A fejfájás kiköltöztetett a saját fejemből, és kínomban mindenféle hülye honlapokra kattintgatok. Fel kellett volna venni a kabátot reggel, ehelyett szerintem megfáztam. Nyivák.

Rinya. Nyafi. Anyázás.

Hm. Úgy nézem, elhagytam valahol egy tavat. Na, látjátok, ezért szeretem a munkám időnként. Ilyen hibákat egyetlen más munkakörben sem tudnék elkövetni.

Egyszer talán leszek olyan segítőkész ember, mint a szüleim. Mármint amikor számít. Ha ez meglesz, akkor talán nem ment szarba az a temérdek energia, amit belém feccöltek.

Most már csak az kell, hogy tető alá guruljon ez a kurva lakásprojekt.

Elkúrtuk-botrány, sokadik felvonás.

Én egyszerű lelkű gyerek vagyok, kiszámítható, akár egy szinuszgörbe, ezért végül ma nem mentem ki az utcára. Ezt anyámék is elfogadták, pedig úgy volt, hogy átmegyek. De hát egy sarokra vagyok az Astoriától, a tömeg meg szeret meghülyülni időnként. És a rendőrök is.

És mivel az emberiség által ismert legjobb páncélzat a távolság, kihagytam a történelmi eseményt.

Oly' korban élünk, amikor az in medias res kezdés már avantgarde. Leszopom magam.

Az természetesen persze még mindig lehetséges, hogy nem végeztünk elég jó munkát. De attól meg nem avantgarde lesz, hanem szar.

Ma annyira punnyadt voltam délután, hogy nem jutott eszembe az a szó, hogy extrapolálni. Meg is lepődtem.

Ez bizonyos szempontból mégis érthető. Valamivel egy előtt keveredtem ágyba, miután hazaverekedtem magam Brüsszelből, egy konferenciáról. Arról majd később, egyelőre legyen elég annyi, hogy az univerzum a maga finom módján figyelmeztetett, hogy ha akarja, akármit csinálok, szopóra leszek állítva, és felesleges erőltetni a dolgokat, ha végül úgyis megoldódnak maguktól.

Bürozen.

(Nirvána iktatva, P.H.)

Ritkán vagyok olyan hangulatban, hogy egy vállmozdulat mögé oda tudnám állítani testem mind a száznyolc kilóját. Egy bizonyos faszkártya a ma este során eljuttatott ebbe az ellentmondásosan kéjes állapotba. Mindkettőnk érdekében remélem, hogy a Szemeim Mögött Lakozó Fenevad ugyanilyen késéssel ébred, különben a helyet egyszerűbb lesz a jövőben kriptaként hasznosítani.

Ezt a szardarabot viszont a jövőben - kizárólag személyes, és semmiféleképpen nem szakmai alapon - még torkon fogom hányni.

So be it.

Minden egyszerre talál meg, de négy órányi alvás után ez már szinte fel sem tűnik.

A hétvégi "Dogs of war" performanszunk, amit egy rendezvényen produkáltunk, meghívásra, állítólag azt a hatást keltette a résztvevőkben, hogy mi egy népszerű honlap képviseletében arrogánsan viselkedtünk. Erre két dolgot tudok mondani:
a) A kérdésekre válaszoltam.
b) Sehol sem vagyok hivatalos véleményformáló erő.
Legközelebb ezt pisztolylőszer acélköpenyére - vagy, ami olcsóbb, baltaélre - vésetem, és minden olyan szubhumánnak a tarkójába implementálom, aki másodjára sem ért a szóból. És mosolyogni fogok közben.

A jelentés úgy készül, mint a Luca széke, és láthatóan azt sem veszem észre, ami kitolja a szememet. Kicsit kínos.

Takarítani kell megint. Volt vagy egy hónapja, egyes szektorokban régebben. Rémes. Felszerelkeztem háztartási vegyszerekkel, és neki is állok. Közben anyázok. Csendben.

És este vedelés. Ez kezd megszokottá válni.

Vissza a billentyűzet elé.

