emberek boldogságát? A diktátornak a háborút? Az aberráltnak a friss szüzeket? Adjam meg neki a hullahegyet vagy a szenvedést vagy a hatalmat, nem kívánt törlendő? Vagy nyúljak bele a fejébe, és gyötörjem addig, amíg lemond mindezekről és úgy lesz elégedett a sorsával? Vagy automatizáljam az egészet, és addig vagdaltassam a rendszerrel az elméket, amíg bele nem férnek valamelyik rubrikába? Addig persze mindez merő fikció, amíg az eszközök nem állnak rendelkezésre, de ha körülnézel a raktárainkban, ott láthatsz vicces dolgokat. Hát tudod mit, ezek túl nagy kérdések nekem. A magam részéről ragaszkodom az eljárásrendhez... legalábbis annyira, hogy ha kijön a Belső Ellenőrzés, alkalomadtán be tudjak húzódni egy paragrafus mögé..."

Ó, igen. Látom már, hogy Mr. Kolosinak véletlenül a saját cinikus és defetista énemet kölcsönöztem. Sőt, a "lődd, amíg mozog" és a "ne ejts foglyokat", valamint a Doyle-effektusért felelős tulajdonságjegyeimből is nagy arányban részesült. Hm, hm. Mondjuk, ha a kollégáinak lettem volna, már rég leesett volna a lépcsőn - pedig még csak a harmadik résznél járunk -, de az, hogy valaki az író egyik kedvenc karaktere, biztosít néhány határozott előnyt.

Előre a shiny-happy történetvezetés Fényes Ösvényén.

Mivel

aa) tegnap Zergling szobájában felejtettem a fülhallgatómat
ab) és Zergling rendszerint később kel, mint én
ac) és emiatt nem tudtam ma zönögni a frissen újraaksizott PDÁ-mmal

b) ráadásul egy ostoba eurospeak-magyar fordítással kellett szüttyögnöm álló nap
c) és a tüdőm sem szeret engem
d) és éppen csak hideg nyállal nem kenték a homlokomat
e) valamint a nyúlós-hideg időtől megfájdult a fejem

így azt kell mondjam, hogy

f) a tököm tele van az egésszel, kérem.

Somebody please give me a handgun. Method of use shall be determined later.

Igen. A Firefly egy rendkívül figyelemreméltó sorozat. Ezt az első három rész alapján mondom, úgy, hogy sokan állítják, ezek után még jobb lesz. Támadt is pár ötletem a monomániámhoz.

Ma - közmegrökönyödésre - megint dolgozom. Wuááá. Hát ennyi.

Randa. Ökológiai katasztrófa, olcsón.

Wheee. Most, hogy megkaptam a teljesítményértékeléssel egybekötött lebaszást, elmegyek aksit venni a PDÁ-mba, hogy cserben ne hagyjon, aztán vagy Firefly-t nézek DVD-n, vagy Vampire: Bloodlines-ozom, vagy írok.

Választani, választani, választani...

Az ügynököktől jobb óvakodni, ezt ki-ki a maga kárán tanulja meg. Kiválóan tudunk gondot okozni, máshoz sem értünk. Mwouhuhu.

"Anyone craving for my blood is in for a surprise." - Mr. Kovács

A nap másik híre, hogy ügynökünk esélyes a pormacskák világából a reflektorfénybe való kitörésre, és csak remélni lehet, hogy ezen reflektor mögött ezúttal nincs géppuskaállás. Ügynökünk még megfontolja, hogy kíván-e a Who's Who in Europe című kiadványban szerepelni. Ügynökünknek erre még egy napja van, már ha addig abba tudja hagyni a hitetlenkedő röhögést.

"Az az igazi barát, aki nem akad fenn azon, ha egy tibeti kolostor számodra kijelölt szobájában az ágyad alatt egy .30-as géppuskát talál. Tudja, hogy hülye vagy, ezért szeret." - Jacques LeBocq

"Az üzletmenet az Apokalipszis idején is változatlan."

A hétvége a szerepjáték jegyében telt. Volt egy - szombaton -, amely saját világon játszódott, és volt egy Hálózat-mese vasárnap. Zacskós műanyag kaja, sör, kávé, wunderschön. Nyeh.

Amúgy az égvilágon semmi. Zergling megszerezte a Vampire: Bloodlines-t, a cuccot igen rendesen összerakták. Az elején rögtön mélyvíz, itt a tutorialban is meg lehet dögleni. Megint. Itt-ott átvariálták a diszciplinákat sajnos, így aztán közel sem akkora táp a Fortitude vagy a Potence, mint a régi jó asztali játékban. Viszont a Dominate-tel szépen le lehet rendezni olyan szociális helyzeteket, amelyek amúgy óhatatlanul sunnyogásba-mészárlásba torkollnának. Játékegyensúly rulez. Ja, és persze úgy fogy a vér ebből a szúnyogból harc közben, hogy az teljesen elfogadhatatlan. Egy rendesebb pofozkodás után már a vérnarancsra is vágyakozva néz szegény. A pályákat szépen megtervezték, épp elég nagyok ahhoz, hogy elsőre a valóság illúzióját keltsék, de elég kicsik ahhoz, hogy ne kelljen tök fölöslegesen kolbászolni föl-alá. A vérszipoly amúgy, klánjától függetlenül, roppant törvénytisztelő kárhozott: egy drótkerítés neki már áthatolhatatlan akadály, a CAUTION feliratú sárga szalag pedig jobb védelmet jelent ellene, mint egy aknamező. És hiába szeretném, csak nem lopja el a nyilvános térképet, ezért mindig oda kell bóklászni hozzá, ha már megint elfelejtettem, merre járok épp. Azt meg, hogy hova teszi a jó kilencven centis tűzoltóbaltát, amikor nincs szüksége rá, még csak sejteni sem merem.

Azér' haladtam a Frontline-nal is. Immár elkerülhetetlennek látszik a második epizód teljes átírása, de még halogatom.

Most meg megint rámjött a fejfájás, és halványan az az érzésem, hogy otthon az asztalon felejtettem a Mesterséges (R) Rettenetes (TM) narancsízű multivitamin löttyöt, amit tablettából varázsoltam még a reggeli zuhany előtt. A csütörtökre kért feladatot mostanra tudtam befejezni, de érdekes módon még nem kérte senki, kért viszont sok minden mást, így nem tudtam szegény mostohagyerekre annyi időt szánni, amennyit illett volna. Mindegy. Ezzel még együtt tudok élni.

Most egy '98-as projektben kell turkálnom könyékig, mint valami elcseszett bürokratikus béljósnak. A székem mellett itt az ordas doboz, tele egy semmilyen reményt be nem váltott kezdeményezés emlékeivel. Most gótuljak be, vagy mafasz?

Lehet, hogy mégis inkább dolgozni fogok.

Az inggalléromat alvadt vér pöttyözi, a zakómról leszakadt a gomb. Természetesen nincs időm hazamenni átöltözni, így a megfáradt vámpírvadász bürokrata sejtelmes imidzsébe burkolózva kell végignyomnom az ilyentájt szokásos Erzsébet-napi családi hercehurcát.

"Nyugalom, Béla bácsi, nincs semmi baj, munkába menet alkalmatlankodott néhány élőhalott vérszipoly, de az egyiket elvitte a koffein- és nikotinmérgezés, amikor megharapott, a másikat meg alálöktem a 112-esnek, így komoly baj nem esett. Igaz is, közelebb adnád mustárt?"

It's all fun and games.

Na, ez a nap is elég súlyos lett, és nem csak az évszakhoz egyáltalán nem illő, viharszerű jelenség, hanem a félig agyhalott állapotban elkövetett, öt órás maratoni gépelés miatt is, amelynek eredményeképpen további húsz percen keresztül röhöghettem önnön, óvodások szintjét hozó egyeztetési hibáimon.

Amúgy semmi. Az ég egy adta világon semmi. De ez tán nem is baj.

A Belterj.hu történelem-elemző és okosító alosztályának mai aranyköpése:

- Elég durva lehet... Érdekes, hogy bizonyos emberek mire képesek.
- Nem. Az a durva, hogy a hétköznapi emberek mire képesek.

Nos, igen. Én lassan megyek haza.

Egyelőre úgy néz ki, hogy leltünk egy helyet, ami feliratkozott az automapra. További tesztelés szükséges az ideiglenes elfogadási jegyzőkönyv (Provisional Acceptance Protocol) kiállítása előtt. Hát, ugye, kinek a PAP...

Amúgy minden oké, ósdi dokumentumokra vadászom a két puszta kezemmel.

* * *

"I asked you, Father, to 'bless them', not to 'blast 'em'! See what you've done?!"

Ilyenek jutnak eszembe nap mint nap. Vidám dolog az én bőrömben lenni, és a bőrömön belül egyre nagyobb és nagyobb a hely.

Naaah. Beérkezés után azonnali melótalálat, a kárfelmérés folyik.

A tegnapi Cream Cafés próbálkozás teljes kudarc - a két detektált pincér közül kettő lassú, egy tisztelettudó, egy ügyeletes-jófej, Pilsner Urquell nincs, csak Dreher, a rendelt kaja kevés és drága (legalább nem rossz), szóval a helyet kihúztam a térképről.

A tegnapelőtt megevési céllal behozott makaróni szerencsére nem romlott meg, szóval ma legalább nem szemetet ebédeltem. Ez jó.

Ennyi!

Igen, a horoszkópok mindig fantasztikusan szórakoztatók.

"Kiderül, hogy partnere nem csak remek társ, megértő barát, de kitűnő szerető is. Egy ilyen fantasztikus társat nem szabad elveszíteni. Tegyen meg ma is mindent, hogy a kedvében járjon."

Ó, igen.

"Letészem a láncfűrészt. Nyugodjék." A kettős mérce használatának elkerülése érdekében a nem piaci termékek kritikájánál a továbbiakban nem használok se láncfűrészt, se szikét. Gyengül a kezem, vagy mi.

A tegnap este még a gépem finomhangolásával telt, egyelőre úgy tűnik, minden a helyén van, és szükség esetén némi szüttyögéssel helyére lehet illeszteni azokat a darabkákat is, amelyek hiányoznak. Némi telepítgetést követően sikerült elindítanom a Battle Royale lejátszását.

