Egyiptom felülnézetből

Na, szóval visszaértünk az Egyiptomi Arab Köztársaságból. Egy befolyásos szervezet meghívására érkeztünk, akik egészen komolyan gondolták, hogy itt mi most jól fogjuk érezni magunkat, mialatt az ő vendégeik vagyunk. És, mint a későbbiekből ki fog derülni, ha az egyiptomiak valaminek nekiállnak, ott neki van állva.

Első nap

Délelőtt még szoptam egy kicsit az egyik ellenőrzött intézménynél - egy olyan témáról, amiben előzetesen mindkét fél jelezte, hogy egyetért, és én is -, miután keresztülverekedtem magam a budapesti kvázikontrollált közlekedési káoszon, röpke másfél óra alatt. (Mondjuk, mostanra már a kutyát nem érdekelte, hogy mikorra érek be, mert aki indulás előtt hat órával kemény munkát vár, az közveszélyes hülye.) A reptéren mindenki feltölti a dezinficiálás céljáró szolgáló alkoholkészletét: az előbb-utóbb mindenkire lesújtó Mutymor fosásdémon történetei a delegáció minden tagját óvatosságra intik. Az Egyptair indít közvetlen járatot Budapest és Kairó között, azzal mentünk. Egy kis Embraer 170-essel mentünk, ami brazil gép, nem túl nagy, de szerény szerzőnk tanúságtétele szerint is nem csak elvisz, de vissza is hoz. Menet közben kapunk késői ebédet, innivalót, napilapot, kávét; mindez üdítő változatosság a fapadosok erősen túlárazott minimálszolgáltatásai után. A leszállás zökkenőmentes, Kenguru kapitány talán szabadságon van. A kiszállás során a delegáció két részletben érkezik meg, a második részlet döbbenten fedezi fel, hogyan engednek át közülünk mindenkit a vámon és az útlevélellenőrzésen (a két perc small talk alatt az udvariasan összegyűjtött és kiosztott útleveleinket fel is dolgozták). Ekkorra már érezzük, hogy itt akkora prioritásunk van, hogy leveri a mércét. Ekkor találkozunk Ejsszam kollégával először, aki a hét többi napján a kísérőnk (és a barátunk) lesz, de ne szaladjunk előre. Fekete Csajk... akarom mondani, Daewoo, felvezető motoros. Irány a hotel, ami ötcsillagos. Belegondolunk a szállásunk költségeibe, aztán megborzongunk, és ejtjük a témát még magyarul is. Az út hosszabb, mint várná az ember: a kairói közlekedés messze brutálisabb, mint bármilyen töketlen kis budapesti dugócska. Az autók a háromsávos úton négy sávba rendeződnek, ide-oda próbálkoznak, minden kis résbe befurakodnak, így ami odahaza fogcsikorgatós várakozás, az itt csapatjáték. Integetnek és dudálnak, de ez nem anyázás, ez kommunikáció: a dudálás azt jelenti, „itt vagyok, figyelj”, a sok rövid dudálás azt jelenti, hogy „itt vagyok és nagyon jövök, ááá”, az egy hosszú, meg azt, mint odahaza, csak talán kevesebb benne a nemiszerv. A lecuccolás érdekes tapasztalata, hogy itt a légkondit elég nyekulturnüj módon használják: míg odakint huszonnyolc-huszonkilenc fok hentereg, a szobákban lehet vagy húsz, ami az ízületileg már nem annyira fitt kollégákból előcsal pár megjegyzést (csak azért nem mondom, hogy picsogtak, mert valószínűleg nekem is lesz olyan időszak, amikor az ilyesmi fájdalmat okoz). Este még elmentünk a helyi Pizza Hutba, ami eléggé kockázatmentes vállalkozás volt a vendéglátóink részéről, mert minőségében épp olyan volt, mint a hazai, azzal a különbséggel, hogy a tulaj is megjelent, hogy megtudakolja, hogy minden ízlett-e. Szerintem ez nem nekem szól, hanem azoknak, akikkel mentünk, de sebaj. Vissza a szállóba, zuhany, pihenés.

folyt. köv.

