csütörtök, március 06, 2008

Na. Ha már így benne vagyok a hülyeségben, akkor elkezdek egy sorozatot.

Linkek, amiket sosem látogatnál meg magadtól. (Politikailag korrekt módon: valószínűleg)

Mert úgy gondolom, hogy a legtöbb információ, ami alapján ma a hírek Magyarországon születnek, nyilvános, csak épp, ha valaki nem tudja, hogyan fogjon hozzá, sosem találja meg az adbannerek és a gagyi között. (Politikailag korrekt módon: hirdetések és relevanciájában korlátokkal küszködő)

Az Adatvédelmi Biztos honlapja, azon belül is az Országgyűlés elé terjesztett éves beszámolók.

A találat apropója: „Mit lehet találni az mkogy.hu domain alatt a szcientológiáról, mi a hivatalos álláspont, egyáltalan kifene az Országgyűlés szerint a társaság?”

Eredmény. A találatok alapján az eléggé khm érdekes adatkezelési metódusukat és a pszichiáterekkel szembeni közmondásos ellenérzésüket találták mókásnak. Szciék egyébként perre is mentek az ombudsmannal, ami annyira nem jött össze, részben, mert kissé benézték a per tárgyát, másrészt, mert a bíróságot sem sikerült meggyőzniük, de sebaj. Péterfalvi Attila doktor két éves jelentésében is szerepelnek (2005 és 2006), illetve a beszámolónak az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága által történő kivesézéséről is sikerült előbányásznom egy jegyzőkönyvet. Teszem hozzá, hogy az azért nem gilt, hogy nevezett országgyűlési bizottság anyagai között az egyetlen keresési felületet a google jelenti. (Biztos lehetne erre is találni egy közbeszerzett szolgáltatót, aki baromi jutányosan kifejleszti a funkciót.) (Politikailag korrekt módon: fehérzaj)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Scientology sux.
cels.
(aki nem büszke az auditori oklevelére)

Srakker írta...

Ehehe, szerintem meg kéne találni a legális módot, hogy az összes tagjukat, aki esetleg döntéshozói pozícióban van, és nem hajlandó felesküdni a Szekularizációra, és a népre/részvényesekre, akiket szolgálni hivatottak, fejbekúrják valami dörzsissel és borzalmassal. Merugye, adjuk meg a császárnak, ami a császáré.

Meg mondjuk elmagyarázhatná nekem azt is, hogy az egyházak meg az adók (oldalvágás: és a szcientológia meg az adók) hogyan állnak egymáshoz, mert ez nekem vak homály, és ez zavar.