Éppen ezt olvastam a jól megérdemelt öt perces szünetemben, amikor feltűnt, hogy a Death or Glory szól. És nem azért, mert csak ez volt a playlistben. A WinAmpnek beteg egy humorérzéke van. Mr. Patch, jó egészséget kívánok.

Kúl.

Furcsát álmodtam. Álmomban el kellett engednem egy nőt, akit évek óta nem látott az álombeli énem, és akiről tudtam, hogy szeret, és tudtam, hogy szeretem, de az a kurva idő és a hely már megint nem volt megfelelő. Mert, ahogy ebben biztos voltam, soha nem volt az, és nem is lesz az. Mosolyogva váltunk el, de asszem, nem az infarktus szorongatta azt az elhasznált izomcsomót odabent, amikor felébredtem. (Mert rendben szedem a gyógyszert.) Az arcára viszont már nem emlékszem.

Ébredés előtt még majdnem megfulladtam egy folyóban, ahová egy hídról sikerült aláereszkednem, de végül, miután nagy nehezen sikerült eldöntenem, hogy melyik irányba közelebb a part, simán partra evickéltem egy duzzasztógát tövében. És mindenki engem nézett, ahogy áttetsző vizet csöpögtetve mindenfelé - "Ideje partra menni, mert lejjebb már tényleg mérgező" - átslattyogtam a folyó mellett húzódó párhuzamos betoncsatornák tömkelegén, de én már büszke voltam és elégedett magammal, így sutyorgásukat az ájult tisztelet jeleként értelmeztem.

Tökéletes mementó a World of Warcraft univerzum vitathatatlanul leglúzerebb és legidegesítőbb szörnyének, a murlocnak. A murlocról elég annyit tudni, hogy jellegzetes karattyolással rohanja le az arra tébláboló kalandozókat, amiket dob, általában nem túl piacképes, viszont marha agresszív.

Külön figyelemre méltó a videóban a borzalmas kőolajmetál hangszerelés mellett az eszméletlenül gázos szöveg. Mondom, murlocokról szól. Őket egyszerűen nem lehet komolyan venni.

A sok fogcsikorgatás közepette mindig felvidulok, ha űrtechnikai sikerekről olvashatok. (Pláne, ha európai eredményekről.) Na, és mit épített Európa? Naná, hogy egy automatizált, űrbeli nehéz teherszállítót, amiben ugyan semmi báj nincs - úgy néz ki, mint ami most szökött a Pirx kapitány történeteit megfilmesítő szocialista sorozat-remekmű díszletei közül -, viszont 7,5 tonna hasznos terhet bír, amikor elfogy belőle a konzerv, meg a fogkrém, akkor szemetesként működik, és amikor végképp nincs rá szükség, szépen visszatér a légkörbe, és mesterséges hullócsillagként fejezi be a pályafutását.

Legalább szépen végzi majd. Bónuszként, ha valaki látja majd, és kíván valamit, még a misztikumnak és a romantikának is ad két lapáttal.

És még mondják, hogy az űrkutatás nem jó semmire.

Mondjuk, a teljes örömhöz az kell, hogy biztonságban felszálljon, rendben elvégezze a feladatát, és gond nélkül visszatérjen. Jó napszelet, Jules.

Kedvesen mosolyogva fogadom a világ újabb és újabb alkotórészeit, amelyek valahogy mindig pénzembe akarnak kerülni. A következő ilyennél ütök.

Amúgy minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve, és válldobással viszem földre az Excelt, amelyből egy adatbekérő táblázatot kell előbűvölnöm, különösebb előtanulmányok nélkül, mert nem csak elszánt vagyok, hanem sokoldalú is. (A gömbnek van a legtöbb oldala.)

Tegnap inkább teszt volt, mint játék Gótügynökéknél, de a hangulat nagyon jó volt, jól éreztem magam. A rendszer, amit használtunk, érdekes, de szerintem hajlamos arra, hogy belassuljon (más oldalról előnye viszont, hogy a dobási módszer miatt adott hossznál egyszerűen nem tarthat tovább egy adott szituáció, mert elfogynak a kockáid). Végül is, ez mindegy is.

A nap agyatlansága (volt elég): négy fős társaság, cölöphöz kötözve egy faluban, a helyiek épp azt tárgyalják alighanem, hogy mégis hogyan kéne őket feláldozni. Az ötödik a bozótban lurkol, muskétával a kezében.

Srakker: - Na, ez a másik misszionárius póz.
Górügynök: - BDSM?

Nemtom, bazmeg, de úgy látom, olyan fejem van, amire gerjednek a kvázi nőnemű zsebtolvajok. Most a bérletemmel fizettem azért, mert erre a helyzetre nem terjedt ki a kiképzésem.

Kínos.

Most azon agyalok a hátralévő hat percben, hogy a boltba menjek borért, vagy vigyem el a sokadik halálútjára - valahogy mindig megússza - az ágyas barackpáleszt, ami már vagy fél éve kísérti itt a sorsot.

Túlélőgép a mocsok, nem tudom, hogy hogyan csinálja, de szerintem megint meg fog menekülni. Szerintem telepata. Találkozzon Ön is Srakker ügynökkel és az ő hű társával, a Pszichikus Barackpálinkával!

A reklám után.

Kivételesen nem felejtettem el anyám születésnapját, szerintem meg is lepődött.

Amúgy szellemi kihívásokkal zsonglőrködöm, unatkozom, olvasok, írok, és olykor, ha végképp nincs más, melózok is.

A világ a ribancom, de még nem sejt semmit.



Nem. Sejt. Semmit.

Zebegénybe menet és visszafelé jövet is osztottam a hülyeségeket. Az egyik az "In Göd we trust" volt, ami alighanem majdnem olyan régi poén, mint maga a település, de azért kellőképpen fájt mindenkinek. (Teszem hozzá, hogy mondjuk Rákospalotáról vagy Angyalföldről még ilyet se nagyon lehet mondani.)

Végre találkoztam Jackkel, kaptam tőle nagyszerű könyvet, meg egy szervezési problémák miatt már régóta esedékes, pöpec pólót. Meg este mentem alkoholt pusztítani. Majdnem belepusztultam, de aztán mégsem, így hazaértem végül.

Szóval elégedett vagyok, bár rohadt éhes, és némiképp szétpunnyadt.