„Nekem szabadnapot adni, az olyasmi, mint kotont osztogatni egy LAN-partin.” - Srakker

No hát.

Szerdán kirugdostam a házból a projektünket a Hivatalban, hogy menjen, és boldogítson eztán mást. Ugyanezzel a lendülettel bejelentkezett persze a következő szopoda, ami miatt jövő héten már megint rohangásznom kell, és ha ez elmúlik, lesz még egy harmadik is, így bullet time effektekkel tudok csak elmenni szabadságra, két határidő között lelassítva elkígyózva, arcomon feszült figyelemmel. (Két pisztollyal.)

Csütörtökön fantasy trasht írtunk Búvárzenekarral, aki megjegyezte, hogy lassan több időt tölt velem együtt, mint Métellyel. Kérem, a magas művészetekért áldozatokat kell hozni. Voltam amúgy kórházban, hogy a garatomat trugyával konstans teleöntő vidám kis tenyészetnek véget vessek, mert már az is idegesít, ha fuldoklani kezdek edzés közben, még az hiányzik, hogy bedurranjon valami komolyabb fertőzéssel, és két-három hétre zombivá alakuljak. További vizsgálatok lesznek, de már most megmondom, ha megint hústűvel fognak az orrom környékén rosszalkodni, sírni fogok, mint egy gyerek.

Pénteken erőltetetten laza munkanap, utána Nine Inch Nails-koncert. Úgy döntöttem, hogy mivel egyetlen hörgmetál pólóm sincs már, a baseball-sapkám, a háromnegyedes gatya és a „Fuck me, I'm a taxpayer*” pólóm megfelelően kifejezi a személyiségem beteg voltát. (Persze ez senkit nem érdekelt.) Találkoztunk Búvárzenekarral, aztán Nyúlontúllal, utána végigaraszoltunk a soron, odabent összefutottunk Brainoizzal (vizuális kontaktust létesítettünk Parandroiddal), Whoisnottal, és az ő ismerőseikkel. A sör drága volt, de legalább hideg, és minőségileg sem vészes. A dohányzás alatt lapáttal kellett vágnunk az utat, mert a zsebkendőnyi helyen rohadtul megállt a füst. A koncertterem szép nagy. Láthatóan voltak, akik ülőhelyet váltottak, ezen jót vigyorgunk. A jelenlévő közönség rendes, jóravaló népekből áll, mindenki békés, mint egy tepertős pogácsa. A jónő-penetráció döbbenetes, ebből a szempontból ez az év rendezvénye. Az előzenekar egy indusztriál-jellegű DJ, a fejek nem nagyon mozognak, mialatt felrugdossa a decibeles vödröt, de nagy az ováció, amikor befejezi az előadást. Némi bűvészkedés a szén-dioxiddal, beállás, aztán hegyibe.

Pinion
Wish
Last
Discipline
March of the Pigs
Piggy
Reptile
Burn
Gave Up
La Mer
Something I Can Never Have
The Downward Spiral
Mr. Self Destruct
Non-Entity
Survivalism
Echoplex
1,000,000
Dead Souls
The Hand That Feeds (Bush-gyalázással. Búvárzenekar meg is jegyzi, hogy érdekes, de még egy rockzenész sem szerette Amerika Mutáns Csimpánzát.)
Head Like A Hole
Hurt

A NIN iszonyatos energiával zúzott, beleadtak apait-anyait. A hangosítás is elég súlyos volt, az elején az tűnt fel, hogy megrázza a gatyát a lábam szárán a basszus. A tömeg nagyon lelkes volt, de vadulás nem volt, aminek örülünk. (Nem is számítottam ilyesmire, mondjuk.) Jó, hát pár sör kiömlött, de ez nem állófogadás, hanem koncert, na. Amikor fiatal, karcsú lányok integettek a zenére, örültem az életnek, amikor két, hozzám hasonlóan elhízott, félmezten férfiember, akik láthatóan nagyon egymásba voltak érzékenyülve (a „Meg kell a szívnek szakadni”, meg az „I love you, buddy, but not that way” vonalon), és látszólag veszélyesen, de azért odafigyelve zúztak, na akkor nem annyira, és erősebben koncentráltam a színpadra. A Dead Souls, a Hurt meg a Hand that feeds alatt megjött a közönség hangja erősen, nekem legalábbis úgy tűnt. Aztán vége lett a koncertnek, gyülekezés a Gödörnél az alkohológiai vadásztúrát követően. Búvárzenekar még felespoharakat is vett, amiket aztán nekem adományozott, így nem kellett üvegből vedelnünk a whisky-t, mint az állatok. Időközben egyszer eláztunk, mert eleredt az eső, de fedél alá húzódtunk, és dumáltunk háromig. A whisky majdnem elfogyott, a sörnek teljesen a végére jártunk, és már kezdtünk bepunnyadni, szóval hazahúztunk.

