Hogy tegnap mekkora barmot csináltam magamból az osztálytalálkozón, azt nem tudom, de eldöntöttem, hogy nem is érdekel. Alapvetően nem érzem úgy, hogy az egy szem ex-osztályfőnökömön kívül bárkinek is tartoznék bármivel abban a kuplerájban. Na. Fene a sok önelégült balfaszba, tisztelet a kivételnek.

Utána azért már jobb lett a helyzet, mert Bright és Zöldíjász közös születésnapi emlék-ivás-estjén vehettem részt, és már eléggé beállva érkeztem, ami utána folytatódott. Rázva nem volt, de keverve igen, így aztán a korábban megivott vörösbor, pezsgő, majd a ráivott mézespálesz és sör halálkommandót szervezett. Jihá. Leesett a hó, de a részegekre az Úr speciális osztaga vigyáz, így pofáraesés nélkül haza tudtam slattyogni a tükörtalpú cipőmmel. Mindent egybevetve úgy értékelem, a tüneménykimenetem változó hatásfokkal üzemelt, de, ahogy magamat ismerem, elég hangosan tettem mindezt, de mivel senkinek nem folyt vér a füléből, annyira talán mégsem.

A gyomrom most, délutánra már kezd helyrejönni, meghálálja a kis mocsok, hogy az elmúlt három-négy napban a tegnapi vedeléstől eltekintve nem nagyon ingereltem.

"Science fiction? You are raping the concept." Ez ilyen formában fordult meg boltozatos homlokom mögött.

Ma este/reggel, az utcán, bagózás közben jutott eszembe, és mert olykor bántani akarom a világot, megosztom veletek:

"A bankjegyek hamisítás elleni védelmére létrehozott, humanoid automata ellenőrzőpont: Cash Test Dummy."

Muhaha.

Semmi izgalmas nem történik, és ez így nekem kurva jó. Vígan punnyadok, szanaszéjjel nyűvöm a gépemet - ami gyakorlatilag a geek-énem oltárán való áldozat -, a külvilággal pedig minimális szinten ápolok csak kapcsolatot.

* * *

Megalkottam a "halálkaraván" kifejezést, ami a zászlólopdosós játékmódokban az ellenfél zászlójával tovarobogó játékost kísérő, kvázirendezett, célorientáltan tobzódó mészáros csürhét hivatott egy szóban jellemezni. Tán még jó lesz másra is.

* * *

Végigtoltam a Starship Trooperst.

Hát, hát, hát. Abban maradtunk Blimey-val, hogy ezen a játékötleten nagyon sokféleképpen lehetett volna segíteni. Alapvetés ugye a filmben (a könyv más, de ezt most az Universal cucca alapján készítették, ha jól lestem, így az eredeti könyvalakot most le lehet szarni), hogy ha valakit elérnek a csúnya kitinvázasok, akkor annak a katonának a halál csak a kezdet, utána még randább dolgok jönnek. (...tűzcsappal...) Ehhez képest ugye víg főhősünket többször lehet eltalálni, mint a HMS Courageoust, és még mindig bírja. Nesze, realitás. (...asszem, az leégett, összedőlt, aztán elsüllyedt...) Aztán ugyanezt a főhőst nyakon öntik akkora adag bogárral, hogy az egy regimentnek elég lenne. Nem számoltam, hogy a játék során poligonbogárral végeztem egymagam, de szerintem valahol három- és ötezer között lehet. Vagy több, vagy kevesebb, a végén már tényleg elég sűrű volt az élet. Ez még mindig nem lenne baj, ha ugyanez a tömérdek bogár nem nyomna el, mint a csikket. A fegyvereknek vagy semmi stophatása, vagy semmi páncéltörő képessége, vagy nincs hozzájuk lőszer, vagy atomrakéta. (Utóbbi humoros, kedélyes szórakozás, de a fedezékbe ugrás kreatív alkalmazását kívánja meg.)
Szóval, számoljunk. A mezei gyalogbogár, a Mobile Infantryman kitinvázas képviselője az alapfegyverből (amiből nem fogy ki a skuló) megemészt kettő-három lövést, mielőtt előadja a Végrángás című bogárbalettet. A túlmelegedés elkerülése érdekében hősünk kettes-hármas lövésekkel műt. Ez eddig jó. De.
A tigriscsíkos változat már a Morita Scatter Rifle-ből kér pár lövedéket, majd egy jól irányzott lövést a cső alá szerelt shotgun modulból. Ez hány másodperc alatt van meg? Mondjuk, legyen három, ha az időszakonkénti újratárazást nem számoljuk. Ezalatt a sűrűbb vidékeken a program a nyakamba fos mondjuk hat-hét gyalogbogarat, meg egy-két tigriscsíkosat, szép, népes hullámokban. Néha ezt még megfejeli pár komolyabb kártevővel, mondjuk a félvak, manőverezőképtelen, viszont kurva nagyot sebző, öklelve támadó Rhinóval, vagy egy kisebb-nagyobb Tankerrel, ami úgy lefúj, mint arakhnofób kisgyerek a kaszáspókot. Szóval nagy a nyüzsi, kérem. És elnyomnak, kérem, elnyomnak.
Meg aztán, a film világához is kevés a köze annak, hogy jön valami überpáncélos alak, és egymaga felhentel egy egész mutáns hangyafarmot. Ha egyet le lehet gyártani ebből, akkor miért nem lehet mondjuk kettőt, ötöt, nyolcat, beszervezni egy csapatba, oszt' hadd menjen az irtás?
És ez volt az egyik ötlet, amivel leheletnyivel reálisabbá lehetett volna tenni a játékot. Mondjuk, egy két-három fős támogató személyzet melléd. Például egy Techmarine, egy vagy két nehézfegyveres (egy chain cannonos meg egy rakétavetős), medic, pszi, vagy ilyesmi. Ne tessék azzal jönni, hogy ez akkor olyan lett volna, mint a Star Wars: Republic Commando. Így is olyan. (Más kérdés, hogy akkor jobban élveztem volna a játékot.)
A másik lehetőség az lett volna, hogy a felszerelést is lehessen fejleszteni a pályák között. Mondjuk, tökösebb páncélzat, több fegyverágy - egyszerre két chain cannonnal akarok darálni Klendathun, mi olyan nehéz ezen?!

A grafikus motor a gépemet a gyakorlatban visszaminősítette low end roncshalommá, és csak 640*480*32-n volt hajlandó teljesen akadásmentesen futni.

Kapjon mondjuk tőlem a játék egy 3/4-edet, de csak mert teletömtem a fejemet bejglivel, és ettől békés vagyok.

* * *
Ha volt valami még, azt elfelejtettem, tehát nem is érdekes.

Merry vagy nem merry

Najóvan.

A jutalmamnak kezdek a nyakára hágni (lesznek jövőre is kiadások, és ha azokat is beleszámolom, akkor már nem sok marad), viszont a karácsony vicces. Különösen, ha négy, megvásárolt ajándékból három olyasmi, amit én is szívesen kaptam volna. (Ebből kettő pia volt. Nem túl fantáziadús, de szívből jön, és mégsem artériás vér.) A Leatherman Sideclipre kimondottan büszke vagyok, amit apám kapott meg. Rejtő-hőssel együtt vettük meg. (Eközben történt meg a dézsma vu-s népbüntetésem, amire szintén büszke vagyok.)

Kaptam cuccokat, de nagy részüknek majd februárban, a kanadai zimában veszem hasznát. Ha kimozdulok a fűthető szektorokból.

Ma elslattyogtam a XV. kerület, Rákos úttól a Bosnyák térre 55 perc alatt, mert nem sikerült taxit kerítenem. Kellemes menet volt. (Utána ezt megfejeltem egy Astoria-Izomnyócker levezető szakasszal.) Jól esett, mert kellemes hideg volt, így tudtam hova ontani a hulladékhőt. Azért ritkán akad egy órám ilyesmire. Ez azon is meglátszott, hogy a Rejtő-hősék által üzemeltetett karácsonyi menekülttáborból alig egy-másfél óra után leléptem a retekbe.

És most, hogy a napi kvótát teljesítettem poligonbogár-öldösésből, lassan elhúzok aludni a bélbe.

Boldog karácsonyt, már nem sok van hátra belőle.

Excerpt

Siketfrajd.

Pszichoanalízissel foglalkozó madárféle. Problémái vannak a hangok forrásának behatárolásával, és üvöltve kell megvallani neki a perverzióidat, ezért nem túl sikeres.
-Tehát azt mondja, omnibusz-komplexusa van?
-OIDIPUSZ! OIDIPUSZ, MAGA MARHA!

* * *
"gumibotrány"

* * *
"Jó ebédhez szól a kvóta."
Bürokrata zenei műsor, könnyes bérszámokkal, meg ilyesmivel...

* * *
Ez még mind nem is lenne annyira szörnyű, ha nem mindet én írtam volna.

Figyelmeztető lövés

Mondom, bazeg. Ez még csak a figyelmeztető lövés volt. Hamarosan az ország is stimmelni fog. Ha sokáig marad még keresőszó a pornóadó, elérem, hogy bevezessék itthon is.

Megkésve bár, de sortörve nem. Egyeztetés megkezdve.

Ha Emily Brontë mondjuk mérnöknek tanult volna, dögunalmas könyvének adhatta volna például az Üvöltő szelep címet.

Koktélmáj

Avagy a műsor megy tovább.

Blimey grafikus kollégájának köszönhetően - aki a kifejezést kitalálta - most rendszeresen üvöltjük át egymásnak egyik szobából a másikba az Onyx-Biohazard Judgment Night refrénjét idézve:

Koktélmááááááj!
Koktélmáj! Hüö! Hüö! Hüö!

Kérem, kapcsolja ki.

Gyertya

Ahelyett, hogy az Adminisztratív Foshalom Armageddon Kiadás adatlapjait töltögettem volna, vagy egy nevezetes Másik Bandának állítottam volna össze a jövő heti határidővel átadandó anyagot, nekiültem, és végigirtottam a Sejk kódnevű izét. (Erről vagy Hasektől a Sejk, vagy a híresen félrefordított című film, a Sejk juthatna eszünkbe, de szerencsére nem jut.) Mert már elegem lett abból, hogy öt percnyi meló után hibát találok benne. Erre ráment a napom, de találtam összesen hét kisebb, meg egy nagyobb bugot, amiket ügyesen le is jelentettem. Szerintem idővel lófejet találok az ágyamban.

Kiderült emellett, hogy a főnökeim nem igazán fogják még a Sejk jelentőségét, és egy részük nem is igen akar hozzá érteni. Ezzel persze csak az a gond, hogy ha végre valaki leülne, és rendesen beállíttatná azt a nyüvet, sokkal könnyebbé tudná tenni az életünket, és az adminisztratív ökörködések jó részét is le tudnánk venni a vállunkról. Ez nekem főleg azért fontos, mert az adminisztratív ökörködések túlnyomó része történetesen az én vállamon van, és legszívesebben középre hánynék, ha csak rágondolok. Éppen ezért elkezdtem olyan irányban manőverezni, hogy a továbbiakban inkább hadd határozzam meg én, hogy mit csináljon más. A gondolat felvidít.

Emellett volt születésnapom. Visszafogottan lerészegedtem ez alkalomból szombaton, aztán vasárnap még rátettem pár pohárral. Ajándékaim praktikusak és szükségesek, a családi ebéd meg szokás szerint dögletesen finom.

Over and out.

Kormányzó, mi? Bwwwahahahaa.

You wanna somethin' bad? I'll give you bad.

Fiatal voltam, kellett a pénz, part 1
Fiatal voltam, kellett a pénz, part 2

Sanity-t kéretik leadni a portán.

A bugz0rt levadászták.

A CukoRica (KoRn) még mindig eszetlenül jó - az új albumuk pedig minden tekintetben bejövős az én betegecske lelkemnek -, és kihozza belőlem azt a fajta felismerést, hogy valójában mindig is bántam, hogy nem foglalkoztam az énekléssel nem hogy eleget, de gyakorlatilag semmit. Mert akkor talán, esetleg (höhö, lópenészt) tudnék ilyesmiket is elkövetni, mint ők. Ez persze egyáltalán nem biztos, viszont esély sincs, hogy kiderüljön, lehetett volna-e.

Így hallgatok, és egészen mást csinálok, olyasmit, amiben már kezd gyakorlatom lenni.

A Dolgok, Amik a Láthatáron Tornyosulnak, még szépen ki kell várják a hivatali tiszteletköröket, amikbe belekezdeni sincs kedvem, nem hogy végigcsinálni - idővel összerántom magam, és hirtelen nekiállok megoldani.

10:48:07 [Métely]>[Srakker] jól vagy? :ébren?

10:49:41 [Srakker]>[Métely] Csak az erkölcsi érzékem aluszik.

10:50:41 [Métely]>[Srakker] dehát az mindig!

10:51:40 [Métely]>[Srakker] Dorbézolós!

10:53:33 [Métely]>[Srakker] Aki éjjel kemény ugye...!

10:54:49 [Srakker]>[Métely] Én éjjel-nappal kemény vagyok. Olyan kemény, hogy puha hájrétegbe kellett csomagolni, hogy kárt ne tegyek a környezetemben.

10:54:52 [Métely]>[Srakker] az legyen nappal is legény a talpán, ezt akartam mondani. :rotfl:

Mai militáns angol nyelvlecke, első rész.

"Rumor says that I've made her cry."

Ha az őszinteséggel ölni lehet, akkor én nagyszerűen megjelöltem a célpontot, még hétfőn. A gyalogosroham többi részvevője is kitett magáért.

Második rész.

"A wanderbug is a special phenomenon only the luckiest of users are to see."

A rendszer, amit használok - és bugra vadászom benne, mert a virtuális erőszak, a hibajelentés-puska durrogásával, visszahozza az értelem illúzióját kiüresedett életembe -, rögtön két hibát is felböfögött. Az egyik egy ronda vándorbug, amelyet elég nehéz lokalizálni, mert nagyon óvatos - de már láttam, hogy leporellómintás a potroha. A másik egy hivatali bug, ugyanis, mint kiderült, a fenti rendszer hibáiról csak azt nem tudjuk, hogy ki jelenti, mikor, kinek, és hogyan dokumentálja.