Végig is néztem, az érzelmi hatás mértékét jelzi, hogy a film folyamán kétszer álltam fel bagózni. Ez amúgy viszonylag ritka. Tehát a megvalósításban nincs hiba. Szerencsétlen kölkek, hát mindenki motivációja rohadtul érthető, vannak benne ügyes húzások. A színészek jól játszanak, az effektek jók, a megvalósítás roppantul hangulatos. A film az első pár másodpercben, két mondattal felvázolja a valóságot, amiben játszódik. Az a két mondat már elég extrapolációra ad lehetőséget ahhoz, hogy a néző megállapítsa: itt bizony belecsapott a szar a társadalmi-gazdasági lapátok közé.

SPOILA. SPOILA. SPOILA, bradaz.





A sztori egy borzalmas nagy bug hátán lovagol, mint valami elcseszett Hieronymus Bosch-modell. (Chewbacca-védelemre kijelölt terület.) A bug peniglen a következő. A Battle Royale koncepció lényege, hogy egy pártatlan sorsolással kiválasztott középiskolai osztályt egy osztálykirándulás során elkábítanak, felcuccolnak, lecuccolnak egy lakatlan szigeten. Az eljárás törvényileg szabályozott, katonai jelenlét biztosított a rend fenntartására. Valamennyi tanulót felszerelnek egy-egy nyakörvvel (ilyet is láttunk már, talán a Menekülő emberben, ugye?), amely távirányítással robbantható, illetve egyéb feltételek teljesülése esetén - megpróbálják leszedni, vagy az illető egy veszélyessé nyilvánított szektorban kolbászol - magától elszáll. Az eredmény a légzés és a szívműködés visszafordíthatatlan leállása, köznapibb nevén azonnali halál. A szigetről csak egyvalaki juthat ki élve. A játék kezdetétől számított három nap múlva valamennyi nyakörv felrobban, ha egynél többen vannak életben - ily módon lövik a szervezők azt a lehetőséget, hogy a nebulók szabotálják a gyilkolászást. Hogy a mészárlás hatékonyabb legyen, mindenki kap élelmet, vizet, és egy random fegyvert. Eddig oké? Szépen összeállt?

Na, akkor most kérdezek valamit. Mi ennek az értelme?

A pedagógiai hatás legalábbis kétséges. Perek és bosszúhadjáratok legalábbis elképzelhetőek (pár éven belül előfordulhat az a kínos esemény, hogy egy-két döntéshozó pár lábbal rövidebben fullad bele a saját vérébe, esetleg sörétessel történő ágyékonlövetéstől vinnyogna, bár nem sokáig).

A koncepció nem kezeli egyértelműen a nyilvánosság kérdését. Ha van erős médiajelenlét, ami a filmben meg is jelenik, akkor a gyerekeknek tudniuk kellene a Battle Royale létezéséről. Az esetleges biztonsági házirendet az igenjúzer szülők várhatóan többszörösen megsértenék - konklúzió: ha a dolog nem titkos kormányprogram, az érintettek előtt sem maradhat titokban, már a bevonás kezdete előtt. Alkotmányos kérdéseket most ne is vegyünk ide, arról sem kell szólni, hogy a nemzetközi felháborodás pedig alighanem véget vetne a külkereskedelemnek. De hát jó, egyszerre az összes döntéshozó agya elszállt, a dolgot megvalósították, sokszoros energiabefektetéssel és vitatható módszerekkel, ahhoz képest, amibe az iskolarendszer és a tanárok jogköreinek átgondolása került volna.

(Az antiutópiákkal rendszerint az a baj, hogy épp annyira működésképtelenek, mint az utópiák.)

Ha a dolog afféle kormányzati partizánakció, akkor érthetetlen, mit keresnek ott a tévések, miért van kiépített rendszere, és miért nem omlott már rég össze az egész. Ráadásul, ez esetben azt sem tudni, hogy miféle visszatartó ereje van az intézkedésnek, a büntetéses mészárlást meg pár katonai-félkatonai alakulat elintézhetné csúcsidőben, rohampuskákkal, és akkor még ebédre is hazaérnek.

Vagyis: ennek... nincs... semmi... értelme.

/SPOILA /SPOILA /SPOILA /bradaz



Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne nézzétek meg a filmet (ha még nem láttátok volna, holott 2001-es a nemzetközi megjelenése, de én le vagyok maradva, így nekem lehet ennyivel később reagálni). Érdemes. Csakhogy a készítők figyelmébe szeretném ajánlani azt a - szerintem természetes - reakciót, hogy a nagy érzelmi bevonódások elkerülése érdekében sokan elkezdik a sztorit próbálgatni, hogy még a nagy sokkok előtt ki lehet-e esni a lyukakon. Itt ki lehet. A józan észnek már megint kekszet kell zabálnia a lábtörlőn, amitől tudvalevőleg puffad és szenved.

De azért megint tizenegyig néztem, negyed tizenkettőig fetrengtem az ágyban mérgesen, így aztán kicsit ványadtan keltem. De ezen nincs semmi meglepő.

Megválaszolásra került a Templét számomra legnagyobb kérdése Butytime kolléga által, ezt ezúton is köszönöm. Cserébe tekintsétek meg dizájnos, bár már kissé hullaszagú blogját a fenti linken.

Ami meg a kritika megfogadását illeti: még végzek pár felmérést, aztán döntök, mwouhuháhá. Bonus goody-nak még mindig jó lesz, miután már gazdagok és híresek és befutottak lettünk. Ugye.

Rolling, and throwing, consoling
Everything that goes this far
Joking and hoping, revolting
All that shit that's who you are
Holding, and scolding, revolving
Peel it back, reveal the scar.
Loathing, exploding, controlling
This is what you really are.

Korn - Blame

(Update: magamról beszélek, nyugalom. Magamról. És most tedd le szépen a péklapátot a földre. Úgy.)

A hétvége, mint a legtöbb hétvégém, felemás volt. Péntek este irodalmi dagonya, a maga módján jó volt azért, főleg, mert túlvásároltuk magunkat sörből és whiskyből, a túlélőket pedig szerencsésen kimentettük. Találkoztam egy halom értelmes emberrel, és ez jó. Kaptam egy stilettoszúrás-jellegű kritikát, még egy kicsit vérzik, de már majdnem összevarrtam mindent, ami megsérült. Akkor és ott még nem éreztem semmit. Utána kicsit szarabb lett. (Ilyen vagyok, kész. Néha a lelkemre veszek dolgokat, néha meg nem. Néha csak később veszem észre. Viszont a céltalan indulat azért jó, mert ma is ébren tart, ha egy kicsit megvakargatom a felszínét, különben már rég bealudtam volna - ahhoz meg túl ványadt, hogy káromra legyen.)

Szombaton, miután kivergődtem az ágyból, olvastam egy kicsit, pizzát rendeltem, leáztattam magamról a felső hámréteget forró vízben, mert Zergling, aki az ex-munkahelyének elkészült projektje alkalmából bulizott hajnalig, még vadul gyűrte a REM-fázist. A réz négy órán keresztül sikoltozott és könyörgött, de én kitartó voltam és kegyetlen. Aztán, aztán, miután vertikálisba kapcsolt, felpakoltam még egy-két vezérlőprogramot a gépemre, mert ha már végképp nem tudok magammal mit kezdeni, gyorsan széttrancsírozom a Windowsom, majd káromkodva újrainstallálom. (Ez még csütörtökön történt, ha jól emlékszem.) Most már úgy néz ki, mint amin végigsöpört egy format-lavina, és ez határozott fejlődés. Miután ezzel végeztem - illetve félbehagytam -, átügettem Rejtő-hősékhez, ahol Hálózatot játszottunk. Azt kell mondjam, bár a parti több mint fele lecserélődött, az új játékosok szintén profik, jól játszanak, és jó is volt a hangulat nagyon.

- Tényleg, Jacques, édesanyád jól van?
- Persze, hogy jól van, kemény asszony...
- ...elvégre megszült egy kockakövet, és fel is nevelte...

(Valahogy így hangzott.) Megint beszivárgásos műveletet bíztak rám, holott tudhatnák, hogy a múltkori hasonló próbálkozás is heveny géppuskatűzzel, gyalogosharccal, robbantásokkal, gránátokkal és alkalmankénti kínzással végződött (mindet mi csináltuk, a kínzás kivételével mindben részt is vettem, azt ugyanis Lord Brightwoodék végezték, én csak kint undorodtam). Nem. Tökmindegy, hogy mennyire megalapozott az álcánk, mennyi pénzt öltek a hátterünk megerősítésébe, mennyire bombabiztos a pozíciónk, mi a végén úgyis lövöldözni fogunk. (Az pedig, aki egy himalájai útra magával visz egy Thompsont 300, valamint .30-as géppuskát 2000 lőszerrel, az hülye. De engem ezért szeretnek. "Ömm, Mr. Grierson, kitalálom, ön valójában nem geológus, ugye?" - kérdezte egy rendőr, miután átkutatta a csomagomat.)

Vasárnap hajnali négyig játszottunk, utána hazavergődés, alvás. Utána ebéd, szenvedés a gyomrommal, beszélgetés. Édesanyám ex-kolléganőjének kajaszállítás, jutalomcsoki bezsebelése. Ambivalenssel találkozás megtervezése, eltévedés, odatalálás, Ambivalens új lakásának megtekintése (kurva jó, ízlése is van és pénze is, mert tápos). Irány haza, Srakker ügynök gépet éleszt, installálgat, elvan, kajál, lefekszik, alszik, közben próbálja megnyugtatni magát. És mert Srakker ügynök az ilyesmihez már hozzászokott, negyed óra múltán bealszik, mert Srakker ügynök, ha csak teheti, alszik.

Ma reggel bejöttem és masszívan utáltam a világot. Gyengének érzem magam, mint egy kölyökmacska, de ezen hamarosan túlleszek, vagy így, vagy úgy. Veseszagú a levegő Misztörendőzán pezsgőtablettájától, odakint vigasztalanul pötyög az eső, az ég szürke és alacsonyan lóg. Mi ennek ellenére szénné röhögjük magunkat Misztörendőzánnal, mer' hülyék vagyunk.

Ma délután várható egy rövid túra a fodrásznál, aztán irány a Limes (ami angolból túlképzett olvasóim kedvéért: nem egynél több zöldcitrom, hanem a Határ, hehe), ahol iszom, eszem, és szétfikáznak. Amúgy meg találkozom a hazai fantasylektűr dagonya legjobbjaival, párral még beszélni is lehet.

