"But since we should always expect the unexpected, here is a long-odds racing tip: watch Hungary. Strange and rather worrying things are starting to happen there."

BBC, i love ya.

Mi van, basszátok meg, Nick Thorpe végre kiemelte a fejét a seggéből, most, hogy sikerült címlapra juttatnia ezt a csodálatos kis országot az elkötött tankkal meg az eldobott téglákkal?

Ennyi idő alatt nem sikerült megtanulni, hogy a normalitás alapja, hogy a megfelelő problémákat és figyelmeztetéseket kell tudni ignorálni? Magyarországon ez nem divat. Itt mindent ignorálnak, aztán, amikor a csőcselék csőcseleg, akkor megy a rinya, meg a nyafi. (Ugyanezek a szar mondatok szerepelnek akkor is, amikor mondjuk Közép-Afrikában felgyújtanak egy városi önkormányzatot, vagy kölkeket vágnak le savazott láncfűrésszel egy nem létező államban.)

Le merném fogadni, hogy ugyanazon recept alapján fő az étel a legtöbb posztkommunista államban. Ugyanolyan emberek könyöklik magukat hatalomra, ugyanolyan ígéreteket tesznek a gazdasági új-elitnek, ugyanannyiért mérik az állami tulajdont (szarért-húgyért a nemzeti vagyont), ugyanakkor az esélye, hogy megbuknak vele, és ugyanaddig űzik ezt az ipart (nem a kurváké a legősibb mesterség, hanem a striciké - csak ezek kretének egész országokat hajtanak a parkolókba). A kérdés, hogy mennyi tehetetlensége van egy országnak, mennyi eltapsolható pénz, és mennyi ideig lehet herdálni, mennyi ideig lehet a népbe nyomni a gazdasági morfiumot (azt, hogy ha kifogy a pénz, akkor eladunk valami állami tulajdont).

A beteg nem gyógyult meg, az emberek meg, akiket sikeresen függővé tettek az újabb és újabb morfiumadagokkal, most felébredtek, fáj nekik, és az orvosi táskában nincs több ampulla. Csak olyasmi van, ami fáj, és a beteg vagy meggyógyul, vagy, ha félrediagnosztizálták - ahogy szokták - meghal a faszba.

Jé.

Boldog új évet, megyek inni.

Ha a lényeget nézzük, vagyis azt, hogy Irak még akkor sem képes egyben tartani magát, ha határtól határig másfél mérföld vastag betonréteggel fedik le az egészet, akkor lényegtelen, hogy a hordószónok és gyakorló tömeggyilkos nyakára kötél került. És mert az önvédelemben hiszek, de a bosszúban nem - mindezt annak ellenére, hogy olyan perverz dolgok, mint a Szaddam-rezsim iránti nosztalgia igenis szervező erőt jelenthetnek alkalmasint - nem vagyok teljesen meggyőzve arról, hogy ez helyénvaló lépés volt.

Akárki keresett a szenteste folyamán, azért nem ért el, mert ügyes gyerek lévén az albérletben hagytam a telefonomat, és ma kettőig vissza se néztem oda.

Amúgy egy idegbeteg fasz vagyok időnként, de ez már csak azokat nem lepi meg, akik nagyon lassan kapcsolnak.

Olyan világban élünk, ahol többen nézik meg azt, hogy mi lesz a hetedik Harry Potter könyv címe, mint azt, hogy a szomáliai Iszlám Bíróságok Tanácsa háborút hirdetett Etiópia ellen. (A történet persze nem új, és nem is előzmény nélküli, mert lassan már kezd hagyománnyá nemesedni a polgárháború és az etnikai tisztogatás a környéken, de azért tünci ez a hír, lássuk be.) Az ilyenek miatt volt Ruanda, az ilyenek miatt a délszláv válság, az ilyenek miatt az összes mocskos kis részlete a történelemnek, amiről nem illik beszélni, mert még a végén be kéne látnunk, hogy közönyös kis szardarabok vagyunk, akik nem elég, hogy nem tesznek, nem elég, hogy nem szólnak, de még csak nem is figyelnek, miközben körülöttük szétrohad a világ.

Hé, mondtam, hogy én sokkal jobb vagyok? Én legalább csak ezt követően néztem meg, hogy a cím Harry Potter and the Deathly Hallows lett. Fordítsa az, akinek ezért fizetnek.

Ja, hogy ezekre az etnikai-politikai elbaszásokra egyszerűen nincs recept? Nincs annyi szabadon elkölthető pénze egyetlen fejlett nyugati államnak sem, hogy csak úgy fejlődési pályára állítson amúgy erre önmagától képtelen gazdasági szörnyszülötteket? Ez még sajnos nem ok arra, hogy soha ne is gondoljak azokra a szerencsétlenekre, akik átlagosan feleannyi pénzből élnek egy nap, mint amennyit én cigarettára költök. Pedig én még nem is füstölök sokat.

Na, frankó jól megmondva, most megyek, és beműtöm azt a 3k-s darabot a novellámba, amit napközben sikerült összebütykölnöm.

Sidebar = oldalkocsma.

Este lelőttek a netről. Még az este fizettem is, mert függő vagyok, és kell az adagom. Mára meg is kaptam. Bár megvan az a bujkáló gyanúm, hogy engem itten lehúznak, mert egy kicsit többször késem el, mint ahány hónap van az évben, ami igazán irritál, az az, hogy nem tudtak még két hetet várni, amíg elvágják a köldökzsinórt. Így ugyanis kicsit közelebb csúszom az abszolút pénzügyi nullához a kellemesnél.

Ma bejutottam az új lakásomba. Az igazi küzdelem még csak ezután jön.

12:21:33 [Srakker]»[Drótsáska] Ma találták meg a blogomat a "plinkel hogyan" keresőszóval. Ha nem csinálná mindenki, most nyitnék egy keresőszó-bestofot, és azt válaszolnám az illetőnek, hogy "lő nyolcat Garanddal."

Most mi van? Szerintem piszokul egyértelmű, hogy az a poén, amit nem lehet legalább kétszer lelőni, azt egyszer sem érdemes.

Három a harmadikon (egyenlő huszonhét), december tíz, enyhe másnaposság, kellemes emlékek, és hogy kontrasztja legyen, Johnny Cash: Hurttel kínzom magam. A fejem fehérzajjal és a lakással kapcsolatos gondolatokkal van tele.

És most próbálok tiszta alsógatyát találni.

Születésnap.

Van, amikor hiába tudod, hogy ki a felelős, ki a hibás, kinek köszönhető az egész szopás, ami miatt magyarázkodnod kell és kínosan érzed magad, ha rágondolsz (és a gondolat általában úgy kezdődik, hogy "Hogy a faszba sikerült ezt..."), egyszerűen nem éri meg.

Mert te is tudod, ő is tudja - és innentől fogva a témán való lovaglás szarköpülés csupán.

Deazértmégis, hogy a faszba sikerült ezt...

Holnap megint nyugodt leszek és hűvös, mint egy hulla a jégen, de most mindenképpen bagóra van szükségem. Legyek ezen a szaron túl, és talán megúszom maradandó agybajok nélkül.

Igen, amióta van min aggódnom, van ingerem ide írogatni is.

Oké. Az van, hogy a lakás körüli hercehurca és a munkahelyi hisztik és unalomhegyek kezdik kicsit kikezdeni a reaktorburkot. Olyan kibaszottul zen vagyok, hogy csak a fél várost géppuskáznám árokba, a másik felénél már elröhögném a világundoromat, talán.

Egyáltalán nem segít, ha anyám bele akar szólni, hogy mit és hogyan csinálok. Munkamódszerem lényege, hogy sosem nézünk fel, és mindig azzal foglalkozunk, ami szembejön. Csak semmi perspektíva, még megzavarna. Olyan ez a lakásvásárlás, mint egy fraktál: ha elkezdek elgondolni egy feladatot, rögtön apró részfeladatokra bomlik szét, amelyek mindenféle szentségtelen dolgokat művelnek egymással. Szóval ezt gyorsan abbahagytam, és lineárisan intézem a dolgaimat, az még talán menni fog. És úgy látom, hogy az istenért fel nem fogná jó anyám, hogy én így működöm. Muszáj neki addig feltenni az újabb és újabb kérdéseket, amelyekre még nem tudom a választ, amíg el nem reped bennem valami hűtőcső. Minden egyes kibaszott kurva alkalommal muszáj eddig basztatnia. Muszáj neki, úgy működik. Utána persze kibékülünk, de attól tartok, hogy az ilyen afférok nem múlnak el nála nyomtalanul.

Biztos van valami módszer, hogy ezt a helyzetet kezeljem, de még nem tudom, mi az.

And now: music.

Oké. A gőzbiciklisnél találtam az eszközt. És gondoltam, felhasználom egy klasszikusra. Aztán írok akár 3k-nyi szöveget is.

Egyrészt az van, hogy kijött a Roham. Benne a Frontline: BuRMa késői leszármazottjával. Ja, Bürokraták 3. El kéne már lassan olvasnom papíron is. Ja, meg dolgozni kéne a következő munkafázison, de most inkább hagyom, hogy beelőzzön egy novella.

Elkezdtem morogni egy internetes entitás megalapozatlan faszságai miatt, aztán rájöttem, hogy drága ehhez az én időm.

Keddi párbeszéd:

Faarc: - Szevasz öreg, hogy s mint?
Srakker: - Megvagyok, kösz. Te?
Faarc: - Ahogy eddig. De még mindig azt mondom, hogy a gyerekkereskedelemben van az igazi pénz.
Srakker: - Ja, igen. Bennük van a jövő.

Ennyi van.

Ez a tegnapi agyalgás szerintem már előfordult Búvárzenekarnál, csak nem így. Mondom, gondolatok, szivárgás. Mentális inkontinencia.

- Nem foglalkozom bloggercsajokkal - gondoltam egy hősöm fejével, aki jelenleg a Haliaeetus leucocephalus néven fut. - Még úgy látnának, mint egy postot.
- Baszki, te már közelíted a hatvanat - toltam le rögtön ezután -, ezermester vagy és félkatonai csellengő; fingod sincs, mi az a blog egyáltalán, vagy ha mégis, nem látsz tovább a bulvárpletyka rovatnál. Két horoszkóp meg egy őssejtkutatás között egy kis információs szupersztráda, mi? Csak azért gondolod ezt, mert feltoltam a fejembe egy fitneszklub megmérgezésére elegendő koleszterint, és nem ittam sört mellé. Hogy én miért gondolom, azt nem tudom, sőt, még azt sem, hogy gondolom-e egyáltalán, vagy egyetértek-e ezzel az elméleti konstrukcióval. De szerintem nem.
Néha átszivárognak a gondolataim az egyik fiókba a másikból. Ezt általában a teremtményeim sínylik meg.
- Hát akkor bizony neked meg a kurva anyádat - gondolta a hősöm a fejemmel, azéval, aki jelenleg Srakker Domesticus néven fut. - Lehetne, hogy nem járatsz le?
- Hogy tehetném? Nem is létezel.
- Valóságosabb vagyok, mint te valaha is leszel, szarparaszt. Én ugyanis legalább kétezer példányban fogok élni, ha végre befejezel, baszki, míg te egynek is elég kevés vagy.
- Elkussolsz, vagy homokot írok a fitymád alá - figyelmeztettem egy elkényeztetett majdnem-mindenható arroganciájával, annak ellenére, hogy az arrogancia szó csak harmadszorra jutott eszembe, mert a gondolati folyamataim közé minduntalan megszakításkérelemmel üvöltött be az Explain yourself a Nonpointtól.
A hősöm erre már tüntetőleg nem válaszolt, mert mentettem és bezártam az ablakot.

Éreztem, hogy ebből ma már megint nem lesz semmi.

Srakker Heavystrides, az ithoriai doki új páncélt kapott tehetséges cimborájától, a rosszarcú Reey Drakeridertől, aki foglalkozására nézve fejvadász, hajlandóságára nézve pénzéhes, fajára nézve meg rodiai.

Az eredmény meggyőző. Akárki is megmondhatja, hogy a doktor úr műteni jött.

Van azért előnye ennek a nyüves betabloggernek. Könnyű idézni a belterj.hu-ról.

erről van egy sztorim: mentünk a Szigeten a sátrunkhoz, és az egyik bokorból hallom Vizipók (a rajzfilmszereplő) hangját:"Mi a faszt keresel itt, Keresztes barátom?" Mint kiderült, punk szomszédaink szórakoztak héliumos lufival, de feküdtünk ettől a jelenettől.

Mondjuk, ugyanezt megkérdezték anno a Szentföldön is, csak nem ennyire kulturáltan.

Megint dolgozom valamin. Amikor éppen nem emésztek, mert most már a légzésre vonatkozó impulzusoknak is sorban kell állniuk. Nyavalyás saláta, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Sajtot ettem mellé.

A legkisebb bürokrata egy napon küzdött meg az Ezerfejű Bankkal és az Alumínium Hörcsöggel. Az Ezerfejű Bank egy öt emeletes épületben lakott, míg az Alumínium Hörcsög a legkisebb bürokrata számítógépének videokártyáját szállta meg, és beköltözött annak hűtőventillátorába.

Az Ezerfejű Bank azzal a feltétellel tette lehetővé a legkisebb bürokrata számára, hogy a későbbiekben esetleg, talán hozzáférhessen mérhetetlen kincseihez - az olyan, megszokottnak számító feltételek mellett, mint a vesék, a lélek és az aláírási címpéldány elzálogosítása -, hogy bizonyos dokumentumokat vissza kell hoznia, amire a legkisebb bürokratának a nosztalgia és a gyomorideg könnyei szöktek a szemébe. Emellett persze le kellett mondania a hitel mellé köthető biztosításról, pénzhiány miatt. Veszélyesen kell élni.