Harmadik rész.

"Die, goddamn bugz0r, die! Die!"

Rátettem a mohó mancsomat a Starship Troopersre. Az összhatás felemás. Most főként a negatívumokról fogok beszélni, abból pedig van egy pár. Az ok főleg a gameplayben keresendő. Az, hogy a főhős nem mezei gyalogpocok, üdvözlendő, viszont a kis nyugalom után visszatöltődő személyi védőpajzs ötletét már ellőtték a Star Wars: Republic Commandóban.
A lőszerprobléma itt tényleg húsbavág. Adtak ugyan olyan fegyvert, amelyből valami sajátos okból sosem fogy ki a lőszer, de az csak az alapkiszerelésű bogarat öli jól, és amúgy is villámgyorsan túlmelegszik. (Nem ezt kéne sorba kötni, nyolcszázasával, és a túlmelegedés miatt mondjuk kétszázasával alkalmazva nyúlós kitinmorzsává lőni a szembejövő bogarakat?) Nem tudom, hogy egy teljes tankhadosztályon kívül minek van elég lőszere, hogy átverekedje magát a sok izgimozgi bogárféleségen.
Szar az élete annak a mobilozós gyalogosnak (Mobile Infantryman), akinek a nála négyszer nagyobb bogár csáprágói között is életben kell maradni, ha úgy van scriptelve, hogy a fenti bogár nem juthat át. Ha mindent elkúrsz, akkor sem.

Az a helyzet, hogy amilyen tömegben a bogarak a humán bandára esnek, egy pálya harminc másodperc alatt véget kellene, hogy érjen. Azzal, hogy minden ember meghal, a bogarak meg mondjuk rendelnek egy pizzát. Nem tettek le elég embert, ezért minden egyes katonának annyi HP-t adtak, mint egy óvodának, hogy a scriptelt tömegjelenetbe idejekorán bele ne tudjanak dögleni.

És nem adnak benne nehézpáncélt.

"Damn. I wanted those big shiny toys at my disposal."

Statusreport

Kicsit meg vagyok illetődve. Nagy dolgok készülnek, tornyosulnak a látóhatáron, próbálgatják az izmaikat, dobbantásuktól megremeg a kávé a csészémben, és leesik a hamu a cigarettám végéről.

Egy pofa sör, egy doboz bagó, napi nyolc óra alvás, tömérdek kávé, és meglesz ez. Ezzel bármit megcsinálok, ketten pedig bármit megcsinálunk.

Mégis furcsa. Nem vagyok én hozzászokva, hogy a szavaimnak egyszerre súlya nő, fülek fordulnak felém, amelyek hallanak, és amelyekhez közvetlen kapcsolása van tollaknak és pénztárcáknak. Remélem, lesz alkalmam hozzászokni.

Mai szösszenet: "Halottakkal nehéz versenyezni. Mire nekifutnál, ők már ott is vannak."

Nyertem. A tér, az idő és a pénzügyek meghajtották busa fejüket előttem, és hátam mögé sorakozva biztosítottak támogatásukról. Nagyúri intésem nyomán felfedte titkait a Szentségtelen Banki Machinációk Retkes Kis Leporellója, és az így kihüvelyezett, ösztönös, embernek nem való tudást kihasználva szert tettem...

...a vízumra.

Blame Canada.

In other news

A legrohadékabb betegségek egyikének fertőzöttjeiért és áldozataiért.

...not even a real country, Part 4.

Nem nyertem, de újra játszhatok. Egy csinos banki ügyintéző hölgy segítségével új, az eddigieknél is kreatívabb módot találtam arra, hogy teljesen eladósod... szóval igazoljam, hogy a Kanadában tartózkodásomhoz rendelkezésre áll az anyagi fedezet.

Anyázhatnék persze, de nem teszem, mert az indokolás, ha számomra nem is kellemes, és szopóra is vagyok állítva miatta, helytálló, és a három hónapra előre való "komolyan rendbe jövök anyagilag, tisztviselő úr kérem" ígéreteken magam is hangosan szoktam kacarászni.

Nademosmáaztán, kéretik megadni azt az engedélyt, mert nem szeretném, ha megrágnák az útlevelemet a hírhedetten fagyálló kanadai aktakukacok. Az útlevelemet ugyanis elsősorban a mérsékelt égövi, közép-kelet-európai halszálkás, illetve szürke aktakukacok elleni védőanyagokkal látták el.

Blame... part 3

Na, délutánra kiderül, nyertem-e a Nagy Kanadai Vízumlottón. És hogy helyesen töltöttem-e ki a szelvényt. Standard biztonsági intézkedések - jó anyámat, akivel együtt mentünk, eléggé ledöbbentette a dolog -, bár a mágneskaput talán valamelyest kevésbé érzékenyre kalibrálták, mint a Külügyben, mert a mágneskártyára nem üvöltött. Én érzékenyebbre tenném. (Más kérdés, hogy ismerünk már olyan szúró- vágófegyvert, amely anyagából fakadóan vígan átcsúszik, mit átcsúszik, átmasírozik egy ilyen ellenőrzésen. Majd mindenki szépen megkeresi magának, nem mondom meg, hol van. Oszt' ne tessék ilyesmivel lebukni, mert alighanem már a kísérletet sem értékelik barátságos tréfának a biztonságiak és a rendőrök.) Igényes, bár kissé hideg belső tér, meglepően gyors ügyintézés. (Már le tetszett informálni, csókolom?)

Átnéztem még egyszer ezt a kérelmet - remélem, nem hagytam ki semmit, vagy magasakat kell dobnom Subterfuge-ra), és meg kell mondjam, hogy a szamárvezető része gyenge. Ez alapján nagyon szubjektív döntés kérdése a kérelmező részéről, hogy mikor mit ír rá a papírra, és nem derül ki, hogy mi a "nem hiánypótolható formai hiányosság". Kérem javítani.

"...persze, megfelelően bőkezű ajánlat esetén hajlandó vagyok eltekinteni attól, hogy kérelmezzem a vízumomat az Önök országába. Emlékezzen csak Kanadára."

Az, hogy Paul Martin széke eddig is rohadt ingatag volt, irreleváns.

Nagybetűs

Nagybetűs

Még szokom a gondolatot, hogy milyen is lehet, amikor Nagy vagyok meg Híres, és az Emberek, meg a Közönség - amely szerencsés esetben egy és ugyanaz - várja, amit gépbe méltóztatunk verni a Szerzőtárssal. És lelkendezik afölött, amit a mi Kiváló Rajzolónk kihoz belőle.

Más kérdés, persze, hogy a jelenséget illik helyén kezelni. Mert.

A Közönség létszáma jelenleg közelíti a húsz főt. Az általam adott autogramok száma egészen pontosan öt, lapzártakor. A piac eddig reménytelenül ki volt tikkadva, ami a magyar nyelvű, nem újrafeldolgozott alkotásokat illeti. Ezért olyasmit is megbocsátanak a T. Szerzőnek, amit egy tőrőlmetszett amerikai, japán, francia képregénynek már nem néznének el. Emellé jön az, hogy nagyon homályos az a határvonal, ami elválasztja az egészséges alkotói önbizalmat a szemellenzős, agyatlan kárálástól - ez már több helyütt kiderült, pár mészárlást díszpáholyból, sőt esetenként a porondról volt alkalmam végignézni - és az egyetlen mérőszám, amely valamelyest orientálhat a kérdésben, az a siker, vagyis a fogyás. Mármint a cucc fogyása, nem az enyém. Bennem minden anyag jó helyen van. (Van egy darab anyag, ami gyanúsnak tűnik, hogy mégsincs egészen jó helyen, de ezt majd jövő héten kideríttetem.)

Más.

A kanadai hatóságoknak a következőt szeretném ezúton is üzenni.

1. Ha azt mondom, turista vagyok, az azért van, mert turista vagyok. Nem illegális bevándorló, és nem is kallódó robbanószer-aktivátor.
1. a) Illegális munkavállalóként felesleges lenne egész Kanadáig mennem, amikor jelen pillanatban tökéletesen legálisan, bejelentve, társadalombiztosítási anyámkínják befizetése mellett vagyok jogosult dolgozni az Egyesült Királyság területén, ami közelebb van, így könnyebb fülem-farkam behúzva hazarohanni, ha a dolog nem sikerül, másrészt pedig a kanadai munkahelyekkel legalábbis versenyképes életszínvonalat garantál.
1. b) Ugyanezzel az erővel bármelyik, elnyomott muszlimokat tartalmazó ország területén állomásozó csapatokért történő fakultatív "bosszúállást" a MÁV, és a hozzá fizikailag kapcsolódó nemzeti vasúttársaságok szolgáltatásainak igénybe vételével is képes lennék megvalósítani - már ha az igyekvő nemzeti titkosszolgák idejekorán le nem kapcsolnak, vagy el nem üt egy nindzsaruhás villamos. És még a jet lag miatt sem kéne aggódjak. Tehát nem, nemzetbiztonsági szempontból maximum a szóvicceim jelentenek kockázatot, de a Magyar Köztársaság is megvan még, holott itt anyanyelvi szinten értik, amit beszélek. (Kivéve, ha hivatalba megyek. Ott nem beszélni magyar. Ott beszélni büró.) Mindegy, tessék leellenőrizni, örülünk.

2. Azt megértem még, csak-csak, hogy kell nektek az információ arról, hogy én hol dolgozom, kinek a kije vagyok (Ady Endre most hogy rábaszna), mert ha netán mégis elkezdek emberkedni arrafelé, amúgy szervezetten, vagy az általam megjelölt izék valamelyik tagja, ismerőse teszi ugyanezt, akkor az információbázis az jó, hasznos és szeressük. Azt is megértem valahogy, hogy ha azt kérdezitek tőlem, mennyit keresek. Igen, elárulom, az ottani átlagfizetéshez képest keveset, de ezt eddig is tudtátok, nem? Ezzel az erővel tényleg csak a helyi dikta-, nómenkla-, mecena-, és egyéb -túrák tagjai nyerhetnének belépést, függetlenül attól, hogy a repülőjegyre futja-e. Na de az, hogy már arra is kíváncsiak vagytok, hogy a jövő évre tervezett utazásomra lesz-e elég szabadnapom, mielőtt még egyáltalán belépnék, az downright baromság. Az meg, hogy ezt a munkáltatómnak igazolnia kell, különösen. (Majd elmegyek betegállományba, ha valami csoda folytán az idei 28, a jövő évi 30 szabadnapom mind elfogyna február közepéig.)

3. Az adatlapjaitokat legalább háromféleképpen tudnám kitölteni, de feltételezem, hogy csak egy helyes kombináció van. Tanácsadóként természetesen hajlandó és képes lennék meghatározni, hogy hol vannak azok a pontok, ahol formai hibát követhet el a kérelmező a hiányos, nem egyértelmű meghatározások miatt, de fennáll annak a lehetősége, hogy
3. a) ezt szándékosan hagytátok benne
3. b) nem akartok nekem fizetni ezért, hiába az a melóm, ami.

4. Pontos útitervet adjon le nektek az, akinek hat anyja van. Úgyértem, én lenni tényleg turista, és nincsenek váratlan fordulatok a gondolataimban, de ha a vendéglátói baráti kör kitalálja, hogy a hetedik napon pihenés helyett mondjuk nézzük meg a Niagarát, akkor slattyogjak szépen el a kanadai magyar nagykövetségre, és adjak le egy módosító űrlapot? Legalább azt írtátok volna le, hogy "in an indicative manner", vagy valami.

Egyéb egyelőre nincs. Eddig csak jó anyám adatlapját töltöttük ki, az enyém még lurkol a táskámban, mert nincs kedvem előszedni, hogy kitöltsem. De ez iszonyú lesz, én már most látom, minden tekintetben.

Amikor már harmadszor kaptam vissza az egyik projektet a Hivatalban, mert már megint valami formai jellegű ökörködést találtak ki, amit nekem kellett átvezetnem, a vigyorom kicsit hisztérikus lett. Végül előszedtem a BM Arest, szépen behasogattam az egyik iratköteget a feléig, azután kettétéptem a papírokat. Aztán kerestem egy másikat, és megismételtem. Különös és szentségtelen szertartások dívnak az embertől elrugaszkodott Hivatalokban.

Ezzel párhuzamosan ma felszegte bennem a fejét a Szórakoztató Fenevad, amely, ha letépi láncát, ahhoz vezet, hogy a hallgatóság fészkelődni kezd, mert az agyuk végigcsorog egész a hónaljukig, ahol kellemetlen, viszkető érzést kelt. Hagyjuk a filozófiát, a víziló fiát, mindent hagyjunk.

Ebéd közben a kollégám majdnem kiköpte a fagylaltját nekem köszönhetően. Szóba került ugyanis valamék főnökünk táncstílusa, amelyet legjobban bordákhoz szorított felkarral, grillcsirke-pózban való dülöngélésként lehet leírni. Mikor ez szóba került, én megjegyeztem, hogy "Úgy táncol, mint egy dodó." "De hát a dodó az ilyen kicsi és galambszerű, és nem tud repülni." Néztem rá, nagy, barna szemekkel, majd vállat vontam. "És kihalt, igen, ezt akartad mondani. Igen, nem tökéletes a hasonlat."

Aztán megjegyeztem a cseten, hogy a kannibálok kedvenc menüje a "breast plate", ekkor kaptam pár téglát. Megjegyeztem még sok minden mást is, de nem jegyeztem meg, mik voltak azok. Majd tessék szépen megkérdezni a nemrégiben vizsgálatra bocsátott pácienseket a pszichiátrián, nem jártak-e arra a mai nap folyamán.

