Azóta sem tettem szert lelki mélységekre, ezért beszámoló következik az elmúlt pár napról.

Tegnap spontán csapatépítés volt a kollégákkal, ennek ellenére - vagy tán éppen ezért - egész könnyedén keltem. A tegnapi délutánomhoz képest legalábbis friss vagyok és üde, mint a harmatos Wunderbaum. A tegnapi délutánomra amúgy jellemző, hogy a gyülekezésre felszólító telefon ébresztett fel, nem sokkal fél öt előtt, mert délután kettőtől már hiába küzdöttem az álmossággal. Egészen addig szédelegtem, amíg le nem himbáltam a torkomon három korsó sört. Az volt a délután csúcspontja, onnan megint lejteni kezdett az út. Különösebb incidens nélkül hazavergődtem, és izomból beájultam az ágyba. Leszűrtem, hogy a Hivatalt kábé az tartja össze, hogy stabilan fizet. Hogy ez a vezetést mennyiben minősíti, nem az én tisztem megállapítani. Megtanultam a "beálltam, mint a gerely" kifejezést. Rájöttem, hogy a pókok rém ronda állatok, különösen akkor, ha néhány pohár Jägermeister-utánérzés után az ember komolyen elkezd rájuk koncentrálni. Tehát csupa korszakalkotó felfedezést tettem.

Végigolvastam a The Hacker Crackdownt Bruce Sterlingtől, és rájöttem, hogy a fickó nem véletlenül tett szert hírnévre: egy ilyen száraz és jórészt technikai témáról, mint a phone phreak és a hacker-szubkultúra kialakulása, környezete, és állambácsinak a problémára adott válasza és annak következményei, elég nehéz úgy írni, hogy az olvasó agya el ne szökjön nyugatra. Neki valahogy mégis sikerült. Szóval a cucc jó, ráadásul az MIT honlapján ingyé' hozzáférhető. Használd a Guglit.

A lakáshitellel való első ütközésem nem volt annyira sikeres, mert a bank drága nem ad közszolgálati dolgozókra szánt hitelt, mert nekik olyan nincs. Miért nincs?! Így csak hat olyan bank van, kábé, aki tárgyalóképes.

Na, megyek. Kávé, cigi, agyhalál.