Az Alumínium Hörcsögöt egy VGA-hűtő cserével sikerült kilakoltatni. A legkisebb bürokrata - tőle szokatlan, de cseppet sem őszintétlen módon - még imádkozott is közben, kérelmezve a Mindenhatótól, hogy ha már a felhasználó volt annyira júzer, hogy rossz rögzítőpántot választott, legyen már olyan méltányos hozzá, hogy nem pusztítja el az utolsó rögzítőcsavart, mert akkor nem lesz mivel rögzíteni az egész baszt, miután lefeszegette a hibás elemet. Az Úr meghallgatta a kérelmező panaszát, és méltóztatott nem lehúzni a napját a retyón. (Ettől függetlenül majd kelleni fog még egy agyon nem nyomorgatott példány ebből az állatból, mert ez így kényszermegoldás.)

Emellett volt egy ilyen:

Hősszerelmes: - Erről jut eszembe, hogy ugyanabban a fürdőben három évvel ezelőtt fantasztikus élményben volt részem, két fiatal lánynak köszönhetően.
Srakker: - Ach, vettek neked krémest a büfében?

Erről Naiv Szupermen és az ő utánozhatatlanul zsigerbe markoló bókjai jutottak eszembe, és mit tehettem? Röhögnöm kellett a saját beszólásomon. Még nem biztos, hogy ezt hosszú távon túlélem, de a mondás szerint hosszú távon mindannyian halottak vagyunk.

Az apja összes sejtje rothadjon ki a sejtközi űrbe annak az agyatlan kreténnek, aki átkonfigolta ezt a szemétbánya, hányingerelementál Blogspot kezelőfelületet.

*Srakker ügynök mosolyog*

Ömlesztve.

Néha annyira kurvajó vagyok, hogy magam is meglepődöm, de az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ez ritka. Például sikerült egy egészen pofás kis kiegészítést faragni a készülő Univerzális Szerepjáték Rendszer Világspecifikus Bemutató Moduljához (ennek majd adni kell valami more marketable hivatkozást, mittudomén, Cseresznyevirág vagy Alkony), igen, söröztünk közben. Még meg kell nézni, hogy megáll-e a lábán tényleg, de a negyedik sör után kimondottan világjobbítónak tűnt.

Lebonyolítottam az első vásárlásomat eBay-en, ami nem lenne nagy szám, ha nem a Cthulhuként szunnyadó némettudásomat kellett volna igénybe venni, hogy összejöjjön. Most már csak az kell, hogy azt a baszt időben, épségben leszállítsa a posta, mert hiába van biztosítva, nem ér semmit, ha nem ér ide.

Működik a banki Pokémon (gotta catch'em all), ha minden összegyűlik, akkor várhatóan pénteken végre kiadom a kezemből ezt a paksamétát (Paks-a-méta: igen, atomerőművi labdajáték, hagyjuk ezt), és onnantól az égiek kegyére vagyok bízva. Napersze, ha úgy vesszük, mindig az égiek kegyére vagyok bízva.

Elkezdtem játszani a Star Wars: Galaxies-zal. Eddig pöpec, bár a motorja kicsit régi. De a hangulata jó. A bugjai fejlettek. És most egy ithoriai dokival játszom. ("Doki, doki vagyok, szeretnek is a nagyok...") Ami azért vicces, mert most kiderült, hogy a nagy játékrevamp következő fejezete a medic képességeit érinti, és elég gusztustalan tápgépet lehet majd belőle csinálni. Eddig is egész büntető kaszt volt, bár éppen nem a gyógyításban volt tápmarci alacsony szinten, hanem az individuumok bántalmazásában.

Most ennyi. Oktatnak, anyám, stop.

A fejfájás kiköltöztetett a saját fejemből, és kínomban mindenféle hülye honlapokra kattintgatok. Fel kellett volna venni a kabátot reggel, ehelyett szerintem megfáztam. Nyivák.

Rinya. Nyafi. Anyázás.

Hm. Úgy nézem, elhagytam valahol egy tavat. Na, látjátok, ezért szeretem a munkám időnként. Ilyen hibákat egyetlen más munkakörben sem tudnék elkövetni.

Egyszer talán leszek olyan segítőkész ember, mint a szüleim. Mármint amikor számít. Ha ez meglesz, akkor talán nem ment szarba az a temérdek energia, amit belém feccöltek.

Most már csak az kell, hogy tető alá guruljon ez a kurva lakásprojekt.

Elkúrtuk-botrány, sokadik felvonás.

Én egyszerű lelkű gyerek vagyok, kiszámítható, akár egy szinuszgörbe, ezért végül ma nem mentem ki az utcára. Ezt anyámék is elfogadták, pedig úgy volt, hogy átmegyek. De hát egy sarokra vagyok az Astoriától, a tömeg meg szeret meghülyülni időnként. És a rendőrök is.

És mivel az emberiség által ismert legjobb páncélzat a távolság, kihagytam a történelmi eseményt.

Oly' korban élünk, amikor az in medias res kezdés már avantgarde. Leszopom magam.

Az természetesen persze még mindig lehetséges, hogy nem végeztünk elég jó munkát. De attól meg nem avantgarde lesz, hanem szar.

Ma annyira punnyadt voltam délután, hogy nem jutott eszembe az a szó, hogy extrapolálni. Meg is lepődtem.

Ez bizonyos szempontból mégis érthető. Valamivel egy előtt keveredtem ágyba, miután hazaverekedtem magam Brüsszelből, egy konferenciáról. Arról majd később, egyelőre legyen elég annyi, hogy az univerzum a maga finom módján figyelmeztetett, hogy ha akarja, akármit csinálok, szopóra leszek állítva, és felesleges erőltetni a dolgokat, ha végül úgyis megoldódnak maguktól.

Bürozen.

(Nirvána iktatva, P.H.)

Ritkán vagyok olyan hangulatban, hogy egy vállmozdulat mögé oda tudnám állítani testem mind a száznyolc kilóját. Egy bizonyos faszkártya a ma este során eljuttatott ebbe az ellentmondásosan kéjes állapotba. Mindkettőnk érdekében remélem, hogy a Szemeim Mögött Lakozó Fenevad ugyanilyen késéssel ébred, különben a helyet egyszerűbb lesz a jövőben kriptaként hasznosítani.

Ezt a szardarabot viszont a jövőben - kizárólag személyes, és semmiféleképpen nem szakmai alapon - még torkon fogom hányni.

So be it.

Minden egyszerre talál meg, de négy órányi alvás után ez már szinte fel sem tűnik.

A hétvégi "Dogs of war" performanszunk, amit egy rendezvényen produkáltunk, meghívásra, állítólag azt a hatást keltette a résztvevőkben, hogy mi egy népszerű honlap képviseletében arrogánsan viselkedtünk. Erre két dolgot tudok mondani:
a) A kérdésekre válaszoltam.
b) Sehol sem vagyok hivatalos véleményformáló erő.
Legközelebb ezt pisztolylőszer acélköpenyére - vagy, ami olcsóbb, baltaélre - vésetem, és minden olyan szubhumánnak a tarkójába implementálom, aki másodjára sem ért a szóból. És mosolyogni fogok közben.

A jelentés úgy készül, mint a Luca széke, és láthatóan azt sem veszem észre, ami kitolja a szememet. Kicsit kínos.

Takarítani kell megint. Volt vagy egy hónapja, egyes szektorokban régebben. Rémes. Felszerelkeztem háztartási vegyszerekkel, és neki is állok. Közben anyázok. Csendben.

És este vedelés. Ez kezd megszokottá válni.

Vissza a billentyűzet elé.

A helyszínre járás az unalomnak és a stressznek ellenállhatatlan elegye. Amikor a vége felé az ember segge már rárohad a műanyag-alapú kárpitozásra, és a szövet és a comb között felgyülemlik a hulladékhő, akkor a bürokrata arcán erőltetettre fordul a mosoly. Általában elég egymástól elég messze lévő célpontokat kell végigjárni, így aztán előfordul olykor, hogy egy helyi szállodában alszunk. Most is ez történt, hét napon belül kétszer. Mindkettő háromcsillagos, a különbség húsz év, meg egy kisebb minőségi térugrás. Ahhoz képest mindkettő drága. Ahhoz képest persze nem drága, hogy nem nekem kell fizetni.

Hallottunk legendákat is. Fantom-gázvezetékekről, meg személyiségzavaros hidakról, meg öntörvényű terekről. Építési területeken egymás elől a legtávolabbi sarkokba húzódó építész, illetve régész halálkommandókról. Meg az adminisztratív zsonglőrködésről. Arról különösen sokat.

Láttunk is dolgokat. Kinek-kinek másra van szeme. Nekem például arra, hogy második világháborús, pontonhidas átkelést vizionáljak este, a furcsa színű égen tespedő felhőkre. Bal oldalt voltak az amerikai főerők, átlósan keltek át a világos égdarabon, mellettük - gondolom, folyásirányban - kilőtt, hátára fordult folyami hajó. Közben Zero Signalt hallgattam, és ismerősként köszöntöttem a bevezető zörej mellékhatását, a zuhanás érzését.

Közben "pogácsát eszünk, kávét iszunk és sugárzást gyűjtünk magunkba". Hogy ezt a sugárzást a következő bürokrata-generáció nem fogja megköszönni nekünk, más kérdés.

Misztörendőzán végleg lelép. Mióta visszajött Brüsszelből, menni akart, bárhova, csak innen el. Meg tudom érteni, persze. Most várja a magánszféra. Mondta, hogy zavarja, mennyire nincs értelme annak a munkának, amit itt végez. Ebben is van persze valami, engem speciel jobban zavar, hogy ez lehetne másként is. Ő ebben nem hisz, szerinte ez a meló még jól végezve is értéktelen. Mondtam, hogy akkor álljon péknek. A bucit nem lehet felülvizsgálatnak alávetni, ugye.

Túl sok mindennel zsonglőrködöm megint, és a tököm kezd vele tele lenni, no.

I live on feedback.

Amúgy borzalmas, Uwe Bollal kapcsolatos szóvicceket gyártottunk ma. (Én meg még jelentést. Elfelejtettem, mennyire rühellem.)

Azzal indult, hogy a Bollér. Volt ott minden. Bolldog, bollet time, bollbamondás, bollfasz, interkantinentális bollisztikus rakéta (amit az étkezők lőnek ki egymásra). Jólesett.

Kész van egy szinopszis. Ez is jólesik. (A kritika nem biztos, hogy fog, de a jövő csak gyakoroljon a garázsban, ott zenéljen.)

Na, most az ügyvédi ismerősök mozognak. Szentségtelen dolgok ezek.

Emellett már szinte eltörpül a tény, hogy talán, talán lesz lakásom. Már csak a részleteit lesz vicces miből fizetni.

De a rinyának mostanra vége, holnapra visszajön, ha akar. Teleengedem egy tárral, aszt' nem hal meg a fasztestű. Tehát beleengedek még egy tárral.

Vérzik a bölcsességfogamnál az íny. Folyamatosan. Ezért véríze van a számnak. Kicsit fémes, kicsit sós. Legalább nem üres.

Félek. Aggódom. Az összes kicsi faszom tele van. Nem akarok a holnapra gondolni, amikor négy év után lehet, hogy nem lesz munkám. És az állandó faszkodások miatt kezdem elhinni, hogy tényleg nem értek semmihez. Hogy semmit sem ér az életem. Amit eddig csináltam. Amit még csinálni akarok. Az egzisztenciális bizonytalanságról már nem is beszélve.

A fosvulkán ez már csak dob egy lapátnyival ebbe a csodálatos talicskába.

Ha megfizetnének, lassan már politikusnak is beállnék, annyira szét vannak rohadva az illúzióim.

Na. Hétfőn a csőcselék megcselekedte. Röviden:

A rendőröknek fizetés- és létszámnövelés kell, képzési infrastruktúra és számonkérés és akkor, talán, a napi, tükörjégen való fostalicska-tologatáson túl egyébre is képesek lesznek. Addig, ha bukkanó van, akkor mindenfelé habzik a fos. Mint most is.

Közmegdöbbenés, hogy pofán hazudnak minket. Az utcaiharcos elitkommandó engem csak ne képviseljen. Pláne, ha nekem kerül sokba. Csőcselék. Csürhe. (Nem arról beszélek, aki zászlót lenget, meg skandál. Aki gyújtogat, rendbont, na azt tessék már végre pofán vágni puskatussal, ahogy jogállamban szokás.) Mondjuk, az is tény, hogy magyar állampolgárságtól például akkor lehet megfosztani valakit, ha azt az külföldi állampolgár felvette, és a kérelem benyújtásakor olyan, valótlan adatokat szolgáltatott, hogy a valós adatok ismeretében az elbíráló hatóság az állampolgárság megadását megtagadta volna. Az analógiát kifejtve: ha pofán hazudtál minket, és még be is vallod, akkor legalább te, személyesen, takarodjál már elfele, és ne bazsalyogj a képernyőről, te öszvér. Legalább jelöld meg a politikai utódodat, és te, népünk vezére, te szimbólum, te, vonulj vissza. Az utódodat se fogom szeretni. Az ellenzéket se. A francba, ki marad? (A Kétfarkú Kutya Párt, ofkoz.)

Tudom, nekem, mint köztisztviselőnek, pártfüggetlennek kell lennem. Attól véleményem még van, és a magyar politikai közélet egészére nézve nem kimondottan hízelgő, és a nyomdafestéket is csak erős viaszolás után tűri.

Más.

A lakásügy kezd bohózatra emlékeztetni. Még próbálok alkudni az egyik favoritomra, de a pozícióm nem túl erős. Mondhatni, capkodószlófasz. Emellett persze foglalkoznom kéne megint azzal, hogy ismét helyszíni turnék lesznek, és előre kéne olvasnom, de azért akkora zsonglőr nem vagyok. Illetve vagyok, de egyelőre a kulcsszavakra koncentrálok, hogy azok megmaradjanak a mindinkább szitaszerűvé váló agyamban.

