kedd, június 12, 2007

Helyzetjelentés.

Páran aggódtak, akik ezt az izét olvassák, és/vagy ismernek, hogy ugye jól vagyok-e. Ez elég szokatlan, köszönöm is. Megnyugtatásul tájékoztatok mindenkit, hogy a vérnyomásom ugyan magas (alaphelyzetben 150-es szisztolés, a diasztolésat nem merték elmondani), viszont panaszaim nem voltak, tán az állandó fáradtságérzeten kívül (ami miatt meg ugye több kávét ittam, szóval okos voltam nagyon).

Megkaptam a három sidequestet: EKG, mellkasröntgen, szemészet. Ma teljesült is az utolsó. Mivel sehol sem láttam gyászjelentés-blankettát, úgy gondolom, megmaradok. (A vicces hír az, hogy fél dioptriával gyengébb szemüvegre van szükségem, mint amit hordok.) Viszont gyógyszeresen be kell állítani a vérnyomásomat. (Ennek egyik melléklépéseként leadtam a kávézást, amitől rendszeresen bealszom ebéd után.) És le kell fogynom, mert ez már nem csak esztétikai, hanem egészségügyi kérdés, amit illik helyén kezelni, ha egyszer még akarok dühöngő vérnyugdíjasként Molotov-koktélt dobálni a szociális ügyekért felelős miniszter hivatali Audijára. Lejjebb vettem a kenyeret, tartózkodom a disznóhústól, azóta egyszer ettem krumplit, és próbálom elérni, hogy keményítővel meg proteinnel teli kajákat ne egyek egyszerre.

Híztam is két kilót.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

:azért készül a lootolásra: :armany:

gyerekember írta...

Kb egy hónap, és kávé nélkül sem alszol majd be ebéd után.
Én is azóta vagyok ilyen fáradt és délután-bepunnyadós, amióta délelőttönként átmegyek kávézni a kolleganőmmel.

Bodza írta...

Azonnali hatást ne várj a fogyókúrától. Próbálj köretnek zöldsalátát enni és vacsit időzítsd este 6 körülre, utána pedig maximum vizet igyál.
Drukkolok neked! És jöhetsz velünk aerobikra ;)

Névtelen írta...

Gondolj arra, h húst szinte bármennyit ehetsz, viszont kenyeret, stb inkább csak reggelire, meg délelőtt. A saláta jó ötlet.
És, vegyél magnézium + B6 vitamin kombót, mert az jó, nekem is bejött diétához... meg vmi kalciumbombát (Clacivid vagy vmi pezsgőtabletta). Ezek segítenek abban, h a szervezeted hiányát, és az emiatt termő égető vágyat mindenféle kaják után + a fáradtságot picit visszább szorítsák.
((részletek a hogyan fogytam 20kg-ot c. gyorstalpalóból)) :)

Csak ügyesen. Érzéssel. :)

Srakker írta...

Kösz az infókat!