Új márkaötlet:

Douwe Egberts InsOmnia.

Megyek írni. Sör betárazva, buddhista orangutánként tespedek a székemen, ma már két kávét is ittam, azannya: minden készen áll.

Ja, igen. A rosszul kimosott ruhák miatt a szobámnak olyan szaga van, mint egy hajléktalannak. Asszem, visszateszem őket egy éjszakára még ázni, az otthon kimosott cuccok jelentik majd a buffert, amíg meg nem száradnak megint.

Ebben a lakásban szépen sorban minden tönkremegy, én utoljára maradtam, de a sorsom én sem kerülhetem el. Most éppen a mosógép szart be, az elektromos hálózat még csak szarakszik. Utóbbi miatt leheletnyivel jobban aggódom: ha véletlenül elszállna a gépem, nem lenne miből újat vennem.

A projekt: lakásnézést megkezdtem. Ami azt jelenti, hogy először neten levadászom az ígéreteseket. Csekkolom, hogy mik vannak egyáltalán. Elkezdek udvarolni azokat, akikkel meg akarom nézetni a kecót.

Remélem, használt lakásra is hajlandó hitelt adni nekem valaki. Szeptemberig még mindenképp kivárok, addig van lekötve a zsetonom, amit önrésznek szánok, utána teli talppal beleszállok a mélybürokráciába. Izgalmas lesz.

Bagónia: amikor megdöglesz egy cigiért.

Van olyan, amikor az ember belefeledkezik a lángbámulásba.

A hétvégébe belefért Eger, szűk körben, némi alkohollal vegyest, ami jó volt, meg egy pokolbéli visszaút. A MÁV tényleg szopjon lovat. Az a szolgálaton kívül lévő MÁV-os humanoid tapló meg, aki a tömeg közepén nekiállt emberkedni, ahelyett, hogy összehúzta volna magát, hogy a fizető utasoknak állva kell utazni az ország egy jelentős városa és Budapest között, vasárnap délután, különösen szopjon lovat, de kettőt és horgaspöcsűt, és verjünk a két hímtag közé egy éket is, hogy biztosan ki ne csússzon. No.

* * *

Aztán lett meleg vizünk otthon. Szerencsére nem a vízmelegítőben volt a hiba. Most még mindig azon agyalgok, hogy lakás kell. Lejjebb kell csavarni az igényszintet. Jobban eladósodni majd ráérek később is, most vígan elég nekem egy olyan kecó, ahol egyedül jól elférek. (Majd takarításhoz veszek egy Roombát. Meg esetleg egy manuálporszívót, nyolcezerért.) Szóval nézegetek, az önrészem egy kisebb lakásnál már közelíti a 10%-ot. Meglepő, de az elmúlt két évnek ebből a szempontból talán mégis volt értelme.

* * *

Aztán volt egy vidám lángszórózás a belterj.hu-n. Arcátlan módon élvezem. Annak ellenére, hogy a kritikák alatti vitának már legalább két kötelező formagyakorlata van.

"A kritika nem objektív."
A kritika véleményközlő műfaj. Mint ilyen, elkerülhetetlenül szubjektív valamilyen szinten. Fontos ugyan, hogy a kritikus állításait a lehetőségekhez képest a legjobban aládúcolja tényekkel, de teljes objektivitást elvárni tőle meglehetősen ostoba.

"Írjál jobbat, utána kritizálj."
A kritikaírás külön szakma. Tisztában kell lenni a tárggyal, ennek hiányát a szakszerűség sínyli meg, de nem kell tudni hosszabb, nagyobb, sikeresebb, a kritika tárgyához hasonló művet tudni felvonultatni az önéletrajzban. Jó kritikákat kell tudni felvonultatni a tekintélyhez. Másrészről a kritikus nem a mű írójáról nyilvánít véleményt, hanem a művéről, így a kritika tárgyának valós minősége ütközik a kritikában felvázolttal, nem pedig a két szakmai önéletrajz. Jé.

Ha ezt mindenki megtanulná, a fórumtroll-formagyakorlatok két lépéssel rövidebbek lennének. A "nem én fostam az asztal közepére", az "akinek nem inge, ne vegye magára", a "másik semmibe vétele kisebb hiba, mint egy faszozás", az álszentség, meg az összes többi általános emberi hibák, egy bizottsági ülésen vagy bármilyen megbeszélésen tiszteletüket teszik, megszüntetésükre valószínűleg csak az adott egyed mesterséges átprogramozásával nyílik majd mód.

* * *

Már alig van időm, hogy befejezzem a novellámat, fuckfuckfuck.

Egy levél, ami technikai okokból baszott elmenni, én meg lusta vagyok.

Erre.

"Üdvözlet!

Hát kezdjük úgy - háttal, ja -, hogy a lolmanó röhög.

Nekem az az érzésem, hogy Önt még egyszer sem verték meg beszólása miatt. (Úgy értem, rémesen. Nagyon. A testét.) Vagy csak úgy, mert meg lehet tenni Önnel, lévén a modern kori cikkíró elsődleges fegyvere a klaviatúra, aminél közelharcban még egy szöges léc is jobb.
Én a magam részéről eddig sikeresen elkerültem ugyan a dolgot, de biztosan én vagyok a korcs. Se egy rongyos frag, se egy rovás a puskám válltámaszán, ráadásul a legkomolyabb lény, ami a véremre pályázott, az egy bögöly volt. Mégis, azt vallom, hogy a leglovagiasabb belerohanás is kásává mállik az első tökönrúgás vagy egy maréknyi őzsörét után.