A lényeg, hogy amit csinálok, picsajó, legfeljebb kétszer annyi időbe telik majd kijavítani, mint amennyibe a megírása került. De attól még persze... (Hö. Höhöhö.) Végül is, most csinálom először - még ha több, mint egy éve is, de mégiscsak ugyanazt -, és ezen tapasztalom ki mindazt, ami egy profinak már ösztön, olyasmiken esem pofára, ami valakinek, aki már túl van az első projektjén, eszébe-sem-jut-elkövetni szintű hiba.

So fucking what. Megkapom a kritikám, figyelembe veszem, ami szükséges, elvetem, amit cáfolni tudok, azt' ennyi. Hogy miért forró a gyomrom mégis, arra csak a debilizáló stressz tudorai tudnák a választ. Talán azért van, mert olyan kevés szabadidőt hagyok magamnak, hogy nehezen fognám fel, hogy valamit végletesen elkúrtam. (Aztán persze idővel megrázom magam és csinálok valami mást. Úgysem bírnám ki. Sok mindent írtam már, de csak keveset végig. Az én, külön bejáratú Developer's Hell-emben már elég nagy a nyüzsgés.)

"Now, now, it seems, my friend, that you won't add to the vampiric overpopulation crisis. *BLAM*"

Várhatólag este olyan gyalázást kapok a Frontline-ra, hogy még. A képzeletbeli shotgun már a kezemben, holott semmi helye nem lenne. Baj van, Houston, baj van. A munkaidőn kívüli, részidős/amikor ráérek jellegű írástechnika hátulütői kezdenek kiütközni rajtam.

Egyre rosszabbul bírom a kritikát, egyre nehezebb lesz velem együtt dolgozni, egyre nehezebb lesz negatív véleményt közölni anélkül, hogy behisztiznék. A napi robotolás lassan felzabálja az önkritikám. Hát, ez van. Kiderül, mennyire lesz jókedvem holnap ilyenkorra.

Na nem mintha a második epizódot ne kéne legalább egyszer tokától bokáig teljesen átgyúrni, hogy a panelek elférjenek az oldalakon. De mégis más, ha én jövök rá, mintha más veri bele az orromat.

Well, that's the way it is.

Végül csak rávettem magam, hogy haladjak idebent a Frontline-nal. ("Mocskos szemét férgek, akik ilyet csinálnak, még ha klónokkal is. Na nem mintha bajom lenne a klónokkal vagy a droidokkal, félre ne értsd.") A hegesztés ihlet nélkül is megy. Most néha keresztbe állnak a szemeim, és fennáll a veszélye, hogy kifordulok a saját állkapcsomon, de amúgy teljesen munkaképes vagyok. Az unalom reszelővel próbálja elintézni a homloklebenyemet. Már majdnem átjutott a halántékomon, a küzdelem még folyik.

Egy óra van még hátra. Addig vagy eszembe jut valami, vagy nem. Ebben legalább biztosak lehetünk.

Arafat meg az én olvasatomban maximum egy cinikus lábjegyzetet érdemelne.

Huába lököm magamba a koffeint, az ihlet elkerülő pályán van. Elkapom még egyszer, de el ám.

Pedig ma semmi dolgom.

Teljesítményértékelési szelek fújdogálnaka Hivatalban. Végem, ügynökök, végem.

Nodemajd meglátjuk.

"Ó, hogy a gránát vetkőztessen le!"
"Hogy a taposóakna kösse ki a cipőfűződ!"
"Van egy golyóm, amire a te neved van írva... már, ha Remingtonnak hívnak."

Szóval, elkezdtük a Hálózat-mesét. Karaktergenerálásnak indult a dolog, mert immár hivatalosan a Cyberpunk rendszerével fut a kampány (eredetileg Call of Chtulhu volt, aztán szép lassan szétfeszegettük a rendszer korlátait). Az őskövületek közül, akik már Mexikóban is űzték az ipart meg a monsztákat (Rejtő-hős remekbe szabott, pofátlan mesélői húzásának köszönhetően), már csak Paszulykaró karaktere játszott. Már én is új husinak számítok, pedig már Jacques LeBocq is látott már pár vicces dolgot virtuális életében. Na mindegy, érdekes lesz.

A dolog hozadéka az lett, hogy fél kettőkor dőltem ágyba, most épp ezt nyögöm. A gyomrom utál, az érzelem kölcsönös. Az energiaital és a kávé még működtet, de ez idővel elmúlik.

Elolvastam a délelőtti postomat, és leheletnyit túl trágárnak találtam, bár persze bizonyára vannak ennél rosszabbak is. Viszont meg kell jegyezzem magamnak, hogy ebből vissza köll venni, mert még megszokom (ha meg nem szoktam máris). Editálni mindenesetre nem fogom, noha megfordult a fejemben, a történelmi hűtlenség miatt eléggé el nem ítélhető módon. Bár inkább ez forduljon meg a fejemben, mint a tűzoltóbalta, én már csak azt mondom.

-Hé, ez csak egy Mama-szan - mondta Zook. - Maradj már agyadnál, idióta!
- G.I. number one! - mondta erre Mama-szan, és térdre esett, de én éltem a gyanúperrel, és fedezékbe húzódtam, meg vadul pislogtam a Thompson irányzéka mögül. De azért a hűtött konzerv zöldborsó rohangászott föl-alá a hátamon a jelenet láttán, és még most is, ha visszagondolok rá. Azt hiszem, kezdem megérteni az időnként teljesen begőzölő amcsikat. Merhogyugye, szép és jó, hogy a Men of Valor csak egy lövöldözős játék, ami tudvalevőleg a lövöldözésről szól, így az átvezető videók rendszerint ezt készítik elő, na de amikor a valóságban eltávon be nem rúghatsz, a helyiekkel nem érintkezhetsz, amikor mindenben ellenséget kell gyanítanod, amikor csak csoportban és fegyverrel járhatsz, amikor a célpont nem felismerhető és néha egy tizenéves vagy még fiatalabb fegyveres kölyök képében érkezik, akkor mégis mafasz? Amikor az egyik arcon csókol, a másik meg megpróbál kipicsázni, és nem tudod, hogy melyik melyik, akkor hogyan állsz a helyiekhez? Wöeee, komolyan. Fos munka, nem vállalnám. (Más kérdés, hogy alkalmas se vagyok rá, de ez elvileg kiképzés kérdése, tehát elvileg, nagyon elvileg még meg is lehetne oldani.)

Nemtom, azért nekem a pixeldzsindzsa és a kövek a barátom, a zsákmányolt SKS a barátom, és a kézigránát a legjobb barátom mind közül, még ha a vietnami szövetmellény varázsosan ellenáll a zárt térbe bevágott robbanószer repeszeinek és légnyomásának, akkor is. Ha én lehetnék ilyen szerencsés... engem valahogy mindig levetkőztet a gránátnyomás. Félelmetes hangulatot teremtettek a fejlesztő arcok. "Paranoia is your little friend."

"Hé, ez a nő egész jól néz ki. Csak az a nagy baszom puska, az ne lenne a kezében. Hé! Mér' engem néztél ki? Csak mert néger vagyok?"

"Honnan lőnek? Honnan lőnek? Srácok, az Isten akárhová tegyen titeket, kapjátok már le, mert nem merek megmozdulni."

"Waaaaaagh, kinyírlak titeket mocskokhubazmeg, mennyien vagytok."

"És akkor most megsétáltatjuk rajta a tüzet, hadd feküdjön, úristen, kifogytam, hol egy fedezék?"

"Na, te se mész már haza. Hü-haaa. Az a baj, hogy valszeg én sem."

A Thompson jó. Csak amikor harminc méterre kell vele lövöldözni, akkor derül ki, mennyire nem pontlövő fegyver. Az SKS szintén jó, félautomata, tizes tár, tisztességes sebzés, és el lehet vele találni egy tehenet az alagútban, ha az le van kábítva, viszont csak akkor lehet benne tárat cserélni, ha kifogyott a lőszer. És közel sem lehet vele olyan gyorsan durrogtatni, mint egy M14-essel. 450 leadott lövésből kábé 70-szeres virtuálgyilkos bírtam lenni. Ez elég fos. Viszont nálam gyorsabban senki sem vetődik fedezékbe, ezt Zergling is bizonyíthatja.

* * *
Este átjött Rejtő-hős, megdumáltuk, hogyan bántak el vele a Kettes Számú Célpontnál - elég kisstílű volt a dolog, meg kell hagyni, és még akkor is dilettantizmusról árulkodik, ha a bánásmód szándékos, és nem hazai viszonyok nem ismeretéből fakad. Hagyott nekem egy langyos sört, mostanra már bizonyára kihűlt, ezért nekem jó lesz. Egyelőre úgy tűnik, hivatalnok maradok, már ha a másfél mázsás zsírdisznó (TM) el nem röffenti magát az asztal alatt. ("Nesze, korpa.")

* * *
A Wolf's Rain még mindig nem rossz, de - kövezzetek meg - akármit sulykoljanak is az írók, én még mindig bármikor az emberiség oldalára állok bármilyen állattal szemben. Az elmúlt x ezer év technikai fejlődése mit sem változtatott azon, hogy alkalomadtán megpróbál megcsócsálni minket ez vagy az, az a természetes védelem meg, amivel Természet anyánk (bah!) el bírt látni minket, igen alacsony fejlesztési költségvetésre utal. I vote with a bullet. Ami persze nem azt jelenti, hogy hülyemód neki kell állni elpusztítani mindent, ami speciális körülmények között veszélyes lehet, hanem azt, hogy ami már veszélyes az emberi életre nézvést, azt el kell törölni, ha már egyszer mindenképpen oda kell menni.

A cinizmusom kaffog és nyálzik, de eddig még vissza tudtam rángatni. ("Wulfi! Ül!")

* * *
Zerglinggel van egy világborzasztó ötletünk, de még nem tudom, mit lenne érdemes inkább gyártani belőle. Majd megpróbálom megbeszélni vele, hogy hadd írjak belőle egy novellát, de szerintem nem lesz akadálya.

* * *
A jövő évi szopás már kialakulóban: a Másfélmillió TP Magyarországon, ahogy elnézem, vidám fáklyásmenet ahhoz képest, ami nekünk most kinéz. Áohoá-háohoá, hogy a Medal of Honor ismeretlen német katonáját idézzem.

Most ennyi. Akartam írni a csodás hülyegyerekről, aki az atomtechnika ellen protestál, miközben még az elemi kinetikát, így annak gyakorlati vonatkozását, az atomvonatok féktávját sem ismeri, de a hír időközben elavult. Azért nagyon nem szívesen lennék a szerencsétlen idióta szüleinek a helyében. Huszonhárom éves volt, előtte volt még minden. Az volt az ő nagy baja, hogy egy csontig pakolt szerelvény is előtte volt...

