Felrémlett bennem az apokaliptikus kép, ahogy a Hivatal fehér épülete lángra kap, az ablakai füstöt böffentenek a szürke égre - az Európai Unió és a Magyar Köztársaság lobogói csálén lógnak a zászlórudakon -, majd az egész alapzat megsüllyed, oldalára dől, és a ház, garázsát felszegve, rézsút süllyedni kezd a mindig éhes Alsó Istenek hona felé. Én pedig, miután egy kis kék tűzőgéppel a kezemben, a kevés túlélő egyikeként, kiugrottam az ablakon, mikor az egy szintbe került a földdel, kislattyogok a kapun, veszek egy sört, felbontom, kiiszom, elégedett "arff" hanggal nyugtázom, hogy volt benne szénsav, majd lehúzom a zippzáramat, és hosszú ívben belehugyozok a zárulófélben lévő pokolkapuba. Talán némi vihogás is belefér, de csak cizelláltan, gyöngyözően.

Első munkanap.

Elért amúgy a felismerés, hogy ha nem akarom, hogy magába nyeljen a bürodepi, muszáj lesz csinálnom is valamit. Hosszú távra nem tervezek, de egy fordítást már bántottam, hogy még jobb legyen.