Ennyi.

Megint országjárás jön. A volt szervezeti egységem egyszerűen nem tud meglenni nélkülem, ezért ideiglenesen visszakértek, a nagyfőnökség meg visszaadott. (Fene megegye.) Rémes lesz. Más se hiányzik, mint hogy az első dolog, amit meglátok egy vidéki szálloda halljában, a hozzám hasonlóan rettenetesen embergyűlölő állapotban lévő kollégai kommandó legyen. És tuti, hogy valaki jó állapotban fog ébredni, és nem lesz tele az összes töke az egésszel, és lesz annyira társadalmilag érzéketlen, hogy ez meg is fog látszani az arcán. És akkor vagy undorodva fogok motyogni, vagy kipattintom a szemét a helyéről, teáskanállal. Még eldöntöm.

In other news.

Basszátok meg, gyerekek, legalább egy kicsit figyeljetek oda. Nem az USAF vagytok.

"In the West Bank city of Nablus, two churches - one Anglican and one Orthodox - were attacked with firebombs on Saturday by assailants.

A group which said it carried out the attacks, calling itself the Lions of Monotheism, said they were protesting against the Pope's remarks."

Egy tökéletes világban ezt a hírt az követné, hogy a bogumil eretnek halálgárdisták, akik szitává lyuggatták a támadókat, eképpen kívántak tiltakozni a dalai láma e brutális, aljas, megvetendő és nyilvánvalóan provokatív célú megnyivánulása ellen.
Egy ortodox meg egy anglikán. Nem rossz. Végül is, egyik magasabbról sza... üm, átfogalmazom, nem fogadják el a római pápa primátusát. Egyik sem. Kicsit sem. Közük nincs hozzá. A római katolikusokhoz, mint csoport, meg aztán végképp semmi. Hírértéke van, amikor patriarcha meg a pápa találkoznak. De hát hírt olvasni azt csak maximum három mondatig megy. Faszcincérek.

Itt persze nem térek ki arra, hogy arra, aki más kegyhelyét különösebb ok nélkül - értsd: nem lőnek onnan kifelé - felgyújtja, megtámadja, arra dőljön rá egy toronyház, mert ez, gondolom, evidens. Azt sem forszírozom, hogy szerintem azért nem kell élflémernek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hogy az afféle magas labdákat, mint a szóban forgó idézet jelent, nem kell feladni azoknak, akik ezt népharag gerjesztésére felhasználhatják. Dolgozzanak csak meg szépen.

A csendes muszlim többséget felkérném, hogy legalább próbáljanak már meg elhatárolódni ezektől a faszpörgettyűktől, mert teljesen le lesznek járatva. Persze, nem kötelező, elvégre ez egy szabad ország, ahol mindenki azt csinál, amit szabad.

"Úgy hallottam, vannak olyan harcművészeti irányzatok, amelyek követői daru stílusban küzdenek. Nem tudom... én inkább dömper stílusban küzdök." (c) én, hát ki más.

Valószínűleg felfedeztem a spanyolviaszt, de alkalomadtán tök jól elszórakozom magamon.

A tegnapi borfesztivál csak azért nem lett végül teljes kudarc, mert a végén söröztem. Vagyis inkább helyette. A korábbi alkohológiai kiképzések hatására kicsit megnyünnyedtem ugyanis délutánra, végül aztán, két órás habozás után feltámadt bennem a harci szellem, és felhívtam Misztörendőzánt, hogy egye bálna, mégiscsak menjünk ki. Támadásunk bátor volt, viszont elakadt a szervezési hiba és a vártnál jóval nagyobb számú érdeklődő által emelt akadályon. Ezért idővel kifordultunk inkább az eléggé ingerült tömegből, és összevártuk Misztörendőzán régi ismerőseit, akiknek velünk ellentétben volt esze, és délután macera nélkül bejutottak. Be is voltak már állva. Aztán a belga sörözőbe ültünk be, ahol gyorsan feltöltöttem magamat sörrel. Továbbmentünk valami helyre az Oktogon közelében, ahol az a fajta tömeg vihogott és nyálzott, ami gond nélkül elfog öt négyzetméteren belül minden egyes repeszt egy óvatlanul ott felejtett nyelesgránát robbanása után. Aztán meg pánikba esik és ledarálja magát. Ezt hamar meguntuk, annak ellenére, hogy kiszúrt bennünket két kolléga, és az asztaluknál vedeltünk még egy kicsit, és Misztörendőzánnal karöltve leléptünk.

Ma hitelpapírokat böngésztem, családilag ebédeltem, összevesztem jó anyámmal, szóval majdnem minden szép.

Más faszával a csalánt.

Jelen esetben az enyémmel. Cica, engedd el. Nem szeretlek. El a kezekkel a pöcsömről. El a kezekkel a pénztárcámról is.
Művészi önkifejezés? Ha nem nekem kell fizetni érte, kifejezzen annyit ön az illető, amennyit csak herével bír. Nekem mindegy. Állapodjon meg az épület tulajdonosával. Tegyenek egybehangzó akaratnyilatkozatot, hogy az a minta azon a falon a tulajdonos beleegyezésével került oda. Akkor nem zavar: az épület a tulajdonosáé, ha nekem nem tetszik, legfeljebb nem nézem, ha meg életveszélyessé válik a romlása, akkor lezúzzák, mint háztartásbeli az őszinte személyi mérleget. Amíg ez nem történik meg, el kéne takarodni az összes faszba. Mert a tulajdonost esetleg idegesíteni találja, hogy valami szarparaszt azon éli ki magát, hogy másnak költségtöbbletet okoz. Ha másért nem is, hát a BKV-nak juttatott vaskos központi pénzek miatt kicsit enyém is az a villamos, amit itten önkifejezőleg megvandalizálnak. Nekem kell fizetni, ha a cégnek többe van a karbantartás és a felújítás. Társadalom áldozatai, az elnyomott, sarokba szorított tömegek, hát hogyne. Unatkozó kölykök, hatalommániás balfaszok, semmi több.

El a kezekkel. Azoktól az eszközöktől, amelyeket vagy így, vagy úgy, de az én pénzemen vásárolnak. Onnan el. Mert különben kaján mosollyal figyelem, ahogy pofán veri őket, a társadalom áldozatait, az elkövetőket, az alkarhatalom.

Nyárspolgár vagyok, és büszke rá. Bízom benne, hogy az ilyen elbaszott ultralib bölcs megmondóemberből alapvetően kevés van, és ők se pozícióban, mert az efféle gyökerek tanácsai alapján még hordát se nagyon lehet építeni, nem hogy társadalmat.

...és azonnal szállj ki a fejemből, jóva'? Ne nyúlj a szekré... tedd azt le! Mondom! Baszki. Rohadt telepaták.

E.

*Srakker ügynök röhög*

Megint egy összeszedetlen post jön.

Muhahaaa! Ha minden igaz, sikerül majd eladósodnom egy életre, csak el ne kiabáljam. A kiválasztott kevesek, akik beférnek, majd összehányhatják, igen. Mert én ilyen döbbenetesen rendes vagyok, igen.

Máshol ezt kompenzálom. Gonosz örömmel tölt el például, hogy az Orient Express-meséhez sikerült végre zenét gyűjtenem. Kitűnőek, na. És ordenáré módon be is fogom őket pakolni alkalomadtán, csak megint vennem kell egy pendrive-ot. Mert megint elhagytam egyet, naná. Szerintem piercing lesz a következőből. Mellbimbópiercing. (Borzadj.) (Update: rájöttem, mennyire rácsesznék, ha a célgépen hátul lenne az USB-port. Szerintem kulcskarika lesz az alap, arra teszem majd a pendrive-ot. És amikor leveszem, kacéran megnyalom a szám szélét. És megbillentem a szemöldökömet. Nem, csak egy pillanatra képzeltem el a dolgot, de valami felkavarodott bennem, ezért abbahagytam. Remélem, nektek rosszabb volt.)

Megint játszom a Half Life 2-vel. Még mindig eszetlenül jó. Akkora területeket modellez, mint egy reptér, és nem rinyál, nem fagy, nem szaggat, semmi. Csak egyszerűen kurvajó. Mondjuk, itt is úgy fogy a lőszer, mint egyszeri ebolásból a HP... de a piros Converse-ben feszítő, aranykeresztes, shotgunos Grigorij atya, és mutáns nyája önmagában akkora ősfíling, hogy már csak ezért érdemes leporolni miatta a programot.

Még mindig írok. Még mindig ugyanazt. Még mindig picsalassan megy, de legalább csinálom, és nem fogyott el az ötlet. Csak a korábbi szalmalángok helyett egy öngyújtó lelkesedésével lobog bennem az alkotói kedv. Sikert csak benzinkutak és kallódó, metánfüggő öngyilkosjelöltek környékén remélhetünk efféle eszközparkkal, jah...

Tegnap kicsit megkevertem a gyomrom, nem bírom már a sokféle piát egyszerre - soha nem is bírtam, ami azt illeti -, de ma egész hamar helyrejöttem. A lakáshelyzet jelenleg épp hajszálon függ. Emiatt aggódhatnék is ugyan, de alapvetően semmi értelme nem lenne. Amúgy szabadság van.

Zseniális módon nem csinálok semmit.

Transmet 14 kész. Már csak egy Ulysses-fordítás kellene. Nem hiszem el, hogy az egész tetves neten csak egyetlen részletecske lenne, Szabó Lőrinc fordításában. (Nem az a részletecske, ami nekem kéne, persze.)

Ami nincs a neten, az vagy elavult, vagy lényegtelen, vagy még nem létezik, basszus.

Give... me... information! Now!

Na, ma - a tegnappal ellentétben - rettentő aktív voltam és jólelkű is. Ez más családokon belül elvárható lenne, de sosem mondtam, hogy rendes ember vagyok. Ilyesmit én csak bankoknak és főnököknek hazudok. Persze, a lelkesedésem jóval kisebb lett volna, ha nem arról van szó, hogy csalamádénak valót kell vágni, vágni meg szeretek. Pláne a Benchmade Aresszel. (Vagy a Fällkniven S1-gyel, de az most kicsit életlen, amúgy meg overkill. Fällknivennel zsemlére vagy fára megyünk.) Füvet nyírni mondjuk már nem annyira, de végül is nem szakadtam bele. Igaz, a laposkúszásban az almafa alatt átkommandózást szívesen kihagytam volna, de favágásról nem volt szó. A mai szülőpátyolgatás persze izomból tarkón verte azt a kevés kedvemet is, ami a bankba menetelhez reggel még esetleg megvolt. Tehát ez holnapra marad. Ahogy az is, hogy lenyírassam végre a hajamat, vegyek nászajándékot - pia lesz -, meg az ilyenek.

Összefutottam Rejtő-hőssel, vettünk jegyet holnaputánra. A térítőnek, aki a Moszkva téren jött oda hozzánk, különösen szerencsés lapokat osztott a főnöke. Nem elsősorban miattam - én ilyenkor szólni szoktam, hogy az én átnevezési papírjaimat Rómával bokszolja le, még ha évek óta a stadionnak még a közelébe sem mentem, akkor is. Vicces volt.

Mai hangulatomat jól jellemzi, hogy csak azért nem megyek le valami nagyobb instába, mert várok egy hívást, amelynek eredményeképp - ha befut - a kecó menekültszállássá minősül át az eddigi pormageddon-helyszín helyett, vagy akár éppen mellett. Ennek ellenére éppen a Fear Factory klasszikusa, a Zero Signal áll most a legközelebb a meszes kicsi szívemhez. "A sordid mesh, turning to dust..."

Most Transmet 14-et fordítok, mert azt hamar be lehet fejezni, meg ha mégis beesik a hívás, könnyen abba is lehet hagyni. Bár azt lehet, hogy nem kell.

Szabadságon vagyok. Azóta 51-es lett a warlockom, telepakoltam a hűtőt kevéssé romlékony tápokkal, elterveztem és elborzadtam a takarítási résztevékenységek miatt, most pedig megyek sörözni.

De azt csak óvatosan.

Fortress Europe for the win.

Na, az van, hogy hülyék mindig lesznek. Egyes hülyék muszlimok. Most éppen ők a népszerűek, vagyis azok a hülyék, akik amúgy muszlimok, könnyen a címlapon találják magukat. Ötven év múlva lehet, hogy a kínaiak lesznek ilyen helyzetben, de az is lehet ám, hogy az EU-tagállamok állampolgárai, a Magyar Köztársaság állampolgárai, az Egyesült Államok állampolgárai, vagy a keresztények, vagy mindegyik, vagy egyik sem. A történelemnek megvan az a vicces szokása, hogy nem nézi az egyének értékeit, hanem a katonai és a gazdasági sikerek mércéjével mér.

