Need... more... coffee. Need... more... pressure.

Must... destroy... cardiovascular system...

Most épp Papa Roach-ot hallgatok, mert az jó egyszerű, és nem baj, ha kicsit megfájdul tőle a fülem. Ide nekem a pajzsot, hadd rágcsáljam, nem baj, ha megfájdul tőle a fogam. Ma, kivételesen, írni fogok.

ROHAAAAAM!

Amúgy persze laza négy dolog van, amit csinálnom kéne, de addig tűnődöm, hogy melyiket is, melyiket is, ameddig megcsúszom mind a néggyel. Hölgyekurak, idővel észbe kapok, ígérem, és tényleg mindent meg fogok tenni azért, hogy ne égjetek a kelleténél nagyobbat miattam. (Egyelőre két dolog van, amit még úgy-ahogy lehet pihentetni, a másik kettő határideje vagy már lejárt, vagy épp jár lefelé, izomból.)

A fiúk a Ványában dolgoznak.

Oké. A legkedvencebb bankom (megkapja ezennel a Káoszbank nevet, elbitorolva ezt a címet a polcaimtól) úgy döntött, hogy sorozatos fizetési elmaradásaim jutalmaként megnöveli a hitelkeretem, mintegy 150%-ára. Jó, mondom, a változatosság kedvéért netes fizetésre és egyéb nyalánkságokra is használni fogom a kártyát, szóval hadd szóljon, káoszbankos hitelkártya lenni jó, Péntek szereti. Csakhogy, mert miért is menne egyszerűen, fénykép is kell hozzá. Nosza, az aluljárói hülyecsináló dobozos fotólabor szolgáltatásait igénybe véve elkészítettem életem eddig legrosszabb arcképeit. És ez lesz a kártyán. Az egyik. Mind a négy kép megegyezett a következőkben: borosta, félreálló inggallér, afterparty-jellegű Ringo Starr-frizura, kaján vigyor, csíkszemek. Egy darabig húztam a szám miatta, aztán rájöttem, miért is jó ez. A bulik vége felé is menni fog az arckép alapján történő azonosítás, és nem fogják feltételezni a pincérek, hogy az asztal alól előkúszó zombi és a kártyán található közveszélyes munkakerülő esetleg mégsem ugyanaz.

Szép dolgok vannak ezen a világon. Ma nem (sem) tartozom közéjük, de némi kreatív múltértelmezéssel a legsebzettebb egó is megmenthető.

* * *

Készítettem bevásárlólistát a következő hónapokra:
- oldalzsebes nadrág, 1 db,
- nyári cipő (esetleges antibakteriális belső bevonattal, ha ilyet már kitaláltak), 1 pár,
- 160+ Gb-s winchester, 1 db,
- 17/19 collos monitor, 1 db,
- folder, 1db,
- szén-dioxidos tűzoltókészülék, 5 kg körüli töltő tömeggel, 1 db.

Majd nyár végén rálesek, hogy ebből mi sikerül valójában. Az azért igen kedvezőtlen, hogy a gázszámlánk átesett 25.000,-Ft-os álomhatáron. Ha az ilyesmi ismétlődik, örülhetek annak is, hogy a frissen megemelt fizetésből egyáltalán kijön a rezsi és az időszakonként szükségessé váló háztáji javítások.

* * *
"One down. Too bad it's me." - Ezt a mondatot még valamire használni fogom. Be is rakom a vitrinbe.

Na, a tegnapi nap egyáltalán nem volt vidám, de emellé legalább rohadt kimerítőre is sikerült. Bár arra számítottam valamiért, hogy az időjárás mutat némi stílusérzéket, és maffia-temetéses, borongós, esős környezetet produkál, amikor nem tudni, hogy melyik vízcsepp a könny és melyik az eső. Ehelyett dög meleg volt, sütött a nap, és jól láttam minden porszemet, amelyet reggel elmulasztottam letakarítani a szemüvegem lencséjéről.

Van valami védelmi mechanizmusom gyász ellen. Eddig fáinul működik, aggodalomra csak akkor lesz ok, ha véletlenül kikapcsol.

Vége. Egyre gyorsuló léptekkel hagytam magam mögött a temetőt.