Mottó: „Jól van bazmeg, akkor rusholok a bástyával...”

Voltam kettlebellen megint, túléltem, utána kaptam Jacktől Castle-t (6. epizódig), megnéztem persze, aludtam négy és fél órát, de még zizegek, csak nem tudom, mitől. Elhoztam az öltönyeimet a szabászat után (egyet dafke bepakolok a régiek közül, mert felpróbálni nem lesz időm), erősen elfilóztam, hogy veszek egy kalapot. (A rendkívül ronda sivatagikalapom öltönyhöz nem annyira passzol.)

Van nálam ipari fosásgátló, vodkát még venni kell, a többit meg majd veszem pénzért.

CHAAAAAARGE

Első krav maga edzés megvolt. A másik újonc, akivel párban voltam - bizonyos Anna, aki jóval könnyebb, sokkal jobb kondícióval rendelkezik, amellett csinosabb is, mint szerény tankunk, azaz én - alighanem többször is megbánta, hogy épp ma, épp itt, és épp most, és épp én, de hát az élet kegyetlen, ráadásul hosszú, mint a csizma szára. Ismételten bizonyságot szereztem arról, hogy az állóképességem egy közepesen fejlett medúzáéval vetekszik, de sebaj, lesz ez még jobb is. De az is igaz, hogy régen esett már annyira jól sör, mint tegnap. (Csak egy volt, mert Jack bepunnyadt, olyannyira, hogy végül a Castle-t se adta oda szigorúan legálisan, pedig azért mentem vón'. Viszont kaptam Scary Solstice-ot. Tök jól meglesznek majd a 0853-as nyomtatványkitöltő program telepítőjével, amit majd holnap szedek le és viszek át apámnak, hogy az „A-szó” felé fennálló bevallási kötelezettségét teljesíteni tudja a szegény pára.)

Naszóval Durst wird erst durch Bier schön, ahogy a németek mondják.



Ez is azt bizonyítja, hogy a németekre igenis érdemes hallgatni, kivéve, ha éppen arról akarnak meggyőzni, hogy ez itt egy gyors háború lesz, mert akkor esélyes, hogy egy csúnya rákúrásba készülnek belefutni.

Melófronton: egészen belelendültem az éppen aktuális melómba, olyannyira, hogy már-már élveztem is. Ebben persze sokat segítettek azok a szarkasztikus megjegyzések, amiket a véglegesnek szánt mondatok közé csempésztem, és alaposan megjelöltem, hogy a végleges variánsba, amit már másoknak is szánok, ne maradjanak benne. (Majd az elküldés előtt szíjjel fogom parázni magam, hogy mindent kihúztam-e. (Éltem már át ilyen érzést. Nem kellemes.)) Ettől függetlenül szeretném leszögezni, ha egy baleset talál történni, amelyben szerepel egy épület, egy foszforral és benzinnel teli tartálykamion, némi szikra, meg egy nyergesvontató, tele tengeri sóval, nekem semmi közöm hozzá, hiába ugrálok 8-as Richter győzelmi táncot.

Holnapután megyek Egyiptomba. Annyi pénzt dobtam ki az ablakon, hogy ihaj, pedig még el sem indultam. Az öltönyeim kezdenek elhasználódni, ezért intézkedni kellett a pótlásukról. Financiális vonatszerencsétlenség, azt hiszem, ez találó megfogalmazása annak, ami a vásárlás során velem történt. Viszont gyönyörű leszek, ugye.

Bebizonyítandó, hogy lárvalétre vagyok predesztinálva, a hülyeségemnek köszönhetően defektet kapott a bringa első kereke, így csak ott árválkodik az előszobában, mint egy lesántult gépállat. Majd előemberként a vállamra kapom jól, és elviszem a Népfürdő utcába, hogy tegyék, amit tenniük kell és amennyiért tenniük kell. És közben senkinek nem fogok a szemébe nézni.

