Egy pillanatra kapcsol ki a humorérzékem, oszt' lám, mi történik. Mindig ez van, amikor elkezdem komolyan venni magam. Ez egy olyan rossz szokás, amit az ép eszem megőrzése érdekében jó lesz, ha a későbbiekben sem veszek fel.

Arra mondjuk, hogy véletlenül leállt ez a modul, abból is rájöhettem volna, hogy olyasmin pörgettem fel gondolatban a láncfűrészt - szerencsére mindig észbe kaptam -, amit más, jobban sikerült napokon legfeljebb egy unott vállrándítással honoráltam volna.

Mindegy, leülök egy sarokba és megvárom, míg elmúlik.

"Hold on for something better
that just drags you through the dirt
do you just let go or carry on
and try to take the hurt?"

Juszt se mondom meg, honnan van, életem sötét titka marad, bruáh.

Gondolom, ez a búvalbaszott hangulat fizetésnapon elmúlik majd.

- Anyu, fojts meg, kérlek, egy párnával! - motyogtam tegnap magam elé, munkaidő vége után másfél órával.

- Vállalom a felelősséget. Személyesen jelentek Vader nagyúrnak. Készítsenek elő egy űrkabint - mondta Misztörendőzán ma reggel.

A két mondat szorosan összefügg azzal, hogy hétfő óta nem postoltam. Szorosabban, mint azt igazából szeretném.

Oké, vannak itt azért jó hírek is. Csak amikor éppen letépik a térdemet a virtuális rovarok, egysíkúvá válik a gondolkodásom - ez afféle konstrukciós hiba, reménykedjünk, hogy kinövöm.

Szóval, annak ellenére, hogy nagyon erősen készülök megfejelni a hónap végét, van némi megalapozottnak tűnő remény arra, hogy egy szűkös március után már jobban fogok kinézni. Várhatóan Zerglingre is jobb idők járnak majd. Addigra kivégzem az Office World Tour 2005-öt is - már köszönhettem neki pár nyugtalanabb éjszakát, így boldog, gyermeki örömmel fogom beleborítani a sírgödörbe, és gyöngyöző kacajjal ugrálok mindenen, ami kilóg. Ha igazán szemét akarok lenni, lesz rajtam valami rózsaszín és feltűnő is - azokat, akik ezt most elképzelték, másodlagos veszteségnek tekintem ebben a Doku-Mentális Összetűzésben.

Amúgy meg komplex sörmetált hallgatok (Monster Magnet), és ez nekem jóóó.

Bár intézné valaki úgy, hogy fájjon - nagyon - annak a kedves drága kollégámnak, akinek a projekt célegyenese előtt jutott az eszébe, hogy ugyan foglalkozhatnék egy kicsit az Adminisztratív Foshalommal. Nem lehetne, hogy engem most mindenki kurvára békén hagy?!

Tizenöt percnyi használati idő után az alany homicid, vulgáris, kreatívan gyűlölködő, habzik a szája, és olyan hangos, hogy tán még a másik épületben is hallani. Hogy mi a bánatos rohadt életért kell nekem ezzel az ostoba, nyomoronc, korcs, ezerszer elátkozott bughalmazzal szenvednem, miért kell nekem adminisztrálnom a melómat ahelyett, hogy végezném, és egyáltalán - ki fizetett ezért a bitikus ócskaságért? A bug reportok önmagukban kitöltenének egy harminc oldalas dokumentumot, de már nem is szenvedek azzal, hogy közöljem, miért tökéletesen felesleges ennek a rendszernek a fenntartása.

Nyilván. Tartási Rendszer.

Vérvérvér, véresvér.

"Megművelt föld, fejlődő vidék, egészséges élelmiszer - otthonos Magyarország" a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapjának főoldaláról

Az internet tele van szentségtelen dolgokkal.

Kedves döntéshozók, kérem, vigyázzanak a kreatívokkal, mert néha elkövetik azt a galádságot, hogy hótt másnaposan, a leadási határidő előtt másfél órával látnak neki a feladat megvalósításának, és akkor hasonló, kisagyrothasztó szörnyűség lesz a végeredmény.