Ha egy ilyen ember zárja rám az ajtót a buszon, hosszú távon alighanem őt fogják pozitívabban megítélni, és nem engem. Én is így leszek ezzel. (Az úriember a vicces bajsza ellenére befutott a külön bejáratú dicsőségcsarnokomba, és elég előkelő helyet foglalt el. Mire nem képes a vulgár-globál média, neh?) Ha kiderül, hogy az ajtórámzárás és a hősiesség megfér egy emberen belül - és ehhez nem is kell BKV-snak lenni -, készséggel elfelejtem az illetőnek a hétköznapi kis inzultust, és bevállalom a kórházi ápolás költségeinek egy részét.

Addig azonban nehéz harci átkokkal fogom végigsorozni a családfa törzsét, nyomjelzőkkel, hét generáció hosszan, akárhányszor becsukják előttem az ajtót, period.

Ha az ember egóját simogatják, az kiválóság.

Még akkor is, ha a meló jelentősebbik részét ezúttal sikerült Magamurára pakolni, aki végül kiválóan el is végezte az elvégzendőket. Miután megérkezett a szöveg, pár rosszarcú bemetszéssel - ha simításra már nem is futotta a keretből - sikerült talán még jobbá műteni a végeredményt; ezzel a varrogatással foglalatoskodtam a múlt hét vége felé, ugye. Már csak le kell festeni, mondjuk, pirosra, és rákötni a villámhárítóra. Lehet persze azt intonálni, amíg a felszteroidozott szikrát várjuk, hogy "Riiiise, my minion, rise!", de az ilyesmi tudóshoz nem méltó.

A mai csetes termés - ugye, ahelyett, hogy dolgoztam volna -, amiért téglát, vagy, tégla híján, hasonló kaliberű válaszcsapásokat kaptam:
Nosztaliga - régies stílusú anyagmozgató eszköz.
Na, ne emlegessük ezt a turul-témát, mert nagy lesz itt a turulbulencia.

A Hivatal, és benne is szeretve tisztelt középvezetőim láthatólag azt várják tőlem, hogy helyettük gondolkodjam, amiért majd ők bezsebelik szépen a vezetői babért és az osztályközi elismerést. Ott tévedtek el, hogy három és fél év alatt nagyszerűen megtanultam magam hülyének tettetni, és bármikor készséggel megteszem, ha ez érdekemben áll. Példának okáért a csütörtökön várható megbeszélésen sem áll szándékomban döntéseket hozni a feletteseim helyett. Még akkor sem, ha én legalább tudom magamról, mit kéne megtudnom ahhoz, hogy döntsek, és egy-két hónap alatt fenekestül fel tudnám fordítani az egész kuplerájt, úgy, hogy a végeredmény jobb lenne, mint a kiindulási helyzet. Ott tévedtek még el, ugyanis hogy valójában igenis végzem az ő munkájukat, és gondolkodom, hogyan lehetne a jelenlegi folyamatokat jobbá tenni. Milyen kár, hogy a nagy reform úgy kezdődik, hogy "Középvezetőket elállítani a reform útjából, vagy graffitiként, vagy túlképzett munkanélküliként, vagy fegyelmezett céldroidokként, lehet választani." Ennek hiányában elég sok minden bukásra van ítélve.

A filmforgalmazók pedig most már végre kibaszottul eldönthetnék, hogy hol és mikor lehet megnézni a Serenityt. Mer' ez nem olyan film, amit lopott kópián szeretnék először megnézni. Kezdődött ez a sztori úgy, hogy meghirdettek egy premier helyetti zugvetítést egy moziban, ahová bekerült egy kópia, olyannyira lo-budget módon, hogy még a feliratozás költségeit sem kívánták állni, így eredeti hanggal, szöveges segítség nélkül kellett volna megküzdeni Malcolm Reynolds cap'n sajátos artikulációjával. A sok geek infokommandós persze azonnal megkezdte a szervezést. Össze is jött vagy 10 helynyi foglalási igény. Fontosságom teljes tudatában elcsörtettem hát a nevezett mozihoz, ahol akkor még ugyan pontos lejátszási tervek híján nem tudták rögzíteni a foglalást, de megígérték, hogy felhívnak, amikor kiderült, hogy van olyan állat, aki 10 jegyet akar foglalni egyszerre. Aztán persze nem hívtak. Aztán persze kiderült, hogy volt, aki már telefonon tudott foglalni, tegnap. Aztán persze ma kiderült, hogy a forgalmazó mégsem adja át a kópiát. Eközben persze kiderült, hogy a hírekkel ellentétben talán mégiscsak lesz hivatalos premier, legalábbis a Port.hu szerint. Ami nem derült ki, hogy miért vállalnak foglalást egy olyan filmre, amit még csak nem is biztos, hogy tudnak vetíteni.

Na, ezek vannak.

Meg az Orient Express, pénteken. Hat, a sötétben tapogatózó emberízinget sikerült a mérhetetlen, ember előtti hatalmak, és azok hűséges szolgái hálójába csábítanom. Iszonyat, rettegés, luxuskörnyezetben, még a reklám előtt!

A hétvégén voltam két családi hepajon is, mind a kettő Erzsébet-nap alkalmából. A másodikon már másnapos voltam, a Rejtő-hőséknél megrendezett vedelés miatt, ezért - egy furcsa és világraszóló logikai bukfencet követően - boroztam inkább. Ennek köszönhetően kétszer is elaludtam. Egyszer tegnap a buszon, hazafelé, egyszer meg ma reggel. (Negyed nyolckor azért megrándult az agyamban valami, és kikecmeregtem. Nem is késtem annyit, mint amennyit lehetett volna.)

A mai nap erősen átlagos volt, az értékelése tényleg hozzáállás kérdése. Minden szellemi kulimunkák ősatyja bulizott az asztalomon, aztán odébb rugdostam. Helyette egy fordítás jött, ami nem tudott nagyon meghatni.

Aztán hazajöttem.

Most várom a kritikákat a képregényre, meg fintorgok kifelé a fejemből, mert mi már leadtuk a következő cuccot is, és még legalább két hónapot kell várni, amíg az eredményét láthatjuk. Pörögnék, de tudom, hogy nincs értelme, szóval leemelem egymásról a fogaskereket inkább.

Na, elküldtem a képregényscriptet, még tegnap. A címe még munkaverzsön. Az előzőre elég pozitív kritikák jöttek eddig. (Főleg, mert a piros második próbálkozásra tényleg piros
lett, nem pedig "honest to God" bugyirózsaszín, amikor kijött a nyomdából. Ez sokat segít.)

Azért az kicsit gáz volt, hogy egy nap kétszer kellett eljátszani a "lezuhanyzom, megkávézom, betömök valamit a fejembe, hudesötétvan" rituálét. Egyszer reggel, egyszer este. Este családi hepaj volt ugyanis. A velem fenesetudja, pontosan milyen rokoni kapcsolatban lévő - biztos van erre egy szakszó - hölgy ugyanis amellett, hogy Erzsébet, most már 96 éves is. Ezt a trükköt utánajátszani vajmi kevés esélyem van, de igyekszik az ember. Az egy a millióhoz szabályra hajtok.

Nah, az első számot már a kezemben tarthatom a Rohamból. Agresszív Fantasztikus Magazin, vagy miarák.

Én speciel zen vagyok, mert sör meg a siker azzá tesz. De a következő szám még jobb lesz. Ez gusztustalan önfényezés. (Holnapra kész leszek? Naná, hogy kész leszek. Magamura jól ír? Naná, hogy. Brazil meg egy félisten. Néha az a fele, amelyik nem isten, de nem lehet mindent egyszerre.)

Végül nem toltam ma végig, de már tényleg nincs sok hátra.

A második epizód majdnem startra kész.

Véghajrá.

Jövő hónapban kezdhetjük majd újra, de az is faszaság lesz.

De nagyon kikívánkozik már az agyam a fülemen.

"A mindeféle legendák és hiedelmek elkerülésére sietek leszögezni a tényt, hogy noha ahhoz az estéhez részemről ugyan nagyok sok rossz mondás társítható, de a "sörpedofil" kifejezés megszületése teljes egészében ahhoz a gyanús külsejű személyhez kapcsolható, aki a a kabátja alatt tartott kis piros tűzőgéppel érkezett a helyszínre."

Igen, ez én voltam, és bár illetlen, azért büszke vagyok.

Királyság volt Búvárzenekar XXX. évfordulója nagyon. Ezúton is gratula mégegyszer.

Peonsio

Peonlázadás van a Hivatalban, kérem szépen. Igaz, semmilyen ajkat nem tűztek össze kis piros tűzőgéppel - pedig de jó lenne néha -, de a jelek már csak a legszemellenzősebb kriptobürokraták számára nem nyilvánvalóak.

Teljesítményértékelés volt ugyanis, határnapon, a végső határidőben, amikor szabály szerint még lehet, és a tortán a kis marcipánfigurát lebaszás alakúra öntötték szeretve tisztelt főnökeink. És ekkor, egyesével, a sok kis peon fogta magát, és felröhögött. És, mindegyikük, bár nem öntötte szavakba, így, explicite, közölte, hogy amíg a vezetés hatékonysága nem javul, addig bizony semmiféle inget nem fog magára venni, ami nem az övé. A piramis legalja felé induló kritikák gellert kaptak, és megerősödve visszatértek teremtőjükhöz.

És a peonok utána is folytatták tekintély-nem-tisztelő tevékenységüket. Irodákban gyűltek össze, kis előgerinchúros hőstettek hírét cserélték ki egymással, és arra tették meg tétjeiket, hogy mikor derül végre ki szintekkel feljebb, hogy a nem létező tekintélyre alapozni botorság, a kritikákat figyelmen kívül hagyni, olcsó kifogásként iktatni ostobaság.

Azért, meglepő módon, munka is folyt. Na, nem azért, mert bárki is megbánt volna bármit, hanem mert a Hivataloknak már csak az a természete, hogy a munkának, ha lassan is, de mindenképpen folynia kell, és ha - külső és belső tényezők miatt - csak ennyiben is merül ki az arcunkba vágott "szakmai erkölcs".

Sz'al ennyi. Boldog örömmel röhögök a Hivatal arcába, és meg kell valljam, élvezem.

Amúgy pedig sikerült valamit intézkednem az áthelyezésemen. Hogy ez jó lesz vagy rossz, majd jövőre kiderül. Olyan simán ment minden, hogy én lepődtem meg a legjobban. Titkomat a részvevőkön kívül egyetlen ember, Misztörendőzán tudja, és ő is csak azért, mert elmondtam neki. Nehezemre esik olykor, hogy ne röhögjem pofán jelenlegi vezetőimet, amikor a marhaságaikkal traktálnak.

Ha minden igaz, nem fognak tudni elkapni.

Már a 100 Hz-es képfrissítés is bántja a szemem. Ez szörnyű.

Kérem, tegyék meg tétjeiket. Itt lőni fognak? Ha igen, mit mondanak? Szándékos provokációra hivatkoznak, vagy a tüntetők között megbújó gaz iszlámista puccsistákról hebegnek majd, mint az üzbégeknél? Ez az utcáravonulás dolog kezd már amolyan nemzetközi népszokás lenni.

(Mondjuk, esélyes, hogy tényleg megberhelték azokat a választásokat, a diktatúráknak ez már csak szokása. Mely esetben rendes, tisztességes állampolgárnak valóban illendő az utcán megjelenni, és a kollektív kurvaanyázás-bajnoksági részvételi oklevelébe bepecsételtetni a részvételt igazoló bizottsággal a kezdési és zárási időpontot.)

Post a posta tehetetlenségéről

Ja, amúgy most kaptam egy borítékot. Nem én, hanem a főbérlő valamék rokona. A BM egyik szervezeti egysége küldte, alighanem valami okmány lesz az. Végül is, látóidegen szúrt a piros pecsét, hogy "LEVÉLSZEKRÉNY ÚTJÁN NEM KÉZBESÍTHETŐ!", így igazán logikus, hogy a levelesládából esett ki.

Helyettesíteni kell az evolúciót, mert a Magyar Postáról valami szentségtelen trükk miatt kiszorult. A következőt gondoltam.

El kell küldeni egyszer használatos fekete mambákat, amelyeket genetikailag egyrészt úgy módosítottunk előrelátólag, hogy a mérgük az előgerinchúrosoktól felfelé mindent öljön, másrészt pedig egy harapás után szenvedjenek ki. Igen, nekem a gránát túl snassz. Az így előkészített tesztállatokat - mondjuk háromezret - bűntársaink bevonásával egy-egy "NE BONTSD KI!" felirattal ellátott csomagban postára adjuk, majd számoljuk a sikolyokat. Bár kísérletező kedvű szolgáltatásszociológushoz nem méltó, hogy jóslásokba bocsátkozzon, azért valószínűsítem, hogy a kétezer-kilencszázhetven sikolyból kétezer-nyolcszáz valamelyik postán fog felhangzani.

Az már talán a paranoia határát súrolja, hogy amikor - átvitt értelemben - csökken a támadások intenzitása, és úgy tűnik, hogy teljesítettem egy pályát, akkor én, ahelyett, hogy kifújnám magam, elkezdem megszámolni a lőszert és keresni a health kitet, meg a biztonság kedvéért lerakok pár aknát a küszöb mögé.

Vagy a paranoiáét, vagy a megvilágosodásét.

80 név

Na, kedveseim. Akkor most mindenki szépen hazamegy, és csökkenti kábé 40%-kal a villamosenergia-fogyasztását. Vagy minden hónapban annyival többet fizet, amennyivel a külföldről vásárolt energia többe kerül. Helyettem is. Futás. Ezt a nyolcvan nevet még puskacső elé szegezve sem vagyok hajlandó a továbbiakban komolyan venni.

A VVER-440 meglehetősen strapabíró konstrukció hírében áll, és az eredeti elektronikához képest jóval fejlettebb biztonsági és irányítási rendszereket építettek bele annak idején. Alapvetően jobban tartok attól, hogy egy megvadult úrvezető egy életre megnyomorít, mint attól, hogy elfogy a jódtabletta a gyógyszertárból, mire odaérek, és a kihullás miatt elvisz a pajzsmirigyrák.

