"But since we should always expect the unexpected, here is a long-odds racing tip: watch Hungary. Strange and rather worrying things are starting to happen there."

BBC, i love ya.

Mi van, basszátok meg, Nick Thorpe végre kiemelte a fejét a seggéből, most, hogy sikerült címlapra juttatnia ezt a csodálatos kis országot az elkötött tankkal meg az eldobott téglákkal?

Ennyi idő alatt nem sikerült megtanulni, hogy a normalitás alapja, hogy a megfelelő problémákat és figyelmeztetéseket kell tudni ignorálni? Magyarországon ez nem divat. Itt mindent ignorálnak, aztán, amikor a csőcselék csőcseleg, akkor megy a rinya, meg a nyafi. (Ugyanezek a szar mondatok szerepelnek akkor is, amikor mondjuk Közép-Afrikában felgyújtanak egy városi önkormányzatot, vagy kölkeket vágnak le savazott láncfűrésszel egy nem létező államban.)

Le merném fogadni, hogy ugyanazon recept alapján fő az étel a legtöbb posztkommunista államban. Ugyanolyan emberek könyöklik magukat hatalomra, ugyanolyan ígéreteket tesznek a gazdasági új-elitnek, ugyanannyiért mérik az állami tulajdont (szarért-húgyért a nemzeti vagyont), ugyanakkor az esélye, hogy megbuknak vele, és ugyanaddig űzik ezt az ipart (nem a kurváké a legősibb mesterség, hanem a striciké - csak ezek kretének egész országokat hajtanak a parkolókba). A kérdés, hogy mennyi tehetetlensége van egy országnak, mennyi eltapsolható pénz, és mennyi ideig lehet herdálni, mennyi ideig lehet a népbe nyomni a gazdasági morfiumot (azt, hogy ha kifogy a pénz, akkor eladunk valami állami tulajdont).

A beteg nem gyógyult meg, az emberek meg, akiket sikeresen függővé tettek az újabb és újabb morfiumadagokkal, most felébredtek, fáj nekik, és az orvosi táskában nincs több ampulla. Csak olyasmi van, ami fáj, és a beteg vagy meggyógyul, vagy, ha félrediagnosztizálták - ahogy szokták - meghal a faszba.

Jé.

Boldog új évet, megyek inni.