Oké. Szóval ma két mondat között elolvashattam több helyütt, hogy mennyire természettől-eltávolodott vagyok. Időnként meghallom a rádióban is, meg különféle sajtótermékek is figyelmeztetnek a tényre. Szóval, rendben. Én vállalom, mint rendes hivatali patkány.

Eltávolodtam a természettől, el én. A frissen esett hó még csak hagyján, szépnek is találom, meg minden egyes lépést olyanná tesz, mint valami heroikus küzdelmet az elemekkel, valamint jótékonyan eltakarja az utcán heverésző kutyaszart, szóval nincs vele gond. Tél van, esik a hó - nem akkora meteorológiai anomália ez, mint első pillantásra tűnik. Ha nem megy a busz, megyünk gyalog. El is késünk, jól. Ha behavazza a zegernye idő a síneket, állunk a fagyban, ami szintén jó móka, különösen, ha egy nap öt órát késhetsz, anélkül, hogy letépnék a fejedet - ráadásul amíg az áramszolgáltatás érintetlen, még csak meg sem fagysz a vagonban.

Az, hogy hirtelen négyszeresére ugrik a gázszámla, szintén elfogadható, hiszen tél van, olyankor pedig az örök divat szerint hideg van. Elfogadható egész addig, amíg van pénzem kifizetni. (Vagy van elég iratom, hogy tábortüzet rakjak a szoba közepén, persze.)

Namármost, az én természettől való csillagászati eltávolodásom főként abban gyökerezik, hogy addig találom érdekesnek a telet és a vele járó viszonyokat, amíg a drága technikai civilizáció a seggem alá tolja a kényelmet. Amíg csak addig kell a téllel szembeszegülnöm, amíg feltétlenül muszáj (és semmiképpen sem tovább, mint két óra). Amíg van egy fűtött szoba, ahol kiborzonghatom magamból a fagyot, és amíg házhoz jön a pizza, ha nincs kedvem kimenni.

Az, hogy kellemetlennek találom, ami kellemetlenül érint, mert hátrányosan befolyásolja a környezetem egyes elemeit, nos, az tényleg eltávolodás. (Hogy dögöljek meg cipőben.)

Szóval na. A természet magasról tesz arra, hogy mit gondolok róla, sőt, hogy itt vagyok-e egyáltalán. Az, hogy feleslegesen nem fogyasztok, ha nem muszáj (egy-két környezetvédelmi szabályozást például boldogan lövetnék a Dunába, és helyette íratnék valami olyat, ami működik), az nem azért van, mert annyira vonz a madárcsicser és a biodiverzitás, hanem ugyanazért, amiért nem hányok a kanapéra, ahol aludni szándékozom. De azért adják csak ide nekem, amit a technikai civilizáció az én jobb közérzetem biztosítása érdekében kitalált.

Na. Télről és természetről mára ennyi. Uff.

Viszont, olvastam ma azt is, hogy most jó lenni kistérségnek. Megvan a következő ördögi tervem. A téli zsírpárna-növekedést kihasználva gyorsan jelentkezem én is, mint közigazgatásilag mobilis kistérség, és gyorsan elhappolom a vaskos kormányzati pénzeket. De ne is próbáljon lelejmolni senki, még ha sikerül, akkor sem. Mind kistérség-fejlesztésre fogom költeni, felelősen, célirányosan, boldogan. A legösszetartóbb, legfejlettebb kistérség leszek, és fő vonzerőm a szolgáltatóipar lesz, én már látom. (Az ipari termelés a kiberverek árának csökkenéséig sajnos ki van lőve.)

Igen. Agyamra ment az Office World Tour 2005. Ne is várjon tőlem senki épelméjű gondolatot mondjuk... március közepéig-végéig, mert nincs.