Szombaton, vagyis tegnap fantasy trash befejezése (most kell majd lecsiszolni a sorjákat, meg kicserélni a gyártási hibás mondatokat, de a csavarszám már biztos, és a szíve is dobog). Azután takarítás, mert a Delta Green-halálkommandó (ezúttal Jamal nélkül) jött át, megtartani rendes világmegmentő ülését. SNAFU, aztán TARFU, aztán megint SNAFU. Hogy most megmentettük a világot, vagy halálnak adtuk az utolsó embert, aki megmenthette volna, nem tudom, de nem is érdekel. Egyértelmű utasításaink voltak. A társulat olyan fél kettő környékén távozott, én egy zuhany után ágyba senderedtem, most meg jólesően punnyadva emlékszem vissza a történtekre. Motörhead szól (Bad woman), miért, mi szólna?

* Most elgondolkodtam azon, hogy kéne alapítani egy bandát TAXPAYER** néven. Definiálhatatlan stílusban zúznánk olyasmikről, hogy „a Télapó is halott, az unikornisok is elfingták az utolsó szivárványukat, minket tényleg megvetnek, és különben is, a kurva anyját az összes szubhumán takonynak, akikkel kénytelenek vagyunk megosztani a várost.” Gyűlöletünk végtelen lenne és fókuszálatlan, hangunktól elhalványulnának a csillagok. És, amikor mindezzel megvagyunk, bemutatnánk, hogy valójában baromi érzőszívűek vagyunk, és ezzel összezavarnánk ás megosztanánk a rajongóinkat.

** Sajnos, már van olyan, hogy The Taxpayers. (Esetleg Adóalany?)

Ez most jól kifejezi a hangulatomat.

A tegnapi hangulatom a teljes idegrángás szélén való egyensúlyozással telt, de nem tudom, miért.

Ma a kettlebellen felváltottam 16 kg-s súlyra a kétkezes gyakorlatoknál, most úgy nagyjából mindenem egyszerre akar egy pendüléssel szétszakadni. (Olyan hangom lenne, mint egy díszsortűz számszeríjakkal.) Írtam 3K-s baszt, még most sem tartom irtandóan rossznak, ami jelent valamit. Most már csak az a kérdés, hogyugye.

Idebent nyüzsög a fél rovarvilág, gyűlnek a fényre a nagyonhülyék. Mert nyitva hagytam az erkélyajtót. Chemotoxozás lesz ebből, nem is kicsi.

Haladtunk Búvárzenekarral. Nem tudom, feladom-e a későbbi projekteket, mert amikor éppen elkap a lendület, jól érzem magam, mialatt együtt írunk, de ha belegondolok, hogy már megint M*-t, akkor mindenem sikoltozni kezd.

Ma találkoztam egy lánnyal, aki lehetett volna, ezzel szemben nem lett. Jót vigyorgok az akkori önmagamon, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy változtam volna bármit is e tekintetben.

Most a Motörheadtől az All for you megy, de nem sokáig, mert holnap megint kezdődik a darálás, és addig álmomban - a kalandozások közepette - meg kell fenni a késeket, és az több, mint hatórás munka.

Let's do this shit!

Asszem, jobban tesszük, szaktársak, ha belehúzunk, mert egy kuvaiti úriember már híresebb magyar herótot alkotott, mint mi. Székelyhidi Miklós (Jami) lehet, hogy ismertebb lesz a világ egyes részein, mint mondjuk a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

Kéne erről írni egy rivjút. Valaki? Valaki?

Annak idején belém mart a kreatívbogár, és telenyomta a szív- és érrendszeremet a mérgével. Aztán jött a radioaktív lajhár... Van ugye a tízéves garázsprojekt, ami már lassan tizenegy lesz, és épül, szépül szépen, és már vagy negyedik éve nem gyújtottuk fel és süllyesztettük el a picsába. A rendszer magja konkrétan két évvel előbb lett kész, mint egy népszerű, díjnyertes külföldi csoda, ami nagyon hasonló alapokra épült, de hát hamar munka ritkán jó.

Na, szóval a lényeg az, hogy amiben van „kommunista zselétömb”, az alapból királyság (különösen, ha a háttérrel is tisztában vagyunk). Ezt onnan tudom, hogy a tömérdek sörözés közepette telijegyzetelt papírfecnikből lett egy dokumentum, amit nemrég kaptam meg.

És tetszik. Ganajozni persze kell még, meg építgetni is, de jó anyagnak tűnik. Most kellemesen punnyadt vagyok, kettlebell után. A holnappal majd ráérek holnap foglalkozni.

Időnként akkora pöcs vagyok, hogy a portrémat használják vágóképként a pornóiparban. Most megint sikerült elhagynom az éves bérletemet, ezúttal két fő lehetséges helyszín van: itthon és az irodámban. De nem találom. Három napja. Azóta áttúrtam mindent, de egyelőre nincs meg.

Ja, Srakker, remek ötlet volt, hogy biztonságba helyezted a zsebtolvajok elől a bérleted, te nagyon kretén.