Jobb napokat mindenkinek.

Mai klasszikusunk:

Jesus saves - the rest of you take full damage.

Szerepjátékos belterjpoént mindenkinek!

Oké, szóval megint söröztem, de ezúttal tényleg jó okom volt rá. Na nem mintha a sörözés önmagában nem lenne jó ok.

Szóval, kaptam Magamurától cuccot, és tényleg oda-vissza kell dicsérjem, még ha csak egy kezdemény, akkor is, mert van benne nafta.

Törölve a Beavatkozó Egység által

Ja, és.

Hé, én megélhetési fantasylektűr-író szeretnék lenni. "De nem a páncélpápa lesz az, aki ezt megérti, ahogy azt sem, hogy időközben kialakult a fantasy nevű műfaj, ami igen nevetségessé teszi azokat, akik komolyból játsszák a szerepjátékot szűzanyával meg szentekkel."

Lehetne, hogy nem izgatjuk rá a mindenütt megtalálható Internacionális Baromegylet C:\hazai\katolikus tagjait erre az amúgy is halmozottan hátrányos helyzetű műfajra?

Kösz.

Ez trágár lesz.

Lassíts, bazmeg, mert kisodródsz.

Kurva jó, hogy minden egyes alkalommal elkezded fikázni a katolikus egyházat, ha kispaptól fölfelé valakit be- vagy megszentelnek. Jól van, bazmeg, tudjuk már, tudjuk, mi a baj szerinted, örülünk, pihenhetsz, nesze csont, lehet örülni. Nem régen, alig két és fél éve olvasom a Tóta W. cikkeket, és mert lassú vagyok, csak mostanra sikerült felfedeznem egy mélyen húzódó mintát. Egyesek, mint én is, ha nem jut eszükbe semmi, beleírnak a sztoriba egy lövöldözést vagy egy autós üldözést. Kedves cikkírónk a jelek szerint ehelyett előveszi a Katolikus Egyház feliratú tárolóból a gumicsontot, és vadul acsarogni kezd rajta.

Igen, tudjuk már tőled, hogy a dörzsis koton egymagában menti meg Afrikát (ne beszéljünk a félgyarmati - update: gazdasági gyarmat az, én barom - sorról, a kedvezőtlen termelési szerkezetről, a talajerózióról, a milliós emberéletekbe kerülő villongásokról és az elsivatagosodásról, elvégre azok nem problémák). De a gonosz Popeman Papa innen a nyolcadik kerületből bezárta a dörzsis kotont. Ezért Afrika teljes lakossága meg fog halni, jól. Az egy dolog, hogy mondjuk azt is el kéne érni valakinek, hogy az afrikai kormányok túlnyomó többsége ne bassza halálra a lakosságát, és ne költse Kalasnyikovra a nemzetközi segélyeket, de ezt elérni macerás. Ezért előtte turkáljunk egy kicsit az Egyházban, mert az szemét egy szervezet.

Gyerekmolesztálók mind ezek amúgy is, egytől egyig. Mondjuk, a nem-egyházi gyerekmolesztálók legalább ennyire visszatetsző és hányingert keltő állatfajta, legalább ilyen alacsony felderítési aránnyal, róluk valahogy mégsem készült jegyzet. Gondolom, csak feledékenységből. (No nem mintha utóbbi tény mentené a stólás gyerekrontókat, mert mindenképpen atomot nekik, de érdekesen hipokrita azért az eljárás.)

Igen, egyetértek azzal, hogy az Egyházra ráférne pár nagyon alapos reform, és egy ultrakonzervatív pápa - aki a netes fényképpárosok tanúsága szerint szinte minden gonosz fő- és mellékszereplőre hasonlít, talán a T-X-től eltekintve - nem efelé hat. Egyetértek azzal, hogy az Egyház visszaéléseiről lehet és kell is beszélni. (Ebben az országban, ha ellopsz egy féltéglát és eldobod, három visszaélés fordul le a bicikliről, mégis mit vártál?) De bazmeg nem lehetne megvárni, amíg XVI. Benedek csinál is valami olyasmit, amivel lehet egyet nem érteni? Várd már meg azokat a kurva tényeket, mielőtt billentyűzetet ragadnál.