...pedig már annyira reménykedtem hajnalban, hogy péntek van, de nem. Ahhoz képest még egészen jól sikerült ez a felkelés-projekt, főként, mert nem akart leverni senki. Bár ébredni kipihenten ébredtem, mire lezuhanyoztam, sikerült megint agyhalott állapotba züllesztenem magam - egyszer szeretném majd megtudni, hogy ezt hogyan, és főként miért csinálom. A fejemben hasztalan ketyeg a Red Bull adta plusz energia - és a tudat, hogy én ezt egyszer még piszokul meg fogom bánni -, de idővel mindkettő nyomtalanul eloszlik. Leveleket várok, amik egyelőre késnek. Céltalanul kattintgatok, ahelyett, hogy dolgoznék - tartok tőle, hogy a modern technika vívmányai sem adnak összeszedettséget, akármennyit tömök is belőlük a fejembe.

Kezd elegem lenne a télből. A hideggel semmi bajom, sőt, de a napsütötte órák száma túlságosan kevés. Nekem sem elég jó már semmi. *Srakker ügynök röhög*

Ha netán, ne adj' Isten, valami komolyabb egészségügyi bajom lenne, alighanem másnap már komolyan fontolgatnám, hogy felfessem az agyamat a hátam mögötti falra. Ha egy szerencsétlen, übergörcs náthától embergyilkos kedvem támad... lehet ám, hogy azzal van a baj, hogy olyan íze van így a bagónak, mintha madarak fészkeltek volna benne.

Vettem pénteken egy billentyűzetet, így már összesen három van az irodámban. Gondoltam, egyszer én is lehetek annyira fogyasztó, hogy valami vérfakasztóan alacsony összegért vegyek egy billentyűzetet, ahelyett, hogy letakarítanám a régit. De nem, a sors úgy gondolta, hogy nem nevel belőlem rendes fogyasztózombit, és orv mozdulattal úgy intézte, hogy akadjon az új tajvani csodán az enter. Ez először viccesnek tűnt - nem -, aztán igen hamar zavaróvá vált. Amikor aztán ma reggel komolyan megfontoltam, hogy óvatos mozdulattal kihúzom a csatlakozót a gép hátuljából, rituálisan a padlóra helyezem a perifériát, majd eltökélten addig ugrálok rajta, amíg a szekrény tetején is Alt gombok nem lesznek, megszületett bennem az elhatározás, hogy visszatérek az öreg Trugyavári (TM)-hez. Blöeagh.

A hétvégém gyorsan elmúlt. Részletekről nem kívánok nyilatkozni. Nem volt jó, nem volt rossz. Csak ott tántorgott szegény a létezés peremén. (Aztán lelöktem.)

Az Office World Tour kezd célegyenesbe fordulni, de ha belegondolok, megfájdul a fejem.

Amúgy nem, még nem vagyok egészen szociopata. A Valentin-napot például már kimondottan szenvtelenül tudom kezelni.

Nnnnah.

Az iroda kicsi, meleg és tüdőszagú, a fejem bűzlik belülről, köszönhetően annak a vicces orrdugulásnak, amellyel valami mikroorganizmus jónak látott megörvendeztetni. Amúgy, édesanyám tegnapi célzatos kérdéseinek köszönhetően alkalmam nyílt belegondolni az elmúlt két hét nem-történéseibe, és az eredmény nem volt túl vidító. Én sem voltam túl vidító, gondolom. Mindegy, egyelőre nincs olyan problémám, amit némi vitaminnal és sörrel ne tudnék elviselhetővé tenni, így komolyan azért nem aggódom.