Míg a sötétzöldek nyomására több ország úgy döntött, hogy felhagy az atomenergia békés célú használatával, az eszetlen környezetpusztító, elnyomó finnek (csak viccelek) most építenek egy újat.

Cicavirágok, ha választanom kell, hogy építsenek-e még négy-öt blokkot Pakson - még fejlettebb cuccokkal -, vagy másutt, és ezzel kiváltsák a különböző szén-, kőolaj- és gázüzemű erőműveket országszerte (meg mellé fenntartsanak egy olyan, rugalmas, kiesés esetén üzembe állítható hálózatot, ami gondoskodna arról, hogy egy reaktor tervezett vagy terven kívüli leállítása esetén ne pislogjon a lámpa), vihogva kérdezném, hogy hova kell tenni az ikszet, hogy megvalósuljon. Majd ha a kőolajfinomító vagy lignites erőmű környékére láncolja magát valamelyik környezettudatos - és eltiporja egy falka kamion -, akkor esetleg hajlandó leszek őket részben komolyan venni.

A megújuló energiaforrásokban látok rációt, de ez csak kiegészítő forrásnak jó, alapszolgáltatásnak megbízhatatlan. (Meg a hülye adminisztráció egyáltalán nem támogatja, ami hülyeség. Lehetne mondjuk célzottan lobbizni, barmok?)

Vagy a Hivatal hőse leszek, vagy a Hivatal halottja. Tettem egy direkt utalást arra, hogy kérem az áthelyezésemet. Mostantól ééérdekes napok következnek, az a fajta időszak, amitől az embernek megnő a mája.

Foreskin

"Tudjátok, én egyebek között azért nem térek át a zsidó vallásra, mert ha netán elvinné a szemhéjam valami, gyűlölném, ha más fitymáját varrnák a helyére."

(Tudtommal az előbőr az egyetlen darabja az embernek, ami alkalmas szemhéj pótlására. Szarul hangzik.)

Azért nem sok olyan család van, ahol egy ebédnél nem tör ki a botrány, ha valaki megszólal a leves fölött, és elmond valami hasonló elméncséget. Az enyém ilyen. Jó anyám, bár persze hülyének nézett, hogy hogy kerül a téma ide, alapvetően nem húzta fel az orrát, jó apám röhögött, bár megjegyezte, hogy sivatagi körülmények között alighanem inkább vállalnám a spontán szemhéjelvesztés következményeit, varrásostul, mindenestül, mivel a homokkal sokkal több gondom lenne.

Tipp

Hát én elsőre azt mondanám, hogy ezeket a néven nem nevezett helyszíneket érdemesebb először a volt Szovjetunió területén keresni. Oroszország, Ukrajna, a különböző ex-szovjet -isztánok...

1. A ex-keleti blokkot alkotó ex-csatlósállamokban mostanra már lement legalább egy - úgymond - szabad és demokratikus választás, ami kormányváltással járt. Ha máskor nem, akkor garantáltan kiszivárog valami, ami gyanúra ad okot.

2. Akkora jogosultságokkal, amivel annak idején a különböző szovjet titkosszolgálati bandák bírtak, nem volt nehéz összerittyenteni egy fekete autóra valót, amivel nyugodtan el lehetett fuvarozni valami rettenetes helyre az államellenes szervezkedőt. Olyan helyekre is, ahol nem névleg baráti, valójában persze befenyített, és mindenről tudni akaró lokál pártfunkcionáriusok a kinevezett urak.

3. Egy ilyen üzem működtetése folyamatos veszély a hatalmon lévő kormányok számára. Ha tudomást vesznek róla, azért, ha tudatlanságot színlelnek botrány esetén, akkor meg azért. Ezt olyan helyeken szokás megjátszani, ahol a kriptodiktatorikus vezetés első gondolata valamiféle zavargás esetén, hogy a tömegbe lövet. A második, hogy esetleg nem éles lőszerrel, hanem könnygázzal meg gumilövedékkel. (Üzbegisztán? Kirgizisztán?)

4. Ha nem belföldi erő buktatja ki egy ilyen komplexum létét, akkor lesz, aki megteszi külföldről. Persze, zsarolni még mindig jobb egy ilyen infóval, hiszen azt huzamosabb ideig lehet, mint egy adott kormányra meg országimázsra ráborítani a rakott asztalt. Meg jövedelmezőbb is.

5. A sajtóval történő lefedettség a nyugatibb ex-vörös országoknál magasabb. Ha egy helyen kibukik, hogy lehet - és miért ne bukna, hiszen huszonéves hősjelöltekből azért akad a szakmában -, akkor az a botrány kellemetlen kérdéseket vet fel a hasonlóképpen demokratizált államokban is, és még a mobiltelefonokból is dühöngő újságírók fognak lógni. (Remélem.)

No, napi külpol okosmegmondásomnak véget vetek. A franciák szokás szerint zavarognak a lábjegyzetben, a különbség csak az, hogy most rendezetlenül. (Ez meg engem most nem érdekel.)

Write error

Vannak azok a pillanatok, amikor a fejemben csikorgó tű leugrik a helyéről, és rossz helyre ír, hibás adatot. Ezt az agyam azonnal megérzi, és feszültség alá helyezi a vázizmaimat, amitől aztán úgy ülök, mint akit leszúrtak, mert előre ugyan görnyedek, de a vállam merev, és nehezemre esik mozdítani a karjaimat. A Gyanús Fíling buszon állva alacsony intenzitású reszketéssel nehezíti az életemet.

Na persze, azt nem lehet kivárni, hogy az ilyen pillanatok elmúljanak maguktól. Bármit mondanak, nem jegyzem meg, akárhányszor mondják, akármilyen érthetően. Úgy esik ki a fejemből a kapott információ, hogy csak az ottlétére vonatkozó emlék marad meg. Az az érzés, amikor csak azt tudod, hogy elfelejtettél valamit, még azt is tudod, mire vonatkozott, de azt, hogy mi volt az valójában, azt elfedi a vak homály.

Ez az érzés egy egy hónap alatt megszerzett loginba került, mert nap végére ügyesen le is tiltott a Rencer. (Nem egész fél óra alatt sikerült elkúrnom.)

Na, majd holnap megint nekimegyek a világnak, hátha sikerül leszedetni azt a tiltást.

He's a loser / he's a loser / he's a loser / she said. So I grabbed my shovel...

Két lehetőségünk van. Az első, hogy becsukjuk az ablakot, mely esetben öt perc múlva elpusztulunk a felhalmozódó hulladékhőben és az átható tüdőszagban. A második, hogy kinyitjuk, mely esetben Misztörendőzán fázik - pedig ő ül távolabb az ablaktól -, gondolati sémáinkat meg egy vágtató orrszarvú minden eleganciájával zúzza szét a Building Reconfiguration Managers nevű formáció dobhártyaszaggatóval és csiszolókoronggal előadott indusztriál száma, a listavezető "Neodaszegejjed máá."

Nehéz választani.

"Az én orkosságom nem éri be akármivel!"
"Meglepően könnyű kijutni a bázisról most, hogy nem üldöznek."
"Grand Theft Panzerkampfwagen."

Kitűnően telt az elmúlt négy nap: az égvilágon semmi hasznosat nem csináltam - a változást azt hozta, hogy munkaidőn kívül. Ahogy pihenőnapokon szokás.

Holnap megint össze kell vakarnom magam.

Gyerekek, basszátok meg, ha elfelejtettetek játszani, akkor tökmindegy, hogy mennyire tanultatok meg egerészni.

Az ellenfél bandájából talán három embert tudnék mondani, aki ennek a kritériumnak - ami miatt egyáltalán megéri összedugni a gépeket - megfelel. A mienkből ötöt. Összesen voltunk huszonnégyen.

Azért voltak jó pillanatok is. Amikor már vagy húsz perce életben voltam, ellőttem az összes rakétámat, és a tovaporzó német páncélosok látóterén kívül nagy nehezen hazasunnyogtam Papa bázisra, hogy szerezzek némi ellövöldözni valót, mit találok a főtéren? Naná, hogy egy Tigrist. Na, mondom, kerülöm balról a fészert, mert más se hiányzott, mint hogy erősítés nélkül, erősen legyengülve kelljen legyűrnöm egy ilyet. Gránátra kaptam, és elkezdtem osonni. Befordulok a sarkon, és mit látok? A Tigris lövegtornyát, szemből. Ugyanis ő megkerülte az épületet, mert nem akart bazookást látni a közelben. Neki volt lőszere. A csőtorkolat éppen csak nem vigyorgott. Én már nem fárasztottam magam azzal, hogy megpróbáljak félreugrani.

Ugyanezzel a Tigrissel, vagy egy másik haverjával, de ugyanazzal a sofőrrel kergetőztünk két perccel később, amikor megint megjelentem a térképen. Ott kergettem a fészer körül, és végül sikerült is farba találnom. A fészeren átrohanó németet pedig hűséges tiszti oldalfegyveremmel terítettem le.

Szakadtra röhögtük magunkat a sráccal, akivel ezt összehoztuk.

De azért meggondolom, hogy jövőre megyek-e. Egyre fogy a lelkesedésem, már ha ezt, ami maradt, annak lehet nevezni.

Swift

Na, szóval sikerült kirugdosni az irodámból a projektet, és csak jövő héten várom vissza. Most megyek multipartira. A harci nevem asszem KombatHurka lesz, vagy valami hasonló. Majd' egy éve nem henteltem botoknál bonyolultabb ellenfelekkel szemben, és már akkor se voltam egy kiberolimpikon.

Más.

Irán faszságai felkerültek a címlapra, juhé. Más kérdés, hogy Izrael jó eséllyel elpicsáz bárkit a környéken, mint azt az eddigi sok:nullás háborús eredmények bizonyítják a második világháborút követő történelemben. Tömegpusztító fegyverek tekintetében is elég nagy előnye van, gondolnám, bár remélem, hogy ebben a kérdésben a kinekhosszabb vetélkedőre egyáltalán nem kerül sor.

Más.

A francia mezőgazdaságot fogom még fikázni, az eredeti tervek szerint, de még kutatnom kell.

Kenyérrel és szóval

Visszavonva egyeztetésre.

Dia-log

Ő: - Ez egy szar.
Én:- Adjunk neki egy pofont.
Ő: - Akkor összedől.
Én:- Azt én nézni akarom!

Kicsit fáradtak és elégedetlenek vagyunk a projekttel. Kicsit.

Puns not dead

Belehallgattam Blimey egyik netes beszélgetésbe. Retrospektíve azt kell mondjam, az Univerzum jobban járt volna, ha nem teszem.

Blimey: - Ne vegyük már fel ezt a questet, bazmeg, hát már így is tizenegy van, ami függőben van.
Én: - Na, mi van, kifosztottátok a Quest-endet?

Kérem, kapcsolja ki.

Kezdek nagyon elfáradni. Ha egyszer elszakad a cérna, az gyönyörű lesz és rettenetes. Egy lőszerraktáron ülök, és szándékomban áll az összes rohadt ammót belerázni abba a két szubhumán korcsba.

No, tegnap két hasznos dolgot is csináltam, ha a melót nem számítjuk. (Nem számítjuk.) Egyrészt kitaláltam Ambivalenssel közösen egy véletlen-generátort, amit szerepjátékhoz lehet használni, és eközben kincstári hiénavigyorral talpaltam bele az ezotéria gyomrába. Az utóbbi részét persze nem feltétlenül szükséges így érteni, elvégre egy pórias 2d6-os dobáson is úsztak már el birtokok a történelem folyamán.

Másrészt, ahogy arról mások is beszámoltak, megalkottam első Brujah karakteremet. Lengyel a szentem, és lehet, hogy még meg kell változtatnom a vezetéknevét, mert nem igazán ismerem a lengyel vezetéknevek képzésének szabályait. Egyelőre elég sablon szegény, de minden karakterem így kezdi.

A gótikus horror jegyében elhangzott a következő mondat: "Mit beszél ez? A Sanity-je 9-es ennek, nem az Aretéje..." Zöldíjász még nem tudja, mire vállalkozott, de majd megtudja. Öhöhö.

Future reference

"Majd hajlandó leszek meghalni az Ügyért, ha az Ügy felajánlotta, hogy meghal értem."

Iktatni!

Oszoljanak, emberek...

Nincs itt semmi látnivaló.

Monitoring

A Sunnyogó Wattvégzet ventillátora a szokásos visszafogottsággal kezdte el kavarni a levegőt. Először Hősugárzó, a videokártya érezte, hogy valami nincs rendjén, de mert beszűkült kicsit a látóköre, nem szólt bele a bootolásba. A "Jelzés Nélküli Bézs Helikopter" kódjelű CD-író felbőgette a hajtóműveit, majd felszállási engedély híján, dolgavégezetlenül csökkentette a teljesítményt. Sorra jelentkeztek szolgálatra a hardvereszközök. A Windows persze üvöltött, mint a fába szorult féreg, de ez már csak afféle rituálé volt errefelé, alapvetően senki nem törődött vele. Kávé és Daráló, a két winchester egymásra néztek, unottan, a rivalizálás jele nélkül, elvégre nem ugyanazt a buszt használták. A Statikus Zörejek által szponzorált hangkártya a szokásos profizmussal gyűjtögette a hulladék elektromágneses hullámokat az alaplapról. A Windows rohadt ideges volt. Valami nem stimmelt. Felolvasta névsort, az összes idegesítő, hisztis hardvert, a bogártemető programok listáját, aztán megint, de nem sikerült felderítenie a deviáns elemet, aki el merészelt térni az előző indításkori konfigurációtól.
- Hááá! Megvagy! Ki vagy te? És hova tetted 6VPP-t?
Az újonc szenvedett egy kicsit a trapézzal, baszakodott valamelyest a gammával, bemérte, merre van a horizontális és mi az, hogy vertikális, és csak utána válaszolt, az igazi kemény legények magától értetődő önbizalmával.
- Én az új monitor vagyok. 19 collos. Ár-érték arányos, de izomból. És színhelyes. Hat Vödör Piros Pixel pedig... visszavonult. Elment tévének, a benzinpénz fejében.
Képfrissítési frekvenciát váltott, először 85 Hz-re, aztán 100-ra, amit elhűlve néztek a régi hardverek. 6VPP alig tudott 75-öt, és akkor is szinte csíkot húzott maga alá az erőfeszítéstől. Az újonc bűvészkedett valamit a színegyensúllyal, aztán elfintorodott, és visszatért a gyári beállításokhoz.
- Most mit néztek? Nem is volt telepítve. Két évig volt veletek, és több maflást kapott, mint egy pehelysúlyú profi bokszoló. Szerintem neki is jobb lesz odaát. Egyéb kérdés?

