Na, ma - a tegnappal ellentétben - rettentő aktív voltam és jólelkű is. Ez más családokon belül elvárható lenne, de sosem mondtam, hogy rendes ember vagyok. Ilyesmit én csak bankoknak és főnököknek hazudok. Persze, a lelkesedésem jóval kisebb lett volna, ha nem arról van szó, hogy csalamádénak valót kell vágni, vágni meg szeretek. Pláne a Benchmade Aresszel. (Vagy a Fällkniven S1-gyel, de az most kicsit életlen, amúgy meg overkill. Fällknivennel zsemlére vagy fára megyünk.) Füvet nyírni mondjuk már nem annyira, de végül is nem szakadtam bele. Igaz, a laposkúszásban az almafa alatt átkommandózást szívesen kihagytam volna, de favágásról nem volt szó. A mai szülőpátyolgatás persze izomból tarkón verte azt a kevés kedvemet is, ami a bankba menetelhez reggel még esetleg megvolt. Tehát ez holnapra marad. Ahogy az is, hogy lenyírassam végre a hajamat, vegyek nászajándékot - pia lesz -, meg az ilyenek.

Összefutottam Rejtő-hőssel, vettünk jegyet holnaputánra. A térítőnek, aki a Moszkva téren jött oda hozzánk, különösen szerencsés lapokat osztott a főnöke. Nem elsősorban miattam - én ilyenkor szólni szoktam, hogy az én átnevezési papírjaimat Rómával bokszolja le, még ha évek óta a stadionnak még a közelébe sem mentem, akkor is. Vicces volt.

Mai hangulatomat jól jellemzi, hogy csak azért nem megyek le valami nagyobb instába, mert várok egy hívást, amelynek eredményeképp - ha befut - a kecó menekültszállássá minősül át az eddigi pormageddon-helyszín helyett, vagy akár éppen mellett. Ennek ellenére éppen a Fear Factory klasszikusa, a Zero Signal áll most a legközelebb a meszes kicsi szívemhez. "A sordid mesh, turning to dust..."

Most Transmet 14-et fordítok, mert azt hamar be lehet fejezni, meg ha mégis beesik a hívás, könnyen abba is lehet hagyni. Bár azt lehet, hogy nem kell.