Viszont a jó anyámnál tegnap olvasott e heti Nők lapja leverte bennem a biztosítékot. (Igen, ilyesmivel mérgezi magát ügyelet alatt, és ezt szerintem sem kéne, elvégre emberi életekért felelős, de nem hallgat rám.) Régebben kedveltem ezt a hm sajtóterméket - lehet lövetni -, de az utóbbi időkben vagy én lettem a szokásosnál is jóval szkeptikusabb, vagy a lap színvonala csapódott bele recsegve a földbe. (Az, hogy korábban sikerült-e tartania a repülési magasságát, egyéni megítélés kérdése, de nekem egyszerű az ízlésem, mindenki tudja.) Az inkriminált - a 14-17. oldal között terpeszkedő cikk - hatására először letettem az újságot, mert fájt. Áuágh, nyüszögték az idegsejtjeim halk kánonban - a hátrébb állókhoz később jutott el az inger -, nem érdemeltük mi ezt tőled. Aztán felgerjedt szittya vérem - felgerjedt szittya vérem -, és ismét kézbe vettem az inkrimináltat, hogy most lesz, ami lesz, de én ezt el fogom olvasni. Ködösülő aggyal röhögtem végig, azt kell mondjam. "El fog kopni az a kurva vészharang. A riasztót, ami túl sokat rinyál, vagy átkonfigurálják, vagy kikötik." Az i-re az a keretes idézet tette fel a pontot, amikor drága egy Müller Péterünk kifejtette, hogy a nők biológiailag fontosabbak a férfiaknál. ("Ez egy [edited: barlangostest]", kommentálta édesanyám, mikor visszatért a véralvadásvizsgálatból. Ő nálam sokkal direktebben, haddnemondjam, primér módon szokta megfogalmazni elítélő véleményét, egyes híresztelések szerint, amelyeket természetesen sem megerősíteni, sem cáfolni nem áll módomban, mivel úrinői imázsát nagyban rombolná.) Ja, hát persze, biológiailag nekem is sokkal fontosabbak, de az Univerzum alaptörvényévé tenni tán egy kicsit önzésnek érezném. Amúgy maradnék az elidegeníthetetlen emberi jogoknál és az állampolgári jogoknál, mint afféle általánosan érvényesíthető egyenlősítő elvnél, azzal nem lehet nagyon mellélőni. Ez a természetes védekező mechanizmus - a röhögés, az anyázás és az "érvelés" alapkőzetbe tiprása - nem sokat változtatott azon, hogy a homloklebenyem egy kisebb, de pótolhatatlan része kihabzott az orromon. Ezért történhetett, hogy a sívó hideg ellenére mégis inkább a Margit hídon gyalog keltem át, így aztán volt szerencsém megcsodálni a világ jelenlegi tán legnagyobb neoposztindusztriál jégkásakompozícióját, régi, kevésbé piacképes nevén a Dunát. É sikerült háromnegyed óra alatt hazaérnem, holott a kórházba alig húsz perc alatt eljutottam.

Látogassatok és tanuljatok, amúgy. "Legfontosabb feladatom menedzselni a holisztikus tudásközpontot."

Valaki megint a polgári keresztnevemmel készített el egy romantikus férfifőhőst.

Xena: "Nem tudod megúszni, hogy romantikus férfifőhős ne legyél... ebben a novellában legalább nem haltál meg."

Srakker: "Kett?b?l egy. Eddig nem rossz."

Nehéz volt elvonatkoztatnom ettől a ténytől - annál is kevésbé, hogy anno én voltam az egyetlen közel s távol, aki ezzel az azonosítóval futott, így mindig felnézek, ha valaki kiejti -, bár magát a novellát nagyon szép átkaroló mozdulattal lehetne mondjuk Vlagyivosztokig űzni. Az sem segít a dolgon, hogy a nevezett szereplő kábé annyira érzéketlen a természetfeletti dolgai iránt, mint egy költségvetési tábla, és ebben igen-igen hasonlít rám. (Szin-kro-ni-ci-tááás.) Aztán persze megokkul ő is, hát persze.

Na, hát ennyit irodalmi estünkről. Jövő héttől viszonylag rendszeresen leszek.

Okay, ladies and gents, let's roll.

Képződöm. Ohohó, de még mennyire. Állam bácsi úgy gondolta a maga véghetetlen előrelátásában, hogy nagyon hasznos ám, ha köztisztviselői felvérteződnek naprakész és a napi munkában hasznosítható ismeretekkel, és ha már fel is merült busa fejében a gondolat, akkor rögvest is neki látott. Történt mindez jó pár éve. Azóta ez a nemes elképzelés nem valósult meg vegytiszta formában. Vajon miért?

Válasz: mert állami pénzből fizetik, azért. Kifejthetném, de alapvetően felesleges lenne.

