Na. Hétfőn a csőcselék megcselekedte. Röviden:

A rendőröknek fizetés- és létszámnövelés kell, képzési infrastruktúra és számonkérés és akkor, talán, a napi, tükörjégen való fostalicska-tologatáson túl egyébre is képesek lesznek. Addig, ha bukkanó van, akkor mindenfelé habzik a fos. Mint most is.

Közmegdöbbenés, hogy pofán hazudnak minket. Az utcaiharcos elitkommandó engem csak ne képviseljen. Pláne, ha nekem kerül sokba. Csőcselék. Csürhe. (Nem arról beszélek, aki zászlót lenget, meg skandál. Aki gyújtogat, rendbont, na azt tessék már végre pofán vágni puskatussal, ahogy jogállamban szokás.) Mondjuk, az is tény, hogy magyar állampolgárságtól például akkor lehet megfosztani valakit, ha azt az külföldi állampolgár felvette, és a kérelem benyújtásakor olyan, valótlan adatokat szolgáltatott, hogy a valós adatok ismeretében az elbíráló hatóság az állampolgárság megadását megtagadta volna. Az analógiát kifejtve: ha pofán hazudtál minket, és még be is vallod, akkor legalább te, személyesen, takarodjál már elfele, és ne bazsalyogj a képernyőről, te öszvér. Legalább jelöld meg a politikai utódodat, és te, népünk vezére, te szimbólum, te, vonulj vissza. Az utódodat se fogom szeretni. Az ellenzéket se. A francba, ki marad? (A Kétfarkú Kutya Párt, ofkoz.)

Tudom, nekem, mint köztisztviselőnek, pártfüggetlennek kell lennem. Attól véleményem még van, és a magyar politikai közélet egészére nézve nem kimondottan hízelgő, és a nyomdafestéket is csak erős viaszolás után tűri.

Más.

A lakásügy kezd bohózatra emlékeztetni. Még próbálok alkudni az egyik favoritomra, de a pozícióm nem túl erős. Mondhatni, capkodószlófasz. Emellett persze foglalkoznom kéne megint azzal, hogy ismét helyszíni turnék lesznek, és előre kéne olvasnom, de azért akkora zsonglőr nem vagyok. Illetve vagyok, de egyelőre a kulcsszavakra koncentrálok, hogy azok megmaradjanak a mindinkább szitaszerűvé váló agyamban.

Ennyi.