A helyszínre járás az unalomnak és a stressznek ellenállhatatlan elegye. Amikor a vége felé az ember segge már rárohad a műanyag-alapú kárpitozásra, és a szövet és a comb között felgyülemlik a hulladékhő, akkor a bürokrata arcán erőltetettre fordul a mosoly. Általában elég egymástól elég messze lévő célpontokat kell végigjárni, így aztán előfordul olykor, hogy egy helyi szállodában alszunk. Most is ez történt, hét napon belül kétszer. Mindkettő háromcsillagos, a különbség húsz év, meg egy kisebb minőségi térugrás. Ahhoz képest mindkettő drága. Ahhoz képest persze nem drága, hogy nem nekem kell fizetni.

Hallottunk legendákat is. Fantom-gázvezetékekről, meg személyiségzavaros hidakról, meg öntörvényű terekről. Építési területeken egymás elől a legtávolabbi sarkokba húzódó építész, illetve régész halálkommandókról. Meg az adminisztratív zsonglőrködésről. Arról különösen sokat.

Láttunk is dolgokat. Kinek-kinek másra van szeme. Nekem például arra, hogy második világháborús, pontonhidas átkelést vizionáljak este, a furcsa színű égen tespedő felhőkre. Bal oldalt voltak az amerikai főerők, átlósan keltek át a világos égdarabon, mellettük - gondolom, folyásirányban - kilőtt, hátára fordult folyami hajó. Közben Zero Signalt hallgattam, és ismerősként köszöntöttem a bevezető zörej mellékhatását, a zuhanás érzését.

Közben "pogácsát eszünk, kávét iszunk és sugárzást gyűjtünk magunkba". Hogy ezt a sugárzást a következő bürokrata-generáció nem fogja megköszönni nekünk, más kérdés.

Misztörendőzán végleg lelép. Mióta visszajött Brüsszelből, menni akart, bárhova, csak innen el. Meg tudom érteni, persze. Most várja a magánszféra. Mondta, hogy zavarja, mennyire nincs értelme annak a munkának, amit itt végez. Ebben is van persze valami, engem speciel jobban zavar, hogy ez lehetne másként is. Ő ebben nem hisz, szerinte ez a meló még jól végezve is értéktelen. Mondtam, hogy akkor álljon péknek. A bucit nem lehet felülvizsgálatnak alávetni, ugye.

Túl sok mindennel zsonglőrködöm megint, és a tököm kezd vele tele lenni, no.

I live on feedback.

Amúgy borzalmas, Uwe Bollal kapcsolatos szóvicceket gyártottunk ma. (Én meg még jelentést. Elfelejtettem, mennyire rühellem.)

Azzal indult, hogy a Bollér. Volt ott minden. Bolldog, bollet time, bollbamondás, bollfasz, interkantinentális bollisztikus rakéta (amit az étkezők lőnek ki egymásra). Jólesett.

Kész van egy szinopszis. Ez is jólesik. (A kritika nem biztos, hogy fog, de a jövő csak gyakoroljon a garázsban, ott zenéljen.)

Na, most az ügyvédi ismerősök mozognak. Szentségtelen dolgok ezek.

Emellett már szinte eltörpül a tény, hogy talán, talán lesz lakásom. Már csak a részleteit lesz vicces miből fizetni.

De a rinyának mostanra vége, holnapra visszajön, ha akar. Teleengedem egy tárral, aszt' nem hal meg a fasztestű. Tehát beleengedek még egy tárral.

Vérzik a bölcsességfogamnál az íny. Folyamatosan. Ezért véríze van a számnak. Kicsit fémes, kicsit sós. Legalább nem üres.

Félek. Aggódom. Az összes kicsi faszom tele van. Nem akarok a holnapra gondolni, amikor négy év után lehet, hogy nem lesz munkám. És az állandó faszkodások miatt kezdem elhinni, hogy tényleg nem értek semmihez. Hogy semmit sem ér az életem. Amit eddig csináltam. Amit még csinálni akarok. Az egzisztenciális bizonytalanságról már nem is beszélve.

A fosvulkán ez már csak dob egy lapátnyival ebbe a csodálatos talicskába.

Ha megfizetnének, lassan már politikusnak is beállnék, annyira szét vannak rohadva az illúzióim.

Na. Hétfőn a csőcselék megcselekedte. Röviden:

A rendőröknek fizetés- és létszámnövelés kell, képzési infrastruktúra és számonkérés és akkor, talán, a napi, tükörjégen való fostalicska-tologatáson túl egyébre is képesek lesznek. Addig, ha bukkanó van, akkor mindenfelé habzik a fos. Mint most is.