Jelen esetben az történt, hogy kinézték maguknak ezt az ostoba lúzer pöcs Abu Abdullahot. Ezért kezdtem el írni ezt a bejegyzést. Jó célpont: egy szalmabáb. Hülye, mint a fasz, támadható az álláspontja, és az egyetlen - és még ki is mondja! - érve a hit, ami tudvalevőleg hit, nem pedig vitaalap. ("Nem, cica, még csak nem is a szakálladdal van a baj, pedig vicces, hiszen apámnak a szakálla is hosszabb. Nem vagyok szakállofób, oké? Egyszerűen arról van szó, hogy fasz vagy. Kifejtem.") Ugye, elmondta a marha, hogy Tony Blair elfogadható, mint célpont. Ha háborúról van szó, akkor a brit miniszterelnök valóban katonai célpont lenne. Másképpen: a kiiktatása okozna akkora kárt, hogy érdemes legyen vele kísérletezni. Viszont, ha háború van, akkor a naponta tök ártatlanul legyilkolt muszlimok tisztán katonai szempontból egy bizonyos hibahatárig elfogadható másodlagos veszteségek, mert nincs olyan, hogy kulturált háború. A "kulturált" háború gépies: pilóta nélküli felderítő repülőgépek taktikai információi alapján nyolcvan kilométerről kiadott támadási parancsok és lézervezérlésű okos bombák jellemzik. A kulturált háború pazarló: az ellövöldözött hadianyag értéke jóval meghaladja az általa elpusztított ellenséges élőerő felszerelésének költségét. Az élet nem mérhető pénzben. A lőszer igen.
Egy katonai vezetés sikerét az méri, hogy eléri-e a taktikai és stratégiai céljait, és eközben minimális veszteség mellett a lehető legnagyobb veszteséget okozza az ellenségnek. Lehetőleg olcsón.
Maradjunk abban, hogy egy ideje Irakban és Afganisztánban nincs háború, helyette káosz van. Tehát a civilek leölése még annyira sem szerencsés, mint amikor egy offenzíva kellős közepén dübörgünk előre a Dumbó nevű nehézpáncélossal.

Katonai vezetői szempontból nézve - az én tippem szerint - a nyilvánossággal mindig csak a baj van, viszont szükséges rossz. Azt már elég jól tudjuk, hogy a különböző hivatalos, katonai, titkosszolgálati szervezetek hajlamosak elkanászodni, ha a nyilvánosság túl sok mindent elnéz nekik, vagy esetleg nem figyel oda, vagy netán nem hagyják, hogy a színfalak mögé nézzen. Ezért, no meg a hírérték miatt, mindenki ott lóg a csatamező közelében. A harctérről érkező információ monopóliuma egyre inkább a múlté.
Amit megváltoztatott a telekommunikáció a háborúk történetében, az az, hogy az otthon maradt emberek láthatnak belőle darabokat, és így vagy úgy, de megpróbálhatják a békeidőkre beállított értékítéletüket közvetíteni a katonaság felé. Ez a különféle békemissziókban részt vevő katonákat alighanem eléggé idegesíti, pláne azért, mert az ellenséges egységeknek efféle skrupulusaik nincsenek. Hiszen a nevezett ellenséges egységek gond nélkül beveszik magukat egy kórházba, fegyverestül, civilnek álcázzák magukat, nemzetközi megállapodásokban tiltott robbanóeszközöket vetnek be, van itt minden. Oszt' mit csinálnak vele? Elsírják magukat, hogy az ellenség nem lovagias? A közvéleményt ez nem érdekli. A közvélemény beéri azzal, hogy ha katona vagy, mindezt vállaltad, a mission impossible neked rutinmunka.
Hosszútávon persze jobb, ha az éppen aktuális megszálló - felszabadító - hatalom jó fiúknak tudja beállítani az embereit. Könnyebb információhoz jutni a helyi lakosságtól, amivel meg lehet akadályozni mindenféle rosszaságot. Meg nem halnak meg annyian. Meg könnyebb az államháztartásból összesíbolni a műveleti pénzeket, na meg a kenőpénzeket. Szóval jót tesz az Ügy sikerének, no. A jó publicitást iszonyú nehéz összeszedni, de ha sikerül, lehet vele tarolni.
Kurvára nem vagyok biztos benne, hogy a mívelt Nyugat által az utóbbi időben folytatott háborúk "jó" háborúk voltak. (Mondjuk, a délszláv dolgot vegyük ki ebből, ott azért szerintem kellett már valamit tenni.) Ha van ilyen egyáltalán, hogy "jó" háború. Abban sem vagyok biztos, hogy amióta a média hatalom lett, azóta nem bukott sokat a megbízhatóságából - bár, mint azt a Reuters képmanipulátor fotósának esete is bizonyítja, túlságosan sokat ügyeskedni sem érdemes. A baj onnantól válik komollyá, hogy a média a politika része és eszköze lesz.

Mint jelen esetben a CNN-nel is történt.

Mert az, hogy kiemelték ezt a tucatfaszt, mikrofont nyomtak az orra alá és előadatták vele a nyomoronc nézeteit - persze, anélkül, hogy ezt komolyabban megpróbálták volna ízekre szedni, és olyan nevetségessé tenni, ahogyan ez az álláspont megérdemli -, leginkább manipuláció. Támogatottság-gyűjtés. Bemutatni, hogy miért is folyik a harc. Hiszen ezek ilyenek, neh? Milyen ezek, és mi van? Ezzel megideologizálni a mellélövéseket? Erős próbálkozás lesz ez. Nemtom, nekem megint elég volt egy időre a londoni meg a németországi balhékísérlet híre, hogy kellőképpen rosszkedvű és ingerült legyek, és a józan eszem ellenére rövid és hosszú távon egyaránt hatásos megoldásokon kezdjek el tűnődni. Aztán persze rájöttem, hogy ilyenek nincsenek.

A CNN tehát bekaphassa. Folytassuk.

Abu Abdullah véleménye kártyavár egy zseléstálon, földrengés idején. Szerinte itten háború van. Az iszlám ellen. A délszláv válságban meg a szemét NATO mintha muszlimok mellé állva bombázgatott volna szerb célpontokat, de ezt el kell felejteni. Ebben a nagy - elképzelt - muszlimellenes háborúban a Magyar Köztársaság részt vett, ugye, összesen párszáz emberrel, tehát az elcseszett logikája szerint én ellenséges hadviselő vagyok. (Igaz, a területfoglalósdiban nem, de a németek azóta sem jártak Irakban, oszt' mégis el akartak ott durrantani némi robbanószert, tehát ezeknek a népeknek valószínűleg nem a logika az erős oldaluk.) Én értékelem a jólétemet, bár nem becsülöm meg eléggé, hiszen benne élek. Nem is akarom, hogy háború legyen. Az ilyesmit vagy azok akarják, akiknek nincs mit veszíteniük, vagy nem tartanak attól, hogy bármit is veszítsenek, hiszen a más faszával verik a csalánt. Mint Abu. Rendszerint olyanokéval, akik azt hiszik, nincs mit veszíteniük. És innentől fogva Abu Abdullah, meg a hozzá hasonló barmok erkölcsi fölénye, tartok tőle, elment a levesbe.

A legtisztább válasz ebben a "háborúban" az elzárkózás lenne: megnézni az adott ország vagy országcsoport határait, közölni, hogy: "Lélek ez ajtón se be, és mostantól Fortress Europe. Köszönjük." Aki bent van, azt a belső szabályok szerint kezeljük. Be meg az jön, akinek mi mondjuk, és utána ő is megkapja az eurómintás vonalkódját. Tehát ha előre megfontolt szándékkal többszörös emberölést akar elkövetni, vagy arra felbujtani - és a tettet végrehajtják -, és ez bizonyítást nyer, akkor mutatunk neki egy kies salétrombányát, jó kilátással a temetőre. Namármost, ezzel az elzárkózásosdival is gond van, ezt már az Egyesült Államok példáján láthattuk. Hiszen, hogy csak a legegyszerűbb forgatókönyvet vegyük, sok az olyan erőforrás, ami a Fortress Europe-beliek életszínvonalának fenntartásához egyelőre elengedhetetlenül szükséges, és amelyekre vonatkozóan nem rendelkezik a Fortress Europe elég kitermelőhellyel. És itt kikerülünk abból a körből, amikor valakinek igaza van, innentől már mindenkinek csak érdekei vannak.

Na, hol van most a te szentséged, Abu? A fegyverek csövében? Ott csak halál van, te barom.

(Nem ígértem megoldást.)

Azóta sem tettem szert lelki mélységekre, ezért beszámoló következik az elmúlt pár napról.

Tegnap spontán csapatépítés volt a kollégákkal, ennek ellenére - vagy tán éppen ezért - egész könnyedén keltem. A tegnapi délutánomhoz képest legalábbis friss vagyok és üde, mint a harmatos Wunderbaum. A tegnapi délutánomra amúgy jellemző, hogy a gyülekezésre felszólító telefon ébresztett fel, nem sokkal fél öt előtt, mert délután kettőtől már hiába küzdöttem az álmossággal. Egészen addig szédelegtem, amíg le nem himbáltam a torkomon három korsó sört. Az volt a délután csúcspontja, onnan megint lejteni kezdett az út. Különösebb incidens nélkül hazavergődtem, és izomból beájultam az ágyba. Leszűrtem, hogy a Hivatalt kábé az tartja össze, hogy stabilan fizet. Hogy ez a vezetést mennyiben minősíti, nem az én tisztem megállapítani. Megtanultam a "beálltam, mint a gerely" kifejezést. Rájöttem, hogy a pókok rém ronda állatok, különösen akkor, ha néhány pohár Jägermeister-utánérzés után az ember komolyen elkezd rájuk koncentrálni. Tehát csupa korszakalkotó felfedezést tettem.

Végigolvastam a The Hacker Crackdownt Bruce Sterlingtől, és rájöttem, hogy a fickó nem véletlenül tett szert hírnévre: egy ilyen száraz és jórészt technikai témáról, mint a phone phreak és a hacker-szubkultúra kialakulása, környezete, és állambácsinak a problémára adott válasza és annak következményei, elég nehéz úgy írni, hogy az olvasó agya el ne szökjön nyugatra. Neki valahogy mégis sikerült. Szóval a cucc jó, ráadásul az MIT honlapján ingyé' hozzáférhető. Használd a Guglit.

A lakáshitellel való első ütközésem nem volt annyira sikeres, mert a bank drága nem ad közszolgálati dolgozókra szánt hitelt, mert nekik olyan nincs. Miért nincs?! Így csak hat olyan bank van, kábé, aki tárgyalóképes.

Na, megyek. Kávé, cigi, agyhalál.

Megint kezdek elfáradni. Ez zavaró. Csak összekapom már magam lassan. A hangulatom hajaz a The world needs a hero-ra a Megadethtől, azzal a különbséggel, hogy én nem vagyok herót.

Megint előszedtem a Psychonautsot. Még mindig istentelenül jó, de hamar rájöttem, hogy miért hagytam félbe. Az elszánásom egyelőre töretlen.

Írtam egy szinopszist, most egyeztetjük.

Amúgy államilag finanszírozott készenléti állapotban vagyok.

És ennyi.

http://www.rpg.hu/iras/mutat.php?cid=4693

A Buda Eliberata rendezvény hirdetésének margójára (kivonat):

[Hősszerelmes] Nézem a címlapot: látom, meg kell tisztítanom rozsdás fringiámat...
[Hősszerelmes] Nehezen tudom eldönteni, hogy ez most kosztümben parádézás lesz, vagy polifoam-os bottal ütik az álbajuszú dzsoggingosok a turbános dzsoggingosokat?
[Srakker] Persze, ha meg bevonulnék a plüss AK-47-esemmel, akkor engem neveznének anakronisztikusnak.
[Srakker] Netán infantilisnek, mert a plüss AK-47 csak hangtölténnyel - értsd: "Brakka-brakka", esetleg 7.62-es "Ratatata-dzsí-dajng" hangeffektekkel - üzemel

Ha éppen nincsen semmi, de semmi, amit csinálhatnék, vagy meg kéne csinálni, az csak azért lehet, mert kurvára elkerülte a figyelmemet valami. A figyelmemet ismerve elég sok minden lappang odakint.

Ilyenkor jönnek a zaftos meglepetések.

Mételynél találtam, kitöltöttem én is a magamét. Aki röhög, lekasztolom, utána meg majd hazudok valamit.

I Am A: Lawful Neutral Gnome Fighter Mage


Alignment:
Lawful Neutral characters believe in the triumph of law and order above all else. It does not matter whether the leader is for good or evil; the leader will be followed, because the order they provide is the most important thing.


Race:
Gnomes are also short, like dwarves, but much skinnier. They have no beards, and are very inclined towards technology, although they have been known to dabble in magic, too. They tend to be fun-loving and fond of jokes and humor. Some gnomes live underground, and some live in cities and villages. They are very tolerant of other races, and are generally well-liked, though occasionally considered frivolous.


Primary Class:
Fighters are the warriors. They use weapons to accomplish their goals. This isn't to say that they aren't intelligent, but that they do, in fact, believe that violence is frequently the answer.


Secondary Class:
Mages harness the magical energies for their own use. Spells, spell books, and long hours in the library are their loves. While often not physically strong, their mental talents can make up for this.


Deity:
Callarduran Smoothhands is the True Neutral gnomish god of stone, the underground, and mining. He is also known as the Deep Brother and the Master of Stone. His followers enjoy mining - especially for rubies. Their favorite weapon is the battleaxe.


Find out What D&D Character Are You?, courtesy ofNeppyMan (e-mail)




Detailed Results:

Alignment:
Lawful Good ----- XX (2)
Neutral Good ---- (0)
Chaotic Good ---- (-2)
Lawful Neutral -- XXXXXXXXX (9)
True Neutral ---- XXXXX (5)
Chaotic Neutral - X (1)
Lawful Evil ----- XXXXXXX (7)
Neutral Evil ---- XXX (3)
Chaotic Evil ---- (0)

Race:
Human ---- XXXXXX (6)
Half-Elf - (0)
Elf ------ X (1)
Halfling - (-3)
Dwarf ---- XX (2)
Half-Orc - (0)
Gnome ---- XXXXXXXXX (9)

Class:
Fighter - XXX (3)
Ranger -- (0)
Paladin - X (1)
Cleric -- (-2)
Mage ---- XX (2)
Druid --- (-5)
Thief --- X (1)
Bard ---- XX (2)
Monk ---- (-2)

Sikeresen lebontottam magam alól az internetet otthon, így most három embert zaklatok párhuzamosan, hogy összejöjjön az újjáépítés. Moronic user detected, please replace user to continue.

Reményeim még vannak. Utána elfoglalt leszek, de várhatóan nagyon fogom élvezni.

(Egyre többet iszom.)