Nah. És most megyek vissza punnyadni.

I'm so fucking tired.

Az, hogy az egészet csak magamnak köszönhetem, nem javít a dolgokon.

Ha véletlenül kifordulok a saját számon a monitor előtt, valaki legyen már olyan rendes, és vagy fordítson vissza, vagy lőjön le. Hogy a döntésben is segítsek, csak találtok valahol aprót a pénzfeldobáshoz, tele van velük a lakás. Irdatlan felületet foglalnak, de biztos vagyok benne, hogy egy karton sör már nem jönne ki belőlük: nagyobb pazarlás, mint egy épülő autópálya.

Lehet, hogy el kéne neveznem Káoszbanknak a jelenséget.

"Nincs bajom a forradalmárokkal. Amíg tudják, hol a helyük."

A Word, ez a beépített szabotőr, minden imp'r'lista kémek gyöngye, rángatózott és vonaglott a székben, már amennyire a testébe vágó paprikás szögesdrót engedte. Srakker ügynök felvihogott, és megemelte a kezében tartott vadászpuskát.
- Kősó - magyarázta kedvesen. - Ilyen távolságról ugyan okozhat gondot, de megölni azért nem fog. Viszont piszokul fáj. Bizonyos értelemben ez is vele a célom.
A Word kitört fogai közül fájdalmas vinnyogás tört fel. A háttérben endless loopban pörgött a Balázs Pali CD, bizonyítékául annak, hogy Srakker ügynök semmitől nem riad vissza, ha példát akar statuálni.
- Tudod, az a baj - folytatta az ügynök -, hogy túlságosan... magabiztos lettél. Hogy sosem jövünk rá, kit képviselsz valójában. Aztán, persze, ahogy ez már csak lenni szokott, a rendszer úrrá lett a csodákon. Mert hát, ismerjük el, az a csoda is csoda, ami nem nekünk kedvez, rólad pedig, babám, sok mindent el lehet mondani, de azzal senki sem vádol, hogy hosszú távon a segítségünkre lettél volna. A segéded mindent bevallott.
Célra emelte a puskát, aztán jobbat gondolt, és a falhoz támasztotta inkább.
- Nos, jó volt ismerni téged - hazudta. - Készülj fel a legrosszabbra.
A CD-lejátszóhoz lépett, és ólomburkolatú tokjából kiemelt egy gonoszul csillogó lemezt. A fényvisszaverő réteg szinte emberi rosszindulattal villant meg a fénycsövek ráeső fényében.
- Fekete Pákó, endless loopban. Mert megérdemled.
Talán ez azért kicsit túlzás, gondolta, de aztán megkeményítette magát, amikor a sorozatos összeomlásokra, adatvesztésekre, hibásan formázott dokumentumokra, a temérdek elpazarolt erőforrásra és időre gondolt. A földalatti, elfelejtett bérházak pince-kazamatáit összekötő titkos installáció kínzókamrájának ajtaja jótékonyan tompította a Word elhaló sikolyát.

Ha lenne igazság, ez így történne.

Ma nincs értelmes post.

"The shit hit the fans, I repeat, the shit hit the fans... again. Over."

Valamelyik Odafönti illetékesnek perverz öröme telik abban, hogy stresszelni lát. Ha rájövök, melyik volt az, az ronda lesz.

A jó hír viszont az, hogy a legutóbbi mérés óta egy dioptriát javult a szemem. A mérést szerintem meg kell ismételni.

Jelentem, a lakást elhagytuk, a sör elfogyott. Ma 10:15-kor a másnaposság minden jele nélkül aktiváltam a normál meghajtást. Ebből logikusan következik, hogy füstcsíkot húzva fogok beleállni a földbe valamikor 17:00 környékén.

Ma kitört belőlem az újító és a konformista szellem, és megegyeztek abban, hogy mivel elegem van a pizzából, szusit fogok rendelni. És lőn. A következtetés az, hogy ugyan az ízvilága nagy királyság, de kábé kétszer ennyit kellett volna rendelnem.

Merthogy. Találkoztam Ördögasszonnyal, Rejtő-hőssel és a Nagy Trollal, és elmentünk megnézni a Közlekedési Múzeumot. Óriási. A 424-es csodaszép, és volt Zisz is. Nagy, páncélozott, fekete, a szovjet Packard-plágiumok minden diszkrét, páncélszekrényekkel vetekedő báját idéző brutális rettenet. Szép.