Nem volt.

(A Felhasználó is csak annyit szeretett volna tudni, hogy ki volt az az ostoba tróger, aki a menürendszert tervezte ezen a dögön? És miért nem mentem inkább péknek?)

...he?

Feloldom magam a melóban. Szétkúráltam a belem tegnap valami szentségtelen táplálkozási kombóval, amire ráittam négy üveg sört, így eléggé zomboid külsővel tántorogtam végig a napot. Jellemző módon nap végére kezdem magam csak embernek érezni, ez a kisebb csoda odabent nem működik. (A Hivatal betiltotta a csodákat.)

Amúgy megy a fúrás és a faragás, a Hivatal struktúráján belül éppúgy, mint a Hivatal épületének külsején. Jelenleg a második idegesít jobban. Flexelnek, láncfűrészelnek, kopácsolnak, cserepet dobálnak a bácsik. Emellé meglepően fegyelmezetten és gyorsan dolgoznak, tehát reménykedhetem benne, hogy relatíve hamar vége lesz.

Jövő hét péntekig van időnk véglegesíteni a projektet, és persze mindig közbejön valami. Például holnap egy helyszín, mégis, mi más. Izgalmas napoknak nézek elébe, várhatóan mégsem lesz semmi, amiről írnom lenne érdemes.

Karaktert hegesztek és középkori történelmet tanulok, gyorstalpalón. Királyság lesz.

The right stuff

I don't feel fear or panic
And nothing brings me down.
I'm an aerospaceage warrior
I can fly sideways through sound.
My reflexes and reactions
Are as fast as a machine.
I'm the right stuff baby
The right stuff.
I'm the right stuff baby
The right stuff
Just watch my trail.

Igazán jó illúzió, kérek még negyven dekát. Negyvenöt? Maradhat.

Pikcsa

Nem jut semmi az eszembe, ezért íme, egy kölcsönzött fotóemlék egy olyan időről és helyről, amikor, ha reggel kabátban látnak, elkezdenek gyűjteni a síremlékedre, vagy, bizakodóbb alanyok esetén, a kényszergyógykezelésedre. A helyszín Biskek, az idő meg - amellett, hogy kurva meleg - 2000 nyara. (Update: kicsit elrontottam.)

Progressz-6

Nekiálltam, most a 6. oldalon tartok. Hétfőtől számított egy héten belül mindenképpen megleszek. Igen. Én is csak akkor nyúlok ehhez a fordításhoz, ha kedvem van, de mivel csak nyolctól fél ötig terít be a híg fos, utána engedélyt kapok megtisztulni, néha van kedvem.

I'm sooo fucking tired.

...nem indulok én el már, egyáltalán nem. Tudom, hogy ez már a második a hétvégén, de inkább kialszom magam. (Talán holnap?)

...és most valami egészen más.



Hegyek Kirgizisztánban. Rászabadultam a családi fotóalbumnak azon részére, amit apám beszkennelt. Időnként majd lövök fel efféle cuccost.

Státusz

Kurvára nehezemre esik megmozdulni. Még egy darabig nem is fogok. Legalább egy óra kell, amíg ebből a reszkető szervhalomból ember lesz. Egy ember, aki elmegy, és meghódítja... a vegyesboltot, és leigázza... a hűtőt, majd pedig izzó ajkához érinti... a sörösüveg száját, igen.

(Gizike, azt az izzó ajak dolgot mégiscsak inkább húzzuk ki. Spila.)

Idéz, ökör

Ja, és van nekem olyan is, hogy "A távolság az emberiség által ismert legjobb páncélzat."

Ezt is ráhegesztem még valamire, csak fel ne boruljon.

Argh

A hittanórák valami mély torzulást hagytak a lelkemben.

Bizonyítás (helyszín - Belterj.hu cset):

Ha cserbenhagyásos gázolást követek el egy egyházi személlyel szemben, akkor van az, hogy "csapott papot otthagyok"?

Q.E.D.

Nénó nyomában

Amikor most meghallottam egy szirénát - magas frekvencián kezdte -, még volt időm örülni, hogy mégsem bomba az, mire rájöttem, hogy ez nem egészen természetes. Főleg azért, mert bombát eddig csak filmen hallottam zuhanni.

Invesztigatív poénvadászat

Kevesen tudják, de ez



innen származik, vagy legalábbis kurvára gyanús az összefüggés. Megjegyzendő, hogy a Parking Lot is Full egyképese 1999. szeptemberére datálható.

Akkor egy básztárd vagyok ma. És annyira élvezem...

Splorty

...az agyam csorog kifelé a fülemen. Némi adrenalinnal vegyest.

Az azért kibaszott vicces ám, amikor fél délelőttnyi munka után közli a felelős, hogy van egy formadokumentum, és annak feleljen meg, amit leírtam. Lófaszt. Nekem jelen pillanatban bőven elég, ha nekem megfelel. Még fogok itt majd nektek állítgatni, ti barmok, akkor, amikor az a laza 8-10 munkaóra, amit ebbe a faszságba öltem, nem más, mint szívesség, meg a segélykérő női szemekkel szemben fennálló inherens gyengeségem bizonyítéka. Mert amúgy minden okom meglenne ám, hogy halk röhögéssel kérjelek mindannyiótokat, hogy basztassatok ezzel mást. Merthogy nem az én dolgom.

Ami az én dolgom, az pont az, amit emiatt nem volt alkalmam végezni.

Hülye prosztók.

...hazaértem, játszottam is, de az önfeledt mészárlást félbeszakította az a tény, hogy még mindig patikamérlegen mérik a lőszert. Mármint az én fogalmaim szerint. Úgy őrizgetem a skulót, mintha félnék, hogy elfogyna. Pedig elfogy.

Most megyek, és visszaszerzem az öltönyömet és a kajámat.

Gém

Nosztalgia. Komolyan. Impulzuspuskával hegeszteni az LV-1201-en, ez még akkor is vicces élmény, ha a játékot amúgy már most nyomod végig harmadszor, és az akkori atomerőművet, amire a játék legnagyobb felbontását méretezték, ma már egy kizárólag számlanyomtatással foglalkozó irodai gép is vihogva alázza. Azért a Lithtech motor szépen hasít, bár öregecske már erősen, de az átvezető videókat szkriptelő ellenforradalmárokat még így, négy év múltán is szívesen falhoz állítanám.

"Vííííí! Rohadékoook! Vahahaha!" *BRRRRIT* *BRRRRRIT*

Nincs is ennél szebb egy egyszerű lelkű, mondhatni, tahó pixelvadász számára. A tegnap estém amellett, hogy pizzára várással telt, nem nélkülözte az izgalmakat. Ma este tovább tervezek haladni benne. És lehetőség szerint igyekszem kevésszer megdögleni.

Dilemma

Jaaaj, de nehéz dolgom van, hogy eldöntsem, melyiket rühellem jobban: a Hivatalt, amiért szart rág, vagy a Célpontot, amiért drámázik.

Gránátot mindnek.

Suit dreams

Elég nagy hülye az én tudatalattim. Ma éjszaka megint elővette a sufniból a "csökkentett gravitációban ugrándozom, és éppen kezdeném élvezni önnön különlegességemet, amiért ilyet tudok, amikor jön valami pöcsmög külső körülmény, és megakadályoz az elszállásban" forgatókönyvet. Más kérdés, hogy ez a külső körülmény ezúttal egy negyvenes, bajszos pöcsmög volt, egy öt év körüli lánygyerekkel, ezért álombeli énem csak fenyegetőzött, vér nem folyt. Még az álombeli gyerekek pszichéjét sem nyomorítjuk meg egy életre. (Hogy miért a bal kezemben volt az összecsukott Benchmade, amit kubotanként akartam használni, azt nem tudom.)

Aztán váltás. A következő jelenetben egy vörös energiapáncélban feszítő alakulat taktikai felelőse voltam. Nem, nem haltunk meg. Csak majdnem. Amire rájöttem, hogy az a valami, ami a chtulhoid monsztákat idézi csilleszám, a futószalagon vonuló plüssfigurákba van rejtve, eléggé elnyomtak minket, de végül is egész jól megúsztuk. Az viszont elég idegesítő volt, hogy a látómezőm jobb alsó sarkán feszítő automappal is alig találtam meg a sok lúzert, akiktől sikerült elszakadnom, ráadásul ott kellett pöcögnöm a felszabadított létesítményt elözönlő fogyasztózombik között, vörös energiapáncélostul, mindenestül. Visszaköszönt az előző jelenet, mert a gravitáció ugyan nem hatott meg, viszont túl magasra nem szálltam, így szép három-méteres ugrásokkal tudtam furakodni közöttük. Aztán megint megteltek a futószalagok, egy fura külsejű mélytengeri polipfaj - nem, nem kalmár, hanem oktopusz - barna színű, plüss változataival. Lerugdostam őket, oszt' béke lett.

Aztán egy osztályteremben köröztem. Még mindig pirosban. Hogy mit kerestem ott, azt nemtom, de remélem, tanítani nem kellett. Mert azt nem csináltam. A tizenévesek közül akartam kiválasztani egyet, mivel tudtam, hogy az az egy, nos, az nagyon veszélyes, és még idejében el kell kapni. Gyanússá is vált egy ázsiai vonásokkal rendelkező lány. Nem, nem volt rajta iskolai uniformis, és csápok se voltak. Egy se. (Ha francia iskoláslány lett volna, attól lehet, féltem volna. "Französische Schülerinnen schiessen besser", ahogy a MOHAA mondja.) Sajna, a missön félsikerrel zárult, mert felébresztett a vekker, de tuti, hogy ha sikerült volna rávenni, hogy a szemembe nézzen, akkor elkaptam volna a kis nyavalyást. A szeme zöld volt, arra emlékszem. Pont olyan zöld, mint az előző jelenetben az automapon a baráti egység. "Friendly-zöld."

Most épp alig élek, de nem nagyon tudom, mi lehet az oka. Összeszedhettem valami kórságot.

Nofene

Whoa.

Teszt

Very knowledgable. 70 % knife knowledge!

You absolutely know your way around the knife world, although you missed a few details.

My test tracked 1 variable How you compared to other people your age and gender: You scored higher than 28% on knife knowledge

Link: The Knife Knowledge Test written by Masterbrain on OkCupid Free Online Dating, home of the 32-Type Dating Test

70%. Nem meglepő, hogy Rejtő-hős 20%-kal begyalázott, mondjuk.

Danuvia

"Hát, én sosem lépek be az álmaimba pisztoly nélkül. Hogy mi? Ó, igen. Mindig elég volt. Elvből nem álmodom olyasmit, amit pisztollyal ne lehetne lenyomni."

Alakul a fejemben ez a Kolosi gyerek. (Egyszer eljönne értem, végem lenne, mint a krími háborúnak.)

Fable kritika

No, hát időközben végignyomtam a Fable - The Lost Chapters című örökbecsűt. Összességében egy Sim Hero-féleség. Van egy kölök, setét múlttal, nagy dráma, meg minden, aki csatlakozik a Hősök Céhéhez (nem viccelek), majd megmenti/kárhozatba taszítja a világot, a júzer kívánságának megfelelően. Aztán megint. (Ezek azok az elveszett fejezetek, amelyek nem voltak benne az XBox-os verzióban.

A játék szexista. A főhős férfi, és pont.

Több, nálam profibbak által írt kritika is kiemelte már, hogy a játék erőssége az, hogy nem veszi magát véresen komolyan. Az, amikor a rettentő jófiúvá tápolt húskocka feje fölött először megjelenik a glória - mondjuk én először egy hibásan programozott lens flare-nek néztem, holott tudhattam volna, hogy ilyesmi nincs is a játékban -, ami aztán fénypillangókká ugrik szét, na szóval, ez a jelenség ékesen kiemeli, hogy mekkora a mesei elemek aránya a valószerűséghez képest. (Magas.) Ez, kérem, heroikus fentezi, egyenest a mélybugyorból. Ahogy szeressük.

Legalább kasztok nincsenek. Elég sokféle módon lehet tápol... khm, optimalizálni a játékban. A mészárlásért és a küldetések megoldásáért (az egyedüli különbség az, hogy az egyik folyamat, a másik meg egy fix pont) jár a tapasztalat, ami négyféle lehet: általános, erő, skill, akarat. Köznapiasabban: hent, izom, trükkök, mágia. Amikor az adott tapasztalat alá tartozó tulajdonságot vagy képzettséget fejleszteni akarod, először az adott kategóriához tartozó tapasztalatod fogy, utána hozzá lehet nyúlni az általánoshoz. A tulajdonságok befolyásolják a karakter modelljét is, bár egy-két összefüggés kimondottan érdekes logika szerint került meghatározásra. Az addig rendben, hogy az izomerő meg az egészség befolyásolja, hogy a karakter milyen széles (én elvittem addig, hogy gyakorlatilag izomszkafanderben parádézott szegény csóka, mint egy túlgyúrt testépítő), ezzel szemben az, hogy milyen magas, azt olyasmi befolyásolja, mint az íjászat, a ravaszság meg a gyorsaság. Mondom, he?

A küldetések elég egykaptafásak. Menj oda, verj le közben minél többet, szabadítsd ki/hozd el/öld meg. Mondjuk lehet őket nehezíteni, amikor kificcensz a pódiumra, és bejelented, hogy adott időn belül megcsinálod, vagy alsógatyában is megcsinálod, vagy úgy oldod meg a túszmentést, hogy senkinek nem esik baja közben... ezért több zseton jár, viszont jóval durvább feladat így végigmenni a küldetésen.