Időnként hülyét csinálok magamból, néha rám is szólnak, de állítólag az ilyesmiből tanulni lehet.

Csak hogy a mai napnak is maradjon nyoma.

"Hey you, hey you, this won't hurt a bit, this won't hurt a bit, this won't hurt, sez who, sez who, anesthetise this bitch, anesthetise this bitch, ANESTHETISE..." - Korn - Twisted transistor

Peter Chen basztardizált bevezetőjének margójára.

Az óvodai huszárhó'. Ja, igen, ki is mondom. Helló, Beau.

Ha olvasod, akkor jobb, ha tisztába jössz vele, hogy tudom, hogy nyilvános. Azért írom. Mert úgy gondolom, hogy a net tisztább hely lenne nélküled. Mert ha esetleg bejelentenék a netről való lerúgatásodat, rendelnék egy sört, hogy a napom tökéletes legyen, és kicsit elszomorodnék, ha kiderülne, hogy mégis visszajössz. Nem mintha komolyabban érdekelne a véleményed, vagy akár a léted, mert annyi gerinced van, akár egy görögdinnyének, és kibaszott ingerszegény lehet az életed, ha még mindig egy olyan kritikán vered a nyálad, ami lassan már a címlapról is lekerül. Ja, igen, a kritika. Nagyon személyeskedőnek érezhetted, ha egyszer egy szó nem esett benne arról, hogy mit tartok arról, aki írta...

Elvégezted a házi feladatodat, látom, nagyon ügyes netes kém vagy. Gratulálok. Szemedhez nőhetett a fröccsöntött szupertávcső, mire végeztél. Üdvözöllek itt, a rémes szóviccek, a ritkás frissítés és a vulgáris szavak menedékében. Mintha bármiféle titkolnivalóm lenne azután, hogy felraktam a netre, de még így sikerült mellélőnöd, te szellemi salak. Talán azért lehet, mert amiről nem akarom, hogy tudj, azt nem mondom el. Te humanoid tévedése a természetnek. A rinya persze megy, vonyít az érintett, mint akit érzéstelenítés nélkül seggbelöknek egy vampirizált tűzcsappal, hogy a magánblog közröhej tárgyává tétele így, a más fórumon írtak meg úgy. De azért személyeskedésre fel lehet használni. A másét. Neked igen. Mert te több vagy. Neked szabad. Egyenlő mérce, mi, te selejt? Jólneveltség a zárójelben, mi? Muhaha.

Még csak vicces sem vagy, ellentétben Peter Chen eredetijével. Ha a célhoz igazítottad volna az eredetit, azt mondanám, oké. Persze, rendben. De egy senki csak senkihez méltó megoldásokkal operál, és amikor tigriscsíkosat szarik a mászóka mellé, akkor meglepődik, hogy miért kap vehemens válaszokat.

Mint azt a mellékelt ábra mutatja, a nevezett mű az írók legalább egyike lelkivilágának hű tükre, és eképp kezelendő.

Ja, az az innovative meg inspiring, de hát használni kéne a szótárakat esetleg. Mer' én ilyen kibaszottul konstruktív vagyok, kérem. Amúgy a psziché és a belőlük levezetett szavak - lásd még pszichopata, psziché, pszichológus - azok ch-val írandók, te túlművelt. A nagy értékmentés közben néha hasznos a magyar nyelv ismerete, de ha nem, nem.

Na, sztéj túnd.

Új márkaötlet:

Douwe Egberts InsOmnia.

Megyek írni. Sör betárazva, buddhista orangutánként tespedek a székemen, ma már két kávét is ittam, azannya: minden készen áll.

Ja, igen. A rosszul kimosott ruhák miatt a szobámnak olyan szaga van, mint egy hajléktalannak. Asszem, visszateszem őket egy éjszakára még ázni, az otthon kimosott cuccok jelentik majd a buffert, amíg meg nem száradnak megint.

Ebben a lakásban szépen sorban minden tönkremegy, én utoljára maradtam, de a sorsom én sem kerülhetem el. Most éppen a mosógép szart be, az elektromos hálózat még csak szarakszik. Utóbbi miatt leheletnyivel jobban aggódom: ha véletlenül elszállna a gépem, nem lenne miből újat vennem.

A projekt: lakásnézést megkezdtem. Ami azt jelenti, hogy először neten levadászom az ígéreteseket. Csekkolom, hogy mik vannak egyáltalán. Elkezdek udvarolni azokat, akikkel meg akarom nézetni a kecót.

Remélem, használt lakásra is hajlandó hitelt adni nekem valaki. Szeptemberig még mindenképp kivárok, addig van lekötve a zsetonom, amit önrésznek szánok, utána teli talppal beleszállok a mélybürokráciába. Izgalmas lesz.

Bagónia: amikor megdöglesz egy cigiért.

Van olyan, amikor az ember belefeledkezik a lángbámulásba.

A hétvégébe belefért Eger, szűk körben, némi alkohollal vegyest, ami jó volt, meg egy pokolbéli visszaút. A MÁV tényleg szopjon lovat. Az a szolgálaton kívül lévő MÁV-os humanoid tapló meg, aki a tömeg közepén nekiállt emberkedni, ahelyett, hogy összehúzta volna magát, hogy a fizető utasoknak állva kell utazni az ország egy jelentős városa és Budapest között, vasárnap délután, különösen szopjon lovat, de kettőt és horgaspöcsűt, és verjünk a két hímtag közé egy éket is, hogy biztosan ki ne csússzon. No.

* * *

Aztán lett meleg vizünk otthon. Szerencsére nem a vízmelegítőben volt a hiba. Most még mindig azon agyalgok, hogy lakás kell. Lejjebb kell csavarni az igényszintet. Jobban eladósodni majd ráérek később is, most vígan elég nekem egy olyan kecó, ahol egyedül jól elférek. (Majd takarításhoz veszek egy Roombát. Meg esetleg egy manuálporszívót, nyolcezerért.) Szóval nézegetek, az önrészem egy kisebb lakásnál már közelíti a 10%-ot. Meglepő, de az elmúlt két évnek ebből a szempontból talán mégis volt értelme.

* * *

Aztán volt egy vidám lángszórózás a belterj.hu-n. Arcátlan módon élvezem. Annak ellenére, hogy a kritikák alatti vitának már legalább két kötelező formagyakorlata van.

"A kritika nem objektív."
A kritika véleményközlő műfaj. Mint ilyen, elkerülhetetlenül szubjektív valamilyen szinten. Fontos ugyan, hogy a kritikus állításait a lehetőségekhez képest a legjobban aládúcolja tényekkel, de teljes objektivitást elvárni tőle meglehetősen ostoba.

"Írjál jobbat, utána kritizálj."
A kritikaírás külön szakma. Tisztában kell lenni a tárggyal, ennek hiányát a szakszerűség sínyli meg, de nem kell tudni hosszabb, nagyobb, sikeresebb, a kritika tárgyához hasonló művet tudni felvonultatni az önéletrajzban. Jó kritikákat kell tudni felvonultatni a tekintélyhez. Másrészről a kritikus nem a mű írójáról nyilvánít véleményt, hanem a művéről, így a kritika tárgyának valós minősége ütközik a kritikában felvázolttal, nem pedig a két szakmai önéletrajz. Jé.

Ha ezt mindenki megtanulná, a fórumtroll-formagyakorlatok két lépéssel rövidebbek lennének. A "nem én fostam az asztal közepére", az "akinek nem inge, ne vegye magára", a "másik semmibe vétele kisebb hiba, mint egy faszozás", az álszentség, meg az összes többi általános emberi hibák, egy bizottsági ülésen vagy bármilyen megbeszélésen tiszteletüket teszik, megszüntetésükre valószínűleg csak az adott egyed mesterséges átprogramozásával nyílik majd mód.

* * *

Már alig van időm, hogy befejezzem a novellámat, fuckfuckfuck.

Egy levél, ami technikai okokból baszott elmenni, én meg lusta vagyok.

Erre.

"Üdvözlet!

Hát kezdjük úgy - háttal, ja -, hogy a lolmanó röhög.

Nekem az az érzésem, hogy Önt még egyszer sem verték meg beszólása miatt. (Úgy értem, rémesen. Nagyon. A testét.) Vagy csak úgy, mert meg lehet tenni Önnel, lévén a modern kori cikkíró elsődleges fegyvere a klaviatúra, aminél közelharcban még egy szöges léc is jobb.
Én a magam részéről eddig sikeresen elkerültem ugyan a dolgot, de biztosan én vagyok a korcs. Se egy rongyos frag, se egy rovás a puskám válltámaszán, ráadásul a legkomolyabb lény, ami a véremre pályázott, az egy bögöly volt. Mégis, azt vallom, hogy a leglovagiasabb belerohanás is kásává mállik az első tökönrúgás vagy egy maréknyi őzsörét után.

Hogy Materazzi egy féreg? Hm, hát az lehet. Hogy már csak a világbajnokságon nyújtott teljesítménye miatt legszívesebben örökre eltiltanám? Az is lehet, de én nem a FIFA elitklubjában nevelgetem a seggem, hanem valahol másutt, ezért a dolog a továbbiakban nem is érdekel. Nem az én hatásköröm, mondhatnám.
Hogy Zidane kiérdemelte a piros lapját a fejeléssel? Ki. A szabályok kurvára egyértelműek, és ami a kamerákon látszik, az az igazán fontos, amit a játékosok egymásnak beszélnek, az a szemnek láthatatlan, mintegy.

Lovagi hagyomány? Az emberáldozásnak is évezredes hagyománya van, oszt' a legtöbb helyen mégis kinőtték. Elkorcsosult, meg fajul is a rút sybaríta váz, ja. (Hol is a piramisom, meg a feláldozandó emberek? Kurvajól tudnék áldozni, művészien. Hé, most mi van?) Tudnám, minek kell dicsőíteni valamit, csak mert régi, alázni valamit, azért, mert új. Túl régen volt már háború, elfelejtette a szellemileg művelt elit szeretve tisztelt képviselője, mit ér az ember, ha megölik? Ha hiányzik a tapasztalat, menjen mentőorvosnak, ahelyett, hogy beszél baromságokat.

Elég sokan vagyunk ezen a bolygón, elég sokan lógunk egymás szájába. Fejeljem meg a szomszédot, mert fúrja a falat? Rúgjam fel a türhőt, mert jobb nője mer lenni, mint nekem? Csapjak oda - férfiasan, lovagiasan, keményen - az agyatlan zombinak, aki felröhög a nevem hallatán? És ha nem, miért nem? Maga ott, maga a monitor előtt, maga eldönti helyettem, hogy mit tartsak vérben oldódó sértésnek? Oszt' ha pofán röhögöm, mi lesz, tán majd megver? Vagy, ha túlteng bennem az eredménykényszer, akkor mostantól járjak puskával? És preventíven küldjek minden olyan szem környékére egy golyót, ami ellenségesen fordul felém? Ma egy lefejelés, holnap a világ?!
Ha nagyon sokan dudálnak szembe, az lehet ám, hogy azért van, mert rossz felhajtón nézett fel az autópályára...

(Amúgy is rohadtul túl van ez lihegve. Az izraeli hisztivel, az észak-koreai erőfitogtatással kábé egy időben egy futballista megfejelt egy másikat. Ejha.)"

Na.

Úgy felnyomtam az agyam a mai napon, hogy dühöngve lakást nézek. Szeptember környékére tartom esedékesnek a cuccot, szerintem meg is kapnám a hitelt. Pláne, ha megint az őseim vérét fogom szívni, hogy biztosítsák az ingatlanfedezetet.

Igen, bazmeg, kupleráj van. Igen, mocskos az ablak. Igen, bazmeg, tényleg így van, bár az is tény, hogy nincs itt semmi olyasmi, amit három nap alatt ki ne lehetne takarítani. De hogy be akarod nekem adni, hogy azért vizesedik az alattunk lakó szomszéd, és azért dobja le a csempét a fal, mert a zuhanyzás közben odafolyik, és nem azért, bazmeg, mert nem horganyzott vascsövet tettek be a trehány, nyomorék, gány munkásaid, te balfasz, akkor ledobja az agyam az ékszíjat. Faszkalap.

Ennél azért udvariasabb voltam, de legalább ennyire határozott. De ezzel most nagyon felcsűrte a vérnyomásomat a főbérlő. Pont azért költöztem el otthonról, hogy kurvára ne szóljon bele senki a dolgomba. Semmiféle dolgomba, amibe nem akarom.

Jé.

Apró, megzavart navigációjú rovarok pengetik a karomon lévő szőrszálakat. Rémesen idegesítőek. Már csak egy oldal, már csak egy oldal, és akkor már csak 12 oldalnyi, tágan szedett, üdítően ismerős, százszor elbaszott táblázatot kell lefordítanom - holnap -, és akkor végre egyszer időre teljesítek valamit.

Ne is nézz így, én is meg vagyok lepve.

Amúgy kíváncsi lennék, hogy az a meló, amit most végzek (összesen kábé 70 ezer leütésnyi EU-s szakszöveg magyarról angolra fordítása) nettóban mennyibe kerülne. Hogy nekem mennyibe kerül, azt tudom: több epét nyeltem vissza, mint a legutóbbi kritikám megírása során - amely egyébként apokaliptikus lángokba fogja burkolni a helyet, ahol megjelenik, köszönhetően egyebek közt Degec város egyik örökös polgárának, akivel közösen a mészárlást elvégeztük.

A regényt, hogy képzavarral éljek, egyszerűbb lesz kifesteni, mint kitakarítani, miután végeztünk.

Ma tudtam meg, mennyibe kerültem egyszer régen. Basszameg! Basszameg, basszameg, basszameg! A mocsári tetves retkes szopószájú anyját, azt!

Ne kérdezz, nem mondom el. Csak kicsit hülyén érzem magam, az van.

