Tehát. Tegnap sem dolgoztam. Mert eltérítettek. Komolyan.

Ezt ezek után nem fogja nekem elhinni senki. Persze mondhatnám, hogy kultúrantropológiai-gasztronómiai magánkutatásokat végeztem, de nem mondom, mert elmúltak már azok az idők, amikor egy étterem meglátogatása kreditet ért. Szóval japán étterem. (Japán jellegű árak. Vagyis lehet épelméjű pénzért étkezni, meg lehet kurva drágán is. Találjátok ki, hogy én melyiket választottam. Kezd rajtam kiütközni az államigazgatás - miért vegyek valamit olcsón, ha lehet drágán is? A baj csak az, hogy én hiába is emelnék bármilyen adót.)

Lazac és japán vegyes saláta (utóbbi kellőképp európai ahhoz, hogy kedveljem, tehát valószínűleg saját szülemény, de ki tudja), előtte Chtulhu szeletelve, jégretekkel. Az összhatás kellemetlenül közel került az egészségeshez. Tartok tőle, hogy ezen a sör sem segített sokat.

- Hm, nem tudok választani a disznó és a marha között. Mind a kettő nagyon jól hangzik, de én egy éhes európai férfi vagyok. Ön melyiket javasolja? - szegezte a kérdést Rejtő-hős a pincérnőnek. Lényegretörő, mint mindig.

Szóba került a ramen is, és nem bírtam magamban tartani a tülekedő szóviccet.
- Rament ettél?
- Nem, nem mentettem rá.

Erre megkaptam bosszúból a sörrendelésnél Rejtő-hőstől, hogy persze, kérhetek még egy sört, de azt is pálcikával kell elfogyasztanom, ha már ilyen jól megy. Na, akkor az amúgy szinte szertartásosan udvarias pincérnő is elvigyorogta magát a háttérben. Persze, aki easy-ben nyomja végig a pályát, az könnyen beszél, hogy másfélszer annyi idő alatt végzek feleannyi kajával.

Életemben először találkoztam a leleményes gajdzsin-pálcikával, ez egy olyan, egy darabból öntött vacak, ahol a helyes kéztartást a pálcikák közé helyezett műanyag laprugó helyettesíti. Vicces és sokoldalú, egyetlen hibája, hogy erős nyomásra a pálcika meghajlik, és elmozdul harántirányba, amitől persze szétrepül a táp. (Aztán feltűnés nélkül összeszedtem a cafatokat.)

Fizettünk, kicsit elhűltem, de hát erre készülhet az ember, ha tisztában van az elemi számtani műveletekkel. (Bruce Willis új filmje: az Ötödik elemi.) A számlát különösen a brutálisan túlárazott Asahi sör dobta meg, ami finom ugyan, de ennyire azért nem, még ha jókat lehet vidulni az iskolás angolsággal megfogalmazott címkefeliraton, akkor sem.

Aztán elhúztunk a tetembe, illetve nem egészen oda, hanem Rejtő-hősékhez, ahol adtam a csuklómnak a dekopírfűrésszel. Deszkát szeltem, a csuklómban - nem, nem vagyok háztáji indusztriál öngyidepi metálgót - kizárólag a csúcstechnológiát képviselő eszköz által keltett vibráció okozott múló kárt. Gyorsan abbahagytuk az első deszka után, mert agyonvertek volna minket cserepes kaktusszal a feldühödött szomszédok, este nyolcker. Kor. Anyway. Aztán történt valami, amiről nem beszélünk.

Hazafele menet meglehetősen hideg volt eleinte, mert a hordvázamra terített felsőruházati cikkeim teljességét ezúttal egy szál ing alkotta, és eléggé fújt a szél. Később bekapcsoltam a hájfűtést, és minden különösebb macera nélkül hazaértem.

Ma három dologgal kéne foglalkoznom - a nem-hivataliakon felül -, és eggyel sincs kedvem, jé.