Még mindig nem lesz hét titok, mert egyelőre csak egyet sikerült összeszednem. (A bizottság összeül, és most aktát lapátol.)

Viszont most letöltöttem a Steamről 20 euróért három játékot. 688(I) Hunter-Killer, Fleet Command, Sub Command 2. Annak idején nyálzottam a SC2-re, de sajnos az előző gépemmel folyvást összeveszett, ezért aztán le kellett róla mondanom. Tengeralattjáró-szimulátor egy olyan bátor, régi korból, amikor a kiadók még hajlandóak voltak a 90% szimulátor, 10% játék arányba belevágni, és 200 oldalas kézikönyvet mellékelni, amelyet a kadétnak el kellett sajátítania, ha esélyt akart magának, hogy elboldoguljon a merülő vascsövek világában. Sok pöcsöléssel járt a játék, de azok nagyszerű pillanatok voltak például, amikor a töksötét szobában négyen hajkurásztuk egymást valami öbölben. Tizenegyre járt az idő, a monitorok derengő képernyője hideg, hullaszerű fénysminket szórt az arcunkra. Összehúzott szemmel, szakértő arccal, feszült figyelemmel kattintgattunk a bonyolult kezelőfelületen, maximumra tekert hangerejű fejhallgatók sistergéséből próbáltuk kihüvelyezni, merre jár az ellenség. Akkor még nem is sejtettük, hogy Sanyika mire készült. Alaposan körbenézett, a moziban fingók sunyi tekintetével... hátratolta a fülhallgatóját... majd elkezdte nyomni aktív szonárral. Csak annyit hallottunk, hogy PINNG! (kétszáz decibellel kábé), utána kuss. Utána Sanyika tébolyult röhögése töltötte be a szobát. Mi hárman meg leestünk a székről. Igaz, a következő percben vagy tizenkét torpedó indult el felé, mert ugye az aktív szonárnak megvan az a jó tulajdonsága, hogy az ellenség is észrevesz téged... meg olyan is volt, amikor az egyik büdösszájú elbújt egy tankhajó alá, és így elrejtette a saját jelenlétét... (egy darabig)... szóval jól el lehet vele lenni, na. Közben olyan, a hétköznapi életben nélkülözhetetlen információk birtokába lehet jutni, mint hogy hány lapát van egy Trafalgar hajócsavarján, vagy hogy mekkora egy Delta-IV osztályú orosz nukleáris meghajtású, nukleáris ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjáró reaktorának névleges teljesítménye. (Az előbbi hasznosabb, mert jól jön a csavarzaj azonosításához.)

Nagyszerű kapitányi matériából gyúrtak, ezt a ma délelőtti próbálkozás is megmutatta. A tengeralattjáró mögött vontatott passzív szonárt elhagytam a nagy száguldozás közben (gyakorlatba is átültettem azt a mondást, hogy minél gyorsabban halad egy people tank, annál kevésbé érzékeli a külvilágot), utána ügyeskedésemnek köszönhetően leszakadt a periszkóp. (Tanulság: huszonkét csomós sebességnél, száz láb mélységben nem engedjük fel.) Vártam, előhajtogatja-e magát az első tiszt a gépemből, hogy leverje a vesémet, mialatt azt sziszegi: „Nem jet-ski ez, bazmeg! Tengeralattjáró! Egy négymilliárd dollár értékű tengeralattjáró! Menjen vissza műanyag triciklizni, kapitány!”

Eddig még megúsztam.