"A távolságot, mint módosítót megkapod..."

Avagy mik jutnak az ember eszébe, ha sok időt tölt el játékfejlesztők közelében, és olyan, mint én. (Ilyenből kevés van, ezért az őrület még nem érte el a nemzet kollektív tudatát.)

Ez vicces.

Írok, és gennyesül élvezem.

Vadonvilágot, ja.

Kutyafuttában.

"Kár, hogy itthon nehéz kiadni festett képregényt, mert sokan művészkedésnek titulálják, mint ahogy az utóbbi idők fórumozásai mutatják." - hazai képregényrajzoló

Nem, nem a festett képregényt tartják művészkedésnek, te nagyon bárgyú, hanem a történet nélküli, összebaszott képregénykezdeményeket és egyéb vizuális farokveréseket tartják annak. Ha neked ez jött le, emeld ki a fejed a seggedből, és olvass.

Hrrrrgr.

Ma többszörösen hálára köteleztem az embertársaimat, mindenki szépen vágja magát glédába, amíg jól van dolga.

Egyrészt egy kollégám ismerőse miatt megküzdöttem a nyelvvizsgoid bürokráciával, legalábbis annyira, hogy az ügy mostantól ne az én ügyem legyen. Szerintem kevesen voltak annyira pofátlanok az intézmény történetében, mint én. A főbürokrata bácsi rendes volt és segítőkész, ez némiképp csökkenti a küzdelem értékét, kábé annyira, mintha Szent Györgyöt a leölni kívánt mítikus óriáshüllő meghívta volna teázni, és egy parti sakk mellett eldöntötték volna, hogy akkor most ki lesz a győztes az utókor szemében.

Másrészt meg, amikor észleltem, hogy a napfény, az ing és a zakó hatására diszkrét dögbűzt kezdek árasztani, döntést hoztam és inkább gyalog jöttem haza. Minden mindegy alapon begombolt, fekete zakóban, negyvenhárom percen át. Mert én ilyen kemény vagyok, igen. Jobb lett volna, ha nem mondja be az unalmast az izzadásgátlóm, de néha ilyen kétségbeesett megoldásokkal kell beérni.

Úgysem várhatok hálát a sok türhőtől, és nem avatják ezt a napot munkaszüneti nappá. Ezt sem.

Na, új hét, új élmények.

A hétfő reggelem a hétfő reggelek természetével ellentétesen egész jól indult. Ezért gondosan megvárom, amíg elromlik. Reggelire hideg nyúlsült volt, ami tegnapról maradt, László napról. (A családban jellemző a Lászlók jelenléte. Mondhatnám, túltengünk. Én csak afféle fél-László vagyok, nem is kaptam ajándékot. Viszont mindenki elől elittam a sört.)

A hétvége egyik nagy eredménye az, hogy kiderült: szét kell verni a fürdőszobát, mert vizesedik a fal, ledobja a csempéket és jobb napjain eláztatja az alsó szomszédot. Szerencsétlen meg adná el az alattunk lévő lakást. (Szabotálunk olcsón.) Amellett csaptelepet is kell cserélni a mosdóban, mert egyszerűbb lassan újat venni, mint minden egyes kopó alkatrészét egyesével cserélni. A tulaj ezt még nem tudja.

A másik nagy eredménye, hogy volt alkalmam játszani a Dreamfallal. A kritikák pontszáma iszonyúan eltért, ez arra engedett következtetni, hogy erősen karakteres játékról van szó, és valaki vagy szerette, vagy megvetette még a gondolatát is, hogy még egyszer játszania kell vele.
A Dreamfall folytatás, ami egyszerre megkönnyítette és megnehezítette a dolgát: a The Longest Journey sikere ugyan garantálta a közfigyelmet, de az is biztos, hogy a legendákhoz nagyon nehéz felnőni, és látványosat lehet bukni vele, ha nem sikerül. A megszépült emlékeknek mindenféle helyzetbónuszaik vannak egy efféle összehasonlításban.
A Dreamfall elsősorban kalandjáték, sunnyogós és pofozkodós részekkel kiegészítve. A sunnyogás része olykor logikai, olykor illogikai jelleget ölt, de mindenképpen elég nyomasztó. A pofozkodás a hülye kamerakezeléssel vállt vállnak vetve teszi idegesítővé az életet. Nem egy Mortal Kombat, no: kétféle támadás van, meg egy védekezés, aminek nincs értelme, ha nagyobbat akar ütni az ellenfél.
A tanpálya elég rövidke, a kezelést is alig tudjuk elsajátítani, mire beledobnak minket a mélyvízbe, ami más játékokkal összevetve inkább lábáztató, de kicsire nem adunk. A játéknak ugyanis nem maga a játék része - vagyis a gameplay - az erős pontja, sokkal inkább a sztori, a karakterek és a látvány.
A pályák nem túl nagyok: négy-öt helyszínből áll egy terület, így elkóvályogni annyira nem fogunk. Viszont nagyon hangulatosan vannak megtervezve, az egyes elemek nagyon a helyükön vannak. A modellek is elég részletesek, ami azért is dicséretes, mert az átvezető jelenetekben sok a közeli kép, így a hibák hamar feltűnnének. A világ, bár kicsit elnagyolt (kevés a gonosz multicég, meg ilyesmi), a helyén van, elég ismerős ahhoz, hogy tudjuk hová kötni a dolgokat, de elég idegen ahhoz, hogy érdekes legyen.
Amiben különösen erősen teljesít a játék, azok az apró részletek. A földi szórakoztató elektronika, például. (A szívemhez különösen közel állt a házikedvenc-helyettesítő Watilla, a testre szabható személyiségű, kisebb kutyaméretű, gorilla-alkatú robot, ami - vagy aki - üzenetrögzítőtől határidőnaplóig mindenféle tevékenységet el tud látni, szövegértése emberi, beszélni is tud, és meglehetősen autonóm darab. És hiányzik neki a gazdája, ha sokáig távol marad. Akkor, amikor ez kiderült, eléggé megsajnáltam a csülköt, mert tudtam, hogy a szerencsétlen főhős megy még majd messzebb is, mint Cape Town.) A közlekedési eszközök. A külső terek. A lakásfelszerelési tárgyak. A Zoë Castillo nevű főhősnő zseniális akcentusa. (Szerintem brit.)
A másik erős pontja maga a sztori. Tekeredik, pöndörödik, söndörödik, és mégsem dezoxiribonukleinsav. Lineáris, sokszereplős, mégis átlátható, elég ütősek és egyediek az NPC-k. A párbeszédek is jól sikerültek. A sztori jól van ütemezve abból a szempontból, hogy kellő időd van belerázódni at induló főhős bőrébe és felfogni a háttérben munkáló erők természetét, mielőtt nézőpontot váltana, a világ meg olyasmi, hogy még a sztori nélkül is szívesen elmolyolna vele az ember, annyira ügyes munka.
A gyenge pontok nagyrészt a gameplay-hez kapcsolódnak. Az irányítás klasszikus TPS-ekhez szokott reflexeimnek nagy kihívást jelentett eleinte, aztán beletanultam. (Utána World of Warcraft közben szoptam, mint a torkosborz.) Az akció- és lopakodási jeleneteket azért inkább logikai feladványokra cseréltem volna, mert így kalandjátékhoz képest méltatlanul kevés és egyszerű a puzzle. Így kicsit túl egyszerű, mintha az interaktív játékidő csak afféle átvezető lenne az informatív, történetmesélős, a játék motorjával készült párbeszédek között. Kimondottan zavaró bug nem volt benne, a Dreamfall stabilan futott, az alt+tabolást is jól viselte.
Összességében nekem jó volt 10-ből 7,5-re. 7-nél jobb, mert zseniális nagy ötletek vannak benne, még ha egy-két klisét bele is daráltak, de 8-nál gyengébb, mert a gameplay része a játéknak nem sikerült túl jól, és sajnos nem is kapott nagy szerepet, így hiányolom belőle a kihívást.

A hétvége harmadik nagy eredménye, hogy most van kajám, elég sok. Nagyrészt hal, de van sajt és hagyma is. Kicsit úgy érzem magam, mint egy elcseszett fantasy szereplő, a menümet elnézve, de az Abonett szerencsére meggyőz, hogy a modern táplálkozás borzalmai még mindig részét képezik idilli életemnek.

Halleluja.

Érezzétek a törődést. Belterj,hu, cset. Tűző napfény, de az agyunk még mindig tökéletes.

15:38:28 [Hősszerelmes] Srakker> Egy haverom régebben a DEA-nek dolgozott, aszonta, hogy annál nagyobb hülyeség nincs, amikor a filmekben szagra meg nyalásra azonosítják a zsaruk a kokót.
15:39:13 [Srakker] Hősszerelmes> Úgy érted... nem igaz? Várni kell a laboreredményekre? :zokog:
15:41:58 [Magamura] Hősszerelmes> mert nem ért hozzá. Nem a kokót azonosítják így, a porcukrot.
15:44:02 [Srakker] Magamura> "...répacukor. Kémiailag fehérítve. Nagyon tiszta. Talán kabai? Hmmm." :veterán nyomozó a Cukor és Édesítőszerek Ügyosztályról:
15:45:32 [Bodzilla] azért elég kemény lehet az orrnyálkahártyán keresztül felszívódó finomított gyümölcscukor hatása :morfondírozik:
15:46:21 [Srakker] Bodzilla> Ne, ne! :vetődve kicsavarja a kezéből a mézesbödönt:
15:46:36 [Hősszerelmes] Srakker> Főnök, Csipás Fredtől kaptok a fülest, az egyik belvárosi kávézóban állítólag NutraSweetet mérnek a kávéba...
15:46:45 [Napalmgárdista] Bodzilla> pedig a szintetikus anyagok durvábbak. :felszippant egy marék kávéízesítő cukorpótlót:
15:47:11 [Magamura] Hősszerelmes [15:42:29]> és ami nem porcukor, az kábítószer, szóval kizárásos alapon dolgoznak.
15:47:45 [Srakker] Magamura> ...ja. :csíkba rendezi a porított fehér temperát:

Na, a blog történelmének fennállása során a szervezetem már másodszorra bírálta felül az elfogadott vedelési meghívásaimat. Ezért aludtam tizenkét órát. Kínos, de vannak előnyei is.

A katonaság szenvtelenségében van valami elemi kegyetlenség. (Asimov után szabadon) Magam is meglepődöm olykor.

LinkPart1
LinkPart2

Vagy mikrobiológiai, vagy allergológiai könnyfakasztóval találtak telibe tegnap az éjszaka közepén, ezért most taknyom a nyálammal egybefolyik, és találgatom, hova tettem a fekete nyakkendőmet, mert a világosabbak eddig megúszták a látványos lehapcizást, de mi van, ha egyszer mégis...

Más. Egyszerűen nem értem egyes emberek érzékenységét. Szeretve tisztelt, haha, nemzetünk múltjának egyes elemei valóban elég retkes szégyenfoltjai az emberiség egyetemes történetének, viszont az nagyon sajátos, hogy mennyire szent tehenek ezek a témák, és ha valaki ne adj'isten ezek egyikére asszociál egy benyögésből, akkor ott áll könnybe lábadó szemmel, hogy mekkora geci is vagyok én, akinek ez az asszociáció nem jutott eszébe. Na mindegy, nálam nagyobb komikusokat is ledobáltak már.

Most várjuk, hogy megmarad-e a Hivatal. A hivatalos források hallgatnak, a nemhivatalosak hülyeségeket gagyognak, szokás szerint.

Asszem, megtanultam pálcikával enni. Vagy legalábbis a nagyobb darabok már mennek. Két sör után. Borsót azért nem vállalok. Se mákot. A bab meg hizlal. És ördögi utána az ájer.

Csak azt tudnám, miért van az az érzésem, ha japán kaját eszem, hogy "szép, szép, de mikor hozza már valaki a főételt?" Ugyanazért lesz, amiért Rejtő-hősnél az "éhes európai férfi" az elfogyasztandó adag elégségességét meghatározó kérdés szükséges kelléke. De én még hozzá képest is sokat eszem. (Van hová férjen.)

Ja, és ma majdnem eladtak a cseten, mint részvénytársaságot, hogy egy nő barátja nézzen engem. Miközben a nő is néz. Komolyan csak néz. Asszem. És én ezért kapok sört. Az üzlet végül kútba esett - így végül maradtam kistérség -, amikor kiderült, hogy álságos szavaimmal ellentétben mégsem nézek ki kisfiúsan törékenynek. Vagy mi.

A világ rendje helyreállt: a tegnapi terheléses teszt sikeres volt, a rendszer elérte üzemi teljesítményének 75%-át és tovább regenerálódik.

Kaptam egy kurva nagy bókot Jacktől, és mert egyáltalán nem volt szándékos, annál jobban esett. Na jó, mielőtt félreértitek a szennyes fantáziátokkal, írásról volt szó. De nem fényezem magam tovább. *a homlokán sikkantva hanyatt eső fénysugár kisüti a közelében lévők látóidegét* Tényleg.

Ja, és összehegesztettünk egy csecse alternatív valóságot, amiből eszembe jutott ma reggel - illetve tegnap este, még hazafelé menet, csak meglepetésre nem felejtettem el - egy olyan alapötlet, amiből még akár valami nagyon frankó is kisülhet.

Délután elhozom az öltönyeim a tisztítóból, este úszás, utána egy sör, meg ilyesmi. Még másfél óra van hátra a melóból.

Up and running.

...és most elég lett az alvásból. Napi tizennyolc óra már tényleg elég sok. Az alváskúra eredményeképpen mára mozgásképes lettem, a tudatom tiszta, és végre enni is tudok. Még mindig betegségszagom van, de kicsire nem adunk.

Bár megint kezdek álmosodni.

Coming down hard.

