Ha netán, ne adj' Isten, valami komolyabb egészségügyi bajom lenne, alighanem másnap már komolyan fontolgatnám, hogy felfessem az agyamat a hátam mögötti falra. Ha egy szerencsétlen, übergörcs náthától embergyilkos kedvem támad... lehet ám, hogy azzal van a baj, hogy olyan íze van így a bagónak, mintha madarak fészkeltek volna benne.

Vettem pénteken egy billentyűzetet, így már összesen három van az irodámban. Gondoltam, egyszer én is lehetek annyira fogyasztó, hogy valami vérfakasztóan alacsony összegért vegyek egy billentyűzetet, ahelyett, hogy letakarítanám a régit. De nem, a sors úgy gondolta, hogy nem nevel belőlem rendes fogyasztózombit, és orv mozdulattal úgy intézte, hogy akadjon az új tajvani csodán az enter. Ez először viccesnek tűnt - nem -, aztán igen hamar zavaróvá vált. Amikor aztán ma reggel komolyan megfontoltam, hogy óvatos mozdulattal kihúzom a csatlakozót a gép hátuljából, rituálisan a padlóra helyezem a perifériát, majd eltökélten addig ugrálok rajta, amíg a szekrény tetején is Alt gombok nem lesznek, megszületett bennem az elhatározás, hogy visszatérek az öreg Trugyavári (TM)-hez. Blöeagh.

A hétvégém gyorsan elmúlt. Részletekről nem kívánok nyilatkozni. Nem volt jó, nem volt rossz. Csak ott tántorgott szegény a létezés peremén. (Aztán lelöktem.)

Az Office World Tour kezd célegyenesbe fordulni, de ha belegondolok, megfájdul a fejem.

Amúgy nem, még nem vagyok egészen szociopata. A Valentin-napot például már kimondottan szenvtelenül tudom kezelni.