Ezúton szeretném jelezni az összes volt és leendő háziállatomnak - na nem mintha olvasnák ezt a szart, de én vissza fogok olvasni egy napon, és emlékezni fogok, hogy van ám nekem kontingenciatervem Bociszem-támadás esetére -, na szóval én már pontosan tudom, hogy egy nap mind a szüleimnél lézengő vizslatartalmú keverék, mind az itt élő cirmos meg fogja tanulni, hogy a findzsaszemmel nézést csak azért nem tolerálom garantáltan eredeti Srakker-féle bámulással, mert épp szakadok a röhögéstől, de egyszer...
...egy szép napon...
...a fagylalt visszanyal. És visszanézek.
És sírni fognak. Mind.

Más.

Hivatali párbeszédek #29:

Srakker belép, köszön, elterpeszkedik a ki tudja miféle bürotornádó által odavetett kanapén, tenyerébe temeti az arcát.
Jurátus: - Na, mi van, Srakker, mi ez a szomorú tekintet?
Srakker: - Figyelj, öreg, jogi szakvélemény kellene.
Jurátus: - Ne csigázz.
Srakker: - Figy, van valami furmány, amivel esetleg azt el lehet érni, hogy én elrágom valakinek a torkát, és utána az önvédelemnek minősüljön?
Jogászlány: - Hát, lehetne mondjuk hivatkozni hirtelen felindulásra.
Srakker: - De az csak enyhítő körülmény, nem? Nem, nekem konkrétan az kellene, hogy megússzam.
Srakker oldalt fordított fejjel rágó mozdulatokat imitál egy képzeletbeli nyakon.
Kis szünet.
Jurátus fontolóra veszi a problémát.
Jurátus: - Hát, ha a Hivatalnál dolgozik, akkor meg lehetne közelíteni abból az irányból a kérdést, hogy az esemény társadalomra gyakorolt hatása elhanyagolható...