A tegnapi Lausanne-látogatás a megnevezhetetlenek kis játékterére sikeres volt, és hajszál híja volt, hogy nem vesztettek rajta, akik próbálkoztak.

A mai napom pedig arról szól, hogy a gyomrom akkor is lázad, amikor üres, és a vizet sem tűri meg. A holnapi hasi ultrahangnak épp ezért reszeltek.
Most ülök, és gondolkodom: csak olyat érdemes csinálni, amit bármikor le lehet merevíteni valami hirtelen támadt vészkioldási kényszer apropóján. De mi legyen az?
Férfiasan nyüffögök és rinyálok, a helyzet várhatóan még legalább két napig így marad.

Halálhörgés, siralom, de végre kirugdostuk a forgatókönyvet a desktopunkról. Muhuhaha, minden határt átlépünk, különösen azokat, amelyek a határidőre vagy a terjedelemre vonatkoznak. A legviccesebb részek közül pár naná, hogy a véghajrában került bele.

Úgy nézem, kezdem megszokni a kávé nélküli létet. Az, hogy ma reggel elaludtam, nem azért volt.

Vasúttörténeti Park. Király hely. Menj, nézd meg hamar.

Mondjuk, érdemesebb nem a különvonattal, hanem az unt és utált BKV-vel megközelíteni a helyet, hacsak nem kimondottan klausztrofil vagy. Mert a különvonaton, amely szintén egy elég régi szerelvény, tetűre nincs lábtér. Értsd: nincs.

De amúgy tényleg jó, főleg, ha az ember gépéből nem fogy ki a rugany az akció közepén.

Jól van, a jelek szerint a májam is bejelentkezett az agyam mellé, hogy neki elég volt a kiképzésből. Még valaki? Valahol? Valamit?

Picsa bassza meg, nem akarok mindenről lemondani. Persze az, amit fogyasztok, meg amilyen állapotban vagyok, az életben maradáshoz továbbra is elég lesz, csak idegesítő, hogy mostantól nem csak úgy általánosságban, majdani következménnyel nem szabad dolgokat - lásd még: bagó, alkohol, koleszterin -, hanem a szerveim most jelentkeznek be panaszra.

Fuckery. Minden felmenőmet szénné fogom perelni, amiért ilyen selejtes belső szerveket hagytak nekem örökül, és miután megnyertem, a belőlük kisajtolt pénzen veszek magamnak jobbakat. Ez lesz.

Brainless bastards, hallelujah

Nem, te szerencsétlen adófizető hülye gyereke anyjának. Én nem azért rühellem szívből a politikát, mert a tömegekhez beszél, ezért egyszerűsít, nem.

Én azért rühellem, mert ezek ellopják a pénzemet, utána a pofámba röhögnek, és nem fogom tudni elkapni őket. Nem fogom látni, ahogy rájuk kattan a bilincs, meg elhangzik az ítélet, amiért a magánvállalkozó haverjaiknak, csókosaiknak meg egyéb beteg pénzügyi-gazdasági perverzeknek játsszák át a költségvetési pénzeket. Maga ott, maga a képernyő előtt, maga tudja, mennyi egymilliárd forint? Látott annyit egyben? Keresett annyit életében? Nem? Miért? Egy rendes, pozícióban lévő politikoféreg mennyit tapsol el évente ilyen egységekből? Nincs több kérdésem.

Azért rühellem őket, mert nincs bennük gerinc, mert olyanokat ígérnek, amit, még ha nem lopnának, akkor sem tudnának betartani, és utána begyakorlott bociszemekkel néznek, ha rákérdezek, hogy ugyan már, a választási ígéretek, azok mégis mikor fognak teljesülni? (Gondolom, az összes, 1990-től megtett ígéret elkezd majd teljesülni 2020-ban, csak nem lehet elég korán kezdeni, gondolom.)

Szóval nem. Kedves adófizető. Drága. Én nem azért rühellem ezt a rendszert, mert baromságokat beszél, meg hogy a két oldal utálja egymást. Ezt őszintén szólva leszarom. Azért rühellem, mert baromságokat csinál, sokba kerül nekem, annyi agya van, mint egy előgerinchúrosnak, és az összes hibájának árát velem fizetteti meg.

Azért.

Mondjuk olyan 1500 szónyi "Basszameg!", és egy új kifejezés, ezekkel gazdagodtam. "Shotgun run music." Ez az utóbbi.

Meg kell tanulnom kávé nélkül élni. Kurva nehéznek tűnik.

Még nem akarom kongatni a vészharangot, de most elkezdtem aggódni. Lehet, hogy mindent egybevetve mégsem ez lesz az én évem, de előbb várjuk meg az eredményeket.

Ha mindkét dolog, amitől tartok, számomra kedvezőtlenül alakul, a következő poszt 8000 szónyi basszameg!-ből fog állni.

Lefordultam a székről a röhögéstől.


http://forum.rpg.net/showpost.php?p=5777622&postcount=191



És a másik.



http://forum.rpg.net/showpost.php?p=5773500&postcount=75

Ahhoz képest, hogy hétfő, nem is olyan rossz.

Csak hogy értékeljétek, mit kell kiállniuk azoknak, akik délelőtt tartózkodnak a Belterj.hu megújult motorral és külsővel felszerelt csetjén. Természetesen ennek a postnak nincs köze ahhoz, hogy alig tudok mozogni, és nincs semmi értelmes, amiről írhatnék. Illetve lehetne, de az sub rosa. (Vagyis pink tengeralattjáró, újrafelfedezett nemi identitású legénységgel. Igen.)

09:18:56 [Srakker] Gótügynök> :lerántja a lövészárokba: Megbolondult? Családi fényképpel integetni az árokban?!
09:20:07 [Gótügynök] Srakker> Vágólap - a kráni fejvadásziroda aktamestereinek félelmetes fegyvere. Egy dossziéban akár 10-12 darab is lapulhat.
09:21:25 [Gótügynök] Srakker> :elkerekedett szemekkel nézi a nyúl kormos szélű fotóját: Ezek állatok...
09:22:23 [Srakker] Gótügynök> :vadul géppuskázni kezd az "Egy nyúlpörkölt rendel" feliratú hátizászlókkal közeledő káoszgárdisták felé:

09:21:30 [A Cári Balett Kosztümtervezője] Végre olyan sorozat, ami tetszik a feleségnek is.
09:22:40 [Gótügynök] A Cári Balett Kosztümtervezője> Miért, ez kommandós chippendale fiúkról szól?
09:23:06 [Srakker] A Cári Balett Kosztümtervezője> Én a rövid sorozatokat kedvelem. Nem pazarolják a lőszert. És könnyebb célozni is.
09:23:50 [A Cári Balett Kosztümtervezője] Gótügynök> És miből gondolod, hogy az tetszene nekem?
09:24:30 [Gótügynök] Srakker> Elképzeltem az öreg géppuskást, amint meglátja a partraszálló egységeket, és kiül a kisszékre, hogy 'na, kezdődik a kedvenc sorozatom'
09:26:06 [Srakker] A Cári Balett Kosztümtervezője> A kommandós rész miatt, gondolom. "Go go go." "I'm going in." "Flush them! With flashbang!" *fwasssh* :ajtót betörik: Dáá-dáráá-dárárárárá :trombitaszóra bevonulnak a srácok, és a közönség csúnyábbik fele felé eldobják a III. oszt. lövedékálló mellényt:
09:27:30 [A Cári Balett Kosztümtervezője] Srakker> Ez valamilyen személyes élmény volt?
09:28:14 [Srakker] A Cári Balett Kosztümtervezője> Nem. Teljesen személytelen voltam, amikor megtörtént. Valamint teher és gyors is. Expressz azért nem.
09:28:14 [Gótügynök] Srakker> És a szakértő hatástalanítja a tortából kirobbanni készülő bombanőt.
09:28:49 [Srakker] Gótügynök> Go go girls vs. "Go go go" guys.

09:33:26 [Srakker] Gótügynök> Ki a legény a góton? *filmcím a pornotéka hátsó polcáról*

09:43:08 [Srakker] Gótügynök> "Gnoll! Essen mit Lust und Liebe!" *reklámdalocska*

13:14:11 [Srakker] Microsoft intelligens lakás: "Fortélyos falelem igazgat."

Amikor az alkoholfék berág a fejemben, és közli, hogy itt vagy alvás lesz, vagy valami apokaliptikus, akkor én rendszerint az elsőt szoktam választani. Így aztán sok mindenről lemaradok, és kevés dolgot tudnak nekem utólag elmesélni. Viszont legalább kialszom magam.

Ez persze nem látszik meg rajtam, különösen hétfőn nem.

Más.

Még múlt csütörtökön jártunk egy kiállítás megnyitóján, amellett, hogy láttunk egy halom technikailag jól kivitelezett, hangulatos képet, és párhuzamosan igen bolondok voltunk megint. Mondjuk nekem a Pookah-féle munkák jobban bejöttek, de én egy kérges lelkű míveletlen vagyok, nekem lehet egyszerű az arcom. És mindeközben megalkottuk annak a módszerét, hogy hogyan kell úgy inni a teát, mint a tequilát.

"Fogod a citromot, bekened vele a kezed. Rá a cukor. Lenyalod, utána a szádba lógatod a filtert, és leküldöd a forró vizet. A jobb oldódás érdekében javasolt gargalizálni egy kicsit. Hangyányit fájdalmas, de átmelengeti az ember mellyit, az biztos."

Emellett még World of Warcraftból szalajtott poénokkal és párbeszédekkel rongáltuk a hangulatot, mindannyiunk szerencséjére csak a folyosón.

Elvágtam a kezem valamikor hét közben, ami azért volt vicces, mert folyton felszakadt a seb, olyan helyen volt.

Aztán vége lett a hétnek, vettem cipőt, meg úszónadrágot - jó drágán -, meg páfránymintás úszósapkát. Mindenki rettegjen.

"Felnőni nekifutásból."

Ez akkor is jól fog hangzani, amikor kijózanodom?

Vissza a rizsföldekre. A Roham2 tehát kijött, vele együtt a Bürokraták második része is. Nagy vizet nem zavart - így múlik el az irracionális remény.

Most olyan problémákkal küzdök, mint pl. hogy nem érek haza időben ahhoz, hogy vállaljon egy fodrász, és rohadt hosszú lett a hajam, meg egyéb világrengető, nagy kérdések. Mint a ruhatisztítási költségek, meg az, hogy át akarják rendezni az otthoni szobámat, amit zsigerből ellenzek, pedig csak kurvára önző vagyok. Majd leküzdöm.

Amúgy kábé ennyi. Most éppen a World of Warcrafttal ügyködöm, elég addiktív, pláne, hogy általam IRL kedvelt népekkel tudok együtt zúzni. Majd vigyázni kell. Nagyon hergeli a geekségért felelős agyterületeket. Játszottam már pár karakterrel, de ez a mostani mindent visz. Átkok, ilyen-olyan rontások, rosszarcú démonszolgák, hiába no, tud élni a fickó. (Szerintem eséllyel pályázhat egyébként a Mákos Mágnes becenévre. Egyrészt, mert a mázlija tegnap tényleg legendás volt, másrészt meg a pálya másik végéből gyűjtötte magáról azokat az izéket, amelyek karajra akarták bontani.)

Muhuhahaa.

"Powell profi volt. Ezt nem győzzük hangsúlyozni.
Temetői csendben közeledett a fogságba esett bajtársát rejtő épülethez. Az útjába kerülő németekkel is halkan végzett. Lábujjhegyen schmeisserezte halomra őket, és gondosan vigyázva, hogy lélegzetvételével se csapjon zajt, védőgránátokat hajigált közéjük. Nem is vették észre, csak amikor már túl késő volt. Csendes gyilkológép volt.
A többnyelvű „Itt őrizzük Grillót!” fényreklám békésen megfért az „Igyon Radebergert!” neonja mellett. Powell tudta, hogy vigyáznia kell a fogoly testi épségére, ezért belépéskor megelégedett négy gránáttal. „Végül is, az előbb még nem volt friendly fire, és inkább ő, mint én. Ugye.” Odabent három németet talált. Szétmállott arcukból véres nyál csorgott a kártyalapokra.
- Micsoda iszonyú sors! – mormolta Powell, aki nem volt érzéketlen az emberi szenvedés iránt. Hogy a tiszteknek már a bakákkal kell kártyázniuk... valamelyik fritz mindenesetre elég bátor lehetett, ha már ötven márkát tett fel egy rongyos hármas párra."

Vagy két év elteltével visszakaptam egy novellát - vagy mit -, amit egy közelebbről meg nem nevezett írótárssal együtt, lerészegedéssel egybekötve sikerült elkövetnünk. A téma a Medal of Honor: Allied Assault volt. Förtelmesen hülyék voltunk anno, és rémlik a jelenet, hogy a múzsát rémesen tarkón vágtuk ólmosbottal és elrejtettük a sörösdobozok mögé. Nosztalgiázom.

Megkaptam a Roham II-t, egyébként. Egy-két helyesírási hiba naná, hogy benne maradt, bár a képregény-szekció szerencsésen typo negative, ahogy elnéztem. Ettől függetlenül az egész szerintem tisztes munka. Főként a képregényről és azon belül is a rajzokról beszélek, mint külső, bár elfogult szemlélő. A menedzsment miatt viszont aggódom. Az egy dolog, hogy úgy tűnik, nem ismerik, milyen ez a kis belterjes-mocsaras piac, és hogy a látszatra kínosan ügyelni kell. Még sokkal inkább, mintha irdatlan pénzek lennének benne. Így bizonyos dolgokat nem teszünk meg. Az meg egy másik dolog, hogy erre rá se basznak. A koncepció egyelőre úgy tűnik, túl bonyolult. Kíváncsi vagyok, mire futunk ki ezzel.