Búvárzenekar rövid, de legalább nem gyümölcsöző kapcsolata dicstelen véget ért a Kettes Számú Célponttal. Ezek a fiúk velem is így próbálnának bánni vajon, ha beadnám hozzájuk az önéletrajzom? Nem gondolhatták komolyan...

Hétfő. Örvendezzünk. Megint elkezdődött egy hét. Az egyes számú munkaerőpiaci célpont még nem jelzett vissza, a kettes számú célpont meg speciális torpedót követel, ezért az élesítési eljárás kicsit tovább tart.

A hétvégén befért a vámpírosdi lezárása. Hepiend volt, és őszintén szólva Paszulykaró mesélői tehetségét dicséri, hogy a történet visszatekintve nem igényelt túl sok magyarázatot. Úgy adagolta az információt, hogy a lehető legtovább bizonytalanságban tartson minket, és több megoldás is elképzelhető legyen. Eleinte bele is futottunk ebbe a csapdába, és órákon keresztül gyártottuk az alátámaszthatatlan elméleteinket, de később erről szerencsésen leszoktunk. Az ellenségeinknek elég sokba kerültünk, ami azért is vicces, mert vámpírszemmel nézve a társulat életkorát összeadva sem kaptunk volna figyelemreméltóan magas számot. Vagyis - más szavakkal - még a seggünkön volt a véres tojáshéj.
Ugyanezen a napon történt, hogy elmentem megvenni egy nagyobb merevlemezt. Ez a rossz minőségű kecskevér használata miatt sok nehézségbe ütközött. Először is elmentünk megvenni. Ekkor már jelentkezett az első probléma, hogy a boltban nincs kártyaleolvasó. A két fős kommandó eloldalgott pénzt felvenni. Merevlemez megvásárlása megtörténik, Srakker ügynök gazdagabb lesz egy 200 GB-s SATA merevlemezzel. Hazavittük, Zergling szerel. Elkezdtünk csavarokra vadászni, mert abból kevés volt elsőre. Aztán lett kellő számú csavar. Kiderült, hogy az alaplapomból vagy kispórolták, vagy kilopták a merevlemez tápkábelét, a mezei tápkivezetés meg ebbe nem jó. Zerglingnek volt, de az nem klappolt, mert apás volt a vége. Oké, visszamentünk, megvettünk két átalakítót, darabja egy ezres. Ezután ismét haza, szerelgetünk, csavart vadászunk, rendben. Gép feláll, merevlemez felismer, RAID-vezérlő telepít, particionál, formáz. Ez a tortúra összesen négy óránkba került. Plug and play, meg a jókrrvaélet.

Másnap LAN-partin vettem részt. Sokáig bizonytalan volt, hogy ott tudok-e lenni, hogy van-e kedvem ott lenni, és egyáltalán, de végül csak elmentem. Az ifjúságnak túl nagy a szája. Néhány kölyköt demonstratív jelleggel térden kellett volna lőni ("Most mit izélsz, csak .22-es."). De játszottam, tűrtem, és elkaptam egy iszonyatos muarty-vírust. Ezért korábban eljöttem. Az útitervem többször módosult. Először a Belterj.hu találkozójára akartam menni, és utána "unleash hell". Aztán úgy gondoltam, hogy odamegyek, és a helyszínen "unleash hell". Végül felmértem a lehetőségeimet, és mégis rákosborzasztói otthonom diszkrét báját választottam, mert az csak három utcányira volt, és tudtam, odáig még békaügetésben is eljutok. Hazaértem, és úgy döntöttem, hogy minden további buli-jelenlét merőben felesleges, mert a részvételem kimerült volna abban, hogy kriptahangon hörgöm, hogy "Workable innaaaards." Így aztán elzúztam az albérletbe.

Vasárnap családi ebéd. Útközben elolvastam A. J. Quinnelltől A zsoldos című könyvet, amelyet PsycloneJack kolléga adott át korábban. Mármint ekkorra fejeztem be. Érdekesek voltak a különbségek a könyv és az idei Man on fire film között, bár nekem a film jobban tetszett, mert kicsit kevésbé volt benne egyértelmű a főhős erkölcsi fölénye, illetve más formában érvényesült. A forgatókönyvírók meglehetősen szabadon garázdálkodtak az eredeti sztoriban, kihagytak belőle szálakat, átkonfigurálták némelyest a végkifejletet, átpakolták a helyszínt Olaszországból Mexikóba, bár ezek nemigen váltak kárára a történetnek.

Miután hazavergődtem, elkezdtem játszani Zergling gépén a Men of Valor c. játékkal. A 2015 az elkövető, akiknek a Medal of Honort is köszönhetjük, szóval nem kellett amiatt aggódnom, hogy a cucc csalódást okoz. Az idegesítő gameplay bugoktól eltekintve a játék fenomenális. Viszont a gameplay típusú az egy olyan bug, amelynek tartása, nevelése sok türelmet és odafigyelést igényel. A játék pozitív oldala, hogy rettentő jól hozza a vietnami hangulatot: minden mozog, zsizseg, a saját seggedet térképpel találod meg, olyan sűrű az aljnövényzet, ahol meg nem sűrű, ott akna van. A vietkongok rém jól mozognak a mindent elborító dzsindzsában, alig látszanak, és nagyjából akkor tudod meg, hol vannak, amikor már lűnek. De ők is elkószálnak néha melletted három lépésnyire, miközben ott kuporogsz a susnyában - már ha meg van szkriptelve. A fegyverek hangja, kinézete és viselkedése igen valósághű, még akkor is, amikor ezt a játékos utálja, mint szart. Az M16A1, amit később főhősünk kezébe nyomnak, sok tekintetben követi az előd viselkedését: undorító sebességgel kiköpi a húsz skulót, ami a tárba fér, majd otthagyja a júzert, hogy próbáljon kereszttűzben tárat cserélni. Tűzváltó kar ugyanis az M16A1E1-ig, 1981-ig nem került az eszközre. Azt már szerencsére nem tették bele, hogy a fegyver az amerikai hadsereg által önhatalmúlag megváltoztatott lőpor-összetételnek köszönhetően menet közben beragad, te pedig nézhetsz, hogy a fogaddal magy a körmöddel csupáljad-e ki - eszköz és kiképzés híján - a fegyver mechanikáját, vagy keljél kapára-kaszára és úgy irtsd ki az ellenálló egységeket. Lehet fegyvert zsákmányolni viszont, ami jó. Kellemetlen, hogy a sérülést, ha megtalálnak, magadnak kell kötözni, és ez macerás mondjuk futás közben (vagyis ha nem tudsz egy hasast dobni, és gyorsan mumifikálni magad, akkor sokkal nagyobbat szívsz). Kellemetlen ezen kívül, hogy a játék menet közben nem enged menteni, hanem autosave-el, amit el lehetne fogadni, ha nem baszná el. Ugyanis van egy autosave, amit bár már háromszor láttam, egyszer sem enged visszatölteni. Ez az automatikus mentés ugyanis szentségtelen nászra lép az előzővel, és az itt elért életerő-, fegyver- és egyéb értékkel pároztatja a sajátját, így ha egy jól sikerült találat után történt a mentés, akkor szinte félhalott állapotban kezdhetem újra a pályát, ha meg ügyeskedtem korábban, akkor fittebb vagyok, mint a Schobert (stílszerűen: Flóbert) Norbi. Problémás ezen felül a hang, ami a videók során hajlamos eltűnni olykor, viszont a játék alatt nem tűnik el, csak késik néha kicsit. Mindent egybevetve jó a játék nagyon, de sok türelmet igényel, amit egy ilyen kaliberű fejlesztésnél tán nem kellett volna megengedni.

A LAN-party egyik hozadéka, hogy szert tettem a Wolf's Rain című anime-ra, ami egyelőre tetszik ugyan, de az állatok túlmisztifikálására alapuló történet miatt kicsit visszább kellett ráncigálnom a fel-felágaskodó cinizmusomat, ami legszívesebben leharapta, megcsócsálta, majd kiköpte volna a sztori fejét. Viszont adott ötletet a Frontline-hoz, ezt eltároltuk, majd alkalmasint ki is dolgozom.

Ma bejöttem, részt vettem egy adatvédelmi oktatáson (ostoba szabályozások rulla), majd vadászgatni kezdtem egy szinte nyomtalanul felszívódott projekt maradványaira a neten. Hamarosan eljutok a felelőshöz és beszélni fogok vele. Tisztára olyan, mintha egy hálózatot kéne felgöngyölítenem, kevlar könyökvédővel meg kombat stemplivel. Egyelőre ez folyik, meg az agyam a fülemen.

Kicsit rojtos lett a nyelvem, mert elharaptam kaja közben - zápfog jóóó -, ezért a cigi sem esik jól, innentől ez a nap az elmúlásé. Az, hogy tegnap Dubya nyert, nem volt teljesen váratlan, de ettől a dolog nem lesz kevésbé elkeserítő (fuck it! fuck it! fuck it!). Lehet, hogy beteg vagyok, de a fene se tudja, amíg ágynak nem esem rendesen, tisztességgel. Egyelőre csak fáj a fejem, szomjas vagyok, mint az állat és nincs kedvem megmozdulni, holott aludtam eleget és másnapos sem vagyok. Szééép.

"Launching torpedo from tube #1! Torpedo in the water! Unit is running normally."

Elküldtem az önéletrajzomat az első célpontra. Kicsit minimalistán fogalmaztam, de egyelőre úgy gondolom, hogy a nyelvi brillírozást megtartom akkorra, amikor már fel van véve a kapcsolat. (Ez persze lehet, hogy téves feltételezés.)

A mai nap Minden Szopások Királya. Holnapra meghal. Meghal a király, éljen a király.

"And then along came a boy with a wide smile and an imaginary shotgun." Erre a mondatra lehetne novellát építeni, de egyelőre várhatóan nem fogok.