Délután Trolléknál ettünk, ami nagyon jól sikerült (ezúton is kösz mégegyszer), ráadásul éppen idejében, mert már kezdett brüsszeli csipkét marni a gyomromba a sav. Egy kreatívabb mortyanás közben feltaláltam a magyaros szusit: egy darab karaj, szalonnába tekerve. Torma, az jöhet mellé, amúgy is méltatlanul alulértékelt fűszer. Jóval laktatóbb, szintén ízletes és emellett tápláló megoldás.

Most pedig lassan megemelem végre a hőszigetelt alvázamat, és elmegyek mulatni.

Aaaanyway. (...for the living...)

(Bár hírhedett hülyeségem megőrzése ma valamivel nehezebben megy a szokásosnál.)

A mai napot, mindent egybevetve, sikernek könyvelem el. A vizsga sikerült, és most, hogy túl vagyok rajta, látom csak, mennyire mérgezte a kedélyemet és mennyire rám telepedett a bukás lehetőségének tudata. Őszintén, még egy ilyen előre lejátszott, szartaliga versenyen sem szeretek veszíteni.

Ide nekem az oroszlánt is, lekönyvelem azt is.

Megjutalmaztam magam két fejhallgatóval: az egyik mikrofonos, és Lanovkázáshoz lesz ideális, a másik a PDÁ-m kiegészítőjeként foglal majd el állandó helyet az életemben. Tudok én élni, vagy mi.

Ma megyek át fordítani Rejtő-hőshöz, holnap pedig orrrbitális lakáselhagyó buli lesz állítólag, másik nevén állófogadás, én mindenesetre ott leszek.

Végre kifújom magam. Rám fér.

"Gyászold a halottakat, foglalkozz az élőkkel." Ordas egy közhely, jobbra nem telik.

Kaptak már ennél hosszabb nekrológot is emberek, de...

...de ez mégiscsak egy zseb-exhibicionista netes nyüffögése. Ennél már csak az SMS lenne méltatlanabb médium a témához.

Legyen neked könnyű a föld.

Az internet állatkertje egészen fantasztikus olykor: ilyen lelángszóróznivaló kennelt, mint ez, még az életben nem láttam, pedig igen belterjes kis szittyókat találok alkalmanként. Egy "Mindenki faaaasz!" feliratú, csőbombákkal teli porcelánteherautót katapultálnék legszívesebben középre. Azután, azután, asszem elrendelném a teljes tüzérségi támadást. A romokat pedig behinteném sóval. Tengeri sóval. (És ami közben megmozdul, azt legéppuskázzuk.)

Mindezt a béke, a szeretet és az egyetemes megértés jegyében, vagy mi. Komolyan, a beírások körülbelül 3%-át írta olyan ember, akit nem hajtanék el villanyos marhaösztökével az asztalomtól. ("Hogyan tudjátok megítélni az egyiket, a másikat, egyszerre mindkettőt? Minkét ország oktatási minisztériumában voltatok már vezető tisztségviselők? Vagy mi? You don't know shit. I don't know shit either. That's the point.")

Korlátolt barmok.

Update: legyen 5%.

Ja, és váltottam Firefoxra, köszönhetően Butytime-nak. Amúgy rohadtul nem érdekel, mivel böngészek, és büszkeségi kérdést sem csinálok a dologból. Egyelőre tetszik.

Na, ma sem csináltam semmi hasznosat. Pöcögtem egy kicsit a Ragnarok Online-nal, zabáltam kétpofára, leküldtem két sört, meg ilyesmi. Lehetetlen küldetéseket alkalomadtán vállalok ugyan, de ne várja senki, hogy lelkesedjem is értük.

Ha már ránézésre meg tudom mondani, hogy bal kéz hüvelykujjal ütöm le a szóközt, egyértelműen megérett az idő a tavaszi billentyűzet-retketlenítésre. Helyes, mocsokszínű robbanásminta van a gombokon.