Most ásítozom, és kézikönyvet írok. Még annyira sem irodalom, de ezért fizetnek. Ha odáig fajulok, hogy lesz, aki ezt kutatja majd az életrajzom összeállítása közben, kibaszottul fog gyűlölni. Én pedig rámeresztem majd lelki szemeimet, és nagyon fogok röhögni.

Ez ma még nem az én napom. Idővel gondoskodunk erről is.

Boo-yahh.

No, amikor az ember gyerekének, miután fél órán keresztül pakolgatott ide-oda bizonyos szavakat, hogy kijöjjön egy oldalpár, oly módon, hogy azt koffeinnel és nikotinnal bebikázott agya elfogadhatónak találja, azt mondja a szerzőtársa, hogy amit csinált, az jó... nos, az jó. Az fel tud dobni egy napot, még ha esik az eső, és fent nevezett ember gyereke szokása szerint elkésik mindenhonnan, akkor is.

Már csak az kell, hogy a rajzoló ne küldjön el minket anyánkba, meg hogy az eredmény az olvasóknak is tetsszen - különben a fene megette az egészet -, de egyelőre elégedett vagyok.

Ebben a sör is segít, de a sört egyebek közt ezért szeretjük.

Holnap meló.

iWIW, mwouhuhaha

Jaj, de jó, ha a hír igaz: Magyarország netképes részének jelentős hányada ingyen, mosolyogva és bérmentve adta ki a preferenciáit egy gátlástalan multigyökérnek, hogy az személyre szabottan célozhassa a spamarketingjét. (Esetleg mások célozzanak ugyanazzal a marketingpuskával, csak más célból.) De egy T-szintű cég csak nem élne vissza, hogy rendelkezik egy ilyen adatbázissal? Ugye nem?

Na, nem mintha nem lehetne másként megoldani, hogy valakire jól célozzanak a marketingpuskával. De miért könnyítsem meg olyan emberek dolgát, akik ezek után idegesíteni akarnak?

Let those engines start!

Azt hiszem, hamarosan meg kell kezdenünk egy bizonyos probléma kezelését.

7 a 12-ből, bázmeg. 7 a 12-ből. Azt hiszem, büszke vagyok, volt közte pár igazán suttyó oldal is. Más kérdés, hogy a határidőt már vagy háromszor átléptük, de ezt majd jól nem írom bele az önéletrajzomba.

Most megyek vissza a kriptámba. (Kriptonik: élőhalott szuperhősök által favorizált, bódító hatású ital. Igen, ilyenek jutnak az eszembe. Hát nem szörnyű?)

Comic relief

"Going for broke, rock till you choke
It don't matter if you drink or smoke
Speak through the beat, get up on your feet
Sweating like a hound dog, white as a sheet"

Motörhead - Born to raise hell

Nem hiszem el, mennyit bénázok össze.

Még egy kávét! Még egy cigit! Még egy sort!

Méghogy a sorsnak nincs humorérzéke. Playlist:

26. Clawfinger - I close my eyes 3:09
27. Guano Apes - Open your eyes 3:08

Most épp egy olyan kombatot írok, ahol a démonokkal feltörlik a padlót. Jé. De most, asszem, mégis inkább beleállok Álomföldébe, fejjel előre.

...a szomszéd tehene is!

A picsába, nekem meg buszt kell emelgetnem, ha tisztességes tömegközlekedést akarok? Vagy demonstratíve piros hetesre szállnom? (Azt amúgy szoktunk, amikor a Chtulhu-szeánszra tartunk, amikor hangosan röhögve kifejtjük azon nézetünket, amely szerint a piros hetes az egy speciális aura-, lélekenergia-, meg egyéb misztikus baszokat taglózó szerkezet, amely egy ötperces kúra alatt simán gajra vágja még a legelitebben képzett vulgároptimista életkedvét is. Sikerünket a gyanakvóan félrenézők számán tudjuk lemérni.)

Komolyan, először azt nézném meg, hogy egy elkészült északi Duna-híd, meg egy teljes értékű M0-s után hányan lesznek a városban autóval, és annak ismeretében dolgoznám ki az ördögi tervet a közlekedés modernizálására. Ja, meg valami életképes megoldást is szeretnék az elővárosi vasútvonalak létrehozására. (Mert hát, emlékszem még boldogult rákospalotai koromra, amikor gőzrészegen hazafelé igyekezve tíz perc alatt otthon voltam vonattal a Nyugatiból, vagy alternatív megoldásként mehettem haza egy órán keresztül is, BKV-val meg gyalog. És emlékszem, élveztem az előbbit nagyon.)

De persze ez a buszon ülve ennyire cizelláltan nem jutott eszembe. Az igen, hogy ha én most hozzákúrhatnám valakihez ezt a buszt, büdösbácsistul, azt imádnám, de sajnos a kibervázra még nem futja a költségvetésből. Mondjuk, akkor még nem olvastam a CritMass honlapját, ahol halál szimpatikusan nyilatkoznak a népek.

Remélem, hogy kisszámú rajongónk eltökéltebb a Roham II. beszerzését illetően, mint én. Végül is, van vagy húsz percnyire a helyszín, nagy távolság ez, majdhogynem csillagközi (napközi). De egész délelőtt képtelen voltam rávenni magam, hogy odamenjek. Szerintem a sorozatos sörözések vették el az életkedvem. A hét folyamán minimum egy rekesznyi sörnek a végére jártam. És ennyire azért még nem vagyok rendben.

Talán holnap kimegyek, bár fogadni azért nem fogadnék rá. Ma ugyanis játszani megyek, vérszipolyozni fogunk.

BTW

A jó hír az, hogy tegnap óvatosan lehimbáltam a torkomon négy korsó sört, és rendellenes működés jeleit nem tapasztaltam. Asszem, a terheléses teszt után kijelenthetjük: ismét emberi módon funkcionálok.

Disorder

Takarítok, baszki. Ezzel annyi port vertem fel, hogy egy hétig szürkét fogok köpni. Becslésem szerint az egész lakás kitakarítása tíz fázisból fog állni. Most vagyok túl az elsőn, de nem élvezem. Most jön az, hogy kiteregetek, a padlón hentergő egyéb szennyeseket beküldöm egy körre, a felszabaduló helyről összeszedegetem a pormacskákat. Mert porszívóm az még nincs, azóta sem. Aztán felmo... ja, hogy eltört a felmosófa. Akkor azt a projektet még félreteszem. Viszonylag épelméjű állapotba hozom a polcaimat. (Láttam valahol egy portörlésre alkalmas rongyot.) Aztán, ha ez megvan, asszem, lepihenek.

Lesz még egy kör a fürdőszobában (három fázis), meg egy a konyhában (négy), és utána fél évig megint semmi, ahogy magamat ismerem.

Ezzel eljuttatom a kecót arra a szintre, amit más emberek két hét nem takarítás után szoktak tapasztalni.

Ghost in the Shell:

- Szellem a bordázatban? A hajóknak van lelkük, de ez túlzás.
- Szellem a burokban? A Kör újrafeldolgozása, ezúttal bebábozódott rovarokkal.
- Szellem a csigaházban? National Geographic és a tudomány határterületei.
- Szellem a gránátban? Gyilkos szellem.
- Szellem a héjban? Szotyi - A titokzatosan kiürült szotyolahéj esete a nyomozókkal.
- Szellem a héjazatban? Titokzatos jelenség a titokzatos jelenségben.
- Szellem a héjszerkezetben? Atomi szintű rettegés.
- Szellem a kagylóban? Fantomhívás. Ja, mégse.
- Szellem a karosszérialemezekben? Hullák tökéről szopogatjuk a verítéket az ötcsillagos NSCAP értékelésért.
- Szellem a kéregban? Ezt viselik a kéregetők.
- Szellem a köpenyben? Köpenylobogós.
- Szellem a külsőségben? Ez meg olyan kriptokeresztény.
- Szellem a látszatban? Egzisztencializmus felsőfokon.
- Szellem a (tüzérségi) lövedékben? Ebben van potenciál, de mégsem.
- Szellem a páncélban? Igen! Ez az! Ez az!
- Szellem a teknőben? Ezt valami csehszlovák realista drámához még eltesszük.
- Szellem a testben? Vallási percekhez.
- Szellem a vázban? Na, hagyjuk ezt.
- Szellem a versenycsónakban? A sebesség mámorában. Christine után szabadon. A darálós F-1 versenycsónak üldözőbe veszi a vízibicikli-kölcsönzőssé avanzsált Thierry Nabasmueget, aki egy vadkacsával való rettenetes találkozás után visszavonult. Vajon Thierry képes lesz-e leküzdeni a vadkacsákkal szembeni eszelős rettegését, ahogy barátai, ismerősei sorra esnek áldozatul a pusztító, dicsőségre éhes versenycsónaknak?

"... A kultikus japán anime, a kétrészes Szellem a páncélban..."

Index, you never cease to amuse me.

Lázad az epém. A formaidőzítés tökéletes: ha így megy tovább, holnap egy falat sem fog lemenni a torkomon, és így megúszom a koleszterinkúrát, de legalábbis kitolom időben.

Srakker: - Anyám, anyám, miért kellett nekem a te beleidet örökölnöm?
Srakker anyja: - Fiam, örökölhettél volna nyúlszájat is, most mit izélsz.
Srakker: - De te mondtad mindig, hogy csak a belső értékek számítanak. Országomat egy emésztésért.

Bár fene tudja, mi lesz ezzel a húsvéti hízótanfolyammal, mert azért este nagy undorodva feltoltam a fejembe két tepertős pogácsát, és még mindig élek.

Agresszív kismalac

Apátok kasza rovatunk:

"megalkuvás nélküli sushi harmónia" - hirdetés a Netpincéren

- Anyád. Az csak egy dolog, hogy a füstölt csülök közelebb áll a kezdődőfélben lévő szív- és érrendszeri megbetegedéseim felvonulási területéhez, de ahhoz, hogy Japánt úgy fogjuk fel, mint valami misztikus harmónia egyik fő exportőrét, alaposan figyelmen kívül kell hagyni például az öngyilkossági statisztikákat. De ezt is hanyagolva, pofábamászósan hirdetni a profitorientált igét, hát agyammal dobom be a kirakatot. Egy istenverte házhozszállító cég vagy, bazmeg, nem a valami vidéki szentély papja! Ki-ki abban találja meg a harmóniát, amiben akarja, feltéve, hogy másnak ezzel nem árt vele. Én ma a F.E.A.R. újrajátszásában találtam meg. Kigyorsít, kiugrik, megfejez, aknát dob, vissza. Aztán megint. Be-, meg-, ki- és lefejezés.

"A női megérzést csupán azért nem irigylik a férfiak, mert el sem tudják képzelni milyen nagy kincs." - valami blog, a Hülyeség Három Foka jegyében.

-Engem egy hasonlóképp degradáló kifejezésért már dildóhoz kötve égetnek el. Egyenlőség. Nem fáradok azzal, hogy a mondatból szivárgó faszságot ízekre szedjem.

"...hihetjük azt is, hogy itthon csak úgy tombol a képregényláz, profibbnál profibb magyar albumok piacán járunk, így joggal hördülhetünk föl, mint becsapott olvasók, hogy egy grafikusokból álló dilettáns banda, meglovagolva a könnyebb utat (ezen külön remekül szórakoztam) mindenféle „ártisztikus" szemetet próbál meg ránk sózni!" - védekezés a képregény.neten.

-Kialakult egy olyan réteg a hazai képregény-életben, amelynek tagjai úgy gondolják, hogy azért, mert most kezdenek, megengedhetik maguknak, hogy a képregényekből csak a legnyilvánvalóbb oldalt, nevezetesen a grafikai megvalósítást erőltessék, atrófiás, gyakorlatilag nemlétező sztorival, gyenge párbeszédekkel vegyesen. Innentől persze lehet sokfelé csavargatni a dolgot, a lényeg ettől függetlenül ugyanaz - olyasmi jött ki, ami nem tetszik az olvasók nagyon nagy részének, ezen pedig bárkinek megsértődni az arrogancia jele, még akkor is, ha savasvödörrel adják jelét nemtetszésüknek. Szerencsére bizonyos emberekben nem kellett csalódnom, mert ők értelmes ember módjára reagáltak. Más embereket meg úgy ismerhettem meg, mint értelmeseket.

"Tudja-e az olvasó, hogy Jeruzsálem neve is magyar, nem rég még így is írták: Hierosólyom." - belterj.hu fórum

-No comment. (Hyerosolima, muhaha.)

"Suicide bombing would be a high calling?" prosecutor Robert Spencer asked him. "You would do it again tomorrow?"
"Today" Moussaoui responded unhesitatingly." - BBC hírek

-Ja, persze, könnyen ígérsz, mert erre alsó hangon húsz évig semmi esélyed, te pöcs.
Még gondolkodom, mi lenne a legmegfelelőbb ennek a mocskos kis provokátornak. Szerintem, ha egy lúdtalpas néger rendőr izomból lenyomna neki egy tarkótaslit, hogy kintig csattanjon a hangja, aztán a kamerák előtt a nyakánál fogva ledobná a bíróság lépcsőjéről, azt élvezném. Aztán dúlva-fúlva visszamenne a fánkjához, és közölné, hogy fontosabb dolga is van. (Utána kaphat a fickó egy fejlövést egy távcsövesből, de ehhez nem feltétlenül ragaszkodom ám. Még megpróbálnának a megalázó maflás után is mártírt faragni belőle, és sérvet kapnának a népek.)

Asszem, ennyi.

Update: hubazmeg, új versenyző!

"A borfogyasztók általában a műveltebb, magasabb jövedelműek köréből verbuválódnak, akiknek egészen más az életmódja, mások az étkezési szokásaik." - Index.hu báltudomány rovat

-Elnyomók. Diszkriminatívok. Pofán is nyomlak titeket korsóval. A borospohár erre úgyis alkalmatlan. Gyökér banda. (anonim sörfogyasztó)