"A 'yes' is a yes. A 'no' is no. That is crystal clear among us. That is the reason we usually say 'maybe'." Ez meg a Frontline-ba lesz. Van még egy jelenet, ami egy ideje foglalkoztat, majd két epizód múlva alkalmam is lesz elröffenteni. Persze időnként azért aggódom, mert egyre inkább úgy érzem, hogy ezt a szekeret egyedül lökdösöm, és ha én beleunok, belefáradok, vagy mással kezdek el foglalkozni, akkor behal az egész. És mivel a nagybüdös Egész - a grafikai meló, a beírások, az egész szkript átkonfigurálása a látványbeli kívánalmaknak megfelelően (ez úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen) a kiadó-keresés, a szerződés (ez már sci-fi kategória), és az egész basz sínen tartása - akkora feladatnak látszik, hogy a végét már elnyeli a distance fog, időnként elfog az aggodalom. Az a baj, hogy ezt a jelenséget én már láttam, nem egyszer (órákon át tudnék regélni a besült projektekről). Nem akarom ezt is a Developer's Hell-be küldeni. Zsúfolt az a hely már amúgy is, a bővítésre meg nincs előirányzat. Egyelőre nincs baj, de a tendenciák nem jó felé mutatnak.

* * *

A Four more beers! parti Rejő-hős mikrobiológiai megtámadtatása miatt elmaradt. Dubya vezet. Egyelőre 249:242 az arány, 3:11 AM ET-kor, és minden szem Ohiót figyeli. Remélem, ezek a pöcsköszörűk nem szavazzák be azt az egyszerű arcú legényt a már amúgy is kissé csatakos és kellemetlenül szerves elnöki székbe. Nem tudom, hogy Kerry mennyivel lenne jobb elnök, de azért reménykedem. És igen, az Egyesült Államok jövőbeli viselkedése igen erősen fogja befolyásolni az én életszínvonalamat és keretfeltételeimet. Ezért aztán annyira vagyok érintett, mint amennyire egy, amerikai állampolgársággal nem rendelkező személy érintett lehet.

* * *
Visszatér a spam. Állítólag tényleg borzalmasan rossz volt, a jenkik ellátmánya legalábbis nagyságrendekkel jobb volt.

* * *
Tegnap sörbe fojtottam a bánatomat, mert főiskolás ex-csoporttársam visszatért Brüsszelből, ahol a feleségével lakik. A felesége tolmács, ő háztartásbeli. Egyenlőség van itt, kérem. Félelmetes figura, nagyon békés és joviális arc, amúgy ex-Malévos, tehát volt miről sztorizgatnunk. Aztán neki találkozója volt, nekem meg sürgős aludnivalóm, szóval még este tíz előtt rekesztettünk. Ettől függetlenül ma úgy kellett előmásznom az ágyból, hogy előtte le kellett lökdösnöm magamról a kriptafedőt, amit valami gondoskodó álommanó pakolt a kanapé fölé. És ismét indul a hörcsögmeghajtású erőmű.

Hogy egészen őszinte legyek, rettenetesen fapados és trágár mondatok tűnnek ma délután mérhetetlenül frappánsnak és irodalmi mélységekben gazdagnak. (A mélység visszabámul, és mindig, de mindig később pislog.) Olyan mondatok, amiket talán csak egy valóságshowból nem fütyülnének ki. Ez a tény megrémít.

Nehezemre esik fókuszálni megint. Nem tudom, mit tehetnék még, hogy sikerüljön. Kifolyik a kezem közül az egész, csak hibák és részletek maradnak az ujjaim között. Picsa kíváncsi lennék, hogy alkalmas vagyok-e valamire egyáltalán, vagy a hibaszázalékom minden területen ilyen borzalmasan magas. (Kényszer híján ezt sosem tudjuk meg.) A Nirvána (nem a loncsos hajú pisztolyhős vezette kompánia, hanem az a gondolatok nélküli izé, ami nem Parlament) megint messze szökött, de itt hagyta maga helyett a haverját, Punnyadást.

Úúúáááá.

Hát bazmeg.

Ez a nap olyan volt, mint egy amatőr szögbomba: elég gyilkos darab, de nagy a hibaszázaléka.

1. Először megkaptam azt, hogy egy halom mellékletet javítsak ki. Oké. Ráosztottak még egy embert. Oké. Nem adták meg pontosan a feladatot. Oké. Közölték, hogy amit csináltunk, fos, mert az egyeztetésénél pár dologra nem figyeltünk, nem oké.

2. Aztán megkaptam azt, hogy egyeztessem a projekt dokumentumait. Oké. Átvezettem a javításokat. Oké. Időközben valahol máshol belepiszkáltak egy dokumentumba, és az ott megfogalmazottak nem kerültek át, nem oké. Rosszul vittem fel az aláírásmezőt, mert elbasztam, nem oké.

3. Kaptam egy fordítást angolról oroszra, oké. Mondtam, hogy utoljára a gimnáziumban beszéltem oroszul, még a nyelvvizsga idején (amiért egyébként nem jár nyelvvizsgapótlék), oké. Nem kaptam szótárt, oké. Magyar-orosz internetes szótárt nem találtam, oké. Orosz nyelvű billentyűzetkiosztás nincs a Windowsomban, oké. Virtuális billentyűzet telepítéséhez nincs jogosultságom, oké. Angol-orosz szótárakat használok, hivatkozás-visszafejtéssel és nagy adag intuícióval, oké. Közben beesik egy szupersürgős feladat, oké. Nem haladok, nem oké. Feladatot törlik.

4. Projektvéglegezés, oké. Fénymásolás, oké. Mellékletek hozzárendelése a projekt outputhoz, oké. Listával összevetés, oké. Fénymásoló sorozatban fosik csíkot maga alá a túlmelegedéstől, oké. Megfelelő számú alapdokumentum elkészül, oké. A számok sehogy sem akarnak stimmelni, oké. Hiszti, oké. Rinya, oké. Nyafi, oké. Tökig festékesnek levés, oké. Főnök visszaér, gyorsan távozik, feladat befejezése holnapra marad, és ha a 2. pontban jelzett hiba miatt visszaküldik, még egy napot pöcsölhetünk vele. Nagyon nem oké.

Bfffft. (Srakker ügynök erősen vágyni kezd egy cigire.)

* * *

A hétvége amúgy nem volt rossz. Befért a vámpírosdi végjátékának első fázisa (befejezni persze nem tudtuk), most már tudjuk, úgy tűnik, ki ellen kell élezni a láncfűrészt. Az est poénja Rejtő-hős részéről: "Az igazat mondjuk, Hercegem, vagy te beszélsz?"

Befért egy születésnapi ünnepség jó apámmal, aki most lett 58 éves.

Befért egy spontán LAN-parti, ahol borzasztó perdedorok voltunk ugyan, de jól elszüttyögtünk, más kérdés, hogy egy-két ember behisztizett, ha nem ment nekik úgy a pixelvadászat, ahogy azt nedves álmaikban elképzelték.

És befért sok órányi alvás, ami külön jó.

Hát ennyi.

Hubazmeg. Amint túl leszek a mai marhaságon, írok, ígérem.

Damn, I'm tired.

Este lezárjuk a vámpírosdit. Kíváncsi leszek.

Hát erre most cseppet rábasztam, ahogy a művelt japán mondaná. Szóval, kérem, az úgy volt, hogy tegnap átjött Festő, és ha már ott volt, felvetette, hogy ugyan menjünk már el sörözni. Jó. Elmentünk. Először a Szimplakerttel próbálkoztunk, de a meleg, a pára, az enyhe fű- és az erős dohányszag keveréke, valamint az ülőhely teljes hiánya miatt hamar továbbálltunk. Maradt a Walhalla klub, ahol most voltam először, de egész kulturált helynek tűnik, és még a számla sem ütött le mit sem sejtő angyalkákat a felhőtrónusról. Aztán a testem reggel pótolta a szopatási faktort, és benyújtotta a számlát.

Elaludtam. De mint a gép. Megint arra keltem, hogy világos van, és mégsem szombat. Ekkorra már keresett a főnököm, aki már-már arról vizionált, hogy levágta a lábam a villamos. (A rossz pénz pedig nem vész el, csak devalválódik.) Felébredtem, beügettem, meghallgattam az amúgy teljesen jogos lebaszást - a múlt hetiről még csak nem is tud - és eldöntöttem, hogy kerítek egy hangszórót a PDA-hoz, és beállítom a lüke telefonomat is csörgésre. ("Ignore this, fucker!") Ha ez sem lesz elég, akkor fél hétkor a környéken mindenki légoltalmi sziréna hangjára fog kelni. Vagy erős ágyúzásra. Tökmindegy, csak hangos legyen.

Szóval itt vagyok, a gondolataim még mindig nem rázódtak a helyükre, és azon morfondírozom, hogy valahogy be kellett volna zsúfolni a reggelbe ezt a protein-internalizálás dolgot, akkor alighanem kisebb lelkesedéssel próbálná most megemészteni a gyomrom a gerincemet. Időközben elintéztem ezt-azt, beosztottak az Adminisztratív Foshalom továbbfejlesztését célzó megbeszélésre. (Maga az ötlet, hogy nyilván kéne tartani, hogy mégis mit csinálunk, önmagában nem rossz, sőt, előremutató, mert információval látja el a vezetőséget a döntéshozatal előtt, viszont az a rendszer, amit erre most használunk, hát, nos, nem minden tekintetben támogatja ezt a törekvést.)

Nem kéne rászokni erre az elalvás-dologra. Úgy megbombázhatom vele a jó kis pozíciómat, mint az állat, mert errefelé érzékenyek az ilyesmire. Nem kéne.

Zergling helyzete egyre komikusabb: arra az állásra, amelyre jelentkezett, vezetői tapasztalat hiányában végül nem vették fel, viszont ajánlottak neki egy másik, kreatívabb melót - eredményhirdetés (elvileg) szerdán. Komolyan bazmeg, ennyi idő alatt már miniszterelnököt is cseréltek már ebben az országban.

Egy javaslat magamnak a jövőre nézve:

Kedves Srakker. Kérlek, a továbbiakban ne játssz második világháborús belsőnézeti-lövöldözőst, mielőtt komoly, mély és katartikus jelenetekkel szembesülnél valami filmen. Mert az ilyenkor elkerülhetetlenül felmerülő Doyle-effektus - vagyis az jelenség, amikor lelki szemeid előtt egy borostás, és némileg leharcolt külsejű SAS-ügynök berohan a képbe, hangtompítós Stennel elintézi a konfliktusforrást (a periferiális látómezején érzékelt mozgásra válaszul mintegy), majd nyomában féltucatnyi ideges wehrmachtossal tovaüget -, romboló hatással lesz a hangulatra. Nem viccelek, ezt tényleg ne csináld többet.

Most képzeljük el mondjuk valamelyik tetszőlegesen kiválasztott romantikus film zárójelenetét a Doyle-effektussal megbolondítva.