Hogy Materazzi egy féreg? Hm, hát az lehet. Hogy már csak a világbajnokságon nyújtott teljesítménye miatt legszívesebben örökre eltiltanám? Az is lehet, de én nem a FIFA elitklubjában nevelgetem a seggem, hanem valahol másutt, ezért a dolog a továbbiakban nem is érdekel. Nem az én hatásköröm, mondhatnám.
Hogy Zidane kiérdemelte a piros lapját a fejeléssel? Ki. A szabályok kurvára egyértelműek, és ami a kamerákon látszik, az az igazán fontos, amit a játékosok egymásnak beszélnek, az a szemnek láthatatlan, mintegy.

Lovagi hagyomány? Az emberáldozásnak is évezredes hagyománya van, oszt' a legtöbb helyen mégis kinőtték. Elkorcsosult, meg fajul is a rút sybaríta váz, ja. (Hol is a piramisom, meg a feláldozandó emberek? Kurvajól tudnék áldozni, művészien. Hé, most mi van?) Tudnám, minek kell dicsőíteni valamit, csak mert régi, alázni valamit, azért, mert új. Túl régen volt már háború, elfelejtette a szellemileg művelt elit szeretve tisztelt képviselője, mit ér az ember, ha megölik? Ha hiányzik a tapasztalat, menjen mentőorvosnak, ahelyett, hogy beszél baromságokat.

Elég sokan vagyunk ezen a bolygón, elég sokan lógunk egymás szájába. Fejeljem meg a szomszédot, mert fúrja a falat? Rúgjam fel a türhőt, mert jobb nője mer lenni, mint nekem? Csapjak oda - férfiasan, lovagiasan, keményen - az agyatlan zombinak, aki felröhög a nevem hallatán? És ha nem, miért nem? Maga ott, maga a monitor előtt, maga eldönti helyettem, hogy mit tartsak vérben oldódó sértésnek? Oszt' ha pofán röhögöm, mi lesz, tán majd megver? Vagy, ha túlteng bennem az eredménykényszer, akkor mostantól járjak puskával? És preventíven küldjek minden olyan szem környékére egy golyót, ami ellenségesen fordul felém? Ma egy lefejelés, holnap a világ?!
Ha nagyon sokan dudálnak szembe, az lehet ám, hogy azért van, mert rossz felhajtón nézett fel az autópályára...

(Amúgy is rohadtul túl van ez lihegve. Az izraeli hisztivel, az észak-koreai erőfitogtatással kábé egy időben egy futballista megfejelt egy másikat. Ejha.)"

Na.

Úgy felnyomtam az agyam a mai napon, hogy dühöngve lakást nézek. Szeptember környékére tartom esedékesnek a cuccot, szerintem meg is kapnám a hitelt. Pláne, ha megint az őseim vérét fogom szívni, hogy biztosítsák az ingatlanfedezetet.

Igen, bazmeg, kupleráj van. Igen, mocskos az ablak. Igen, bazmeg, tényleg így van, bár az is tény, hogy nincs itt semmi olyasmi, amit három nap alatt ki ne lehetne takarítani. De hogy be akarod nekem adni, hogy azért vizesedik az alattunk lakó szomszéd, és azért dobja le a csempét a fal, mert a zuhanyzás közben odafolyik, és nem azért, bazmeg, mert nem horganyzott vascsövet tettek be a trehány, nyomorék, gány munkásaid, te balfasz, akkor ledobja az agyam az ékszíjat. Faszkalap.

Ennél azért udvariasabb voltam, de legalább ennyire határozott. De ezzel most nagyon felcsűrte a vérnyomásomat a főbérlő. Pont azért költöztem el otthonról, hogy kurvára ne szóljon bele senki a dolgomba. Semmiféle dolgomba, amibe nem akarom.

Jé.

Apró, megzavart navigációjú rovarok pengetik a karomon lévő szőrszálakat. Rémesen idegesítőek. Már csak egy oldal, már csak egy oldal, és akkor már csak 12 oldalnyi, tágan szedett, üdítően ismerős, százszor elbaszott táblázatot kell lefordítanom - holnap -, és akkor végre egyszer időre teljesítek valamit.

Ne is nézz így, én is meg vagyok lepve.

Amúgy kíváncsi lennék, hogy az a meló, amit most végzek (összesen kábé 70 ezer leütésnyi EU-s szakszöveg magyarról angolra fordítása) nettóban mennyibe kerülne. Hogy nekem mennyibe kerül, azt tudom: több epét nyeltem vissza, mint a legutóbbi kritikám megírása során - amely egyébként apokaliptikus lángokba fogja burkolni a helyet, ahol megjelenik, köszönhetően egyebek közt Degec város egyik örökös polgárának, akivel közösen a mészárlást elvégeztük.

A regényt, hogy képzavarral éljek, egyszerűbb lesz kifesteni, mint kitakarítani, miután végeztünk.

Ma tudtam meg, mennyibe kerültem egyszer régen. Basszameg! Basszameg, basszameg, basszameg! A mocsári tetves retkes szopószájú anyját, azt!

Ne kérdezz, nem mondom el. Csak kicsit hülyén érzem magam, az van.

"A távolságot, mint módosítót megkapod..."

Avagy mik jutnak az ember eszébe, ha sok időt tölt el játékfejlesztők közelében, és olyan, mint én. (Ilyenből kevés van, ezért az őrület még nem érte el a nemzet kollektív tudatát.)

Ez vicces.

Írok, és gennyesül élvezem.

Vadonvilágot, ja.