Ha így megy tovább, kettlebellen a fogaim közé ejtem a súlyt, a krav magán meg ihletett mozdulattal kitolom a saját szemem.

A jó hír az, hogy Jack bácsi ajánlásának köszönhetően ráleltem a Castle című sorozatra, melynek egyik főszereplője Nathan Fillion (akinek legemlékezetesebb szerepe Malcolm Reynolds a Firefly-ból), és mivel ez a szerep is igen hasonlít és természetesen játssza, és mivel a női főszereplő (Stana Katic) igen csinos és kellőképpen ott van a szeren egyéb tekintetben is, és mivel a sorozat eddig kitűnően van kivitelezve, én azt mondom, hogy szigorúan legálisan kurvagyorsan tessék rá szert tenni. Nem fogja megváltani a világot, viszont igen jó.

Beszereztem egy új szemüveget. Még szokom a látványt, idővel a katasztrófariadók is elnyugszanak majd, gondolom. Mindenképpen előnyös volt, hogy megvettem, mert kezdtek rám rohadni a tavalyi üdülési csekkek, viszont így be tudtam őket váltani jól.

A lúdtalpbetétem megvásárlása késedelmet szenved: a franc se hitte volna, hogy két hétre előre nem lehet időpontot szerezni. Addig, amíg nem sikerül rendezni a problémát, marad a status quo ante bellum.

Húsz percnyi kerékpározás után ernyedten roskadtam a gép elé. Ebből több dolog is kikövetkeztethető.

- Vettem egy kerékpárt (MTB, elöl teleszkóp, 19,5 colos váz, meg kerekezéstechnikai flikkflakkok dögivel).
- Használatba is vettem (ezelőtt még csak hazahoztam, majd kidőltem két hétre dögrovással).
- Még mindig élek (hiszen gépelek. Ha baleset áldozatává váltam volna, az utolsó szavaim azok lettek volna vélhetőleg, hogy „összefostam magam, mossatok le”, nem pedig a blogspot azonosítóm elemei).
- Mindenki más is él (különben a tüntetés híreit megszakították volna azzal, hogy „óvodásokat szállító kisbusszal ütközött frontálisan egy nagy termetű emlős. Korábban látni vélték, hogy a Budapesti Állatkert egyik rozmárja elköt egy kerékpárt, és továbbáll vele. A garázda víziemlőst nagy erőkkel keresik.”)
- Alacsonyra van állítva az ülés, ezért jobban fáradok a kelleténél.
- Elég jól jöttem.
- Annyira picsaszar kondícióban vagyok, mint az várható az életmódom alapján. Ezen változtatni kell sajnos.

Plumber of the Beast

Egészen megszerettem a karakteremet, pedig még nem is játszottam vele. Go, Jesus Miguel Motoya Ramírez! Igazi szociológiai vonatszerencsétlenség a szentem, de a többi se piskóta. Kötéltáncos karaktere a napot is meg fogja bánni, amikor velünk kezdett, muhaha.

Tavasz van, ezt már kár is lenne tagadni. Talán a fülemen kihabzó hormonok miatt szabadult el a szóviccgyár. Talán csak egyszerűen élvezem, ha az emberek szenvednek körülöttem. A lényeg, hogy elszabadult.

Orosz matematikusok találkozója a tengerparton: Pí, szláv, szánsájn.

Indzsój.

A mai nap egészen konkrétan rémítő volt. Az egyetlen vigasz, hogy nem csak nekem. Bár nem vagyok híve az öncélú baszogatásnak, de ha valaki azt hiszi, hogy a melóval együtt a felelősséget is le tudja rázni magáról, annak nem árt szólni, hogy némiképp el van tévedve.

Ja, gondolhatod, nem kicsit unom már magam ilyenkor.