A világ... nos, az kicsi. Utoljára talán a Planescape: Tormentben (ott is Sigilben) volt, hogy nem éreztem, hogy lépek kettőt, és már elérem a világ végét, mert a többit elfelejtették leprogramozni. Gyakorlatilag mintha a Középfölde Megyéjében kéne kombattáns cselekményeimet végrehajtani, amikorra meg végre ki lehet kerülni, addigra annyira csőben mozog a cselekmény, hogy ehhez képest a Csalagút kész labirintus.

Ami viccessé teszi a játékot a gátlástalan tápolási lehetőség mellett, az az, hogy a karakternek afféle virtuális életet lehet adni. Kicsit egysíkút, de lehet. Lehet változtatni a külsejét, és nem csak a felszereléssel, hanem a haj- és arcszőrzet-bűvészkedéssel is. Lehet neki tetoválást is venni. Ezek egyrészt a pofa vonzerejét, másrészt az ijesztő voltát változtatják meg. A magas vonzerő/közepes borzalom kombináció, amihez szerencsém volt, halál idegesítővé vált a végére. Megyek jobbra: ujjongás. Megyek balra: ujjongás. Megyek vissza: valaki szerelemre gyúl herótunk iránt, egyszerűen, mint a faék (és ő ma már a harmincadik). Ebből következően lehet házasodni és elválni. Lehet berúgni és csirkéket távrugdosni is (77,43 méter a rekordom), pecázni és sírt rabolni. Házat is lehet venni, és kiadni, vagy lakni benne. Lehet csinosítgatni is, na nem mintha ez annyira látszana.

A játékot végigvinni relatíve könnyű. A lényeg, hogy borzalmasan sok létyót kell magadnál tartani, és minimum egy területsebző és minimum egy megszakító varázslatot tudni kell. Én ennek megfelelően át lettem nevezve Spellwarriornak, mert egész pályákon keresztül bowlingoztam az ellenfelekkel. (Sitty, heró nekilódul, és három-négy embert küld a földre egy jól célzott bodicsekkel. Aztán, mire felkelnek, megfordul, és visszajön. Komolyan, mint a kaszás esete az önregeneráló búzamezővel.) Pár helyen szívtam, de azt sem igazán sokáig. Összesen kábé 20-25 óra alatt végignyomtam, ami az én esetemben nagyon, nagyon gyors. Még úgy is, hogy rendszeresen vállaltam mellék-küldetéseket, pénzkereseti célokkal.

Összefoglalva: el lehet vele pötyögni. Kicsit didaktikus, kicsit kis területen játszódik, kicsit klasszikus esti mese, és azok a plusz ficsörök, amit beletettek, nem világrengető újdonságok, csak olyan apró plusz részletek, amelyek más, a műfajba tartozó játéknál esetleg hiányoztak az elitistább játékosoknak.

Egynek elmegy.

The Foolery is strong in this one

Tett elkövetésének helyszíne: Belterj.hu, cset.

1. "Ólom, ólom, édes, ólom, ah, csak most ne légy halálom." - Csongor és Tünde modern kori feldolgozása. A "halólom" végződés a horgászdráma-változatban szerepelt, de azt lezúzta a titkárnő.

2. Az idegenszívű "joggingruha" kifejezés helyett minden igazmagyar köteles a "kocogány" szót használni.

Kérem, kapcsolja ki.

Idéző kör

"Let's unpack some damage, boys."

Ezt is felírtam, későbbi felhasználásra. Kell mellé tárolni - asszociációs célokra - nagy, stencilbetűs ládákat, lőszerhüvely csörgését, feltöltődő telepek zümmögését, visító szervókat, túlméretezett páncélbakancsok alatt szervesen szüttyenő sarat, mélyen lógó felhőket, gyászos időjárást, és valamit, ami közeledik, holott nem kapott rá engedélyt senkitől. Senkitől, aki számít.

Cont(r)act

Jaaa, tényleg.

Hát kijelölésre került ma a napalmtámadásra kijelölt terület. Kurva nagy repülő tankerekkel fogunk elhaladni a célterület fölött, és millió bruttó regisztertonnányi izzó halált fogunk zúdítani a mit sem sejtő papírfecnire. Aztán fordulunk még egy kört, és megjátsszuk ugyanezt forró molekuláris savval is. És parkolót építünk a helyére. Halálhörgés, siralom, bazmeg.

Amikor először hallottam, mit és hogyan gondolnak, akkor úgy voltam vele - miután visszatuszkoltam a szemem az üregébe, mert a meglepetéstől kicsit meglazultak a tartóizmok -, hogy először szeretném ezt leírva látni. Nem voltam színjózan, amikor elhangzottak a számok és a tervek, így nálam megbízhatóbb hírforrást nem lett volna nehéz találni a témában, de hát beröffentek a Manyinéni-modulok, és elmondtam pár embernek, amit hallottam (mint az sajnos kiderült, nem csak hallani véltem). Válaszul hitetlenkedő röhögés érkezett. Aztán megérkezett írásban is. Nem tudni, melyik a rosszabb, ha minket néznek madárnak, vagy ha ők azok: vagy a tapasztalatlanság keltette mélyhomály az áthatolhatatlan, vagy pedig tudják, mit cselekszenek, mely esetben még jobban röhögök.

Magamura-szan gépre kapott, én a magam részéről inkább az ágyúzás mellett döntök, mert amellett lehet kávézni, különösen, ha a lőszeradagolás olyannyira automatizált, mint az én esetemben. Meg hát ekkora célpontot alapvetően kurva nehéz elvéteni.

Project proposal

Akkora fekete doboz az utca emberének ez az egész EU-támogatásosdi, hogy a témában még egy könyv nyugodtan elférne a piacon. (Olyan persely, amit rohadt nehéz feltörni.) A baj az, hogy a résztvevői annyira picsa komolyan veszik magukat, és annyira meg vannak róla győződve, hogy rajtuk kívül mindenki hülye - az esetek nagy többségében tévesen -, hogy bármi, ami kikerül a kezük alól, általában tele van zsúfolva betűszavakkal, komolykodó megjegyzésekkel és szakkifejezésekkel. El kéne már ezt egyszer mondani érthetően is. (HEFOP IH MK. Már láttam ilyet, vagy valami ehhez nagyon hasonlót.)

Ha valaha engedi a lustaságom, írok erről valamit. Esetleg meggazdagszom, bár mivel bőven szándékszom adagolni a vitriolt az egész inkompetens bandának, aligha leszek túl népszerű. Sebaj, majd megküzdenek a feminista halálkommandóval, akik a munkahelyi szellemi vonatszerencsétlenség plasztikus leírása miatt esnek majd a torkomnak.

Én meg telizabálom közben magam popcornnal.

Just a tumor in my head

Akkora véres egy undorító féreg bírok lenni olykor, hogy sírni tudnék néha. Főleg azokkal, akiknek sokkal tartozom. Most eléggé szégyellem magam, az a nagy fene igazság.

Hülyeségeket beszélek magamnak. (A baj az, hogy néha el is hiszem.) Olyanokat, hogy semmilyen sérelmet sem szabad eltűrni, hogy azonnal meg kell torolni, és hogy három burkolt figyelmeztetés után bárkire tüzet szabad - sőt, kell is - nyitni. Kurvára meg fogom én ezt még bánni.

Most be kell pótolnom azt, amit eddig elmulasztottam megtanulni: hogy mikor kell, és mikor nem szabad lángszórót ragadni.

Az érzelmi daganat baromságokat beszél a fejemben. Hamarosan fogom a baltát, és ismét műteni kezdek.

Vicces lesz.

Biológiai veszélyhelyzet elhárítási gyakorlat sikeresen befejezve

A retyó, khm, reasonably tiszta, ahogy a félművelt mondja. A következő lépés az irodám irat- és a szobám pormacskamentesítése lesz, ami komolyabb feladatnak ígérkezik.

Több ott töltött idő = nagyobb kupleráj. Meg tetszett lepődni? Nem érdemes.

Meat tank

Oké, szóval most kivételesen azért szívok egy játékkal, mert logikai feladvány van benne. Szerintem egy másodikos általános iskolást már nem szopatna meg. Útkeresési módszerem a beszívott lemmingekéhez, megoldásaim kifinomultsága egy félkész szakócáéhoz mérhető - ezért jelen esetben folyton meghalok. Sebaj, kicsire nem adunk: ha máshogy nem megy, nyers erős megoldással fogok diadalmaskodni a problémán. Nem, semmi erőszak. Végig fogom próbálni az összes lehetséges megoldást.

A játék szünetében a fürdőszobát takarítom.

I'm the neat tank.

Polygons of hate

Kicsit keresztbe állnak a szemeim a képernyő előtt, holott nem is ittam. Most már elértem azt a fázist, hogy a meglátogatandó helyszíneknek több, mint felén nem voltam az "Egyéb faszság" kategóriába sorolható, oldalról lecsapva betámadó feladatok miatt. Főnökeim száma eléri a négyet, ami nem lenne baj, ha nem mindegyik engem akarna. Igaz, mind a négy nő, de csak egy vonzó közülük. Az is férjes. És mind azt akarja, hogy neki dolgozzak. És közben dobjam félre, amit a másik három akar. Illetve nem egészen így néz ki mégsem: mindig hárman állapodnak meg a negyedikkel szemben. Ez biztos olyan női dolog.

Amikor azt mondom, hogy négy női főnököm van, hirtelen tiszteletteljes csend nő körülöttem, de ez előítélet. Az, hogy az én esetemben az összes ilyen klisé, pletyka, meg anyámtyúkja testet ölt, amit a női felettesekkel kapcsolatban asszociálni szoktak a randa szexistái, az véletlen egybeesés, bizonyára.

Igen. Mondjuk, ha már nagyon nem bírom, írok róla egy könyvet. Aztán a szakma mártírjaként tisztelnek, amikor valami felháborodott feminista halálkommandó tűsarkúval tipor agyon egy mocsokkal és emberi szennyel borított sikátorban, egy zugkocsma hátsó kijárata közelében.

Igyekezni fogok, hogy ifjú vérem hullása a lehető legkibaszottabbul legyen artisztikus, ha ez a valószínűtlen eset bekövetkezne.

Tha powa

Kezdek magamra találni megint. Ez örvendetes.

"Never underestimate the power of blueberry pie, punk."

Ezt találtam mondani a Fables: The Lost Chapters közepette.

Intermezzo

"Rühesedjen meg a tüdőm, hát, mit rinyálok itt össze, hihetetlen. Hagyjam már abba."

Maradjunk ennyiben, én.

Kíváncsiság

Kíváncsi lennék, mi vezette a Microsoft Word 2003 magyar lokalizációért felelős programozóit, hogy benne hagyják azt a pótolhatatlan funkciót, amely a magyar forintot (ft) méterre akarja váltani.

Talán burkolt társadalomkritika? Hogy x elsikkasztott költségvetési forint y egérúttal egyenértékű az igazságszolgáltatással és a népharaggal szemben?

Nem, nem hiszem.

Pedig hogy örültem volna, ha a lokalizált termék valami kézre állítható kiegészítővel fogná magát, felmenne mondjuk az MNB honlapjára, és lelopná a napi középárfolyamot, jól. Más kérdés, hogy ehhez az egyes nemzeti bankoknak egységesen kéne kezelniük az ezt mutató oldalukat, ami kábé egy nappal a világszerte egységes valuta bevezetése után fog megtörténni.

...hát klónozz le, baszod.

A mai nap egy teljesen új típusú Adminisztratív Foshalom feltöltési munkáival telt. Ezen ment a rinyálás a múlt héten, és úgy döntöttem, hogy mostantól baszok az elsődleges munkám közepébe - igen, annak a közepébe, amiért elvileg fizetnek -, nem megyek helyszínre sem, ehelyett egy húsz oldalas adatlaphoz próbálok tölteléket gyűjteni. És milyen jól tettem. Kettővel végeztem is, úgy, hogy az adattartalom a kettő esetén kábé harminc százalékban megegyezik. Amikor a projektvezetőm, akinek elvileg kölcsönadtak - a gyakorlatban viszont ezt a tényt magasról lefosták -, megkérdezte, hogy miért nem tartok vele a helyszínre, arcomon angyali nyugalommal dőltem hátra a mind szervesebb szagú székemben, majd közöltem:

"Hát, ha a Hivatal finanszírozza a klónoztatásom és a klón betaníttatásának költségeit, elvégzem, amire kérsz. Amíg ez nem történik meg, addig ez sajnos nem áll módomban. Nekem mindegy, hogyan bokszoljátok le, hogy ki ad nekem utasítást, felőlem nyugodtan mehetsz a nagykisfőnökhöz is, de amíg nem sikerül elérni, hogy egyszerre csak egy ember adjon nekem utasítást, addig én ezt a szart fogom csinálni, amin most dolgozom."

Miután pedig sikerült arról is tudomást szereznem, hogy a másik osztályon dolgozó kolléganő - akivel annyira szeretnek összehasonlítani, hogy neki sikerült - elárulta, hogy neki a négy projekt adatlapjának kitöltése három napjába került a múlt héten, és csak a maradék két napon kellett helyszínre mennie, úgy éreztem, mégsem tévedtem, amikor úgy gondoltam, nem én vagyok a makkarcú, amiért ugyanezt négy helyszínen töltött nappal és nyolc projekttel nem sikerült ugyanannyi idő alatt végrehajtanom. Egy ideig ugyanis komolyan kételkedtem a képességeimben - velem szemben pedig kevés nagyobb vétek van, és kevés dolog miatt tudok ennyire haragudni.

Azt, hogy ha valaki tudatosan vagy akaratán kívül eléri, hogy megkérdőjelezzem, mit érek, azt olyan mélyen vetem meg, hogy olyan mélyre köpni sem tudok. És elég keményen kell pedáloznia, hogy egyáltalán emberszámba vegyem.

