vasárnap, december 25, 2005

Merry vagy nem merry

Najóvan.

A jutalmamnak kezdek a nyakára hágni (lesznek jövőre is kiadások, és ha azokat is beleszámolom, akkor már nem sok marad), viszont a karácsony vicces. Különösen, ha négy, megvásárolt ajándékból három olyasmi, amit én is szívesen kaptam volna. (Ebből kettő pia volt. Nem túl fantáziadús, de szívből jön, és mégsem artériás vér.) A Leatherman Sideclipre kimondottan büszke vagyok, amit apám kapott meg. Rejtő-hőssel együtt vettük meg. (Eközben történt meg a dézsma vu-s népbüntetésem, amire szintén büszke vagyok.)

Kaptam cuccokat, de nagy részüknek majd februárban, a kanadai zimában veszem hasznát. Ha kimozdulok a fűthető szektorokból.

Ma elslattyogtam a XV. kerület, Rákos úttól a Bosnyák térre 55 perc alatt, mert nem sikerült taxit kerítenem. Kellemes menet volt. (Utána ezt megfejeltem egy Astoria-Izomnyócker levezető szakasszal.) Jól esett, mert kellemes hideg volt, így tudtam hova ontani a hulladékhőt. Azért ritkán akad egy órám ilyesmire. Ez azon is meglátszott, hogy a Rejtő-hősék által üzemeltetett karácsonyi menekülttáborból alig egy-másfél óra után leléptem a retekbe.

És most, hogy a napi kvótát teljesítettem poligonbogár-öldösésből, lassan elhúzok aludni a bélbe.

Boldog karácsonyt, már nem sok van hátra belőle.

Nincsenek megjegyzések: