Úgy felnyomtam az agyam a mai napon, hogy dühöngve lakást nézek. Szeptember környékére tartom esedékesnek a cuccot, szerintem meg is kapnám a hitelt. Pláne, ha megint az őseim vérét fogom szívni, hogy biztosítsák az ingatlanfedezetet.

Igen, bazmeg, kupleráj van. Igen, mocskos az ablak. Igen, bazmeg, tényleg így van, bár az is tény, hogy nincs itt semmi olyasmi, amit három nap alatt ki ne lehetne takarítani. De hogy be akarod nekem adni, hogy azért vizesedik az alattunk lakó szomszéd, és azért dobja le a csempét a fal, mert a zuhanyzás közben odafolyik, és nem azért, bazmeg, mert nem horganyzott vascsövet tettek be a trehány, nyomorék, gány munkásaid, te balfasz, akkor ledobja az agyam az ékszíjat. Faszkalap.

Ennél azért udvariasabb voltam, de legalább ennyire határozott. De ezzel most nagyon felcsűrte a vérnyomásomat a főbérlő. Pont azért költöztem el otthonról, hogy kurvára ne szóljon bele senki a dolgomba. Semmiféle dolgomba, amibe nem akarom.

Jé.