"I can shake now and I can show
I can go where no one else goes
Check your head now and hold on tight
It's surfin' time with the master of light"

Monster Magnet - Master of Light

Hmmm, ez egy jó kis dal egy hideg és esős naphoz, amikor a belső feszültség végre magába roskad és nyomást ad a hajtókaroknak. Van még három napom a szakvizsga fennmaradó 25%-ának teljesítéséig. Szénné fogom magam puskázni, ez azért várható. (Az egyetlen dolog, amitől tartok, az az, hogy most rárepülnek egy frissen kiadott törvény tartalmának visszaböfögtetésére, mert az nem szerepel sem a tananyagban, sem a meg nem engedett segédeszközömben. Na jó, van másik is: hogy valami szubhumán bizottságot kapok, amely nem enged puskázni, mely esetben rémesen megszopom.)

Na, most adtam a gyomorfekélyemnek még egy esélyt, hogy megszülessen. (Fekély e kéj.)

Mai eredményem, hogy - némi kollegiális segítséggel - végül két vállra fektettem a Halhatatlan Szakasztörést. A Halhatatlan É Betűvel már korábban végeztem. ("XP csörög, haló hörög...") Valamint roppant hülye voltam, de ebben nincs semmi, de semmi újdonság.

Az ilyesminek mindig az a vége, hogy borzasztóan megfájdul a fejem. Már készül a kis szemétbánya az akcióra, érzem motozni a szennyes testét a halántékaim között, és hallom a kis fúrók és kalapácsok csörrenését a szerszámos hámján. Egy nap belépek a fejembe, megkeresem a némileg egyszerűsített tekervények között, sarokba szorítom valahol a homloklebeny környékén, és felsütöm az árnyékát a falra, vele együtt. Ó, igen.

Ja, és egy goody egy korábbi Orient Express-alkalomról: "A temetetlen holtak támadása nem biztosítási esemény." Ezt mindenki jól vésse az eszébe, nehogy aztán meglepődjön a kárigény benyújtásakor.

Na, az Orient Express ezen kollektívája is elbukta első tagját - várhatóan hamarosan követik még néhányan, hogy szegény Helga egyedül ne érezze magát abban az örökkévalóságba szakadt kupéban, amely egyenest a Mindenható elé röpíti őt. Néha eszembe jut, hogy mi lenne akkor, ha az ilyen, számtalan féleképpen elmesélhető történetek végkimenetelén állna vagy bukna a valóság? Ha valami transzcendens fogadóirodában leheletnyit módosulnak az esélyek, mert ismét az Inter- és Transznacionális Együttműködésben Kultuszhívők Elől Menekülő Kompánia négy túlélője a hóna alá vágott valami borzalmasat és veszélyeset, amit mintegy mellékesen mindenki más akar, aki tud róla.

Na, ha ez így lenne, akkor a képernyők túloldalán óriási lehet a sikoltozás és a röhögés, akárhányszor kockát veszünk a kezünkbe.

Amúgy azóta sincs életem, de egyelőre nem is hiányzik - már azzal is beérem, ha a változatosság kedvéért tisztességesen kialszom magam. (Ez ma sem fog megtörténni.) Hogy ez összefüggésben van-e a viharosan változó hangulatommal, azt még nem bizonyította a Tudomány (a Mosoly Mögött).

Kérdésre válaszolva: egyértelműen az Ügynökség. Period.

"Will adapt for food."

Életem mottója.

Egyszer egy szép napon el fog hagyni a béketűrésem.

Ja, amúgy most beidézek egy levelet, hát Paszulykaró, te tényleg nagyon, nagyon bolond vagy. *hangosan felröhög, megint* Gratulálok!

Subject: péntek esti véres testek

Kedves nyomozók!

Reménytelen kálváriátok ehéten, <>kor veszi kezdetét tanult barátunk Rejtő-hős (régi) lakásán.
Onnan a ti lángeszű Őrzőtök visz tovább benneteket Faarc kolléga lakására.

Kéretik pontosan érkezni!

IA! IA!

