péntek, július 20, 2007
Furcsát álmodtam. Álmomban el kellett engednem egy nőt, akit évek óta nem látott az álombeli énem, és akiről tudtam, hogy szeret, és tudtam, hogy szeretem, de az a kurva idő és a hely már megint nem volt megfelelő. Mert, ahogy ebben biztos voltam, soha nem volt az, és nem is lesz az. Mosolyogva váltunk el, de asszem, nem az infarktus szorongatta azt az elhasznált izomcsomót odabent, amikor felébredtem. (Mert rendben szedem a gyógyszert.) Az arcára viszont már nem emlékszem.
Ébredés előtt még majdnem megfulladtam egy folyóban, ahová egy hídról sikerült aláereszkednem, de végül, miután nagy nehezen sikerült eldöntenem, hogy melyik irányba közelebb a part, simán partra evickéltem egy duzzasztógát tövében. És mindenki engem nézett, ahogy áttetsző vizet csöpögtetve mindenfelé - "Ideje partra menni, mert lejjebb már tényleg mérgező" - átslattyogtam a folyó mellett húzódó párhuzamos betoncsatornák tömkelegén, de én már büszke voltam és elégedett magammal, így sutyorgásukat az ájult tisztelet jeleként értelmeztem.
5 megjegyzés:
:megölel:
Huhh, álomfejtő az ujját nyaldossa. :)
Ölelés kösz, elemzést majd valami tömény mellett. :D
Nem te most nem iszol? :aboci: :D
Az már elmúlt egy legénybúcsú során, és én ezt láttam előre.
Megjegyzés küldése