Mittomén, repülőtéren, örvénylő tömegben a rendezői utasításnak megfelelően kialakult kis nyugalom-szigeten, amikor a két Romana-szökevény épp búcsúzni készül.

-El kell mennem, de tudd, Brad, mindig szeretni... eh?"
*FROMP-FROMP-FROMP*
*nyikit*
*gyügyügyüp*
*FROMP-FROMP-FROMP*
-Wo ist der Engländer? Er sollte hier sein! Folgt ihm, ihr Affen!
-Brad! Brad! Ó istenem!

Eh. Szóval sürgősen karantén alá kell vonjam a Doyle-effektus kialakításáért felelős agyterületeket.

"Az NFT hosszú távú célja az életminőség javítása, amely nem valósulhat meg a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdéseinek figyelmen kívül hagyása nélkül."

Na de fiúk.

Forrás: Kohéziós Alap (környezetvédelemre vonatkozó) keretstratégia a 2004. és 2006. közötti tervezési időszakra, IV.1.1. fejezet (letölthető)

Tegnap ex-kollégákkal találkoztam sörfogyasztás-ügyben, hát well. Nem volt rossz, a hely sem, ahol voltunk, de összességében azért el tudtam volna jobb időtöltést is képzelni magamnak. Ebben lehet, hogy az is közrejátszott, hogy a helyszínen csak mentolos Marlborót lehetett kapni, azt is összesen egy dobozzal. Undorodva bár, de a végére jártam. Kicsit az arcomra olvadt a vigyor, de lefekvésre szerencsére elmúlt.

Zergling ma tudja meg a végeredményt elvileg, de ez is annyiszor volt már halasztva, mint kis országunk EU-csatlakozása, szóval drukkoljunk ezerrel (diszkréten amfetamint ad a csírlídereknek, kettő kidől, azokat elviteti).

Megint megtaláltak az ellenséges dokumentumok, ezért visszamerülök.

Na, már a pálya végi boss monstert is sikerült elhajtani. Kérem a tapasztalati pontot meg a trezsőrt.

Egyrészt úgy tűnik, hogy Mr. Buttioglione eredeti pozícióját más fogja betölteni az Európai Bizottságban. Ezzel együtt tudok élni.

Másrészt úgy tűnik, hogy ma mindennel megtalálnak. Ezért rövidre fogom, szokásommal ellentétben.

Nincs semmi, de az látványos.

Na, talán már félidőhöz érkezett az OTP Bankkal folytatódó szappanoperám.

1. lépés: (somewhere back in time) Srakker ügynök, aki ekkor még nem ügynök, hanem főiskolás, ideiglenes pénzzavarba kerül. Az OTP Bankkal fennálló szerződése értelmében ugyanis az automatikus hitel lehetőségét sértődötten visszautasította, és a hó végén megérkező tranzakciós költség negatív tartományba taszítja a számla egyenlegét.

2. lépés: az OTP Bank úgy dönt, hogy Srakker ügynökjelölt junior számlájának megszüntetését kezdeményezi annak fennálló tartozása miatt. Felszólítja egyúttal Srakker ügynökjelöltet, hogy új számla nyitása előtt köteles a fennálló, mintegy 1500,-Ft értékű tartozását kiegyenlíteni.

3. lépés: Srakker ügynökjelölt megbízott útján kiegyenlíti a tartozását, és kezdeményezi új számla megnyitását.

4. lépés: OTP Bank felszólítja Srakker ügynökjelöltet, hogy az új számla nyitását kezdje meg. Ekkorra Srakker ügynökjelölt részére ismét rendszeresen folyósítják az ösztöndíjat.

5. lépés: Srakker ügynökjelölt baszik bele.

6. lépés: Srakker ügynökjelölt középtávú áruhitelt kap az OTP Banktól, az eljárás zökkenőmentesen lezajlik, a fizetés a szerződésben foglaltaknak megfelelően megtörténik. (Ezzel párhuzamosan folyik 4. és 5. lépés iterációja)

6. lépés: (a 4. és 5. lépés iterációját követőleg) Srakker, aki immár ügynöki státuszt szerzett, és ezzel párhuzamosan jogosulatlanná válik junior számla üzemeltetésére, úgy dönt, hogy lakossági folyószámla nyitását kezdeményezi. A lakossági folyószámla rendben megnyitásra kerül, Srakker ügynök havi javadalmazása minden további fennakadás nélkül eljut a kedvezményezetthez.

7. lépés (2004. október 25.): az OTP dörgedelmes hangú levélben szólítja fel Srakker ügynököt, hogy amennyiben (a 4. és 6. lépésben foglaltak ellenére) továbbra sem lesz hajlandó új szerződést kötni, fizetését visszautalják és hideg nyállal kenik az ő homlokát.

8. lépés (2004. október 26.): Srakker ügynök telefonos beszélgetést kezdeményez az ügyintézővel, aki a Srakker ügynök megtévesztően nyugodt hangú tájékoztatását követő mintegy 5 standard percen belül javítja az adminisztrációs hibát, amely csak a postaköltséggel számolva mindezidáig legalább 1000,-Ft-jába került az OTP Banknak.

Kérdésünk: olyan nehéz lett volna felvinni a rendszerbe legalább a 6. lépés információtartalmát, és nem engem idegesíteni vele? Barmok. Na, most várom, hogy képesek lesznek-e a srácok lezárni a történetet, vagy emberkednem kell. (Update: az elmúlt évek során egyébként csodás mulatságot jelentett az erőltetetten türelmes hangú levelek olvasása, amelyek az ólomba öntésen innen mindenféle retorzióval fenyegettek.)

Már régóta csúszik ki az emlékezetemből a gondolat, de most időben reagáltam. Szóval, most egy köztéri szoborról van szó. Takács Máté "Boldog hajléktalan labdával" kódnevű közízlésrobbantásáról beszélek. A Blaha Lujza téren áll/fekszik ez a szerencsés nevű installáció. Nem viccelek, komolyan ez a szobor neve. Az újrafelhasználhatóság jegyében kábé húsz négyzetméternyi karton és egy nagy baszom műanyag labda alkotja. A környéken vegetáló hómleszek valószínűleg ívbe tört derékkal szopták le magukat a tiszta gyönyörtől ekkora szociális érzékenység láttán. Szóval komolyan. Tetszett volna inkább aprót, vagy inkább munkát adni nekik. (Nem, ez itt nem egy mélyszociológiai fejtegetés, jobban nem is megyek bele.) Viccnek háborító, komolyságnak gyenge. Hogy készítsen metszetet az ilyenek agyából a piros hetes.

* * *
Kíváncsi vagyok, hogy Mr Buttiglione legújabb politikai szeppukuját - akit a tiszteletreméltó Index azzal vádol, hogy lekommunistázta bizottsági jelölttársát, a cseh Vladimir Špidlát -, mikor erősíti meg a cikk végén hivatkozott MTI, vagy esetleg a BBC. Vannak viszont olyan mértékadó hírforrások, mint az október 23-i keltezésű cseh, vagy a hírneves Kurier.at-féle osztrák hír. Nem ingem és nem gatyám ez a szerencsétlen biztosjelölt, kifejezetten visszatetszőnek találom a hozzám eljutott megnyilvánulásait, de azért gratulálok a kedves elkövetőknek/cikkíróknak. Különösen a kapcsolódó anyagokért és a linkekért, amelyek lehetővé tették az információ teljes megismerését.

Update: egy egyértelmű, kevésbé bulvársajtó-szagú tájékoztatásnak is tudnék örülni.

Ja, amúgy meg mindenki adja le a napi imát, ezúttal legyen mondjuk Zergling a kedvezményezett, mert ma derül ki, hogy sikerül-e rendesen elhelyezkednie, vagy ez a meló-projekt - és vele együtt az otthoni net - csúszik még pár hetet. De ha valaki zsarolni akarja az illetékest, vagy megvesztegetni, azt is lehet, csak egyrészt semmi közöm az ügylethez, másrészt meg az ilyesmi csak akkor elfogadható, ha sikerül. Előre is kösz.

Tegnap kínomban feltettem a Summonert a gépemre, ha már egyszer Zergling feladott minden más lehetőséget, és felinstallta. Nekem sincs most jobb játékom. Már egyszer végigjátszottam pár éve, akkor tetszett.

"Helló. Józsi vagyok. Szummonyér. Villanyszerelő akartam lenni, de aztán szummonyér lettem mégis. Mert nincs kereslet villanyszerelőre. Kicsit városrendeztem a szülőfalumat kilenc éve, azóta a kútból is kénkőbűz jön, de amúgy jó fej vagyok. Pénzem az annyi van, hogy egy közepesen kereső fogadós megvehetne kilóra, és még én érezném megtisztelve magam, de tudom, hogy ez idővel változni fog. Amúgy, foglalkozásomat tekintve, földmíves vagyok, de az ekevas-do hasznos művelése miatt már történetem elején többet és nagyobbat sebzek, mint egy állítólagosan jól képzett oréniai zsoldos. Ja, és a kardom is jobb. Mondjuk, szerintem csak arról van szó, hogy a kiképzőtábor parancsnoka elkurvázza a támogatást, ezért ilyen fasírtnakvalók az emberei. De már meg is tudom lökni az ellent - noha megrúgni még nem, ahhoz az ötlethez még meg kell ölnöm pár tucat embert -, meg úgy halántékon tudom vágni őket, hogy a fülükön kilöttyen az AP. Szóval, fejlődgetek. Most már találtam egy szövetségest is, igaz, tartok tőle, hogy kicakkozza a vesémet, ha nem figyelek oda, legalábbis a szövegkönyv szerint. Csinos a hölgy, csak a vertex shader miatt úgy néz ki, mint egy szintjelzéses térkép. Amikor kikapcsoltam, megjavult, most már csak a felbontása alacsony. Az egyszerűségem, sajnos, nem csak a harcmodoromon, hanem a párbeszédeimen is látszik, de szerencsére még egyszer sem neveztek taplónak. Illetve csak egyszer, de akkor meg meg volt szkriptelve, hogy ne csaphassak oda. Ugyanis megválogatom, kivel beszélek. Most már térdig járok a mellék-küldetésekben, de még egyet se csináltam meg. Mert az jó, ha az ember nyugodtan kószálhat, tudván, hogy akármerre megy, vár rá egy mellék-küldetés. Az apukám is megmondta, mielőtt a baleset során városrendeztem volna őt is. Amúgy érdekes az életem, csak ezt a büdös deja vu-t tudnám hová tenni..."

