Naszóval, megkaptam a plusz egy stráfot a pecsétemre, ami nagy királyság pénzügyileg, legalábbis annyira igen, hogy egy darabig ne süllyedjek el a hiteltörlesztés és a közüzem generálta számlák tengerébe. Van nagy örülés.

Tegnap voltam Magamura szaktárs és ifjú, mindezidáig álnév nélküli neje (akarom mondani, IMÁNN és Magamura szaktárs) esküvőjén. Romtemplom volt, a pár szép ofkoz, a vendégsereg szép számú, a szertartást vezető pap nem ma kezdte a szakmát, és még a jó időt is sikerült megrendelni az égiektől. Én a hangulatot személyelhárításilag rombolandó ittam is, de ami sokak számára még rosszabb volt, szóvicceket gyártottam. Ebben nagy segítségemre volt Bright immár nemblogger szaktárs, és Brainoiz (elvégre nem ér semmit egy rendes főgonosz, ha nincs, aki sikoltozik). Később utóbbi is átadta magát a Szóvicc sötét oldalának. Olyan ez, mint amikor Anakin pálfordulása, csak történetileg jobban meg volt indokolva. A rendezvényt közvetlen ismeretségemből pozitív irányba befolyásolták jelenlétükkel még: Gótnyúl (nem is gót, de ez már így marad, Paszulykaró száznegyven kilósan, tütüben kánkánozva is csak Paszulykaró maradna), Métely, Bodzilla, és a Szerkesztő röviden; valamint a két fenti érdemes szóvicc-iparoson kívül az este sokkal laposabb lett volna Búvárzenekar és Szőkeherceg nélkül.

Az est keretében megszületett az Instant Taigetosz (TM), amely egy kis zacskó finom szemű porból áll, amire vizet öntve a híres hegy materializálódik az asztalon, méretarányosan kicsinyítve, és egy rendkívül apró alak lelök róla egy másik apró alakot, enyhe ráutalásképpen, hogy a társalgás percekkel korábban borzasztóan kényelmetlen fordulatot vett. A többit nem mondom el, egyrészt, mert csak részben emlékszem, másrészt meg mert voltak itt az ENSZ-től, hogy vannak dolgok, amiket nem kéne, és ez az egyik ilyen.

Köszönöm mindenkinek, különös tekintettel vendéglátóinkra.

Most kicsit kóválygok, kis chtulhukat harákolok, és próbálok rájönni, hogy mitől van feldagadva a pofám jobb oldala.