Itt egy kriptaszökevény a lehetettvolna kategóriából.

3. sor (1 panel)

KOVÁCS látható, ülő helyzetben, hátulról és felülről, a tető gerince miatt csak csípőtől felfelé látszik. Egy húsz-huszonöt centis, fehér, kicsit színejátszó madártollat tart a kezében, azt nézegeti, a másik kezében légmentesen zárható nejlonzacskó, az a fajta, amibe a bizonyítékokat szokás rakni.

MR. KOVÁCS: - Ezt viszont úgy nézem, leírom, ha az elemzés azt hozza ki, amire tippelek.

4. sor (3 panel)

1. panel

KOVÁCS az ereszen támasztja a lábát, úgy nézi az utcát. Az aktatáska a tetőn támaszkodik-fekszik. Unottan füstöl, és várja, hogy a fájdalom enyhüljön a vállában.

KOVÁCS: - Az ellenség keze betette a lábát, hogy klasszikust idézzek. Ha ez párnából esett ki, rohadtul meg leszek lepve.

2. panel

KOVÁCS ugyanolyan pózban ül, csak a táska van nyitva, az ölében van a dosszié. Láthatóan teljesen elmélyült az olvasásban, és azzal sem hagyja magát zavartatni, hogy két-három narkolepsziás külsejű, a szokásos galamboknál is sokkal punnyatagabb, elhízott galamb ül a tetőgerincen, és beleolvasnak az aktáiba.

3. panel

KOVÁCS teljesen ugyanolyan pózban ül, csak a csikkek szaporodtak meg mellette, és a nap is kezd délután kettőre járni mögötte. Időközben magasra nőttek a háttérben a felhők, és készülnek egy masszív esőzéshez, ami elmossa ugyan a fél várost, mégis mindenki várja, mert az legalább enyhít valamit az ólmos fejfájás és a frontérzékenységgel kapcsolatos tünetek kínjain. MR. KOVÁCS telefonja felsivít a zsebében (HANGEFFEKT: DÜRIRÜRI-DÜRIRÜRI.)

KOVÁCS: - Idő van. Ennyi seggelés csak elég lesz.

5. sor (4 panel)

1. panel

KOVÁCS feltápászkodik, és lenéz. A táska mellette. A keze zsebrevágva, és hiába csak két emelet magasságban áll, úgy néz ki, mintha a város fölé magasodna, és úgy néz végig az utcán mint valami elcseszett öltönyös ragadozó a vadászterületén. Odalent páran kolbászolnak, egy-két nyugdíjas nénike huzikocsival, pár yuppie-külsejű késő huszas, két légkondi között félúton, effélék.

KOVÁCS: - Nyomás vissza a talajszintre, hősök hőse.

KOVÁCS: - Ideje munkába menni.

2. panel

KOVÁCS már felvette a táskáját, és a híres kínai Nagy Ugrás fordítottjára készül: becsukja a szemeit, és felkészül arra, hogy a szédítő nyolcméternyi mélybe vesse magát.

KOVÁCS: - Merhogyugye máshogy nem jutok le...

KOVÁCS: - Remélem, visszafelé jobban tudja ez a szar a leckét, mint felfelé jövet, különben nejlonzacskóban megyek a helyszínre.

3. panel

KOVÁCS látszik, ahogy kicsit letérdelve kiegyenlíti az esést, de nem kell kigurulnia sem: az öltöny ezúttal nem hagy maga után kívánnivalót (HANGEFFEKT: WHUP). Az egyelten apró probléma az a nyolcvanas, aszaltszilva-arcú anyóka, aki a lehetetlen dolgokat (a palackozott gőteszemen már fenn sem akadnánk) tartalmazó, sötétkék műanyag táskájával éppen most lép ki a ház vasajtaján. Visszafogott meglepetéssel és színtiszta rosszallással néz KOVÁCS felé.

4. panel

KOVÁCS már kiegyenesedve, teljesen természetesen és közönyösen, némi fensőbbséggel néz az ÖREGASSZONYra, aki kábé a melléig ér, és csak a sziluettje látszik a kép előterében.

ÖREGASSZONY: - Maga... maga huligán!

KOVÁCS: - Szíves tájékoztatásul közlöm, hölgyem, hogy így szoktam leszállni.

Most asszem írok valami mást.