Szóval a játék egész jó, bár persze sok szempontból elmarad a mai játékokkal szemben támasztott kívánalmaktól. A szövegek nem vérlázítóan ostobák, bár kicsit fapadok olykor, a grafika hangulatos, a játékmenet jó (a kamerakezeléstől és a tárgyak felvételének irritáló bugjaitól eltekintve), csak azt a limitált számú random encounter-pályát, azt tudnám feledni. És túl sok mindenre emlékszem a sztoriból, a francba is.

...és este, lefekvés előtt eszembe jutott egy jelenet a Frontline-hoz, ami azt az önfeledt marháskodás-vonalat idézi, aminek eredetileg ez az ötlet indult. Olyan ez, mint amikor a napokig tartó rosszkedv-maratonokat követően egyszer ránézek egy arcra az utcán, vagy eszembe jut valami régi, borzasztó poén, és onnantól azzal küzdök, hogy ne röhögjek hangosan, mert nem illik, különösen ne mellettem éppen elhaladó emberek mögött, mert félreértik.

Persze megint későn feküdtem, mert ez nekem tudat alatt, valamiért, bizonyára nagyon jó. Ebben a szellemben - hogy nekem tudat alatt jó legyen - töpörtyűt reggeliztem, zsömlével. Utána idebent egy kávé, cigaretta. Ebédre esetleg valami egészséges műanyagszármazék a közeli kínai kajáldából. Vacsorára úgy nézem, sajt lesz, meg szalámi, zsömlealappal, és talán, a változatosság kedvéért kiirtok egy paradicsomot is.

A reggeli blogtermést olvasva úgy tűnik, a hátizászló nem csak nálam leng (attól, hogy nekem V-Dragon ikerzászlóm van, még nem vágok fel, welcome aboard). Eddig sem hittem, de ez a lobogás-erdő, ami van, ez egészen izzasztó. Még mielőtt valaki a kockákra vágott, dobogó szívemből akarna szendvicset készíteni, sietek közölni, hogy az én cipőm más ugyan, de picsára szorít. Az, hogy rendszerint nem ez az, amiről a blog meg a harang szól, az azért van, mert figyelmen kívül tudom hagyni a kellemetlenségeket (szándékosan nem írok fájdalmat, mert itt zsibbadás meg hiány van, nem fájdalom). Mert a baj nem az, ami nekem van, hanem ha döglenek a szomszéd nyulai. Ha nincs mit ennem, ha nincs pénzem, ha árverezik a lakásomat, ha az adósságaim meghaladják a tízéves nettó keresményemet, ha visszafordíthatatlanul leáll valami fontosabb szervem, ha elvesztek valaki hozzám közel állót, na akkor baj van. Most nincs baj, most a jó dolgok alacsony előfordulási valószínűsége az, ami zavar, de ez meg ugye hozzáállás kérdése.

...aztán, a lehető legmegfelelőbb pillanatban, beállított a fülhallgatómba Static X és a Black and white.

Losing your mind, losing your mind
It's blurring it's fading
Your soul's on fire it's black and white
Blurring the light blurring the light
It's ours for the taking
Flickering colours it's black and white

Forward march!

Ha a fejfájások idővel függetlenednek az alkotótól és önálló életre kelnek, akkor én az elmúlt pár évben benépesítettem egy megnevezhetetlen tartományt. Frontérzékenység rulez.

"A hibáink túlélnek minket."

Az a példány, ami már megint visszajött az egyik főosztályról, holott már középső ujjpercig legépeltük a kezünket a kijavítása érdekében, töretlen lelkesedéssel viháncol. Életképes darab, sok HP-val.

A hétvégém igen kellemes darabra sikerült. (Gondosan elkerültem, hogy bármi hasznosat tegyek, az otthoni kerti hinta leszedése pillanatnyi elmezavar volt.) A péntek az - attól függően, hogy ki kit akar gyanúsítani - vagy a véletlen egybeesések, vagy az isteni beavatkozás napja volt.

Kezdődött ugye szomorúságos másnapossággal, ami a nap nagy részére rányomta a bélyegét, és csak kitartó, sörrel történő kezelés hatására volt hajlandó ideiglenesen távozni. De mert valahol hallottam, hogy a sör az jót tesz a másnaposság ellen, gondoltam egy merészet, és belevágtam a délutánba. Először volt főiskolai csoporttársaimmal találkoztam - jó arcok, de annyi konfliktust fojtanak el három óra alatt, mint valamelyik, villongás-exportjáról híres terület éves termése. Sz'al jó, jó, de minek. Azután belémvillant a felismerés, hogy nekem van ám pénzem, Zerglingnek meg van ám születésnapja, ezért elmentem vásárolni. (Pénteken szóba került, hogy a jelenlegi biliacél késénél talán valami jobbat érdemel, de végül úgy döntöttem, hogy mégiscsak mást veszek, mert nincs kedvem egy hétig várni, amíg megérkezik a Toolshop.de-ről a halef, másrészt meg azért, mert Zergling igen elégedett az ő biliacél késével.) A zsákmánnyal a kezemben hazafelé tartva futottam össze PsycloneJack kollégával, kaptam tőle könyvet (még csak az egyharmadánál tartok, de tetszik, majd jön kritika) - illetve ekkor még csak ígéreretet a könyvre, magát az objektumot csak később pakoltam az inventoryba - és meg is beszéltük, hogy eszünk valami kímélőt. Rejtő-hős, akit szintén elvártunk, és E, valamivel később, de beesett. Hazaérés, örülés, alvás.

Szombaton Xena/Robinéknál voltunk házibulin - Butytime, Zergling, meg én. Felpakoltunk némi muníciót útközben. Kicsit korán hazajöttünk, mert bár mindenki aranyos volt, meg juhé, meg most nem kellett konfliktust oldani, elég ványadt volt a hangulat, és ezen még a Lúzerkommandónk sem tudott változtatni. Idővel meg már nem is akartunk. Butytime úgy döntött, hogy leveszi a hátizászlót. A Kommandó egyelőre érdeklődéssel, bár határozott szkepszissel figyeli Butytime kommandós próbálkozását (neked szurkolunk, öreg, de azért teszünk félre pénzt bánatos vedelésre).

Vasárnap hazamentem - ezalatt Zergling, önnön ügyességemnek köszönhetően, kimosta a d10-eimet és a papírzsebkendőimet, így nekem vannak a legtisztább kockáim és a legszöszösebb ingeim a városban -, megebédeltem, eldumáltam édesapámmal, tévéztem, leszedtük a kerti hintát, hazamentem, megint megnéztem a Last exile-t. Amit most kritizálni fogok.

A Last exile bizonyos szempontból hasonlít a Warhammer 40,000-re. Ez a szempont pedig az, hogy a technikai eszközparkja, bár látványos, nem működik. Bár nem működik, látványos, ezért szeressük. Szóval, legyünk őszinték: ha antigravitációs meghajtású, nagyméretű, ágyúkkal felfegyverzett, kisebb vadászgépek indítására alkalmas léghajószerű borzadályok csoportos párbajából áll a harcászat, akkor a néző elkezd roppant hülyén nézni. A kedvenc részem, hogy egy légicsata egy pontján elkerülhetetlenül bevetik a gyalogságot. Ez nem abból áll ám, hogy jönnek a deszantos legények, és megpróbálják megszállni az ellenséges jármű valamelyik létfontosságú pontját, neeem. Ez úgy néz ki, kérem, hogy a diszkréten egymás mellé manőverező repülő bárkák oldalfala lenyílik, és az öt-hat sorban felálló gyalogság elkezdi lőni egymást (hogy miért nem találta ki valamelyik katonai zseni, hogy az így feltáruló nyílásokba beleágyúztasson, az lapzártáig nem derült ki). A gyalogosok túlélési aránya 30% csatánként. (Gondoljunk bele: először 30% esélyed van, másodszor 9%, harmadszor 2,7%, aztán a negyedik ütközetre be kell érned 0,81%-kal. 0,000000003486784401% esélyed van, hogy életben találjon a huszadik ütközet vége, amikor is juhé, leszerelhetsz. Ki az az ostoba fasz, aki ilyen tempóban pazarolja a nehezen megszerzett, macerásan kiképzett embereit?) Kábé olyan ezen a világon a csata, mint a megboldogult XVII. században (gőzpuskák, bazmeg, nem viccelek), a túlélési aránytól eltekintve, mert errefelé láthatóan nem divat vigyázni a kormányzati vagyonra. Ettől eltekintve a Last exile jó, nagyon jó. (Sőt, ez a fajta ostobaság egy határon túl igenis a javára válik a sorozatnak, mert rettentő stílusos. Hogy egy közepesen képzett hadászati maki már Napóleon lehetne egy ilyen környezetben, a Minden Hadak Legyőzője és a Hős Dusis Város érdemrendek elvitathatlan birtokosaként, más kérdés.) A karakterek nem csak viccből vannak a képernyőn, a jellemek jók, a sztori érdekes, a grafika meg egyszerűen zseniális. (Cartman átbilleg a képen: "...gyengék a rajzok.") Tehát érdemes megnézni mindenképpen, csak a józan észt kell az ajtó elé, a lábtörlőre űzni, és néha dobni neki kekszet, hogy elhanyagolva ne érezze magát.

A vasárnap este a Call of Duty: United Offensive nyűvésével telt. Már régebben elkezdtem, de aztán közbejött a Dawn of War (éppen haragban voltunk egymással, mert Moody őrmestert mindig lekapta valami szemfüles orvlövész, amíg én önfeledten géppuskáztam az elkommunizált MG-42-essel, meg amúgy is rendszeresen megdöglöttem), de most egy hirtelen pillanatomban előszedtem, és boldogan henteltem. A pályatervezőket és a sztoriírókat dicséret illeti a munkájukért: nagyon hangulatosak lettek a pályák. (Az egyetlen sztorijellegű bug, amit észrevettem, színtiszta véletlen: Jóhallású Doyle, az angol pálya főhőse, már fél perccel azelőtt meghallja a lánctalp jellegzetes nyiknyiknyikjét, hogy a feltűnő, rosszarcú páncélos telibe kapná a haverokat szállító teherautót. Kérdésünk: a haverok miért nem hallották?) Amúgy nem véletlenül lett körbenyálazva ez a kiegészítő. Egy baj van vele: rövid. Alig játszottam vele pár délutánt, és már a szovjetekkel aprítok.

Aztán tizenegy óra lett, és én eldőltem aludni. Most pedig megint itt vagyok. A jóarcú cellatársam helyszínen van, az állomány jó részével, szóval úgy érzem, nem lesz szép az élet.