Béke veletek,
Paszulykaró

Hogyaszongya. A tegnapi napot sikerrel felhasználtam arra, hogy találkozzam Ambivalens kollégával. Ez egyrészt örömteli esemény volt, másrészt viszont politikai nézeteinek radikalizálódása elég rosszul érintett. (Nem, a rasszizmustól mindkettőnk óriási szerencséjére igen távol áll.) Kicsit olyan érzésem volt, mintha a weimari köztársaság végnapjaiból esett volna át egy virulens időpillanat és ette volna be magát a valóság szerkezetébe.

Nadeviszont. Végre volt alkalmam előadni valakinek a Frontline-koncepciót, és mivel tudunk figyelni egymásra, és Ambivalens jókat tud kérdezni, elő tudtam neki vezetni az egészet. Az, hogy tetszett neki, külön plusz - sok mindenben nem értek vele egyet, de igen sok kérdésben adok a véleményére. Ez egy ilyen kérdés. És, az obligát öt percre, kicsit boldog voltam. (Amúgy, jut eszembe, elképesztő önuralomra van szükségem olyankor, amikor valaki három mondat alapján megfogalmaz a fejében egy képet arról, amit én mondani szeretnék, és onnantól fogva azt a képet támadja, nem azt, amiről beszélek. Az efféle "érvelési technikák" egyetlen méltó riposztja a "Szülj sünt, te kretén" lenne, de hát mit csináljak, annyi bennem az elfojtás, mint egy atomerőműben, és ilyenkor is igyekszem. Ez azért jutott eszembe, mert most ilyesmi nyomokban sem volt.)
Miután kétszer hívott édesanyám, hogy ugyan mikor megyek már be hozzá az ügyeletbe, hogy adhasson nekem enni, végül csak felkerekedtem, és bementem. Azt kell mondjam, egy kórház igencsak kísérteties tud lenni akkor, amikor a kinti sötétség és a közvilágítás decens félhomályt bűvöl a folyosóra. Cipőtalp kopog, amit elsuttogott bürokrata-káromkodások kísérnek, mert hiába nézek ki úgy, mint egy öltönyös Nosferatu (tudod, bal kéz fölül, jobb kéz alul, lopakodó póz, és három embernyi árnyék a falon), akkor is hangos vagyok, mint egy póniló a macskakövön. Azt, hogy a betegek ebből mit hallottak, azt nem tudom. Lázadás mindenesetre nem tört ki.

Most megint itt vagyok, és egy körlevéllel nyűglődöm. Azért nagyon nem, nem szabad belerokkanni az effélébe.

Hivatali párbeszédek #21

Misztörendőzán: - Srakker, igazán viselkedhetnél méltóságteljesebben.
Srakker: - Mi, tűzcsappal a végbelemben? Mit csináljak, beszéljek fejedelmi többesben, vagy tartsam el a kisujjam?

Nah. Ha még párszor megtalálnak a pornóadó keresőszóval, bebizonyosodik előttem, hogy erre igenis van igény, és követelni fogom a Pénzügyminisztériumtól a bevezetését. Szép, nagy, vágatlan adókulcs, keményen, férfiasan, mindenki erogén zónájába.

Amúgy hétfőn vettem egy új telefont. Az ember valahogy hozzászokik azokhoz a tárgyakhoz, amelyek köré a mindennapi életét szervezi. Kicsit nehéz volt rászánnom magam, hogy kibelezzem szegény régi R310s-t, de kellett a SIM-kártya.

Utálok olyasmit kidobni, ami jól szolgált, nem romlott el, csak van nála jobb.

So call me sentimental.

Repülős pornó igazi perverzeknek. (Valójában persze csak a keresőszavak miatt. A népszerűség ribanca vagyok.) Repulogep_szetbasz_uzemanyagellatas.html

Hatszáz tonna egyszerűen nem repülhet. Oszt' mégis.

Sikeresen identitásválságba hajszoltam ma este a gépemet, három kattintással. Ha a személyiség-dekonstrukció is ilyen könnyen menne, mennék börtönpszichológusnak ezerrel, és három kattintással reszocializálnám a deviáns egyedeket. (És random bugokat írnék beléjük, hogy ki ne haljon a társadalomból az egyediség.)

Mivel erre nincs lehetőségem, kénytelen voltam azzal beérni, hogy egyesével rávegyem a hardvereimet, hogy ugyan találjanak már magukra. Ahhoz képest, hogy csak a hangkártya-vezérlőt akartam frissíteni, kicsit overkill lettem.

