Asszem, megtanultam pálcikával enni. Vagy legalábbis a nagyobb darabok már mennek. Két sör után. Borsót azért nem vállalok. Se mákot. A bab meg hizlal. És ördögi utána az ájer.

Csak azt tudnám, miért van az az érzésem, ha japán kaját eszem, hogy "szép, szép, de mikor hozza már valaki a főételt?" Ugyanazért lesz, amiért Rejtő-hősnél az "éhes európai férfi" az elfogyasztandó adag elégségességét meghatározó kérdés szükséges kelléke. De én még hozzá képest is sokat eszem. (Van hová férjen.)

Ja, és ma majdnem eladtak a cseten, mint részvénytársaságot, hogy egy nő barátja nézzen engem. Miközben a nő is néz. Komolyan csak néz. Asszem. És én ezért kapok sört. Az üzlet végül kútba esett - így végül maradtam kistérség -, amikor kiderült, hogy álságos szavaimmal ellentétben mégsem nézek ki kisfiúsan törékenynek. Vagy mi.