Kiváló lesz az összhang, én már érzem. Kevés olyan méreg van a morálra, mint én, amikor bajom van a vezetőséggel, és eléggé rühellem őket ahhoz, hogy ne rázzam le magamról a baromságaikat, mint kóbor kutya a vizet.

Selma Lagerlöf ki fog nyíratni

Svéd öngyidepi gótzenekar:

Nihils Holgersson.

Ez is a tegnap esti sörözés során született. Volt még több is. Nagy királyság volt, kösz mindenkinek, aki ott volt.

Future reference

"Olyan pusztítást végzek, bazmeg, hogy nem marad, aki megszámolja a halottakat." Ezt ma lopta a tudatalattim valahonnan. Sejtelmem sincs, miért, á, dehogy. Ide nekem a piros gombot, vége lenne a világnak, ha megkapnám.

It's over and you don't know it

A Hivatal meg akar ölni. Egyelőre melót keresek, mielőtt kilépnék.

Reason behind

Van, azt hiszi, hogy azért csuklik el a hangom, mert félek tőle, vagy meg vagyok ijedve. A helyzet az, hogy mindez azért történik, mert ilyenkor fejbe akarom baszni egy tűzőgéppel, de nem szabad.

Az élet gyönyörű sztorikat produkál. Public procurement rocks, mate.

Amúgy mentem, láttam, visszatértem. Ez felér egy kisebb győzelemmel. Holnap megint megyek, de nem oda.

Az a bajom...

Az a bajom, hogy a hibákat újra elkövetik.
Az a bajom, hogy hiába beszélek.
Az a bajom, hogy hülye elvekkel kötnek gúzsba, és nem etetik a józan észt.
Az a bajom, hogy emellé még csak nem is fizetnek hozzá eleget.

Ha ilyesmire vágyom, ott a munkám.

Link alak

Azoknak, akik eddig bepakoltak linkbe, és járnak ide népek, és nem viszonoztam, ezúton szeretném a bocsánatát kérni. Ritka lusta egy féreg vagyok, és csak alkalomszerűen frissítem a listát jobb oldalt.

A mai nap egyik érdekes fejleménye, hogy az egyik válaszom, miután átrágta magát több rétegnyi acélon és betonon, eljuttatta hasznos terhét a főnökömhöz: talán rájött, hogy kurvára idegesít, ha olyasmit kérnek tőlem számon, amiről mindeddig nem volt szó, de igazán kitalálhattam volna. Talán csak a hangja idegesít fel kurvára, ahogy a dolgait mondja. Lehet, hogy valami egészen más dologra jött rá, és szentül hiszi, hogy igaza van, holott nem.

Jutalomosztáskor/létszámleépítéskor majd kiderül, mennyire veszi a lelkére ezeket az epizódokat.

Kezdenek túlcsordulni a szennytárolóim, pedig egy közepes méretű világváros mocskát gond nélkül lekezelik, amúgy. Aggódhatnék is, de csak kábé percenként húz kavitációs sávot az agyamba a kétely. Ez azt jelenti, hogy a nyugalom 59:1-re vezet minden ilyen kis meccs végén.

Nyomás

Na, kezdek feléledni. Most már csak azt kell megakadályozni, hogy péppé nyomorítsa az agyam ez a következő két hét. Jó hír, hogy a projektvezetőm, bár az emberekhez és az intézményekhez láthatóan lövése sincs, a programokkal és a bitkolbászokkal azért jobban boldogul - ha nem vigyázunk, akár még össze is jöhet valami értékelhető a végén. Ebben mondjuk múlt hét pénteken egyáltalán nem voltam ennyire biztos. Lehet, hogy e hét pénteken megint nem leszek, de élvezzük ki az önbizalom röpke pillanatait, amíg tartanak.

Egy csík sikerélmény lesz, aranyom.

Rossz Ahab

- Rossz a hab - motyogtam magam elé, mint az egyszeri közép-afrikai sámán, akinek orvul szamoai koktélra cserélték az elrévüléshez szükséges szörny-italát holmi vicces kedvű felfedezők. A helyszín Rejtő-hőséktől elfelé, szereplőtársam Kötéltáncos, meg a dobozos Stella, ami hirtelen rémesen szarnak tűnt. Ez a felfedezés persze nem volt új, már az első korty óta kísértett a tudat, hogy jobban jártam volna a Heinekennel. Az első doboz volt a legrosszabb, a második szintén a legrosszabb, és az egész egyre csak rosszabbodott.
Kötéltáncos erre elmesélte, hogy amikor nyitott egy kocsma, ő bizony visszaküldte a magáét, mert ilyen szerencsétlen, hikomat, összelottyadó habot még a Tesco gazdaságos mosogatószertől is felháborodottan utasítana vissza. Aztán kiderült, hogy a csapos biza nem kúrt el semmit, a Stella alapból ilyen. A szégyen élénken él, de a sztori jó.
Persze, aki szereti, szeresse, de azért nekem akkor is szóljatok, hogy nem élek többé vele, plíz, ha véletlenül részeg lennék, és ebből kifolyólag nemtörődöm.

Ajánló

No, már csak ezért is érdemes megtekinteni a Commissioned Comicsot.

Gótfaktor rulla. Amúgy meg persze RPG-geek komik, ami közel áll a szívemhez.

Captain Book and Peter Fan

Rövid eszmefuttatás a szerzői jogokról, és azok megsértéséről. A Belterj.hu-ra is begyűrűzött a Silent Library Project lelövetése a netről. Érvek és annak látszó tárgyak ütköztek egymásnak, visszalebegett pár régi banshee is. Ezért gondoltam, összegezném, legalábbis magamnak, mit is gondolok az egészről. Nem egyszerű, mert jelenlétem rögtön hármas a témában: elvileg kreatív földönkívüliként melóztam/szeretnék melózni a könyv/képregénypiacon, másrészt veszek is efféléket, harmadszorra meg illegálfelhasználó is vagyok, bevallom én, kérem. (Jelentkezzen, aki még nem, és soha.) Ez a hármas ellentmondás megnehezíti egységes álláspont kidolgozását.

Noszóval. A dolog ott kezdődik, hogy a szerzői és szomszédos jogok megsértése nem azonos a lopással, a büntetési tétele is eltér, és ha nagyon sokáig folytatjuk az efféle fogalomtévesztést, a közelben söröző jogászok úgy arcbavágnak minket söröskorsóval, hogy utána zsonglőrködhetünk a kiesett járomcsontunkkal. Ha ez a kilátás nem vonz, ne tegyük.

A Btk. külön megemlékezik a dologról, és mindenféle zaftos büntetési tételeket agyaltak ki azoknak, akik eképpen okoznak anyagi kárt. (Az, hogy egy szerzői jogi per kis hazánkban évtizedes hobbiprojekt, és a rendvédelem sem feltétlenül az egyszeri felhasználó ellen szervez halált megvető akciókat, külön kérdés.)

Az a baj, hogy a szellemi tulajdont az egyszeri nép hajlamos másféle tulajdonnak tekinteni, mint mondjuk egy gyártelepet. Persze, nehéz is elképzelni, hogy egy mondatsor valakinek az elidegeníthetetlen tulajdonává váljon, és arra ennek az illetőnek kizárólagos jogai legyenek. De hát az a helyzet, hogy a szellemi termék éppúgy alkalmas jövedelemszerzésre, mint mondjuk egy gyártelep, ha már példánál maradunk. Ha pedig nem védi a jog, akinek nagyobb az Ü!-je, az odajön, önhatalmúlag reprodukálja a terméket, amit a szerző megalkotott, és az ő javadalmazását elmulasztva kicsihol némi pénzt. Akár sokat is. (Igen, tudjuk, hogy a jogszabályt nem elég csak megalkotni.)

Namármost, ahhoz, hogy a dolgot teljes díszében láthassuk, először is el kell helyezni a szerzőt egy szép pénzügyi képletben. Hát, rendszerint elég elhanyagolható. Itthon a ponyvaiparban nagy általánosságban a terjesztő jár a legjobban, aztán jön a sorban nyomda - a szerkesztő, a korrektor, a borítót festő művészarcú, a technikai személyzet adott könyvre vetítve nem fogyaszt annyira sokat, de azért őket sem csak illik, hanem kell is fizetni. És ott van maga az író. Megbízható források jelentései szerint az ő honoráriuma könyvenként idehaza ritkán haladja meg a 100 forintot könyvenként.

Az igazán sikeresek azért tudnak jól kijönni ebből a kutyaszorítóból, mert a nyomdák a nagyobb szériákat kisebb darabáron tudják vállalni, és ebből a különbözetből az írónak is lehet, sőt, érdemes is juttatni. Mivel mind a szorzandó, mind a szorzó növekszik, író papa akár annyira is jól járhat, hogy erre alapozza a megélhetését. A hazai (fantasy/sci-fi) ponyvairodalom nagy baja, hogy a kiadók tőkéből nem túl izmosak, így ezt az ominózus nagyobb példányszámot nem nagyon tudják ellökdösni addig, amíg boltba kerül, és bevételt termel. Inkább elpöcögnek olyan 1000-3000 db környékén, ami szerencsés esetben biztosítja a nullszaldót, vagy némi nyereséget hoz.

Nomármost, a probléma elsősorban ott van, hogy az írót sokan hajlamosak egyfajta mogulnak tekinteni, aki nagy fene jódolgában a jachtjáról küldözgeti a haját tépő szerkesztőnek elméje kreatív szeletkéit, miközben temérdek italtól és gourmand vacsorától felcsíkosodott hasát érzékien simogatják a, legyenek mondjuk maláj, és legyenek mondjuk társalkodónők - ez a kép tán még elég gyermekbarát. Mivel az ő neve szerepel a borítón, bizonyára ő akaszt a legnagyobbat, és egyébként is, legalább négy író neve szerepel egy közepesen képzett szalonalkoholista emlékezetében, akik milyen kurva jól megéltek az írásból.

Szellemi despotaként pöffeszkedő információ- és művészetgyárosok, akik olykor szórnak valamennyit a mannából a teljesen addikt Tömegeknek. Fogadják az ajándék veséket, a felajánlott kiskorú rabszolgákat nagylelkű intéssel teszik szabad emberré, amúgy pedig alig tudják kitölteni a temérdek időt, ami a lazsálással felérő írási tevékenység mellett keletkezik.

Ooh, wouldn't that be nice.

A helyzet ezzel szemben az, hogy egy regénnyel rohadt sokat kell pöcsölni. Munkaórák, lemondott vedelések, éjszakázások, effélék - hiszen az az író, aki élni akar, inkább dolgozik valami adóköteleset, és csak mellette, szabad- vagy alvásidejében pötyög hülyeségeket. Hónapokról beszélhetünk. A folyamat nagy részében ott fityeg valahol az író. Munkaórára visszabontva az a pénz, amit egy könyvért kap, általában elég szar. Emiatt kevés is a megélhetési író - az ezzel próbálkozók általában akkor váltanak teljes munkaidős írásra, ha már annyira népszerűek, ha a kizárólag 8000 "Basszameg!"-et tartalmazó, vékonyka kötetük is sikerrel fogy.

Emellé jön az, hogy a könyv, ha egyszer megírták, gyakorlatilag addig képes hasznot termelni, amíg a népek hajlandóak megvenni. Ha elég időtálló a siker, újra ki lehet adni. Mely esetben ismét pénzt hoz. A baj az, hogy jogi védelem híján ezt az író beleegyezését ki nem kérve, következmények nélkül meg lehetne tenni, bárkinek.

Ki szereti, ha egy kollégája ellopja az ötletét, és prosztatáig vágódik be vele a főnökénél, és így utazhat cégpénzen? Ki szereti, ha elveszik a tulajdonát? Ki vitatja a jogos forrásból beszerzett fából általad ácsolt asztal tulajdonjogát?

A netes szabadságharcolásokkal az a nagy probléma, hogy klasszikust idézzek, hogy megpróbálnak erényt kovácsolni a csóróságból. Jogosnak állítják be a lopást, holott, hát, ismerjük el, nem az. Az SLP esetében meg az a fő problémám - mert ez a levezetés nem arra fut ki ám, hogy az egyszeri illegális tartalmú szervert üzemeltetőket árokba kell géppuskázni -, hogy adott esetben még csak meg sem kérdezték az írót/kiadót, hogy hozzájárul-e (mondjuk, ha megígérik Könyvzabáló Szent Rodenciuszra, hogy kitesznek egy linket meg egy köszönetnyilvánítást, csak könnyebben kötélnek állnak), most meg úgy hőzöngenek, mintha a jogos tulajdonukat vette volna el a rendőrállam. Nem ez a helyzet. (A szerverüzemeltetőkre amúgy is könnyű rászállni. Ha már jogszabálysértésnél tartunk, akkor nem lehetne okosabban? BitTorrent még nem jutott eszébe senkinek?)

Ha dúl a l33t haxx0rz skilz, akkor tessék máshol visszamenni és propagálni az árnyak közibe benne, hogy újra él a Silent Library, hogy újra úszik a Das Goot; tessék megátalkodottnak lenni a bűnben, de közben tudni, hogy amit csinálni tetszik, az jogszabálysértő. Nem pedig hőzöngeni, mint a szobafogságba küldött kamasz, akinek ráadásul kipattogzott a bőre apu zsilettjétől. Helló. Ne a kalapács sújtson már le a bíróval...

Elismerem, bűnös vagyok. Mer' ugye a teszt erőtlen. (Hazudnék, hogy akár csak nyilvánosan vállalható lenne a gépemen található, legálisan/illegálisan beszerzett tartalmak aránya.) Könyvvel kapcsolatban még nem sértettem meg a szerzői jogi törvényt, és nem is szándékszom, mert nem akarok scrollozva olvasni (pedig tudom, hogy a dombi scroll az régebbi, mint a könyvgerinc), és szétszecskázza a szememet a 75 Hz. Meg különben sem derogál könyvtárba járni.

