Hogy tegnap mekkora barmot csináltam magamból az osztálytalálkozón, azt nem tudom, de eldöntöttem, hogy nem is érdekel. Alapvetően nem érzem úgy, hogy az egy szem ex-osztályfőnökömön kívül bárkinek is tartoznék bármivel abban a kuplerájban. Na. Fene a sok önelégült balfaszba, tisztelet a kivételnek.

Utána azért már jobb lett a helyzet, mert Bright és Zöldíjász közös születésnapi emlék-ivás-estjén vehettem részt, és már eléggé beállva érkeztem, ami utána folytatódott. Rázva nem volt, de keverve igen, így aztán a korábban megivott vörösbor, pezsgő, majd a ráivott mézespálesz és sör halálkommandót szervezett. Jihá. Leesett a hó, de a részegekre az Úr speciális osztaga vigyáz, így pofáraesés nélkül haza tudtam slattyogni a tükörtalpú cipőmmel. Mindent egybevetve úgy értékelem, a tüneménykimenetem változó hatásfokkal üzemelt, de, ahogy magamat ismerem, elég hangosan tettem mindezt, de mivel senkinek nem folyt vér a füléből, annyira talán mégsem.

A gyomrom most, délutánra már kezd helyrejönni, meghálálja a kis mocsok, hogy az elmúlt három-négy napban a tegnapi vedeléstől eltekintve nem nagyon ingereltem.