Az este egyik érdekes mellékterméke, hogy egy doboz Lucky Strike-ot találtam a zsebemben. Ez azért vicces, mert amikor elindultam Rejtő-hősékhez, beszéltem vele, hogy ilyet vegyen, mert épp a boltban voltak, amikor telefonáltam. Oké, mondta, majd nem vett. Ezért, miután a saját cigimből hamar kifogytam, orvul elkértem tőle egy doboz Ronsont, mert ő olyat szív. Meg is kaptam.

Az éjszaka folyamán egy megkezdett Ronson valahogy Lucky Strike-ká alakult. Kíváncsi vagyok, hogy ugyanez a trükk működik-e Sopianae-val vagy Mustanggal is, mert ha igen, akkor ezzel egész sok pénzt tudnék spórolni.

Hubazmeg.

Úgy elaludtam, mint annak a rendje. 9:42-kor kinyitottam kis csipás szememet, vérerestül, mindenestül, és rájöttem, hogy nem az órára keltem. Rájöttem, hogy világos van. Ránéztem az órára, és rájöttem, hogy ez nem véletlen.

Szerencsére az égvilágon senki nem keresett a magasabb szintekről, és be tudtam sunnyogni. Misztörendőzán viszont csendben - ahem - pánikba esett, és elég sok helyütt keresett az épületen belül. Időközben szerváltam egy szendvicset, egy XTC-t és némi ásványvizet. Táskát nem hoztam, így tökéletesen sikerült imitálnom a "kiugrottam a boltba" effektust. (Tartanom kellett volna a pozíciót a hivatali álcaháló mögött. Előbb-utóbb valakiben össze fog állni a kép. Misztörendőzánban összeállt, az egy dolog, magam mondtam el neki.)

A pia az oka mindennek. (Meg az, hogy egy hülye pöcs vagyok, és nem húztam ki a fülhallgatót a PDA-mból.) Zen mestert ritkán látom, Mentorunkat szintén, úgyhogy a bemelegítő sörözés után mellettük döntöttem a mozi helyett. Sör, whisky, kávé. Bagó. Hát igen, tudok én élni. (Francokat.)

Szóval itt vagyok én, a péntek, meg a punnyadás. Jól megvagyunk mi együtt.

Nyugis nap ez. Jóóó. Szeretjük. Ma semmi, de semmi hasznos nem fog a nevemhez fűződni. Ma sem. A főnökség házon kívül, majd ha visszajönnek, véres bosszút vesznek minden punnyadással töltött másodpercért. Már előre várom, höhö.

Ma, a tegnapi csodákkal ellentétben, a világon semmi dolgom. Ez azért jó, mert tegnap volt időm és energiám pöcsölni a Frontline-nal, és be akartam hozni. Ez nem sikerült, mert otthon felejtettem. (Zergling is korán kellett, hogy keljen, mert jött hozzánk a fűtésszerelő, hogy rongyos 13 ezer forintért életet leheljen a két konvektorunkba.) Ez ösztönös reakciót váltott ki a valóságból: azonnal átirányított mindennemű munkát máshoz, hogy legyen időm meditálni önnön memóriamoduljaim működési hiányosságain.

Este egyrészt sikeresen összezördültem Zerglinggel egy kicsit, ezúton is bocs. Másrészt kiötöltem, hogyan tegyem még szerencsétlenebbé a főhősömet. Még gondolkodom, hogy tényleg ennyire diszfunkcionális életet akarok-e adni szegénynek, vagy megelégszem azzal, amit eddig elvettem tőle. Hm, hm, nehéz a döntés. Napi formagyakorlatnak egyébként is megteszi a képregényszkript-írás, egyre könnyebben megy leülni a gép elé munka után. Ha más nem, ennyi hasznom mindenképp lesz belőle.

UPDATE: helyesen írni viszont mindmáig nem tanultam meg.

Tegnap egy kallódó lemezen megtaláltam a Világ, földi szemmel majdnemhogy utolsó változatát. A cucc azóta a Fejlesztők Poklában sínylődik, egyelőre megfontolás tárgya, hogy előszedem-e onnan. A lényeg, hogy a dokumentum végén találtam egy olyan mondatsort, amelyet forró kénsavba tunkolt kerámia-láncfűrésszel kell kiműteni az élő agyamból. Úristen, hogy mik bírtak kiesni az ujjaim közül a lassulási fázisban! Borzasztóan kétségbe lehettem esve, amikor azt gondoltam, hogy az a rakás fodros fos jó.

Van egy ilyen mondás, hogy (szabadon idézve) "ha az írásodban van egy mondat, amire büszke vagy, ami miatt megérte megírni, amiben benne van a szíved és a lelked... azt húzd ki."

Sajnos, ebben az írásban egynél több ilyen mondat van. Lehet, hogy gumikesztyűt húzok, és bántani fogom. Láncfűrész (breem-brem-barambam-bah-khö-wraaaa). Mert megérdemled.

A Hivatalba szállított Don Pepe-féle 26., vagyis "Mérges" pizza, amely az ebédemül szolgált, rádöbbentett, hogy itt egy mélyen húzódó termékkapcsolási összeesküvés van folyamatban.

Ugye kezdődött az egész azzal, hogy megkaptam a pizzát, amelynek doboza kellemes ezüst-sötétkék színben pompázik - ez tudomásom szerint nem jellemző a pizzásdobozokra, mert valami homályos oknál fogva a termék által meggyalázott olasz örökségre utaló piros-halványkartonszín-zöld színkombinációkra esküsznek. "Jött már hozzád házhoz kozmetikum, például telefonhívásra?" - tudakolta behízelgően a felirat, ez már gyanút keltett. A hozzá kapcsolódó Avon szlogen (Avon - the company for women) már sejtetett valami iszonyatosat. A kézhezvétel után röpke fél órával már volt időm, hogy felnyissam a dobozt, ez idő alatt a kiszállító bioterrorista motorosfutár már kiért az akciórádiuszomból. Szerencsés flótás.

Doboz felnyit, júzer szörnyed. Egy felrobbant olajfúrótorony mementója tocsog a tészta tetején. Egyszer élünk, sóhajtja a mindenre felkészült bürokrata, kést ragad és nyiszatolni kezdi a szüttyenős pizzát. A kést ezek után óvatosan papírra helyezi, mert tart tőle, hogy a gyanús állagú folyadék leoldja az asztalról a festéket, vagy legalábbis szentségtelen reakcióba lép vele, és az így létrejövő izét shoggothnak kell hívnia. Ügynökünk továbblép. Kézbeveszi az első szeletet - a paprikás olaj légyan körbenyalja ujjait, és az ügynök harap, rág, nyel, férfiasan, tántoríthatatlanul, akár egy Móricz-hős. (A paprika az paprika, csíp, ahogy rendeltetett.) A bürokrata fal tovább. Szája szélén törzsi táncot lejtenek a telített és telítetlen zsírsavak. Gyomor telik, vércukorszint elhagyja a piros sávot, és szépen elpihen a megnyugtató sárgászöld tartományban. Bürokrata elhagyja a helyiséget, a doboztól megszabadul. Megy kést és kezet mosni. (Eközben szerencsére nem nyitnak rá, mert nehéz lenne elmagyarázni, hogy mit keres a kezében egy cakkos pengéjű folder és hová tűnt Mr. Kovács.) Minden tiszta. Kérdés, miért reklámozza magát egy pizzásdobozon az Avon. Aztán ügynökünkben felötlik önkezének képe, ami úgy néz ki, mintha védőeszköz nélkül boncolt volna szovjet harci droidot, és helyükre kattannak a kirakósjáték darabkái.

"Don Pepe üzeni: ha ettől se pattogzik ki a bőröd, bazmeg, akkor nem vagy ember, és húzd le magad. Ellenkező esetben szükséged lesz némi kozmetikai bűvészkedésre, hogy ismét társaságba merd tolni a ragyaverte képed. Szerintünk - itt a Don Pepénél mind így gondoljuk - jó lenne, ha diszkréten felhívnád ezt a számot, és rendelnél valamit a haverjainktól is. Ne aggódj, ők már hozzászoktak ahhoz, ha a vevő kámzsát, csuklyát, maszkot, vagy - low budget ügyfelek esetén - papírzacskót visel a fején. Tök jó lesz, meglásd."

Hát, ez nálam nem jött be. Az én bőröm teljesen random dönt úgy, hogy szeretne növeszteni magára valamit. Késleltet, elnyel, raktároz és dönt. És maaajd egyszercsak gonoszul elbánik velem, minden figyelmeztetés nélkül.

És a hivatali detektív, Srakker ügynök tovább nyomoz! Következő számunkból megtudhatják, hová tűnt a kis piros tűzőgép.

Az az elitkommandós, aki a dokumentumot félig angol, félig francia nyelven adta le nekünk, nagyon sürgősen elskerázhat egy roppant kellemetlen helyre. Komolyan.

A eurospeak alapja az angol, bár már csak annyi köze van hozzá helyenként, mint az Ómagyar Mária-siralomnak egy tetszőleges magyar könnyűzenei együttes szövegkönyvéhez. Borzalmas, ezért szeretjük.

* * *

Ha nagyon unatkozom, megpróbálom megkeresni a Warhammer 40,000 - Chaos Gate szövegkönyvét. Tartok tőle, ha egyszer véletlenül sikerül, a világ még aznap összeomlik.

Ez a nap is nehezen indult. Egyrészt tegnap összetört a vízháztartásom, másrészt később feküdtem le - porszívót zsákmányoltunk Zerglinggel Nőbénától, akinek ezúton is kösz -, ezért aztán reggel egyáltalán nem jött jól, hogy a nap futással és véletlenül max. hangerőn felejtett NIN: Perfect drug-gal indult. Egy pillanat alatt olyan agresszív balfasz lett belőlem, hogy jobban se kellett. (Mindemellé Beatles-frizura, pogácsaarc és szürke öltöny. Apokaliptikus.)

Aztán jött némi meló, egy kolléganő születésnapja keretében elfogyasztott torta (pezsgő majd pénteken), némi dumálás a Belterj.hu-n a képregényes projektünkről, és máris - hopp - elszaladt három óra a post írásának megkezdése óta.

Nehezen indul, de ha egyszer...

Butytime találta, hangulatos, ezért linkelem:



Gondolatok nélkül, mert arra ma nem futja. A fejemben egy játék darabkái csilingelnek, de nem, nem én törtem össze.