Közmegdöbbenés, hogy pofán hazudnak minket. Az utcaiharcos elitkommandó engem csak ne képviseljen. Pláne, ha nekem kerül sokba. Csőcselék. Csürhe. (Nem arról beszélek, aki zászlót lenget, meg skandál. Aki gyújtogat, rendbont, na azt tessék már végre pofán vágni puskatussal, ahogy jogállamban szokás.) Mondjuk, az is tény, hogy magyar állampolgárságtól például akkor lehet megfosztani valakit, ha azt az külföldi állampolgár felvette, és a kérelem benyújtásakor olyan, valótlan adatokat szolgáltatott, hogy a valós adatok ismeretében az elbíráló hatóság az állampolgárság megadását megtagadta volna. Az analógiát kifejtve: ha pofán hazudtál minket, és még be is vallod, akkor legalább te, személyesen, takarodjál már elfele, és ne bazsalyogj a képernyőről, te öszvér. Legalább jelöld meg a politikai utódodat, és te, népünk vezére, te szimbólum, te, vonulj vissza. Az utódodat se fogom szeretni. Az ellenzéket se. A francba, ki marad? (A Kétfarkú Kutya Párt, ofkoz.)

Tudom, nekem, mint köztisztviselőnek, pártfüggetlennek kell lennem. Attól véleményem még van, és a magyar politikai közélet egészére nézve nem kimondottan hízelgő, és a nyomdafestéket is csak erős viaszolás után tűri.

Más.

A lakásügy kezd bohózatra emlékeztetni. Még próbálok alkudni az egyik favoritomra, de a pozícióm nem túl erős. Mondhatni, capkodószlófasz. Emellett persze foglalkoznom kéne megint azzal, hogy ismét helyszíni turnék lesznek, és előre kéne olvasnom, de azért akkora zsonglőr nem vagyok. Illetve vagyok, de egyelőre a kulcsszavakra koncentrálok, hogy azok megmaradjanak a mindinkább szitaszerűvé váló agyamban.

Ennyi.

Megint országjárás jön. A volt szervezeti egységem egyszerűen nem tud meglenni nélkülem, ezért ideiglenesen visszakértek, a nagyfőnökség meg visszaadott. (Fene megegye.) Rémes lesz. Más se hiányzik, mint hogy az első dolog, amit meglátok egy vidéki szálloda halljában, a hozzám hasonlóan rettenetesen embergyűlölő állapotban lévő kollégai kommandó legyen. És tuti, hogy valaki jó állapotban fog ébredni, és nem lesz tele az összes töke az egésszel, és lesz annyira társadalmilag érzéketlen, hogy ez meg is fog látszani az arcán. És akkor vagy undorodva fogok motyogni, vagy kipattintom a szemét a helyéről, teáskanállal. Még eldöntöm.

In other news.

Basszátok meg, gyerekek, legalább egy kicsit figyeljetek oda. Nem az USAF vagytok.

"In the West Bank city of Nablus, two churches - one Anglican and one Orthodox - were attacked with firebombs on Saturday by assailants.

A group which said it carried out the attacks, calling itself the Lions of Monotheism, said they were protesting against the Pope's remarks."

Egy tökéletes világban ezt a hírt az követné, hogy a bogumil eretnek halálgárdisták, akik szitává lyuggatták a támadókat, eképpen kívántak tiltakozni a dalai láma e brutális, aljas, megvetendő és nyilvánvalóan provokatív célú megnyivánulása ellen.
Egy ortodox meg egy anglikán. Nem rossz. Végül is, egyik magasabbról sza... üm, átfogalmazom, nem fogadják el a római pápa primátusát. Egyik sem. Kicsit sem. Közük nincs hozzá. A római katolikusokhoz, mint csoport, meg aztán végképp semmi. Hírértéke van, amikor patriarcha meg a pápa találkoznak. De hát hírt olvasni azt csak maximum három mondatig megy. Faszcincérek.

Itt persze nem térek ki arra, hogy arra, aki más kegyhelyét különösebb ok nélkül - értsd: nem lőnek onnan kifelé - felgyújtja, megtámadja, arra dőljön rá egy toronyház, mert ez, gondolom, evidens. Azt sem forszírozom, hogy szerintem azért nem kell élflémernek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hogy az afféle magas labdákat, mint a szóban forgó idézet jelent, nem kell feladni azoknak, akik ezt népharag gerjesztésére felhasználhatják. Dolgozzanak csak meg szépen.