Szóval most, hogy a telibevert kötelező oktatáson megjelentem, de legalábbis aláírásommal igazoltam, hogy megjelentem, vehetem a nehéz harci öltönyt és mehetek holnap vidékre. Hogy mikor fogom elkészíteni feladataim írásbeli részét, azt még nem tudom, bár határidőt, azt már adtak, áldassék a Főnökség neve. (Ne, talán inkább mégse. Még azt hinnék, ironizálunk.)

Najólvan.

Csütörtökön talán már épelméjű munkarendben csapkodhatom a billentyűket.

Újrahasznosítás rovatunk jelentkezik.

1.

És eljön majd egyszer az a nap, amikor a menedzserek végre tudatára ébrednek valódi énjüknek, és szakadt öltönyben, üres, ostoba szemmel, előretartott kézzel előcsoszognak légkondicionált irodáikból, és nyálhabos szájukból csak egy, hörgő szó bugyog fel:

- Pééééjnz.

2.

Ez az ország olyan, akár egy pornószínésznő. Szép, szép, de egyértelműen túl sok pöcs van benne.

Avagy mi történik, ha egyszer végre tisztességes kávét kapok, és kialszom magam. The horror, the sheer horror.

Álmomban otthon jártam, a hátsó kertben, illetve onnan kezdtem, és a holdbéli gravitáció mellett - mindig beleakadtam a mutáns cseresznyefánk ágaiba - elvergődtem az oldalsóig, amelyet meleg nyári napokon gépkocsibeállóként használtunk, míg az őszi esők sártengerré nem változtatták az egészet. Volt valami sárkányrepülő-keretre emlékeztető, feketére festett fém divájsz, azzal ugrándoztam nyolc-tíz méteres távolságokra. És egyszerre azon kaptam magam, hogy nem tudok felemelkedni a földről. Oda voltam szögezve a meztelen talpamnál fogva, és addig nem is haladtam előre, míg az álombeli talpamba fúródott, ujjnyi vastag ágakat el nem távolítottam. Vér, vér, vér, véresvér, bár nem annyi, amennyit egy ilyen sérülés okozna amúgy, meg is lepődött az álombeli ügynök, hogy a fájdalom érdeklődés hiányában elmarad. Aztán a valós ügynök lenyúlt és kirántotta ebből a lehetetlen helyzetből, azzal a felkiáltással, hogy lassanként észhez kéne térni, mert nagyon sipákol az ébresztőóra.

Ennek persze semmi köze nincs a tegnapi naphoz, amikor is Miskolcon voltam. Kis hazánk láthatólag magához tért abból a rettenetes megrázkódtatásból, amit az okozott, hogy mérsékelt égövben télen ún. "hó" esik olykor, így viszonylag menetrendszerűen zúztam ide, majd oda. A MÁV által rendszeresített menetrend szerűen, hogy pontos legyek.

Míg Tony Caviar egyszerre küzdött meg a váratlan tömegközéppont-áthelyeződéssel és a hazai kutyatartás szépségeivel, Srakker ügynök pár nappal korábban - folyó év január 25-én - szintén kihasználta az alkalmat, és akkorát esett, hogy a szomszédos épületeket csak a szakvéleményt kibocsátó szervezetek gyors megvesztegetése miatt nem nyilvánították lakhatatlanná. Srakker ügynök ezt harsány káromkodással nyugtázta, majd ellenőrizte a testébe épített merev vázelemek állapotát, és megállapította, hogy a hordváz a várakozásokkal ellentétben mozgásképes maradt, és az ergonomikusan kialakított ütésálló burkolatnak köszönhetően még rendellenes testfolyadék-áthelyeződés (ún. véraláfutás) sem keletkezett. Srakker ügynök le is vonta a megfelelő következtetést. "Ezek után fogyjak le? Meg a lópikulát."

A Hivatal eddigi állás szerint több, mint tizenhétezer forinttal lóg Srakker ügynöknek, de ez az állapot az előzetes becslések szerint egy kölcsönös megelégedést kiváltó nullszaldóvá alakul még a mai nap folyamán.