Amúgy elpusztítottam az újév első lángosait, fokhagymás tejföl rulez. (Emlékszem, az eddigi első és egyetlen próbálkozásom során elég édes lett a tészta, meg szarul is sült át, mert vastag lett, mint a tankpáncél, de tripla adag fokhagymás tejföllel azért betömtük valahogy a fejünkbe. Jó anyám ilyen malőröket a maga immár évtizedes tapasztalatával nem enged meg magának.) És még mindig sorozatban kapom a csokoládét, csak hogy az alakom tényleg olyan legyen, mint egy bojler.

Most egy Leviathan nevezetű képregényt olvasok, beteg perverz egy állat banda a tisztelt alkotóközösség, azt kell mondjam, meg helyenként kicsit röviden és súlytalanul vannak kifuttatva a történetek. De van benne egy-két jó helyzetpoén meg jellemkomikum, ezért nem teljes időkidobás vele foglalkozni. (Sok helyről kell lopni, az a lényeg, mindig mondtam.) Persze mikor fogyjon el a rendelkezésre álló anyag, ha nem egy kampány közepén.

No, holnap hétfő, annak minden kimondhatatlanságával. ("Iä! Törvény!")

Az örök világosság...

Valahogy mindig olyan természetesnek tűnt, hogy II. János Pál a pápa. Ez azért van, mert relatíve későn születtem.

Kérdés: kit kapunk most? A régi mondás szerint ritkán jön jobb.

Engem kényszerítenek, hogy vedeljek! Nem elég, hogy túszul ejtették a pénztárcámat, de még ráadásul nem voltak hajlandók három órát várni, amíg megmozdítottam az alvázam! (Szemetek.) Rejtő-hős, rettenetes bosszúmra készülj: hülye leszek, akár az anyakőzet. Így hát most mehetek a Révayba. Megpróbálok a fejembe önteni egy bögre műkávét, hátha akkor észbe kapok.

Mindenféle egyensúlyom borulással köszönti a tavaszt: a színegyensúly szerencsére csak a monitoron váltott vérvörösbe, a hormonháztartásomban - mikor máskor - tavaszi káosz uralkodik, a pénzügyi egyensúlyom meg már jó szokás szerint elbillent a kiadási oldal felé. (Utóbbi már csak hétfőig probléma, utána megint lesz mit elinnom.)

Akkor azért már haloványan aggódom az ásványianyag-bevitel miatt, amikor a buszon nem tudom eldönteni, hogy a vibroaksi rezgeti a lábam, vagy egy ólálkodó görcs. Fizetésnap után adunk a kalciumnak, gondoltam, addig a k-k egyezést kihasználva rágyúrtam a koleszterinre. A családi gondoskodásnak hála ugyanis sikerült szert tennem egy olyan színvonalú füstölt sonkára, ami zsíros nyomot hagy a szivárványhártyádon már akkor is, ha csak ránézel. Mmmmh. Szóval sonkát reggeliztem, meg keménytojást, meg kenyeret. Keddtől tegnapig. Mert az jót tesz a bőrömnek.

De amúgy egész jól vagyok. Komolyan. Főleg, mert a kollégáim végre felismerték a bennem lappangó szalonalkoholistát, és mindenféle felesleges ajándék helyett végre piát vettek névnapomra (csokit azt bármikor veszek magamnak, de a töményet sajnálom magamtól). Ma este a végére is járunk annak az üveg Jamesonnak, ha a megérzésem nem csal.

A "csak semmi sietség" jegyében leadtam végre hivatalosan is egy dokumentumot, amelyet még 2004. szeptember 29-ei határidővel osztottak ki. Mindenféle következmény nélkül. Ez egy olyan marginális jelentőségű, de kitartó probléma volt, ami nem akart elmúlni magától. Az ilyesmi ritka ugyan a hivatali életben, de olykor előfordul: időben történő felismerésével sok felesleges macerát takaríthatunk meg magunknak.

A playlistemen a Judgment Night OST számai váltják egymást a hack SIGN-éval. Az összhatás kicsit diszjunkt, de nem kellemetlen.

Nnnah. És most: hétvége. (Transmet 4 fordítás.)