Az van, hogy a Budapest 2057 kódjelű kaláka-projektben történt előrelépés.
Az van, hogy lassan kezdődik egy új hivatali meló.
Az van, hogy a nagyonközponti bérszámfejtési rendszer, amelyhez csatlakozott a hivatal, olyan zseniálisan volt elbaszva, hogy kétszer annyit utalt nekem, mint kellene (ne örüljünk - ezt később behajtják ám rajtam).
Az van, hogy elbaszódott a csap (miután nagy büszkén leírtam, hogy az nem valószínű, hogy hibás, hiszen ha nyitva hagyom, a padlót el tudja áztatni - később kiderült, hogy csak ennyit tud), de készpénz fejében kijavult.
Az van, hogy a belterj.hu-nak szánt novellámat teljesen újra kell kezdeni, de már van egy főhős, meg két-három beszólás, ami menthető - érzem, egy jövőbeli munkamódszer alapjai teremtődnek meg ezzel.
Az van, hogy napközben már nem akarok belefulladni a saját tüdőm termelte rémségekbe.
Az van, hogy végigjátszottam a Call of Duty 4-et, és azóta is bele vagyok szerelmesedve az ilyen stílusú koncentrált adrenalinlöketekbe. A Bioshock máshogy fogott meg. Majd mindkettőről hegesztek valamit.
Az van, hogy megvettem Neil Gaimantől a Csillagport, és sejtem, hogy holnap délben ezt a könyvet már újra fogom olvasni. (Roland Morgan nem volt - basszameg, bele kéne húzni a Valós halál folytatásának kiadásába, mert hiányzik az a bizonyos Kovacs. A szlávos "cs"-vel.)

Ennyi van.