A csendes muszlim többséget felkérném, hogy legalább próbáljanak már meg elhatárolódni ezektől a faszpörgettyűktől, mert teljesen le lesznek járatva. Persze, nem kötelező, elvégre ez egy szabad ország, ahol mindenki azt csinál, amit szabad.

"Úgy hallottam, vannak olyan harcművészeti irányzatok, amelyek követői daru stílusban küzdenek. Nem tudom... én inkább dömper stílusban küzdök." (c) én, hát ki más.

Valószínűleg felfedeztem a spanyolviaszt, de alkalomadtán tök jól elszórakozom magamon.

A tegnapi borfesztivál csak azért nem lett végül teljes kudarc, mert a végén söröztem. Vagyis inkább helyette. A korábbi alkohológiai kiképzések hatására kicsit megnyünnyedtem ugyanis délutánra, végül aztán, két órás habozás után feltámadt bennem a harci szellem, és felhívtam Misztörendőzánt, hogy egye bálna, mégiscsak menjünk ki. Támadásunk bátor volt, viszont elakadt a szervezési hiba és a vártnál jóval nagyobb számú érdeklődő által emelt akadályon. Ezért idővel kifordultunk inkább az eléggé ingerült tömegből, és összevártuk Misztörendőzán régi ismerőseit, akiknek velünk ellentétben volt esze, és délután macera nélkül bejutottak. Be is voltak már állva. Aztán a belga sörözőbe ültünk be, ahol gyorsan feltöltöttem magamat sörrel. Továbbmentünk valami helyre az Oktogon közelében, ahol az a fajta tömeg vihogott és nyálzott, ami gond nélkül elfog öt négyzetméteren belül minden egyes repeszt egy óvatlanul ott felejtett nyelesgránát robbanása után. Aztán meg pánikba esik és ledarálja magát. Ezt hamar meguntuk, annak ellenére, hogy kiszúrt bennünket két kolléga, és az asztaluknál vedeltünk még egy kicsit, és Misztörendőzánnal karöltve leléptünk.

Ma hitelpapírokat böngésztem, családilag ebédeltem, összevesztem jó anyámmal, szóval majdnem minden szép.

Más faszával a csalánt.

Jelen esetben az enyémmel. Cica, engedd el. Nem szeretlek. El a kezekkel a pöcsömről. El a kezekkel a pénztárcámról is.
Művészi önkifejezés? Ha nem nekem kell fizetni érte, kifejezzen annyit ön az illető, amennyit csak herével bír. Nekem mindegy. Állapodjon meg az épület tulajdonosával. Tegyenek egybehangzó akaratnyilatkozatot, hogy az a minta azon a falon a tulajdonos beleegyezésével került oda. Akkor nem zavar: az épület a tulajdonosáé, ha nekem nem tetszik, legfeljebb nem nézem, ha meg életveszélyessé válik a romlása, akkor lezúzzák, mint háztartásbeli az őszinte személyi mérleget. Amíg ez nem történik meg, el kéne takarodni az összes faszba. Mert a tulajdonost esetleg idegesíteni találja, hogy valami szarparaszt azon éli ki magát, hogy másnak költségtöbbletet okoz. Ha másért nem is, hát a BKV-nak juttatott vaskos központi pénzek miatt kicsit enyém is az a villamos, amit itten önkifejezőleg megvandalizálnak. Nekem kell fizetni, ha a cégnek többe van a karbantartás és a felújítás. Társadalom áldozatai, az elnyomott, sarokba szorított tömegek, hát hogyne. Unatkozó kölykök, hatalommániás balfaszok, semmi több.

El a kezekkel. Azoktól az eszközöktől, amelyeket vagy így, vagy úgy, de az én pénzemen vásárolnak. Onnan el. Mert különben kaján mosollyal figyelem, ahogy pofán veri őket, a társadalom áldozatait, az elkövetőket, az alkarhatalom.

Nyárspolgár vagyok, és büszke rá. Bízom benne, hogy az ilyen elbaszott ultralib bölcs megmondóemberből alapvetően kevés van, és ők se pozícióban, mert az efféle gyökerek tanácsai alapján még hordát se nagyon lehet építeni, nem hogy társadalmat.

...és azonnal szállj ki a fejemből, jóva'? Ne nyúlj a szekré... tedd azt le! Mondom! Baszki. Rohadt telepaták.

E.

*Srakker ügynök röhög*