De legalább azt tudom, mi az, amit csinálok, és legfeljebb azért lepődöm meg, ha pofán vernek a Btk-val, mert indokolatlannak tartanám, hogy a Nagy Magasban Anyázó Igazságszolgáltatók por személyemmel foglalkozni méltóztatnak.

És most megyek vedelni.

Könyvelők

Amikor a felső menüsorban a "Könyvjelzők"-et "Könyvelők"-nek olvasod, akkor kell abbahagyni, amit csinálsz, és elkezdeni valami egészen mást, azt hiszem.

Mondjuk, jelenleg vagy a lélegzést, vagy a netezést tudnám felfüggeszteni. A kérdésben a szavazás nem engedélyezett, eredménye pedig nem irányadó. Ne is fáradj. Btk-n innen nem fog menni egyik sem.

Inkább kimegyek enni, és azt hagyom abba, oké?

Inner s(h)elf

A bennem lakó básztárdnak ma kimondottan jó napja volt. Nekem mondjuk nem annyira. Viszont vannak üdítő hírek a Bürokrácia frontján, bár őszintén szólva most nem hiányzik az, hogy utána csattanósat essek kétpofára, így kivárok és melóz(gat)ok, de sokat előre nem remélek.

Vissza a polcra, gonosz akta.

Puns not dead

Ja, jut eszembe, Blimey egy állat. Tegnap Éjszakai őrséget néztünk, nekem speciel minden hibája ellenére tetszett, és úgy érzem, hogy van annyi kreatív nafta a tisztelt társaságban, hogy jó kis második részt rittyentsenek, ha a gyermekbetegségeken sikerül nagyobb áldozatok nélkül túlvergődni.

No de. Film vége, a stáblista után az Éjszakai őrség 2-ből egy pár másodperces kis tízer. Nemtom, ez-e az, mert nálam nem volt hajlandó lejátszódni, másnaposan meg nem hegesztek.

Jelenet: száguldó busz ront az egyik szereplőre, legalább 120 km/h-s sebességgel. Állni látszék az idő. A fószer izomból szembenéz a busszal. Az események megszámolják a fogakat a valóság sebváltóján, majd sikerül végül megtalálni a kuplungot, így tisztán látszik, hogy a busz megrepedezik és látványosan kettéválik a fószer körül: úgy néz ki, mint egy busz alakú jégkocka, ami véletlenül nekicsúszott egy békésen szendergő lánchegységnek. Erre Blimey:

"Mackó bácsi megfázott, és megtörölte az orrát."

Igen, tudom. Akkor és ott jobban jött ki.

Pfffuh

Említettem, hogy utálok úgy felkelni, hogy háromnegyed órával a szükséges időpont után ébredek? Szóval az úgy néz ki, hogy:

Srakker ügynök ébred, órát néz. Káromkodik. Átugorja a reggelizést, a kávézást, a zuhanyzást a stratégiai fontosságú hordváz-területek jól-rosszul történő lecsupálására cseréli, öltönyt kap magára, majd leszegi a fejét, és fut. Na jó, vonszolja magát.

Az a baj, hogy másnaposan kezdtem. Az helyszínen annyira nem vicces. Mindegy, végül kerestem magamnak egy békés sarkot, és ott szunnyadoztam. Tíz óra környékén aztán felberregett a tudatom, és emberre váltam. Igen rosszindulatú, ütnivaló emberré, de nem lehet mindent egyszerre. (Az a másnaposság azért van ám, mert valami oknál fogva jó ötszáz méterrel elnéztem a helyet, ahol le kellett volna szállnom - gyors voltam, vagy miafasz -, és ez elég volt ahhoz, hogy vegyek még magamnak piát, amivel kitölthetem a teret meg az időt.)

Aztán visszamentem a Hivatalba, betömtem a fejembe valami istentelen mocskot, leöblítettem ásványvízzel, leszegtem a fejem, és nekiindultam... a mai második helyszínnek. Helyszínnel kérem a kávémat, jah.

Holnap nem várok effélét, ez azt jelenti, hogy ha közbe nem jön semmi, ismét megküzdhetek azzal a ténnyel - illetve csemetéivel -, hogy a Hivatal csak olyan eszközöket hajlandó vásárolni, amelyek valamilyen szempontból eltérnek az adott iparágban általános szabványoktól. Feladatommá válik ilyenkor, hogy a hiba háta mögé kerülve Trottelbacher-féle fojtófogással hatástalanítsam. Vagy lőjem tarkón.

Ó, a bürokraták életének szentségtelen rejtelmei.

Desti-nation

Na, félelmetes volt ez a nap, és messze még a vége. Persze, otthon felejtettem a telefonomat, amikor keresnek, ezzel párhuzamosan öldöklő küzdelmet folytatok egy kórokozóval - ha kiirtottam, megy belőle egy grafitba modellezett példány a kandalló fölé, trófeának.

Lehet, hogy annak a rágóízű román illetőségű áfonyalikőrnek is köze van irgalmatlan állapotomhoz, amit tegnap kaptam Erdély-járó anyámtól, és amit az utolsó Orient Express-játék alkalmával el is fogyasztottunk, némi sör társaságában.

A tűzoltó végül meghalt, de előtte még kétszer megmentette a parti kollektív seggét. A gengszterem csak egyszer. ("Féktáv, nagyanyó, féktáv, muhahahahahaaaaa.") De hogy mennyire gyűűűlöltek a végére a többiek, jaj, mamám...

Szombaton lakásavató-szerűségen voltam. A lakás elvileg már fél éve kész van, a gyakorlatban a múlt héten fejezték be az utolsó ismert garanciális hiba kijavítását a kontár férgek. Nem kicsit volt ideges a tulajdonos, bizonyos Ambivalens.

Na, egyelőre ennyi. Két-három nap, és ember leszek megint, már ha valamelyik helyszínen a kezemben nem talál maradni az arcbőröm, mert ebben az esetben azt is ki kell várni, hogy visszajöjjön. Méréseim alapján az inkompentencia az egyetlen olyan ismert jelenség, amely a téridő torzulása nélkül képes elérni a végtelen mennyiséget.

Hipo-krízis

Ha nem velem történne, szakadtra röhögném magam. Ez a mai nap egyelőre mindent visz. És mennyi izgalmas dolog történhet még...

...majd még ma talán leszek, és akkor el is tudom mondani. Most hív a vasút, vár a MÁV. De kivételesen én fogok késni, és hiába mondanak be háromszor, juszt se érek oda időben. A szépséges a dologban az, hogy az egész ezúttal nem is az én hibám.

23/5

1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon
3. Keresd ki az ötödik mondatot
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.

"Almost every person, every down-and-outer in town is, y'know, black."
(Andrew Fox - Fat White Vampire Blues)

Én Galádnál döntöttem úgy, hogy miért is ne.

No title

Na, a helyzet az, hogy még mindig punnyadt egy rakás krumpli vagyok, de érezhető némi fejlődés. Már csírázom, vagy mi.

Nem tudom, hogy mennyi pénzem lesz hó végén. Az előrehaladási jelentések egyáltalán nem biztatóak.

Kérem, kapcsolja ki.

Éhség

Nem vagyok elégedett a gyomorsavam teljesítményével. Szerintem az efféle sztahanovisták nagyon romboló hatást fejtenek ki a szervezetre.

Egyáltalán nem örülök annak, hogy 10 óra környékén már olyan éhes vagyok, hogy a préselt pozdorja asztallap egész étvágygerjesztőnek tűnik, ha van raktáron egy kis barbecue szósz.

Pedig reggelizem. Ebédelek is. Sőt, vacsorázni is szoktam.

Sok a savam? (Hívjatok csak Aksinak.)

Helyzetjelentés

Oké, szóval nem esett rám semmi. Csak éppen nem történik semmi. Az efféle csendek rémes dolgokat szoktak előre jelezni, így, ha nem lennék túl fáradt ehhez, alighanem kezdhetném pánikba lovallni magam.

A bizottság ezt egyelőre nem szavazta meg, így nyugi van.

Piece of mind

"Hogy miért tervezzük mindig túl a költségvetést? Azért, mert ha maradvány keletkezik, nem történik semmi, de ha túllépjük az előirányzatot, rituálisan agyonvernek minket a különbözettel... ez amolyan bürokrata népszokás."

Time to show them some steel.

Azt szeretem én a BBC-ben, hogy úgy tudnak dicsérni, hogy az felér egy becsületsértéssel.

"Amidst the horror, American broadcast journalism just might have grown its spine back, thanks to Katrina."

Ez gyönyörű.

Pite

És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megemlékezzem a nagyapám által készített almás pitéről, amelynek üzemideje az RPG-s humán sáskajárás közelében nem érte el a negyed órát.

Kiváló anyag lett, azt kell mondjam.

Gondolom, az ügyben nincs összefüggés, hogy elkezdett szórakozni a gyökérkezelt fogam. Tartok tőle, hamarosan megint lesz egy lefutandó kör a fogorvosi székben.

Jamming device

Rrrrendben, mint az látható, visszatértünk a korábbi dizájnelemekhez, örvendezzünk. Butytime ugyanis meghegesztette a régi templétet, és elküldte. A TagBoardot... hm, baleset érte, de gondolom, Komment ügynök nagyszerűen helyettesíti majd.

Pénteken punnyadás, szombaton szeszelés, vasárnap végjáték. Vagy legalábbis a végjáték kezdete. A parti életben maradt, óriási veszteségeket okozott, elveszett, majd megkerült. Egyelőre mind az öt vidám ellenforradalmár megvan még, sőt, még egy NPC is. Hamarosan vége lesz a sztorinak, és remélem, hogy ha nem mi töltjük meg hungarocell golyócskákkal a fősuttyó tüdejét, akkor megteszi helyettünk valaki más, még a közeli jövőben.

Ma volt egy kis veszteglés a Hegyalja úti dugóban, most pedig Red Bullt csorgatok magamba, hogy erőre kapjak.

Árvíztűrő tükörfúrógép

És amúgy mellékesen.

Készen lettem a Transmet 5-tel. Majd megy körbe a Two Fisted Translator kompániájának, de egyelőre .txt-ben van, mert lusta vagyok, amellett minimalista is.

Most megyek aludni. Magamra húzom a szobám falait, és próbálom kiheverni a hetet. Holnapra megint faszányos hangulatban leszek.

Bél és vér és csáprágók

Na szóval, New Orleansszel kapcsolatban örömmel venném, ha bevonulna végre a gyalogság, a megfelelő egységek életfunkcióit megszüntetnék, majd megkezdenék az állapotok normalizálását. Térdig a szarban járni és fertőzött vizet inni, miközben arra vársz, hogy megerőszakolnak és/vagy megölnek, hát ennél jobb szórakozással tele a világ. Huszonnégy óra és két étkezés - a barbarizmus ezúttal belekapott a civilizáció bokájába. Picsába, picsába, picsába. Remélem, hamar rendbehozzák a dolgokat.

Más. Találtam valamit, ami kivételesen tényleg érdekel a játékpiacról. Starship Troopers 2, bring it on. Belsőnézeti lövöldözős. Faszányos. 800*600-ban játszottam, mert nekem a gyorsaság minden, akár a felbontás rovására is. Blimey-nál a cucc összeveszett valamivel, még nem tudjuk, hogy mivel. A demó izomból hozza azt a hangulatot, amit a film. Rövid, de kifejező, akár egy géppuskával elszavalt disztichon.



Ami pozitívum és megkönnyíti a játékmenetet: túlvitaminozott katonánk könnyű fokozaton gyógyul, ha nem basztatják. Nehéz fokozaton nemtom, mi van. Lehet, hogy náthás is lesz mellé, és emiatt homályosan lát. Vagy automatikusan pánikba esik. Vagy mittomén. Nekem a könnyű is épp elég nehéz, mert missön közben nem lehet menteni. (Ezt megörökölte a TPS-es elődtől a játék, úgy nézem.)

Az alapfegyverből sosem fogy ki a lőszer, ezzel szemben nem sebez, de legalább túlhevül. Tisztességesebb munkát lehet végezni a rohampukkával, amelynek a csöve alatt még egy shotgun is helyet kapott. Gránátot lehet szerezni, de annyira szarul van beállítva az időzítés, hogy átlagos esetben még megbosszulni sem tud a szerencsétlen: te meghalsz, elfekszel, a bogár elmegy, bérel magának egy autót, lemegy Ibizára, iszik pár koktélt, elandalodva megkéri a barátnője kezét, az igent mond, a naplementében megtartják az esküvőt, összeköltöznek, aztán a bogár megint becsajozik, összevesznek, lemegy a válóper, asszony visz házat, kocsit, mindent, a bogár elszegényedik, alkoholista lesz... és ekkor a gránát felrobban.

Az egyik hordó mögött van az igazi meglepetés, ami meglepetés, viszont érdemes megkeresni és felvenni: személyes becslésem szerint kizárólag annak a csúzlinak köszönhettem, hogy vissza tudtam jutni a kiindulópontra. (Előtte háromszor beszorítottak egy sarokba, és meghámoztak, mint az egyszeri falafelt.)

Lényeg a lényeg: ezek a rovarok iszonyú mennyiségű lőszert el bírnak kérni, mielőtt elfeküdnének. A tigriscsíkos az igazi, nem a piros pöttyös. Abba belerázol ötven lőszert ("Célozzon az ideggyökre!"), és még mindig nyüzsög. A túlnőtt gyümölcslégy (az a repülő basz) meg annyira gyors, hogy mire célba vennéd, már hat haverod fejével zsonglőrködik. A harmadik meg páncélozott. Komolyan mondom... mehettem volna mondjuk péknek.

Szóval ez egyelőre nagyon hangulatosnak tűnik, az ember egyszeriben nagyon döglékenynek érzi magát, és nagyon hangosan tud üvöltözni a gépével, amikor - megint - bajba kerül. Az meg, hogy ígérnek bele kooperatív üzemmódot, külön élmény.

No, itt lehet megnézni, mit mondanak az elkövetők, és itt lehet letölteni (tényleg. Ha a Harwired.hu érdekel, akkor menj oda. Ha a játék, akkor klikk.)